Délmagyarország, 1986. augusztus (76. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-18 / 194. szám

12 Szombat, 1986. augusztus 18. Kézilabda Hegkezdődött az Alkotmány Kupa-torna Forma—I Zeltweg Prost győzött A mogyoródit követő újabb Forma—l-es autós világbaj­noki GP-versenyt az auszt­riai Zeltwegben a francia Alain Prost nyerte, a McLaren Poreche versenyző­je mögött az olasz Michele Alboreto (Ferrari) és a svéd Stefan Johansson (ugyan­csak Ferrari) érkezett a cél­ba. Az összesítésben a brit Mansell 55 ponttal vezet, mindössze 2 pontnyi előny­nyel Prost előtt. Vasárnap délután az új­szegedi sportcsarnokban egyelőre gyer .érdeklődés mellett kezdődött meg a Ti­sza Volán NB-Ies férfi ké­zilabda-csapatának rendezé­sében az Alkotmány Kupa tornája. A Tisza-partiak mellett még három csapat érkezett meg a kupára: az NDK-beli SC Leipzig és Ju­goszláviából két csapat, a Solin és a Potisje Ada. A két favorit csapat két­ségtelenül a rendezők gár­dája és az NDK-beli együt­tes. Érdekesség meg, hogy az iden az IHF-kupában in­dul a Tisza Volán es az SC Leipzig együttese is. Az első napon tulajdon­képpen sok érdekesség nem történt az újszegedi sport­csarnokban, papírforma eredmények születtek. Az első mérkőzésen a Tisza Vo­lán magabiztosan győzte le a Solin gárdáját, mig a má­sodik öszecsapáson az NDK­beli együttes csak szoros küzdelemben tudott nyerni az adaiak ellen. Az első napi eredmények: Tisza Volán—Solin 32—18 (19-11). Vezette: Czikkely, Gyöngyösi. Legjobb dobók: Hódi (7), Tenke (5), 111. Bo­bán (6). SC Leipzig—Potisje Ada 23—21 (13—13). Vezet­te: Fekete, Kiss. Legjobb dobók: Fuhsig (6), Műhler (6), ill. Nyírádi, Fodor (6-6). Gólzáporos Tisza-parti délután... Szeol-Délép Szekszárd 8-0 (4-0) Motorcsónak Remek visszatérés az öreg Tiszára A szegedi Gyetvai Antal kategóriagyőztes A Szegedi Ünnepi Hetek sporteseményei keretében rendezték a hét vegén a XXVI. áemzetközi motorcso­nakversenyt., amely ez év­ben a Novarat Kupa nevet viselte. A szervezőknek több akadályt kellett legyőzniük, nmelyek közül a legtöbb gondot a helyszín megvá­lasztása jelentette. Végül a rendezők úgy döntöttek, hogy a Maty-éri evezős pályáról visszatérnek a jó öreg Ti­szához. Az alacsony vízállás ugyan végig izgalomban tar­tott mindenkit, azonban a verseny színvonalát nem be­folyásolta a hét országból — Ausztriából, Bulgáriából, Csehszlovákiából, Jugoszlá­viából, Magyarországról, NDK-ból és az NSZK-ból — érkezett motorcsónakosok ki­tűnően felkészültek . A 65 hajós hat géposztály­ban küzdött az elsőségek megszerzéséért, 3—3 futam­ban. Tehát a két napon ki­látogató 10. ezer nézőnek volt mit látnia. Már csak azért is, mert nem akármilyen me­zőny gyűlt össze szombaton és vasárnap a szegedi rak­parton. A Tisza habjait szel­te például a többszörös vi­lág- és Európa-bajnok oszt­rák Ch. Steinéder, a kétsze­res világkupagyőztes bajai Volentér László, a világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Kormos György (ESMTK) ós a 350 köbcentiméteres ver­senyhajó kategóriában gyor­sasági világrekorder (159,82 km/h) MAFC-os Sarkadi Sándor. Egyébként ebben a számban indult az osztrák világbajnok Steinéder is, azonban ezen a hétvégén csak egy futamgyőzelemre fu­totta erejéből, ami kevésnek bizonyult a fiatal és igen te­hetséges bajái Tubákon Ivánnal szemben. E kategó­ria utolsó futamának rajtja­kor a végig jól versenyző szegedi Feil János hajója „hátraszaltót" ugrott, szeren­csére a keménykötésű Tisza­parti legény a mentés után néhány másodperccel már saját lábán hagyta el a ver­senybíróság hajóját Öldöklő harc az elsőségért Azonban veszélyes ka­nyarvételeket, óriási iramot láthattunk az 500 köbcenti­méteres versenyhajók vízre­szállásakor is. A három fu­tamot dr. Kovács Ferenc szövetsegi kapitány így kommentálta: — Hatalmas mezőny jött össze. Bátran mondhatom, vi. lágszinvonalú futamokat kí­sérhettünk figyelemmel. A versenyt külön érdekessé tette, hogy a három „nagy­gyal" — Volentérrel, Csepre. givel és Ticskával — vala­mint a külföldiekkél lépést tudott tartani a vásárhelyi Ribizsár es a bajai Bálint is. Azonban Volentér — klasz­szisát igazolva — mindhá­romszor a leggyorsabbnak bizonyult. Szintén ugyanebben a gép­osztályban, csak egy kategó­riával fentebb, a 750 köb­centiméteresek között Kor­mos György, hírnevéhez mél­tóan, két futamgyőzelemmel és egy második hellyel uta­sította maga 'mögé a me­zőnyt. Utána viszont óriási har­cot vívott az ezüstéremért a Metripondos Ribizsár Mihály és az oszrák Gstottenmayer. A végig egyenletesebb telje­sítményt nyújtó vásárhelyi hajós minimális különbség­gel állhatott fel a dobogó második fokára. A sporthajók küzdelmé­ben, ha nem is láthattunk olyan magas színvonalú via­dalt, mint az előző géposz­tályokban, mégis volt miért szurkolni. Az 500 köbcenti­méteresek között indult ugyanis a szegedi Gyetvai Antal és Árva Ferenc. A Ti­sza-parti közönség nagy örö­mére kettejük és a jugoszláv Dragan csatározásában dőlt cl az első hely sorsa — azon. ban Gyetvai hajója szelte leggyorsabban a vizet. Az eggyel magasabb kate­góriában ifj. Fröhlích—Sik­lósi párharcot kisérhettünk figyelemmel Fröhlich két futamgyőzelmével biztosítot­ta magának a győztesnek já­ró babérkoszorút. Mindkét napon utolsó számként került megrende­zesre a magyar motorcsó­naksportban még új OSC 500-asok versenye, ahol ki­zárólag tizennégy-húszéves korig szállhattak vízre a versenyzők. A lámpalázas fiatalok bizony még csak kóstolgatták a vizet, de a szakvezetők már most több tehetségre felhívták a fi­gyelmet. Az utolsó „junior csónak" befutása után ismét dr. Kovács Ferenc szövetsé­gi kapitányhoz fordultunk, aki a következőképpen érté­kelte a szegedi versenyt: — Első és legfontosabb: személyi sérülés nélkül feje­ződött be a XXVI. szegedi nemzetközi motorcsónakver­seny. Ez viszont nem azt je­lenti, hogy félgőzzel hajtot­tak hajójaink, sőt igen gyors volt a mezőny. A győzelme­ket nem adták olcsón, meg kellett küzdeni még a leg­nagyobbaknak is az arany­éremért. És ami a legfigye­lemreméltóbb: minden szám­ban magyar motorcsónakos végzett az első helyen. A Novarat Kupa nemzet­közi motorcsónakverseny végeredménye, versenyhajók, 350 köbcentiméteres kategó­ria: 1. Tubákos Iván (Bajai SVSC), 2. Ch. Steinéder (Ausztria). 3. Sarkadi Sán­dor (MAFC). 500 kcm. kat.: 1 Volentér László (Bajai SVSC). 2. Csepregi György (Bp. VSC), 3. Ribizsár Mi­hály (Metripond). 750 kcm. kat.: 1. Kormos György (ESMTK), 2. Ribizsár Mi­hály, 3. E. Gstottenmayer (Ausztria). Sporthajók, 500 kcm. kat.: 1. Gyetvai Antal (Szegedi Építők Spartacus). 2. Dragoj Dragan (Jugoszlávia), 3. Ár­va Ferenc (Szegedi Építők Spartacus). 750 kcm. kat.: 1. ifj. Fröhlich József, 2. Sik­lósi János (mindkettő Lap­kiadó SE). 3. Tamis József (Almásfüzitői TSC). OSC 500 kcm. kat.: 1. Ha­vas Attila (Bp. VSC), 2. ifj. Tóth István (Szentes), 3. ifj. Horváth József (Tápé). Cs. Gát László A szurkoló öröme a gól; nos, ebből a szempontból igazán jól indult az 1986— 87. évi labdarúgó NB II.! összesen 35-ször találtak hálóba a játékosok, s a 35-ből nyolcszor a szege­diek. Más kérdés, hogy az újoncok is igen jó rajtot vettek, a négyből három nyert, és sajnos az egyik — a Kaposvári Rákóczi — éppen a HMSE ellen, amelynek igy nem sike­rült célkitűzését (a leg­alabb egy pontot) elérnie. Savanyú a szóló a rajt után a volt NB l-eseknek is; a Volán kikapott Salgótarjánban, a Csepel pontot vesztett Vácott... Szeol-Délcp SE— Szekszárd 8-0 (4-0) Tisza-parti stadion, 3 ezer néző. Vezette: Varga S. (Bo­gyó, Horváth). Szeol-Délép SE: Erdélyi — Kántor, Fábián, Szélpál, Sza­bó Gy. — Kisistók, Tóth J„ Gruborotncs — Varga /., Kun, Deák. Edző: Sárosi László. Szekszárd: Polyák — Sza­bó, Lauer, Varga F., Somodi — Knieáz, Dienes, Márkus, Kiss — Varga L., Szirják. Edző: Kovács István. Gólszerzők: Varga I. a 3., Kun a 23., Szabó Gy. a 25., Gruborovics a 37., Tóth J. a 48., Szabó Gy. az 56., Kun a 70., Gruborovics a 85. perc­ben. Szögletarány: 5:5 (3:3). Sárga lap: Hegyeshalmi a 69., Hahn a 75. percben. Csere: Kiss helyett Hahn az 57., Varga I. helyett He­gyeshalmi a 60., Szabó Gy. helyett Kőhalmi a 68., Kniesz helyett Gracza a 72. percben. Megszépült, újjávarázsolt pálya fogadta a szurkolókat a Tisza-parti stadionban. Amikor az öltöző folyosójára léptem, önkéntelenül is gon­dolataimba villantak a rég­volt, szép volt és sokunk ál­tal átélt labdarúgósiksrek. Valószínű, hogy Szalai Isi­rán pályaedzőnek is hasonló gondolatok kavarogtak a /e­Ökölvívás jében, hiszen idegesebb volt a megszokottnál. Igaz is, ha­todik évét kezdi a szegcdi labdarúgócsapatnál, mint pa­lyaedző. Neki sem volt mind­egy, hogyan sikerül az új pá­lyán, az új csapat bemutat­kozása. Kevesen gondolták, hogy a Szeol-Délép SE gól­záporos győzelmet arat. A szombati beharangozóban tú­relmet kértünk a szurkolók­tól, hogy támogassák a fia­tal játékosokat. Azt azonban elfelejtettük, hogy ezért a fiatal játékosok is tegyenek meg mindent. A nagy gólará­nyú győzelem fó részesei ugyanis ezen a mérkőzésen az „öregek" voltak. A rekke­nő hőségben ők mozogtak frissebben, lelkesebben. Te­hetséges fiatalok, jó lesz egy kicsit jobban odafigyelni! Külön meg kell dicsérni Papp Tamás vezetésével a pálya dolgozóit. Mindent el­követtek, hogy a közönség, a sportolók otthon érezhessék magukat. Az „Újra itt van ..." zenéjére léptek pá­lyára a csapatok. Valameny­nyien örültünk, hogy újra itt vannak. A „nagy csapat" még kissé túlzásnak tűnt, de reméljük, hamarosan „ül" majd az Jllés együttes szá­mának minden sora ... A szegediek kezdték a já­tékot, és már a 3. percben megszerezték a vezetést. De­ák indította Gruborovicsot, aki elfutott a bal oldalon, majd laposan középre ját­szott, és a lábak között elsu­hanó labdát az érkező Varga 1. hat méterről kapásból a hálóba bombázta, 1-0. Ne­gyedórás eleggé eseményte­len mezőnyjáték következett, majd a 23. percben egy szen­zációs szegedi gól. Gruboro­vics pazarul tálalt Deák elé, a szélső egyből középre ját­szott, és a befutó Kun ka­pásból a jobb sarokba helye­zett a 11-es pontról, 2-0. Két perc múlva tovább növelte előnyét a hazai csapat. Kun Lajos két pazar csellel tisz­tára játszotta magát, majd a felfutó Szabó Gy. elé tálalt, aki 13 méterről a jobb alsó sarokba lőtte a labdát, 3-0. A 37. percben a szekszárdi védők nem tudtak felszaba­dítani, Kun a kaputól 20 mé­terre álló Gruborovics elé tolta a labdát, aki kapásból óriási gólt lött a jobb felső sarokba, 4-0. A második félidő újabb szegedi góllal kezdődött. A 48. percben Tóth J. a bal ol­dalról két csel után középre húzott, majd a 16-os vonalá­ról kapura lőtt, labdája mint­ha zsinóron húzták volna, a bal alsó sarokban kötött ki, 5-0. Az 56. percben Gruboro­vics tanári módon emelt az előretörő Szabó Gy. elé, aki beverekedte magát a 16-oson befülre, majd a kifutó kapus mellett a bal felső sarokba emelt, 6-0. A 70. percben Tóth J. lőtt középre a bal ol­dalról, és a nagy lendülettel érkező Kun megelőzve Polyá­kot, a kapu közepe táján a léc alá fejelte a labdát, 7-0. És még mindig nem volt vé­ge. öt perccel a befejezés előtt Gruborovics két csel után Kőhalmi elé játszott, de a középpályás nem állt meg, hanem lendületből tovább futott, érkezett is Kőhalmi pazar labdája, és Gruboro­vics 10 méterről a hálóba lőtt, 8-0. Jól kezdődött a bajnoki szezon. Messzemenő követ­keztetéseket azonban nem szabad levonni, hiszen a Szekszárd eléggé gyenge já­tékerőt képvisel. A nyolc rú­gott-gól azonban biztató a jövőre nézve. Jók: Gruboro­vics, Kun, Deák, Tóth J., Sza­bó Gy. Az ellenfélből senkit nem lehet kiemelni. Bagaméry László Az NB II. további errdményfl: Kaposvár—Mrtripond 1-0 (1-0), Ganz-MAVAG—Baja C-l (2-1), Szarvas—Szolnok 3-1 (l-l). Vcszprám—Komló 2-0 (1-0), Vác —Csepel l-l (0-0). Nyíregyháza —Budafok 2-1 - (0-t), ózd—Keszt­hely 1-0 (0-0), Diósgyőr—Nagy­kanizsa 3-3 (1-0), ózd—Volán 1-0 (0-0). Nagyszerű döntőkkel zárult Véget ért a négynapos XXI. Dózsa Fesztivál Ököl­vívó Kupa. Az utolsó napra igazi bokszcsemege jutott a szépszámú nézőseregnek. Volt itt minden, ami az ínyencek­nek kellett, ami „szem-száj­nak ingere". Rangos ver­seny, jó fináléval. Így látta a tudósító az összecsapásokat: Kislégsúly: Isaszegi (Bor­sodi Bányász)—Horváth (TBSC) p. gy. Csak a 2. me­netben volt ellenfél Horváth. A fináléban ismét Isaszegi öklözött meggyőzően és nyert. Légsúly: Váradi (DMVSC) —Arvai (K. Dózsa) Az első perc végén Árvái egy ütés után térdre rogyott. Más nem is következhetett, mint a mérkőzés feladása. Váradi „úr" volt. Harmatsúly: Botos T. (SBTC)—Várhegyi (csehszlo­vák) p. gy. Nem volt iga­zán meggyőző Botos öklözé­se. Pehelysúly: Lukács (TBSC) —Murzsa (Vasas) 3. m. fa. Igy volt helyes. Lukács fölé­nye a 3. menetre egyértelmű volt. Könnyűsúly: Csikós (BHSE)—Sándor (TBSC). Ke­meny öklök csatája, sok du­lakodással, a végén füttykon­certtel. A pontozás eredmé­nye: 3:2. A közönség szim­pátiája viszont a hajdani szegedi öklözöé, Sándoré volt. — A fütyülést hirtelen nagy taps váltotta fel. Ez Papp Lacinak szólt, aki a díjakat jött átadni az előző súlycsoport győztesének és érmeseinek. Kisváltósúly: Nagy J. (Ü. Dózsa)—Heinemann (NDK­beli) 3. m. df. A 2. menetben kétszer számoltak rá a né­met fiúra. A harmadik me­net is ezzel kezdődött és en­nek is Heinemann volt a szenvedő alanya Egyértelmű döntő fölény. Váltósúly: Molnár (OBSK) —Vinatoru (román) p. gy. Molnár igen magabiztosan öklözött, nagy fölénnyel nyert. Nagyváltósúly: Stranz (NDK-beli)—Niculescu (ro­mán) p. gy. Nem volt szép­ségdíjas bunyó ez az össze­csapás. Középsúly: Petrányi (Va­sas)—Ilic (jugoszláv) p. gy. Okosan és nagyon szépen ví­vott Petrányi, bravó! Félnehézsúly: Csépányi (TBSC)—Helénius (finn) p. gy. (3:2). Ez is egyfajta ököl. vívás volt. Nehézsúly: Alvics (BHSE) —Cazacu (román) 1. m. fa. Alvics „tanár űr" két nagy ütése véget vetett a zené­nek! Szupernehézsúly: Szikora (BHSE)—Bornescu (román) p. gy. Nagyon nagy csata volt, Szikora-fölénnyel. Különdíjak: A legtech­nikásabb versenyző: Isaszegi (Borsodi B.), a legharcosabb versenyző: Stranz (NDK-be. li), a legeredményesebb csa­pat edzője: Badari Tibor (BHSE). A pontverseny vég­eredménye: 1. BHSE, 29 pont, 2. Vasas 28 p., 3. TBSC és Románia 24—24 p. Imre László r Igy kellett volna tippelni! A totó 33. játékheti szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Nürnberg—Bochum 3-3 X 2. Kaiserslautern—Mönchengladbach 1-1 X 3. Düsseldorf—Bayern München 0-3 2 4. Schalke 04—Mannheim 3-1 1 5. Uerdingen—Blau-Weiss 90 2-1 1 6. Hamburg—Bremen 3-0 1 7. Karlsruhe—Oberhausen 3-2 1 8. Solingen—Kassel 3-0 1 9. Essen—Fortuna Köln 3-3 X 10. Darmstadt—Wattenscheid 1-1 X 11. Salmrohr^— Osnabrück 2-3 2 12. Aschaffenburg—Braunschweig 3-1 1 13. Bielefeld—Freiburg 0-0 X Pötmerközesek: 14. Brage—Hammarby 3-1 1 15. Malmö—FF Kalmar 1-0 1 16. öster—Halmstad 0-1 2 é A

Next

/
Thumbnails
Contents