Délmagyarország, 1986. augusztus (76. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-20 / 196. szám

46 Szerda, 1986. augusztus 20. Ebből a faluból négyfelé lehet kimenni. A négyből három divatos mostanában, mert miért menne a költözni vágyakozó Forráskútra, Bordányba vagy Szatymazra, de a negyedik, amelyik Dorozsmára visz, azon át meg Szegedre, nyalni való mézesmadzag is lehetne. Akik hajdanában asztalnál ülve megtervezték, hogy Szatymaz lesz az a központibb hely, amelyik magához szívja, még nagyon természetesnek hitték, hogy kisebb falvaink megszűnnek, és nekünk csak a nagyokat kell fejlesztenünk. Akik mostanában inkább a realitásokból indulnak ki, Szegedet tartják olyan porszívónak, amelyik a környező falvakat magához rántja, de mire ez a nóta eljutott volna Zsombóra, megfordult a szél. Inkább kifelé mennek az emberek. Zsombó tehát él, és hogy élhessen, virágzik. Az asztalnál ülők inkább úgy mondják, örvendetesen fejlődik, mert megőrizte népességmegtartó erejét. Alig van újság, amelyik ne irt volna már róla. Példafalu kezd lenni. Mi könnyebb helyzetben vagyunk, rezdüléseit régóta figyeljük, és minden változásáról igyekeztünk hírt adni. Az az igazság, így se győztük szuflával. Mire leírtuk az egyiket, ott volt a másik. Nem baj, ha most kicsit magunkat is ismételjük, és kiegészítjük olyanokkal, amelyek eddig el-elbújtak előlünk, hátha találunk újabb magyarázatokat is. Kezdjük ott, ahol már elkezdtük. Amikor két új ház épült a kicsi falu innenső szélén, igen erősen büntetni akart a járási tanács. Ami a táblán kívül esik, az már tanya, tanyán építeni nem lehet, tessék lebontani. Máshol is megesik, és máshol is kellemetlen, ha bentről akarják megmondani, miként kell élni idekint — nem is olyan régi korok vaskalaposságát az építési hatóságok őrizték legjobban ma is, ennélfogva kirázta a hideg a legjámborabb állampolgá-. runkat is, ha közelükbe kerülni volt kénytelen —, ezeket a házakat mégse bontották le, inkább tovább épült az új utca. A tábla ugyan a régi helyén van még, de a két ház belső területnek számít már. Ha tegnap lebontottuk volna a mát és a holnapot? Ne is folytassuk tovább. Nem újdonság az se, hogy az utóbbi húsz évben itt is kicserélődtek a házak. A minap végigjártuk a főutcát, mégse találtunk szemrevaló régi házat benne. Máshol is így történt, és igy történik ma is. Házakban kifejezhető nemzeti vagyonunk akkorát emelkedett, ki se tudjuk fejezni. Nem telhetetlenségünk az oka, inkább korábbi elmaradásunk, hogy még mindig nem elég. Illene elővenni most csattogó ostorunkat, és hozzáfűzni, a gyönyörű és terjedelmes házakat még mindig összehúzódva lakják. Nem tesszük, mert az életmódváltozások sokkal bonyolultabbak, másrészt, sajnos, a városi példa is Zsombó élni akar ezt sugallja. Nem úgy, hogy mi is üresen hagyjuk lakásunk nagyobbik felét, hanem úgy, hogy a miénknek nincsen is nagyobbik fele. Ha tenyérnyi konyhában megfőzhet itt a család, hogyne főzhetne meg odakint a nyári konyhában? És ha már kint főznek, akkor lakhatnak is ott. Az se újdonság, hogy vagy víztorony adja a vizet, vagy csőkúíszolgáltatja, hidrofórral fölszívatva. Sajnos, vizeink olyan gyorsan romlanak, így is bajban vagyunk. A vízhez és a villanyhoz azonban új összkomfort-tényező járul mostanában: gázon lehet sütni-főzni és fürdővizet melegíteni. Szinte biztosra vehető, hogy a napi munkából hazatérő, esetleg permetező ember beáll a kádba, és lemossa magáról a nap mocskát, mielőtt asztalhoz ülne. Szokni kell persze ezt is. A gázzal kiegészített összkomfortot azonban a zsombóiak tanyára is kezdik érteni, és ez akkora fordulat, vissza kell térnünk rá. Nem győzzük dicsérni, hogy a falu vezetői mennyire bátrak, ha előre kell nézniök. A kéttantermes kis iskola ebben a húsz évben lett — szakaszonként növögetve — tornatermes, sokműhelyes, nyelvi termes nagy iskolává, és tervezik mellé az uszodát is. Hadd legyen okosabb a gyerek, mint az apja! Ez az a tényező, ahol megállnunk egyetlen percre se szabad. Megírtuk már, de nem győzzük ezt se írni, hogy amit lehet, ebben a faluban közös összefogással építenek. Kalákában jönnek Szegedre házat bontáni, együtt vakargatják le róla a régi maltert, és együtt vannak akkor is, amikor betont kell keverni vagy új maltert hordani. Tavaly elkészült a hatalmas iskola, idén már a művelődési házat javítják meg. Nem olyan régi az, hogy mindenáron javítani kellene, csak éppen korán öregszenek gyöngén megépített házaink. Leszedték a palatetőt, cserepet raktak helyére, kuglizó is lesz mellette, csak éppen igazgatója nincsen. Ebben sincsen egyedül: mire minden jó lenne, jobb helyet kínálnak az igazgatónak, és elmegy. Megírtuk már, hogy a falu közepén kis terecske készül, szökőkúttal. Sajnps, a falu régi tervezőinek más vágányon járt az esze, ezért az út megcsuklik közben. Tavaly lerakták már az új gyógyító központ alapjait, idén a falakat építik fölé. Azt azonban nem írtuk meg, hogy Szalay néni adta az ötvenezer forintot az alapokra, mert mindenképpen segíteni akart a falun. És ha a pénz megvan, legyen is belőle azonnal alap. Később csak romolhat a pénz. Új helyzet: az emberek nemcsak két kezük munkájával, de pénzükkel is segítik a közös fejlődést. Jó lenne most neveket fölsorolni, de hosszú lenne a sor, és nem is szeretné mindenki, ha kikiabálnánk, hová teszi megtakarított forintjait. A közadakozás mindenesetre új szempontokat is fölvet: szabad-e idejétmúlt rendeletek mindenáron való végrehajtásával oldalba ütögetni az adakozót. Lehet-e erkölcsös egy tanács? Ha viszont a forintok elfogadásával jobbra-balra elkötelezi magát, szigorú maradhat-e ott, ahol a szigor létkérdés. Régen úgy fogalmazták volna, beleeshet a" tömegek uszályába. Azt hiszem, egészen világos, hogy nem erre megy ki a játék. Segíteni akarják községük tanácsát, és nem megvásárolni. Ha ennyien segítik munkával és pénzzel, könnyű észrevennünk, többségük tanyai. Könnyen elintéztük annak idején a tanyák sorsát is, azt mondtuk, költözzenek be, ha vizet és villanyt akarnak, de semmiképpen ne építsenek kint. A világ hamarabb változik, mint a törvény, a tanácsiak azt szeretnék tehát, hogy építhessenek új tanyákatjs az emberek. Nem kell nagy belátás hozzá, miért. Kell az a sokféle portéka, ami onnan kikerül. És itt kezdenek gondok lenni éppen. Szakszövetkezeti faluról van szó, annak idején úgy képzelték ezt a típust, hogy fokozatosan nő a közösen művelhető terület, és szépen átbillen termelőszövetkezetté. Azóta már azt se tartjuk nagyon visszalépésnek, ha a téesz alakul vissza szakszövetkezetté, mert a gyümölcstermelő körzetek néha előnyt kínálhatnak így. Ha bátran néznek előre, fájdalmas jövőt láthatnak, legjobb tehát elébe menni, és megváltoztatni, amíg lehet,. A szakszövetkezet ugyan erősen állítja, el tudja fogadni az elhalok földjeit, de csak azért mondja, mert nem gondolta annyira végig még. Évente körülbelül harminc ember kezéből esik ki a kapa, és ez a szám föltehetően emelkedni kezd. A szövetkezet azért se fogadhatja el, mert hosszú-hosszú földcserék árán tudná csak beforgatni őket a nagy táblába, gyümölcsösterületen viszont a földcserék ezerszer nehezebbek. Jobban menne persze a dolog, ha az örökösök is belépnének a szakszövetkezetbe, de azok nem akarnak belépni. Újkori mánia kezd ugyan lenni, hogy vissza a földhöz, de ez egyrészt nem olyan mértékű, hogy alapozni lehessen rá, másrészt pedig a visszatérő hamar észreveszi, hogy idegenül bukdácsol saját hazájában. Akkor ment el, amikor megtanulhatta volna, hová mit szabad vetnie, és mit nem, hol szokta elverni a homok a termést, és hol a jégeső, hol fagy el legkönnyebben a szőlő vagy a paradicsom. Ki taníthatta volna meg? Saját apja, ha hagyta volna. Ha fenyeget ez a veszély, számoljunk vele, és próbáljuk meg kivédeni. Ne akkor szaladgáljunk állami támogatásért, amikor már beszaladt a madzag, kössük oda valamiképpen a nélkülözhetetlen munkaerőt a földhöz, esetenként a tanyához. Borzolódik a szőrünk, ha ezt halljuk. Előre akarunk menni, vagy hátra? Kényszeritsünk vissza akármilyen fondorlattal is embereket? Semmi kényszerítésre nem gondolnak Zsombón, csak gondolkodnak. Tanyáink többsége is kicserélődött az utóbbi húsz évben, és többségük összkomfortos gazdaság lett. Ahol el akarják adni, és be akarnak költözni, semmiképpen ne álljunk útjukba, sőt segitsük őket, mind eddig, de adjunk lehetőséget rá, hogy újak is épülhessenek. A bábái részen például, ahol a természeti adottságok a legjobbak, ahol a gázvezeték is átvezet, ahol víz és villany már eddig is volt. Körülbelül háromszáz tanyába akarják bevezetni a gázt és engedélyért folyamodtak, hogy legalább kétszáz új tanyát is építhessenek. (Emlékszünk az elejére? Akkor még le akarták bontatni az új tanyát, most inkább építenék.) Fordult persze a szél, föltehetjük a kérdést igy is: ki akar ma egyáltalán tanyát építeni? Az talán mind, akinek semmi hátrányt nem jelent, hogy tanyán van. A műút ott megy el a ház előtt, a sokat emlegetett víz és villany, sőt a gáz is ott van. Gépesíthet kedvére. Kocsija van vagy lesz, akárhová eljuthat könnyen. Most a pesti távolságokat figyelik: mennyit kell ott utaznia valakinek, hogy átjusson a város egyik sarkából a másikba? Csak egy ugrás, és itt van Szeged! A Szatymazra menő út mentén, a Wesselényi iskoláig épülhetnének. És honnan akasztanak le kétszáz családot, aki gyorsan akarna ott építeni? Az újházasok többségének itt sincsenek milliói. Hátha lehetne olcsóbban is! Kezdik mondogatni a világosfejú építészek, hogy a földből Jehet legolcsóbban házat rakni. Szigetelni már tudunk, kemény alapot is adhatunk alájuk, és ha az eddigi vályogházak akár százötven évig is eléltek, akkor a mostaniak még tovább is tarthatnak. Ha egyáltalán szükség lesz rájuk. Addig már eljutottak a mostani fiatalok, hogy utálják a lépcsőjárást, és a tetőtér-beépítést a legdrágább megoldásnak tartják. De ki megy bele a gödörbe vályogot vetni? Nem biztos, hogy mindenkinek bele kell mennie. Sorozatban jelentkeznek emberek, akik géppel tudnának vályogtéglát gyártani, akár ezerötszázat is óránként. Most úgy állnak az emberek, hogy telepiteni se mernek újabb gyümölcsösöket, és semmiféle tartós értéket nem sietnek létrehozni, mert nem látják maguk mellett gyereküket és unokájukat. Ha igy folytatódna, kihal ez a nemzedék, és kiürül Zsombó. Kinek a kedvéért hajtották akkor szinte betegre magukat? K«mény gazdasági érdeksérelem következik be — mondja a tanáqselnök —, ha nem megyünk a gondok elé. öt-tiz év múlva már késő lenne. Egy-egy holdat foglalna el az új tanya, hogy lakni is, dolgozni is lehessen benne. Azt már tudjuk, egy tanyasor többet adhat az országnak, mint egy gyönge üzem, nem beszélve Szeged ellátásáról, és nem beszélve arról se, hogy korunk legnagyobb réme, az elmagányosodás, az egyedül maradás egyszerűen megszűnne. Hányan áhítoznak rá mostanában, és mennyien hiába! Azt is mondja a tanácselnök, olyan lehetőség van a kezükben, ha ezt elpuskáznák, megérdemelnék, hogy elzavarják őket. A szakemberek persze váltig mondják, hogy nem gazdaságos így építeni, mert messze •vannak egymástól a házak, és a közmű igen drága. Amennyivel drágább, mint a sokemeletes társasház, azt szívesen megfizetik az emberek, az államnak gondot tehát nem okoznak, hasznot annál inkább. Sok falunk fejlődött és fejlődik ma is, semmi új nincsen benne, ha Zsombó is ezt teszi. A féloldalasságot akarja azonban megszüntetni: hadd fejlődjön a tanya is, mindnyájunk javára. Nem régi normák szerint, a lehető legkorszerűbb igényeket megcélozva, az ott lakók gusztusa szerint. Legalább egy tófejjel meg kéli tudnunk előzni, ami józan számítás szerint elkerülhetetlen lenne. Okosan élni csak igy lehet. HORVÁTH DEZSŐ SASS ERVIN Napisten pajzsai hidakat építek aranyhidakat virághidakat öleléshidakat szeretethidakat és átkelek azokon a felhőket tartó tornyokig és együtt kiáltom a harsonákkal a dombok tenyerén pirosló tulipánmezőnek pirosodjatok vérszínű lángok ti hidak pillérei táruló szirmok lángoljatok ti a napistennek rubinpajzsai és védjétek a hidakon megérkezőt CSANÁDYJÁNOS Üzenet Motorzümmögés — távoli üzenet. Hullámokat rezget. A sűrű fény pigmentszemcsékkel fedi arcomat. Mint rég. Újra felém zúdul a messzeség. A cséplés riadója vagy ebédszünetek békés méhzümmögése közelit szívemhez? — amely fekete barázdáival annyiszor meggyötört? Hát olyan távoli, az évek-erdejében elvesző az ifjúság?! Mert & van itt rokon zajaival. S az eltűnő idő. «