Délmagyarország, 1986. október (76. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-30 / 256. szám
6 Csütörtök, 1986. október 30. 6 SPORT Jól cseng a KSC neve Ifjúsági válogatott Újszentivánról Nagy. megtiszteltetés érte a Tisza-Uj .sportegyesületét, hiszen Lipcsei Imre edző tanítványát Suhai István labdarúgót meghívták a magyar ifjúsági válogatott keretbe. Edzőtáborozás A Szeol-Délép SE kajakkenuzói közül november 3— 15-ig Dunavarsányban a junior válogatott edzőtáborozásán vesznek részt Boldizsár Gáspár. Lódri Sándor, Schreiter György (kenu), Kmeth Sándor, Szabó II. Gábor. Vitáris Mária (kajak) és Kása Ferenc edzö. Röplabda NB I. Szegedi siker Szeol-Délép SE—KSC 3:2 (—3, 9, —9, 5, 9). Kecskemét, 200 néző, vezette: Kiss, Gulyás. Szeol-Délép SE: Nusser, Medve, Huszta, Melkvi, Arany, RACZ. Csere: Halász KATONA, ULMANN, Petre. Az első játszmát pillanatok alatt elvesztették a szegediek, de u második szét néhány perces bizonytalankodása után magabiztosan játszottak. A kecskemétiek még egyszer fellángoltak, ám a negyedik és az ötödik játszmában már semmi kétség sem fért ahljoi, melyik a jobb csapat. A 108 percig tartó küzdelemben a SzeolDéiep SE lelkesebb, sokmozgásos játékkal érdemelte ki a győzelmet. Szokatlan — legalábbis nekünk, vidékieknek — dologra vállalkozott Bács-Kiskun megye legnagyobb sportegyesülete, a Kecskeméti SC. Ugyanis a hazai írott és elektronikus sajtó képviselőinek tájékoztató — de inkább baráti beszélgetés — kapcsán bemutatták a klubot. Horváth Antal, a kecskeméti városi tanács általános elnökhelyettese, a klub társadalmi elnöke, Király József ügyvezető elnök, valamint Donát Tibor, az egyesület elnökhelyettese olyan közvetlenséggel szólt eredményeikről, gondjaikról, hogy már rögtön kivívták a résztvevők szimpátiáját. Nem szépítették dolgaikat. A hét egyesületből lí)72-ben „összegyúrt" sportklub 14 éve bővelkedik sikerekben, gondokban, vajúdásokban. Többször megkérdőjelezték az erők egyesítésének helyességét. — Éltünk át sok zűrzavart, váltották egymást elnökök, ügyvezető elnökök, szakosztályvezetők — mondta az ügyvezető elnók. Az erők összevonása előtt a hírős várost a nemzetközi porondon rsak a cselgáncsosok képviselték. De aztán elkezdődött a komoly munka, s a siker biztosítéka olyan országosan is ismert edzők voltak, mint Varga, Beregszászi, Gouth, Adamik. Mindenki megértette, hogy Kecskeméten csak úgy lesz eredmény, ha egyfelé húzzák az egyesület szekerét. 1976ig felhőtlen évek következtek, s akkor december 20-án ünnepélyes közgyűlésen jelentették be, hogy az ország 13 kiemelt egyesületei közé sorolták a KSC-t. Ettől kezdve az OTSH diktált, kemény dolgokat és feltételeket szabott. Mi, Csongrád megyeiele nagyon jól emlékszünk, hogy hogyan esett az országps sporthivatal döntése; mivel a cím várományosa volt • a Szeol AK is. — A bér, hogy csak ezt az egy változást említsem, több mint hárommillió forinttal több lett a kiemelés után. Az előirt követelményeknek tálán még a mai napig sem sikerült megfelelnünk — jegyezte meg Király József. MNK A nyolc között Ennek ellenére a klubnál úgy értékelik, hogy a kiemelés pozitív változást hozott. A kék-fehér színekben versenyző cselgáncsosok, ökölvívók, röplabdázók, kosárlabdázók kiléptek a nemzetközi. szintérre. Olimpikon, világbajnoki résztvevők, EBindulók, IBV-n dobogóra kerülők bizonyítják, hogy jó munka folyik a klubban. Jelenleg három A és hat B kategóriás szakosztályt működtelnek. Volt erejük megválni a vizilabdásoktól, a tornászoktól, a tekésektől, a vívóktól, az . úszóktól és az íjászoktól. De nekik sem kellett abbahagyni a sportolást, gazdára találtak ők is. A 14 év alatt több mint 200 országos bajnok került ki a klub színeiből. Több mint 300-an húzták fel a válogatott me- ' zét. Az egyesületek közötti pontversenyben a 11—17. hely valamelyikén végeznek. Szimpatikus volt, hogy ugyanolyan hangon szóllak sikereikről és kudarcaikról. Nem „sírtak" azért, hogy a labdarúgásukban nem tudnak egyről a kettőre lépni. De a bizakodás is kicsengett szavaikból, hiszen feljogosította őket a KSC jelenlegi helyezése, Adamik Ferencnek, a KSC módszertani osztályvezetőjének kalauzolásával tekintettük meg a kék-fehér színekben versenyzők létesítményét. Ekkor . megértettük, hogy egyrészt minek köszönhető a kecskemétiek gyors felfutása. Hiszen egy ezer nézőt befogadó sportcsarnok ideális feltételeket teremt a labdajátékoknak. Egy másik létesítménybeh több mint százméteres futófolyosón edzhetnek az atléták, de állandó termük van a súlyemelőknek, az ökölvívóknak, a 'birkózóknak, a cselgáncsozóknak. A legnépszerűbb sportág, a iabdarúgás képviselői pedig ak egymgs, melleit levő négy füves pálya'közül' választhatnak.-—Végül meg ' keit említeni 'azokat az erőfesziléseket, amelyekkel igyekeznek elfogadtatni á megyében a KSC-t. Nem restek a környékbeli tehetségek felkutatását elvégezni, különböző sportágakban utánpótlástornát rendezni, s. mindent elkövetni, hogy a KSC név ne csak Bács-Kiskun, hanem az ország más részein is jól csengjen. S a félnapos ott-tartózkodásunk ez utóbbiról győzőit meg bennünket. Süli József Hegszerettetni a sportot! Sportiskolák és a kiválasztás ... Világszerte megindult a sportban a rohamos szakmai fejlődés, éppen ezért miiünk is nagy szükség, van az új elképzelésekre, hiszen elmúlt már az az idő, amikor maguktól jönnek a tehetségek. Evek teltek el, hogy nem változtattunk, pedig számos intő jelből lehetett volna következtetni arra, hogy az utánpótlásnevelés elhanyagolásával kimerülnek tartalékaink, s elindul a lejtőn a magyar sport! Az utolsó órában született döntés az Állami Ifjúsági és Sporthivatal létrehozásáról. Ez a változás mindenképp a sport, az ifjúsági és diáksport rohamos ütemű fejlődését ígéri. Sportiskolák .. . Mindenképp felül kell vizsgálni a már működő sportiskolák munkáját. El kell érnünk, hogy a különböző szakokra csakis a felvételiken megfelelő, a választott sportágra alkalmas, tehetséges gyerekek kerülhessenek. Mert mi volt eddig? Az utánpótlás-nevelésben megindult ugyan a sportiskolái képzés, de a feltételek hiánya, az iskolai sport fokozatos visszaesése miatt a szervezet nem kapott, kaphatott korszerű szakmai tartalmat. Nálunk a tehetségek kiválasztása ugyanis nem tudatos munkafolyamat volt. Nem ritka, hogy a Sporttagozatos iskolákba személyes ismeretségek folytán olyan fiatalok is bekerültek, akikből később az élsport semmit sem profitált. Persze, a sikeres kiválasztáshoz tömeg versenyekre lenne szükség. Ezeken a tömegversenyeken a legjobb szakedzők választhatnák ki a mozgáskészségű gyerekeket. Ezután megkezdhetnék felmérésüket. Elengedhetetlenek áz antropológiai és egyéb vizsgálatok, melyek a szülőkre is kiterjednének. Két-három éves, általános sportiskolái képzés után lehetne szakosodni, majd évenként, tesztelések következnének. Ha menet közben úgy kívánja a helyzet, a jelöltek akár sportágat is változtathatnának. Nem szabad figyelmen kívül hagyni,-hogy időszakonként komoly bajnoki küzdelmeket kell rendezni, ahol a sportiskolások megmérettetnek ... ' íteogetefe gondot jeféntj hogy -a , legfiatalabb korosztálynál, nem megfelelő képzettségű edzők tevékenykednek: Ennél még súlyosabb, hogy a képzett edzők is korszerűtlenül edzik a fiatalokat. Sok vita hangzik el manapság, hogy kevesebb a tehetség, mint egykoron. Ez nem igaz. Az. viszont érződik, hogy ma már nem elég az a munka edzőinktől, testnevelő tanárainktól, ami korábban elégséges volt! A legnagyobb hiba, hogy egy kalap alá veszik u 13-14 évesedet a korosabbakkal. Ugyanazt a munkát végeztetik velük, mint az. idősebbekkel, pedig a TFKI felmérései alapján ezzel a korosztállyal sokkal magasabb- intenzitású edzésmunkát kellene végeztetni. Éppen ez a két korosztály az, ahol a felmérések nagy különbségeket regisztrálnak. Az alap: a mozgáskoordináció és a munkabírás állóképességszintje. Mindkettő 8—14 éves kor között fejleszthető optimálisan. „Bizonyított, hogy a fiatalok hiányosan vannak terhelve.. Hiányzik a folyamatosság, a rendszeresség ..." — nyilatkozta Nádori László, a TFKI igazgatója. Az edzőinek pedagógusnak is kellene lennie, önképzése azonban hiányos, nem tart lépésit a fejlődéssel, nem ismeri a modern edzéselméleteket, igy hat nevelési feladatának sem tud eleget tenni! Koedukált futballmérkőzések ... Az igazi diáksport a középiskolában csúcsosodhat ki. Iskolák közötti sportversenyek rég volt, izzó hangulata örökre felejthetetlen marad számunkra. Istenem, micsoda rang volt iskolaválogatottnak lenni! Manapság meg mit látok a gimnázium pályáján? Fiúk futballoznak a lányok ellen Es semmi különbség nincs a két csapat között! A Magyar Diáksport Szövetség megalakulásával óriási lépést tehetünk a diáksport fejlesztése érdekében. Ennek legfőbb záloga nem lehet más, mint a fiatalok egészséges, harmonikus fejlődéséért felelősséget érző testnevelő tanárok áldozatos munkája, elméleti-módszertani tapasztalata, ' felelős irányító-szervező tevékenysége. A középiskolákban a legtehetségesebbek már rég egyesületekben versenyeznek. Azok a tanulók viszont, akik eddig nem kaptak teret, lehetőséget, hiszen nem éppen jő> mozgásúak, hiába próbálkoztak a sportolással, mindenütt viszszautasításban volt részük. Az újjászervezett diáksport célja és feladata éppen az ö érdekükben fogalmazódott meg. A felnövekvő nemzedék harmonikus fejlődése érdekében vonzóvá és rendszeressé Itcll • teonúra testgyakorlást. sCélja, hogy elősegítse a diákok szellemi terhelésének ellensúlyozását, fokozza pszichikai és fizikai tűrő- és teljesítőképességüket. E eél elérése érdekében a diáksport elsődleges feladata a másutt rendszeresen nem sportoló tanulók bevonása ..." A Magyar .Diáksport Szövetség megalakulásával az első lépést megtettük. A társadalom érdeke,' hogy az elképzeléseket tartalommal is megtöltsük, hiszen valamennyiünknek felelősséget kell éreznünk (és tennünk is) a diáksportért — az ifjúságért, a jövőért! Bagaméry László (Következik: A diáksport jelene és jövője ...) csak NB l-es csapatok Szerdán nyolc mérkőzést játszottak a labdarúgó MNKban.a legjobb 8 kozé jutásért. Az NB l-esek elbúcsúztatták a még versenyben volt NB II-es cs területi bajnokságban szereplő csapatokat. A legjobb 8 mezőnyét csak NB l-es klubok alkotják. Videoton—Bp. Honvéd 1-0 <0-0). Székesfehérvár, 3 ezer néző, v.: Nagy L. Góllövő: Kanyok. Az első félidőben a Honvédnak volt több lehetősége a gólszerzésre. Tizenegyeshez is jutottak, ezt azonban Détári kihagyta. Szünet után nagy iramú küzdelemben a Videoton óriási becsvággyal harcolt, és lelkesebb játékkal megérdemelten jutott tovább. Bécsi MSC—Sabaria SE 4-1 (2-0). Szombathely, 2 ezer néző, v.: Kőrös. Góllövö: Túri (2), Dobány, Mészáros, illetve Baranyai. A találkozón jórészt kidomborodott a két csapat közti tudáskülönbség. MOTIM TE—Haladás VSE 0-0. Mosonmagyaróvár, 3 ezer néző, v.: Lázin. A 11-es rúgásokban 4-3-ra nyert a Haladás. 0. Dózsa—Békéscsaba 2-1 (0-1). Megyeri űt, 1UU0 néző, v.: Makó. Góllövő: Herédi, Schróth, illetve Takács Z. Kiállítva: Csanálosi (53. p). Vasas—Kecskeméti SC 2-0 (2-0). Kecskemét, 4 ezer néző, v.: Fekete. Góllövő: Szabadi, Teodoru. Debreceni MVSC—Nyíregyházi VSSC 1-0 (1-0). Nyíregyháza, 5 ezer néző, v. Hazafi. Góllövő: Szabó L. Kiállítva: Gere <84. p). FTC—Bajai SK 2-0 (0-0). Baja, 5500 néző, v.: Szilágyi. Góllövők: Szántó, Fischer. Élvezetes küzdelem. IMTK-VM—Dunaújváros 6-2 (3-1). Hungária krt. 1500 nézö, v.: Nagy B. Góllövök: Varga (2), Bognár, Szeibert, Talapa, Szalai, illetve Lehota, Boldóczky (1 l-esből). A Makói Városi Tanács V. B. egészségügyi osztályának vezetője és a Kórház-Rendelőintézeti Egység igazgató főorvosa (Makó, Kórház u. 2., 6901, Pf.: 72.) PALYAZATOT HIRDET a Makói Városi Tanács Kórház-Rendelőintézeti Egység igazgatójának gazdasági-műszaki ellátást irányító HELYETTESI állására. Az állás betöltéséhez pénzügyi és számviteli főiskolai végzettség vagy egyéb egyetemi végzettség, KALASZszakvizsga szükséges. Egészségügyben eltöltött idő és műszaki hozzáértés előnynek számít. Lakásügyben személyes megbeszélés szükséges. 5 forintos télialma-vásár! a „Szedd magad!" akcióban CSONGRÁDON, a VÖRÖS CSILLAG TSZ szegedi úti gyümölcsösében, november közepéig, folyamatosan. Garantáltan eltartható fajták. — Nyitva tartás: 7-től 16 óráig, szombaton és vasárnap 7-től 12 óráig. Tofózóknak UUNDESLIGA I. OSZTÁLY 1. Frankfurt (11.)— Mannheim (12.) 2. Bayern München (l-l — Leverkusen (2.) 3. Bremen (4.) — Uordingpn (7.) 4. MoncliongUdbach (14.) — VfB Stuttgart (5.) 5. Karlsruhe (10.) — Durinstadt (4.) 6. Salmruhr (20.) — Bleleteid (18.) 7. Osnaúrilck • <2.) — Aachen (3.) 41. HÉT OLASZ A OSZTÁLY 8. Brescia (15.) — Sampdoria (12.) x 1 1 8. Como (4.) — Juventus (1.) x 2 x 1 10. Empoli (14.) — Homa (7.) x 2 1 II. Udlncso (16.)— ASC'Olt (10.) x 1 x 2 OLASZ B OSZTAI.Y 12. Bologna (12.) — 1 - Arezzo (5—6.) 1 x ! x 13. Messina (13.) — Cremonese (1.) x 2 x 1 POTMÉRKÖZÉSEK: 2, 1, 1. A CSONGRÁD MEGYEI ADÓMEGALLAI'ITÓ HIVATAL felsőfokú iskolai végzettséggel rendelkező, lehetőleg ADÓZTATÁSBAN jártas szakemberek részére pályázatot Várjuk továbbá CÍYOftS- ÉS GÉPtRÓ munkaerők jelentkezését is. Bérezés: a 11/1983. (XII. 17.) ÁBMH számú rendelkezés alapján. • ... A pályázatokat, részletes önéletrajzzal, 1986. november 6-ig kell benyújtani a Csongrád Megyei Adómegállapító Hivatalhoz, Szeged, Tábor utca 7/B, Pf.: 66. 6701. OSZ1 _ , , VENDÉGLÁTÓ NAPOK '86 Október 31-cn • II órától 15 óráig ||IL|| SAJTETELKt)LÖNLEGKSSSCGEK a Fesztivál ételbárban Készíti: Tóth Zoltán ifjú mester. Étlapon: Csibemájas sajtos palacsinta, Töltött sajt arab módra. Töltött sajt Pick módra, Szegedi sajtsalát.», Prágai töltött sajt.