Délmagyarország, 1986. szeptember (76. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-29 / 229. szám
2 Hétfő, 1986. szeptember 29. Dolgozik a harmadik * Budaprst (MTI) Megkezdődött a villamosenergia-termelés a Paksi Atomerőmű most elkészült harmadik blokkjában. Az új reaktorblokkot vasárnapra virradó éjszaka 1 óra 53 perckor kapcsolták rá az országos energiahálózatra. A párhuzamos kapcsolásnál jelen volt Kapolyi László ipari miniszter és a sikeresen végrehajtott indítás alkalmából gratulált a Paksi Atomerőmű Vállalat szakembereinek. valamint a nagy létesítmény építésében és szerelésében részt vett többi vállalat dolgozóinak A beruházás legjelentősebb munkálatait a 22. és a 26. számú AÉV. a Vegyiműveket Építő és Szerelő Vállalat (VEGYÉPSZER), a Gyár- és Gépszerelő Vállalat, az Április 4. Gépipari Művek, a Ganz Electric, valamint a Villamos Erőmű Tervező és Szerelő Vállalat végezte, A munkák irányításában és ellenőrzésében jelentós részt vállaltak a Pakson dolgozó szovjet szakértők, együttműködve az atomerőmű immár nagy létszámú és sok tapasztalattal rendelkező szakembergárdájával. A blokk teljesítménye megegyezik a már négy évtj üzemelő első. és a két évvel ezelőtt indított második számú blokkéval, 440 megawatt. így összesen 1320 megawatt teljesítménnyel italgozik majd a Paksi Atomerőmű, amikor a harmadik blokk is teljés kapacitással termel. Ez várhatóan — a fokozatos teljesítménynövelés es az idöszazos ellenőrzések, próbák után — ez év végén vagy 1987 januárjában érhető el. Akkor már a hazánkban termelt viLlamosenergiának egyharmadát adja majd Paks. Üj vonás a 3. blokk megvalósításában, hogy ezt az egységet — eltérően az X. és a 2. blokktól — nagyrészt magyar gyártmányú irányítástechnikai eszközökkel látták el. Amerikai nukleáris szakemberek Budapesten 0 Budapest (MTI) Az amerikai „Goodwill People to People International Travel Program" szervezésében vasárnap 37 tagú küldöttség erkezett Budapestre. Az Egyesült Államok nukleáris energetikával foglalkozó legnevesebb iparvállalatainak es kutatóintézeteinek képviselőiből álló delegáció 8 napos szovjetunióbeli körút és 1 napos prágai tartózkodás után érkezett Magyarországra. Az október 1-jéig itt-tartózkodó küldöttségét dr. Betty F. Maskewitz, az Oak Ridge National Laboratory Műszaki Információs Központjának igazgatója vezeti. Az amerikai szakemberekkel ismertetik az atomenergetika magyarországi helyzetét: a távlati terveket, a Paksi Atomerőmű szerepét. A vendégek az érdekelt magyar vállalatok és kutatóhelyek szakértőivel kerekasztal-megbeszélésen vesznek részt. Megismerkednek a Központi Fizikai Kutató Intézet több laboratóriumával, ott elsősorban az atomerőmüvekben lejátszódó folyamatokat modellező rendszerekkel, s rövid látogatást tesznek a Budapesti Műszaki Egyetem tanreaktoránál. Elutazott Skabardnya Cl Budapest (MTI) Mihail Skabardnya, a Szovjetunió automatizálási és műszeripari minisztere, aki Kapolyi László ipari miniszter meghívására látogatott hazánkba, vasárnap elutazott Budapestről. Tárgyalásokat folytatott vendéglátójával az egységes atomerömüvi irányítástechnikai és diagnosztikai rendiszerek fejlesztésevei kapcsolatos együttműködésről, valamint a két minisztérium felügyelete alá tartozó vállalatok által létesítendő vegyesvállalatok alapításának helyzetéről. Budapest Szófiában £3 Szófia (MTI) Kiss István szobrászművész „Béke" című szoborkompozíciójának felavatásával vasárnap befejeződött a bolgár fővárosban a „Budapesti napok Szófiában" rendezvénysorozata. A szobrot Budapest főváros tanácsa ajándékozta a szófiaiaknak. A budapesti napok legutolsó hivatalos rendezvényén reszt vettek a két főváros vezetői, a magyar főváros politikai küldöttségé is. A jelenlevők Szófia es Budapest lakosságának nevében elfogadták annak a táviratnak a szövegét, amelyet az ENSZ főtitkárához küldtek, egyebek között kifejezésre juttatva a szófiaiak és a budapestiek békevágyát. Vállalatok, intézmények, egyéni előfizetők figyelmébe ajánljuk! Előfizetéses étkezésre szabad kapacitással rendelkeznek éttermeink: EGYETEM KONYHA, SZEGED ÉTTEREM, HÁGI ÉTTEREM, NAGYÁRUHÁZ. LILA AKÁC, HÖBIART BISZTRÓ, SÁRKÁNY ÉTTEREM, KOORDINÁLT KONYHA, ALGYO ÉTTEREM. — Jelentkezés a helyszínen. VARJUK KEDVES VENDÉGEINKET! Belgiumba ulazik Lázár György D Brüsszel (MTI) Hétfőn hivatalos látogatásra várják Belgiumba Lázár Györgyöt. A magyar kormányfőt Wilfried Martens belga miniszterelnök hívta meg 1984-ben, hazánkban tett látogatása alkalmával. Lázár György belgiumi látogatását megelőzően a belga sajtó ismertetéseket közöl Magyarországról, hazánk politikai, gazdasági, társada'mi és kulturális életéről. A gazdasági jellegű folyóiratok cikkei, valamint Belgium legtekintélyesebb flamand nyelvű napilapja, a főleg gazdasági körökben népszerű De Standaard szombat—vasárnapi számában Lázár Györggyel készített interjú egyértelműen arra mutatnak, hogy a politikai dialógus mellett különösen a magyar —belga gazdasági együttműködésben rejlő számos lehe tőség iránt mutatkozik érdeklődés. A magyar miniszterelnököt fogadja I. Baudouin belga király is. Nemes János cikksorozata A szocializmus megújulásának útja 6. Áz ellenforradalom tüzében KB Kínában D Peking (MTI) Vasárnap a kínai parlament épületében megtartotta 6. ülését a Kínai Kommunista Párt 12. kongresszusán megválasztott Központi Bizottság. Az ülést ötnapos előkészítő tanácskozás előzte meg. A Központi Bizottság ülésén Hu Jao-pang, Teng Hsziao-ping, Csaó Ce-jang, Li Hszien-nien és Csen Jün, a KKP KB Politikai Bizottsága Állandó Bizottságának tagjai elnököltek. Az ülés résztvevői határozatot fogadtak el a fejlett kultúrával és ideológiával rendelkező szocialista társadalom építésének alapelveiről. Egy másik határozat kimondja, hogy 1987 októberében tartják meg Pekingben a Kinai Kommunista Párt 13. kongresszusát. Az ülésről kiadott közlemény szerint a Központi Bizottság által egyhangúlag elfogadott határozat részletesen kifejti a szocialista kultúra és ideológia fejlesztésének stratégiai fontosságát, és azokat a feladatokat és alapelveket, amelyek segítségével egyesíteni lehet a marxizmus alapelveit Kína tényleges adottságaival. A Központi Bizottság meggyőződése, hogy a fejlett kultúráról és ideológiáról szóló határozat programként szolgál majd az új történelmi szakaszban a kulturális és ideológiai fejlődés megerősítéséhez. 0 Budapest (MTI) Sarlós István, az Országgyűlés elnöke szombaton az Országházban fogadta a kínai parlamenti küldöttséget, amely Liao Han-sengnek, a Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlése Állandó Bizottsága elnökhelyettesének vezetésével tartózkodik hazánkban. A találkozón véleményt cseréltek a két ország törvényhozó testületei közötti együttműködés helyzetéről, fejlesztésének lehetőségeiről. Áttekintették a nemzetközi élet néhány kölcsönös érdeklődésre számottartó kérdését is. Kádár János 1957 júniusában az MSZMP országos értekezletén igy jellemezte az ellenforradalmat megelőző évek hatását a párttagságra és a tömegekre: „Nyilvánvaló, hogy a tervezésben, a törvényesség megsértésében, a parasztpolitikában 1953 júniusában feltárt bizonyos hibák nagyon nagy kárt okoztak a pártnak, az országnak és a népnek is. De azt hiszem, kijelenthetem, hogy az eredeti hibáknál tízszer nagyobb kárt okozott az, ami a kijavításuk körül történt. Mert a párttagság is, az ország népe is minden körülmények között megértette és megérti, hogy a munka hibákkal, néha súlyos hibákkal is jár, de azt sohasem fogják megérteni, és nem is fogják a vezetőknek megbocsátani, ha a felismert, megnevezett, országvilág előtt ismert és látott hibákat újból megismétlik. Ez megsemmisíti a pártvezetés tekintélyét, az ország vezetésének tekintélyét, és ezért mondom, hogy az 1953ban feltárt hibáknál nagyobb károkat okozott a párt s a tömegek kapcsolatában az a huzavona, ami három esztendőn keresztül a hibák kijavítása körül folyt." Az ellenforradalom az 1956. október 23-i tömegtüntetéssel kezdődött. Az előzmény az volt, hogy október 6-án óriási tömegek demonstratív részvétele kíséretében temették el Rajk Lászlót és mártírtársait a budapesti Kerepesi úti temetőben. A párttagság megrendülése és morális bűntudata tovább fokozódott. Október közepétől mind lázasabb lett a légkör az egyetemeken és főiskolákon, éjszakába nyúltak a viták, amelyeken a hangadók a Nagy Imre-csoport tagjai és hívei voltak. A legkülönbözőbb burkolt, sőt nyílt rendszer-, párt-, szóvjetellenes követelések és felhívások fogalmazódtak meg, pontokba foglalva, amelyeket röpiraton is terjesztettek. Október 22-én pedig a Budapesti Műszaki Egyetem diákgyűlése másnapra tüntetésre hívta a többi egyetemet is, sőt. lényegében a főváros egész ifjúságát. A pártvezetés — amelynek legprominensebb tagjai október 23-án, reggel érkeztek vissza belgrádi tárgyalásaikról — megint rosszul értékelte a helyzetet, és ingadozónak mutatkozott. Először a belügyminiszterrel betiltatta a tüntetést, majd néhány óra múlva — tiltakozások és nyomás hatására — visszavonatta az intézkedést, sőt, felszólította budapesti szervezeteinek egy részét — valamint a DISZ útján annak tagságát is —: vegyenek részt a tüntetésen, hogy ott ők adhassák meg a hangot. Ez az „álljunk az élére" elképzelés nem is volt olvan rossz. Lengyelországban ugyanezekben a napokban nagy méretben — vagyis nem egyszerűen egy tüntetésre szűkítve — lényegében ez történt. Az új pártvezetés, amelyet a népszerű Gomulka vett át. az ottani nagy társadalmi megmozdulás élére állt. és némi iobbA CSONGRÁD MEGYEI ZÖLDÉRT VÁLLALAT kiskereskedelmi egységeibe képesítéssel és képesítés nélkül — eladókat — pénztárosokat — raktári munkásokat keres felvételre. — Kedvező munkaidőbeosztás! — Jelentkezés: a vállalat kereskei delmi osztályán. oldali kitérés után sikerült neki a robbanást elkerülve, a pártot és az egész társadalmat visszavezetni a kétfrontos harc, a megújulás útjára. Csakhogy az MDPnek ekkor már nem volt ereje és ideje sem egy ilyen bonyolult akció lefolytatásához. A tüntetésnek — amely a lengyel változásokkal való szolidarizálás címén indult, és ezért a Bem-szobornál kezdődött — az élén a Nagy Imre-csoport, illetve irányzatának hívei álltak. De nagyon hamar felülkerekedtek a tüntetők között meghúzódó. szervezett szélsőjobboldali elemek, és nemcsak nacionalista és szovjetellenes jelszavakat hangoztattak, hanem letépték a vörös zászlót, kivágták a nemzeti lobogóból a népköztársasági címert, gyűlölködést szítottak a karhatalmi erőkkel szemben. Először a Rádió székháza, majd a párt napilapjának szerkesztőségi épülete, s a telefonközpontok felé irányították a tüntetőket. E helyeken már fegyveres csoportok is feltűntek. A fegyvereket és szállítóeszközöket raktárakból, laktanyákból, rendőrőrsökről, üzemőröktől erőszakkal szerezték meg. így indult a fegyveres támadás — amely természetesen valamilyen formában koordinálva volt, és nem nélkülözte a katonai és helyi ismereteket sem — mindenekelőtt a Magyar Rádió, mint az egész országot besugárzó hírközlő szerv, és más fontos intézmények ellen. Ezek a fegyveres akciók rendkívül veszélyesek voltak, mert az ellenforradalmi elemek egy, a résztvevők nagy tömegét tekintve egészen más indítékú, szándékú, lényegében politikai jellegű tüntetés mögött ténykedtek. A tüntetők szinte a szó szoros értelmében a testükkel, tömegükkel óvták az ellenforradalmár fegyvereseket, akik ezeket, a valódi céljukat nem ismerő, forrófejű, nacionalista jelszavakkal megtévesztett fiatalembereket azután igvekeztek bevonni csoportjaikba, fegyveres akcióikba. A párt- és államvezetés eközben megint habozott, és késlekedett az ellenlépések megtételében. A Központi Vezetőség egész éjjel ülésezett, sebtében visszavette soraiba és a Politikai Bizottságba is Nagy Imrét, és kineveztette miniszterelnökké. Aztán nemcsak magyar alakulatokat mozgósított a védelemre. hanem statáriumot rendelt el, kijárási tilalmat léptetett életbe, és a szovjet hadsereg beavatkozását is kérte. Nagy Imre ekkor még e rendszabályokat helyeselte, a fegyveres lázadást ellenforradalmi jellegűnek nyilvánította. Október 25-én végre kibontakozhatott volna az ellentámadás, amelyet a KV által kiküldött katonai bizottság nemcsak a fővárosi karhatalmi erőkkel, hanem vidékről is felvezényelt alakulatokkal akart végrehajtani. A KV ülése ezen a napon, a tehetetlennek bizonyult és népszerűtlen Gerő Ernő helyett Kádár Jánost választotta első titkárrá. Egyben Nagy Imre és hívei kényszerítő nyomására békés eszközökkel, fegyverletételre való felhívással próbálta a felkelést felszámolni. A katonai akciót leállították, és ezzel persze a fegyveres erők tagjait bizonytalanná tették és demoralizálták is. Az ellenforradalmárok viszont — a párt szervezetlenségét és a vezetés bénultságát látva — erőre kaptak, és most indultak csak igazán rohamra. Nagy Imre és csoportja is erősítette pozícióit, és azt kezdte el szorgalmazni, hogy a felkelést nyilvánítsák „nemzeti demokratikus forradalommá". A KV egy ideig ellenállt, de végül október 28-án engedett, ezzel a párt dezorganizálása teljessé vált. Nagy Imre rádiónyilatkozatában hírül adta, hogy a „forradalom" elérte célját, a fegyveres erőknek tűzszüneti parancsot adtak, a felkelők osztagait beillesztették az állami fegyveres testületekbe, tárgyalásokat kezdtek a szovjet haderőknek Magyarországról való kivonulásáról. Az ellenforradalmi erők a tűzszünetet a pártbizottságok, intézmények, üzemek megrohamozására használták fel, és nem egyszerűen beépültek a fegyveres erőkbe. hanem átvették azok vezetését. Kiszabadították a börtönök foglyait, egyáltalán nem megkülönböztetve a köztörvényeseket és a politikai okokból elítélteket. A bűnözők hamar feltűntek a fegyveres csoportokban. Október 30-án Nagy Imre bejelentette az egypártrendszer megszűnését. -Újra alakultak az egykori koalíciós pártok — köztük a Szociáldemokrata Párt is —, viszszaállt a koalíciós kormányzati rendszer, és még tucatnyi szélsőjobboldali párt működésbe lépett és kaparintott kezébe sajtóorgánumot is. Ugyanezen a napon az MDP KV Elnöksége is kimondta a párt feloszlatását, helyette Magyar Szocialista Munkáspárt néven új párt alakult. Az Intéző Bizottságnak Kádár János is tagja lett. Ezen a napon támadták meg a leggátlástalanabb lumpen elemekből verbuválódott ellenforradalmi osztagok a Budapesti Pártbizottságot. és miután azt elfoglalták — a kormány semmit sem tett annak érdekében, hogy megvédjék az ostromlottakat —, bestiális kegyetlenséggel legyilkolták a pártmunkásokat és az őrséget. A Nagy Imre-kormány óráról órára egyre inkább jobbra hajlott. November 1jén a kormányelnök, aki átvette a külügyi tárcát is, rádióbeszédben jelentette be, hogv Magyarország kilépett a Varsói Szerződésből, semlegesnek nyilvánítja magát, és kéri, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete tűzze napirendjére a magyar kérdés megtárgyalását. (Következik: A Forradalmi MunkásParaszt Kormány.) ^Bzsekivásá^ nagykamasz- is férdorkándzseki 40 SZÁZALÉKOS ÁRENGEDMÉNNYEL vásárolható szeptember 29.— október 1-jéig, az OVERALL Munkaruházati Boltban. Munkaruhák és munkacipők széles választékát kínáljuk egyéni és közületi vevőinknek. CIM: Dugonics tér 11. Telefon: 12-510.