Délmagyarország, 1986. augusztus (76. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-25 / 199. szám

Hétfő, 1986. augusztus 25. Magyar vállalatok a pekingi egészségügyi vásáron Pekingben szeptember 5— 10. között rendezik meg a CIME nemzetközi egészségügyi árubemutatót. A Kínában negyedik alkalommal sorra kerülő rendezvényen az idén harmadázor vesznek részt a magyar vállalatok. A vásáron a Gamma Művek nukleáris mérőműszereket, a Pharmatrade kozmetikumokat. gyógyiszap- és Richtofitkészítményeket mutat be. A Medimpex Gyógyszerkülkereskedelmi Vállalat gyógyszereket visz a kínai fővárosba, s szakmai előadásokra hívja a már meglévő és a lehetséges partnervállalatok képviselőit. Az idei kínai szakkiállításon két tucatnyi ország több mint száz vállalata vesz részt. Több neves amerikai, nyugat-európai és japán cég is bemutatja legújabb egészségügyi műszereit, kórházi berendezéseit és gyógyszereit. Tervpályázat A tfzre vigyázzatok! A vG melletti iiHiilőhp- * A víz melletti üdülőhelyek, elsősorban a Balatonparti és a tfermálvizes üdülőkörzetek szabadidő- és szórakoztató központjainak kialakítására közös tervpályázatot hirdetett az Építésügyi és Városfejleszési Minisztérium, valamint több országos főhatóság, állami és társadalmi szervezet. Az a cél, hogy a szabadidőközpontban megteremtsék a vízparti üdülést - és a balneológiai gyógykezelést kiegészítő kulturális, sport és más szórakoztató programok építészeti, tárgyi feltételeit. Kongresszus - oldalnézetből Cigarettával a kezemben sétálok a kőbányai vásárvárosban. Én vagyok a kirívó példa. Mostanában itt senki sem gyújt rá. A dohányzás hajlamosít a rákra, s ezt ki tudná jobban, mint a rákkutafók. akik itt rendezik világkonferenciájukat ezekben a napokban. Több mint nyolcezer kutatóorvos és klinikus — valamennyien az UICC, a Rákellenes Világunió tagjai — gondolkodik most közösen azon, miképp lehetne feltárni ennek a betegségnek az okait, hogyan lehetne gyógyítani az embereket. A ráktól mindenki fél; és annyit majdnem mindenki tud a lényegről: kóros sejtburjánzás kezdődik az emberi test valamelyik szövetében. Sétálok a kőbányai vásárvárosban, cigaretta van a kezemben, s nem tudom, hogy vajon a káros dohányfüst okozott-e már olyan károsodást a szervezetemben, ami esetleg rákhoz vezethetne. Sokan vagyunk így. Félünk, de igazából nem teszünk semmit azért, hogy betegségünk kialakulását megelőzzük. Hídvégi Lgon sugárbiológussal beszélgettem néhány nappal ezelőtt. Azt kérdeztem tőle, mi okozza a rákot? Hosszas magyarázatba fogott. Annyit értettem csak meg a szavaiból, hogy a rák is egyféle anyagcserezavar, csak molekuláris szintű. Az emberi szervezetet sok-sok káros hatás 3ri; vegyi anyagokkal találkozunk, sugárzások érnek bennünket, dohányzunk, alkoholt fogyasztunk, növényvédő szerekkel kezelt táplálékokat fogyasztunk. Ilyen hatásokra történhet aztán, hogy valamelyik sejtünk örökítő anyagában változás történhet, s nem ügy szaporodik tovább, ahogyan az természetes volna. A mutáció űtjjjn keletkező fehérje becsapja a sejtet, kóros burjánzásra kényszeríti. Ilyen egyszerű volna? Nem tudom. Nem vagyok szakember. A dolog bizonyara sokkal komplikáltabb annál, hogy a hétKöznapi ember megértse. A hétköznapi ember csak fél a ráktól. És remél. Reméli, hogy a kutatók és a klinikusok segítenek a baján. Lapis Károlytól, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem professzorától hallottam: minden bizonnyal sfkerült megtalálni azt az utat, amelyen valóban érdemes elindulni. A tudomány eddig dilemma előtt állt. Kísérletes körülmények között különféle anyagokkal sikerült azonos ráktipusokat létrehozni állatokban. Miképpen? Senki sem értette. A magyarázatot az ügynevezett onkogének fölfedezése adja. A DNS egy-egy kisebb szakaszán történő mutációs elváltozásról van szó, ez szinte minden rák alapvető oka. Megvan tehát a kiindulópont! Engem, mint minden embert, az érdekelt, hogy van-e, lesz-e megoldás? És SZEGEDRE LÁTOGATNAK A RÁKKUTATÓK A XIV. nemzetközi rákkongresszus résztvevői vasárnap pihenőnapot tartottak. Ismerkedtek Budapest nevezetességeivel, Szentendrére látogattak el. A kutatók az idegenforgalmi nevezetességek mellett azonban tudományos intézmények tevékenységét is tanulmányozzák: az elmúlt napokban megtekintették a Weil Emil Kórház-Rendelőintézet rákbetegségeket gyógyító osztályát, az Országos Onkológiai Intézet kísérleti programját; hétfőn pedig a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Intézet központjába, illetve a Semmelweis Orvostudományi Egyetem I. számú Kórbonctani és Kísérleti Rákkutató Intézetébe látogatnak. A tanácskozás résztvevői kedden az Országos Onkológiai Intézet ápolói és klinikai programjával foglalkoznak, szerdán pedig az Országos Hematológiai és Vértranszfűziós Intézet, illetve a SOTE pediátriai klinikájának tevékenységét tanulmányozzák. Ugyancsak ekkor tekintik meg a Frédéric Joliot-Curie sugárbiológiai és sugáregészségügyi kutatóintézetét. én is, mint .mindenki hiszem, hogy lesz. Olvastam, hogy az összes daganatok 40 százalékát ma már gyógyítani tudják. Igaz, ebben az adatban szerepel a bőrráké is, amely százszázalékos eséllyel gyógyítható, s a négy-öt százalékban gyógyítható hasnyálmirigyráké is. De ha apró léptekkel is, a tudomány halad előre. Ahogy egy orvosi kerekasztal-konferencián hallottam: az éles kés (az orvosi szike), a tompa kés (a radioaktív sugár) és a kemoterápia (a gyógyszeres kezelés) a rák gyógyításának manapság a három legfontosabb eszköze. Budafokon, a Törley-kastélyban — itt működik az Országos Frédéric JoliotCurie Sugárbiológiai és Sugáregészségügyí Intézet *— láttam egy génsebészeti laboratóriumot. (A műszerek sokkal kevésbé látszottak bonyolultnak, mint hittem volna.) Itt hallottam egy nagyon régi, de űjrafelfedezett rákgyógyászati eljárásról. Ez a hipertherrrua. A daganatos részt mikrohullámokkal 43-44 Celsius-fokra melegítik fel. A hő akadályozza a sejtburjánzást, s a beteg gyógyszeres kezelést és besugárzást is kap. Nagy esély mutatkozik arra, jtogy lelassuljon a rákos folyamat. Sétálok a kőbányai vásárvárosban, a rákkongresszus színhelyén, kirívó példaként, s azt jut eszembe, amit már annyiszor elmondtak nekem: minden betegség elleni küzdelemnek a legfontosabb 3leme a megelőzés. EK kéne dobnom a cigarettát. És nemsokára hallom is a szombati sajtótájékoztatón: a passzív dohányzás is veszélyes. Megvizsgáltak ezer embert, ötszázan nem dohányoztak közülük, „mások füstjét" szívták, mégis tü-. dőrákosok lettek. Aztán azt is hallom, hogy a bélrákok kialakulásában ludasak például a magyar étkezési szokások is. Sok füstölt húst eszünk, kevés gyümölcsöt, főzeléket, vitamint és ásványi sót. Sok alkoholt iszunk, és keveset mozgunk .. . Lassan vacsoraidő van már. Egy szelet rozskenyér, és egy pohár kefir mellett döntök. Rákkongresszus. Már maga a szó is felelmet keltő: rák. Hiszek azonban abonn, hinnem kell, hogy ez a nyolcezer kutató és gyakorló orvos nemhiába gyűlt itt össze. Minden küzdelemnek van oka és célja. És egyik sem értelmetlen. A büfében együtt vacsorázom egy ötven körüli fér* fival. Jóízűen eszi a szendvicsét. Amikor megpróbálok szóba elegyedni vele, kiderül, nem orvos. „Én kigyógyultam, mondja, s amikor előveszem a zsebemből a symphoniás dobozt, elnézést kér, és átmegy egy másik könyöklőhöz. Megértem, de félek, hogy mégsem értem a dolgot egész pontosan. El kéne dobnom a cigarettásdobozt is!? Petri Ferenc A tűzoltószert ír az eszközök gazdag tárháza Szombaton reggel ifj. Szilágyi Lajossal, az éppen ügyeletes szolgálat vezetőjével, sétálgatunk a gyár területén. A fonodában nagy a csend. Fény is alig van az üzemcsarnokokban. Csak az ajtók feletti jelzőlámpák gyér sárga fénye és az ablakokon, nyitott bejárókon beszűrődő kevés napsugár világol. Közben találkozunk ügyeletes tűzoltókkal, akik a figyelmeztető feliratos táblákat, kihelyezett gázés poroltó készülékeket tisztítják meg hosszűnyelű kefével a hét közben rájuk rakódott pihéktöl. Ez a tűzoltók rendes hétvégi munkájához tartozik. Csakúgy, mint az, hogy ellenőrizzék a vizes hordókat. A tárolókból kétujjnyinál több víz nem hiányozhat. Kísérőm megmutatja a nem oly régen felszerelt blokkolókat is. A tűzoltók minden második ellenőrző sétájukon a réshez illesztik a mágneskártyát. Ez a berendezés ibizony a pontossághoz szoktat. A tűzvigyázó csapat „főhadiszállásán", Varga Mihály szertáros szobájában leülünk pár percre beszélgetni. Bevallom, kissé zavarban vagyok: szabad-e itt a tüzet emlegetni? Vendéglátóim megnyugtatnak, hogy igen. — Évente általában körülbelül 80 esetben történik befüstölés a gyárban. Ez a tűz legenyhébb formája a mi területünkön. Ennél komolyabb probléma és szerencsére sokkal ritkább eset a parázslás. — Mj lehet az oka a befüstöléseknek? — A pamut nagyon könynyen felmelegszik a nem valami magas gyuláspontjáig. Ha egy csapágy vagy egy ékszíj beszorul, már hamar jöhet utána a füst is — világosít fel Varga Mihály. — A kis füst „elfújásához" Gyapotbálák garmadája, frissen sodort fonalak gurigái, tízezrével, műszálak tonnái, éppen most gzőtt szövetek kilométerei; megannyi gyorsan lángra lobbanó, hirtelen elhamvadó anyag, óriási tömegben, tízmi liós értékekben. Ezekre is vigyáz a Szegedi Textilművek hét végi tűz:ltó szo'gálata. elég egy könnyű, vizes locsolás? — Nem egészen. A pamutot vízzel oltani nem könynyű, mert ha körbelocsoljuk is, azért még belül tovább izzik — kapom a szakszerű magyarázatot ifj. Szilágyi Lajostól. Nálunk erre a célra a legjobban a gázoltó vált be. Ennek a módszernek nagy előnye az is, hogy nem szennyezi anyagainkat. Használata után perceken belül indulhat ismét a munka. Egyébként előírás nálunk, hogy minden, a tűz által megérintett anyagot azonnal le kell vinni a kazánházba. — Emlékeznek-e kemény helyzetekre? — Én még csak négy éve végzem ezt a munkát — mondja ifj. Szilágyi Lajos. A legnagyobb esemény ez idő alatt az volt, amikor a tisztítóban olyan erős volt a füst, hogy gázálarcban oltottunk, Édesapámtól haLlottam a bálaraktár régi, emlékezetes égéséről. Várga Mihály is — szerencsére — csak kisebb tüzekre emlékezhet. — Mostanában a hírek, sajnos, gyakran szólnak hazai gyárak nagy tüzeiről. Nem okoz ez szorongást itt a szertár környékén? — Az elmúlt hónapokban •nekünk is több volt a munkánk az átlagosnál — mondja Varga Mihály. Megszaporodott az idegen hullaRossz (?) hír a szörfösöknek A vizisportok városa 'is Szeged. Papíron s a köztudatban. A gyakorlat teljesen más. Két jármű „igazolatlanul" hiányzik a Tiszáról: nincs vízibicikli és nincs szörf. Nincs, mert nem lehet, pedig a Vizek veszélyei cimü kiadványban a következőt olvasom: ,.Elképzelhetetlen a Balaton, a Velencei-tó, a Duna, a Tisza csónak és vitorlás nélkül". Elképzelhetetlen? Sajnos nem. Elképzelhető. Láthatjuk, hogy nem látiuk a kellemes kikapcsolódáshoz, az egészséges testedzéshez nélkülözhetetlen vitorlásokat, deszkákat. A vízirendőrségen úgy tájékoztattak, hogy az említett sporteszközök a folyón azért nem közlekedhetnek, mert ezekkel tilos keresztezni a hajóutakat. Szabadjon megkérdeznem: a Bala'onon nincs hajóút? Más! Vízisível szabad száguldani a Tiszán? Ez utóbbit veszélyesebbnek érzem, mint a szörföt. Söt próbáltam is, kevés sikerrel. Az Ativizig a gazdája vizeink nagy részének. A híres Maty-ér, a sokak által agyondicsért evezőspálya is a vízügyé. Ott sem találunk szörföt, vízibiciklit. A tilalmat csak félig értem: nem lehet. mert a kifeszített bólyák balesetveszélyt rejtenek. Értetlenségem egyik fele ez: a pálya bólyamentes másik ágában miért nem lehet deszkázni? A vízművek az egyetlen cég, amely pártolja a nevezett sportokat. Sziksóson szabad a szörf, persze a fürdőn kívül, a csónakázó tavon. Illik tudni: nem ingyenes. A napi szörf jegy 25 forint. Megtudtam azt is, hogy az a fránya Tisza szűk, nehéz rajta megfordulni, sőt még a halak is bűnösek. Azok ugrálnak és így ezekért a rakoncátlan pikkelyesekért senki sem vállal felelősséget! Igy állunk hát. Minden illetékes készséggel tájékoztatott. Ertem, megértem őket, hiszen szabályzatok, utasitasok, előírások kötik kezeiket. De ezeket emberek alkottak-, s talan még akkor, amikor csak hírből hallottunk a szörfözésről. S ha már embergyártotta tilalmak ezek, úgy azok módosíthatók is. Ismét a nagy tóhoz, a Balatonhoz térek vissza. Azon tudomásom szerint jóval több a kijelölt hajóút, mint a Tiszán! A. S. dék a bálákban. Nem segített nekünk a hetekig tartó nagy forróság sem. De bízunk a felszereltségünkben és felkészültségünkben. A szertárban levő oktatóterem nem kihasználatlan. Minden héten két órás oktatást tartanak itt az önkéntes tűzoltók részére. Nyolcszáz köbcentiméteres motoruk állandóan kész a bevetésre. Poroltók és gáz-oltók tucatjait látom a polcokon. Ezek tartalékok. Létrák, védőruhák, lámpák, csákányok és lapátok. Soksok eszköz, ami a legjobb helyen itt a szertárban van. Jó lenne, ha használatukra nem kerülne sor. Tizenhat órás szolgálat. Keresem a tévét a készenléti helyiségben. — Ez szolgálat! — mondja •ifj. Szilágyi Lajos. Itt nem lehetnek szórakoztató eszközök. A sziréna minden pillanatban megszólalhat. S azt a készenlétnek is azonnal meg kell hallania. Sétálunk tovább a szolgálat vezetőjével. Kiderül, hogy ő a hétköznapokon a fésűs gépek mestere. Sőt, tagja egy végéemkának is. A csapat most éppen nyári szünetet ta»t. de a következő hét végén már megint dolgoznak majd. A szövődében most is csattog a gépek fele. Mellettünk a tűzveszélyre figyelmet felhívó táblák és az oltóeszközoK. már tisztán csillognak. Pár szóra megállunk Minyó Ferencné mellett, aki az Arutisztító végéemkának a tagja. — Volt elegendő munkájuk az idén? — Egész nyarunkat itt töltöttük mindhárom szövödénk — a szegedi, a dorozsmai és a halasi — jól dolgozik. Mi pedig kevesen vagyunk teljes termelésünk átvizsgálására, így bőven van munkája a társaságnak. — De biztosan megéri a plusz munka . . . — Azért jövünk már be évek óta szombaton és vasárnap is. S maradunk egyegy műszak ufán még négy órára. — Az eltelt hosszú időszak alatt belefáradtak a sok munkába, vagy megszokták, hogy a gyárban eltöltött idő az önök számára lényegesen hosszabb heti 40 óránál? — Muszáj vállalnunk a plusz munkát. Ha leállunk, úgy felszaporodik körülöttünk az áru, hogy sohasem tudjuk magunkat utóiérni. Igazán diplomatikus válasz volt! A késztermékek között igazán szép damaszt- és ágyneműanyagokat látunk. Miközben ifj. Szilágyi Lajossal a porta felé ballagunk, kiderül, hogy számára este 10 órakor ér véget a munka. Töle édesapja veszi majd át a szolgálatot. Tehát Szilágyiéknál családi 'tradíció a vörös kakas elleni küzdelem. Kívánjuk, hogy a Textilmüvekben és más gyárakban is minden szolgálatátadáskor a naplóba a következő mondat kerüljön be: „Különös esemény nem történt!". Böle István i