Délmagyarország, 1986. november (76. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-03 / 259. szám

Szombat, 1986. november 15. 3 Napórarend Sípoló kvarcóráink világában aligha kapjuk _ föl a fejünket, ha azt halljuk, napórát építenek valahol. Pontosságban úgysem versenyezhet a nappal „hajtott ' a karon hordottál. Ennek a szerkezetinek azonban most két érdekessége is akad. Az egyik, hogy Szegeden állították fel a hét végén, a másik pedig, saját kedvükre építették a felsővárosiak. Az ötlet a helyi népfrontbizottság ülésén született: unalmasak, egyformák játszótereink, valaki új színfolt kellene! A tiz éve megépített homokozót, mászókát, amúgy is kinőtték már a közben kamaszszá cseperedett gyerekek. Egy lelkes főiskolai tanár, Zsiga Attila gondolt egy nagyot, miért .ne lehetne ezzel az érdekes szerkezettel átváltoztatni a játszótér arculatát? Megtervezte a napórát, végigkilincselte a szomszédokat, ki segítene szívesen? Akinek szólt, jött az első szóra. Penteken este nyolckor még keverte a betont a vízépítő mérnök, hogy legyen mit simítania as/.omszéd hentesnek. Segítséget is kaptak: a 600-as Szakmunkásképző Intézet három kőmüvestanulót „delegált", az óralap számait pedig egy kisiparos öntötte ki bronzból, természetesen ajándékba. A háromszor három méteres időmutatóhoz az anyagra valót a városi tanács ad'.a. Zsaludeszkával, csákánnyal, simítókanállal az ott lakók toldották meg. Azt is hallottam persze, hogy legtöbb időt nem a tervezés, szervezés, kivitelezés vitte el, anná! inkább a tucatnyi engedély, amit be kellett gyűjteni az első kapavágásig. (Vajon miért kellett közel három esztendő elbírálni, engedélyezni azt, amit tucatnyi ember két nap alatt megépített?) Azért a kedvüket nem vesztették el a szervezők. Tavaszra újabb terveket szövögetnek: padokat telepítenek, festenek, lakat ültetnek, hadd pihenhessenek az árnyas fák alatt a nyugdíjasok is. Az óra pedig várja, hogy kisüssön a nap. Ebben a szürke novemberi fényben aligha mutatja az időt, de annál jobban jelzi, hogy Felsövároson elindult valami. K. G. Lakóterületi bizottság tanácstagjainak fogadóórája Kántor Géza, az l-es számú választókerület tanácstagja minden hónap második keddjén 17-től 19 óráig a városi HNF székházban; a 3-as számú választókerület tanácstagja. Király Levente minden hó első keddjén 17-től 18 ór.iig a Viktor Hugó utcai pár'whnzban; Benedek Tibor, a 9-es választókerület tanácstagja minden hó első hétfőjén 10-től 12 óráig, illetve délután 4 és 6 óra között a Tisza Belkereskedelmi Vállalatnál (Sóhordó utca 5.); Hofgesang Péter, a 11 -es választókörzet tanácstagja minden hó első hétjföjén 17 órától 18 óráig a Gutenberg utcai Közgazdasági Szakközépiskolában; Szabó Mihály, a 15-ös választókerület tanácstagja minden hó első hétfőn 17-től 1!) óráig a Bécsi körút 7. szám alatti HNF székházban; Tényi Mária, a 16. számú választókörzet tanácstagja minden hó első hétfőjén 17 és 19 óra között a Bécsi korút 7. szám alatti HNF székházban tart fogadóórát. Szeged kapuja Akusztika felsőfokon Hangtechnikai bemutató a színházban Tegnapelőtt, azaz november elsején akusztikai-fénytechnikai próbát láthattakhallhattak az érdeklődők az újdonatúj Szegedi Nemzeti Sz'nházban. Az érdeklődők száma pedig igen sok vala, szék üresen nem maradt; s hogy telt ház volt, az nem kifejezés. Maga a program pedig: egy alkalmi műsor keretében bemutatták a színház belső terének természetes akusztikai hangzási adottságait, az új elektroakusztikai hangsugárzórendszer hatáslehetóségeit, s ezen túl a színpadtechnikai és világítástechnikai megoldásokat. Mindehhez persze az égvilágon létező összes hanghatast elő kellett állítani: elhangzott itt a kaparászástól a pisztolylövésig minden; a közönség egyébként az utóbbi megpróbáltatást is jót viselte. Kocsi András, az elektroakusztikai berendezés egyik szülőatyja persze jó előre bejelentette: aki érzékeny a pisztolylövésre, fogja be a fülét. — Tessék már lőni — mondta erre a konferanszié szerepét játszó Vitray Tamás, aki egyébként — elektroakusztika ide vagy oda — az estbe hajló délután fő fénypontja volt. — Nem én vezénylek — fordult a zenekar felé, miután előkerült a függöny mögül, a közönség meg persze dőlt a nevetéstől. Aztán meg, már visszavonulóban, „nem találta" meg a kiutat a függöny ráncai között. (Persze, nyilván szándékoltan.) A hatás elképzelhető, szék nem maradt szárazon, árgus szemek szegeződlek a világot jelentő deszkákra, melyeken tehát mit is láthattunk? Részletet a Csodálatos mandarinból, s Liszt: Dante-szimfóniájából. A koncertprogram után operaprogram következett, melynek keretében Szokolay Sándor Vérnász című darabjának egy részletét mutatták be, egészen pontosan: az első felvonás harmadik képét. Kár, hogy nem az egészet; én mindenesetre igen nehezen tudtam a részlet után „visszatalálni" ebbe a világba. A szólisták Bajtay Horváth Ágota, Vajda Juli, Vajk György, Gurtva Irén és Szakoly Péter voltak, s — a koncertprogramra visszatérve — a Szegedi Szimfonikus Zenekart Ober frank Géza vezényelte. (— Jó mulatást, Oberfrank Géza — mondta Vitray,' még a program elején.) A tulajdonképpeni elektroakusztikai hangzáspróba közreműködői pedig: Gregor József, Katona Klári, Páka Éva és Turi Lajos voltak, „valamint a Magyar Jazzquartelt, mint trió" mondta Vitray . . . Bemutaltak még más hangeffektusokat is quadro- és CD-technikával. Hogy ezek mit jelentenek, szívesen megkérdeztem volna Kocsis József műszaki vezetőtől; meg is beszéltük: az előadás után tájékoztat, de aztán inkább elment valahová, ő tudja, miért. Ettől függetlenül: a természetes és a „természetellenes", tehát az elektrotechnika vívmányai által előállított illetve erősített hangzatok közötti óriási különbséget (esetleges botfülétől függetlenül) mindenki érzékelte. Persze, maga a természetes akusztika is kiváló, hiszen pl. a nézőtéri padlózatot is előnyére változtatták a régihez képest: az tudniillik szőnyegpadló volt, a mostani meg faburkolatú. A hatást még inkább fokozó úgynevezett hangvetölap azonban csak a közeljövőben fog működésbe lépni. Vitray Tamás egyébként mikrofon nélkül kezdte meg beszélyét: így is tökéletesen hallani, érteni, élvezni lehetett. Persze, ez csak . a kontrasztot szolgálta; amint működésbe lépett az elektrotechnika, a hatás azonmód megszázszorozódott. A lényeg: az új színház akusztikája eleve kiváló, erre korunk elektrovivmányai nem egy, de több lapáttal dobnak rá, a hangzásminőség minden igényt kielégít. Bízvást megállapíthatjuk tehát, hogy fokozni mindezt nemcsak lehetetlen, hanem — s ez a fontos — teljességgel fölösleges. Farkas Csaba E bál helyén nádas ringott valahr.... Szeged Jugoszlávia felöli kapuja. A települést az E5ös osztja ketté. Jelentős az átmenőforgalma, éppen ezért a tanács a Dugonics tértől külön kerékpárutat épitettépit. A mihályteleki elágazásnál akad csupán kevéske munka még. Mindössze 29 utcája van, amelyekben 2 ezer 310 az állandó lakás. Utcanevei a szomszédos Vajdaságra emlékeztetnek. Például: Apatini, Moholi, Zombori, Újvidéki. Az első világháború után Kecskés István nyugalmazott pénztáros, hadirokkant százados kezdeményezte a tanácsnál, hogy a város szélén, a nyomásföldeken osszanak házhelyeket a rokkantaknak és hadiözvegyeknek. így lett előbb Rokkanttelep, majd Kecskéstelep. fságvári Endréről 1948ban nevezték el. A vasúti töltés után közvetlenül két vendéglő — Hattyú és Pikoló — és egy prjesszó, a Kék madár szolgál étellel, itallal, édességgel és fagylalttal. Napköziotthonos óvoda, iskola, művelődési otthon, könyvtár nyújtja a „tudást", a kultúrát. Az öreg haranglábnál sétálok, majd az Apatini utca az irány. Régi, alacsony, kicsi házak. A meszelés árulkodik. Jól látszik, hogy általában kél gazda lakta, lakja, de feltűnik az is, ide a szegénység nem csupán vendégeskedni járt... Az út a Sípos Iván utcába torkollik. Elegáns, de nem hivalkodó házak, angol formák. A kerítések mellmagasak, inkább csak jelek. Ízlésesek. A volt kisvasút töltéséről szép rálátás nyílik „Angliára". Csönd, nyugalom telepszik a környékre. A töltés végén egy Randevú a Royalban Hogy a világ otthonosabb legyen... Merthogy a világ méginkább félelmetes, mint otthonos. S még itthon is több a lakhely, mint az otthon, erősebb a láncolat az országhoz, mint a kötődés a hazához. De vajon mitől lehet otthonná varázsolni egy lakást, egy házat; mitől válik hazává egy határokkal körülölelt topográfiáikig kijelölt terep; kibélelhető-e az otthonosság bizalmával és nyugalmával ez az egyetlen bolygó?... Hol a helye ebben a mindenki számára fontos „programban" az egyes embernek? Hol a művésznek? Hol az alkotásnak? Ezek talán napjaink legégetőbb kérdései közé tartoznak. Mert ez határozza meg egyéni közérzetünket és a köz érzetét is. Lehet, hogy ezek a kérdések csak áttételesek lesznek jelen ma, hétfőn este hatkor a Royul Irodalmi Kávéházának programjában, ahol Tandi Lajos vendége Szekeres Mihály, Munkácsy-díjas belsőépítész. No és vendégeik, akik egyúttal családtagok is: Szekeres Ilona cs Horváth Sándor színművészek. A beszélgetésnek, a beIsőépitészeti problémáknak különös aktualitást ad a Szegedi Nemzeti Színház felújítása, melynek belsőépítészeti munkáit Szekeres Mihály készítette. .. Néhány gondolata, amolyan ars poeticaként: „Minden tervezési feladatnál tudomásul keli venni, hogy nem csak magamnak tervezek. Adott térben, jórészt előre kialakított közegben, alkalmazkodva az építészek terveihez, a megbízó elvárásaihoz, az anyagi keretekhez. az emberi, tárgyi és technikai adottságokhoz kell jól használható épületbelsőt kialakítani. Figyelembe kell venni, hogy kik használják, s milyen célra. Igyekszem beleélni magamat a majdani használók bőrébe, elhelyezkedni a leendő szituációkba. Esetünkben a mesterségbeli tudás nem azt jelenti, hogy mindent meg tudok csinálni, amit elképzelek. De ismerni kell a legkülönbözőbb anyagokat, azt például, hogy mire kepcs az üveg. a fém, a fa, mikor, s hogyan kell alkalmazni képzőművészeti alkotást és mindezt jó helyre tervezni. Komplexen kell látni az épületet, a használót, a szokásokat stb. Az alkotói szabadság számomra azt jelenti, hogy mindannak ellenére, hogy másoknak tervezek, elképzeléseimet mások valósítják meg és mások használják, mégis sajátomnak érezzem. A használat minősít, a használók, döntenek, munkám érdemjegyéről ..." udvarban vas hálán vas. Hivatalosan ez a Szabadkai út 58., gazdája Mizsei József. — Amit látok, beillik egy hulladékgyűjtő telepnek. — Az is. 7 — Villanyszerelő a mesterségem, de nem űzhetem azt a család miatt. Négy gyerekünk van, nincs aki vigyázzon rájuk. Jobbnak láttam elvállalni a saját portámon a hulladékgyűjtést. — Ott lakik tehát. ahol dolgozik. így nem tud elkésni. — Nehéz lenne. Az is indokolja, hogy itthon maradjak, épül az űj ház, azt is csinálni kell valakinek. — Jól élnek? Az anyagiakra gondolok. — Átlagosan. A feleségem a Démásznál adatrögzítő. A Szabadkai útból szűk köz nyílik. A ház falán szürke márványtábla: Bódi Veronika (1899—1923). A forradalmi munkásmozgalom kiemelkedő szegedi harcosa, az illegális kommunista párt tagja. Ennyi mindössze az emlék. Talán ebbtn a házban lakott. Ság vári n nem divat a fóliázás. Pár helyen láttam ugyan sátrukat, de mellékvagy főkeresetként nem jellemző az ilyetén szorgoskodás. Kiss Zoltán talán az egyedüli, aki mint ideköltözött, a családi házból „cipelte magával" a kertészkedést. Hogyan? — Röszkei vagyok, a nejem pedig Mihálytelekre való. „Nászajándékul" a kert, a növény szeretetét is megkaptuk a családtól. A pénz is kell, aki pedig irigyli a „sokat", jöjjön tanulni, sok munkát is láthat. A szezonban 10—12 óra a munkaidőnk. — Mikor van a szezon? — Hat hónapra taksálom, ami úgy oszlik meg, hogy tavasszal négy, ősszel két hónap a kemény fizikai munka. Ehhez jön még az értékesítés rizikója. — Kell a maszek primőr? — Nagyon, de ma már nem a mennyiség a lényeg. A vevő a pénzéért minőséget kér. Jogosan. — Van-e még fantázia a fóliázásban? — Ügy látom, igen. Hangsúlyozom újra: csak a minőségi áru kel el. Már a télre készülünk, javítgatjuk a vázat, felhúzzuk a nejlont, duplán, hogy a Nap energiáját hasznosíthassuk. Vetni kell már a retket. vele együtt a répa- és a zöldségmagot, így folyamatos lesz a „szüretelés". Kiss Zoltán a konzervgyárban dolgozik, fizetés nélküli szabadságot kért, „majd meglátom, hogy jön be" felkiáltással. A felesége egészségügyi középiskolát' végzett, ám megfelelő állás hiányában két gyermekének nevelését vállalta, no meg a kertészkedést. — Meg tudnak élni? Akad-e gond? — Úgy gondolom, sikerül és gazdaságos lesz a tervünk. Gond? Sajnos, van. A mama súlyos asztmás. Kértünk, kaptunk lelefont, itt van a polcon, de nincs vonal. Kötvényt vásároltunk, kivártuk sorunkat, de a készülék csak disz ... Olvastam a posta papirját. írják: a telefon készültségi foka 100 százalék. Vonal híján pontosabb így: 0 százalék. „Amióta nyomorék vagyok, azóta ö az örömöm. A honvédségnél szerettem meg a lovat, de mindig dolgoztam, nem tudtam tartani, Esztergályos voltam az autójavítóban, utána forgácsoló kisiparos, most pedig rokkant. Háropikerekü kocsi pótolja a bal lábamat. Érszűkület miatt három éve amputálták. Örökké nyüzsgő, dolgos ember voltam, és a műtét után életunt. A jobb lábammal is hiba volt, ám amióta enyém a Pöntyi, együtt sétálunk a Dugonics térig, vagy Mihálytelekre, és nézze meg, a lábam helyre jött. Biztosan a tricikli tekerése miatt indult el a vérkeringés." Szinte ogyszuszra mondta el baját-örömél a 63 éves Kojedzihszky Richárd a Szabadkai úti házában. A felesége az ura előtt mondta: nézze meg, milyen jó kedélyű lett a férjem mióta lovazik. Ricsi Bácsi nyomatékul hozzátette: a kis állatnak köszönök mindent. Hozzáteszem a magamét én is. Miért akarják letiltani a féllábú embert a kis pónival a kerékpárúiról? Acs S. Sándor Térkép Európáról A Nemzetközi Földtudományi Unió térképészeti munkacsoportja előkészítő munkálatok részeredményeinek utolsó egyeztetésével — befejezte a földtörténet utolsó 25 millió évének Közép- és Kelet-Európáját bemutató ősföldrajzi térképének szerkesztését. Ezzel a nagyszabású munkának ez a szakasza befejeződött, A világon egyedülálló nagy méretű térképek kinyomtatására hazánk vállalkozott, A munkacsoportban bolgár, csehszlovákiai, jugoszláviai, lengyel, magyar. olasz,, román, svájci es szovjet tudósok dolgoztak együtt. Az előreláthatólag 2 éven belül megjelenő térképek tudományos jelentőségükön kívül gyakorlati szempontból is rendkívül fontosak,