Délmagyarország, 1986. augusztus (76. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-02 / 181. szám

4 Szombat, 1986. augusztus 2. neqedi ünnepi hetek Webber—Rice: Krisztus szupersztár. A rockopera előadása a Dóm téren, este fél 9-kor. XXV. Szegedi Nyári Tárlat a Móra Ferenc Múzeum Képtárában — szeptember 21-ig. Orosz János festőművész kiállítása a Bartók művelődési központban — augusztus 20-ig. Pataki Ferenc festőművész grafikái a Bartók művelődési központban — augusztus 20-ig. , Csala Károly grafikába Juhász Gyula müvelödesi Jézus központban — augusztus 11-ig. Mobilmüvészet '86. Kiállítás a November 7. művelődési házban — augusztus 8-ig. Victpr Vasarely kiállítás az egyetemek központi épületében — augusztus 4-ig. Szent-Györgyi Albert Szegeden. Dokumentumkiállítás az egyetemek központi épületében — augusztus 20-ig. Liszt Ferenc-emlékkiállítások: a Somogyi Könyvtárban és a Hermán kollégiumban. André Kertész fotói a JATE-klubban — augusztus 4-ig. Harlekinek parádéja, Jegyzetek a 25. nyári tárlatról Búcsúzik a Szupersztár Esléről estére jobban megszoktuk, meghittebben kedveltük — ahogyan az ember a regen várt, szeretettel fogadott, de bizony csak átmeneti időre közelébe jutott ismerősét. A rockopera műfajának klasszik usa, Webber—Rice rock színházasok által magyarított Jézus Krisztus szupersztárja a mai és a holnapi két előadással, e hét letűntével elbúcsúzik a Dóm tértől: augusztus 9-től tizenkét estén át Budapesten, a Margitszigeten láthatja majd a közönség. Egészen pontosan 9-ea, KJ-én, 11-én, 12-én, 13-án, 26-án, 27-en, 28-án, 29-en, 30-án, 31-én és szeptember l-jén. Ekkor már a „másik felállással", azaz új szereposztással: a Szegeden Heródest alakító Csuha Lajosból lesz Jézus, Júdást a Dóm téren Péter apostolt játszó Homonyik Sándor alakítja majd, Mária Magdolnát Kováts Kriszta, Kajafást Hantos Balázs, Heródest Bardóczy Attila, Pétert pedig Petridisz Hrisztosz. Változatlan szerepkörben csupán a két popsztár, Vikidál Gyula és Deák „Bili" Gyula marad meg a minden bizonnyal „odafönt" is sikeres előadásokon Októberben, az őszi, hűs esték beköszöntével pedig a Vígszínházba költözik a rockopera — ott lesz majd repertoárdarab. Béke veled, Szupersztár! Kicsit ezt a nyarat is magaddal viszed most, hogy a hét végi előadásokkal búcsúzol... Minden művész valamilyen módon korának. Harlekinója. Természetesen több is ennél. Krónikása, lelkiismerete, eszméinek propagátora, vágyainak élesztője, gondjainak gyüjtőmedencéje. álmainak zászlóvivője. A XXV. Szegedi Nyári Tárlat müvei között végig az volt az érzésem, hogy a alkotók legszívesebben ezt a Harlekin-szerepet vállalják. Egyrészt ezt sugallja a választott tematika, gondolok itt többek között Deák Ilona (Porondon), Kéri László (Az illuzionista), Somogyi-Soma László (Garabonciás), Veres -László Sándor (Cirkusz), llermann Zoltán (Manézs), l'arádi Tamás (Vándorszínész), Pető János (Muzsikás), Pataki Ferenc (Orfeusz) müveire, és sorolhatnám. A másik ok a fenti tétel igazolására, hogy sokan mintha megelégednének a cirkuszi meghökkentéssel, a mutatványokkal, az öncélú ötletek sorjáztatásával, egyegy gesztus földobásával. Kezdjük az elején, a rendezésnél. A hatalmas anyag — a döntés, hogy egy helyen láthassa a közönség a tárlatot helyes, viszont ennek egyenes következménye é[ gyakran kegyetlen szelekció. — megoldhatatlan feladat elé állította a tárlat rendezőjét. Hiába volt koncepciója — az tudnillik, hogy az azonos vagy hasonló alapállású, stílusú, csoporthoz tartozó alkotókat egymás mellett bemutatva az igazi értékekre figyelmeztet —, a zsúfoltság miatt a tárlat raktár-jellegű maradt. A műveknek nincs előterük, különösen a festmények mosódnak össze, inkább Kioltják a mellettük levő mü hatását, mint erősítenék azt. Ha mégis meg kell állnunk egy-egy alkotás előtt, ott valóban művészi élményt sejthetünk. Egyértelmű rendezői bakinak tűnik számomra, hogy az előtérben Tóth Ernő két (Szabadkai tudósítónktól) Palicson Shakespearefesztivál zajlik június 25. és augusztus 15. között. A meghirdetett nyolc előadás közül eddig hetet már bemutattak, megszervezték magyarországi színtársulatok vendégszereplését, több Shakespeare-mű ihlette filmet vetítettek, beszélgetéseket rendeztek a színházművészet helyzetéről és sorsáról, hangversenyeket tartottak. Palics a szó szoros értelmében életre kelt — színészektől, színházi emberektől, az egész ország területéről és külföldről érkező látogatóktól zsong. Már maga az ötlet — amikor először elhangzott, hogy Palicson nyári színházi happeninget rendezzenek — sokaknak túl szépnek tűnt ahhoz, hogy megvalósulhasson. Természetesen voltak „realisták", akik támogatták a ragyogó elképzelést, de figyelmeztettek arra, hogy sajnos, nehezen kivitelezhető, mert a nyári színpad meglehetősen rossz állapotban van, aminek megjavítása sok pénzt, időt stb. igényel. Nem szabad megfeledkeznünk a szkeptikusokról sem, akik folyton kérdezgették: ki fog valójában Palicsra jönni színházi élmenyekért? Vagy a hozzáértőkről", akik nem titkolták el véleményüket, hogy számukra ez az egész Shakespeare-fesztivál nem más, mint köd és füst, Ristic hatásvadász kelléktárának újabb megnyilvánulási formája. Június 25-én a nyári színpadon fellépett a szegedi opera Verdi Macbethjével. A közönség majdnem teljesen megtöltötte a Shakespeare Palicson nyolcszáz férőhelyes nézőteret — és a Shakespeareiest elkezdődött. A IV. Henriken kívül, amit, a Szegedi Nemzeti Színház művészei adtak elő, a budapesti Szkéné-színpad is bemutatkozott egy csodálatos. meseszerű előadással, a Szentivánéji álommal. A közönség szinte közelharcot vívott a jegyekért, hogy láthassa ezt a színpadi remekmüvet. Több komoly zenei hangversenyt is rendeztek: a szabadkai filharmónia és a színházi zenekar mellett ismert belgrádi, zágrábi és amerikai egyesült államokbeli együttesek is felléptek. És persze újabb premierek: július 5-én a nyári színpadon a Szabadkai Népszínház magyar társulatának színészei bemutatták a Hamletet a ljubljanai, fiatal és tehetséges Vito Taufer rendezésében. A címszerepet a magyarországi (sőt, szegedi!) Jakab Tamás játszotta. Beszélgetésekre került sor színházi szakemberekkel, színészekkel és a közönséggel a színház fejlődéséről és sorsáról, külön figyelmet szentelve Shakespeare-nek. a sz,nházművészetben játszotf szerepenek, amit Dragan Klajic belgrádi professzor pár száz diapozitív vetítésével illusztrált. A Titus Andronicus bemutatója igazi színházi eseménynek számított. Ezt a tragédiát, amelvben ellenállhatatlan hatalomvágy és bosszúszomj dominál, az egyik élvonalbeli iugoszláv rendező, Dusán Jovanovic állította színpadra a„Glóbban", valójában egy átalakított „halálfalban", azaz nagy, kerek fahordóban, amelyben egyébként vásárok alkalmával motorkerékpárosok lépnek fel, kihiva maguk ellen a halált, elállítva a közönség lélegzetét. Ez alkalommal is fellépett egy motoros, de a közönséget a legismertebb jugoszláv színészek — Rade Serbedzija, Miodrag Krivokapic, Ingeborg Appelt és mások — nagyszerű játéka babonázta meg. A bemutaló másnapján — kiemelkedő jugoszláv színházi szakemberek, írók, újságírók és persze, sziné-i szek, no meg a közönség részvételével — megtartották az első beszélgetést a Hatalom felhasználása című témára. Palics központi létesítményeinek egyike, a Nagyterasz, ami a tóparti sétány domináns eleme, ez alkalommal a Julius Ceasarnak. Shakespeare úgynevezett politikai opuszú tragédiájának játékteréül szol-ált. Forgách András budapesti dramaturg és a ljubljanai Janez Pipán, akit joggal sorolnak a legtehetségesebb ifjú jugoszláv rendezők közé, napjaink egVik alapvető problémájára helyezték a hangsúlyt: a zsarnokság elleni lázadás jogára. Nem kerülve meg azt a kérdést sem, hogy a forradalmi és demokratikus lelkületűek miért sodródnak általában a banalitás, a szerencsétlenség vagy éppen a bűn szakadékának szélére. Kitűnő előadást mutattak be a Szabadkai Népszínház magyar társulatának színészei. Három nappal később, július 15-én, az Othello című koreodráma bemutatóját láthattuk, Nada Ko~ kotovic rendezésében. A színpad szerepét a jól ismert nőj strand töltötte be, a közönséget pedig pontonhidra helyezték, amit később a kis öböl közepére vontattak, ahonnan a néző figyelemmel kísérhette a jól ismert történetet a jóról és rosszról, szenvedélyes szerelemről, féltékenységről és bűntényről. A Szabadkán épitendő új színház tervéiről is volt ankét. A létesítendő teátrumot építészek egy csoportja tervezte, Hupkó Istvánnal az élen. S a legismertebb szakemberek véleményezték: építészek, műemlékvédők, teatrológusok, politikusok, a közönség, és természetesen a színészek. A Munkásegyetemen kiállított tervrajzok megtekinthetősége nagyban hozzájárult a vita hőfokához. A Shakespeare-fesztivál végéhez közeledve, július 26-án a dob-színházban Kaca Celan rendezőnő Borges Shakespeare-szövegek ihlette történeteit Everything and nothing címmel állította színpadra. A július 29-én bemulatott Macbethet Zlatko Sviben rendezte. Ljubisa Ristic Dedig a Shakespeare-költészetből összeállított szövegek alapján a III. Richárdot és a Vénusz és Adoniszt készítette el. A III. Richard premierje • tegnaD, pénteken volt. a Vénusz és Adoniszt augusztus 6-ra tervezik. Milovan Mikovic nagyszerű festményének egymás fölé helyezése, a fölső képet egyszerűen képtelenség csillogásmentesen szemlélni; Orosz János fehér izzású, gazdag gondolati tartalmú, különös képét eldugni egy oldalfal végére csak akkor indokolt, ha el akarjuk terelni róla a figyelmet, a folyosói és lépcsőházi alkotások már rendezői szempontból is igencsak leminősítettek. A megoldás? Az egyik: legyen a nyári tárlat egymüves kiállítás, minden jelenlévő egy alkotása reprezentálja önmagát. A másik: a zsűri legyen még szigorúbb, jobban mérje föl a felületet és a területet. A tárlat nyeresége, hogy a szervezőknek sikerült megnyerniük néhány kimagasló művészt. Az ő szerepeltetésük azért is szimpa'tiikus és lismeretteéjesztési szempontból is fontos, mert iskolateremtő mesterekről van szó, akik meghatározó egyéniségei kortárs művészetüknek. Viszont úgy érzem. szerencsésebb lett volna Barcsay Jenő, Bartha László, Borsos Miklós, Gyarmathy Tihamér, Kiss István, Reich Károly, Szántó Piroska alkotásait elkülönítve bemutatni. így egyértelmű lett volna szerepeltetésük különös hangsúlya, nem érhette volna az a vád. a tárlatot, hogy ismert, részben jóval korábbi müvekkel is találkozik e tárlaton, melynek alapvető céljai közé tartozik a jelen helyzet föltérképezése. Néhány feltűnően bántó utánérzés rontja az összhatást. Ha Buhály József képei mellé egy Kokas-művet, Turi Eva festményének szomszédságába egy Svábyfestményt. Veres László Sándor képeinek közelébe egy Tóth Menyhért-alkotást akasztottak volna, egyértelművé válna, a szellemi és techikai indigó jelleg. Minden nagy seregszemlén megfigyelhető az aktualitások jelenléte. Egy-egy évforduló, pályázat kikényszeríti a művészekből a íölsorakozás szüsségességét. Van akinek van mondanivalója, van, aki csak félreértelmezett kötelességből csatlakozik. Így vagyunk must Liszt Ferenccel, szerencsére Bálás Eszter és Kiss György érmei nem csupán karakterérzékröl árulkodnak. Ha már az érmeknél tartunk, hadd jegyezzek föl néhány válságtünetet. Ez a tenyérnyi plasztikai műfaj szinte másból sem áll, mint adaptációkból. Emberek, épületek, műalkotások éremmé formálásából. És, sajnos mindinkább azt láthatjuk, hogy a művészek egy fénykép, egy reprodukció vagy egy képeslap átültetésén túl alig képesek meglelkesiteni az érmeket. Mert nem hiszem. hogy Renner Kálmánnak a feladaton túl valami aktuális köze lenne Csontváryhoz vagy Bachhoz;hogy Szabó Gábornak éppen most kellett érembe mintáznia (meglehetősen gyatrán) Móra Ferenc arcvonásait, hogy Kaubek Péter görögországi utazásairól csak ennyit volt képes közölni, hogy Horváth Tibor artisztlkusnak tűnő Éremtála nem több gyengécske újrafogalmazványoknak. persze a sor még hoszszan folytatható. A nyári tárlatok majd három évtizedes története mindig is vállalta a műfaji sokszínűséget és a kifejezésmódok eklektikáját. (Lám, még ilyen módon is kapcso lódhat Szegedhez, a nagy víz után újjáépült városképhez.) S ez jól is van így, hisz az anyagban sokan megtalálhatják a számukra tetszőt, érdekeset. Mert ez a zsúfolt kiállítás nem szűkölködik maradandó, értékes müvekben. A festmények közül sokáig emlékezhetünk Fischer Ernő nagyszerű, a mitológiát korunk eszményeivel ötvöző képeire; Cziráki Lajos sok asszociációt ébresztő Kürtök című festményére; Dienes Gábor, Nagy Gábor, Kovács Péter; Kalmárné Horoczi Margit munkáira, Tölg-Molnár Zoltán faktúráira, Bartl József jelekből fogalmazott képregényére. Érdekes vonulata a szoboranyagnak a férfi és nö sokrélű. gyakran ellentmondásos kapcsolatának megfogalmazása. Záhorzik Nándor Holtomiglan, holtodiglan című fa-kisplasztikája a beteljesült szerelem szép pillanata, Péter Ágnes FérfiNő című szobra már az elidegenedés veszélyeire is figyelmeztet, Paulikovics Iván Dávid és Góliát sajátos párosában Góliát hatalmas nőalak, Dávid pedig önnön kezében tartja fejét, s végül a tárlat egyik leghatásosabb müvében Kö Pál AdámÉvájában groteszk színekkel is felfesti ennek a kapcsolatnak torzulásait, A szobranyagban emlékezetes még Mihály Gábor három konstruált életképe, Samu Géza jelszerü Ördög kereszttel című bronza, Incze Judit próbababái, Szabó Tamás emberi kapcsolatokat vallató figurái és Szathmary Gyöngyi Erdei Ferenc-portréja. A grafikusok egy új képi nyelv megteremtésér. fáradoznak, gyakorta fáradtan — fásultan. Ezért is tündöklik ki az anyagból Szabados Árpád három firka-jellegű, de a gesztusokon jóval túlmutató Pausza. Marosvári György újnaturalista, szociografikus akvarellje, Muzsnay Akos három, költőnek szóló Üzenete, Kollár György Az enyészet vonzásában készült szitanyomata, Maracskó Gabriella kusza vonalhálója és Makovecz Benjámin ket finom, bravúros ceruzarajza. A többi műfajt zománcok képviselték —, közülük mindenképp kiemelkednek Papp György rekeszzománccal díszített faplasztiKái. Ebben a színes manézsban, képzőművészeti kavalkádban sokféle módon szólalnak meg Harlekinjeink. A kissé már túlhaladott, a szocreál nehéz terhét viselő kifejezésmódoktól az indulati művészeten át, a gondolati szürrealizmusig, a romantika újjáélesztéséig s olyan törekvésekig, melyeknek célja visszadni például olyan ősi eszközök és technikák becsületét, mint a ceruzarajz, a figuraábrázolás, a mívesség, a gondolati és érzelmi tartományok mélységének tükrözése, a történelmi utalások vagy éppen napjaink emberének helykeresése a világban. Lehet — a tárlat legalábbis erre utal —, sokan érzik úgy, hogy ez a világ egy nagy manézs, s a reflektorok fényében ott a Harlekin, a művész. Aki egyszer bravúros mutatványokat produkál, máskor könnyei mossák arcáról a festett maszkot, E mögé az álarc mögé szeretnénk látni mi, nézők, mert csak ott tükröződhet mai világunk hiteles képe, Tandi Lajos