Délmagyarország, 1986. augusztus (76. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-11 / 188. szám

pwt* Hctící, 1986. augusztus 11. Taxipiac — rendhagyó törvényekkel Szerencsém van, a hívástól talán két Perc sem telik ei, már a Volán taxijában ülhetek. A sofőr közlékeny ember, s két óriási ásítás kőzött mentegetőzésként közli, a váltott műsza«ok miatt sokszor már azt sem érzékeli: nappal van-e, vagy éjszaka. — 'Ez azt jelenti: ketten dolgoznak felváltva egy autón ? — Igen, kivéve a három évnél idősebb autókat, amiket a vállalat „bérbe ad", vagyis a javítást, felújítást JS a sofőrnek kell végezni. — S így megéri? — A Volánnak biztos! — mondja széles mosollyal sofőröm, s eszembe jut egyik kollégája pár nappal korábbi kijelentése: ,,. szörnyű állapotban vannak ezek a kocsik. Ha saját zsebből nem költenék rá, nem is gurulna. Lassanként csak azért hívnak bennünket, mert olcsóbbak vagyunk, mint a maszekok." — Én általában háromszáz órát dolgozom havonta — folytatja vezetőm —, szóval nekem nem kell mellékállás, annak az idejét is itt t'iltöm. Éz úgy 25—26 munkanap havonta, de a maradék szabadnapból is elmegy 2-3 karbantartásra. A többi a családé! — mondja olyan hangsúllyal, mint amikor valaki gavalléros borravalót ad az étteremben. — Sokszor úgy látom, nehezen „mozdulnak" egy fuvarra. Nem éri meg? — Esetleg arról lehet szó, hogy van. aki vidéki fuvarra vadászik. Különben muszáj hajtani nekünk is, hisz fejenként 18 ezer forintos forgalmat el kell érni. Efölött pedig kedvezőbb a befizetés: a kötelezőből 60, itt már csak 50 százalék. S ha valaki három hónapig nem teljesíti a normát, azt kirúgják. Célhoz értünk. Tíz forinttal állt ki az autó (így nevezik a rendelésre érkezést), harmincnyolcat mutat az ora egy szenntem átlagos távolságon: Tarjánból a Nagyállomásra. S hogy mindjárt össze is tudjam hasonlítani a kínálatot, a Tempó taxi számát tárcsázom. Holtidőszak lehet: tőlük szokatlan módon kilenc percet várok a kocsira. — Sok a munka, s így délelőtt kevesen vagyunk — mentegetőzik a sofőröm. — Vagyunk pedig százan, ebbel mindig van eleg ember, aki dolgozik. Pénteken, szombaton éjjel szinte mindenki. — Van különbség a különböző társaságok között? — Persze, a Tempó a legjobb — mondja magától értetődő természetességgel —, egyrészt, mert sokan vagyunk, másrészt a többi maszeknak csak egy droSztja (parkolóhelye, taxisnyelven) van, nekünk öt, s meg sem tudnám számolni, hány CB-hívóhelyünk. — Mennyit dolgozik havonta? — Az elején, amig új volt a munka és érdekes, meg a pénz is jobban kellett, havi 360—380 órát, most úgy 240—25ü-et. Ismét az állomáson vagyok. hatvanöt forintot fizetek. s gondolkodom az áron. A gondolkodásban Fráter György, a Kiosz titkára segít. — A taxidij szabadáras kategóriába tartozik — mondja magyarázatként — ebbe' mi nem szólunk bele, noha tudjuk, hogy jelentős különbségek is előfordulnak egy-egy társaságon belül is. A kereslet—kínálat törvényei itt egyelőre csak abban mutatkoznak meg, hogy megfelelő a kínálat, az árra viszont nem hat. — Magyarul: arról nincs szú, hogy egy rivális cég olcsóbb szolgáltatással nyerné meg a megrendelőket — Odáig még nem juU ttunk el, hogy ne vitával, hanem egészséges üzletpolitikával küzdjenek meg a kuncsaftokért. — A létszám tehát megfelelő. S a színvonal? • — Ügy gondolom, döntő többségük udvarias, előzékeny, és pontosabb, gyorsabb lett a taxi. Mi érdekvédelmi szerv vagyunk, de ez nem jelent elvtelen támogatást. Az a törekvésünk,hogy a taxizásból tisztességesen meg lehessen élni, de ne a minél nagyobb haszonszerzés legyen a cél. — A jelenlegi leggyakoribb árat (nyolc forint alapúi], nyolc forint kilométerenként, két forint percenkénti várakozás) reálisnak tartja? — Figyelembe véve a gépkocsi hat év alatti teljes amortizációját, az évenkénti műszaki felülvizsgálat, a karbantartás, az üzemeltetés költségeit, a társadalombiztosítási járulékot, s az adót — szóval mindent, amit fizetni kell — reálisnak tartom az árat — a fuvarozók szempontjából. A Szeged taxi szárnál tárcsázom, de egy Napfény taxi érkezik, úgy hat perc múlva. — Nem volt a Szegednek szabad kocsija, ilyenkor minket szoktak megkérni, vállaljuk át a fuvart — magyarázza a sofőr. — A Napfény „erösebben áll a lábán"? — Azt hiszem, a Tempóval együtt mi uraljuk a piacot. Nekünk van a legtöbb autónk, s mi dolgozunk legrégebben. — Ezek szerint kialakultak az erőviszonyok? — Nagyjából. Pedig amikor a Tempó megjelent, okozott nekünk érzékeny veszteséget. Például a kór-; házak egyszer csak egyik napról a másikra őket kezdték hívni helyettünk. Ki tudja, miért? — Azért így is megéri csinálni, nem? — Nem panaszkodom. Mozgalmas, változatos munka, szeretem. Keresek 20 ezer forint körül egy hónapban, abból jól meg lehet élni. Nem fényűzően, .de jól. Szerintem mindenkinek ez lenne a természetes. Ha a szakmámban dolgoznék, keresnék 4-5 ezer forintot. .. — Aki elmegy taxizni, egyből tudja a munka fortélyait? — Dehogy. Én a saját káromon tanultam meg mindent. Mikor kezdtem, még taxiórám sem volt, csak kóvályogtam a városban. Sokszor a tankolásra való sem volt meg. Aztán elkezdett menni a dolog. volf. hogy 50 ezer is összejött, de azt a tempót már nem leheteti bírni. ötvenhat forintot fizetek, amikor, kiszállok. Nem sokkal később újabb kísérletet teszek a Szeged taxinál — az. eredménv ugyanaz. Az újabb Napfény taxi fillérre annyiért teszi meg velem az ..immár szokásos" távolságot. Az Expressz taxi tárcsázása után öt perccel egy mellékfoglalkozású sofőr mellé ülhetek. — Mit gondol, túl sok már a taxi? — Sok ... — Pedig sokan csak mellékfoglalkozásban csinálják ...? — Jpen. én is. — Minden nap dolgozik? — Eleinte minden este csináltam, de azt fizikailag nem bírtam. Most csak» hét végén dolgozom. meg egy hétköznap délután, este. — Jó hire van az Expressznek? — Igen. csak kicsit drágának fartiák. — Őszintén szólva, ha az órára nézek (kilenc forint kilométerenként, három forint a várakozás percenként), tényleg drága is. — Szabadáras. És tudja mit mondok: ha kevesebben lennénk, olcsóbbak is lennénk. Így. ha kevés a fuvar, muszáj többet kérni, hogy megéljünk, hisz az adót is háromszorosára emelték tavaly óla. De azt talán kevesebben tudják, hogy a távolsági szállításunk olcsóbb a többiekénél, mert 20 százalék kedvezményt adunk. Amíg kifizetem a Nagyállomásnál a 73 forintos számlát, az előbbi, közgazdaságilag meglehetősen furcsa okoskodáson gondolkodom. A városi tanács ipari osztályán — ahol az engedélyeket kiadják, — Csonka Miklós osztályvezetőtől és Váradi József árhatósági csoportvezetőtől várok magyarázatot. — A versenynek árcsökkenést kellene eredményeznie, -sajnos azonban ez fordítva van — mondják vendéglátóim. — Ezért fontos még mindig az árszabályozás. Noha szabadáras dologról van szó, mi szeretnénk elérni, hogy az általunk''méltányosnak tartott ár legyen az irányadó. | — Hányan vesznek részt ebbben a versenyben? — Szegeden 186 magán, és 34 állami, vagyis Volántaxi van. A magántaxisok közül 102 fő-. 79 mellékállású, 5 nyugdíjas. Tavaly 142 volt a kisiparosok száma, úgy véljük, az eddigi emelkedő tendencia lassanként megáll. A sofőrök döntő többsége közösségben dolgozik. megfelelő rendben és fegyelemmel. A vezetőségek jól, sót, mondhatnánk szigorúan ellátják feladatukat Ügy gndoljuk, ami mostanra kialakult, tisztességes versenyhelyzetnek nevezhető. A korábbi súrlódások, veszekedések megszűntek. idén egyetlen ilyen panaszunk sem volt. Némi feszültség talán a közösségbe tartozók, s 'az úgynevezett szabadúszók között taDasztalható még. utóbbikak létszáma 20 körül van. A lényeg mindenesetre: a 220 taxi szerintünk ki tudja elégíteni az igényeket. — mondták egybehangzóan Csonka Miklós és Váradi József. Taxizni tehát nem olcsó dolog! A fogyasztók számára előnyös, igazi verseny érdekében azonban mindenképpen az arak egységesítésére volna szükség, egy-egy társaságon belül. Balogh Tamás Tudományos park magánerőből(?) Celladam: mozaikszó, melynek első szótagja a „sejt" szavunk első szótagjából és egy közismert keresztnévből Adam =•= Adám született. A jól hangzó, ritmusos fantázianév az utóbbi időben jelképe lett a különleges vállalkozásnak, a töretlen «•< törhetetlen akaratnak, a reménykeltő kísérletezésnek, s az állami bürokrácia sárkánya ellen sokak jóhiszemű biztatásától erősítve Lancelot-ként küzdő maf lovagoknak. A Celladam: ügy, botránykő, indulatokat ébresztő, kétkedést keltő, illúzióteremtő „képződmény"; mindnyájunk legveszedelmesebb ellenségéhez, a rákbetegséghez kötödő elnevezés. Egy pilisborosjenői elektroműszerész kisiparos, Kovács Ádám rákkutatási munkáját takarja — a közfelfogás summázott'ítélete szerint. A Celladam: neve egy semmilyen állami intézményhez nem sorolható kutatócsoportnak, és egy titokzatos (eddig 80 országban szabadalmaztatott) készítménynek, melyet rosszindulatú daganatos megbetegedések kezelésére használnak. A Celladam jelenleg nem államilag elismert gyógyszer — mint ahogy a kutatócsoport sem a hivatalos magyar egészségügyi szolgálat része. Akármi is, azt azonban, hogy Celladam van, hogy léteznek vele foglalkozó megszállottak, s hogy a gyógyult eseteket hitük zászlajára tűző betegek és egészségesek, de van óvatos, vagy hivatalból gyanakvó, kötelességtudatból tamáskodó vagy címeket, rangokat, presztízst féltő „másik oldal", letagadni nem lehet. Es azt sem, hogy Kovács Ádám nem mindennapi ember ... * Mellbevágóan különösnek és egyszerre szépnek is hangzik, hogy a pilisborosjenői elektroműszerész kisiparos rákkutató. Akárha azt mondanánk, hogy Kis János szobafestő és mázoló rakétakonstruktőr. A különlegesség elég hozzá, hogy felfigyeljünk rá, de elég ahhoz is, hogy gyanakodjunk. Mert valljuk meg, nem szoktunk hozzá az ilyenféle jelenségekhez. No és miért is kellene hozzászoknunk? Nem így nevelkedtünk. Inkább úgy, hogy a kutató kutat, az orvos gyógyít, az elektroműszerész tévét szerel. A dolgok közt akkora a szakadék, hogy leleneklünk ennél az ellentmondásnál, s alig tudunk hi, a Kovács-karaván halad titokzatos CCRG dal verni a szakadékok fóliát. Marad hát a különleges: a kisiparos rákkutató. Márpedig egyszerűbb a megértés, ha azt mondjuk, Kovács Ádám elektroműszerész nem rákkutató. Jóllehet, a Siker magazin májusi számában egykori szegedi kollégánk, Hódi Tóth József riportjában így nyilatkozott: ..Régóta és szenvedélyesen érdekel a kommunikációelmélet és a biológia. Természettudományos alapozású, műszaki beállítottságú ember vagyok. Több mint két évtizede dolgoztam a Medicor orvostudományi osztályán, a Korányi kórházban, a Híradástechnikai Kutatóintézetben, foglalkoztam rákkutatással ...", tisztább a kép. ha úgy fogalmazunk: nem Kovács Adám a rákkutató. Alighanem az eddigi viharok is kisebb hullámokat verhettek volna ebből a megközelítésből — még ha ez így nem egészen igaz is. Mert végül is: Kovács Ádám nélkül nem lenne „különutas" rákkutatás, s nem lenne gyógyításban eredményeket produkáló Celladam. Hát akkor hogy is van ez? Lehet itt egyáltalán tisztán látni?... Mi" lett a kettessel? Az űjszegedi Partfürdő lépcsőjére betonragasztóval odaforrasztottak egy kétforintost. Ám a fémpénz úgy hevert a földön, mintha valaki zsebéből eltévedt volna. Néhány jó humorú kamaszodó fiú a háttérből kíváncsian figyelte, mi lesz a kettessel. Egyikőjük sem szociológus, de ez a tréfa egy felmérésnek is beillett volna. A fürdőző közönség egy része az első nap mint a zsákmányra, úgy csapott rá a pénzre. Mindenki lehajolt, aki csak elment a kettes mellett. Rövid tapogatás után azonban sokan rájöttek, nem véletlenül fekszik ott a pénzdarab. A sikertelen próbálkozásokat a fiúk gúnyos kacaja kísérte. Amint a nevető kórust meghallották, néhányan elszégyellték magukat. Hirtelen felegyenesedtek, és sietve menekültek a kettestől. Akadtak rámenősebb járókelők is. Volt, aki zsebkést vett elő, és a pengével igyekezett kiszabadítani a csillogó fémet a ragasztó fogságából. Rivaldafénybe kerültek a nők, az élet nagy mókamesterei. Ok vitték a pálmát, övék lett a főszerep. Többen elővették a körömreszelőt, vagy a táskacsattal, zsilettpengével estek neki a lépcsőnek. Ám hiába minden erőfeszítés, a pénz a hglyén maradt, és a fiúk nevettek. Második nap úgy telt el, mint az első. Nagyokat kacagtak a srácok, és a kettest senki nem tudta elcsenni. Harmadik nap volt a legérdekesebb. Ekkor már téma lett a pénz, és dicsérték a nyugati ragasztót, mert sokak szerint csak az lehet, ami nem enged. Aztán feszítővassal dolgoztak, de a kettes továbbra is egyhelyben csillogott. A negyedik nap eltűnt a pénz, a vigyorgó fiúkkal együtt. Négy napig tartotta izgalomban a kétforintos az embereket. Ezután mondja még valaki, hogy nincs értéke a forintnak. II. M. Kovács Ádám a Celladam budapesti kis üzlethelyiségiroda- váró-rendelő-telefonközpont-stb. szobájában a leletért vagy „szer"-ért várakozók tömött sorától a sarokba szorítva telefonál éppen Vancouverbe arról a szerződésről, amely szerint külföldi tőkével (is) támogatva létrejöhet az a központ, amelyet a Celladam-kutatás és a gyógyítás érdekében Pilisborosjenőn építenek. Értsük úgy, miközben semmilyen végérvényesen igazodó pecsétes papír nincs mindarról, amit ők végeznek, megkezdték a beruházási előkészületeket egy máris nemzetközi hírnevet élvező intézményhez. Lesz egy pontos célfeladattal létrehozott kutatóintézet. Ezt most úgy hívják nálunk: tudományos park. Ilyenről álmodik Szeged — ilyen épül Pilisborosjenőn egy festői szépségű völgyben ... De Pilisborosjenőn más is készül, sőt, nagyrészt készen is van: kisiparosok részvételével olyan üzem, ahol hazai és exportpiacokra alkalmas termékeket gyártanak, illetve összeszerelnek az ország más településein ugyancsak kisiparosok készítette alkatrészekből. A gyártmányok legfontosabbika a CPI 1280 elnevezésű elektronikus evú jtókészülék, melyet az Energiagazdálkodási Intézet forgalmaz rövidesen. A benzinmotorokhoz használható készülék segítségével többek között a levegőszennyezettség mértéke is csökken. Ez is egy lépés ugyan a rákellenes küzdelemben, de hogy valójában ennél is több köze van a „kisipari rákkutatáshoz" az a magyarázata, hogy a masina Kovács Adám találmánya, s a gyártás nyomán a szabadalom tulajdonosának bevételét növeli. Aki pedig a rákkutató csoportot finanszírozza — ebből is. Am, ha már itt vagyunk, bonyolítsuk még egy kicsit a dolgot. Kovács Ádám kisiparosnak nem ez az egyetlen szabadalma, s nem ez az egyetlen találmánya, amelynek „exportérdekeltsége" van. Lézermikroszkóp és hangágyú, ez utóbbival hangositanak most éppen a Forma—I. autóversenyen .. . Miközben a kutatócsoportot menedzserként vezeti, vivja a maga csatáit. A jól menő nyugati exporttevékenységből a valutaárfolyam változása miatt többletjövedelme lett. Ha ugyanezek miatt egy kazal pénzt bukik, senki nem kártalanítja, így viszont adócsalás vétkének Damoklészkardja függ a feje felett. Más: időközben nemcsak hogy nem ismerték el a Celladam szer hatásosságát, hanem egy intézetben végzett kísérlet után kiállítottak egy bizonyítványt, miszerint toxikus, azaz mérgező, s miután így gyógyszerként sem ismerhető el, tilos a felhasználása. Ök mégis alkalmazzák. Ezt vállalni sem egy életbiztosítás. Még akkor sem, ha a javuló betegek kórusa ad erőt az eddigi gyógyszerektől eltérő hatású, a szervezet védekező rendszerét mozgósító Celladam alkalmazásához... (Egyébként: miért nem a javulókat vizsgálják már, mitől nem teljesedett még be rajtuk a gyakorlatban túlnyomórészt bekövetkező sorscsapás?) Igaz, a bizonyító vizsgálatnál — Kovácsék szerint — nem vették figyelembe az általuk alkalmazott dózisokat, s a kísérleti állatoknál a szer hatására tapasztalt túlélési eseteket, de elutasító vélemény volt és hivatalos... Lehet, hogv „véletlen", de az intéfet laborjának a kisérletberi részt vevő négy munkatársa egyszerre hagyta ott munkahelyét, s az meg „még véletlenebb", hogy most ők dolgoznak a pilisborosjenői laboratóriumban a napi vérminták vizsgálatán — mikroszkóp fölé hajolva ,.. Az ugyanis a Celladam Cancer Research Group (Celladam Rákkutató Csoport) munkáját vezérlő elv lényege, hogy a tárgylemezen beszáradó vérsavó más alakzatot mutat egészséges és mást a daganatos megbetegedésben szenvedő embernél, sőt. a hagyományosan észlelhető daganat megjelenése előtt is figyelmeztet az elváltozás. Kovácsék csoportja naponta százával vizsgálja a vérszérumcsöppeket. Szemüveges fiatalember, a csoport fizikus tagja néz fel a fénymikroszkóp szemlencséje mögül. Arcán elégedettség, megkönnyebbültség derűjével felsóhajt. — Mit látott? — Negatív. — így szorong és így aggódik minden lelet előtt és után? — Így. De ez most mégis más volt. Az édesapámé ... Igriczi Zsigmond •i % á