Délmagyarország, 1986. augusztus (76. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-18 / 194. szám
12 Szombat, 1986. augusztus 18. DM röviden T Aug. 18-tól aug. 24-ig A mai, hétfői Ilonát leszámítva, többnyire ritkábban használt férfinevek uralják a hQtet. Kedden a Hubákat, csütörtökön a Sámueleket, pénteken a Menyhérteket, szombaton a Bencéket, vasárnap a Bertalanokat köszöntik — Igaz, közben szerdán, alkotmányunk ünnepén, az Istvánok is ünnepelhetik, akik akkor tartják ... Ami a hazai eseményeket illeti, a hét végén befejeződött a MAPRJAL VI. világkongresszusa Budapesten (erről olvasható Interjú lapunk 3. oldalán). Szombaton lépett föl a Budai Parkszínpadon az a mexikói népi együttes, mely műsorának címével, Mexikó '86, nekünk, magyaroknak, még mindig kesernyés emlékeket idéz. Felavatták a fonyódi vasútállomás új épületét, s elhagyta a győri kórtházat a visszavart karú NSZK-beli kislány. Tegnap kezdődött. Budapesten, az Átrium Hyattban, a Nemzetközi Rákellenes Unió közgyűlése; Szentgotthárdon határ menti nemzetközi kulturális találkozót tartottak; megkezdődtek a csákvári napok, s befejeződött az orszáROS nemzetiségi fesztivál Tatán, a I. nemzetközi Helikonfesztivál pedig Keszthelyen Ma, hétfőn, folytatódnak alkományunk ünnepének előkészületei szerte az országban. Budapesten, a Néprajzi Múzeumban, a Népművészet mestere és a Kiváló népművelő kitüntetéseket adják át; Szegeden, a megyei tanácsházán vehetik át jutalmaikat a népművelés érdemes munkásai. Érdekes sajtótájékoztató színhelye lesz a „Győr Irány: a folyóparti napsugár. Ballagok lassudan a sétányon, simogat még csak a fény, mi reggeli, de verő lesz majd délután kettőkor. Piros-fehér padokon üldögélnek a betegek, arcuk a Nap felé (fény érkezik onnét, meg a halál ellentéte), s oly hirtelen gyógyulnak meg, ahogyan a virágok nyílnak a természetfilmek gyorsított fölvételein. Arcik kisimul, hegek varasodnak, s az emlékek, magától dobódik le a fejről a kötés. Körülöttük látogatók, unokák, bennük a nagyapai-anyai arcvonások. Hiába ványadt s fekete az apa (a vej), kiütközik a gyereken a nagyapai, elmúlott szőkeség, szeme kék, mint a katáng, lába-karja máris erős, nem görbe és nem törékeny, elbírja ez majd a munkát, akárhová is kerül. Program csak a művészvér benne, lehetség, a majdani gyerekeké (ha ez bejön: jaj nekik!). Amott az a lányka (három) eredendően szelíd (nem pedig „jól nevelt", mit hírlel a szülői állítás), dél-szibirid vagy Alföldtípus, mint a padon a nagymama. Szemük egymástól távoli, köztük a tisztaság, jellemük, mint szemöldökük, határozott, egyenes. Itt ez ötévű, eleven kissrác arca nevető (minthogy nevet), szeme ragyog, keze-lába cingár, elfújja, ha feltámad a szél. Kihúzott derékkal ül a nagyapa: nem veszett el, lám, az Aladzsicsi-vér, csak eltűnt a lányában, mint karszton a búvópatak. Az a nagylány hirtelen s szőke. HatalVízparton mas, mi hatalmas (mindene), nem flegma ő, határozott, „ez igen", csettint, bólint a nagyapa, „ilyen voltam én legényben, csak úgy pisiltek utánam a magyar lányok Baranyában, ha végigmentem (-tünk), Volksbund-nótát énekelve". S egy fakó, nyeszlett kisfiú, fülében vatta, térdén nincs plezúr (ami nagy baj ez életkorban!), tenyere — vélhető — hideg s mégis izzad, „itt vagyok", gondolja a nagyapa, „itt vagyok, ismétlődötten, én". A folyó ... Csillog a víz, fényforrás: a Nap. Az iszapban királysír, es zárkózott kagylók, belsejükben gyöngy nem található, de talán aranypénz, és az igazság? ... Diszkrét ragadozók (süllők) lebegnek a mélyben látszatra energia nélkül, ám megfeszítve minden izmukat, örvénylik hiszen a víz. Tétova biztonsággal kapják el a kishalat, többféleképp viselkednek egyidejűleg, mégsem hullanak szét (nagy akrobaták), s ha elnyelték a zsákmányt, ők maguk az eleven, furdaló lelkiismeret. Gyors és erőszakos márnák cirkáznak a vizfenék táján, meg nem állanak egy pillanatra sem, táplálkozni kórházi kifolyóhoz járnak, elkapkodják, mit) hoz a canal: megalvadt vért, bébiételt, rákos szöveteket, méhlepényt és kioperált vakbelet. Jóllaktak, máris tűznek a tiszta vízbe vissza, hogy vehessenek levegőt is. (Ülök görnyedten a rakparti lépcsőn, a vizet nézve, érintkezve egymással a térd meg a könyök, az áll s a tenyér.) A legmélyebb részen, talán egy szakadt partú kanyarban, hol a partnak vágódik a sodrás, vízbe csúszott fák közt különféle színű harcsák aluszszák merev nappali álmukat, testhelyzetük lehetetlen, kitekert, ezt engedik a gyökerek. Keszegek csipkedik fejükről a parazitákat, nem mozdulnak a harcsák, de eljő majd az éj s megrendül a vízalatti erdő, tartomány: óriási harcsa moccan, maga a mítosz, rettegés, az ismeretlen vizektói, a sötétségtől: a kortalan Silurus. Moccan, tehát lavórnyi buborékok szállnak a mélyből, visszafelé forog az örvény. Libák tűnnek el a víz színéről, erdei vad itt nem úszhat át a folyón, az öngyilkosokat ki nem fogják soha. Megroppant koponyát lel az aranyász meg a rákász, torkából még nem halt el az utolsó kiáltás. Vihar zúg az éjben, a folyón, villámlik, hördül a távoli ég. Éledő reménnyel, némán a halász a vízre megindul, s — ez nyilvánvaló — e partokra vissza immár sosem tér. „Igen, ez történt, s így" — mondtam magamban, felálltam a lépcsőn, „és most már így is marad, örökre". Soha nem írtam meg ezt a történetet. Farkas Csaba ÜJ FELÜLJÁRÓ CSEPPKÖBARLANG •Űj vasúti felüljárót építe- A magyar barlangászok az nek Győrött. Az új híd két- idei nyáron több új barlangi Ha este van reggci motoroshajó fedélzete: tobb utazási iroda együttes sajtó- sávos lesz, s mindkét oldalán járatot fedeztek fel hazánk- Akj a pöld tü,só oldajára tájékoztatót tart az őszi-téli társasutazásokról. külön kerékpáros és gyalo- ban, és külföldön. Különösen de legaIábbis 5_6 idöA héten fejeződnek be Szegeden az idei szabadtéri já7 gos útszakaszt is kialakíta- értékesek a Mecsek hegység eltolódást jelentő távolságra tékok. Tegnap is ment, holnap, kedden búcsúzik a Tosca, szer- nak. A munkákra alig vala- Mélyvölgyi Kőfülke Forrás- ^ jk annak. szervezete egy Tények, teóriák, tudomány dán pedig a 100 tagú Budapest cigányzenekar koncertje mivel több, mint húzza a finálét. szánnak. évet barlangjában eddig részletek. feltárt péig ezen a szinten maradt. Innen viszont újabb emelkedés következett be, úgy, hogy a 123 vizsgált év három legmelegebbje 1980, 1981 29-34 fok Közlekedés az Árpádemlékműhöz Várható időjárás az ország területén ma estig: A nyugati és az északi országrész Az ópusztaszeri ünnepség- autóbusz. A csengelei tanácsfölött időnként megnövekszik re a menetrend, szerinti háza bejáró útjától reggel 7a felhőzet, a délutáni órák- buszjáratokon kívül kisegítő kor és 9-kor, vissza utoljára ban néhol futó zápor is lehet, kocsikat is indít a Tisza Vo- 19 órakor megy autóbusz. A Számottevő eső azonban to- ián. baksi autóbuszváró teremtől vábbra sem lesz. Az ország A Marx térről, a 7-es ko- 8 óra 10 perckor, vissza 19 déli tájain folytatódik a de- csiállásról reggel 7 órakor órakor indítanak autóbuszt, rült, száraz idő. A délnyugati indul az első kocsi, a továb- . „ „ szél napközben megélénkül, biakban az igények szerint. g ^dHUlan éí a A legmagasabb nappali hő- ópusztaszerről visszafelé az »a ^zásUgaLl mérséklet 29-34 fok között utolsó kicsit 21 órakor indítvárható. LOTTÓNYEREMÉNYEK . , „ , , ... . . ... , vényesek. Ám a Tisza Volán A községekből .s .nd.tanak ad ymenettérti kedvezményt: mentesítő jaratokat, az _.ge- 0pusztaszer és Szeged köz£tt Még nem Lllt autóstoppal utazik Brémába. Ütközben átnyújt neki az autós egy gyapjút* karót és MI párnái. — Mint teendő anya, helyezze magát kényelem he, UH tiltakozik. — De bissen, én nem vagyok terhes! — Brémában sem vágynák még. kellemetlen, s jó pár napot és 1983 volt. Hogy ez csak igénybe vevő átállásra kény-, átmeneti kiugrás, vagy egy szerül, amíg megszokja, hogy további emelkedés bevezetéreggel van dél, vagy este van hajnal. Az átállás alatt a testi és szellemi képességek gyengébbek, ezért kellett pl. az euse, azt csak a jövő mondja meg. (Science) „Velős" mondanivaló A Massachusetts Kórházban 1984-ben mesterséges rópai labdarúgóknak jóval combcsontfejet ültettek egy előre elutazni a mexikói vbre. A tetemes átállási időveszteség, és nem utolsósorban a kellemetlen kísérő jelenséidős nő csípőízületébe. E műtétet világszerte gyakorolják, mi ebben az érdekes, kérdezhetné valaki. Csupán az, hogy a mesternyek szerint. Itt az első és ... . .az utolsó kocsi indításának A Sportfogadási es Lotto idejét közöljük. A dóci ia- . . „vormoIíolínolí cn « nácsházától 7 óra 30 perckor, ™ ^ az oda-vissza út 50,— forintba kerül. A négy és tíz 33. játékhéten 5 találatos illetve vissza 17 órakor megy szelveny nem volt. A lotto- bus2 A sandorfaivi auló_ nyeremények - a nyere- buszvárótóI 7 óra 30 perckor meny.lletek levonasa után - és VÍMZa ,7 órakor indul Uo_ a kővetkezők. 4 találatos csi ,7 óra az 0pUsztaJm, Z J fogadónak szer és Szeged közöttkorievolt nyereményük egyen- kedő autóbBuszok megállnak kent 175 ezer 980 forint. 3 százalékos jegyet kell venniük. HOSSZABB ÖNTÖZÉSI IDÉNY ÜNNEPI NYITVA TARTÁS Az alkotmánynapi ünnep miatt a következőképgek ellen most egy gyógy- séges ízületi fej velőüregét szert fedeztek fel. Az eluta- úgy képezték ki, hogy a félzás előtt három napig szed- gömbalakú felszínről tíz ve, a melatonin teljesen meg- nyomásérzékelő detektor szünteti az átállási panaszo- csatlakozik bele, melyeknek kat. A vizsgált statisztikai adatait egy indukciós tekercs minta kicsi volt ugyan, de és egy parányi rádióadó seaz eredmény messzemenően gítségével folyamatosan köigazoltnak tekinthető, habár vetni lehet a néni zavarása nélkül. A most közzétett kiértékelés főbb következtetései: az ízületben nem egyenletesen oszlik el a nyomás a terhea szer hatásmechanizmusáról nemigen van magyarázat. (British Journal o/ Haematology) pen alakul az üzletek nyit- Marad-e a meleg? va tartása. Holnap, kedden A fenti kérdés talán bané- léskor, hanem egyes pontok valamennyi élelmiszerbolt lis, ha a kánikula idején igen nagy nyomásnak leheteste 7 óráig tart nyitva, a kérdezzük, most azonban az nek kitéve. Általában sokAz Országos Vízügyi Hiva- pénteki napokon ennél ké- egész Földről lesz szó. «=. ™u ,uiu„. o G. tal a mezőgazdasági terüle- sőbb záró élelmiszerüzletek Az 1861—1984 közti hőtalálata 8044 fogadónak s®ndoríalvan. a Mezogépnel. teken kialakult aszályhely- pénteki nyitva tartási rend- mérsékleti adatok azt muvolt, nyereményük egyen- A kisteleki áruháztól reg- zet és a hidrometeorológiai jük szerint, a piaccsarnok, a tatják, hogy a Föld évi átkónt 645 forint, a 2 találatos §el 7-kor, vissza utoljára 20 előrejelzések alapján 1 hó- piac és a területén üzemelő laghőmérséklete a 19. szászelvények száma 251 ezer órakor indítanak mentesitőt. nappal meghosszabbította valamennyi élelmiszert áru- zadban nem változott hatáaz öntözési idényt: szeptem- sító pavilon délután 3 óráig rozott irányban, ezután 19401Í) * Al rtlrtkk/i^ O A • t-t lótrirrotkoló A puknunC • _ . 1 1 < ,.. 68 db, ezekre egyenként forintot fizetnek. HÉT VÉGI PIACI ARAK Az élő csirke kilója 45-50, a tyúké 45-55, a pulykáé 60, a kacsáé 50-60, a tojás darabja 2,20-2,50 forintba került a Marx téri piacon. A burgonya kilogrammját 5-8, :i sárgarépáét 10-15, a petrezselyemét 25-30, a vöröshagymáét 10-13, a feje6 káposztát 5-8, a kelkáposztáét 16-25, a saláta darabját 4-6 forintért kínálták. A karalábé kilója 8-10, a karfiolé 25-30, a paradicsomé 5-7, a zöldpaprikáé 10-20, az uborkáé fl-20, a zöldbabé 15-25, a zöldborsóé 30-60 forintért kelt. A fözőtök kilogrammját 3-8, a retek csomóját 3-8, a fokhagyma kilóját »0-100, a parajét 20-25, a sóskáét 2022, a gombáét 70-80, a zöldtengeri darabját 2-3,50 forintért árulták. A nyári alma kilójáért 8-15, a körtéért 10-23, a meggyért 20, az őszibarackért és a szilváért egyaránt 8-20, a szőlőért 15-35, a sárgadinnyéért 5-6, a görögdinnyéért 4-5 forintot kértek. A földiepret 40-50, a málnát 50, a héjas diót 50, a száraz babot 40-50, a savanyú káposztát 26 forintért mérték kilónként, a mák literjét 60-60 forintért kínálták a hét végi piacon 26 Pusztaszer központjából kor, vissza este 7-kor megy ber 30-tól október 30-ig. Hallottam, hogy... ... hangszóró tájékoztatja a Szegedre érkezőket a helyi utazás rendjéről, a jegyvásárlás lehetőségeiről. Amikor végighallgattam az Aradi vértanúk terén az SZKV tájékoztatóját, néhány, szemlátomást „nem szegedit" kérdeztem, mi a véleményük az újításról. „Ilyet még nem is láttam, kedves figyelmesség", „most tudtam meg, hogy két forint a villamosjegy, mikor emelték?", „jó, hogy tudom, ilyen sok helyen lehet jegyet, bérletet venni, nálunk, Miskolcon nem így van" — jegyeztem föl néhány villámválaszt. S egy szegedi utas véleménye: „ez akkor ér majd sokat, ha netán üzemzavar vagy baleset van, azt bemondják, s nem várjuk potyára a villamost". Pár házzal arrébb Gazdag Lászlót, az SZKV igazgatóját kérdeztem: mi volt a céljuk az újítással? — Sok gondot okozott, hogy a forgalom akadályoztatása esetén nem tudtuk utasainkat tájékoztatni, mire számíthatnak. Ezzel az országosan is új kezdeményezéssel egyrészt tájékoztatni tudjuk az embereket: jön-e mentesítő járat, s ha igen, mikor. Másrészt a Szegedre érkezőkkel közölni tudjuk az utazás rendjét, a jegyvásárlási lehetőségeket. Az első szakaszban a Belváros öt helyén s a Nagyállomáson szereltünk fel hangszórókat. Különösebben nagy beruházást nem igényelt mindez, hiszen saját, meglévő diszpécservonalainkat használtuk föl. Előnye a rendszernek, hogy szakaszolható, tehát megoldható az, hogy csak az érintett részen hallják az emberek a szükseges tájékoztatást. Egyébként a továbbiakban tervezzük ennek továbbfejlesztését, trolivonalainkon való kiépítését is. Ezzel párhuzamosan végállomásainkon indítójelzőket szerelünk föl, amikről leolvasható majd: melyik járat indulása mikor várható. B. T. látogatható. A ruházati és ig egyenletesen melegedett iparcikk áruházak keddi majd a hetvenes évek közenyitva tartási rendjük szerint tartanak nyitva. A vendéglátóegységekben a szombati nyitva tartási rend érvényes. Augusztus 20-án, szerdán a vendéglátóhelyek, az édesség-, dohány- és ajándékboltok vasárnapi nyitva tartási rendjük szerint látogathatók. Minden más üzlet, áruház zárva tart. A kijelölt vendéglátóhelyeken lehet tejet, kenyeret, péksüteményt vásárolni. STATISZTAVALOGATAS A TÉVÉBEN A Magyar Televízió Szegedi Stúdiója „Dixie-Show" címmel zenés, szórakoztató műsort készít, melyhez statisztának fiatal (20 év körüli) és középkorú (40 év körüli), reprezentatív megjelenésű férfiakat és nőket, valamint néger férfiakat és punkos stílusú fiatalokat keres. Forgatási napok: 1986. Szeptember 13., 14., 24. és 28. A szereplóválogatás augusztus 23-án, szombaton délután 3 órától az MTV Szegedi Stúdiójában (Üttörö tér 22.) lesz. Érdeklődni lehet: mindennap délután 3 és 5 óra között a 12-704-es telefonon. kai nagyobb nyomásértékeket tapasztaltak, mint amit korábban feltételeztek. Járás közben 60 atmoszféra körüli helyi nyomáscsúcsok alakulnak ki, az ülő helyzetből való felálláskor ugyanez 180 atmoszféra is lehet. (Science) Gyászközlemények Mély fájdalommal tudatjuk Mély fájdalommal tudatjuk; mindazokkal, akik szerették és hogy tisztelték, hogy GAL ERZSÉBET ID. DUDÁS SÁNDOR volt Rókusi ff. 200. sz. alatti la„„,, , . . _ . , , „„ kos, életének 71. évében hosszú I^il ,üvd'a^eSterckiS„1Par°S„92 szenvedés után elhunyt. Haméves korában Svédországban vasztás utánl búcsúztatásáról szép csendesen elhunyt Gyá- külön értesitéssel leszünk. Gál szóló fia, menye és unokái. család. Mély fájdalommal tudatjuk, Mé'y fájdalommal tudatjuk hogy szeretett feleség, édesanya, mindazokkal, akik ismerték és . , . . c7orottálz hnmi íoloeónagymama, dédmama, anyós, szerették, hogy szeretett felesé testvér, rokon, SZEGI SANDORNÉ SUvegh Franciska július 12-én hosszan tartó Sem, a drága édesanya, nagymama, testvér és rokon. FEHÉR JÖZSEFNÉ Horczegh Margit sú- életének 70. évében, súlyos, tülyos betegség után 58. évében retemmel viselt betegség után örökre itthagyott bennünket, csendesen elhunyt, örök nyugaTemetése 1986. VIII. hó 22-én 13 lomra az Alsóvárosi temető káórakor lesz a Dugonics temető polnájából helyezzük őt auguszravatalozújából szulel sírhelyé- tus 21-én 15 órakor. Gyászoló be. A gyászoló család. családja. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkgsz tő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság, útja 10. Sajtóház 67«0 — Telefon: 24-633. — A lapot nyomja. Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca. 28. 6720. Igazgató: Surányi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethet,) a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij ezy hónapra 43 forint — ISSN: 0113-4)25 x