Délmagyarország, 1986. december (76. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-24 / 302. szám

12 Szerda, 1986. december 24. í OM i»m tt^Á k 2 mmmíjj^jé^i A gyufa másfél százada A

z öreg juhász aznap este a kemény szürkületben megállak podott négy maradék birkájával és fiatal pulijával a romos kúria belső udvarában. Fáradtak, éhesek voltak mind a hatan, dél óta menekültek, keresztül az elhagyott lövészárkokon. Az ember nem is a maga öreg életét mentette, inkább a négy birkát szerette volna valamiképpen kifelé vezetni a harcmezőről a városon rekedt unokáinak. A fegyverek, tán a szenteste tiszteletére ritkábban szóltak, ahogyan a csituló csuklás, ha megnyugodni készül az ember. Az alacsony felhőzet alatt ijedt varjak igyekeztek a hegy felé, s gazdátlan kutyák vonítoitak az elhagyott udvarokban. Az öreg juhász nem érezte túl hidegnek a levegőt, rajta volt a bundás kabátja, jól fogott a csizmája is, de éhezett nagyon, reggel óta nem volt falat a szájában. Arra készült, hogy amint megállapodhat valahol, kihúzza a birkákból a tejet, azoknak kerit valahol egy kis szénát, a kutyának is odavet egy darab Kenyeret. Mindezt szépen előkészítette magában az öreg juhász, a birkák érezték a jószándékát, érezték, hogy ez az ember most a pusztulásból igyekszik menteni őket, nem távolodtak el tőle, hozzásimultak a nadrágjához, örültek, ha szólt hozzájuk, s alig várták, hogy lefekhessenek valahol. Az öreg juhász lelke tele volt puha érzelmekkel, menekvés közben a régi karácsonyok jutottak az eszébe, látta a szürke fellegek alatt hajdani otthonát, a meleg szobát, az asszonyt, érezte a fenyő illatát, látta a gyermekeit, akik régen kiröppentek a házból; sok mindent látott a hajdani ünnepek szelíd örömeiből, amelyeket most teljesen szétvert a háború. A kúria belső udvarában bútor roncsok hevertek, egy helyen beszakadt a fal, riadt macska ugrott meg előle, a boltozatos eresz alatt szétdúlt széna hevert, az öreg megörült ennek: Lám a kicsi Megváltó máris segit a birkáin, csak födél kellene éjszakára. Talált egy feltört ajtót, az a kúria hajdani előszobájába vezetett, ablakát tokostul kitörte a háború, de a mennyezete megvolt még, meghúzódhatnak alatta. Itt vagyunk, mondta a birkáinak és összehúzott az eresz alatt két nyaláb szénát, beterítette a szemetes padlózatra. Akkor már sötét volt, kívül egyre ritkábban szóltak a fegyverek, a birkák gyapjas meleget adtak neki, már ettek is nagy éhségükben. * Lent a nedves pincében fölfigyelt az asszony a neszekre, ő már tegnap este érkezett a két kisgyerekkel, a pincét előtte lakta már valaki, kis vaskályha állt a lapos pinceablak alatt, a csövét kivert ablakszemen vezették a szabadba. Tüzelő is volt és egy piszkos petróleumlámpa. • • Ünnepi vacsora Az asszony tiatai volt és nagyon félénk, amint meghallotta a juhász érkezését, leült a kályha mellé, ölébe vette a gyerekeit és megpróbálta feloldani a félelmüket, az ünnepről, a betlehemi istállóról mesélt nekik, nem formás mesék voltak ezek, nem volt képes semmit összefogni, elrendezni az agyában, csak beszélt suttogva és figyelte, mi történik odafönt. Az ajtó hasadékait is figyelte, de nem látott semmiféle világosságot, a gyerekek hozzá tapadtak, érezték, hogy nagyon töredezett az anyjuk meséje, a nagyobbik meg is kérdezte olykor, hogy mi van, mért fogja őket ennyire magához. — Ne féljetek — igyekezett nyugtatni őket, aztán egyszercsak megérezte a birkák szagát, s ez fölszabadította valamennyire. Letette öléből a két gyereket, elhatározta, hogy fölmegy körülnézni. A pincelépcső nem oda vezetett, ahol a juhász tartózkodott. Fölment az asszony tapogatózva a deszkalépcsőn, megnyitotta az ajtót, s akkor még jobban érezte a birkaszagot. Sötét volt, nehezen tudott tájékozódni, nem is lépett föl egészen, megállt két lépcsőfokkal lejjebb. — Van itten valaki? — kérdezte ijedten. Az öreg juhász még mindig álldogált, a kutya már az asszony indulásakor szimatolt és vakkantott egyet. — Elhallgass! — szólt rá az öreg és nehezen felelt az asszonynak. Nem tudja eldönteni meglepetésében, hogy félnie vagy örülnie kellene-e, de a női hang megbátorította. — Ember. Juhász. Az asszony följebb lépett eggyel. — Jaj de megijedtem hallja! Nem tudtam elképzelni, ki járhat itt. — Ide húzódtam négy birkámmal. Ne féljen. Én se félek. Az asszony megkönnyebbült, föllépett egészen. Nem látott semmit az emberből, szaglászott a birkák felé, hallotta a széna ropogását, s azt is, hogy a kutya barátságosan morog. — Jaj, nekem, kutya is van magával!? — Ne féljen, nem bánt ez senkit. Szelid, akár a gazdája. Maga kivel van itt? — Mink lent vagyunk a két kicsinyemmel. Akkor már ott állt az öreg közelében, a puli megnyalta a lábszárát, ettől megijedt egy kicsit, de a másik pillanatban mindent nagyon barátságosnak érzett maga körül. — Hogy mik vannak az életben! A szent estén juhász gyün ide a birkáival. — Énnekem is jó, hogy családot találok itten. — Gyűjjön le mihozzánk, legyünk együtt ebben a csúnya világban. * A pinceajtón elsőnek az asszony lépett be. A gyerekek szeppenten álltak a kályha mellett, éneklő örömmel szólt nekik. — Nézzétek, itt van a jó pásztor bácsi! Talán a kicsi Jézus küldte ide mihozzánk, itt a bundás kutyája is, ez jó pajtásotok lesz, meg aztán nem odafölt négy bárányka, mit szóltok hoziá? A gyerekek fölengedtek, a puli ott volt már előttük, az öreg juhász érezte arcán a kályha melegét, szeretett volna valami nagyon szépet mondani, de csak torlódtak, futkostak benne a gondolatok, örömet érzett, s leült a deszkapadra, ami a fal mellett állt két batyuval megrakottan. Az asszony egyre jobban lobogott örömében. — Nézze csak juhász bácsi, minekünk van ám karácsonyfánk is, délelőtt vettem ki a kertben. — Látom, csak cukor az nincsen rajta — mondta az öreg és nézte a kis csupasz fenyőt — a cukrot azt elvitte a háború. . — A háború, az sok mindent elvitt bácsi! Ezeknek az apját is elvitte valahová az Isten háza mögé. Nem tudom, mit csinálhat most szegény lelke. — Én meg most három napja eltemettem az asszonyt. — Jézus, Mária! — Ilyen az én karácsonyom. — Jaj Istenem, én meg azt se tudom, hová kapkodjak! Láthatja, milyen fölfordulás van itt, hogyan fölforgatott bennünket a háború. De főzök valami vacsorát. Van még egy kis darám, cukor is van rá, az lesz az ünnepi eledelünk. És edények után kapkodott, a kályhát is megnyitotta, belenézett a parázsba, a gyerekek játszadoztak már a kutyával, az örég a szemét törölgette, aztán fölállt nehezen. — Megfejem a birkákat. Keveset adnak, rossz a kosztjuk, de elég lesz a kicsi gyerekeknek. Abba főzze bele a kását. — Halljátok gyerekek? — örvendezett az asszony. — Van edénye, amibe fejhet? — Csajka. Más nincs. — Van itten jobb is! — és kék fazekat adott az öregnek. — Tiszta. Lássátok gyerekek, mégiscsak lesz minekünk ünnepi vacsoránk. Ha meggyün apátok a háborúból, elmesélhetitek majd neki. * A régi kicsi fiú orvos most egy nagyvárosi kórházban. Neki is van két gyereke, a karácsonyfa alatt tízszer is elmondta nekik a régi ünnepi vacsorát. ORMOS GERÖ Irinyi János (1817— 1895) bécsi tanárának, Paul Meissnernek egyik sikertelen kísérletén okulva, a káliumklorátot ólom-peroxiddal helyettesítene, és ezzel 150 éve, 1836. december 18-án felfedezte az első zajtalanul (robbanásmentesen) gyúló gyufát. Ötletét elsőnek nem ő, hanem Rómer István patikus hasznosította. A gyufa elnevezés is Irinyitől származik, és e szavunk is 150 éves. A gyújtószerek egyik fajtája, a mártógyufa 1805-ben jelent meg Párizsban, és egyik anyaga a káliumklorát, amelyet Berthollet fedezett fel, miként a hypót is. A mártógyufát az ugyancsak francia Chancel készítette elsőnek. Használták, de nem bizonyult szerencsés találmánynak, mert a gyufa feje robbanókeverék volt, amely gyenge dörzsölésre is lángot vetett, robbanással gyulladt, pernyét szórt szét, amely égési sebeket ejthetett. A kénsav további óvatosságra intette a felhasználót. A kénsav nélküli első dörzsgyufát egy müncheni gyógyszerész, Tillmetz találta fel, 1815-ben. A további tökéletesítők angolok voltak, és a „lucifer matche" néven forgalmazott gyufa Joneslől származik. Ilyen és hasonló elven működő dörzsgyufát gyártott Magyarországon Rómer István, Zucker László és Zarnetszky József is. Ez a gyufa sem bizonyult tökéletesnek tűz- és balesetveszélyessége miatt. Az előbbi két gyújtószert váltotta fel a foszforos gyufa, amellyel elsőként az olasz Peyla kísérletezett. Ez is és az utána következők is robbanással gyújtottak, s ez volt a legnagyobb hibájuk. Számos további próbálkozást követően Irinyi János zseniális elképzelése jelentette a megoldást. Foszforból és ólom-dioxidból gumiarábikummal pépet készített, és a kénes fácskákat ebbe a pépbe mártotta, majd teljesen kiszárította a gyufaszálakat. Irinyi felfedezését eladta Rómer Istvánnak, és ebből az összegből fedezte bécsi és berlini tanulmányainak költségét. Berlinben a kémiát forradalmasító új eszmék hatására írta meg első tudományos értekezését, amelyben különösen a savelmélettel foglalkozott. Nem sokkal később, 1839-ben hazatért Magyarországra, és belevetette magát a tudományos életbe. Foglalkozott a szikes talajok — elsőként javasolta a gipsz, alkalmazását! — javításának kérdéseivel, a kémiai affinitással, Lavoisier-féle elmélet népszerűsítésével és számos más témával. Irinyi János a zajtalanul gyúló gyufa gyártására 1839-ben Pesten gyárat alapított, és itt naponta 50 ember alkalmazása mellett félmillió gyufát készített. A kész szálakat papirtokban, papírdobozokban hozta forgalomba. Jól menő üzemét a hatósági zaklatások és a konkurencia kellemetlenségei miatt négy év múlva eladta. Az Irinyi-féle robbanásmentes, zajtalanul gyúló gyufa sem volt panaszmentes, ennek is volt egy hibája, éspedig az, hogy erősen mérgező fehér (sárga) foszfort tartalmazott. A sárga foszfor helyettesítésére végzett számtalan próbálkozás végül is a vörös foszfor tartalmú, úgynevezett biztonsági vagy svédgyufa kialakulásához vezetett. Pasch svéd egyetemi tanár 1844ben szabadalmaztatott eljárását némileg tökéletesítve, a Lundström testvérek 1845-ben Jönköpingben megkezdték a biztonsági gyújtó, az egész világon elterjedt svédgyufa gyártását. A gyufa végleges megjelenése is bizonyítja, hogy a találmányoknak, a tudományos kutatásoknak egész sora, lépésről lépésre alakította a terméket, mígnem elfogadható minőségben és megjelenésben áruvá vált. Ebben a folyamatban Irinyi János elévülhetetlen érdemeket szerzett úgyis, mint tudós, no meg gyakorló szakemberként is. (Ezt bizonyítja Irinyi János gyufagyárának emléktáblája is, amely a budapesti VIII. ker. Mikszáth Kálmán tér 1. sz. alatti ház falán áll, és 1936-ban emelték.) Szeged ipari múltjában is jelentős helyen áll a gyufagyártás, ugyanis az „Első szegedi vegytani gyufagyárat" 1858-ban létesítette a városban Neubauer József. Jó szakembernek bizonyult, hiszen előtte ugyanezt a szakmát hat éven át űzte, Csongrádon. Üzeme a Sóhordó utcában működött. Tőle 1877-ben Breier Miksa vette meg a gyárat, és Neubauer Győrben újat alapított. Szerény felkészültségű üzem volt ez. A két munkaterem egyikében működött a kénolvasztó, a másikban a csomagoló, amely száritóhelyiségül is szolgált. Időközben másik két kisebb gyufagyár is működött Szegeden, az egyik Toveskó Lajosé és Ingyen (ma Alföldi), a másik Csikós Imréé a Hóbiárt (ma Hóbiárt basa) utcában. Mindkettő hamarosan megszűnt. Az „Első szegedi vegytani gyufagyár" 1895-ben Pálfi Lipót és veje cég tulajdonába került, majd 1909ben Szikra Magyar Cyújtóárugyár Rt. néven részvénytársasággá alakult. További gazdasági változásokat követően, folyamatos fejlesztésekkel emelkedett a gyártás volumene, majd 1949 decemberének végén következett be az államosítás. Most, a Gyufaipari Vállalat 2. sz. telepeként működik, és a gyufa 55 százalékát itt állítják elő hazánkban. BÁTYAI JENŐ Karácsonyi népszokások Rejtvényünkben ritka, inkább helyi elterjedésű, paraszti misztériumokat, moralitásokat rejtettünk el. VÍZSZINTES: 1. Karácsonyi rítus. (Zárt betűk: O, ő, A.) 14. önmegtartóztató. 15. Egykori török uralkodói cim. 16. Szid, fenyít. 17. Szóösszetételekben: három. 19. A legismertebb csillag. 20. Molibdén vegyjele. 21. Ruhátlan alakot ábrázoló képzőművészeti alkotás. 23. „Uncle...", az USA tréfás alakja. 25. Jókor. 26. Gríz. 27. Berendezés. 29. Oldalfegyver. 30. Após. 31. Tordai látványosság. 32. Mordály része! 33. Hajtincs. 35. Lengyel légitársaság. 36. Dalmát tengerparti üdülőhely. 37. Sokaság. 39. Kis sziget Japán közelében. 41. Dedós. 43. Anyagot ragaszt. 45. Béka oroszul. 46. Főleg a Dunántúlon elterjedt népszokás. 48. Tolna megyei község. 50. Igen, Vas megyében. 41. A tanítást segíti elő. 53. Mint a vízszintes 20. számú sor. 54. Becézett fiúnév. 56. Kötözőszer. 57. Sírásra késztet. 59. Vádló. 62. Ausztráliai város. 63. Tésztasütéshez használják. 66. Letapos. 68. Főként a Dunántúlon — vacsorára való terítéskor vitték a szobába és a padlón szétszórták, vagy az asztal lábára helyezték kötegben, szakajtóban (Zárt betű: A.) FÜGGŐLEGES: 1. Ádám-Éva napján a bűnbeesés történetét adta elő ez a népszokás (Zárt betűk: S, K.) 2, ...nagyharang (mondás.) 3. Század röviden. 4. Szakit páros betűi! 5. A láb része. 6. Az SZTK előde. 7. Argentin gépkocsijelzés. 8. Készpénz röviden. 9. Tó Turkesztánban. 10. Sajtjáról ismert holland város. 11. Pán hangszer. 12. Kétes! 13. Balatoni üdülőhely. 18. Kotorász, keresgél. 22. Mezőgazdasági erőgép. 23. Halkan zúg. 24. Lehetőség. 25. Angol író (Shackerley, 1603—1639.) 27. Móricz Zsigmond írása. 28. Antik tárgy. 34. A Föld felszínére szállt felhő. 36. Váltott evezőlapát angol szóval (OAR.) 38. Védjegy. 39. Tengeri rabló. 40. Vele megy. 42. Küzdelem. 43. Vastagabb mint a spárga. 44. Kellemes ízű és illatú. 47. Váratlan fordulat angol szóval. 49. Folyómedret mélyít. 51. Ipari Szövetkezetek Országos Tanácsa. 52. Sárga színű ércásvány. 35. Igefajta. 58. Benedek Elek írói álneve. 60. Átlag röviden. 61. Román pénz többese. 64. Fordított névelő. 65. A zöm! 66. Luxemburgi és magyar autójelzés. 67. Néma tanú! / Beküldendő: a négy karácsonyi népszokás neve. Olvasóink figyelmébe: elmúlt heti rejtvényünk megfejtését és a nyertesek nevét technikai okokból december 31-i, szilveszteri lapunkban közöljük.