Délmagyarország, 1986. augusztus (76. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-29 / 203. szám
4 Csütörtök, 1986. augusztus 109. Felújít az IKV Komfort kell a bérlőknek Lakóház-javítási tervet készített az Ingatlankezelő Vállalat. Ebben rögzítették a VII. ötéves terv időszakában elvégzendő munkákat. A mostani ciklusban 2 ezer 310 lakást kell felújítani. Ezen belül 256 csak úgy javítható, korszerűsíthető, hogy ki kell cserélni a födémeket is. A, vállalat figyelemmel volt arra, hogy ahol lehet emeletet épít, de kihasználja a tetőtér-beépítési lehetőségeket is. Az elmúlt ötéves tervben az IKV 246 lakásnál cserélte ki az elavult födémeket. Persze, akadt olyan munka is, amit elkezdtek, de idő hiányában nem tudtak befejezni. Ezeknek a lakásoknak — pontosan 190-nek — a korszerűsítése folyamatban van. örvendetes: 1473 lakást úgy lehetett modernizálni, hogy nem volt szükség födémcserére. Számítanak a házgyári épületek javítására is. Leginkább a tetőszigetelés és a panelok közötti hézagok tömítése ad munkát a szak- a Nagykörút és a embereknek. Fontos feladat tal határolt részen, valamint Az első öt hónap Tisza ála közművek cseréje, a házak környékén a parkok gondozása. A VI. ötéves terv idején jelentős volt a bérlők által elvégzett-elvégeztetett korszerűsítés. Az ilyen szándékot az ingatlankezelő továbbra is támogatja. A felújítási munkákat területileg úgy tervezték, hogy a körúton kívül a Csongrádi és a Tolbuhin sugárút között, továbbá a Petőfi Sándor sugárút és a Mátyás tér környékére eső területen levő tanácsi épületeket ebben a tervidőszakban felújítják. Korszerűsítéseket az Építőipari Szövetkezet, a Csomiép, valamint a Magas- és Mélyépítő Vállalat végez — jól. Továbbra is számít az IKV vezetése az említett vállalatok közreműködésére. Előfordult, hogy a megbízásokat versenytárgyalásokon nyerhették el. Ilyen például a Kígyó utca 1. számú ház födémcserés munkája. Ezt is az' építeszevetkezet végzi. Sajnálatos egyébként, hogy a pályázatokra kevés kivitelező jelentkezik. A. S. Egyes energiahordozók termelői árának változtatásáról Az Országos Anyag-és Ár- emelkedik az energetikai hivatal közleményt adott ki szenek termelői ára, míg a egyes energiahordozók ter- kokszolható szeneké nem melői árának változtatásá- változik. A termelői árról. Ebben rámutat, hogy emelkedést a hazai energiahazánkban 1986. május 1-jei bázis biztosításához szükséhatállyal csökkentek a kő- ges ráfordítások növekedése, olaj és egyes kőolaj-feldol- és a termelés jövedelmezőgozási termékek termelői ségének fokozása indokolja, árai 11-től 26 százalékig ter- Az intézkedés hatékonyan jedő mértékben. A világpia- befolyásolja a termelés szercon bekövetkezett újabb ár- kezetének szükséges változcsökkenésekhez igazodva tatását, valamint a hazai szeptember l-jétől ebben a széntermelés természeti termékkörben — árképzési adottságainak megfelelő, reáelveinket változatlanul al- lis költségviszonyok elismekalmazva — újabb termelői rését. árleszállításra kerül sor. A szénárak emelésével Egyidejűleg szükségessé egyidejűleg — a fűtőértékválik a szén, a tűzifa és a kej arányosan — 20,8 szávillamos energia termelői zajékkal emelkedik a tűziárának — a fogyasztói ár fa termelői ára is. A mezőváltozatlan hagyása melletti ¿s erdőgazdasági huliadék— emelése. és melléktermék-tömörítvéEgyes energiahordozók ter- nyek (az úgynevezett buw melői árának ismételt le- brikettek) termelői ára — szállításával árképzési el- szintén a fogyasztói ár válveinket következetesen al- tozatlan tartása mellett — kalmazzuk, de ugyanakkor 18 százaiékkal emelkedik, igazodunk a magyar gazdaság sajátosságaihoz is. Fentieknek megfelelően az sem a szén, sem a tűzifa, sem a biobrikett fogyasztói ára nem változikA villamos energia terAz állami költségvetés a termelői áremelést a fo... gyasztói árkiegészítés nöegyes koolaj-eldolgozas. ter- gyéséve, kieg;enliti, ezért mekek termelői arai széptember 1-jei hatállyal a következőképpen alakulnak: Az ipari felhasználású fűtőolaj és a gudron termelői ára 25.9 százalékkal, az RT melői ára kisebb mértékben petróleumé (kerozin) 25szá- változik, átlagosan 3,5 százalékkal, a vegyipari ben- zalekkal emelkedik, ziné 16,8 százalékkal, a vegy- Az energiahordozók árváiipari földgázé pedig 7 szá- tozásához kapcsolódva kerijl zalékkal esökken. A szóban sor a műanyagipar alapforgó termékek lakossági anyagának, a vegyipari ben(kereskedelmi) forgalomba zinből előállított etilén térnem kerülnek, melői árának 11 százalékos A felsorolt termékek ha- leszállítására, tósági termelői érának csök-. A közeljövőben sor kerül •kentésével egyidejűleg a kő- a Vízkészlet-használati díj, olajipar átlagosan 19 száza- valamint az árufuvarozási lékkai csökkenti egyéb, sza- díjak emelésére is. A nagybad árformába tartozó ter- fogyasztók által fizetett, •mékeinek termelői árát is 1970 óta változatlan vízkósz•(pl, bitumen, ipari olajok, let-használati dij emelését a gépzsírok stb). Ezek közül a vízkészletekkel való takabitumen és más, kisebb je- rákosabb gazdálkodás szüklentőségü termékek fogyasz- ségessége indokolja. Az árutói ára is csökken. A széle- fuvarozási díjak emelése a sebb körben felhasznált bi- szállítási költségérzékenység tume,n fogyasztói ára 32 szá- fokozását, a racionális közzalékkal mérséklődik. lekedési munkamegosztást, a A kőolajtermékek terme- fuvarkapacitások jobb kilói árának csökkentésével használását célozza, és ogyegyidejűleg emelkedik a ben ösztönzőleg hat a fuvarszéntermékek termelői ára. piaci versenyfeltételek jaAtlagosan 18 százalékkal vitására. (MTI) Á vetőmagellátásról A legtöbb őszi vetésű növény szaporítóanyagából jó ellátást ígér a nagyüzemeknek a Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat. A vállalatnál az MTI munkatársát arról tájékoztatták, hogy a legfontosabb őszi vetésű növények összesen mintegy 75-~-80 fajtájának magját már ezekben a napokban szállítják a gazdaságokba. A megrendelőket kivétel nélkül kielégítik, arra törekednek, hogy segítsék a termelőszövetkezeteket és az állami gazdaságokat a fajtaváltásban szorgalmazzák az új nemesjtósű fajták termesztésbe vonását. Így például ezen az őszön öt Új, idén minősített búzafajta vetőmagjából rendelhetnek az üzemek. Az ősszel várhatóan mintegy 1 millió 350 ezer hektáron kerül a földbe búza, ehhez az igényeket több mint 60 százalékkal meghaladó készlet áll a vetőmag vállalat raktáraiban, összesen félszáz búzafajta vetőmagjából választhatnak a gazdaságok. Bevallom, szurkolok azért, hogy különböző intézményeknél, vállalatoknál tett barangolásaim sqrán minél több fiatal vezetővel találkozhassam. Tudom, az alacsony eletkor önmagában nem jelent gazdasági sikert, de tenni akarásban, bizonyítási vágyban akkora többlet, ami talán mindenféle szakmai rutint pótolhat. A „fiatalításról" érkező hírek mindig kíváncsivá tesznek az éppen felelős beosztásba került ember iránt. Az Állami Fejlesztési Bank szegedi területi igazgatóságának az idén április elsejétől van új vezetője: Szentgyörgyi Pál (31 éves). (Elöljáróban még hadd kérjek felmentést egy zsurnalisztikái szokás alól. Riportalany és újságíró a nyilvánosság előtt általában magazodnak. Sokszor még akkor is, ha már a valóságban évtizedek óta tegezik egymást. — Szíves engedelmükkel, Szentgyörgyi Pállal mi most „ólombetűben" is tegeződnénk. Közel hasonló életkorunk miatt ez igy természetesebb. S ez a rendhagyó megoldás most talán az újságíró részéről sem hat hi-, valkodónak.) — Pályázat útján kaptad meg az igazgatói széket. Mennyi esélyt adtál magadnak, amikor jelentkeztél? — A pályázatom benyúj • tásakor nem annyira az esélyeimet mérlegeltem, sokkal inkább azt vettem számba, hogy van-e elegendő szakmai felkészültségem, vezetői készségem, valamint ambícióm az itteni feladatok ellátásához. Tudtam, viszonylag kis apparátus vezetése pontból láthattam a megye gazdaságát, jobban érzékelhettem a gazdasági helyzet hatását a megye társadalmi viszonyaira. Szakmailag sokat tanulhattam. Ugyanak•akkor a mozgalmi, politikai munkában olyan széles sávon kellett mozogni, olyan sok területen kellett jelen lenni, hogy féltem, egyre inkább elszakadok szűkebb szakmámtól, ezért az idő múlásával keresni kezdtem a szakmai továbblépés lehetölését, ötleteink gyorsabb megvalósítását ígéri. Csábított az is, hogy nem egy kidolgozott —- esetleg megkövesedett — mechanizmus vezetésében kel) majd — esetleg nem is igazi — döntéseket hoznom. — öt hónapja dolgozol itt Mióta vagy döntésképes? — Ügye válogatja. Például már az. első itt töltött hónapomban hoztak be hozzánk váltót. Ezzel a pénzügyi eszközzel kapcsolatos dolgokat itt mindenkinek tanulnia kellett. Tehát nem voltam hátrányban, sőt sokat segítettek nekem frissen szerzett szakközgazdászi ismereteim. A saját hatáskörömbe tartozó beruházási döntéseknél akkor lettem döntésképes, amikor kollégáim ilyen helyzetbe hoztak. Meggyőződésem, hogy ez nem okosság, hanem információ kérdése. — Voltak, vannak-e beilleszkedési gondjaid? Rideg főnök vagy? — Hidd el, nem gondoltam, hogy ilyen segítőkészen fogadnak! Talán nem nagyképűség, de ideérkezésem előtt volt feszültség és várakozás • ís a kollektívában. Voltak belső pályázók is. Az új igazgató kinevezése sokáig váratott magára, önmagában az a tény, hogy ez a kérdés végFe eldőlt, megnyugvást hozott. Engem itt nem ismertek. Tehát tiszta lappal indulhattam. És ez nagy előny ... Úgy érzem, nem vagyok „a főnök". Igyekszem odafigyelni a kontaktusokra. Ezen a terüségét, amire jó alkalmat ieten a KISZ-ben eltöltött adott ez a pályázat — A pályázatra jelentkelenne a dolgom. Jelenlegi Ts- zés> maíd az igazgatói kinemereteimmel és további tanulássál ezt megoldhatónak láttam. No, és a kiírásban fiatal pénzügyi szakembert kerestek,,. Mindig érdekeltek a változások. Viszonylag sokat tudtam a bankrendszer átalakítási terveiről Ezért ebben a munkában láttam és látok fantáziát. A KJSZ-ben meggyőződhettem arról, hogy az önálló munkához elsősorban lehetőségek kellenek. — Megyei gazdaságpolitikai titkár voltál. Sokak szerint túlságosan rövid idő után távoztál. — Egyszerűen kiöregedtem. Három évet töltöttem el az ifjúsági mozgalomban. Az volt az érzésem, hogy ennél többet nem szabad főállásban ilyen területen dolgozni, mert akkor már óhatatlanul valamiféle rutinnal közeledünk az emberekhez. A másik ok szakmai. A mozgalmi munkában, mint gazdaságpolitikai titkár a gazdasági élet sok területével megismerkedhettem, más nézővezés mennyire jelentett a számodra „sötétbe való ugrást"? — Korábban évekig dolgoztam a Magyar Nemzeti Banknál, igy már ismertem a pénzintézetek működését, és mint pénzügyi szakközgazdász sokat tanulmányoztam a pénzügyi folyamatok őszszefüggéseit. Ezért nem lehet beszélni sötétbe ugrásról. Az MNB-nél az volt az általános vélemény, hogy az ÁFB-nél nem láthatják át a vállalatok teljes gazdálkodását, mivel túlságosan beruházáscentrikus pénzintézetté vált. Ezt nem tagadva, azt is észrevettem, hogy az AFB az elmúlt időben sok újszerű pénzügyi tevékenységet karolt fel, és honosított meg (kötyényforgalom, betéti társulások, innovációs pénzintézetek, közös vállalatok alapítása). az 1987. január l-jétől életbe lépő bankátszervezés, a kereskedelmi bankok létrehozása további önállóságot, a tevékenység kibővüHuszonhatezer hallgató Döntöttek az egyetemi, főiskolai fellebbezésekről A felső fokú ekeatási in- dományegyetemeken kívántézmények nappali, esfi és tak tanulni: átlagosan 2,7ievelező tagozataira felvételt szer többen jelentkeztek, nem nyert pályázók közül mint amennyi felvehető. Az mintegy 5 ezer 800-an nyúj- ELTE bölcsészettudományi tottak be fellebbezést, átirá- karán például százon felül nyitási kérelmet, panaszt. Az alakult ki a ponthatár, Itt oktatásügy illetékesei 1250 a különböző szakok közül esetben hoztak határozatot kiugróan magas volt a nappali, több mint ezer eset- pszichológia, a francia, a ben esti és levelezd tagozat- nómet, valamint a magyar ra való felvételre, továbbá szakra felvételizők felkétöbb mint 400-an nyertek szültsége (104—íoe pontot előfelvételi az 1987—88-as értek el). Tovább nőtt a tatanévre. nár- és tanítóképző főiskoA Művelődési Minigzté- Iákra jelentkezők száma, a riumtől kapott tájékoztatás felvételi keretszám bővítése szerint mintegy 42 ezren je- egyébként elsősorban ezeket lentkeztek a hazai felső ok- az intézményeket érintette. tatási intézmények nappali tagozataira: az egyetemeken és a főiskolákon átlagosan 2,52-szeres volt a túljelentkezés. A korábbi évekhez Ő6ztől egyébként a hazai felsőoktatási intézmények nappali tagozatain 16 ezer 700-an, az esti és a levelező tagozatokon csaknem 10 hasonlóan, igen magas volt ezren kezdhetik meg az elazoknak a száma, akik tu- só évfolyamot. (MTI) A karbantartásról A karbantartás helyzetéről és fejlesztésének feladatairól kezdődött országos tanácskozás csütörtökön a pécsi Fóliák Mihály Műszaki Főiskolán. A csaknem száz vállalatot és tudományos intézményt képviselő kétszázötven szakember részvételével megrendezett kétnapos fórum megnyitóján rámutat, tak arra, hogy a termelő, berendezések gazdaságos üzemeltetése szempontjából létfontosságú karbantartás hasai ggínvonala még igen alacsony. Az alapvető fenntartási rendszerek közül szinte csak a tmk-t ismerik és alkalmazzák a gyakorlatban. Ennek hatékonyságát viszont Csökkenti, hogy napjainkban! már nem vonatkoznak rá központilag előírt szabályok, ezért, a gépeket többnyire csak akkor újítják fel, amikor azok már teljesen elhasználódtak. évek nagyban gazdagították a látókörömet. — Területi igazgatónak jöttél. Az átszervezések miatt elképzelhető, hogy rövid időn belül „csak" fiókigazgató lesz belőled. Ez mennyire zavar? Az elnevezés még nem eldöntött kérdés, de egyébként nem a cím csábított, hanem az önálló munkavégzés lehetősége. Bízom benne, hogy tevékenységünket mások sem csupán a? elnevezésünk alapján fogják majd megítélni. Kétségtelenül a bankszervezet új felállásában presztízsünk sokbán függ az elnevezéstől is, hiszen a vállalatok inkább bíznak abban az intézményben. aminek a' nevében az igazgatóság szó szerepel. A bankátszervezés csak akkor érheti el célját, ha a kereskedelmi bankok hálózati egységei — elnevezéstől függetlenül — nagyfokú önállósággal, szabadabb mozgástérrel szolgálhatják ki üzleti partnereiket. — Mennyit látsg ma előre a jövőből? — Egy évet. Most az átszervezésre koncentrálok. Minden hozzáférhető információt igyekszem mielőbb beszerezni. Ezeket megosztom vezetőtársaimmal. Ezután közösen döntünk a ránk váró feladatokról, — Terveid? Eldöntött tény. hogy belső oktatással, előre fel kell készülni az új feladatokra. Már január elsejétől mi is univerzális pénzintézetként fogunk működni; a beruházásokon kivül foglalkozunk egyszámlavezetéssel, forgóeszkozhitelezessel, betétgyűjtéssel, vállalkozói tevékenyseggel. Előre számolnunk kell a „csődtörvény" hatásaival is, Az új munkakörök, a munkamegosztás házon belüli új formái embereket érintenek. Ezért ez a legkényesebb gondjaink közé tartoznak. Mindenki kénytelen lesz tanulni ahhoz, hogy az eddigi beruházás-központúságból adódó hátrányunkat igen rövid időn belül le tudjuk küzdeni, és felkészülten álljunk ügyfeleink rendelkezésére. Bőié István