Délmagyarország, 1986. december (76. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-01 / 282. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DEEMAGYARORSZAG 7G. évfolyam, 282. szám 1986. december 1., hétfő A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 1.80 forint Komoly divatok E

gykoron éppen ezeken a hasábokon elmélkedtem a nyaralójelenségről. Vagyis arról, hogy szebb tájainkon százezreket, milliókat érő épületek álldogálnak, hogy gazdáik évente egy-két hetet és néhány hét végét ott töltsenek. És közben sajnálkoztam azon a holt tőkén, amely ott fekszik szinte kihasználatlanul a Balaton partján vagy a Dunakanyarban. Félreértés ne essen, nem az irigység beszélt belőlem, hogy magamnak újabban nem fordult meg a zsebemben az a néhány százezer vagy éppen egy-kétmillió forint, amit egy nyaraló formájában leköthettem volna az értéknövekedés többé-kevésbé biztos tudatában, mondjuk, a Balaton mellett, s nem is az izgatott elsősorban, hogy Kovács János mit csinál a pénzével, ha van neki. (Bár az is társadalmi kár, ha K. J. pénzét szalmazsákban vagy éppen nyaralóban lekötve tartja.) Inkább az borzolta idegeimet, hogy nyaralókban gazdagodott területeinken útra, vízre, áramra, csatornára, közlekedésre, s ki tudja, mire volt még szükség. Azaz, a néhány hetes használatért lekötött magántőke végül is jókora társadalmi tőkét is lekötött, félig-meddig holt vagyonként. Már akkor is azon meditáltam, hogy nálunknál jóval gazdagabb országokban is csak a kivételezett kevesek engedhetik, meg maguknak a nyaraló luxusát. Azért is, mert a pénznek is jobb helyet keresnek, s mert — az ökonomikusabb gondolkodás jegyében — inkább panziót, kempinget, szállodát vesz igénybe az, aki megengedheti magának a nyaralás ör ímeit. Nos, telt-múlt az idő, s mintha immár mifelénk is változott volna a gondolkodás. Mintha vége felé közeledne immár nálunk is a nyaralómánia. S ennek aligha egyszerűen az az oka, hogy e nehezebb gazdasági helyzetben már nem telik efféle luxusra, hiszen azért jól kereső emberek ma is akadnak. Alighanem másról, többről is szó van. Először is jöttek a kiskertek. Már ezrével övezik Szegedet, s szinte minden várost. Sót a falvakat is. Mondhatnánk, ez is holt tőke. Pedig aligha az, iegalábbis nem egészen úgy, mint a korábbi modell. Mert a kiskertekhez azért többnyire nem vezetnek kiépített utak, s belőlük csatornák. Vízről áltálában maguk gondoskodnak a tulajdonosok, a rájuk épített kis házikók pedig a gazdagabbaknál sem milliós értékek, legföljebb néhány százezret képviselnek. Azaz, közvagyont szinte egyáltalán nem, magántőkét pedig alig kötnek le, ráadásul értéket, gyümölcsöt, zöldséget szolgóltatnak, még ha sokszor drágán és kis hatékonysággal is. De hát a beléjük fektetett munka tulajdonosaik szerint nem is a termékekben térül meg, hanem az aktív pihenés, kikapcsolódás, a másfajta, a megszokottól eltérő tevékenység emberi hasznában, ami aztán a munkahelyeken is hasznos lehet, a megújult és nagyobb teherbírás formájában. Jó-jó — mondhatnánk, de ez így még, önmagában aligha ér meg egy misét. És igazuk van, mert ez még csak amolyan „lineáris" folyamat, aminek kedvéért aligha érdemes belefogni egy meditációba. Az érdekes az, ha a trend vonala legalábbis egyféle perspektívából záródni látszik, mondjuk, valamiféle spirálban. És mintha ilyesminek lennénk szemtanúja az utóbbi években. Megvallom őszintén, a nyaralóépítési lázat sem tartottam önmagában rossznak, hiszen amellett, hogy sokaknak örömére szolgált, még egyet tett: segített rendezett kultúrtájjá formálni az ország olyan részeit is, amelyekre még évtizedekig, vagy tán soha nem juthatott volna a közösségi vagyonból. Mert ezrével születtek szép, igényes épületek, amelyek azután hasznos mintául szolgálhattak a családi házat építőknek is. S lassan oldódni kezdett hazai tájaink sátortetős uniformizáltsága. Ez pedig a legtöbb kiskertes vidékről aligha mondható el, mert vityiilóik, bódéik, esett kerítéseik sokszor inkább csúfítják, mint szépítik a tájat. És így, néha — bevallom — már sajnáltam, hogy nem épültek nyaralók az ország több vidékén, rendezettebb küllemet adva például falvaink határának. Aztán ismét csak történt valami. Ha útjainkat járja az ember, szebbnél szebb és új épületekkel találkozik. Presszók, éttermek, vendéglők sőt újabb kis panziók nyílnak falvaink határában. Mintha azok a magánpénzek, amelyek valaha nyaralókká, az egyéni élet terrénumaivá változtak, most megmozdultak volna, működő tőkévé válva a község javait és a befektető megélhetését szolgálva M

agam sem tudom, illik-e örülnöm e folyamatnak. De úgy érzem — igen. Hiszen ismét csak szépül az ország, s az ily módon befektetett tőke közösségi -hasznot is hoz. Mert ahol azelőtt százkilométerenként lehetett netán egy kávéra vagy szendvicsre vállalkozni, ha csak lepusztult kocsmákban nem próbálkozott az ember, most igényes kiszolgálást kaphat. S ha majd legszebb tájainkon sem magánnyaralók, hanem kis panziók, mini szállodák épülnek, akkor talán mi, tőkével nem rendelkezők is megengedhetünk majd magunknak néha egy-két napos pihenést, kikapcsolódást az ország olyan tájain, melyekre ez idáig nem juthattunk el. Mert a szálláskínálat ilyen növekedése, nyilván, az árakra sem lesz hatástalan. Szávay István Volán és vállalkozás A Klastromg a Famllit és mások — Vannak, akik azt mondják, szállítson. utaztasson a Volán, minél jobb színvonalon, ne máson törje a fejét ... Sokaknak viszont szimpatikus ez a. szerteágazó vállalkozói kedv. Meddig terjed a határ a kockáztatásban? — Elsősorban saját házunk táján — a közlekedésben — kínáltunk újdonságokat, de más területek elől sem zárkózunk el, ha fantáziát láttunk benne — mondja Kardos János igazgató. — A kockáztatás határa? Olyan vállalkozásba eleve bele sem vágunk, aminek legalább szemléletformáló hatása ne lenne. Szeretnénk minden dolgozót megtanítani arra, hogy merjen a saját területén bátrabban vállalkozni. Hiszen kockázatviselő. kezdeményező munkatársak nélkül aligha tudnánk talpon maradni. — Említene néhány sikeres vállalkozást az elmúlt időszakból? — Például a győri Hótel Klastrom építésébe tőkével szálltunk be. Ennek fejében utazási irodánk a jövőben biztonsággal szervezhet társasutakat arra a környékre, hiszen lesz hol megszánniuk a vendégeinknek. De raktárépítkezéssel, vagy valutaforgalmazással is próbálkoztunk — A személyszállításban ilyen újdonság volt az idén az éjszakai buszjáratok bevezetése, iránybuszok szervezése ... — ... és fenntartunk egy taxihálózatot is, annak ellenére, hogy ráfizetünk. De az alacsony árakkal stabilizálni szeretnénk a helyi fuvarpiacot. Végsq soron ez is vállalkozás, még akkor is, ha így nem tarthatjuk fenn sokáig. — A kockáztatás, a vállalkozások mit hoztak eddig a „konyhára"? — Eredményesebbnek könyvelhetjük el az idei évet a tavalyinál. Az akkori 195 millió forintos nyereséggel szemben, most az év első tíz hónapjában megtermeltünk 180 milliót, ami az év végéig kiegészülhet 207210 millióra. — Ez több mint 15 százalékos növekedés! Miből? / Elsősorban a nemzetközi fuvarozás hozta ezt a pluszt, döntően a tőkés fuvarpiacokon való eredményesebb részvétel. — Például? — A nagymarosi vízlépcső építkezéséhez mi szállítjuk az anyagokat. De hasznos a bányaiparral való együttműködésünk is. — Fuvarozóvállalat Nagymaroson, Visontán is akad. Mit keres ott a Tisza Volán? — Vállalkozik! A gazdasági környezet rákényszerített bennünket arra. hogy a megyén kívül is minél több fuvart vállaljunk. Kevesebb az építkezés, azokat a szállítóeszközöket, amelyeket itt használtunk, most máshol kell eladnunk, ha nem akarjuk, hogy az udvaron álljanak. Márpedig nem akarjuk. — Ez még mindig nem elég indok. A versenyben ettől még nem biztos, hogy A

z elmúlt esztendőkben a közlekedési vállalatok is gyökeresen új helyzettel találták szemben magukat. Az üzemanyagárak és az önköltség rendre emelkedett, az állami támogatások ugyanakkor megcsappantak, a tröszti szervezet átalakulásával pedig végleg „elengedett kézzel" kellett megbirkózniuk a megnehezedett feladatokkal. Ebben a versenyben csak az a vállalat tudott igazán talpon maradni, ahol mertek kockáztatni is, ha kellett, s mindent megtettek azért, hogy a tevékenységűket sikerüljön hatékonyabbá, gazdaságosabbá tenni. Ahol pedig növekedést, a pénztárca gyarapodását is szerették volna elérni, ott még több ötletre, új kezdeményezésre és természetesen munkára volt szükség. A vállalkozói magatartásra egyre nagyobb szükség van — ismerték fel néhányan. Jó ideje ezt az utat járja a Tisza Volán is. A társasutak szervezésétől az éjszakai buszjáratok bevezetéséig, a szoftvereladástól a könnyűszerkezetes, Familitházakig, sok újdonsággal rukkoltak elő az elmúlt időben. sikerül is felülkerekedni az ottaniakkal szemben. — A tröszt felbomlása után minden vállalat másmás területet kezdett erősíteni, hogy állni tudja a versenyt. Mi ezt a területet hosszú ideje tudatosan fejlesztettük, technikai felkészültségben, s így árban is kedvezőbb ajánlatot tehettünk, és nyertünk. — Értsük ezt tudatos üzletpolitikának is? — Igen. Mindig a jobb gépkihasználásra, hatékonyabb munkára és nagyobb nyereségre törekszünk. Ezt igyekszünk összekapcsolni azzal, hogy dolgozóink életszínvonalát fenn tudjuk tartani, sőt, növelhessük is. Az idén például több mint 5 százalékkal sikerült emelniük a béreket. Jövőre pedig 8 százalékos keresetnövekedést terveznek, annak ellenére, hogy a szabályzók igencsak szigorú feltételeket 6zabnak az ő zsebüknek is. Hogy hogyan sikerüli mégis? — Januártól átsorolunk a keresetszint-szabályozásj formába. Egy évet ugyan még várhattunk volna ezzel, dé mi már most vállaljuk a szigorúbb feltételeket, mert hatékonyabb munka mellett, itt nagyobb lehetőségünk lesz arra, hogy növeljük a bért. A döntés előtt természetesen számoltak. Ha háromszázalékos létszámcsökkentést és ötszázalékos költségmegtakarítást sikerül jövőre elérniük, akkor ezt átváltoztathatják bérié. Magyarul, az elmenők helyett, ha nem okvetlenül muszáj, nem vesznek fel újakat. Így ugyan több jut majd munkából is az itt maradóknak. De vajon megéri-e nekik? — A gombhoz hozzá kell igazítani a kabátot is. Az elképzeléshez megfelelő Ösztönzőrendszert kell kidolgozni. Hiszen ez rendkívül fontos mozgatórugó. Az energiatakarékosságban erre már jól bevált formák vannak. Évente 7-8 milliót fizetünk ki megtakarítási jutalomként a gépkocsivezetőknek. Ezért már megéri odafigyelni. — Megszoktuk mar, hogy egy valamirevaló vállalat évről évre srófol valamit a fizetéseken. Sokan ebből ítélik meg, jól gazdálkodott-e, vagy rosszul? — Helytelen ez a gondolkodásmód. Miért ne lehetné kevesebb az idén annak a pénztárcájában, aki most kevesebbet dolgozott érte? Nem jó átlagban gondolkodni. Azért, mert nő a nyereség, nem biztos, hogy ehhez mindenki egyformán járult hozzá. Mindenkitől különkülön számon kell kérni, megdolgozott-e a nyereség ráeső részéért? — A lelkiismereten kívül miféle kényszer sarkallja erre az embereket? Megéri-e vállalkozni akkor, amikor a költségvetés szorult helyzetében kénytelen rátenni a kezét a jövedelem nagy részére? — A vállalatvezetés dolga, hogy a gazdasági növekedés feltételeit biztosítsa. Bármilyenek is a szabályzók, a jobb vállalat mindig többet tud adni a néogazdaságnak is, a dolgozóknak is. Ügy gondolkodnak, nem törvényszerű az, hogy aki kényelmes, vagy bátortalan, ugyanannyira vigye, mint az, aki mer vállalkozni, és többet tesz le az asztalra. Két év múlva szeretnék elérni a 300 milliós nyereséget. Hogy többet kell dolgozni érte, még bátrabban kockáztatni — ez számukra természetes. Hogy többet is kapnak cserébe? Az is. Véletlenül se legyen szálka ez senki szemében. Rafai Gábor Számítástechnika és egészség Nagy László felvétele Tegnap, vasárnap Szegeden megnyílt a Számítástechnikai és kibernetikai módszerek alkalmazása az orvostudományban és a biológiában címmel 13. alkalommal megrendezett nemzetközi kollokvium. A tanácskozáshoz cgészségüeyiszoftvpr-kiállítás is kapcsolódik, amelyet az Egészségügyi Minisztérium Szervezési, Tervezési és Információs Központja rendezett. Megnyitóbeszédet mindkét rendezvényen Hutás Imre államtitkár mondott. Képünkön: a kiállításon a látogatók a gyógyászatban használható programokkal ismerkednek