Délmagyarország, 1986. augusztus (76. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-04 / 182. szám

An I S'Co VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DELMAGYARORSZAG 7C. évfolyam, 182. szám 1986. augusztus 4., hétfő A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKASPART SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 1.80 forint Fűszerszámaink A

kadt kor — hajdanán —, amikor még fegyveres karavánok hozták a borsot távoli égtájakról, s az ára is hasonló volt: a súlyát kétszeresen adták meg érte — aranyban. Akadt kor, amikor távoli fűszerszigetekről szóltak a mesék, s egyetlen hajórakományon évszázadokra meggazdagodhatott egy család. Kolumbusz mi másért indult volna Indiába az óceánon át, mint az aranyért, s a legalább oly értékes fűszerekért? S ebben a korban alig volt magára valamit is adó magyar háziasszony, aki né használt volna legalább negyven-ötven féle fűszert', szemben a későbbi magyar konyhában általánossá vált hatnyolccal. Igaz, nem annyira óceánon túli fűszercsodákat, hanem a kertben megtermő sok tucat féle-fajta füvet. Egy időben szégyellettem is magam konyhánk fantáziátlanságáért, míg nem beköszöntött újra a reneszánsz a hazai ízek és konyhák világába. És csodák-csodája, a boltok is megteltek egy időben fűszerszámokkal. Próbálkozhatott és újíthatott a főzni szerető ember, hogy lukulluszi ízekkel gazdagíthassa magát és környezetét. Aztán évek teltek el, s ismét eltűnőben vannak a fűszerek a honi boltok polcairól. Minden bizonnyal úgy tűnhet, nevetséges az ok, amin így nyilvánosan meditálok. Hisz: ez legyen a legnagyobb bajunk! S amikor annyi gonddal-bajjal nyűglődünk, vajon, miért érdemes erre a legjelentéktelenebbikre szót is vesztegetnünk? Talán azért, mert — legalábbis úgy érzem — a jelenség tán többszörösen is összefügg általában életünk fűszerezettségével. Mert ahogyan emlékszem, konyhánk, gasztronómiai kultúránk reneszánsza mintha egybeesett volna időben a gazdasági mechanizmus reformjának kiterebélyesedésével, első nagyobb lélegzetvételével. Vagyis, egy olyan történelmi pillanattal, amikor hirtelen meglódult velünk a világ, új javakkal, az élet új, tágabb lehetőségeivel találkoztunk, amikor felcsillant egy gyorsuló ütemű kibontakozás lehetősége és reménye. Mindez máris elegendő olc és feltétel lehetett egyben ahhoz, hogy kissé jobban élvezzük az életet, hogy ételeink ízével is inkább törődjünk, mint korábban. S ha mindez kevés is lett volna, megteremtette a lehetőséget e fejlődéshez az is, hogy a megélénkült érdeklődésre — s ez akkor még. csodaszámba ment! — szinte azonnal reagált a kereskedelem, s sokféle szövetkezet. így aztán alig akadt magára valamit is adó bolt akkoriban, amelynek polcain ne sorakozott volna tíz-húsz féle szárított-őrölt fűszerszám, mind tetszetősebb üvegcsékben. Nos, ez utóbbi tán fontosabb az okul szolgáló folyamatoknál is. Mert hát, évtizedek múltán ismét fölbukkant akkoriban a hazai kereskedelemben a „klelne Fische — gute Fische" felfogás; a „nagy forgalom, kis haszon" elve, létrehozójával, a versenynyel együtt. És félelmetesek voltak a változások, amelyek mindannyiunk javára egy-két év alatt lezajlottak. És" tán, éppen ezért zavar egyre inkább, hogy eltűnnek lassan a mindössze néhány forintos fűszerek a boltokból. Mert úgy látszik, ismét nem éri meg leszedni (vagy megtermelni), szárítani, őrölni, csomagolni, foglalkozni velük. Mert igaz, sok költség sincs velük, de tán hasznot is keveset hoznak. S manapság mintha egyre többet találkozna az ember a régebbi idők elmúlt — sajnos, újjáéledő — gyakorlatával, amelyben a „kis hal nem hal" elve társul, a „kis forgalom (tehát kevesebb munka, gond és törődés), nagy haszon" reményével. Nézem a Balatonon: a fagylaltárusok mintha abban versenyeznének, ki adja drágábban áruját. A kukoricaárusok pedig mintha árkartellt kötöttek volna: mind tízért adja portékáját. Fölmérések, jelentések szólnak arról, hogy az olcsóbb termékek egyre nagyobb számban tünedeznek el az üzletekből. Mint ahogyan jelentések és tapasztalások vallanak arról is, hogy a zöldség és a gyümölcs milyen irdatlanul megdrágul, míg a vásárlóhoz kerül, pedig a termelőtől még fillérekért vették meg. És ugyanakkor, jelentések szólnak arról is, hogy a zöldértek egymás után lesznek mégis veszteségesek, hogy az élelmiszer-kereskedelem hiába forgalmaz iszonyatos tömegű árut, egyre nehezebben áll meg a lábán a kis árrések következtében. Nem marad pénzük fejlesztésre. Sőt, a sok munka és a kis fizetések jóvoltából lassan embert sem igen kapnak a boltokba ... Fűszerekkel kezdtem a példák sorát, s akárhogvan is nézem, már megint gazdaságpolitikánk sűrűjében evickélünk. Mert akárhogyan is nézem, meglehetősen érzékletes képet ad gazdaságunk általános állapotáról, kezdeményező készségének helyzetéről éppen a fűszerellátás, ami lassacskán a borsra és fahéjra korlátozódik... (Hisz ne felejtsük a nem is olyan régi paprikazűrt!) Hiába, a borsot és a fahéjat csak be kell hozni... M

intha megint fordulna körülöttünk az idő. Mert igaz, hogy sok üdítőital hirdeti, hogy abban a szférában legalább valódi verseny van. s tán az sem véletlen, hogy meglepően sok immár közöttük a hazai alapanyagból készült kiváló termék. Olyan anyagokból gyártott üdítő, amelyek (gyümölcsök, fűszernövények stb.) bőséggel teremnek minálunk. Csak fel kell használni őket. S bíztató, hogy e szférában még valamelyest tovább él a hetvenes évek pezsdülésének szelleme és gyakorlata. De igazán nyugodt mégis csak egy olyan gazdasági fordulat után leszek, ami visszahozza az udvariasságot, a vevő megbecsülését, és — a fűszereket is a boltokba. Szávay István Hírünk a világban „Több a maradó vendég" (X) Az idei első félévnek a közelmúltban közreadott i-degenforgalmi statisztikájából tudjuk: a hozzánk érkező külföldiek ugyan kevesebben voltak, mint tavaly ilyenkor, de valamivel több időt töltöttek és többet is költöttek. így a mérleg annak ellenére sem mondható kedvezőtlennek, hogy az év elején megcsappant az utazási kedv Európának ezen a tájékán. Azóta oldódott a szorongás, aki visszamondta megrendelését, lehet, hogy bánja is már... Mi,t érzünk mi ebből? — eredetileg erre a kérdésre kerestük a mi olvasóinkat érdeklő, azaz szegedi választ, ám kíváncsiságunkat már a kérdés feltevése előtt más irányba fordította a Szeged Tourist vezetője. Az történt ugyanis, hogy míg vártam Varga Józsefre, hivatali asztalán néhány érdekes kiadványba lapoztam bele. A Grosser Touring Atlasba például, amely nevének megfelelően tartalmas és nagyméretű gyűjteménye a németországi és európai idegenforgalmi információknak. S mit találtam benne? Három oldalon magyar hirdetéseket, köztük a „mi Piroskánkról" és a Napfény üdülőközpontról szükséges tudnivalókat. Azt már beszélgetőpartnerein említette, hogy egy 136 országot „felölelő" kiadványsorozat jövő évi ajánlatában is ott lesz a főleg német nyelvterületen élők érdeklődésére számot tartó Piroska-parti hívogatója. (A Gyakran gondolok Piroskára című német film — Lisolette Pulverrel a főszerepben — egy „megtörtént" szerelem apropóján Készült. A kutasd állomásfőnök leányába beleszerelmesedett ' Hugó Hartung, regénybe foglalta magyarországi élményeit, s mi erre emlékeztetve kínálunk a turistáknak egy kis magyas folklórt, lakodalmassal, amit az algyőiek együttese • ad elő Székkutason, közel az eredeti helyszínhez ...) Egyébként épp e sorok megjelenésének napján 90 NSZK-beli turista részesül Nagy László felvételei ott majd a magyaros vendégszeretetből. Kutasra egy régi gőzös, a „nosztalgiavonat" viszi ki őket. Hogy már akadt érdeklődő e programra, az annak is köszönhető, hogy Piroska „be mutatkozásán" egy német stáb tízperces filmet forgatott, s ezt már vetítik, terjesztik az NSZK-ban. Láttam egyébként az egyik részt vevő idegenforgalmi szakember fotóját és cikkét a német vasút Blickpunkt című újságjában is. Ezek után talán érthető, hogy az idei szezon tapasztalatai helyett inkább a jövő érdekelt, össztűz a propagandában — így öszszegezhetném a hallottakat. Hiszen szó esett a Csongrád megyei tanyákat a legapróbb részletekig is bemutató ismertetőről, amelyet minden külföldi partnerének elküld a Szeged Tourist, s a képek, az információk alapján választhatnak majd üdülőtanyát az érdeklődők. Akik egyébként már az idén is felfigyeltek erre a sajátos „nomád" nyaralási formára" — volt például egy nyolctagú holland család, amelyik egy hónapra bérelt tanyát Pusztaszeren. A hollandokkal hivatalos üzletet is kötöttek: jövőre 17 házat béreltek ki a Cégé utazási iroda ügyfelei számára Csongrádtól a Sziksósig és a partfürdóig. Ami a még távolabbi jövőt illeti, már most készülnek az 1989-es felnőtt evezős világbajnokság turisztikai hátterének megteremtésére. Olyan ajánlató^, dolgoztak ki, aminek mottója: „a vb helyszínén edzhet!" Azaz a Maty-ér idegenforgalmi hasznosításán törik a fejüket. Ennyi jövőbe nézés után azért illik feltenni az eredetileg szándékolt kérdést. Azaz: elégedettek lehetünke az idei főszezon első felével? Nos, „több a maradó vendég", kevésbé tekintik csak átutazásra alkalmas városnak Szegedet a vendégek. Lehet, hogy a nagy nemzetközi turisztikai vásárokon érdemes volt részt vennünk? Lehet, hogy lesz hírünk a vHágban?... P. K. Hőség, strandok, baleset Alaposan beleszólt a kánikula a város lakóinak életébe. A tartós, 30 fok körülifeletti hőség a strandokra siettette az embereket. Az előrejelzés szerint tovább emelkedik a hőmérséklet. Szeged fürdőzőhelyein szombaton és vasárnap több mint 40 ezren kerestek felüdülést! Sajnos, a rendőröknek is gyakran kellett balesethez kivonulniuk, összesen tizenötször hívták őket, ami a megszokott 3—4 alkalomhoz képest túl sok ... Valamenynyi esetet figyelmetlenség okozta, ami a szakemberek szerint a hőségre vezethető vissza. Két súlyos sérülés is történt: Balogh József motorral rohant az előtte fékező autóba, Balitz Ottóné pedig féktávon belül szaladt kocsi elé. Sérülése nyolc napon túl gyógyul Piaci pózok Csak lékelés után A piacozásnak számtalan indítéka lehet. Eladó és vevő, ahány, annyiféle. A végeredmény mégiscsak az, hogy a portéka gazdát cserél. Mi, szegediek, amúgy sem panaszkodhatunk, környékünkön kiskertben és háztájiban bőven terem a zöldség és a gyümölcs. Ennek a dömpingnek a jótékony hatását az utóbbi napokban a fogyasztók is egyre inkább érezhetik, végre az árak is vásárlásra ösztönöznek: most már a vékonyabb pénztárca tartalmának is van becsülete. A barackot, nyári almát, paradicsomot az árus beszéli rá ai Marx téri asztalok között nézelődőkre. Mert a sláger már más. Ebben a kánikulában a dinnyések viszik el a pálmát. Azt, hogy mézédes a gyümölcs, sokan csak a lékelés után hiszik el. Mégiscsak lehangoló lenne, ha otthon derülne ki, hogy az ötvenesért megszerzett, jól megtermett csíkosnak az íze az uborkáéra hasonlít. Nincsenek dinnyehegyek, így az árusok jól megférnek egymás mellett. Jut mindegyiküknek vásárló, s a 6— 8 forintos kilónkénti árból sem szükséges engedniük, előre látszik, nem marad nyakukon az áru. A kereskedés ősi és szép foglalatosság, egy-egy idős néni előtt mindenből csak pár kilónyi: kevéske barack, kosárkában csíkos alma, újságpapíron sorba rakott paprika, a tányéros „kilón" cukros staniszliben egy maréknyi ringló. Ha az értékét fejben gyorsan beszorzom, kétszáz forintot sem ér az egész, s mire az utolsó porció is elfogy, eltelik egy fél műszaknyi idő. Pedig ezt még meg is kellett termelni — gondolom a ház körüli kertben —, leszedni, csinosra adjusztálni, felfurákodni vele a villamosra, kinézni egy „jó helyet" a többi eladó között Vagyis, látható, hogy nem az a legfontosabb, mennyi aprópénz gyűlt öszsze a kötényke zsebében. Nem ment tönkre az, ami megtermett, ráadásul társalogni is lehetett a piacozó szomszédokkal, s egy-egy beszédesebb vásárlóval. Az még külön öröm, ha egy régi vágású, alkuban jártas „ellenfél" is előkerül. Mert minek a piacon vásárolt az a negyvenes fiatalember, aki mindjárt leszámolta azt a pénzt, amit mondtak neki? Vegye már észre: hét vége van, piac, nem az ABC zöldségespultja előtt araszol a sorban! Vannak, akik szívesen árulnának itt, de meg sem kísérelik. Tudják jól: egy piac alatt pár mázsányi barackot, paradicsomot tudnának csak elsütni. Lehet, hogy jó áron, de keveset, ök az ország távolabbi vidékeit járják, utánfutóval, ARO-val, időt és benzint sem kímélve. 'A Bosnyák az már más világ, ott már nem a kosaras anyóka az ellenfél. Ekkora tételeknél már a pénz beszél, nem a hangulat, s bizony ez fárasztó. Talán még irigykednek is itteni „műkedvelő" sorstársaikra ... T. Sz. I.