Délmagyarország, 1986. október (76. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-10 / 239. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DEIMAGYARORSZAG 76. évfolyam, 239. szám 1986. október 10., péntek A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 1.80 forint Felszíni elmozdulások Az áfészek és a zöldség­gyümölcs piac Tóth Géza, a Szövosz fő- A tegnap, csütörtökön Szegeden megtartott Meszöv­osztaiyvezetöje országos ki- elnökségi ülésen többek között a kistermelői zöldség-gyü­tekintéssel egészítette ki a mölcs termelés és forgalmazás tapasztalatait értékelték, helyi tapasztalatokat. Mi- Nem véletlen a téma, hisz megyénkben az utóbbi években után megszűntek az értéke- nőtt a fogyasztási szövetkezetek részaránya e termékek sitési kötött pályák, s -1984- forgalmazásában. Míg 1985-ben a felvásárlást végző szer­ben a burgonya maximált vezetek összesen közel 224 ezer tonna burgonyát, zöldséget árát is megszüntették, a piaci és gyümölcsöt vásároltak fel, ebből tíz százaléknyi a fo­törvényszerűségek kerültek gyasztási szövetkezetek átvevőihez került, előtérbe. A költségtakaréko­folyamatos biztosítása, a fel- rinte a tejen és a bogyós vásárlás és értékesítés szer- gyümölcsökön kívül egyéb vezése, szaktanácsadói háló­zat kiépítése a maguk terü­letén. Az exportárualap elő­teremtéséhez nélküiözhetet­kapcsolatok szétzi- len a külkereskedelmi vál­Az új vállalkozók lalatokkal való szorosabb együttműködés. Szóba került még, hogy sokat lendített az áfeszeken, hogy a kedvezőtlen termő­helyi adottságú területeken a mezőgazdasági szakcsopor­tok bekerültek a mezőgazda­sági szabályozásba, s ezért tevékenységük, álIami támogatást is igénybe atcsoportositasa- _ . vehettek. Tekintve, hogy a szakcsoportok ezt a pénzt megosztják a termelökkel, nemrégiben árharc is kiala­kult a szakszövetkezetekkel. Ezt ezen a fórumon minden­képp pozitívumnak értékel­ték. Nemrégiben beszélgettem az egyik szakszövetkezet el­többlettermelés nőkével. Kiderült, hogy a versenynek ezt a válfaját nem tekinti reálisnak. Sze­sabb, az áru útját lerövidítő megoldások minőségjavulást és a választékosabb bolti kí­nálatot eredményezték. Az előnyök mellett azonban a vadhajtások jelentkeztek. A termelői lálódtak. csak a gazdaságosabb tevé kenységekért versenyeztek, ezeknél az épp hiánycikknek számító áruknál előfordult az elvtelen egymásra licitálás. A zöldértek nem tudtak vál-' tóztatni a számukra megszo­kott stíluson, hétnél most korrigálják a működési fel­tételeket, eszközeik val. Nehezen akadnak olya­nok, akik átvállalják a téli tárolás ellátási felelősségét. Ha a vállalatoknál a gazda­ságosság mindennek a mér­céje, akkor állami feladat­nak kell tekinteni a nem kí­vánt folyamatokba való be­avatkozást. Így a hiány mi­atti magas árak ellen- is csak úgy lehet hatásosan védekezni, ha támogatják a termelőt a érdekében, vagy behozott importáruval billentik hely­re a megbomlott egyensúlyt. Még ma is ingoványos ta­laj a zöldség-gyümölcs piac, 6okan nem veszik figyelem­be, hogy a növekvő kocká­zatot csak az vállalhatja, akinek megvan ehhez a te­herviselő képessége. Rend­ezerszemlélet nélkül anar­chikus viszonyok alakulhat­nak ki. Ha valaki kedvez­ményeket ad a termelőknek, jogosan várja el, hogy áru is hozzá kerüljön. Az együtt­működés csak „sír-nevet" alapon tisztességes. A szer­ződéses fegyelem mai állása szerint ez még nagyon kevés helyen képzelhető el. Ocskó Imre, a Mészöv el­nöke óva intette az áfészeket a felesleges beavatkozástól. Amelyik termelőképes az áruját egy messzi városban, vagy a közeli élelmiszer­boltban eladni, nem kell tő­le sajnálni. Vállalni kell a versenyt! Bár a termelés te­rületén is látszódnának ha­sonló változások. A techni­kai berendezések, raktárak, szállítójármüvek elengedhe­tetlen és költséges tartozé­kai e tevékenységnek. Ha­mis beállítás azt hinni, hogy a szomszéd rétje zöldebb, a versenytársaknak sem köny­nyebb a helyzetük. Elképzelések azért vannak. Ilyen lehet a boltra alapuló kertészeti szakcsoportok szervezése. A szerződéses termeltetés a kistermelés biztonságát szolgálja,, főleg azoknál a termelőknél, ame­lyeknek biztos vevője a fel­dolgozó ipar. Ebben a folya­matban az áfészek szerepe a kisárutermelés rendszer­I- szerű megszervezése, a ter­£ meléshez szükséges anyagok termékre ez a pénz csak akkor jár, ha a szakcsoport közös tevékenységében, nagyüzemi szervezési kere­tek között termelték. Nincs róla meggyőződve, hogy a valóságban ez helyenként nemcsak a közös kereskedel­mi kapcsolatra korlátozódott. A szabályozás másik ellent­mondása, hogy a mezőgaz­dasági nagyüzem nem oszt­hatja meg a termelővel a tá­mogatást.' Ha megteszi, ez az összeg munkadíjnak minő­sül, s adóterhek sújtják. Valójában, ha rendeződ­nek az ellentmondásuk, szö­vetkezet és áfész vita nélkül megférhet egymás mellett. Csakhogy ehhez megint elő kell venni egy korábban idézett tételt, vagyis a szer­ződéses fegyelemnek érvényt kell szerezni. A termelők évközbeni „átnyergelése" hosszabb távon nem lehet valós érdek. T. Sz. I. Munkásgyülés Ferihegyen A légiközlekedés felszaba­dulás utáni újraindításának 40. évfordulója alkalmából csütörtökön ünnepi munkás­gyűlést tartottak a Ferihegyi repülőtéren. Az ünnepségen megjelent Czinege Lajos, a Minisztertanács elnökhelyet­tese és Urbán Lajos közleke­dési miniszter is. A munkásgyűlés résztve­vőit elsőként Zamek Vladi­mir, a Malév még ma is aktí­van dolgozó alapító tagjai­nak egyike, az NDK-beli Ma­lév-képviselet vezetője kö­szöntötté, felidézve az el­múlt 40 esztendő legjelentő­sebb eredményeit. Külön szólt 1946. október 15-ről, ar­ról a napról, amikor a bu­daörsi repülőtérről elindult Debrecenbe, illetve Szombat­helyre a háború utáni első két polgári járat. Ezt követően Jahoda La­jos. a Malév vezérigazgatója méltatta a vállalat dolgozói­nak eredményes munkáját, amellyel jelentősen hozzájá­rulnak a szállítási feladatok sikeres végrehajtásához, a népgazdaság eredményeihez Hangsúlyozta: az elmúlt idő­szak jelentős beruházásai, a Ferihegy 2 terminál létreho­zása számottevően javította a légitársaság munkájának, szolgáltatásainak színvona­lát Kiemelte, hogy a Malév a repülés biztonságának fenntartását tartja az egyik legfontosabb feladatának, s ezt semmilyen más érdek nem előzheti meg. Czinege Lajos is köszön­tötte az ünnepi munkásgyű­lés résztvevőit, s tolmácsolta az MSZMP KB, valamint a kormány üdvözletét, elisme­rését és jókívánságait. Han­goztatta: a csaknem ötezres vállalati kollektíva áldozatos munkájának köszönhető, hogy a Malév a nemzetközi légiközlekedésnek ma már ismert és elismert légiforgal­mi vállalata. Mint mondotta, a technika, a technológia, a termelés és a szolgáltatás so­ha nem tapasztalt lendülettel fejlődik napjainkban. Ebben a szinte napról napra válto­zó, szigorodó követelménye­ket támasztó környezetben kell helytállnia a magyar polgári légiközlekedésnek. A kormány nagy erőfeszítése­ket tesz. hogy megfelelő anyagi erőforrásokat bizto­sítson a minél magasabb technikai és biztonsági kö­vetelmények teljesítésére, a növekvő forgalom megfelelő színvonalú ellátására. A fel­adatok megoldásában azon­ban a döntő szerep magára a vállalatra hárul, a Malév dolgozóira, akik ismereteik bővítésével, lelkiismeretes munkával, magas fokú fe­gyelmezettséggel, tenni aka­rással segíthetik a célok el­érését. Magyar-olasz külügyminiszteri™ megbeszélések Borisz Bianchieri Chiap­pori, az olasz külügyminisz­térium politikai főigazgatója október 8—9-én Budapesten megbeszéléseket folytatott Kovács László külügyminisz­ter-helyettessel. A tárgyaló felek áttekintették a magyar —olasz kapcsolatok """helyze­tét, az együttműködés konk­rét tennivalóit. A nemzet­közi helyzetről folytatott vé­leménycsere középpontjában a kelet—nyugati viszony té­maköre, ezen belül a helsin­ki folyamat és a november­ben kezdődő bécsi utótalál­kozó kérdései álltak. Az olasz vendéget fogadta Várkonyi Péter külügyminiszter. (MTI) lést tartott a Minisztertanács A Minisztertanács csütörtöki üléséről a Tájékoztatási Hivatal elnöke, a kormány szóvivője adott tájékoztatást: A Minisztertanács jóváhagyólag tudomásul vette Lázár György tájékoztatóját Wilfried Martensnek, a Belga Ki­rályság miniszterelnökének meghívására Brüsszelben tett hivatalos látogatásáról. A kormány tájékoztatót hallgatott meg a lakosság egészségi állapotáról, és határozatot hozott az egészség­megőrzés átfogó társadalmi programjának kidolgozására. Ugyancsak meghallgatta az Alkoholizmus Ellem Állami Bi­zottság elnökének jelentését, és kijelölte a további tenni­valókat." A Minisztertanács megtárgyalta és tudomásul vette a hazánk környezeti helyzetéről: a föld, a víz és a levegő állapotáról szóló jelentést. Értékelte az utóbbi időben vég­zett tevékenység eredményeit, és meghatározta a továb­bi feladatokat Pályakezdő pedagógusok köszöntése Szegeden az új tanévben 125 friss dip­lomás pedagógus kezdte meg működését. Tegnap délután a Bartók Béla Művelődési Központban Juhász Pál, a városi tanács vb művelődésügyi osztályának helyettes vezetője köszöntötte őket, akik mostantól a város közel háromezres pedagóguskol­lektívájához tartoznak. Szólt munkájuk szépségeiről, de nehézségeifői is. Arról, hogy Szegedet nem véletlenül szokták a diákok városának nevezni, hiszen általá­nos iskoláiban több mint húszezren tanul­Nagy László felvitele nak, országos hírű gimnáziumaink, szak­középiskoláink diákjai megállják helyüket a különböző versenyeken. A városi tanács osztályvezető-helyettesének jókívánságai mellé a Liszt Ferenc zeneiskola és a Ma­dách iskola^ növendékei adtak rövid mű­sort. Az eseményen a városi pártbizottsá­got Veszelinov Ágnes munkatárs képvisel­te. Ott volt Pap Jánosné, a pedagógus­szakszervezet városi bizottságának titká­ra is. A külkereskedelmi megyei megbízottak munkájáról Megállapították: a megbí- re kis volumenű exporttal foglalkozó, jól működő szer­vezetet. A Külkereskedelmi Mi­nisztériumban elemezték a zottak évente több százmii­konvertibilis export növelé- lió forint értékű export elő­sének segítségére négy éve készítésében vesznek részt . . . Tapasztalataik azt bizonyit­létrehozott megyei megbízót- ják> hogy az ország számos ti hálózat munkáját. A há- kis- és középüzemében nem ajánlatot A több megbízottak évente mint 4 ezer termelői közvetítenek a lózat jelenleg az ország 18 kevés olyan exportképes árut külkereskedelmi vállalatok­megyéjére terjed ki s a kö- állítanak elő, aminek léte- hoz, amelyeknek csupán 8­...... „ „ .. zéséről a külkereskedelmi ln . zeljovoben Pest megyeben is vállalatok szakemberei nem 10 szazalekabo1 ^ «XP°«*­A megkezdi munkáját a nisztérium szakembere. mi­Kádár János találkozott Franz König bíborossal Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt fö­titkara csütörtökön a Parlamentben találkozott és meg­beszélést folytatott Franz König bíboros, nyugalmazott bé­csi érsekkel, aki a marxisták és katolikusok dialógusára érkezett Budapestre. (MTI) tudnak. Jelentős az exportra üzlet- A kis" és középüze­hasznositható kihasználatlan mek gyakran nem tudják kapacitás is. A megbízottak biztosítani az ajánlattétel­egy-egy ügylet kapcsán több- hez szükséges minimális fel­nyire ellátják a teljes ío­lyamat menedzselését is, mi- teteleket sem. Ajánlati ara­vei kis tételek exportügyé- ik — világpiaci mércével nek intézésével a vállalátok mérve — általában rend­nem szívesen foglalkoznak, kívül magasak. Nehezíti a Csupán néhány vállalatnál külpiaci értékesítést az is, — például a Lignimpexnél, hogy nemegyszer nehézke­a Chemolimpexnél és n sen tudják az alapanyagot Konsumexnél — hoztak lét- beszerezni i \ t*átma A?* JA s t »

Next

/
Thumbnails
Contents