Délmagyarország, 1986. szeptember (76. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-16 / 218. szám

8 Csütörtök, 1986. szeptember 25. A szép valóság filmje Milyen könnyen mondjuk: különc Ha például semmi mást nem tudunk a vásárhelyi határban szépen felújított régi malomról,' csak azt: Szalay Ferenc festőművész tulajdona; s megkerdezzük: miért vesz meg manapság valaki egy 100 éves malmot? Különc? Hollóháza jut az ember eszébe, s a világhíres művész. Szász Endre álma egy ottani régi kúriáról, melyet nemzetközi alkotómühelylyé, műveszek találkozóhelyévé varázsolni, lovakkal, úszómedencével, helikopterleszállóval, miegymással összkomfortossá tenni, múltat, jelent és jövőt igy öszszekapcsolni — szeretett volna. Lehet, hogy egyszer meg is csinálják? Az isten háta mögötti Hollóházáról nyit égy kisablakot a világra? Melyen azért bejön ide is a világ? Nem túl jó híreket hallani a porcelángyárból. ahol szinten Szász-vállalkozás indult — es feneklett meg. De ki tudja? A magam részéről szurkolok, mert nem biztos, hogy olyannyira földtől elrugaszkodott vágyak-ótletek ezek, mint első pillantásra látszanak ! Szalay Ferenc Mártélyon megcsinálta — „kicsiben". Megvette a malmot az utolsó molnártól, eredeti formájában helyreállíttatta, a környéken még föllelhető régi darabokkal berendezte. Szép estéken negyven csalód is meghívást kap a malomba: a festó barátai. ismerősei, városial^es szorji|zt^lo^; eneklést,mit hallgatnak, beszélgetnek a világ s a maguk dolgairól, megfőzik és megeszik a paprikást. Amit régebben, ünnepek alkalmából, a tanyai iskolák udvarán főztek bog1 ácsban a környékbeli tanyái: iakó>. Amíg voltak tanyai iskolák. Amióta nincsenek. a tanyaiak — tévét nézne«. Nem beszélnek, nem járnak össze, egyformán peregnek a napjaik, nincs „esemény", filmvetítés,' előadás, vándorszínház az iskolában. Nincs hely, ahol egymással találkozva, egymás gondolkodását frissítve, egészséges megszakításait lehetne nyelbe ütni a hétköznapoknak, ahol az emberek közötti erintkezes ünnepeit lehetne megteremteni. Csak a malom. Mert volt olyan szerencséje a környékbelieknek, hogy rájuk talált egy művészember. aki nem nélkülözheti a természet közegét, s a természetes emberi együttléteket. S mert volt olvan szerencséje a művésznek. hogy a malomkörnyéki népre talált, akik között korántsem számit különcségnek. ha valaki a kultúrát, a művészetet, a szépet, a természetest, a hagyományos értéket tiszteli. alakítja, csinálja, közvetíti. Mindeme jól hangzó dolgoknak tudniillik valódi tartalma van ezen a környéken, aki nem hiszi, olvassa el Hajdú Gézának. a Somogyi Könyvtár igazgatóhelyettesének könyvet a hajdani olvasókörökről. A szegedi stúdiónak egyébkent ezekről is van — a könyv alapján készült — filmje, legalább olyan gondolatébresztő. érdekes, izgalmas, mint az a film, melynek ürügyén mondhattuk el, a föntieket. Ez: a Malomzene cimet kapta, szombaton délután 4 órakor lehetett megnézni az 1es műsorban. Olyan természetes modorban, túlzások, művészkedések, mesterkéltségek nélkül, mégis „beszédesen" tálalta a nevezetes malom körül kialakult közösség egyik ünnepét, zenés találkozójukat, hogy a nézőben okkal támadt a vágy: valahogy igy kéne élni! Gyönyörködni a fehér ló mozgásában. megsimogatni a kutyák bundáját, elnézni a gyerekek szabad futását, s hogy miként festi meg a lenyugvó nap az eget, kezet fogni a szomszédokkal, leülni melléjük fuvolaszót hallgatni, diskurálni • érrőlarról, paprikást enni, s holnapra erőt adó mély álomba merülni a csillagos tanyai csöndben. Nosztalgiák? Illúziók? Légvárak? Különcség? Itt a példa — meg lehet csinálni. Ember-önmagunkat menteni, amíg lehet. Sulyok Erzsébet Latinovits, a feszültség műrésze Utolsó szerepében.' A kutya, akit Bozzi úrnak hívtak cimü musicalben énekelte Békeffy István — Fényes Szabolcs zenéjére irt — versszövegét, szalmakalapban, kockás zakóban, sétapálcával a kezében, közben pompás táncszámot is előadva, mozgékonyan és derűsen, ahogy a szöveg, s a darab szituációja megkívánta. Ez volt Latinovits Zoltán utolsó színházi fellépése, 1976 áprilisában. Tóbb mint félszázada járok színházba, gyakran megesik, hogy hetenként háromszor-négyszer, nem tudom, hány darabot láttam életemben. Azt azonban biztonsággal állithatom, hogy ilyen dübörgő vastapsot alig hallottam, olyan káprázatos sikernek csak ritkán voltam tanúja, mint akkor és ott, a Bozzi úr premierjén. Nem pusztán azt ünnepelték ugyanis, hogy Latinovits — életében először az Operettszínházban — milyen szenzációs alakítást nyújt, hanem azt is, hogy két teljes évi (kényszer)szünet Most sietek, most mennem kell, most randevúm van az élettel... Bulizás első vérig i m rádiófigyelő Pár napja Ginsberget olvasgatok. amolyan emlékidéző apropókent. hiszen nemrégiben, magyarországi látogatása után a jugoszláv tévében is feltűnt, Zágrábban szavalt, bluest énekelt interjút adott. Olvasom a két éve magyarul megjelent A leples bitanp-kötetben Az első buli Ken Keseyéknél a Pokol Angyalaival cimü versel — s megdöbbenve tapasztalom, mily eltérő hatást gyakorolhat az emberre — csupán egv buliügv is. Mert a Petőfi-adón kedden délután Mint(a)film címmel egy órán át az úgynevezett Házibu li'-jelenségről!?) volt szó — különben egy sorozat inditódarabjaként. A Házibuli-jelenségnek nevezett akármi gyakorlatilag három, filmet jelöl: a Házibuli es A házibuli folytatódik című francia, továbbá a Szerelem első vérig cimü hazai opuszt. A szerkesztő Kazal János és a riporter, Fiala János szándéka eme alkotásokkal kapcsolatosan az volt, hogy végigjárják a (szerintük) véfiio járhatót. pjyasféle, az előzetesben is olvasható közelítésmód jegyében, hogy „mi a hétköznapi és a mozi-valóság közötti különbség? ... A mozik hangulati hatásai mögött mélyebb öszszefüggések is meghúzódhatnak. Olyan, film-közvetitette magatartás-elemekre, mintákra gondolok, amelvk ha többszörös közvetítés útján ugyan, de megjelenne« hétköznapi viselkedésekben is." Hm. hm. A koncepciót enyhén zavarosnak, legalábbis ellentmondásosnak érzem, hiszen mondjuk a Ikonológia és mííértelmezés A nemzetközi hirü Studia Poetica mellett újabb fontos irodalomtudományi sorozatot indított a József Attila Tudományegyetem összehasonlító irodalomtudományi tanszéke, Pál József szerkesztésében. A: Ikonológia és müértelmezés sorozat első darabja Az ikonológia elmélete cimet viseli, alcíme Szöveggyűjtemény az irodalom és a képzőművészet szimbolizmusáról. (Szeged, 1986. 483.1. és 15.1. képmelléklet.) „A kötet a nemzetközi ikonológiai kutatások félévszázados múltra visszatekintő jelenét igyekszik bemutatni, s kizárólag olyan tanulmányokat közöl, amelyek eleddig nem jelentek meg magyar nyelven. A válogatást a szegedi bölcsészkaron működő csoport (Balázs Mihály, Fabiny Tibor, Pál József, Szönyi György Endre, Szörényi László) végezte el, szándéka szerint átfogó képet adva e nálunk még alig ismert tudományág legfontosabb elméleti területeiről, felhasználási lehetőségeiről" — olvashatjuk a bevezetőben. Több. szempontból is különösen figyelemre méltó ez a vállalkozás, a bevezetőben elmondottakon túl. Először is világhírű tudósok alapvető fontosságú munkáit ismerhetjük meg olyan összeállításban, amilyenre „hivatásos" könyvkiadó aligha vállalkozna úttörőként egy tudományág bemutatásában. Másodszor pedig a haZai értékrend szerint „fiatalnak" számító oktatók a tanszéki actát nem ssját publikációik közzétételére használják föl, hanem szolgálatot vállalnak — fordítóként. (A tiz fordító: Albert Sándor. Bernáth Arpádné, Kürtösi Katalin, Lazur Brigitta, Nóvák György, Rácz Margi', Szönyi György Endre, Tar Ibolya, Téglásy Imre, Wenner Éva — többségük más tanszéken dolgozik.) Pál József, a kötet szerkesztője Az ikonológia mint összehasonlító irodalomtudományi diszciplína című eligazító írásában sokrétű példaanyaggal könnyíti meg a tájékozódást, hangol rá a témában való elmélyülésre, a közös keresésre. A nálunk is jó ismert. Gombrich-ot idézi: ,.a művész műve létrehozásakor valamiféle programot követ, ami azonban — mivel általában nem egyetlen szöveg — ritkán ismert a kutatók előtt, ily módon az ikonológia feladata az elveszett evidencia megtalálása." Ezt az elveszett evidenciát olyan képek. művek esetében kell keresnünk, „melyek valami mást jelentenek, mint amit a szem lát". Márpedig a művészetekben, bármelyik ágában, leginkább ilyen képekkel találkozunk. Az arányos szerkesztésű kötet négy fejezetből -épül föl. Tizenegy dolgozatot tartalmaz. A Forrásokban Cesare Ripa és Cristoforo Giarda saját munkáikhoz írott bevezetéseit olvashatjuk a XVII. századból. A további dolgozatokat tanulságos teljes címükkel fölidézni, önmagukban is hiteles, teljes képet adnak a gyűjtemény tartalmáról. A legterjedelmesebb és legfontosabb a Megközelítések három írása (mindegyik fejezetben három mü került egymás mellé). Első helyen áll Ernst Gombrich könyv terjedelmű tanulmánya az Icones Symbolicae: A szimbolikus kifejezés filozófiái és ezek ha fása a művészetre. A címekből is kitűnik, hogy az ikonológia a képzö.művészetben és az irodalomban egyaránt meglévő mozzanatokat elemzi, s a képzőművészet alkotásait is gondolati oldalról ragadja. Izgalommal várjuk a további köteteket, melyek egyike a nálunk újabban meghonosodott hermeneutikát mutatja be. Reméljük, a továbbiakban is, szakítva az eddigi elzártsággal, megvásárolhatjuk őket, mint a mostanit a szegedi Móra könyvesboltban. Zsoldos Sándor Ben Hur hangulati hatása, nem tudom elképzelni miféle hétköznapi magatartásformákat indukálhat, hogy Bud Spencert vagy Bruce Leet már ne is említsem. Node ne keressünk a vásznon, akarom mondani a kákán csomót, van azon. úgyis elég. Tény. hogy a Mint(a)filmben a bulizással foglalkozó filmekről oly mélyenszántó nézői megjegyzéseket hallhattunk hogy „kis vidám", „laza", a hazai változat meg — summázva — volt. akinek tetszett, volt akinek nem. Szóval csupa újsütetű és eredeti gondolat élvezeteben lehetett részünk melyeket betetőzött a zeneszerző Dés Lászió jeles mondata, miszerint ostobaság egy filmen .számonkérni a valóságot. Kész. Ez volt az a pillanat, midőn eszembe jutottak a Pokol Angyalai, kezdetben nem is a Ginsberg-vers kapcsán, hanem mert inkább rögvest megkértem volna őket e megjegyzés után gyújtsák be a Kawasaki-motorokat és nosza, rádióműsor első vérig. Valamivel később, megnyugodván, már a vers, no meg a Cinsberg, Kerouac meg a többiek által oly szuggesztíven leirt bulizások saját tapasztalataimmal összevethető, lehetséges értékmeghatározói — a valóban klassz beszélgetések (ezekről szó sem esett) — járták meg az eszemet. Egyáltalán, maga a tény:, mindenféle bulizás mindig csak akkor igazi, azaz emberhez méltó. ha egyféleképpen — első vérig megy. Magyarán: Történésig—tisztességig, értelemig és hasonlókig. Azt ne feszegessük most, hogy valaki lehet (van is) kitűnő komponista, de attól még nem biztos, hogy mondiuk jól ismeri a oizzakészítés rejtelmeit is. (Egyebekről nem is szólva.) Azon végképo ne meditáljunk hogy ilyen ijesztő felszinességgel másmilyen, netán valóban komoly művészi értéket jelentő filmek körüljárása esetén vajon miféle, film-közvelítette hétköznapi magatartásminták lesznek, kideríthetók. Én mindenesetre ijedten konstatálom: ha valaha ebben az éleiben még bulizni adódik alkal mam. nagyon kell vigyázzak magamra. Nehogy jelenségnek minősítsenek. Domonkos László után került ismét vissza a színpadra. Ahol randevúja volt az élettel. Ott mindig. Két hónap múlva — az életben — kiderült, hogy a halállal volt randevúja. A premier havát követő második hónapban örökre eltávozott. Akkor már régen beteg volt, ideg- és elmegyógyintézet vissza-visszatérő lakója lett, bizonyára egy elméjét elborító, tisztánlátást elhomályosító pillanat sodorta a vonat alá, az ónként választott halálba. Latinovits Zoltán korának, de minden időknek egyik legnagyobb magyar s/.i nesze volt. S talán még a „magyar" szót sem szükséges itt felemlíteni. Ötvenöt évvel ezelőtt, 1931. szeptember 9-én született. Apai ágon szerb földbirtokosok, anyai ágon a Gundel család leszármazottja. Már pici gyermekkorában feltűnik szavalataival, de hiába vonzza öt minden sejtjében a számára a sors könyvében kijelölt életpálya, érettségi után mégsem meri vállalni: nem a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, hanem a műegyetemre kerül. Nem rögtön persze, ahhoz az akkori idők mércéje szerint nem elég jó a származása, előbb még asztalosinas, hídmunkás és — amatőr színjátszó a Ganz-MÁVAG-ban, ihol dolgozik. Mérnöki, nem színészi diplomájával a '•'tarisznyájában indul első vándorútjára: jelentkezik a debreceni Csokonai Színháznál, ahol az 56'57-es évadban segédszínésznek alkalmazzák, de személyiségének. kisugárzása, tehetségének ereje olyan átütő, hogy rövidesen olyan főszerepeket bíznak rá, mint Henry Higgins professzor, G. B. Shaw Pygmalionjában. Miskolcon játssza el az Ilyen nagy szerelem férfi főszerepét,\a' női főszerepre néhány előadás erejéig pesti vendéget hívnak, az ország ünngpelt primadonnáját, Ruttkai Évát, és — nomen est omen — a színpadi partnerségből lángoló, szenvedélyes, életre szóló szerelem bomlik ki, Latinovits és Ruttkai nemsokára élettársak lesznek. A fiatal, szép, szuggesztív és öserejüen tehetséges színészre ráirányul a filmrendezők figyelme, de a szinidirektoroké is. Egy híján húsz évig működött a pályán ez a scinésrkirály — ahogy a költő. Nagy László nevezte. Am korántsem volt zavartalan, konfliktusmentes, kínlódás nélküli ez a majd két évtized. Kérlelhetetlen igényesség jellemezte mindig, az önmaga számára oly magasra állított mércét szerette volna mások elé is odahelyezni, de ezzel sokszor kudarcot vallott. Nem tudott alkalmazkodni a hétköznapi megalkuvásokhoz, a kulisszák mögötti intrikákhoz, a lustasághoz, a slendriánsághoz, a nemtörődömséghez, munkánk és életünk százféle megrontójához. Szindbád, a Tóték őrnagya, Cippola a Mario és a varázslóból, Pirandello IV. Henrikje, Ványa bácsi — oldalakon át sorolhatnánk színházi és filmszerepeit, szinte mindent a legjelentősebb kategóriába helyezve, mert képtelen volt jelentéktelent alkotni, legfeljebb a szerep lehetett az, az ő alakítása soha! Feledhetetlent alkotott Kovács András Hideg napok című filmjében. A rendező igy nyilatkozott róla: „Latinovits lényege nem valami miszticizmus, hanem a nagyfokú türelmetlenség a butasággal, a mozdulatlansággal, mindennemű alávetettséggel, feudális kötöttséggel szemben." A Tóték fergeteges színpadi sikere után Örkény István abszurd hősét filmen is megformálta az Isten vele, őrnagy úr.'-ban. Rendezője, Fábri Zoltán így beszélt róla: „Róla az emberek életében még több rosszat elmondtak, mint másról, valószínűleg azért, mert jelentékenyebb volt náluk. Sokan összeférhetetlennek tartották, hisztérikusnak. közösségbe nem valónak. Nem igaz. Minden tette, minden kötözkódése, minden indulata, minden sistergő dühe — bármikor, bármilyen körülmények között — mindig a közösség ügyében, s mindig a jobbítás érdekében lobbant." Barabás Tamás Szegeden próbál Tolnay Klári Naey László felvétele Szegeden, a Kisszínházban, megkezdődtek Seribe ismert darabjának, az Egy pohár víznek olvasópróbái. A rendező Bodolay Géza. a bemutató: október 31. Képünkön: az előadás híres vendégszereploje — Tolnay Klári — Mentes Józseffel