Délmagyarország, 1986. december (76. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-29 / 305. szám

Hétfő, 1986. december 29. 3 Képernyőgyártás automatákkal A színes képernyők védőrétegét felvivő gyártósor mellett A litvániai Panyevezsben gyártott képcsöveket a szocialista országokon kívül Olaszországba, Angliába, Görögországba és Japánba is exportálják. Hogy a panyezsevi televíziós képcsövek megfelelnek a világszínvonalnak, az mindenekelőtt annak köszönhető, hogy az Ekranosz gyár automatizálta a termelési folyamatokat. Ma már ez a gyár gyakorlatilag egységes robotizált központ. A mostani ötéves tervidőszakban az Ekranosz alaptermelésének gépesítése eléri a 86 százalékot. Különös figyelmet fordítanak a műveletközi alkatrészszállításokra. Ismert tény, hogy a robotok vagy manipulátorok csak akkor hatékonyak, ha gépesített a raktári alkatrészszállítás, és a késztermékek elszállítása is. A vállalatnál a műveletközi alkatrészszállítást biztosító szalagsorok hoszsza nyolc kilométer. Ez megoldja az alkatrészgyártás folyamatosságát. Meditációk — munkaidőre (2.) Kapun belül Ezekben a napokban sajnos még mindig sok üzemünket, intézményünket jellemezhetnénk úgy, hogy ott éppen év végi hajrá van. Rohammunkával próbálják utolérni magukat, teljesíteni a tervel, szerződéses kötelezettségeiket. A hajrára „öszs/ekapják" magukat- ilyenkor van (ha egész évben nem volt is) megfelelő — Bőt, túlfeszített — munkafegyelem, megfelelő követelmény és megfelelő munkakörülmény, amivel teljesíteni lehet. Ami év közben — bár ugyanúgy kellene — valahogy nincsen. Ezért a lény: a magyar gazdaságban évente a teljes munkaidőalap több mint egyharmada — 88 munkanap/fő — „megy füstbe", vagyis hát kihasználatlan a laza munkafegyelem és munkakörülmények miatt. Merthogy sajnálatosan sok még nálunk a „rendetlen", szervezetlen üzem, intézmény, ahol időről időre anyag- és munkahiány van. Olyan hiányok, melyek aztán természetes módon vezetnek a munkafegyelem lazulásához, a munkaidőalap rossz, elégtelen kihasználásához. I'cdig a munkafegyelmet, a munkaidőalap védelmét elsősorban a termelési, produkálást feltételek jobbá té leiével lehet és kell javítani, nem pedig úgynevezett adná n isztra ti v i nLéz.kedésekkel. Azok ugyanis csak akkor érnek célt, ha tudják javílani a vállalat, a cég működéséhez, termeléséhez szükséges feltételeket; ha segítenek elérni a jobb üzem- és munkaszervezést, a hatékonyabb munkavégzést és gazdálkodást — amire szükség van. Minden adminisztratív intézkedés helyett, mellett a leghatékonyabb fegyelmezőerő, munkaerő- és idő-megtakaritó t,,intézkedés" mindenhol a munkát biztosító jó anyagellátás, a kooperációs készség, a szerződéses és szállítás: fegyelem javítása. Ez hozza magával az állásidők, a kiesöidök, a pótiJők csökkenését, amire jobban oda kellene figyelni Mert sok az úgynevezett kiesőidő. A közelmúltban Szegeden végzett felmérés szerint itt egy-egy üzemnél o munkaidőalapnak 15—20 szazaléka a gyárkapun belüli kiesöidö.f!) Mert rossz a tervezés, a munkaszervezés, az anyagellátás, elavultak a technológiák, nincs kellő együttműködés a partnercégekkel — vagy mert eppen a vezető nem szól rá (nem mer, nem akar rászólni) a Jazsálókra, a lógósokra. Pedig hát a munkafegyelem a tervezési, szervezési, felelősségi fegyelemnél kezdődne, s a bérezési fegyelemmel végződne. Ugyanis, ha ezekkel gondok vannak, akkor előbb-utóbb bekövetkezik a szakmai és etikai normák lazulása, rombolódása, értékrendi zavar támad, gyengül a tudatosság és az őr,tudatosság, de még az érdekeltég fegyelmező erejé is. Az üzemszervezök nem véletlenül emlegetik a pszichológusokat, maguk is azt tapasztalják, hogy a nem egyértelmű környezet nem egyértelmű magatartásokhoz vezet. Ha a munkahelyen néni egyértelműek az elvárások, nem lesznek egyértelműek a teljesítések sem. A szavakénál nagyobb a tények ereje! A jól szervezett munka inkább szoktat rendre, tisztességes produkcióra, mint a művezető vagy az irodavezető noszogatásai. Az igazságos bérezés pedig nagyobb nevelőerő minden leiekre beszélő vagy kioktató szónál! Hiszen mindenkit erdekei, hogy mennyi kerül a fizetesi borítékjába. S az, akiében több, jobb, tisztességes munkával is csak ugyanannyi (netán kevesebb!) van, mint a lógóiéban, a rosszul dolgozóéban, az megkérdezi (meg kell. hogy kérdezze!): miért nem dolgozik meg rendesen mindenki a béréért? Valóban megfelelő a differenciálás? Vannak még bőven munkahelyek, ahol nem mondják, hogy aki lazsál, aki rosszul szervezi a munkát, aki áll, és aki miatt állnak vagy „kiesnek'' a munkából a többiek, azok kapjanak kevesebb bért! — Pedig, ha mondanák, sőt gyakorolnák is ezt, akkor bizonyosan kevesebb lenne a gyárkapukon belüli kiesöréő. a hivatali üresjárat, s megvalósulhatna a folyamatos, fegyelmezett, minőségi munkavégzés. Persze csak akkor, ha mind több helyen és mind többen vennék végre komolyan a fenti intenciókat. S végre tennének is saját házuk táján azért, hogy csökkenjen az úgynevezett kapun belüli kiesöidő. Tennének —3 a vezetőig is és a dolgozók is. Úgy, hogy a vezetők megteremtik a megfelelő munkakörülményeket, a dolgozók pedig becsületes, jó munkát végeznek, s ezzel megteremtik a tisztességes munkahelyi légkört is. Ahol nem kell a vezetőnek „munkára könyörögni" a népet, mert az magától is, érdekeltsége és szakmai etikája okán is becsülettel dolgozik, s nem azt nézi, hogy hol és hogyan lehet „időben kiesni" a munkából. Szabó Magdolna Söprűnyeles szabadalom Néhány napja idős bácsi állított be a szerkesztőségbe, kezében szorongatva féltett kincsét, egv töves kukoricaszarból nejlonba bugyolált csomagot. Alighogy hellyel kínáltam, már bontotta is, hogy megnézzem: micsoda gyökérzete van annak. Közben az aktatáskából fénymásolt papírokat szedett elő, mondandója alátámasztására. Az Országos Találmányi Hivatal 1985. októberi keltezésű pecsétes papírján ott a szabadalmi bejegyzés a csatornarendszeré mélyvetésre és a hozzá kidolgozott csatornanyitó szerkezetre. E „tárgyi bizonyítékok" — tekintve, hogy nem vagyok az elbírálás szakavatott tekintélye — azonnal lefegyvereztek. Hátha nemcsak egy koros álmodozó osztja meg velem „világmegváltó" gondolatait. — Még a tagosítás előtt, 1953-ban a tápéi határban megláttam egy Hoffert, mondom a traktorosnak; ugyan szántsd már meg az én parcellámat is. Úgy is lett, vagy 40 centi mélyre megforgatta a korábban csak lovas ekével sekélyen megirdalt földemet. Áprilisban aztán hívtam a vetőgépes gazdát, csakhogy a süppedő talajra nem tudtak a lovak rámenni. A kukoricát meg vetni kellett, ekkor eszembe jutott egy gyermekkori megfigyelésem. Az eke után a mélyebb, borozdás részben lejjebb került a mag, s ott sokkal jobb lett a termés. Azt viszont tapasztalatból tudtam, hogy hiába vetek mélyebbre, a kukorica „nagy ravaszul" a föld felszíne alatt pár ceptire fogan új életet. Addig verekedi magát fel a csíra, ha bír a rögökkel. — No, vajon mi fog ebből kisülni? — Nem akartam ásóval, vagy kapával kínlódni. Először hosszában és keresztben megutalózUim a földemet, aztán fogtam egy söprűnyelet, egyik kezemmel lenyomtam jó mélyre, megforgattam, hogy kis tölcséreket csinálja a „sorvezetőm" metszéspontján. A másik kezemmel magot dobtam belé, s födésnek ugyancsak a söprűnyéllel 3 continyi földet nyomtam rá. Így mélyen is volt a kukorica, meg sok föld se volt rajta. Aztán ahogy fejlődött a növény, úgy termelődött be a lyuk. nem kellett töltögetnem. Amelyik gyökerek egyébként a föld lelett' nőttek volna, most talajra találtak. Elég az hozzá, hogy hihetetlen nagy termés lett belőle, szebb mint a környéken. Aztán a téeszesítésig így csináltam minden évben, nem árultam el a titkomat. Utána jött a nagyüzem, elfeledkeztem az egészről. — Akkor mi bányászta elő most a régi gondolatot? — Néztem a tévét, hallgattam a rádiót, egyszer megütötte a fülem az egyik termelési rendszer vezetőjének a panasza. Hatalmas ráfordítások árán sem akarnak a termésátlagok továbbmoccani. Hoppá! Talán most jött cl az én idom. Beadtam a találmányi hivatalnak a feledésbe merült módszeremet. Földem nem volt, így a siófoki lakásom előtt, ahol most is lakom, a kerítés mellett vetettem egy sor kukoricát. Csak szép lehetett, mert szőrén-szálán eltűntek a hatalmas csövek, lett belőle az üdülőknek főtt kukorica. — Kíváncsi vagyok, ezek után miféle vezér^selt eszelt ki? — Egyszerű, az udvarba helyeztem a parcellámat. Hallgattam is érte a gyerekektől, hogy nem üdülőhelyre való ez. Aztán innen vittem a mintákat bemutatni a minisztériumba, meg más hivatalokba. — Hol tart most az ügy? — Hát tarthatna előbbre is. Először az volt a baj, hogy a söprűnyeles módszert nagyobb területeken nehéz lenne kipróbálni. Erre dolgoztam ki a csatornanyitó szerkezet elvi rajzát. Eddig nem volt aki megcsinálja, a gépgyárban azt mondták akkor foglalkoznak vele, ha a nagyüzemek elfogadják s bevezetik a szabadalmamat. Meg hát az első gépet nekem kell megrendelni, nekem meg nincs erre pénzem. Többszöri sikertelen próbálkozás után még mindig keresem a társat, aki hisz a módszerben. Egy téesz csak jnbban tudna erre áldozni, en már úgyis vagy tízezer forintot ráKóltöttem az ügyintézésre, rajzokra, egyebekre. Hátha az újság segíthetne, hogy ismerjék meg az én nagy álmomat. Mert világszerte sok-sok tonnával több kukorica teremhetne, ha a szárazságot ily módon, a nagyobb gyökérzettel kicselezhetnénk. Nagyon örülnék neki, ha jót tehetnék a világgal. A hetvennyolc éves Józsi bácsi, fogta a „becses holmikat" s ilthagyott a dilemmáimmal. A szívem szerint sok sikert kívánok neki, hisz egész lényéből áradt a jóindulat, s az igazába vetett hit, hogy valami jelentőset tehet az emberiségért. Azután megkérdeztem egykét termelésben, kutatásban dolgozó szakembert, akik szintén kapcsolatban álltak Józsi bácsival. Különösebb jövőt nem jósoltak az új módszernek, úgymond a kukorica biológiájából adódóan sok még az ellentmondás, s egy korábbi kísérlet enyhén szólva nem bizonyított a korrekt és tudományos mérőszámok alapján. Ennek ellenére bensőmből úgy érzem hinnem kell az idős embernek is, hisz az ö tapasztalatai mások voltak, még ha az ötvenes évek tápéi „csodakukoricájáról" csak az ö emlékezete a leghitelesebb bizonyíték. Talán nem ártana valahol még egy (esetleg több) esélyt adni a „nagy ötletnek", hisz a mi világunkban ölj» kevés csodh esik. Miért ne lehetne eggyel több? Tóth Szeles István Energiatakarékos izzók A Tungsram Rt.-ben újfajta izzólámpák és fénycsövek sorozatgyártását kezdték meg, amelyek kevesebb áramot fogyasztanak, mint a korábbi típusok. A lakások világítására két új fényforráscsaláddal jelent meg a vállalat. Az egvik az ügynevezett kompakt fénycső, amelyiknek fénvhasznosítása ötször nagyobb, mint a hagyományos fénycsöveké. A másik új lámpa a halogén, hidegtükrös izzó, amely kétszeres fényerőt ad a régebbi izzókhoz képest. Ezt a lámpát speciális kivitelű tükör veszi körül, a fényt egy irányba sugározza, és a keletkező höt a légtérbe kiengedve, csökkenti a hőértéket. Az irodahelyiségek megvilágítására űj, 26 milliméter átmérőjű fénycsöveket készítenek a Tungsramban, ezek 10 százalékkal kevesebb elektromos energiát fogyasztanak mint elődeik Folyamatosan bővítik a közvilágításnál alkalmazott, hosszú élettartamú, sárga fényű nátriumlámpák gyártását. Az említett legkorszerűbb lámpatípusok ma még nem képviselnek nagy arányt a gyár termelésében. A kompakt fénycsövekből még kevés készül, mert a hozzá való lámpatestekből alig gyártanak a társvállalatok. Ezért nemrég összehívták 10 partnerüket, mintákat adtak át számukra, s egyeztették a jövő évi igényeket és a gyártási lehetőségeket is. Az irodavilágitási eszközöknek körülbelül egyharmada az új fénycsövekből kerül ki. A közvilágítást szolgáló izzóknak ugyancsak körülbelül harmada nátriumlámpa, a többi még a hagyományos higanygőz izzó. A hazai piacon kívül a Tungsram a világ 100 országába exportálja a korszerű fényforrásokat. (MTI) Kevesebb anyaggal — több ésszel A nemzetközi összehasonlítások szerint legfontosabb hazai iparágaink átlagosan 30-60 százalékkal több anyagot, energiát és még ennél is több élőmünkát fektetnek be termékeikbe, mint a fejlett országokban. Több-kevesebb eltéréssel nemcsak a magyar, hanem a hasonló profilú tőkés vállalatokra is jellemző ez a'megállapítás. Bármilyen szomorú ránk nézve az, hogy nálunk a termelékenység általában 6070 százalékkal alacsonyabb, mint a fejlett országokban, ezen nem siránkoznunk, hanem tennünk kell ellene. Mindaddig, amíg vállalataink csupán a saját korábbi mutatóikhoz, a bázishoz mérik magukat, s nem a nemzetközi élvonalhoz, addig ez a különbség inkább növekszik, mint fogy. Hiába látja be már sok száz gazdasági vezető, hogy az exportképesség fokozása á gyorsabb műszaki fejlesztéstől és radikális önköltségcsökkentéstől függ, megvalósítani, elérni saját vállalatánál egymagában csak sziszifuszi küzdelem árán tudná. Elméletileg ugyanis igaz az. hogy aki kevesebb ráfordítással, hatékonyabban termel, az nagyobb nyereséget realizál, de gyakorlatilag a gazdaságirányítás és ösztönzés felemás szabályozói sokszor éppen ez ellen a kívánatos irányzat ellen hatnak. Az akadozó anyagellátás, a megbízhatatlan kooperáció körülményei között, a kényszerűségből torzult és kapkodó munkaerő-gazdálkodás, valamint kereskedelempolitika amúgy is halomra döntene minden hatékonyságra vezető, önköltségcsökkentést célzó törekvést. Akkor pedig nem tehetünk semmit a ráfordítások nyomasztó növekedése ellen? De igen, s ennek mar több helyen biztató eredményei is jelentkeznek. A példák azt bizonyítják, hogy nem pusztán az anyag, az energia és a létszám takarékosabb felhasználásával, hanem a műszaki feltételek, a kereskedelmi piackutatás előkészítésével, a termelési folyamatok pontosabb megtervezésével kell kezdeni. Vagyis, a termelés fejlettebb fokán törvényszerűen megnövekszik a szellemi ráfordítás részaránya, s olykor — gondoljunk csak a vegyipar, a számítástechnika, a mezőgazdaság világszínvonalú eredményeire — a dologi tényezőknél is nagyobb jelentőségre tesz szert. Gazdaságpolitikai szóhasználattal élve: a tudomány termelőerővé válik. Az is nyilvánvaló, hogy a nem indokolt, pazarló anyagi ráfordításainkat a világpiac nem ismeri el. A nemzetközi árucsere-forgalomban az egyre növekvő cserearányromlás ebből fakad. S ezt a folyamatot megállítani, sőt megfordítani csak akkor lehet, ha a jövőben kevesebb anyaggal, energiával és több ésszel dolgozunk. Vagyis, immár észrevehetően növeljük a szellemi ráfordítás részarányát. Az olyan szellemi ráfordításokét, amit a világpiac is elismer Zsiday Csaba