Délmagyarország, 1986. december (76. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-02 / 283. szám
8 Kedd, 1986. december 2. —i DM röviden Hódmezővásárhelyi porcelánok Magát ki ajánlotta? A kisvárosban futótűzként terjedt el :t hír, hogy végre megérkeztek a BX 2001 lemezjátszó kiegészítő berendezései, a hangfalak és az erősítők. Eddig ugyanis csak magát a lemezjátszót lehetett megvenni, de azt is természetesen csak „pult alól". Wágner úr is azok közé tartozott, akiknek már volt lemezjátszójuk, de használni egyelőre nem tudták. Erre a napra vártak; hiszen csak azok kaphattak a kiegészítő berendezésekből, akik igazolni tudták, hogy már rendelkeznek a szükséges alapkészülékkel. Már hatalmas tömeg várakozott az üzletben, ahol az eladók szakszerűen megvizsgálták az emberek papírjait, nehogy illetéktelenek hozzájuthassanak ezekhez a drága berendezésekhez. Közvetlenül Wágner úr előtt a sorban egy férfi azt kérdezgette, hogy ki tudna egy 100 márkást felváltani két ötvenesre. Nem segített rajta senki, mindenkinek kellett a saját ötvenese. Egy barna kalapos úr, mielőtt a pulthoz ért volna, aktatáskájából írást vett elő, s azt nyújtotta át az ellenőrzést végző egyik eladónak. AZ megnézte, és csak mosolygott, de szólni nem szólt semmit. Wágner úr egy házaspár vitájára figyelt fel. Ai hölgy arrogáns hangon felrótta férjének, hogy nem hozott megfelelő számú ajánlást magával, s így bizonyára nem kapják meg a várva várt készülékeket. A férj nagy nyugalommal jegyezte meg, nem az ajánlások száma a mérvadó, hanem hogy milyen szintről ajánlják az embert. S nekünk nem kell félnünk — tette hozzá mosolyogva. Wágner úr belegondolt abba, mennyi szidást kap ő is a feleségétől. Mindig a szemére veti, hogy nincsenek befolyásos ismerőseik, így nem sok esélyem lehet — merengett tovább —, engem nem ajánlott senki. Bár borravalót mindenképpen kell adnom, de nem biztos, hogy célravezető lesz. Amíg így gondolkodott, addig az előtte álló úr került sorra. Kérem, én Ottó úr ajánlására jöttem — mondta —, s baráti üdvözletét kell önöknek átadnom. A szakavatott eladó bólintott, s csak éppen úgy mellékesen megnézte a férfi papírjait, majd udvariasan közölte, szólítani fogják, ha itt lesz az ideje. Végül Wágner úr is eljutott a pulthoz. Átnyújtotta a papírjait. Neki sem mondtak semmi különösebbet. Helyet foglalt, <s várt. Egy kis idő múlva az üzletvezető kijött az irodájából, s sajnálattal közölte, hogy különböző okok miatt csak egyetlen egy komplett berendezés érkezett. Mindenki izgalomba jött, vajon ki kapja meg? Ezt követően Wágner urat a pénztárhoz szólították, s kérték, fizesse be a megfelelő összeget, mert ő viheti haza a hangfalakat és az erősítőt. Wágner úr úgy érezte, hogy álmodik. Ilyen szerencse nem érheti. Még hazafelé az utcán is teljes kábulatban volt. Egyszercsak lihegést hallott a hálta mögött. Felnézett, hát az a férfi volt, aki Ottó úr ajánlásával jött az üzletbe. — Ne haragudjon, csak egy nevet mondjon, hogy a legközelebbi alkalommal én kapjam meg az árut. Tehát ön nem Ottó úr ajánlásával jött, de hát akkor ki ajánlotta? Talán Friedrich úr? — kérdezte nagy izgalommal. Wágner úr hozzáfordult, majd így szólt: — Megkérdeztem az üzletvezetőt, hogy miért pont én kapom meg a berendezést. — Ez nagyon egyszerű — hangzott a válasz. — Valamilyen módon csak ki kellett választanunk, hogy kinek adjuk a hangfalakat és az erősítőt, s ön volt az egyetlen, akinek nem volt senkitől ajánlása! A férfi hitetlenkedve nézett Wágner úrra. Eddig úgy gondolta, ismeri az életet, s biztos volt abban, hogy meglepetések már nem érhetik. De most igazán megbukott! H. B. tósan ködös idő. Továbbra is számítani lehet ködszitálásra, ónos szitálásra. IdőnPárás, » •• § • 1» Évente 12 millió porcrlánedény hagyja el az Alföldi Por- KÖU05 IUO cclángyár hódmezővásárhelyi üzemét. Ez mintegy kétszáz- „ ötven fajta terméket jelent, amit szorgos kezek alakítanak Vhhf ÍE £ a nyers masszából használható, esztétikus edénnyé. A ké- borult- paras, többfelé Urpen: Erdős Erzsébet Bcrill-salátástálat matricáz DÍJASOK KOSZORÜZAS Újszegeden, a Csongrád Rózsa Ferenc épitészmér- ként kissé megélénkül a délMegyei Tanács Oktatási Köz- nök, a magyar munkásmoz- nyugati, nyugati szél. A legpontjában ezekben a napok- galom és a kommunista új- alacsonyabb reggeli hőmérban szoftverkiállítást rendez ságirás kiemelkedő szemé- séklet 0 és —5 fok között az Esztik. Ezen vasárnap ve- lyisége születésének 80. év- alakul. A legmagasabb naptélkedőt rendeztek különbö- fordulója alkalmából ko- pali hőmérséklet a tartózó oktatási intézmények dl- szorúzási ünnepséget rendez- san ködös területeken 0 fok, ákjai számára. Itt a Számi- nek december 4-én, csütörtö- másutt 5 fok körül lesz. tástechnikai Kutató Intézet kön 10 órakor a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjában. és Innovációs Központ, valamint az SCI—L különdí POLYTECHNIKUM ját, egy M08X számítógépet SULIGALÉRIA .Farkas Bertalannal az ela Radnóti gimnázium csapa- Bakacsi Lajos festményei ^.r?ag£ar ^monautaval es ta nyerte. A KISZ KB kü- és grafikái láthatók a JATE Marta Jerenc^ alu^mlkuslöndiját Almási József, a Ságvári Endre Gyakorló AlTarján IV. Sz. Általános Is- talános Iskolájának suligalékola harmadikos tanulója riájában, december 20-ig, sal találkozhatnak az érdek' lödők a Collegium Polytechnikum I. foglalkozásán kapta. Első helyezést ért el hétköznap délután fél 3 és »f^« J,6™',¿«T a felsőfokú oktatási intéz- 5 között, mények hallgatói közül Rácz SZÍNESEN Zsolt (SZOTE), Makai Gé- BÉCSRŐL za (JATE), a középiskolások Színes diákkal illusztrálja PÁPÁN dettel az újszegedi Biológiai Központ nagytermében. PETŐFIRŐL OLVASÖKÖR Az ifjúsági ház olvasóköre ma, kedden délután 5 órai kezdettel rendezi meg soron következő foglalkozását. Ezúttal Heinrich Böllről Bernáth Árpád tart előadást, s levetítik az Ólomidő című NSZK-filmet is. KERTBARÁTOK FIGYELMÉBE A növényvédő szerek fajtáiról, beszerzésükről tart előadást a kertbarátoknak Mile Lajos ma, kedden délután fél 5 órai kezdettel a postaigazgatóságon. COMMODORE KLUB Holnap, szerdán 17 órakor a Technika Házában tartja következő foglalkozását a Commodore klub. Ezúttal folytatódik az Assembler programozással kapcsolatos oktatás. Szerencsés György matematikus pedig gépi kódú segédprogramok alkalmazását mutatja be. A Petőfi Sándor Társaság közül Boros Péter (Radnóti Bécsről szóló útibeszámológimnázium), az általános is- ját Gyimesiné Dudás Irén, a meghirdetett irodalmi kolások közül Párducz Ár- petőfitelepi klubkönyvtárban pályázaton, Pápán, szép szepád (Ságvári gyakorló álta- ma, kedden délután 4 óra- gcdi siker született. A 620 lános iskola), a hardveres ka- kor beküldött pályamunka közül tegórlában a Kriska László, KIÁLLÍTÁS a Radnóti gimnázium harVámos Róbert és Vincze Ta- ES KÖZÖNSÉG- madikos tanulója, Rung Ka(va- TALÁLKOZÓ taljn A JJJ helyezést érte el A Képcsarnok Vallalat de- Petöfi népiessége című dolcember 4-én Egerben, a Rud- gozatával. (Felkészítő tanámás összetételű team lamennyien a Tarján IV. Sz. Altalános Iskola diákjai). BESZÁMOLÓTAGGYŰLÉS Holnap, szerdán nay-teremben árusítással ra: Kocsis Illés.) V? ! Jó tanács — Képzeld, elhagyott a feleségem! — Miért? — Állítólag túl sokat dohányzom. Mit szólsz hozzá? — Rá kelt szoknom a dohányzásra... i.. • . -• • ' - * Gépkocsinyereménybetétkönyvek sorsolása Az Országos Takarékpénztár a gépkocsinyeremény-betétkönyvek 102. sorsolását november 28-án, Budapesten tartotta meg. A sorsoláson azok a 10 000 és 5000 forintos betétkönyvek vettek részt, amelyeket 1986. július 31-ig váltottak és 1986. október 31-én még érvényben voltak. (Ezúton tájékoztatjuk az érdekelteket arról, hogy a forgalomban levő gépkocsinyeremény-betétkönyvek között vannak olyanok, amelyek számában — nyomdatechnikai okokból — az értékelt szám előtt eggyel több nulla van, mint amennyi a jegyzékben szerepel. Az eredmény megállapításánál az értékelhető számok előtt szereplő nullás számokat természetesen figyelmen kívül kell hagyni.) Az alábbiakban közöljük a Csongrád megyében váltott, a sorsoláskor érvényben levő és nyereménnyel kisorsolt gépkocsinyeremény-betétkönyvek számát és a nyereményt. 10 000 FORINT ÖSSZEGŰ BETÉTKÖNYVEK 05 0040426p 05 0063418 t 05 0065214 w 05 0067779 w 05 0072032 t 05 0073655 tc 5000 FORINT 05 0538068 p 05 0626890 d 05 0627429 w 05 0646232 w 05 0675123 w 05 0701118 w 05 0715573 dc 05 0722856tc 05 0744426 t 05 0745450 p 05 0074004 w 05 0075772 w 05 0076672 p 05 0080788 t 05 0087965 tc 05 0092203 w 05 0093902 w 05 0094590 t 05 0100216tc 05 0100668 w ÖSSZEGŰ 05 0749644 05 0755964 05 0761331 05 0767492 05 0770451 05 0771191 05 0778863 05 0780201 05 0781076 05 0791465 BETÉTKÖNYVEK tc w w t p w w t tc p 05 0791548 t 05 0795605 p 05 0799142 dc 05 0800089 p 05 0802784 p 05 0811066tc 05 0819043 w 05 0824934 p 05 0828604 tc három órakor egybekötött kiállítást és közönségtalálkozót szervez EGÉSZSÉGÜGYI délután Macskássy Izolda festőmű- ELŐADÁSOK a Technika v^sz részvételével. A közön- A Magyar Vöröskereszt Házában beszámoló taggyűlést tart a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület kenderipari szakosztálya. NYUGDÍJASOKNAK ség és a művész találkozója újszegedi alapszervezete renbevezetője lesz az alkotó jö- dezésében ma délután 4 óravö évi, 50. jubileumi kiállí- kor Salamon István orvos az tásának. Időskori betegségek megelóTUDOMÁNYOS zéséről tart előadást az ÜLÉSSZAK MSZMP Rózsa Ferenc suA SZAB orvostudományi gárúti helyiségében. CsütörHolnap, szerdán délután szakbizottsága és a SZOTE tökön, 4-én délután 5 óra5 órakor tartja foglalkozó- rendezésében ma délután 4 kor pedig a Negyvennyolcas sát az Asotthalmi Petöfi órakor a sebészeti klinika utca 12. szám alatti pártSándor Művelődési Ház munkatársai öt előadásban helyiségében lesz egészségnyugdíjasklubja. Az érdek- számolnak be kutatási ered- ügyi fölvilágosítás, akkor lődök Herczeg István körze- ményeikről'a SZAB-székház Schwanner János beszél a ti orvos „Gyakori betegségek dísztermében. daganatos betegségekről, idős korban" című előadását A szegedi körzeti tévé adása EGÉSZSÉGVÉDELMI HÉT ÜLLÉSEN Egészségvédelmi hét kezdődött tegnap, hétfőn Ullésen a Déryné Művelődési Házban. A Köjál egészségnevelési osztálya, a nagyközségi közös tanács, az MSZMP nagyközségi bizottsága, a KISZ, a művelődési központ, a Vöröskereszt, az egészségügyi intézmények, a Forráskúti Haladás Tsz, az Ullés és Vidéke Áfész, és a takarékszövetkezet által rendezett ötnapos programban orvosok, pszichológusok, jogászok adnak tájékoztatást a családi élet, az egészséges életmód tudnivalóiról. Az érdeklődök a témával kapcsolatos kiállításokat is megtekinthetik Ma, kedden este fél 7 órától a televízió kettes programjában ismét jelentkezik a szegedi körzeti stúdió adása. Az egyórás magazinműsorban — amelyet Fűzik János szerkesztett — egyebek mellett megemlékeznek arról, hogy 25 éves a Szegedi Akadémiai Bizottság. és három évtizedes múltra tekint vissza a szegedi ideggondozó intézet. Közérdeklődésre tarthat számot az az összeállítás, amely a hazai videózás „dasungelébe" kalauzolja el a nézőket. A műsor készítői többek között arra keresik a választ, hogy milyen a Mokép videókínáLata, mire adnak engedélyt, és miket vetítenek a videódiszkókban? Szó lesz egyeb videóvállalkozásokról és olyan „videóügyekről" is, amelyek a vám- és rendőri hatóságok beavatkozását vonták maguk után. A szokásos hírösszefoglaló mellett a nézők tudósítást láthatnak a számítástechnika egészségügyben való alkalmazásáról, Szegeden rendezett nemzetközi konferenciáról, valamint előzetes híradást Vámos Miklós Világszezon című darabjának szegedi bemutatójáról. Műsorral kapcsolatos kérdéseiket délután 5 órái ól a 12-715-ös telefonszám" >n tehetik fel az érdeklődök SZEGEDI ZENEISKOLASOK SIKERE Ötödik alkalommal rendezték meg november 27— 30. között Szombathelyen az ifjú hegedűsök Koncz Jánosemlékversényét, ahová az ország 188 zeneiskolájából 44 intézmény delegálhatta magát. A szegedi zeneiskolát hárman képviselték, mindannyian a döntőbe jutottak. Az első korcsoportból Barnácz Erzsébet (tanára Szil Istvánné), a második korcsoportból Czutor Zsolt, aki úgy lett második, hogy az első díjat nem adták ki, a harmadik korcsoportból pedig Rácz Géza, aki a Vas Megyei Tanács különdíját nyerte el (ez utóbbiak tanára Stanits Béla). Zongorán kísért Kópiás Andrásné. TV-LOTTÓ SZILVESZTERKOR A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatja a lottózókat, hogy a már kibocsátott decemberi előfizetéses lottószelvényeken feltüntetett TV-lottó sorsolási időpontja december 16-ról december 31-re változik. A változás oka, hogy a sorsolást a televízió felkérésére a tv szilveszteri szórakoztató műsora keretében rendezik. A szilveszteri TV-lottó december 8-tól külön szelvényként is kapható Az alábbi rövidítéseket használtuk: d: Dacia, dc: Dacia Combi, dt: Dacia 1310 TLX, p: Polski-FIAT, tc: Trabant Combi, t: Trabant Limousin Special. Hét végi balesetek A hét végén 87 sérüléses közúti közlekedési baleset történt az^, országban. Közülük 10 halálos kimenetelű, 40 súlyos és 37 könnyű sérüléssel járó volt. Ügy látszik, a ködös, nyirkos időjárás óvatosságra intette az autósokat a hét végén. Ennek köszönhetően feljegyzésre érdemes esemény környezetünkben csupán kettő akadt a szombat, vasárnapi pihenőnapokon. Szeged belterületén autózott Pernekiné Kotogán Etelka 28 éves, szegedi lakos. A Tolbuhin sugárúton haladva mellette felborult a Pár. perccel korábban vásárolt élelmiszer, s miközben vissza akarta ezt tenni, elvesztette uralmát az autó fölött, egy villanyoszlopnak ütközött, minek következtében könnyű sérülést szenvedett. Bordány felől haladt Szeged irányába személygépkocsijával egy férfi. Egy jobbra ívelő kanyarba nagy sebességgel ment be, áttért a menetirány szerinti bal oldalra és összeütközött egy másik személygépkocsival. Az ütközés után megállt, majd rögtön utána folytatta útját Szeged felé. A baleset helyszínétől mintegy 600 méterre állították meg és vitték vissza. Ezután még rövid ideig ott tartózkodott, majd amikor a másik gépkocsi vezetője elment telefonálni, ő utasával együtt gyalog elhagyta a helyszint. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár azonban jelentős. Az ügyben vizsgálat folyik. Hl A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei I.apkiadő Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal — Szerkesztősrg es kiadóvallalat: Szeged, Tanácsköztársaság, ülja 10. Sajtóház 6740 — Telefon: 24-633. — A lapot nyomja. Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca. 28. 6720. Igazgató: Suránvi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Elófizethető a postahivataloknal és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 43 forint — ISSN: 0133-025 x