Délmagyarország, 1986. december (76. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-13 / 293. szám

bl«3 MAGAZIN Fejleszthető tanyás térségek Csongrád megyében A Csongrád Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága 115/86. számú határozata 1986. október 14-i keltezésű. E határozat tartalmazza azoknak a Csongrád megyei településeknek a felsorolását, amelyeknek teljes, vagy részleges (itt, cikkünkben nem részletezett) külterületét fejleszthető tanyás térséggé nyilvánítják. E kijelölés több korábban érvényes korlátozás és tilalom feloldásával jár, ezért javasoljuk érdeklődő olvasóinknak, a részletekről kérjenek bővebb felvilágosítást a helyi tanácsoktól. A végrehajtó bizottság; Bordány, Domaszék, Forráskút, Szatymaz, Rúzsa, Zákányszék, Zsombó, Üllés teljes külterületéi; Balástya, Dóc, Csanytelek, Csengele, Kistelek, Mártély, Mórahalom, Nagymágocs, Ópusztaszer, Pusztaszer, Röszke, Székkutas, Tömörkény, Csongrád meghatározott külterületi (a vb-határozat mellékletében felsorolt) részeit; Ásotthalom külterületén a kissori és a gátsori részt; Öttömös külterületén a Petróczy iskola köriili részt fejleszthető tanyás térséggé n)ilv állította. Szombal, 1986. december 13. DÉL-ALFÖLDI GONDOLATCSERE A TANYAI ÁTALAKULÁSRÓL A mintában ott az egész... Az új, 1986. július 1-től érvényes Országos Építésügyi Szabályzat egységes szemléletet diktál és számottevő könnyítéseket tartalmaz: a most már tanyás térségnek nevezett, s fejlesztésre érdemes területeken lakás céljára is építhető tanya, alapterület-korlátozás nélkül, a tulajdonosnak sem kell mezőgazdasági tevékenységből élnie, s e területek kijelöléséhez sem kell az ÉVM engedélye. Az új OÉSZ nagy visszhangra lelt és várakozást keltett Csongrád megyében. A Csomiterv megbízást kapott: célvizsgálat keretében adjon javaslatot, a megye mely.tanyás térségeiben adottak a további fejlesztések lehetőségei, illetve melyek azok, amelyek népességmegtartó erejüknél fogva támogatásra érdemesek. A vizsgálatba természetesen bevonták a helyi tanácsokat is. Mivel ezek közül több községi tanács illetékesei úgy nyilatkoztak, hogy nem tartják indokoltnak környékükön tanyás térség kijelölését, végül is a vizsgálat 25 településre (az összes külterület ötven, a külterületi népesség 74 százalékára) terjed ki. Anélkül, hogy a vizsgálat szorosan szakmai elemeire ehelyütt kitérnénk, a főbb tapasztalatokat érdemes ismertetjük. A nyolcvanas évek módosították a bel- és külterületi népesség változási tendenciáit. A tanyás települések népességmegtartásában a külterületi változások nagyobb szerepet kapnak. A külterületi össznépesség és a 15—59 éves korcsoport változásai hasonlóak — vagyis a megtartó képesség a munkaképes korúak érdekeltségének fokozásával, stabilizálásával befolyásolható! Erre bizonysággal szolgál, hogy a magas szintű villamosítás a tanyás térségek leépülését lelassította. (A Démász működési területén ez idő szerint 44 ezer tanyai áramfogyasztót tartanak nyilván. Megvizsgálták, egy kilowattóra áram ellenében mekkora termelési értéket állít elő egy átlagos háztáji magángazdaság. Nos: 323 forint értékűt. Tanulságos ezt összevetni az ipar adatával, a kilowattóránkénti 181 forinttal!) Egy olyan célvizsgálat, mint a Csomitervé is volt, természetszerűleg előre meghatározott kérdéskörökre koncentrál. Ez esetben a 25 település 108 egységre osztott külterületi térségében a népességi, a lakásviszonyok szerinti és az ellátásbéli jellemzőket gyűjtötték össze a tervezők, hogy egy település-politikai döntést előkészitsenek. E térségek egymáshoz viszonyított helyzetéből s a térségeken belüli, időben megmutatkozó tendenciákból következtetve születhetett meg végül is a megyei tanács végrehajtó bizottságának idei, október 14-i ülésén a határozat arról, mely tanyás térségek fejlesztése indokolt ez idő tájt, azaz hol szűnnek meg a korábbi építészeti kötöttségek. (A kijelölt területeket cikkünk keretes részében soroljuk fel.) Ez azonban a tanyakérdésnek csak egy kis része. Az ami az építési hatóságokra tartozik. Mint arról a Szegedi Akadémiai Bizottság településfejlesztési és építészettudományi munkabizottságainak közelmúltbeli, együttes ülésén e sorok írója meggyőződhetett, az alföldi tanyák ügyében még mindig lehet, s van mondandója a szociológusnak, a társadalomföldrajz vagy a néprajz kutatójának, a közgazdásznak, az író embernek, az építészmérnöknek, de még közműfejlesztésben érdekelt szakembernek is. Talán már e felsorolásból kitűnt, hogy az említett szakterületek specialistái az együttgondolkodás mellett tették le a voksukat, amikor a tanyai átalakulás folyamatai és probléTnái a Dél-Alföldön címmel rendezett ülésre néhány órájukat rászánták. A többi szakembert foglalkoztató kérdéseket összevethették a magukéival, a békési tendenciákat a Bács megyeiekkel, a Csongrádban föllelhető korábbi, megítélésbeli bizonytalanság hatását a Kiskunság előrelátóbb „közigazgatóinak" mára új településformák kialakulását is segítő támogatásával. A néprajzkutató párbeszédbe kezdhetett a településfejlesztés szakértőjével a kétlakiság újraéledéséről, a szociológus a statisztikussal adatszolgáltatási rendszerünk gyenge pontjairól, a társadalomföldrajz kutatója a demokratizmus érvényesülési esélyeiről cserélt véleményt a megyei főépítésszel. Úgy tűnik hát, minden résztvevő tetszésére talált az az akadémikusnak éppenséggel nem mondható akadémiai törekvés, amely egy-egy régió kutatóit együttes munkálkodásra s egy-egy témakör sokoldalú megközelítésére buzdítja. És persze egymás eredményeinek, kutatási tapasztalatainak hasznosítására is. Néni nélkülözheti ugyanis például a népességnyilvántartás segítségét az, aki az infrastrukturális fejlesztések bármely részterületén döntést hoz. A néprajzoshoz kell annak fordulnia tanácsért, aki a népi építészet szellemi örökségét megtartva az alföldi tanyák felújításához fogja „intézményes kezét" nyújtani, a hidrológust az faggatja majd, aki a tanyai megélhetés feltételrendszeréből az ivó- és öntözővíz biztosítását választja részterületéül. A közigazgatás és az árutermelő kisgazdaságok létszükségleteiről gondoskodó szervezetek egymástól függetlenül biztosan nem munkálkodhatnak, s a szociológus bármennyire reprezentatív felméréseire legyintőknek is rá kell jönniük hamarosan: a mintában ott az egész, csak következtetni kell megtanulni... Ez utóbbi tanulságra is szolgált példával a SZAB-munkabizottságok ülése: 1982—83-ban Orosháza környékén folytatott társadalomföldrajzi kutatásokat az egyik előadó. Főként arra a kérdésre keresett választ, milyen funkciót töltenek be, hogyan osztályozhatók a két nagy egységen belül — termelők vagy nem termelők-e — a tanyák. (A számszerűen is kifejezett tagozódás mechanikusan nyilván nem vihető át más alföldi tanyás térségekre, de az arányok és az egyes rétegek egymásba átalakuló tendenciái megfontolásra késztethetnék akármelyik tanyás megye politikusait.) Ahol gazdálkodnak a tulajdonosok, vagy önellátásra vagy árutermelésre rendezkednek be. Az előbbiek aránya 15,6 százalék, az utóbbiaké együttesen több mint 80! (A fennSorsfordulók „Az alföldi tanyáknak kereken két évszázados történelme van. A XVIII. század második felében kezdődött el az akkori városok és községek lakóinak a .kitelepülése' pusztává lett tágas határaikban... vált rendszerré a határbéli tanyák, szállások,,mezei kertek' építése" (Erdei Ferenc: Város és vidéke) A társadalmi-gazdasági kérdésekkel foglalkozó szakemberek, etnográfusok, szociológusok, politikusok régi témája az ország tanyás térségeinek helyzete. Csak az utóbbi négy évtizedre gondoljunk: az 50es években a társadalmi progresszió egyik megnyilvánulását látták a tanyarendszer sorvadásában, s ezért adminisztratíV-gazdasági eszközökkel igyekeztek gyorsítani a törvényszerűnek kimondott folyamatot. A hatvanas években az országos településhálózat-fejlesztési koncepció előkészitése, a hátrányos helyzetű területek vizsgálata ismét a szakma és a közvélemény figyelmének előterébe hozta a tanyák ügyét — és ezúttal változott a megítélés! E folyamat részeként született 1975ben a rendelet, mely a megyei tanácsok végrehajtó bizottságait feljogosította a tartósan fennmaradó tanyás területek kijelölésére. (így e térségek tanyatulajdonosai vagy gyermekeik lehetőséget kaptak korábban tiltott építkezésekre — ha mezőgazdasággal hivatásszerűen foglalkoztak.) Csongrád megye 1972—73-ban a hét alföldi tanyás megye közül a külterületi népesség arányát és az ottani lakóépületek számát tekintve a 2—3. helyen volt, ennek ellenére a megyehatáron belül nem tartottak szükségesnek kijelölni tartósan fennmaradó tanyás területeket. A megye 1973-ban jóváhagyott településhálózat-fejlesztési terve sem foglalkozott a tanyakérdéssel: a korábbi évtizedek szemlélete, a tanyán élő hátrányos megkülönböztetéséből fakadó feszültségek sora konzerválódott. Ez azért is szembetűnő, mert a szomszédos tanyás megyék éltek a lehetőséggel, döntéseiket megfelelő időközönként felülvizsgálták, s újabb meg újabb kezdeményezésekkel sugallták: a külterületi építési munkák szabályozásának módosítására volna szükség. maradó néhány százalék sávjába a nem termelő, példáiul a hobbi-tanyákat sorolta a kutató.) Érdekes az a rétegződés, ami Orosháza környékén megfigyelhető: az árutermelő tanyák csoportján belül egyéni gazdálkodást folytatnak 10,4 százalékban, téesztagok termelnek árut 16,8 százalékban. Csak részben nevezhető mezőgazdasági áru termelőnek a tanyák 8,9 százaléka, s meglepően nagy arányban, a tanyák 18,5 százalékában nem mezőgazdasági foglalkozásúak termelnek piacra. A legmegdöbbentőbb sáv azonban a nyugdíjasoké: a tanyák 27,2 százalékában nyugdíjkorhatáron túli emberek vetnek-aratnak, kapálnak-permeteznek, hogy amit megterem a föld, eladhassák. íme, megint egy másik szelete a tanyakérdésnek: a megélhetés és az életkor összefüggései! Vagy a másik: a tanyák városellátó funkciója! Még messzebb menve: minden segítő szándék ellenére, a könnyítések dacára a hazai településfejlesztés jóformán csak a belterületekkel számol. A kereskedelmi ellátás tekinteteben a tanyás térségek még mindig hátrányos helyzetűek. A tanácsok mezőgazdasági osztályai — ahogy az egyik főépítész panaszolta — „kivonulnak a tanya-ügyből..." Vagy ott az a kérdés: hol tart a mi tanyaépitészeti kultúránk, egyáltalán van-e?... Most ne folytassuk tovább. Mindenesetre, jó, hogy a párbeszéd az érdekeltek, az érdeklődők, az érintettek, az érintendök között már elkezdődött. A tanyákból „ügy" lett ismét. „A tanyakérdés megint szőnyegre került" — ahogy Bibó István írta. Tizenhárom évvel ezelőtt. PÁI.FY KATALIN