Délmagyarország, 1986. november (76. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-07 / 263. szám

Péntek, 1986. november 14. 49 MAGAZIN Ünnepen, munkanapokról L Ha a forradalmakat Marx a történelem ünnepnapjainak nevezte, mi nem kevesebb okkal nevezhetjük a szocialista forradalom munkanap jainak azokat a reformokat, amelyek — más-más helyi sajátosságok nak megfelelően, más-más módszerekkel, mélységben s elnevezéssel —, de csaknem valamennyi szocialista országban lezajlanak manapság. Igaz, a forradalom fogalmát e két, párhuzamos hasonlatban kettős értelemben használjuk. A szó első. s eredeti jelentése azokat a viszonylag gyorslefolyású, de nagy megrázkódtatással járó, gyökeres fordulatot hozó eseményeket jelöli, amelyek során a feltörekvő erők éles küzdelemben — fegyveres vagy vértelen politikai harcban — megragadják a hatalmat, hogy annak birtokában kiépítsék az új társadalmi rend viszonyait Van egy tágabb jelentése is azonban e kifejezésnek Marxista történelemszemlélettel ugyanisokkal forradalomnak nevezhetjük azt a hosszú történelmi időszakot is, amely alatt a régi társadalmi-gazdasági formációt felváltja az új s haladóbb; az európai történelem során az antik ^rabszolgatartó társadalmat a feudalizmus, majd azt a tőkés, polgári társadalom, végül azt — és ez már a mi korunk — a szocializmus. Az a „Tiz nap, amely megrengette a világot" (John Reed híres riportkönyvének címével élve) valóban „csak" kiindulópontja, csomópontja, „ünnepe" az emberiség holnapját jelentő, új, szocialista társadalomnak — ezért ünnepeljük évről évre. Ugyanakkpr tisztában vagyunk vele, hogy esetleg sokszor tízezer nap szükségeltetik az átmenethez, a szocializmus jellemzővé és uralkodóvá válásához világméretekben sokszor tízezer munkanap szükséges a hatalom megragadása után is a fejlett szocialista társadalmi viszonyok megteremtéséhez. Hosszú forradalom, hosszan tartó történelmi átalakulás gyermekei vagyunk valamennyien. ma élő nemzedékek. A dolgozók, a kezük s fejük munkájából élő —, tehát nem a tőkéjükből boldoguló — emberek tisztán látó százmilliói bolygónk minden ré s/én tisztelettel emlékeznek meg a nagy októberről, az új kor nyitányát jelentő szocialista forradalomról. Az ünnep azonban nemcsak ünneplésre alkalom, a „tiz nap" nemcsak emlékeztetésre késztet, hanem sokkal inkább arra, hogy — időben egyre távolodva tőle, immár a 69. évfordulón — erőt merítsünk belőle a „tízezer napokhoz". Van miből s van mihez erőt meríteni; e hosszú fórra dalom ugyanis semmivel sem kevesebb küzdelmes munkát, elszántságot, hitet, meggyőződést, fegyelmet, türelmet követel a mai élőktől, mint amennyit követelt a „történelem ünnepnapja" a forradalmár elődöktől. Nem kevesebbet, csak másfélét. „Vessék el az illúziókat, amelyekért az élet megbüntette és még jobban meg fogja büntetni önöket!" figyelmeztette Lenin saját forradalmár társait már 1918. március 9-én, néhány héttel-hónappal a forradalom győzelme után, amikor az alig megszületett fiatal szovjet-orosz államnak, az első szavával-dekrétumá val békét hirdető proletárhatalom nak szembe kellett néznie a minden oldalról létére-életére törő ellenséges erőkkel (történetesen akkor éppen az első világháborúban még le nem győzött, a zsaroló bresztlitovszki béke feltételeket diktáló német imperializmussal.) Az illúzióktól óvó intelem, sajnos, csaknem hét évtized alatt máig sem veszített aktualitásából Visszatekintve a megtett útra, azt is mondhatnánk, hogy a szocializmus története — nálunk három és fél, négy évtizede — voltaképpen az illúzióktól, a régi és újonnan keletkező illúzióktól való folyamatos megtisztulás története A forradalmi elméletben már jóval tizenhét októbere előtt meg kellett szabadulni attól a marxi feltételezéstől, hogy a szocializmus először a legfejlettebb tőkés országokban KISS ATTILA RAJZA fog győzni. Lenin előre látta, éppen ellenkezőleg: gazdaságilag, s társadalmilag elmaradott országban bizonyult leggyengébbnek s így legkönnyebben átszakithatónak az imperializmus lánca. S aztán a második világháborút követően ugyanígy folytatódott: gazdaságilag, és társadalmilag nem kevésbé elmaradott kelet-európai és ázsiai országok léplek a szocialista forradalom útjára. Ennek a ténynek, az indulásakor meglévő történelmi hátránynak minden negatív következményét érezzük ma, évtizedek múltán is. Le kellett számolni azzal az illúzióval, hogy e történelmi hátrányt viszonylag rövid idő alatt ledolgozhatja a szocialista világrendszer; be kellett látni, hogy hosszú ideig ellenséges imperialista környezetben kell léteznie, erősödnie, fejlődnie. Megszületésének első pillanatától kezdve szüntelen fenyegetettségben létezik és fejlődik az új társadalom; a tőkés rend, a katonai, a politikai és a gazdasági hadviselés változatos módszereit veti be ellene kezdettől, évtizedek óta. És kezdettől jósolják pusztulását. És ma? A fegyverkezési hajszával minél elviselhetetlenebb gazdasági megterhelést kell róni a Szovjetunióra és a többi szocialista országra, olyan megterhelést, amely alatt összeroppan gazdaságuk, ennek nyomán súlyos társadalmi feszültségek keletkeznek, s politikailag széthullik a rendszer — ez olvasható ki a mai héják stratégiájából. Tény azonban, hogy e jóslatok és stratégiák kezdettől mindmáig sorra kudarcot vallottak, a szocialista rendszer meg tudott birkózni az intervencióval, a hitleri fasizmussal, a második világháború után ki tudta vívni és meg tudja őrizni azt a katonai erőegyensúlyt, amely saját biztonságát — és a mai körülmények között egyszersmind a világ békéjét - szavatolni képes. Igaz, óriási áldozatok és erőfeszi tések árán. Azon az áron, hogy az emiitett indulási hátrányból bár sokat sikerült ledolgozni, a-legfejlettebb tőkés gazdaságoktól való viszonylagos elmaradottságunk tagadhatatlan. Ma nyugaton és keleten sokak tisztánlátását elhomályosítja a két világrendszer gazdasági és életszínvonalbeli helyzetének mechanikus, történelmietlen és így irreális összevetése. Tisztánlátást csakis az erőviszonyok alakulásának, a történelmi folyamatoknak elfogulatlan elemzése és értékelése adhat / A nemzetközi imperializmusnak a szocializmussal szemben alkalmazott, kezdettől máig soha nem szűnő fenyegetése egy eredendően hamis vádra, rágalomra alapul. A kapitalizmus apologétái szüntelen a „vörös veszélyre", a „kommunista veszélyre" hivatkoznak, ezzel rémisztgetik saját népeiket; a szocializmus tagadhatatlan térhódítását azzal magyarázzák, hogy a szocialista világrendszer a maga eszméit és társadalmi gyakorlatát erőszakkal, ha kell, a fegyverek erejével terjeszti. Ez merő koholmány; hét évtized minden történelmi lépése cáfolja ezt; a Szovjetunió, a szocialista világrendszer mindig is önvédelmi harcot — tegyük hozzá: győztes önvédelmi harcot — folytatott; és a fegyverkezési hajsza minden fordulójában mindig a második lépés volt az övé. A forradalmat nem lehet „exportálni", de nincs is szükség rá; az emberi társadalom fejlődésének megvannak a maga belső, objektív törvényszerűségei. Századunk minden történése e törvények érvényesülését bizonyítja — a szocializmus megszületésétől a szocialista világrendszer kialakulásán át a volt gyarmati rendszer széthullásáig, és a népek antiimperialista küzdelmeinek állomásáiig. S bizonyítja egyúttal a szocialista társadalmi rend alapvetően békés természetét, a szocialista békepolitika őszinteségét — az első dekrétumtól a Szovjetunió mai erőfeszítéseiig a béke megvédésééit, egy termonukleáris katasztrófa megakadályozásáért. A külső tényezők, a fenyegetettség, az ellenséges környezet azonban csak részben — bár nagyobb részben — magyarázza az emiitett hátrányt, azt, hogy a szocialista társadalmi rend előnyei mindmáig nem tudtak kibontakozni a maguk teljességében és gazdagságában. Ebben belső okok is közrejátszottak és közrejátszanak . Voltak átmeneti időszakok amikor e társadalom tragikus tévutakon járt, mérhetetlen károkat okozva önmagának, mindkét világrendszerben a dolgozók millióinak a szocializmusba vetett hitét, bizalmát tépázva meg. A szocializmus öntörvényű fejlődése ettől eltekintve sem sima és egyenes vonalú. Nemcsak a már emiitett, de számtalan más illúziótól is meg kellett és kell szabadulnunk. Illúziónak bizonyult, hogy a szocialista gazdaságban figyelmen kívül lehet hagyni a minden árutermelő gazdaságra jellemző objektív törvényszerűségeket, hogy e törvényeket mellőzve tervszerűséget lehet elérni; illúziónak bizonyult, hogy a puszta öntudatra alapozva lényegtelenné vagy másodlagossá lehet degradálni a gazdaság legfőbb belső hajtóerejét: az emberek anyagi érdekeltségét. Azok a reformmunkálatok vagy kísérletek, amelyek a sajátosságuknak megfelelő eltérő módszerekkel, de a szocialista országok legtöbbjét ma jellemzik, lényegében az illúziók elvetését, a lenini útmutatás megszivle lését, a forradalom továbbvitelét, a forradalom munkanapjainak cselekedeteit jelentik. Az. a jelszó — vagy inkább komplex gazdasági és társadalmi cél- és feladatrendszer —, amelyet tömör megfogalmazásban a gyorsítás programjaként ismerünk, s amelyet a szovjet kommunisták XXVII. kongresszusa fogadott el, méltó és forradalmi folytatása a hatvankilenc évvel ezelőtti kezdetnek. Nem mondhatnánk, hogy könnyű a folytatás. A forradalom hosszú hé!köznapjain akadhatnak, akik elvesztik hitüket, irányt tévesztenek, vagy éppen nem látják a távlatokat. Akadhatnak, akik nem értik, nem érzekelik, hogy egy hosszú történelmi átalakulás, forradalmi folyamat részesei: alkotói az életükkel, munkájukkal, küzdelmeikkel. Pedig pontosan erről van szó. Elvetni az illúziókat, de megőrizni a hitet egy születő társadalom életrevalóságában — ez október legaktuálisabb üzenete a mi számunkra. KONCZ ISTVÁN VLAGYIMIR MAJAKOVSZKIJ Induló balra A matrózoknak Riadó! Sorakozz menetkészen! Ne beszélj a veszélybe, ne pletykázz! Csitt, szónokok is! Beszéljen most maga Mauser elvtárs. Az Ádám-Éva-féle törvényt tegyük ravatalra. Idő-gebénknek nincs ma féke. Balra! Balra! Balra! Hej, kékzubbonyosok! Rajta! Tengerre fel! Vagy tán eltompult a páncélosok orra, és minden hajó ül a tatján ? Hadd, hogy koronáját rázza a brit oroszlán, üvöltve, diadalra, A kommünt senki le nem igázza! Balra! Balra! Balra! Ott, a kínok hegyein túl majd szűz és napos lesz a táj, Irány előre! Millió láb, indulj! S míg éhség, pusztulás van — meg ne állj. Csak öntsön körötted acélból lávát a gyülevész, a bérelt banda. Az oroszt nem gyűri le az Ántánt. Balra! Balra! Balra! Homályba vonhat sasszemel a pára? Úrrá lehel a régi újra itt? Szorítsd a világ torkára a proletárok ujjait! KI a mellet! Rajta, a dobbal! Zászlókat a mennyel falra! Ki lépett ott ki jobbal? Balra! Balra! Balra! HEGEDŰS GÉZA FORDÍTÁSA ANDREJ GYEMENTYEV A Volga A Volga nélkül nem létezhetem. Micsoda szép a málna-enyhű hajnal, s partján leülni, lélegezhetem, egész közel, Volga-mély sóhajjal. A Volga engem örvendezve vár. Ha megbántva, búval jövök is én. És megvigasztal, mindent értve már, és elúszik a bánat a vizén. Miként ha elgyengül saját, szelíden hullámtalan folyásán, zajtalan — ám jól tudom, milyen erő van itt lenn. A csend mélyén a szenvedélye van. És nem törődik méltó nagy hírével — ringó hajók, száz széttört jégdarab... S a Volga, könnyen, semmit nem ígér meg, és könnyedén soha semmit nem ad. KONCZEK JÓZSEF FORDÍTÁSA W :4jr to • ^átö* *' • / r iá y M \*rv