Délmagyarország, 1986. november (76. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-11 / 265. szám

4 Csütörtök, 1986. november 13. Athénban a magyar labdarúgó-válogatott Komora győzelmet vár Ez az év is jól sikerült! „Nézd meg a keretedet, s akinek erősen hiányzik ff azután dönts arról, hogy hol sérült Kovács Kálmán, lé­játssz tétmérkőzést!" — va- vén. hogy csatárt veszített lószinűleg e gondolat alap- vele. — Talán meglepi öho­ján húzta-halasztotta a gö- ket, de a rutint képviselő, rög—magyar EB-selejtező nagyrészt a mexikói vb-dön­helyszínének a kijelölését a tőt is megjárt játékosoktól, hellásziak labdarúgó-szövet- összeszokottságuktól győzel­sége. 1983. december 3-án, met várok, amikor a két nemzet váló- A hétfő esti edzést köve­gatottja utoljára mérkőzött tőén Komora Imre szövetsé­— akkor is EB-selejtezőn — gi kapitány már közölte a görögök a PAOK és az kezdő tizenegyét. Ez így fest, Arisz legénységére, tehát ha kedden nem jön közbe Szalonikibe való csapatokra váratlan esemény: A jszegedi Lakóterületi t>E építették nemzeti válogatott- Szendrei — Róth — Sal­gyerekek reszere jukat £ppen ezért játszót- lai, Nagy, Garaba, Preszeller tak ott, de csak 2-2-t ér- — Burcsa. Dajka. Détári — tek el. Mészáros, Esterházy. Szerdán a 8. görög—ma- A Bicskei Bertalan vezet­gyart a 80 ezres athéni te utánpótláscsapat Korfu Asztmás gyerekek kondicionáló úszásoktatása asztmás gyerekek részére kondicionáló úszásoktatást szervezett, melyre még le­het jelentkezni 6—14 éves Antal Andor: „Elsősorban saját nevelésű atlétáinkra számítunk" korig, az újszegedi Sport­csarnok irodájában, az egye- oumpiaj stadionban bönyö- szigetéig'repül t"7tt játszik sulet sportszervezojenel Ma- mjak le MiUosz Papa. kedden magyar idö szerint gyar Gábornál, mindennap posztolou SZÖVetségi kapi- 14 órakor. A csapat első se­aeiutan z-s oraig. tány ugyanis a fővárostól 10 Iejtezőjén lép pályára, a kilométernyire készülő ke- vendéglátók viszont koráb­retében jórészt fővárosi lab- ban 1-0-ra kikaptak Len­darúgókat vett számításba, gyelországtól. öten -öten vannak a Pa- — Alaposan feltérképez­nathinaikoszból és az Olim- tem a görögöket — mond­piakoszból, ketten áz AEK (a Bicskei. — Lelkesek, Athénből. A további öt ke- gyorsak, de szervezett csa­rettag a „vidéket" képvise- patjátékkal megállithátjuk li: három PAOK, egy-egy őket. Zsivótzky különleges Larissza- és Iraklisz-futbal- feladatot kap, a jobbhátvé­lista készül a szerdán ma- det kell „ellenőriznie", Pa­Nyílt Fehé Iura ? r-tó ra A Szegedi Pedagógus Fák­lya SC november 15-én, szombaton nyílt túrát szer­vez a Fehér-tóra. A résztve­vők reggel 9 órakor gyüle­keznek a Marx téri autó- fi>'ar 'dő szerint 16 órakor natujoisz ugyanis állandó­kezdődő 90 percre. an felfut. inkább támad, A magyar labdarúgók hét- mint védekezik. A korfui főn késő délután érkeztek pálya talaja rossz, görön­autóbusz- meg Athénbe a Malév kü- gyös, de erre is felkészül­löngépével. Fennakadást tünk. okozott, hogv Nagy A. és A keddi, mai találkozón Burcsa. a Budapestre vasár- (az albán Hoxha a vezető nap éjfélkor befutott két bíró) a magyar csapat vár­francia légiós" görög vizu- ható összeállítása: ma nem volt rendben. Illet­ve: egyáltalán nem is volt. Esterházy Márton, az AEK játékosa természetesen fel­találta magát, okmánybélye­A („u MR T Hah i,Mh«n 1 Wd. (ohant. tárgyalt a l}a­A teke NB I-béh ltolhftp, targrokkel így 20 pei c alatt szerdán is, lesz forduló. A túlesett a két futballista a Szegedi Postásnői együt- hivatalos formaságokon. A tese Dorozsmai úti pályáján tranzitváróban görög újság­busz-pályaudvaron. Étkezé­si lehetőség a halászcsárdá­ban. Visszaindulás délután a menetrendszerű szal. Holnap délelőtt Teke­mérkőzések Magyarország: Petry — Szalma. Pintér, Szélpál, Kel­ler — Katzenbach, Kovács E., Kecskés — Zsinka, Fo­dor, Zsivótzky. délelőtt fél 11 órakor az FTC írók és fotósok vették tűz Sportaktivisták jutalmazása Hétfőn délután a Sport' A Szegedi Vasutas SE at­létikai szakosztálya i 1984­ben még csak C kategóriás besorolást kapott. 1985-ben megtörtént a várva yárt előrelépes: az atléták a baj­noki pontverseny alapján az országos rangsorban a 26. helyet szerezték meg. Mivel az 1 —11. helyezett egvesület A kategóriás, a 12—35. he­lyen végzettek B kategóriá­jú minősítést kapnak, az SZVSE magasan átugrotta az atlétikában az NB II. szintjét jelző képzeletbeli lé­cét. A jól sikerült tavalyi idény után milyen reményekkel, elvárásokkal indult az idei év és mi valósult meg be­lőle? — Erről -faggattam Antal Andort, az SZVSE atlétikai szakosztályának ve­zető edzőjét. — Nem lehetlek vérmes reményeink, hisze n úgy tűnt. ritka jó évet zártunk '85­ben. Néhány alig remélt si­ker váratlanul jö évet ho­zott. Így az idén maximális célként az elmúlt évi össz­pontszám megszerzése volt a cél. Amit terveltünk, össze is jött, a hivatalos központi értékelés előtt elvégzett magánszámításaim szerint néhány ponttal még többet is gyűjtöttünk a reméltnél. — Milyen összetevői van­nak a sikernek, kik hozták a legtöbb pontot? — Nagyot léptünk előre a minősítések terén. 1985-ben hat I. osztályú ési kilenc aranyjelvényes versenyzőnk volt, az idén számuk már kilencre, illetve 14-re nőtt. 120 versenyzőnkből 63 szer­zett pontot, 84-eri kaptak valamilyen minősítést. A különböző korosztályok or­szágos bajnokságain három aranyérmet nyertünk. Bol­gár Tamás a felnőttek ver­senyében első lett gerelyha­jításban, Sári Zoltán és Ko­vács István az utánpótlás­korúak között győzött 1500 méter síkon és hármasug­rásban Atlétáink négy má­sodik helyezést szereztek: Dudás Gyula 20 kilométeres gyaloglásban. Bese Jenő ma­gasugrásban (valamennyien a juniorbajnokságon), vala­mint az 50 kilométeres fel­nőtt férfi gyaloglócsapat. — Mely számoktál remé­li a további előrelépést, mi­lyen anyagi, tárgyi és sze­mélyi feltételek között vág­nak a következő esztendő­nek? — Tárgyi feltételeink min­dig is meghatározó jellegü­ek^voltalc. Futó- és gyalpflló­centnkus szakosztály vá­gyunk. Ez persze, mint a felsorolt eredmények is mu­tatják, nem jelenti azt, hogy a többi szakágat elhanyagol­juk, vagy azok eredményte­lenül működnének. Nekünk nincsenek olyan létesítmé­nyeink (futófolyosó. rekor-. tanpálya), mint a fővárosi nagy egyesületeknek, sót el­használódott salakpályánk már felújításra szorulna, pa­naszra mégsincs különösebb okunk. Valamivel több pénz­zel grj'.dálkodhatunk az utóbbi időben. Anyagi erő­inket jól beosztva, leginkább a fiatalok jobb munkakörül­ményeit igyekszünk megte­remteni Elsősorban saját nevelésű atlétáinkra számí­tunk, nevelésük, megbecsü­lésük a zálog a később is eredményesen működő szak­osztálynak. Minél több te­hetségesnek mutatkozó gye­reket igyekszünk az atléti­kával beoltani. Természete­sen. ha valaki magától je­lentkezik, azt sem utasítjuk el. még az idősebbeket sem! Nagyon eredményesen működik veterán szakosztá­lyunk, mely centralizálja egész Szeged idősebb kor­osztályának atlétikai életét. Tehát kapunk mindenki ejötlnyjtva áll. . Simon László alá Komorát, Détárit és Ga- csarnok ebédlőjében Bő'r­együttesét fogadja. A Szeol- rabát. bély András, a városi sport­Délép SE férficsapata a A kapitánvt arról faggatta felügyelőség vezetője rövid Kossuth Lajos sugárúti pá- az Atletiki Iho munkatársa: ünnepség keretében emléke­Szeged Kupa röplabdatorna Két szegedi győztes lyán 11 órától a BKV Előré- !™ért változtatott vei játszik Hol- zett meß n nagy októberi Se. Postás—KTE 6:2. III-as férfimérkőzés. NB landia elleni 0-1 után kere­tén? — Mert sorsdöntőnek is nevezhető 90 perc elé né­zünk — válaszolta Komora, Totótájékoztató szocialista forradalom év­fordulójáról. Az ünnepségen megjelent Illés Tóth István, a városi pártbizottság mun­katársa is. A ' megemlékezés ytan Borbély András jutal­makat adott át a kiemelkedő munkát végző edzőknek, sportvezetőknek, társadalmi aktivistáknak. Volán-vereség A férfi kézilabda IHFKu­A Sportfogadási és Lottó rab, nyereményük egyen­Igazgatóság közlése szerint ként 62 912 forint; 11 talá­a 45. heti totónyeremények latos szelvény 794 darab, az illeték levonása után a nyereményük egyenként következők: 13 plusz 1 talá- 4596 forint; 10 találatos szel- pa nyolcaddöntőjébe. a latos szelvény nem volt; 13 vény 7587 darab, nyeremé- Slavia Prága a csehszlovák találatos szelvény 1 darab, nyü'k egyenként 721 forint, fővárosban 23-18 (14-7) nyereménye 5 473 327 forint; A közölt adatok nem végle- arányban legyőzte a Tisza 12 találatos szelvény 58 da- gesek. Volán csapatát. Megyei II. osztály Három pont az Apátfalva előnye A megyei II. osztályú lab­darúgó-bajnokság 13. fordu­lójában az élen álló csapa­tok közül mindössze az Apátfalva és a Mórahalom került ki győztesen, így úgy tűnik, a két együttes kö­zött dől el a bajnoki cím sorsa is. A nyolc mérkőzé­sen egyébként csak egy ven­dégsiker született, két hely­színen pedig a csapatok megosztoztak a pontokon. Apátfalva—Kiszombor 2-1 (l-l). Kiszombor, 250 néző, vezette: Nagy Zs. Iramoj mérkőzésén a 87. percben öngóllal veszített a Kis­zombor. Gólszerző: Kovács J., Pópity II. (öngól), ill Pópity I. Kiállítva: Varga IV. (Apátfalva) és Szokol (Kiszombor). Zákányszék—Kinizsi-Húsos 3-0 (3-0). Szeged, Szabadság tér, 200 néző, vezette: Tonté Mindért csapatrészében jobb volt a községi együttes. Gól­szerzők: Széli (2), Fábián. Szatymaz—Földeák 0-0. Szatymaz, 250 néző, vezet­te: Fási (jól). Jó iramú mérkőzésen igazságos a pontosztozkodás. Mórahalom—Alsóváros 4-1 (1-0). Mórahalom, 200 néző, vezette: Nagy S. Az első fél­idő végén Markovics kiállí­tása miatt tiz főre csökkent vendégcsapat ellen nagyobb gól különbségű hazai győze­lem is születhetett volna. Gólszerzők: Kószó (2), Tan­dari, Bóka, ül. Szélpál. Balástya—Asotthalom 1-0 (0-0). Balástya, 200 néző, ve­zette: Szilágyi. Nagy hazai fölény és kihagyott gólhely­zetek jellemezték a mérkő­zést. Gólszerző: Perényi. Ki­állítva: Asztalos (Balástya). Szegedi Postás—Szegvár 3-2 (3-2). Szeged, 100 néző, vezette: Jenei. A Postás gyors három góllal megver­te a vendégeket, majd a biztos vezetés tudatában ki­engedett, s ez majdnem megbosszulta magát. Csany telek—Algyő 1-0 (0-0). Csanytelek, 100 néző, vezette: Aczél. Az első fél­időben a vendégek számta­lan gólhelyzetet dolgoztak ki, fordulás után egy for­más hazai támadásból Vin­cze fejese két pontot ért. Székkutas—Csanádpalota 2-2 (2-0). A pályaválasztók a biztos vezetés tudatában a második félidőben rengeteg hibával játszottak, könnyel­músködtek is, s ez egy baj­noki pontjukba került. A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Apátfalva 13 lt 1 t 40-13 23 2. Mórahalom 13 10 - 3 29-11 20 3. Szegvár 13 7 2 4 31-19 16 4. Algvo 13 6 4 3 26-16 16 5. Balástya 13 6 4 3 18-12 16 6. Zákányszék 13 6 4 3 23-18 16 7. Csanytelek 13 4 6 3 15-14 14 8. Postás 13 6 1 G 23-23 13 9. Kinlzsi-H. 13 6 1 6 21-21 13 10. Cs.-palota 13 5 3 5 18-22 13 lt. Szatymaz 13 5 1 7 23-29 11 12. Alsováros 13 3 4 6 15-16 10 13. Asotthalom 13 4 1 8 11-19 9 14. Szekkulas 13 3 2 8 18-41 8 15. Földeák 13 2 2 9 8-32 6 16. Kiszombor 13 1 2 10 20-30 4 A magyar röplabdasport utánpótlása Szegeden há­romnapos torna keretében találkozott egymással . Ösz­szesen 71 csapat, 600 ifjú já­tékosa adott számot arról, hogy mit várhatunk a jövő­től. Három korcsoport — mini, úttörő, serdülő — ví­vott színvonalas, izgalmas mérkőzéseket, öt szegedi is­kola tornatermében pufog­tak a labdák, harsogott a síp és a szurkolósereg, könnyes szemű lányok és fi­úk borultak össze a vesztes mérkőzések után, és a győz­tesek önfeledt örömtánca tette emlékezetessé a há­romnapos nonstop progra­mot . • — Markovics Endre, a Csongrád Megvei Röplabda Szövetség elnöke, a torna mindenese elmondta, hogy Szeged ötödik éve ad ott­hont az utánpótlás nagy se­regszemléjének. Sajnos, a fővárosi nagyegyesületek nem rendeznek a szegedihez hasonló utánpótlástornákat, pedig a fáradozás megérné A 12—14—16 évesek kevés lehetőséget kapnak a meg­mérettetésre, hiszen nincs korosztályos bajnokság! Sze­geden évente kettőt rendez­nek. és nem véletlen, hogy az országos úttörő-olimpián és az országos serdülő-, ifjú­sági kupákon a Szeol-Délép SE utánpótlásgárdája 3 év óta nem marad érem nél­kül... Illusztris vendége is volt a Szeged Kupának, mégpe­dig a 238-szoros válogatott Szalayné Sebők Eva, aki egy évig Olaszországbán, egy évig pedig Törökországban volt profi játékos. Ez év jú­nius 1-je óta a Tungsram SC serdülő leánycsapatának ed­zője. A szegedi tornáról így •nyilatkozott: — Szenzációs rendezés, kitűnő mérkőzések és ren­geteg tehetség .•..; - Sokkal több hasonló versenyre len­ne szükség,. hogy ne kallód­janak el ezek a fiatalok ... Dunszt István és Ferenc, a két kecskeméti szakember megjegyezte: — Fantasztikusan jó után­pótlása van a sportágnak! Ribizsár Gyula nemzetkö­zi játékvezető szerint: — A sportág bázisa vidé­ken — Kecskeméten, Debre­cenben, Szegeden, Tatabá­nyán, Kaposváron, Miskol­con — van, ennek ellenére a tehetségeket még „érettsé­gük" előtt megpróbálják a fővárosba igazolni, ahol az­tán többségük eltűnik a süllyesztőben. Nem kapnak játéklehetőséget, nincs kor­osztályos bajnokság Magyar­országon! Ezt a hiányt hivatott szol­gálni a hagyományos szege­di torna. A vidékiek fölé­nyét pedig az eredmények is igazolják. Mini leány (19 csapat): 1, Almásfüzitő. 2. Debrecen, 3, Tungsram SC. Mini fiú (13 csapat): 1, KSC, 2. Szeol-Délép SE „Li­la", 3. Szeol-Délép SE „Tar­ján". Üttörö leány (15 csapat): 1. Szegedi Epítők-Spartacus, 2. Debreceni Sí, 3. Dutép SC. Ultörö fiú (10 csapat): 1. Komép SC, 2. Alba Volán, 3. Szeol-Délép SE. Serdülő leány (9 csapat): 1. KSI, 2. Szegedi Epítők­Spartacus, 3. Nyíregyháza. Serdülő fiú (5 csapat): I. Szeol-Délép SE, 2. KSC, 3. Kaposvári SI. B. L. Úszás Harmadik Csongrád megye A megyék közötti úszó csapatbajnokság negyedik, egyben utolsó fordulóját az újszegedi Sportuszodában rendezték. A háromnapos verseny során a 15 megyét 23 szakosztály 1350 úszója képviselte. A rendezvényt nemzetközivé avatta, hogy a Szegeden vendégeskedő jugoszláv, Ljubljanából ér­kezett sportolok is rajthoz álltak. A Szeol-Délép SE szak­osztályára épülő Csongrád megyei válogatott — bár igencsak megérezte a Drez­dában szereplő Czene Attila és Alexa Zsuzsa hiányát — megfelelt az elvárásoknak. Az úttörő korcsoportban má­sodik, míg a felnőtt korcso­portban ős az összetett pont­versenyben a harmadik he­lyet szerezte meg a válo­gatott. A Csongrád megyeiek dobogós helyezései. __. Felnőttek. Férfiak. 200 m mell: ... 3. Takács Sándor (Szeol-Dé­lép SE) 2:42.66. 4x200 m gyors­váltó: ... 3. Csongrád megye (Fábrl, Ormos. Jeszenszkí, Se­res) 9:05.70. Lányok. 100 m mell: ... 2. Széli Anita (Szeol-Délép SE> 1:21 42. 100 m gyors: ... 2. Széli Ágnes (Szeol-Délep SE) 1:0G.6o. 50 m hát: ... 2. Olah Ágnes (Szool-Delép SE) 34.70 (megyei uttörocsucs). 4x50 gyorsváltó: ... 2. Csongrád megye (Száll Ágnes. Székely Adrién. Szalai Szilvia. Simon Katalin) 2:08.21. 4x50 m vegyes váltó: t. Csong­rád megye (Oláh Ágnes. Széli Anita. Szalai Szilvia, Simon Ka­talin) 2:18.25. A pontverseny végeredménye: Úttörők. 1. Dunaújvárosi KSE 1703 pont. 2. Csongrád megye 1686, 3. Hajdú-Bihar megye 1495. Kelnőttek: t. Dunaújvárosi KSE 2560. 2. Hajdú-Bihar megye 1509. 3. Csongrád megye 1095. Összetettben: 1. Dunaújvárosi KSE 4323. 2. Hajdú-Bihar megye 3004, 3. Csongrád megye 2781. A rendezők a legsikeresebb versenyzőknek tiszteletdíjat ad­tak. A Csongrád megyei váloga­tott úszói kózúl Torok Olga. Or­mos Lajos, sz.éll Anita és Mol­nár János vehetett át diját. .

Next

/
Thumbnails
Contents