Délmagyarország, 1986. december (76. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-17 / 296. szám

2 Csütörtök, 1986. december 86. Mozgóbolt ­mérlegen Cikkünk visszhangja Tizenhárom éves Trabant „0" évjárattal Kcklámhirdetés címe is rintérl új első futóművet, letv volna. S ezek a feltéte­lehetne, hiszen több öreg differenciállal, 2 ezer forin- lek a tisztességes versenyhez Trabant tulajdonosa venné tért új hátsó futóművet épí- is Hozzátartoznak, Vajon az ez', b szolgáltatást igénybe, tettünk be. Az elvégzett ¡7 ezres összeg és a közel különösen, ha a cím elé a munka díja 6 ezer 86 forint ut hónapos javítási idő hal­,,totálkáros" megjegyzést is volt, a számla végösszege, ¡után a dbktornő a kisszö­odaírnánk. Most azonban a ami kizárólag a javítással vetkezetet bízta volna meg „Trabant-kálvária" címen összefüggésben merült fel, £ munkával? Vagy netán december 8-án megjelent 55 ezer 881 forint. A számla más szerviz után néz? Ezért cikkhez szeretnék még né- tételes felülvizsgálatát az elnök levelében szívesen hány mondattal kiegészítést egyébként személyesen, az olvastunk volna például ar­tenni. A cikk jó szándékát ügyféllel együtt végeztem el. «"ól, mit tett azért, hogy nem vitatom, olvasóink. Az új Trabant 601 típusú megbízható árajánlatot kap­úgyfeleink korrekt tájékoz- gépkocsi 80 ezer forintba janak megrendelőik, ne for­intosához — véleményem kerül. Ügyfelünk OTP-hitel dúlhasson elő kapuikon be­szerint — azonban ez a ki- igénybe vételével és a fel- lül u bizonylati fegyelem epészítés még szükséges. vett kárösszeggel újszerű, durva megsértése. (Szemé­A kérdéses UH 49-59 to- megbízható. „0" évjáratú lyes beszélgetéseinkből úgy tálkóros Trabant 601 típu- gépkocsihoz jutott, vitatha- tűnik számomra, ez utóbbi­sú gépkocsi karosszériacse- lattanul olcsóbban. nak az elnök sem tulajdo­réjét évjárat-módosítással Az elvégzett munkáért a nit különösebb jelentőséget.) rendelte meg a cikkben sze- számla valódiságáért törvé- Időközben Gutenkunst Béla replő doktornő. A gépkocsi nves. felelősségünket és "az eljuttatta szerkesztőségúnk­korábban súlyos karambolos ezzel kapcsolatos kötelezett- be a kisszövetkezettel foly­sérüiéseket szenvedett, ezért ségeinket az esetlegesen fel- teljes levelezése fény­az Állami Biztosító szállí- iépb hibák esetében térítés- másolatát. Ö a Hycomatjá­tással együtt 16 ezer 452 fo- nientes javítással vállaljuk, ra sern kapott reális áraján­rintot térített az úgyfélnek. - törvényes előírások alap- latot- Ezt felismerte időben A javításhoz szükséges ka- ján bat hónapig, vagy 10 a kisszövetkezet. így a mun­rosszériát és 64-féle egvé" rzer kilométerig. Bár a ja- kához hozzá sem fogtak. De anyagot csak jelentős idő vitás során történtek hibák, err°' 3 tényről a megrende­alatt tudtuk beszerezni, ügyfelünket — szerintünk lat „elfelejtették" értesíte­Ezekról azonban ügyfelünk károsodás nem érte. Ezt a mulasztást Juhász folyamatosan tájékozódott. Juhász István István írásban is elismerte. Személyes megbeszélés so- Gépjárműjavító Tehát az árajánlat nemcsak rán a javítás három lehető- Kisszövetkezet elnöke 3 doktornő esetében volt ka­ségél jelöltem meg. Közülük niéleontermészetú, s a ha­»gyik legolcsóbb lehetőség- * táridő be nem tartása sem ként adódott az általam Juhász István által most egyedi eset. Ezzel a Tra­bontásból beszerzett első fu- felsorolt tények kétségtele- bant-kálvária nyomán a tómű felújítás utáni beépí- nül árnyalják a Trabant kö- Gépjárműjavító Kisszövet­1ése. Ügyfelünk azonban a rül történteket. Véleményem kezet munkájáról lapunk ,.0" évjárathoz ragaszkodott, szerint azonban korrekt ár- hasábjain folytatott vitát be­A javítás során a gépkocsi- ajánlattal és reális határ- fej„zettnek ,tekintjük ba 25 ezer 600 forintért új i.io-megjelolessel minden karosszériát, 10 ezer 700 fo- bonyodalom megelőzhető Böle István Mi számít munka­-f viszonyban töltött időnek? Ml? HOL? MIKOR? 1986. DECEMBER 17., SZERDA, NÉVNAP: LAZAR A Nap kel 7 óra 26 perckor, nyugszik 15 óra 54 perckor. A Hold kel 16 óra 24 perckor, nyugszik 8 óra 53 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél kedden plusz (39 cm) áradó NÉGYSZAZHARMINCÖT ÉVE halt meg Fráter György, családi nevén Martlnuzzi György (1482— 1551) pálos szerzetes, horvát kis­nemesi származású államférfi, 1534-tól várad! püspök, majd bí­boros. Kiemelkedő képességű, vi­lágpolitikai realitásokban gon­dolkodó. messzire látó, kitűnő diplomáciai érzékkel megáldott közéleti személyiség volt, aki a magyar államiság megőrzését, az országból Habsburg segítséggel a törökök kiűzését, s az önálló er­délyi állam megteremtését tűzte ki célul. Nagy része volt az 1538. évi váradi béke megkötésében, amely szüneteltette a háborús­kodást Magyarország két koro­nás fője, Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János között. A hír­hedt császári katonai parancs­nok, Castaldo 1551-ben gyilkol­tatta meg. NAGYSZINIlAZ Este 7 órakor: Macbeth (Jó­zsef Attila-bérlet — Juhász Gyu­la-bérlet). MOZIK: Vörös Csillag: délelőtt 10 óra­kor: Szemünk fénye (színes ma­gyarul beszélő olasz film. II. helyár!), délután fél 4 órakor: Donald kacsa nyári kalandjai (színes amerikai rajzfilmsoro­zat. II. helyár!), háromnegyed 6 és 8 órakor: Zorro (színes olasz —francia kalandfilm. III. hely­ár!). Fáklya: háromnegyed 3 óra­kor: A vörös sziv lovagja (szi­rtes. m. b. lengyel rajz-mese­film), negyed 6 és fél 8 órakor: Szemünk fénye (színes m. b. olasz film. II. helyár!). Szabadság: délután fél 4. há­romnegyed 6 és 8 órakor: Forró fagvialt (színes, magyarul be­szélő angol film. II. helyár!). Kiskórössy halászcsárda: (vi­deomozi) délután 4 órakor és es­te 10 órakor: A sokk (színes francia krimi). Filmtéka: délután 6 órakor: Bruno vándorlásai (színes NSZK-fllm). Éva presszó: (Oskola u. video­mozi) este 9 órakor: Ellopták a hangomat (színes angol film). ÜGYELETES GYÓGYSZERTAR Klauzál tér 3. szám (13/57-es). Este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket a II. kórház (Tolbu­hin sgt. 57.) veszi fel, sebészeti felvételi ügyeletet az I. sz. Se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4.), urológiai felvételi ügyeletet a II. kórház tart. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig a felnöttlakosság részére: Sze­ged, Hunyadi János sgt. 1. szám alatt. Telefon: 10-100. GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 órától más­nap reggel fél 8 óráig, szomba­ton, vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Le­nin krt. 20. szám alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben törté­nik a sürgős esetek orvosi ellá­tása. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELET Minden kedden és csütörtökön 19 órától reggel 7 óráig, szomba­tonként reggel 8 órától déli 12 óráig a gyermek fül-orr-gégé­szeti ügyelet az ÜJszegedl Gyer­mekkórházban van (Szeged. Odesszai krt. 37.). Telefon: 22-655. Egyéb napokon a Fül-Orr­Gége Klinika tart ügyeletet (Szeged, Lenin krt. 111.). Tele­fon: 21-12?. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig: Szeged, Zöld Sándor u. 1—3. Telefon: 14­420. SOS LELKISEGÉLY­SZOLGALAT Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. DQf/4 19.40 20.00 20.30 21.00 21.25 22.55 13.40: 14.55: 15.30: 16.00: 17.00: 17.25: 17.45: 18.15: 18.45: 18.55: 19.15: 19.30: 20.00: : Adalékok a dolgozó nő arcképéhez — (ism.) Képmagnósok, figyelem! : Kockázat : Híradó 2. A Tv-galéria jelentkezik Szunyoghy András grafikusművész : Képújság BELGRÁD 1. Elmulasztották — nézzék meg! Művelődés Mi a film Tájékoztató-mozaik Magyar nyelvű tv-napló Krónika Hosszú, fehér nyom — filmsorozat Művelődés Tv-kalendárium Vetélkedő Rajzfilm Tv-napló Festett fény — szórakoztató műsor és játékfilm 22.30: Híradó 3. BELGRÁD 2. Zágrábi körkép Tribün Tv-napló Komoly zene Tegnap, ma, holnap Dok.-adás Jó reggelt, dzsessz­zenészek ÚJVIDÉK Híradó l.. magyarul és szerbhorvátul Hosszú fehér nyom — gyermekfilmsorozat Muzeumok és képtárak Népzene Rajzfilm Híradó 2., magyarul Belpolitika A művészet világában Híradó 2., szerb­horvátul 18.30: 19.00: 19.30: 20.00: 20.50: 21.05: 21.50: 17.00: 17.45: 18.15: 18.45: 19.15: 19.30: 20.00: 21.00: 21.30: EHKil KOSSUTH 4.30: JÓ reggelt! 8.20: Eco-mix — Gazdasági magazin 8.50: Kis magyar néprajz 8.55: Romantikus kamarazene ­9.30: Népdalkórusok 9.49: Muzsika régi hangszereken 10.05: íróvá avatnak — Szabó István indulása 10.47: Kenessy: Az arany, meg az asszony 12.45: Törvénykönyv 13.00: Nagy mesterek — világhírű előadó­művészek 14.12: A magyar széppróza századai — Móricz Zsigmond: Tündérkert 14.25: Operaslágerek 15.00: A Népzenei Hangos Üjság melléklete 16.05: MR 10—14 — Magazin tizenéveseknek 17.00: „Fogas" válaszok 17.25: Wieslaw Ochmann operettdalokat énekel 17.50: Szép ez is! A császár­király katonái — 3. 18.02: Kritikusok fóruma — Száz Imre: önarckép háttérrel 18.15: Hol volt, hol nem volt... — A gavallér zsiráf — A kéményseprő zsiráfok 18.25: Könyvújdonságok 18.30: Esti Magazin 19.15: Ardi Liives színháza — A Maud királyné-föld 20.19: Évfordulók nyomában — Oláh Gusztávra emlékezünk 21.30: Szintézis — A külpolitikai rovat műsora 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Népdalok 22.51: ,.A negyedik termelési tényező" — beszélgetés az MTESZ küldött­közgyűlés után 23.06: A rádió lcmezalbuma — bevezetőt mond Meixner Mihály 0.15: Éjfél után — a Magyar Rádió zenés műsora hajnalig N. I. szegedi olvasónk a szabadság kiszámítá­sával kapcsolatosan problémája van. 1962­től 1970-ig alkalmazott­ként dolgozott, majd 1970-től 1985-ig önálló kisiparos volt. Jelenleg munkaviszonyban .'»11. Vállalata azonban a szabadság kiszámításá­nál a kisiparosként el­töltött éveit munkavi­szonyban töltött időnek nem veszi figyelembe. Kéri ismertessük mit mond ezzel kapcsolato­san a jogszabály? A Munka Törvénykönyve rendelkezései szerint a dol­gozónak minden munkavi­szonyban töltött naptári évben tizenöt munkanap alapszabadság jár és a mun­kaviszonyban töltött idejé­től függően pótszabadságra jogosult. A dolgozónak min­den munkaviszonyban töl­tött három év után egy, de évenként legfeljebb kilenc munkanap pótszabadság jár. A munkaviszonyban töl­te tt idő számításánál figye­lembe kell venni a mező­gazdasági termelőszövetke­zeti tagként töltött azokat az éveket, amelyeket a tár­sadalombiztosítási szabályok szerint a nyugdíj megálla­pításánál szolgálati időként figyelembe vesznek, úgy­szintén az ipari szövetke­zeti tagsági viszony időtar-" tamát is, kivéve a bedolgo­zóként eltöltött időt, ameny­nyiben beszámítási jogsza­bály nem teszi lehetővé. Ugyancsak munkaviszony­ban töltött időként kell fi­gyelembe venni az 1950. január 1. előtti szakmunkás tanulóidőt — tanoncidőt — is. Ezt követően szakmun­kás-tanulóként töltött idő azonban nem számítható be. A sor- (első tényleges), valamint tartalékos-, (pót­tartalékos) katonai szolgálat felszabadulás előtti vagy utáni, továbbá a munkaszol­gálat, deportálási, illetőleg hadifogság igazolt idejét munkaviszonyban töltött •időként kell figyelembe venni. Ugyancsak munka­viszonyban töltött időként kell figyelembe venni a felszabadulás utáni fegyve­res erők és a fegyveres tes­tületek, továbbá a rendészeti szervek hivatásos vagy to­vábbszolgáló állományba lépett személyek igazolt szolgálati idejét. A munka­viszonyban töltött idő tar­tamába nem számitható be a munkaviszonynak: meg­szakítás nélkül 30 napot meghaladó fizetés nélküli szabadság miatti szünetelése, kivéve, ha jogszabály mun­kaviszonyban töltött idő számítása szempontjából ennek az időnek figyelembe vételét rendelte el. A jogszabályi rendelkezés az önálló kisiparosként — szabadfoglalkozásban — el­löltött időt munkaviszony­ban töltött időként nem is­meri el. Ennek megfelelően olvasónk esetében a mun­káltató eljárása szabályos volt, amikor a munkavi­szonyban töltött idejét nem vette figyelembe. Dr. V. M. A Fogyasztási Szövetkeze­tek VIII. kongresszusa hatá­rozta el a mozgóbolthálózat kiépítését. Ezzel a kistelepü­léseken és külterületeken élők ellátását kívánták ja­vítani. Még 1981-ben az or­szág 6 megyéjében 11 autó­buszra szerelt mozgóbolt kezdte meg működését. Ujabb 12 mozgóboltot létesí­tettek 1984-ben. Csongrád megyében ma 2 ilyen bolt dolgozik. Az egyik a Dél­Tisza Menti, a másik a Ma­ros Menti Afész tulajdona. A szegediek első ilyen boltjukat 1981. márciusatói 1983. augusztusáig állandó helyen, egy új lakótelepen két műszakos üzletként üze­meltették. Ekkor a havi for­galom 400 ezer forint körül alakult. Ezután az ideigle­nesen bezárt egységeket pó­tolták a mozgóbolttal. Az autóbusz túraterv szerint 1985 júniusától közlekedik. A készletek feltöltését ma a Szeged Nagyáruház raktá­raiból végzik. Itt történik egyes áruféleségek előcso­magolása is. A leltár körül akadtak gondok. Ugyanis a szegedi mozgóboltba nem egyszer törtek be a műkö­dése alatt. A legtöbb gondot az üzemelés során a műsza­ki meghibásodások jelentik. Az áramfejlesztőkkel gyak­ran van gond. Télen nem­egyszer elégtelen a fűtés. Nyáron a karosszéria szige­telési és árnyékolási hiá­nyosságai okoznak gondot. ­A havi forgalom gyor­san nő. S ebben nemcsak az áremelkedéseknek van sze­repe. Például 1984-ben 547 ezer forint volt, tavaly már 1 millió 269 ezer forint. A költségek között a legjelen­tősebb tétel a dolgozók munkabére, ennek Sztk-já­ruléka és az értékcsökkenési leírás. Ez utóbbi több mint évi 15 százalék. Évről évre nő az üzemanyagért kifizetett összeg. A magás javítási költségek miatt a Dél-Tisza Menti Afész az idén átmene­tileg kénytelen volt szüne­teltetni a mozgóbolt túrajá­ratait. A nagyjavítás vár­ható költsége 100-130 ezer forint lesz. Ezekután érthető talán, hogy ez a tevékenység az árbevételek növekedése ellenére veszteséges. Ez Sze­geden 272 ezer forint volt. A tevékenység hosszabb távon sem tehető nyeresé­gessé, de társadalmi hasz­nossága, a falvak, külterüle­tek jobb ellátása miatt az áfészek nem akarnak lemon­dani róla. B. I. Népszava. — dec. 12. — A textil­müvekben. Három ország Tisza-kutatóinak tanácskozása — Petőfi Népe. — dec. 12. Humoristapályán : Nagy Ban­dó András = Képes Üjság. — dec. 13. : 111. Körutazás a Dél-Alföldön ­Népszabadság. — dec. 13. : 111. — A szegedi látnivalókról. Vállalati önkormányzati testü­letek alakultak Csongrád me­gyében / (megyei tudósítónktól) - Népszabadság. — dec. 13. — Szerző: Tanács István. Díszdoktorokat avatnak : „Szent-Györgyi Szegeden" / P. F. = Vasárnapi Hírek. — dec. 14. — Szerző: Petri Ferenc. — Szent­Györgyi-emlékülés és Straub F. Brúnó, valamint Fritz Peter Scháfert díszdoktorrá avatása a tudományegyetemen. Kopasz Márta — Boszorkány IKép] = Vasárnapi Hírek. — dec. 14. — (Tárlatunk.) — Reproduk­ció a grafikusművész metszeté­ről. Ahol lesz gáz — és ahol nem / Tanács István Népszabadság, dec. 15. — (Országjárás). — A Dél-Alföldön. . . . Eleitől fogva : Mocsár Gábor önéletírása / Székelyhídi Ágos­ton = Alföld. — 12. sz. — Könyv­ismertetés. Lechner, az álmodozó / Sár­mány Ilona = Interpress Maga­zin. — 12. sz. : 111. — Lechner Ödön építészről. Vihar után a Tisza partján : A jó példa ragadós lesz? / Nisz­kács Miklós = Turista 'Magazin. — 12. sz. : 111. — A Délép termé­szetjáróiról. Bálint Sándor — Szeged-Alsó­város / Barna Gábor =» Honis­meret. — 6. sz. — Könyvismer­i el.'.«. Bibu Istvánról — negyven év után / Kanyar József — Somogy. — 6. sz. — Ismertetés Bibó Ist­ván Válogatott tanulmányok c. kötetéről. BUDAPEST I. 9.55: Tv-torna 9.00: Delta — (Ism.) 9.25: Minden jót. kedvesem! — szovjet film 10.40: Képújság 16.10: Hírek 16.15: Egészségünkért! 16.35: A rövidfilmstúdiók műhelyéből 17.30: Kapcsolatok 18.00: Képújság 18.15: Mesterdallamok 19.05: Tv-torna 18.10: Esti mese 19.30: Híradó 20.05: Korody Ildikó Társkeresés Numeró 1463 című tv-játékát sugározza a televízió 21.20: Reklám 21.40: A Vendégek c. francia bűnügyi filmsorozat, 3. r, 22.30: Betüreklám 22.35: Híradó 22.45: Himnusz BUDAPEST 2, 18.30: Képújság 18.35: Bakancsok — riportfilm 10.10: Nos ckran — u pécsi stúdió szerbborvát nyelvű nemzetiségi műsora» 19.30: A Lengyel Kamara­zenekar koncertje PETŐFI 4.30: Reggeli zenés műsor 8.05: Idősebbek hullám­hosszán 8.50: Tiz perc külpolitika 9.05: Napközben — zenés délelőtt 12.10: Könnyű fúvós muzsika 12.25: Néhány szó zene közben 12.30: A Magyar Rádió népi zenekara játszik 13.10: A tegnap slágereiből 14.00: Tényleg szeretsz? 15.05: A szovjet Argo együttes lemeze — 2. 15.45: Rise stevens énekel 16.00: Slágerfilmek — filmslágerek ' 16.48: Diákfoei 17.08; Az R-GD együttes új nagylemezéről 17.30: Otodik sebesség 18.30: Ritmus! 19.05: Nóták 19,33; Könnyűzene Görögországból 20.05: Rockfőidről érkezett — az Ultravox együttes felvételeiből 20.50; Ránkl Júlia riportja 21,05: lluszas stúdió — Monumentális apróságok 22.05: Cserháti Zsuzsa énekei 22.30: Moszkvából érkezett 23.20: Rockpanoráma o.iá: Éjfél után ,,. Szeged a hazai lapokban Szupersztár — magyarul : Be­mutató Szegeden és a Margit­szigeten / Takács István Szín­ház. — 10. sz. : tll. — Kritika. A bűvös kettős : A Mikszáth különös házassága Szegeden / Csizner Ildikó = Szinbáz. — 10. sz. : 111. — Kritika Görgey Gá­bor darabjának előadásáról. Németh Károly a Szegedi Tex­tilmüvekben — Textilélet. — nov. 5. : 111. „Paprikás" szolgálat / M. Tóth György = Néphadsereg. — nov. 7. : Hl. — Honvédek a paprika­feldolgozóban. Jutalomjogositvány / M. Gu­nics László =» Néphadsereg. — nov. 15. : 111. — Pál Attila és Szabó Róbert dóci tanulók aka­dályozták meg az iskolabusz balesetét. Szent-Györgyi Albertre, a pi­lótára emlékezünk : A magyar repülés történetéből / Szabó Ti­bor, zallár Andor —• Repülés. — 11. sz. : Hl. Az egészségesebb környeze­tért : Csongrád megyei tapasz­talatok / Bartha László — Nép­szabadság. — dec. 3. Ősbemutató a szegedi színház­ban — Békés Megyei Népújság. — dec. 4. : ill. — Vámos Miklós Vllágszezon c. darabja. Tökéletes diagnózis számítógé­pekkel : Vizsgálhatók a nem röntgenezhető szervek is = Ma­gyar Nemzet. — dec. 4. — Nem­zetközi tanácskozás a számítás­technika orvosi alkalmazásáról. — Ua. Népszava. — dec. 4. Ki kicsoda irodalmi életünk­ben : Hiánypótló kézikönyv ké­szül a Magvetőnél / Rojkó An­namária — Magyar Nemzet. — dec. 4. — Beszélgetés dr. Péter László szerkesztővel, a Somogyi Könyvtár gondozásában megje­lenő kötetröl. A tanyák ma és holnap : Tu­dományos tanácskozás Szege­den Petőfi Népe, — dec. 4. Fóliafalvak : Vetik a piros re­1986/50 tek magját = Esti Hírlap. — dec. 5. — Megyénkben. A szegedi bölcsészkaron azt kérdeztük : Leülhet-e a hallga­tó? / Fekete Klára — Népsza­badság. — dec. 6. — Beszélgetés Mikola Tibor dékánnal. Egy pohár vfz : Szegcdi Kis­színház / Stuber Andrea = Üj Tükör. — dec. 7. : ill. — Kriti­ka a Scribe-komédia előadásá­ról. Szegedi gázmező — Csúcsfo­gyasztásra készülnek = Esti Hir­lap. — dec. 8. — Ua. Magyar Hírlap, Magyar Nemzet, Népsza­va. — dec. 9. Vérnász — Hegedűs a házte­tőn : Zenés darabok Szegeden / Gábor István = Magyar Nem­zet. — dec. 9. — Kritika. Dél-alföldi évszázadok : Kö­rös—Tisza—Maros köz középkori településrendje / (bsc) — Békés Megyei Népújság. — dec. 10. : ill. — Szerző: B. Sajti Emese. — Ismertetés Blazovich László könyvéről. Híres szerelmesek. A tünde múlt örök hárfája vagy : Juhász Gyula, Sárvári Anna / Lukácsy Sándor sorozata = Rakéta Re­gényüjság. — dec. 9. : 111. Importpótlás = Népszava. — dec. 10. — Automata címkézö­gépet készítettek a gyufagyár­ban. Szegedi fórum — Petőfi Népe. — dee. 10. — Mezőgazdasági szakembereknek. Bányászok az Alföldön. i„ Ha feltör az olaj, a gáz / Kőváry E. Péter «= Népszabadság. — dec. 11. : ill. A balástyai hőstett : Két mé­terre a tragédiától / Tarpai S. Anikó = Pajtás. — dec. 11. : ill. — A dóci iskolabusz. Raktárban a paprika : őrlésig • Esti Hírlap. — dee. 12. — A paprikafeldolgozó vállalatnál. Bányászok az Alföldön. 2.. Al­győ folytatja / Tanács István — Népszabadság, dec. 12. : 111. Rekonstrukció Szegeden «•»

Next

/
Thumbnails
Contents