Délmagyarország, 1986. október (76. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-21 / 248. szám

Szeged visszavívásának évfordulóján Emlékülés a városházán A történelem a megemlé­kezésekben reprodukálja ön­magát — mondta Kristá Gyula professzor — az alka­lomra zett emlékülésen. Hozzáte­hetjük: a megemitKozeseK alkalmasak arra. hogv a mai városlakók közösségtudatát, múlt- és önismeretét erősít­sék. A történelmi fejlődés folyamatának és — Szeged esetében különösen gyakori — megszakításainak lehető­leg pontos ismeretében tud­juk igazán fölmérni: mi a helyzetünk ma? mit kell megértenünk, értékelnünk, jól fölmérnünk ahhoz, hogy napjainkat és holnapunkat a város polgárainak közös hasznára tervezhessük meg, és — főként — miként kell cselekednünk? A nagy törté­nelmi eseményekről szóló megemlékezéseknek ilyesmi a haszna és célja, még akkor is, ha három évszázad vá­laszt el bennünket a kortól, amelyre visszagondolunk. A Csongrád Megyei le­véltár szervezésében, a vá­rosi tanáccsal, a Szegedi Akadémiai Bizottsággal, a TIT megyei szervezetével, a Móra Ferenc Múzeummal közösen, a városháza nagy­termében rendezett emlék­ülésen Miiller Józsefné, Sze­red tanácselnök-helyettese köszöntötte az előadókat és közönségüket, a Szeged tör­ténete iránt érdeklődő szép számú hallgatóságot. A Kris­tó Gyula tanszékvezető egye­temi tanár által vezetett ülé­sen Szakály Ferenc (az MTA A történészek jól tud­ják. a mai városlakók jó lenne, ha tudnák: Szeged történetében va­lóban sorsfordító ese­mény volt a 300 évvel ezelőtti: amikor is föl­szabadult a vár és a vá­ros, véget ért a 143 éves török uralom. Történettudományi Intézet, osztályvezetője) újonnan előkerült forrásanyagra tá­maszkodva egészítette ki a történettudomány Szeged vissza vívásáról szóló kutatá­si eredményeit, melyek — mint köztudomású — a Sze­ged-monográfiában már napvilágot láttak, éppen Szakály Ferenc tollából. A bécsi levéltári anyagból is­mertté vált térkép segítségé­vel az ostromló sereg fölál­lására vonatkozóan ismerte­lett új tényeket a történész, valamint — török források­ra támaszkodva — beszélt az ostromlók hátában lezaj­lott török hadmozdulatnkról és Veterani Frigyes tábor­nok Szeged sorsát eldöntő-, Zenta környéki rajtaütései­ről. Az érdekes előadásból, s a laikus körökben újdon­ságnak számító tényekből kiderült: bár a felszabadítók az egész hadi.rrat során nem akármilyen hadvezetési te­hetségről, kifogástalan stra­tégiai és taktikai érzékről tettek tanúbizonyságot, ép­pen Szeged visszavivásában a vakszerencse is segítségük­re sietett; Veterani tábornok meglepő méretű győzelmei a szegedi várba szorult török örséget is megadásra kész­tettek. Az uralmuk alatti utolsó 20 év történetét sza­kaszolta — jórészt török források alapján — Vass FAöd fölevéltáros (Magyar Országos Levéltár), érzékle­tes képet rajzolva nemcsak a török kori viszonyokról általában, hanem Szeged tel­jes elszegényedésének folya­matáról is. Az emlékülésen szegedi kutatók korreferá­tumai is elhangzottak — a következő témákban: A tö­rök kiűzése és a szegedi fe­rencesek címmel Géczi La­jos fölevéltáros (Csongrád Megyei Levéltár); Spanyol követjelentés Szeged vissza­vivásáról címmel Harta László (a szentesi fióklevél­tár igazgatója); Szeged visz­szafoglalásának nemzetközi visszhangja címmel Zombo­ri István muzeológus (a Mó­ra Ferenc Múzeum osztály­vezetője) tartotta meg elő­adását. S. E. Losonczi Pál argentinéba és Uruguayba látogat Losonczi Pál. az Elnöki Tanács elnöke Raul Alfonsin argenlín és Julio Maria San­guinetti uruguayi köztársa­sági elnök meghívására a közeli napokban hivatalos látogatást tesz az Argentin Köztársaságban, és az Uru­guayi Keleti Köztársaságban. (MTI) Közgazdász vegyes bizottság A magyar-szovjet közgaz­dász vegyes bizottság ala­kuló ülésére hétfőn Magyar­országra érkezeit a szovjet delegáció Alekszandr Ancsis­kin akadémikus vezetésével. A vendégeket a repülőtéren Csikós-Nagy Béla akadémi­kus, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke, a vegyes bizottság társelnöke fogadta. Magyar-finn külügy­miniszteri tárgyalások Várkonyi Péter külügyminiszter meghívására hétfőn hivatalos látogatásra Budapestre érkezett Paavo Váyrynen, a Finn Köztársaság külügyminisztere. A finn diplomácia vezetőjét vendéglátója fogadta' a Ferihegyi repülőtéren Jelen volt Hargita Árpád, hazánk helsinki és Arto Man­sala, Finnország budapesti nagykövete. Faavo Váyrynen program­ja kegyeletes megemlékezés­sel kezdődött: röviddel meg­érkezése után koszorút he­lyezett el a magyar hősók emlékművén a Hősök terén. Ezután a Külügyminiszté­riumban megkezdődtek a magyar—finn külügyminisz­teri tárgyalások. Várkonyi Péter és Paavo Váyrynen áttekintette a nemzetközi helyzet legfon­tosabb kérdéseit. A véle­ménycsere során különösen nagy figyelmet fordítottak a fegyverzetkorlátozás lehe­tőségére. ezzel összefüggés­ben a szovjet—amerikai vi­szony alakulására, a közel­múltban Reykjavikban meg­tartott találkozóra. Egyetér­tettek abban, hogy folytatni kell az erőfeszítéseket az ál­láspontok közelítése, a lesze­relési megállapodások eléré­Telephely a város szélén se érdekében Hangsúlyoz­ták, hogy a két nagyhata­lom meghatározó szerepe mellett a kis és a közepes országoknak is megvan a felelősségük a nemzetközi helyzet kedvező irányú be­folyásolásában. Mindkét kül­ügyminiszter aláhúzta a hel­sinki folyamat továbbvitelé­nek fontosságát, a soron kö­vetkező becsi utótalálkozó jelentőségét. Egyetértettek abban, hogy a találkozón a helsinki záróokmány külön­böző fejezeteiben szereplő ajánlások kiegyensúlyozott végrehajtásának előmozdítá­sára kell törekedni. Egybe­hangzóan biztató jelnek ér­tékelték, hogy a közelmúlt­ban eredményese/i zárult a bizalomerősítő intézkedések­kel foglalkozó stockholmi kon ferencia. Várkonyi Péter é« Paavo Váyrynen elégedetten nyi­latkozott a magyar—finn kapcsolatok fejlődéséről, s megerősítették országaik készségét az együttműködés továbbfej lesztesere minden területen. Áttekintettek a magyar—finn gazdasági kap­csolatok helyzetet. Az együtt­működés legújabb példája­ként említették meg a két, budapesti székhelyű magyar —finn vegyes vállalat alapí­tását. Országos műszaki vándorgyűlés Hétfőn Győrött, a KISZ­iskolában megkezdődött a 18. Országos Műszaki Ván­dorgyűlés, amelynek ezúttal a közlekedés a témája. A bevezető előadást Tóth Lász­ló közlekedési minisztériumi államtitkár tartotta. A köz­lekedésfejlesztés időszerű kérdéseiről szólva elmondot­ta, hogy a szűkösebb anyagi lehetőségek miatt a fejlesz­tési feladatokat rangsorolni kellett, s a korábbinál na­gyobb szerepet szánnak minden közlekedési ágazat­ban a hatékony szervezési formáknak. A rendelkezésre álló anyagi, technikai esz­közökkel ugyanis a legopti­málisabb eredményt kell el­érni A hetedik ötéves tervidő­szakban közlekedésfejlesztés­re 130 milliárd forint áll rendelkezésre. Ebből az új beruházások mellett minde­nekelőtt a rekonstrukciós munkák költségeit fedezik a vasúti, a közúti, a folyami és a légi közlekedésben egy­aránt. Az összeg 40 százalé­ká a vasút kapja. Folytatód nak a pályarekonstrukciók öt év alatt a villamosított vonalak hossza 470 kilomé­terrel növekszik Elsősorban a Dunántúlon valósulnak meg ezek a fejlesztések, a nagykanizsai vonalon, vala­mint Győr és Sopron között. A közúti közlekedési ága­zatban megépül a Budapes­tet elkerülő autópálya kör­gyűrű első szakasza, két úi I)u na-híddal. Ez lesz az. új tervidőszak, legnagyobb és leglátványosabb útépítési be­ruházása. költsége mintegy 3 milliárd forintra tehető. Az Ml-es autópálya új sza­kaszának átadása Herceg­halom térségében rövidesen megtörténik. Az építők erről az útról levonulnak, a to­vábbi építés Győrig, majd az országhatárig a nyolcadik és a kilencedik ötéves tervek feladata lesz. A hetedik öt­éves tervidőszakban az E5-üs autópálya épiil tovább Kecs­kemét irányába. A légi közlekedésben 1987 végére megtörténik a régi fe­rihegyi felszálló pálya re­konstrukciója. Ezzel kapcso­latban környezetkímélő be ruházások is megvalósulnak. A repülőgéppark cseréiét a tervidőszak második felében kezdik meg. A vízi közlekedési ágazat új fotvami hajókat kap, de a hajópark elöregedése olyan mértékű, hogy a selej­tezéseket nem tudja követni az új hajók forgalomba állí­tása. A Hungarocamion jármű­parkja megújul. A kocsik­nak a harmadát cserélik ki új. elsősorban Mercedes ka­mionokra. Kisebb számban Renault és Rába kamionokat is beszereznek. 76. évfolyam, 248. szám 1986. október 21., kedd A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 1.80 forint Magyar technológiai napok Indiában Nagy l-ilszlrt frlvá'.eU-l Az idén költözött új telephelyére a Medikémia Vegyipari Szövetkezet. A technológia áttelepítését sikerült nagyobb termeléskiesés nélkül végrehajtani. Az új körülmények lehetővé teszik a termelés mennyiségi növelését is Magyar technológiai na­pok kezdődtek hétfőn az in­diai fővárosban. A szakelő­adásokkal, kiállítással és vi­deofilmes bemutatókkal egy­bekötött rendezvény célja a technológiacserék előmozdí­tása és közös vállalkozások lehetőségeinek feltárása. Jelenleg negyvenkilenc közös gazdasági program fut Indiában, két vállalkozás pe­dig Magyarországon műkö­dik. A technológiai napok ráirányítják a figyelmet a további együttműködési le­hetőségekre egyebek között az elektronika, az izotóp­technika, az útépítő beren­dezések és a gabonatárolót: terén. A rendezvény fő szer­vezői a Magyar Ken skcdel­mi Kamara, a Licencia Kül­kereskedelmi Vállalat és az ipari Reklám és Propaganda Vállalat. A gazdag és színes programban — a szakelő­adásokon és üzleti megbe­széléseken — tizenöt magvar cég és kutatóintézet képvise­lői vesznek részt. A technológiai napok ÜJ­Delhi utan a hét közepén az indiai ipari-kereskedelmi élet központ iába, Hombayba „költöznek át" Este Várkonyi Péter dísz­vacsorát adott vendége tisz­teletére a Gundel étterem kongresszusi termében. • «

Next

/
Thumbnails
Contents