Délmagyarország, 1986. október (76. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-27 / 253. szám

15 Hétfő, 1986. október 27. Tanmenetben: a forgalombiztonság Butiqueville — Made in Szeged Mitől védett a városkép? ,, „Még az érettségi banketten is felemlegetjük diákjainknak, ha évekkel, korábban szabálysértésen kapta őket a rendőr... Nálunk tanmenetbe épített követelmény a forgalombiztonság... És. szakköri fqglalkqzás tárgya a KRESZ, a vezetés-? .technika, a gépjármüvek szerkezettana... Mire érettségizett szakmunkás lesz a mí diákunk, A, B és.C kategóriás jogosítványt szerezhet, 14 ezer helyett 2,5-3 ezer forintért. ... Tanműhelyünk korszerű diagnosztikai műszereit az autójavítók is megirigyelhetnék .... Amikor tavaly nyitott kapukkal vártuk a város autósait, sorban álltak az érdeklődők, s a srácaink igazi autókon állíthattak féket, ellenőrizhettek gyújtást... Évente három első osztályt iádítunk, két-két és félszeres túljelentkezéssel .. . Van MHSZ motoros alegységünk, részt vettünk a Robogó expedícióban, olt vagyunk az országjáró diákok körében, az ügyességi versenyekről hazatérő diákjaink miatt soha sem kell szégyenkeznünk... 623 gyerekünk, úgy véljük, már az iskolapadban bizonyítja: a közlekedési nevelésre szánt óráknak meglesz a hasznuk később, amikor mérnökként, technikusként, szakmunkásként szolgálják a közlekedés biztonságát." (Elmondta Gion János, a Rózsa Ferenc szakközépiskola igazgatóhelyettese a városi közlekedésbiztonsági tanács elnökségének legutóbbi, a szakközépiskolában megtartott ülésén. Képünkön: a tanműhelybeli gépkocs'i-oktatómodell.) Az kérem úgy kezdődött, hogy a nagy víz elpusztította a várost, de mire a bánat földhöz teremthette volna Szeged népét, már meg is kezdődött az újjáépítés. Szeged szebb lesz, mint volt, — fogadkoztak honatyák, városlakók. S milyen igazuk lett! Csoda hát, hogy az utókor hálás, igyekszik felújításokkal, tatarozásokkal megóvni az értékeket? Nem csoda, hanem kötelesség. Mint ahogy közös érdekünk az is, hogy ne csak egy-egy Tisza-parti palota legyen féltett kincsünk, hanem az utcák, terek is. Mint páldául a Lenin körút, ahöl az egységes stílusban emelt házsor méltán érdemelte ki a „védett városkép" kitüntető, s persze figyelmeztető címet. S hogy miért figyelmeztető? Naiv városvédő eszemmel az hittém, ezzel a címmel tiltunk is. Egyik napról a másikra ormótlan kockaépület nőtt ki a földből annyira védett Lenin körútonkon — hirdetve az üzleti szellem hihetetlen erejét. Mert mi más költözhetett ebbe a századvégi házak közé ékelt kutricába, mint butik? Amiből ugyebár sosem elég — hallottam a morózus magyarázatot, S ezzel a megállapítással aligha vitatkozhatom. A múlt századi nagy víznél is erősebb árral hömpölyög végig utcáinkon a butikáradat. Végre észre kellene már vennünk, hogy mennyit pusztít. A Lenin körúton városképet, a Bartók Béla téren játszóteret, máshol piacot, udvarokat. És ezt a pusztítást már nem lehet elintézni az „igény van rá" címmel fedezett, megdönthetetlennek szánt érvvel. Vagy mégis? Mert akkor ingyen és bérmentve közreadom ötleteimet. Tehát: véleményem szerint tovább építhető a buti ksor a Bartók Béla téren, hisz a homokozóban még láttam legalább nyolc kihasználatlan négyzetmétert. De aki irtózik a zsúfoltságtól, igényeljen butiktelket a következő helyeken: Széchenyi tér. A Deák Ferenc szobornál például „Én is bölcs vagyok" névvel tudnék elképzelni egy kozmetikai szalont, vagy ahogy ma mondaná Lőrincze Lajos — illatshopot. Móra-park. Itt a szőkőkútból kiemelkedő waffel-bódé hirdethetné a szegedi vállalkozók leleményét. Az Aradi vértanúk terére természetesen egy régiségkereskedés költözne — s mivel gondolom igény van rá! — 48-as ágyúkat, honvédtiszti kardbojtokat árulna nagypénzű egyetemistáknak. Aztán ott van még a Dugonics tér. A zenélő szökőkútnak semmi értelme, hisz mint tudjuk: nem hozza, csupán viszi a pénzt. Viszont ha beöntenénk betonnal, olyan csicsás shop-shopot emelhetne valamelyik adótól biz'isten majd megfojtott honfitársunk, hogy még a Skála Kópé is visszaadná az ipart. Folytassam tovább? Megtenném, de hát a szigorú szerkesztő mindenféle helyhiányra hivatkozva szűkszavúságra ítélt. Am egy aprócska ötletre talán még van hely. A Szegedtáblák leszerelése után kitehetnénk városunk határaira: Butiqueville. Ugye, mennyivel menőbb ..!? Bátyi Zoltán Mozi, színház — egy helyen Megint lejárnak a gyerekek ff ff h rhio'tidatöi Olyan arcCal mondta Ttlutípezétö, Merre tovább a reformmal? Kormos Tibor, mint mikor az ember egy nehéz korszak címmel gazdaságpolitikai erőt próbáló küzdelme után megkönnyebbülten fölsóhajthat: sínen vagyunk, nincs már nagy gond, emberek! A József Attila Tudományegyetem klubjában tényleg „tömegeinek" mostanában a diákok. S nemcsak az esténkénti,, szervezett programokat látogatják. Kora délután kezdenek szállingózni, megnézik a folyosói kiállítások képeit, beülnek a büfébe, és főleg: a képernyők elé. A légkör otthonos. Ügy tetszik, az egyetemisták újfent rátaláltak klubjukra, mint saját, sajátos művelődési és szórakozási helyükre. Néhány éve nem volt ez így. Közönyről, passzivitásról, érdektelenségről panaszkodtak az egyetemi közművelődés irányitói, aggodalmas mondatok születtek a jövendő értelmiség társadalmi érzéketlenségéről, bezárkózó, vagy éppen könnyű szórakozást hajszoló magatartásáról. Túlzás lenne a klub előnyösen megváltozott működéséből most az egyetemista-mentalitás változásaira utaló következtetéseket levonni. A tények: belső videölánc kialakításával, képmagnó vásárlásával, a büfé választékának növelésével, teadélutánokkal, filmvetítésekkel — vagy mivel, de elérték, hogy újabban szívesen és sokan járnak le, barátok beszélgetnek, egymásnak idegenek ismerkednek össze, amolyan otthonos fórummá vált megint a klub. Az esti programok érdekesek, változatosak, vonzók. Hasznos kapcsolatokat sikerült kialakítani elsősorban az olasz, a francia és az angol kulturális központokkal, a nyelveket tanulók innen kapott filmek segítségével tökéletesíthetik tudásukat. A videofilmek mellett a „Bemutató mozi", a forgalmazott új filmek sorozata is népszerű. Rendszeresek az amatör színházi előadások, a JATE színpadai mellett az ország minden részéből, ha lehet, külföldről hívott együttesek mutatkoznak be. Irodalmi estek, kiállítások, zenei rendezvények. újabban főként dzsesszkoncertek teljesítik ki a művészeti kínálatot. > A társadalom- és gazdaságpolitikai érdeklődés és érzékenység növekedését sejteli az ilyen témájú sorozatok, előadások, ankétok látogatottsága. A „Tészta" elnevezésű sorozat például a mundiálon történtek „körüljárására" tett kísérletet; előadásökat hallgatnak — igen sokan. A hasonló intézmények között alighanem egyedül a JATE-klub van abban a szerencsés helyzetben, legalábbis egyelőre, hógy programjaira nem kell külön belépőjegyeket kiadni. A klubigazolványok óta a hétvégi diszkók bevétele pillanatnyilag elég a rendezvények költségeire. (A működés költségeit, a rezsit az egyetem fedezi.) Talán ez is benne van, talán nem, mindenesetre örvendetes, hogy „megint lejárnak a gyerekek"! S. E. Virág a 01-nek — Szeret telefonál(l)ni? — Nem állok, ülök! Egész nap. De nagyon szeretem. — A hallgató a fején ... ? — Az is ott van reggeltőlestig, estétől reggelig. r— Ha. sétáLni támad kedve? — Akkor is ülve maradok. Kétszer tíz percre váltanak fel a 7 órás szolgálat alatt. — Rabszolgamunka. — Öröm csinálni! Aki' itt 1 évet kibír, általában marad. — Mitől szép? — Mikor hívta utoljára Londont? — Sose hívtam. — Sydneyi? — Ott sem akadt még dolgom. — Ha rendszeresen hívná, nem kérdezné, mitől szép? Ettől. Á nagy életkutató Szent-Györgyi Albert, a nagy életkutató, akinek neve nemcsak itthon, hanem a világban is fogalommá vált, a Nobel-díjas magyar származású amerikai biokémikus kilencvenhárom éves korában, 1986. október 22-én elhunyt. Búcsúzunk SzentGyörgyi Alberttől, mindmáig az egyetlen magyar tudóstól, aki hazai földön élve, szegedi professzorsága alatt nyerte el — 1937-ben — a legmagasa.bb nemzetközi tudományos elismerést, a Nobel-díjat Egykori szegedi tanítványa, Laki Kálmán (1912— 1983) a tudóst, az alkotót, a nevelőt, a politikust, az emberiség sorsáért aggódó embert így jellemzi: „Ki is hát Szent-Györgyi Albert? Világhírű tudós, patrióta és a szellemi szabadság fáradhatatlan harcosa. Mindez és még más is. Ha neki adnák fel ezt a kérdést, valószínűleg Ady Endre szavaival azt felelné: ^Vagyok, mint minden ember- fenség, / Északfok, titok, idegenség, / Lidérces messze fény«" Az idézetek szinte végtelen sorban folytathatók lennének. Páratlan szintézist • teremtett meg önmagában és a biokémiában, amely másokéhoz szen új területet nyitott meg csak nehezen hasonlítható, s talán nem is ismételhető. Mindig és minden körülmények között a biokémia egészében gondolkodott. A természettudományok megszállottjaként kutatta mindazokat a jelenségeket, utolsó évtizedében egy rákkutató intézet tudományos igazgatójaként, amelyek az embert szolgálják. „A tudományt felhasználni életünk felemelésére" — hangoztatta. Szent-Györgyi Albert fáradhatatlan tudós, a világ sorsáért aggódó és tevőleges zseni volt, aki iskolát (iskolákat) teremtett, tartást adott önmagának és tanítványainak. Káprázatos elméjének szuggesztív ereje mindig nagy célokat írt elő maga és környezete számára. Kutatásai már túllépték a molekuláris biológia szintjét, és a sejtek fehérjemolekuláit felépítő atomok, valamint elektronok világába léptek. „Áz életszínház főszereplői az elektronok, a nehézkes, kevéssé reakcióképes fehérjemolekulák pedig a dráma színterét képezik" — írja Szent-Györgyi. Ezzel tulajdonképpen egéa sejt-, a rákkutatásban, de a nagy rejtélyt, sajnos, nem sikerült megfejtenie. Szent-Györgyi Albert a miénk volt, és mégis hagytuk eltávozni, elmenni onnan, ahol egyetemek díszdoktora, a város díszpolgára volt, ahol munkadinamizmusát az újjáéledő magyar élet számára is gazdagon hasznosította. Pedig Szeged, de az egész ország tudománytörténetének legjelesebb dátuma 1937. október 28. 20 óra .20 perc, amikor Stockholmban a következő szövegű táviratot adták fel a Bethlen (ma Gyapjas Pál) utca 28-ba: „A Karolinska Intézet tanári kara ma úgy határozott, hogy az idei élettani és orvosi Nobel-dijat önnek ítéli oda azokért a felfedezésekért. amelyeket a biológiai égési folyamatok körül tett, különösen tekintettel a C-vitaminra és a fumársáv-kalalízisra. Gunar Holmgren rektor." A nagy életkutató, a homo sapiens et politicus Nobel-díja jövőre lesz 50 éves. Nem várhatta meg az évfordulót. Bátyai Jenő , ... » l... dí.k... . . ...... ... . — Hány nyelven beszél? — Németből középfokú nyelvvizsgám van, de angolul és olaszul sem tudnának eladni. — Mit mond az olaszoknak, ha felhívja? — Prontó! — .. és halló? — Lé is tenné azonnal. — Mióta csinálja, hogy ilyen jól tudja? — Hat éve. Érettségi utón keveredtem ide, nyelvet szerettem volna tanulni, de a főiskolán nem indult német szak. — És ha most indulna? — Akkor is maradnék. Itt is tanulhatok. Három éve angolul, olaszul próbálkozok, szerbül pedig ezután szeretnék megtanulni. — Milyen a szolgálat? — Folytonos. Mindig forgunk, mindenki más-más pulthoz kerül naponta. Az egyik könnyebb, a másik nehezebb, így nincs mit egymás szemére vetni. — Most éppen hol van? — Kivételesen a tudakozónál. Ezt sem szabad elfelejteni. — Tegyünk egy próbát! Mennyi a Sajtóház száma? — 12-633 volt! Hogy most mennyi, azt meg kellene nézni. — Külföldön is sűrűn változnak a számok? — Nem. Nálunk is csak a hálózatbővítés miatt van most egy kis kalamajka. Egyébként az „interben" a nemzetközi távhívásokat bonyolítom. — Hány hívást kapcsol naponta? — Változó, 30-50 nemzetközit egy műszakban. — Milyenek vagyunk mi, telefonálók? — Türelmetlenek. Hiába adnék én szívesen vonalat, ha éppen nincs szabad. Várni kell! — Ennek is sora van, mint a lepényevésnek? — A szolgálati szabályzat rögzíti, a csoportvezetők pedig ellenőrzik. Én igazságossági sorrendnek hívom. — Mitől igazságos? — Attól, hogy nincs kivétel. Mindenkit besorolunk, és a lehető leggyorsabban kapcsoljuk. — Kivételek? — Ha akarnék, se tudnék. — Sok mindent hallhatnak itt! — Semmit! A beszélgetésekbe tiltják, hogy bekapcsolódjunk. Az első egy-két mondatot viszont kötelező meghallgatni: él-e a vonal. Ha gyanús, hogy megszakadt, akkor is beléphetünk érdeklődni. — És „hivatalból" kell-e hallgatózni? — A segélykérő hívásokat jegyezni Is kell. Ez ingyen van. Ha megállapítjuk, hogy másra használják, tízszeres dijat kell fizetni. — Ébreszteni szokott-e? — Amikor éjszakás vagyok, igen. — Nem küldték még el félálomban melegebb éghajlatra? — Nem. De többször előfordult már, hogy éreztem, hiába kívánok jó reggelt, ha leteszi a kagylót, úgyis viszszaalszik a hívott, öt perc múlva újrahívtam. Igazam lett. — Sose mondtak még csúnyát a hívók? — Mostanában volt egy telefonbetyár, aki esténként trágárságokkal „szórakoztatott" bennünket. Már féltünk a tudakozós asztalhoz ülni — Leszokott róla? — Rájöttünk, hogy honnan hívott! — Tréfák? — Hajnali kettőre ébresztőt kérni másnak. — Beveszik. — Nem. Vissza kell hívni a számot. — Otthon van-e telefonja? — Vártam, hogy megkérdezze, mint ahogy a telefont is várom. Kétéves a kötvényem, az év végéig bekötik. — Az otthonit iá használja majd? — A férjem már előre megjósolta, jobb, ha saját telefonközpontot is kérek hozzá, annyit szeretek beszélni. — Itt melyik számon érhető el? — A 01-en — A nevét is megmondja, ha kérdezik? — Nem titok, de inkább a munkahely számánál maradok. — Miért? — Volt, aki virágot akart küldeni. — Most azért elárulja? — Ördöghné Selep Ágnes vagyok, a szegedi posta távbeszélő-kezelője. Rafai Gábor -il