Délmagyarország, 1986. augusztus (76. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-11 / 188. szám

Hétfő. J986. augusztus 11. 5 Ha nem főz a nagymama... Néhány nappal ezelőtt egy ismerősömmel találkoztam. Az egyik gyerek a hóna alatt, a másikat kézen fogva húzta maga után. Mindhárom lát­hatóan már nágyon elfáradt. Az ilyenkor szokásos üdvöz­lésváltás után, a mi újság kérdésre azonnal válaszolt: „Képzeld, már évek óta nem tudtuk együtt kivenni a sza­badságunkat az asszonnyal, meg persze, nincs is két hó­napunk a vakációra. Így az­tán két hétig anyu volt a gyerekekkel, azután a nagy­mama kínlódott velük, most én. Két hétig, persze, aztán majd valamelyik szomszéd." Nem folytatom, mert bizo­nyára sok családnak ismerős lehet ez a történet, és még szúk három hét, mire elkez­dődik az iskola. Első helyszín. A szegedi Balázs Béla Üttörőház. 10 óra. Pedagógus vezetésével vagy harminc fiú és lány zárt sorban megérkezik va­lamelyik napközis, táborból. Az úttör'őbáz ezen a nap délelőttjén „Egészségünk vé­delmében" éímmel kisfilme­ket vetít a helyes táplálko­zásról, testápolásról. Bent a vetítőterem hűvösében az említett csoporton kívül há­rom kislány, ök egyedül jöttek el a Vakációakció '86 felhívására. Tápéiak, tiszta, csinos ruhában, ahogy az iskolába illik menni. Makk Marci történetét figyelik, addig, míg meg nem zava­rom őket. s nem kérdezek tőlük. Beszélgetni kez­dünk. „Még az iskolában kaptuk, azt a tájékoztatót, amely egész nyárra mutatja a választható programok so­rát. Szüleink egész nap dol­goznak, de otthon vár ben­nünket a nagymama, már biztos főzi a finom ebédet. Persze, ezenkívül nézzük a tévét, délután elmegyünk a könyvtárba." És a srácok? — kérdezem. „Hát ök in­kább otthon fociznak a té­ren. az iskola udvarán, vagy lemennek a Tisza-partra, hisz csak a töltés választja el Tápét a folyóparttól." Az úttörőházból kifelé jö­vet három nagyobb fiú té­tován néz körül a kapualj­baq?, A mond^tfaszlányok­ból is tisztán kivehető: Makk Marci és - egészségük védelme nem igazán az ö programjuk. Olyan gyorsan döntenek, hogy másfelé ve­szik az útjukat, már meg sem tudom kérdezni merre? Tiszthelyettes-avató ünnepség Szombaton Leninvárosban rendezték meg a Magyar Néphadsereg tiszthelyettes­képző iskoláiban most vég­zett hallgatók avatóünnepsé­gét. A honvédelmi miniszter díszparancsát Major István ezredes olvasta fel. majd a hallgatók fogadalomtétele következett; szövegét Kóródi Sándor törzsőrmester, kivá­lóan végzett növendék mon­dotta el. Ezután Nárai István altábornagy, honvédelmi mi­niszterhelyettes mondott be­szédet . Köszöntötte a több mint 500 ifjú tiszthelyettest, a tábor­noki kar jelenlevő tagjait és a tiszteket, továbbá a Bor­sod megyei és a leninvárosi párt-, állami és társadalmi szervezetek képviselőit, az ünnepségen megjelent vala­mennyi vendéget — közöt­tük a fiatal tiszthelyettesek hozzátartozóit és a várossá nyilvánításának huszadik év­fordulóját ünneplő Leninvá­ros lakóit —, s szólt a tiszt­helyettesek előtt álló felada­tokról. A beszédet követően a tiszthelyettesek diszmenet­ben vonultak el a díszemel­vény, s az avatóunnepségen részt vevő tobb ezer vendég előtt. Második helyszín. A Szé­chenyi ter IZZIK a forróság­tól. A Vörös Csillag mozi előtt két, sportosan öltözött fiú. rarzseóükben fémpénz csörög. Utánuk megyek. Már megváltották a délutáni Agatha Christie-krimire a jegyeket. Unokatestverek, nyíltan, bátran válaszolnak arra a kérdésre, hogy telik napjuk. „A kötelező otthoni takarítás, rendrakás után játszunk valahol. Persze, to­vább lehet aludni, mint más­kor, aztán a tévé. Majd me­hetünk a nagymamához, ő főzi nekünk az ebedet." És a zsebpénz? „Az üvegbeté­tekből, meg a nagyitól is kapunk egy kis költeniva­lót. Még bírnánk akár fél évig is ezt a szünetet." Harmadik helyszín. Róku­si városrész. A tízemeletes házak árnyékából idelátszik a vasútállomás, a túzépte­lep, az egyre zsugorodó, ga­zosodó — a valamikori hor­gászparadicsom — Rókusi­tó rendezetlen partszéle. Három jóbarát játszótársa­kat lelt. Azok is hárman vannak egy műanyag do­bozban : kölyök gyíkok. Egész nap lent vannak a ház előtt, az aszfaltot kop­tatják. A szülői „felügyelet" az emeletről érkezik időn­ként, „Az anyukám szabin van, a barátomé meg gye­sen. Másfél éves a hugicája. Ügy gondolom, jobb ezt csi­nálni, mint művelődni. Elég lesz a suliban. Nagy kár, hogy egyre közeledik az az idő, amikor újra kezdődik." Ugyanitt, egy „utcával" arrébb két, portól és fagy­lalttól szurtos kepú, nyolc­éves ördögfióka. Az egyik tolja a másikat egy kinőtt babakocsiban. A ' nemrég nyílt Kőbányai söröző mö­götti mély árok szélén az utolsó pillanatban állnak meg. Bizalmatlanok, nehezen sikerül szóra bírnom őket. A kocsiban ülő hagyöbbik azért elárulja, harmadikos lenne ősszel, de az Olvasás­írás miatt ismételnie kell. Rá az albérlőjük „vigyáz"!? Az ebédről kérdezvén, a má­sik válaszol. „Majd anya főz kukoricát." További kérdése­imre már nem kapok vá­laszt, a kimustrált babako­csi zötyögve elindul évismét­lő kis utasával. És a többiek hol lehetnek? Akikre nem vigyáz a nap­közi vagy a sporttábor, vagy apu és anyu már nem vehet ki több szabadságot, vagy azok, akiket nem csábít a Vakációakció Makk Marci­ja, akikre nem vigyáz, és nem főz rájuk a nagymama. Ök lakótelepeink lépcsőhá­zainak alagsorában, bontás alatt levő házak életveszé­lyes törmelékei között, ku­bikgödrök, kanálisok part­jain, a vasúti töltések tete­jén, a Tisza-part romanti­kus, de életveszelyes zegzu­gos részein „nyaralnak". Czakó János Vaddisznók a Fehér-tavon... ... pedig a tegnapi est kö­szönése is ismerős volt. Szí­nesedő seregélyek raja hul­lámzik a nádasok fölött, s-a fehér tóból egyszerre rózsa­színű tó lesz. A szatymazi, jegenyekkel hímzett ég pi­rosló mezeje elkezd halvá­nyodni. előbb lilává, majd sárgászölddé. S madárország lakói és érkező szárnyasven­dégei az alkonyi árnyakkal takarózni készülnek. De új, szokatlan, halk zörgéssel in­dul a kis-Jekete-széli ná­dasból a vadkoca, süldönyi malacával. Márciusban meg öttagú volt a család, akkor a temetődomb súrú csalito­sában láttam őket. Aratás­kor a tarlóra jártak, majd ki tudja, merre tűntek a malacok. Ketten maradtak, s most valami pocsogón caf­latnak keresztül, jól hallat­szik játékuk. Kavarog az esti szél — s hirtelen elug­ranak a sásosban, majd tá­volabb, a halastó gátján sza­ladnak tovább A székhá­ti tanyák közt is egy derék vadkan hatalmas nyomai jelzik a vaddisznók fehér­tavi megjelenését és megte­lepedését (?!). Üj, érdekes esemény ez a rezervátum életében, igaz, már évtize­dekkel ezelőtt is (1962 tava­szán) ültünk Beretzk Péter-, rel disznólesen . .. s kishíján meglőttük a temetőpásztor elcsavargó házi disznóját. De a mostaniak . . . valóban „vadak". A sándorfalvi és az ópusztaszeri vadásztársa­sag ügyes puskásai szépen lőttek mostanában a terüle­tükön elszaporodott vaddisz­nókból. Valószínűleg tőlük települt át a fehér-tavi állo,­mány. Szerencsére, még kevesen vannak, de ahol egyszer megjelent a vaddisznó, on­nan szinte lehetetlen kites­sékelni. Természetvédelmi területen különösen nem kívánatos jelenléte, hiszen kiváló szaglása révén egyet­len, földön fészkelő madár tojása, fészke sincs bizton­ságban. Csak remélni lehet, hogy a betakarítás után visszahúzódnak a Tisza ár­terére, homoki erdőkbe . . . Lám, egy „új emlős faj" megjelenése nem okoz min­dig örömet a zoológussziv­nek! Eddig jutottam a disz­nókról morfondírozásommal, s közben a csillagsátras égen vakvarjú hangja múlatja az időt, s ... a tó hívatlan, ven­dégei fölött is összeborul a tücsókszavú éj . .. Csizma/ja György ff Értékes" különvélemény Divat mostanában az értékekről írni. Pontosabban, divat is! Mert ketségtelen, valami történt az utóbbi időben ezen a fronton is. Egyesek szerint devalválódás tanúi vagyunk. Mások azt hangsúlyozzák, hogy új rend alakult ki fent említett er­kölcsi kategóriánk világában. Tudós el­mék az értékstruktúra tartalmi és formai megújulásáról írnak. A véleményüket közreadók nagyobbrészt kedvezőtlen je­lenséget látnak e folyamatban, de vannak köztük örök optimisták, akik a folytonos fejlődésre hivatkozva, minden újat he­lyeselnek. Az immár megszámlálhatatlan szellemi termékből érdeklődésemre mindenekelőtt népszerű irodalmi hetilapunk egyik be­szélgetése — interjúja — tartott számot. Éspedig azért, mert ebből a beszélgetés­ből, írásból azt tudtam meg, hogy az ér­tékek változásáról úgy kaphatunk képet, ha megfelelő számú embert megkérde­zünk. (Tudósán szólva: reprezentatív fel­mérést végzünk.) Nekem persze — milyen komolytalan vagyok egy tudományos vizs­gálódás láttán! — az a közszájon "forgó történet jut minderről eszembe, mely sze­rint állítólag a francia akadémián Isten létéről szavaztak egykor a bölcsek .. . Mondanom sem Kell, hogy ebből és a hozzá hasonló felmérésekből mi derül ki. Például az, hogy a tudásnak, a szorgalom­nak, a lelkiismeretességnek, az állhata­tosságának stb. stb. nincs becsülete, azaz elvesztették (vagy egyre inkább elvesztik) érték jellegüket. Bezzeg a pénznek, a ha­talomnak, az összeköttetésnek, a könyök­lésnek igen, az emberek ezeket a tulaj­donságokat, illetve dolgokat értekelik va­lójában! Nos, mielőtt tovább „fonnám e fona­lat", hadd vessek közbe egy gondolatot. Ha jól emlékszem, Déry Tibortól szárma­zik a mondás (V. ö. Egy nap hordaléka X. rész): tudom, hogy a farkas megeszi a bárányt, de engedtessék meg nekem, hogy a báránynak szurkoljak. Szerénytelenség nélkül: engedtessék meg nekem is, hogy Déryt tekintsem ezúttal vezérlő csillagom­nak. Arra gondolok ugyanis, hogy ki tiltja meg egy igazgatónak, vállalat- és intézet­vezetőnek, hogy az üres munkahely betöl­tésére pályázó, minden tekintetben egy­formán alkalmas jelöltek közül a legis­kolázottabbat válassza. Illetve: ki tiltja meg, hogy igazgatási szerveink olyan jog­szabályokot alkossanak, amelyek a veze­tőket az említett elv betartásában nem­csak hogy érdekeltté teszik, hanem köte­lezik. De különben is, a tudás, mint érték, nem tíz vagy húsz ember — akár ezer! — magánvéleményétől az, ami! Klasszikus érték, mióta világ a világ. De nem szé­gyenkezni kellene a deklarálástól, hanem ellentmondást nem tűrő módon leradíroz­ni minden más véleményt. Bár megtehető ez indirekt módon is. Mert ki akadályoz­za meg továbbá, hogy a sajtó, a rádió, a televízió olyan eseteket, olyan embereket népszerűsítsen, akik kevesebb fizetésért ugyan, de eredeti szakmájukban marad­tak, mert szeretik társaikat, a munkáju­kat, mert ott tudnak legtöbbet használni a társadalomnak, s uram, bocsá'! — mily korszerűtlen! —, még boldog embernek is érzik magukat? Miért csak a pályaelha­gyók biztosítják a sztorit? Hisz szép számmal vannak állhatatos, kitartó em­berek is! Nem is beszélve az idegenbe szakadt — már nem is idézöjeles —t ha­zánkfiairól ! Ki tiltja meg, hogy szürkének látszó — csak mert nem harsány, nem magamu­togató — képzőművész nagyobb publici­tást kapjon, mint az önmagát ismétlő­megújító amerikás magyar? Vagy tény­leg meg kellene magyarázni, hogy a hű­ség értéke nem pénzben mérhető? Ügy gondolom, csak kisebb részben van szó az értékstruktúra átrendeződésé­ről. Nagyobbrészt azonban arról, hogy apologizáljuk a rossz szükségszerűségét. Szívesen beszélünk például begyűrűzésről. A „begyűrűzés" szó ködós, köznapi érte­lemben értelme megfoghatatlan, a fele­lősségtől kormányt, intézményeket, veze­tőket, személyeket felmentővé vált. He­lyesebb lenne a valóságot jobban kifeje­ző, a ködösítést eloszlató, az okokra rá­mutató kifejezéseket használni, mint: a kiadó engedélyezte a lefordítását-közre­adását, a miniszter engedélyezte a bemu­tatását, a filmátvételi bizottság két hor­rorfilmet vásárölt stb. Ehelyett konsta­táljuk, hogy valami megtörtént, hogy va­lakik valahogyan műsorra tűzték a hor­rorfilmeket. Vagy azt mondjuk: ilyen korban élünk . . . Begyűrűzött valamilyen, nem kívánatos jelenség... Azaz az érté­kek, ha a szemlélődő ember tudatában úgy tűnik, mintha vesztenének korábbi súlyukból, s azt nem akadályozzuk meg, akkor tényleg a rossz szükségszerűségé­nek apostolaivá váltunk. Kullogunk az események után. Misztikusnak, megvál­toztathatatlannak hisszük a dolgokat. Ahelyett, hogy megpróbálnánk ellenállni — igen, kimondom, bármilyen rosszízű is! —, ha kell, adminisztratív eszközök­kel is. Vagy tévednék? Nem lehet többé meg­állítani az értékvesztés folyamatát? E né­hány sor csak egy naiv filosz bölcselkedé­se lenne? A farkas megeszi a bárányi, s nekünk csak a bárány iránti szimpátia marad? Nagy baj lenne! Csertői Károly Tető alatt a négyszáztíz ágyas klinika Az építők zöld ágat a ágyas klinikai lyik csúcsára, alá került az intézmény, és belső szerelési vetkezhetnek kitűzhetnék 0 szegedi 410 tömb valame­Ugyanis tető egészségügyi most már a munkák kö­Befejezödött a Szárazság pusztít az erdőkben A tartós szárazság és a nagy nappali forróság az er­dőkben is érezteti hatását: különösen a fiatal telepítésű fák sínylik meg a nedves­séghiányt. Az erdömérnökök nyári ellenőrzései arról ta­núskodnak, hogy például az alföldi területeken, de má­sutt is az országban, ahol hetek óta nem hullott, kellő mennyiségű csapadék, csak sínylődnek, többfelé pedig már tönkre is mentek a ta­vasszal telepített csemeték leglátványosabb munka, szerkezetkész az új klinika. Tíz hónap alatt illesztették össze a szerelők a hatalmas épületet. Néhány jellemző adat a vállalkozás méreteire. A dugóalapra, a Scan­Form zsaluzattal emelt m(> nolit vasbeton szerkezet 25 ezer 526 négyzetméter alap­területet foglal magába. A zsalu az elmúlt tíz hónap alatt szintenként folyamato­san mozgott, és havonta mintegy 2 ezer 500 négyzet­méternyi alapterület készült el a klinikából. Naponta 80-100 köbméter transzport­betont építettek be. A hom­lokzat hőszigetelt szendvics­panelekből készült amelyet Schmidt Andrea felvétele mezőtúri téglával burkol­nak. A beruházók szerint olyan sokféle, és annyi mi­nőségű előregyártott termé­ket Szegeden még nem használtak fel, mint a klini­kai építkezésben. A kivitele­zők, a Délép dolgozói olyan minőséget szeretnének pro­dukálni, mint a Somogyi Könyvtár és Levéltáré. Természetesen a kulcsát­adásig még hosszú idő van hátra, de a kivitelezés terv­szerűen halad. Az építkezés fővállalkozója a MedinveSt, ez a cég hangolja össze a sokféle munkát — a jelak szerint kitűnően

Next

/
Thumbnails
Contents