Délmagyarország, 1986. augusztus (76. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-15 / 192. szám

5 Péntek, 1986. augusztus 15. Müközelben Puccini: Tosca. Bemutató a Dóm téren este fél 9-kor. Görgey Gábor Mikszáth különös házassága, kétszemélyes játék a tanácsháza udvarán, este fél 9-kor. Balogh Péter grafikusművész emlékkiállítása a Sajtóház müvészklubjában — augusztus 20-ig. XXV. Szegedi Nyári Tárlat a Móra Ferenc Múzeum Képtárában — szeptember 21-ig. Orosz János festőművész grafikái a Bartók művelődési központban — augusztus 20-ig. Pataki Ferenc festőművész grafikái a Bartók művelődési központban — augusztus 20-ig. Szent-Györgyi Albert Szegeden. Dokumentumkiállítás az egyetemek központi épületében — augusztus 20-ig. Liszt Ferenc-emlékkiállítások: a Somogyi Könyvtárban és a Hermán kollégiumban. A Móra Ferenc Múzeum állandó kiállításai: Móraemlékszoba; Lucs-képgyűjtemény; Csongrád megyei parasztbútorok és viseletek. Szeged múltja, jelene és jövője. Várostörténeti kiállítás a Szegedi Várban. Kass János-gyűjtemény (Vár u. 7.). Fotográfiák Szegedről, szegedieknek. Kiállítás a Fekete-házban, Somogyi u. 13. Buday György-életmükiállítás a Fekete-házban. Helyzet Jön-megy, sürög-forog a téren. Este van. s a szokásos próbahangulat már-már álmosító látszatmegszokottságába mozgalmasságot visz. Par perce még fönn. a rendezői pult körül látták, most már a színpadon segít „térbe állítani" — az akasztófát. Forray Gábor immáron 36 éve a budapesti Operaház díszlettervezője, („öreg színházi ember vagyok már én.") A Tosca idei szegedi megjelenését, úgy veszem észre, egyszerre szemléli a nagy tapasztalatú szakember higgadt derűjével — és a színházi világ szerelmesének örökké lázas izgalmával. — Mit adhat látványban ez a Tosca, miféle koncepció jegyében készült a díszletterve? — Először is: alapvetően kötött helyszínekkel rendelkező darabról van szó. hiszen az első felvonás Róma barokk templomában, a máA karmester monológja „Életem második operarendezése, és karmesteri pályám legszebb emlékű bemutatója volt a hét évvel ezelőtti, Erkel színházi Tosca. Ezt a fordítást is, amit most használunk, akkor készítettem. Velem együtt akkor először találkozott a művel Miller Lajos és B. Nagy János, akik a mostani szabadtéri előadás főszerepeit is éneklik. Emlékszem, Mihály András azt mondta, amikor gratulált, hogy Millert és B. Nagyot addig még egyetlen szerepben sem látta ilyen nagyszerűnek. „Megjegyzem, a Toscának volt némi köze ahhoz is, hogy eljöttem az Operából. Ügy emlékszem, mindössze kétszer ment az eredeti koncepció és szereposztás szerint, aztán az operai nagyüzem olyan módon keverte meg a dolgokat, hogy a felismerhetetlenségig megváltozott az előadás. Más-más énekesek, különféle rendezői elvek követték egymást, keveredtek, más szöveggel énekelték — szóval, nem maradhatott az enyém." „Az eltelt évek alatt nemzetközi karriert futottak be az énekesek, őszintén szólva, nem minden aggodalom nélkül vártam, hogyan hatott ez rájuk. Nos, ugyan már akkor is kiemelkedő tehetségek voltak, ám most a művészi beérés átütő jeleit kell örömmel regisztrálnom, s emellett a fáradhatatlan munkakészségüket, a kollegiális szellemüket. Rendkívül intenzívek, jó légkörüek a próbák." „Dénes Zsuzsanna az egyik legérdekesebb művészegyéniség, akivel eddig volt alkalmam dolgozni. Ügy vélem, nagyon jelentős pálya áll előtte. A Tosca és még néhány más operafőszerep testére, lelkére, hangjára szabott, szín házi-színészi szempontból is ideális, nem kell a minimális engedményt sem tenni. Nemzetközi karrierje a Toscával kezdődött, de amíg ahhoz a sikerhez egyéni műhelymunka juttatta, most Békés András értő és szeretetteljes irányításával, a partnereivel jó együttműködésben alighanem szerepének olyan finomságait és mélységeit tudja majd közvetíteni, ami egyedülálló. Szeretném is, ha munkakapcsolatunk folytatódhatna." „Békés Andrással ideálisak voltak korábbi együttműködéseink. Az operai Nabuccóban, a Traviatában, Janacek: Jenufá jdban dolgoztunk együtt, s a Szentendrei Teátrum létrejöttében. Ennek első három évében emlékezetes előadásokat csináltunk, a Pikko herceget például. Most azt tapasztalom, mintha nem is teltek volna évek, úgy tudunk dolgozni, mintha csak tegnap hagytuk volna abba." „Amikor Szegedre készültem, Szolnokon volt módom hallgatni a szegedi operaegyüttest: éppen a Toscával szerepeltek. Tulajdonképpen ez volt az én mustrám, ami segített eldönteni, idejöjjek vagy sem ... Az eltelt évek alatt mindig szorosabbá vált a kapcsolatom a zenekarral Nagyon bízom benne, hogy kiérlelt Tosca-előadást tudunk nyújtani. Bár tudni kell, hogy a Festő utcában létrehozott legszebb hangzások sem tehetők át a térre, a hangmérnök kezében vagyunk, a rendelkezésre álló technikai apparátussal átütő hatást elérni meglehetősen reménytelennek tetszik Félreértés ne essék, jól dolgozunk együtt a hangos?tállyal, de az élő hang színeit ilyen viszonyok között nem kereshetjük. Ha viszont a nézők számolnak ezzel, örömüket lelik az előadásban. Nem szeretnék a kincstári optimizmus vétkébe esni, de biztos vagyok benne: a nemzetközi rangú énekes sztárok megjelenésével, egyszersmind a jó csapatmunka megőrzésével, olyan szintézis teremtődhet, amely —, ahogy mondani szokás —, nem mindennap jön össze." Öberfrank Géza szavait lejegyezte: Sulyok Erzsébet Reménytelen helyzetet látunk. Egy csupasz, nevesincs figura vergődik előttünk a szegedi nyári tárlaton. Mintha megkínozták, kifeszítették volna. Végtagjai belefeszülnek a képtérbe, a feje fájdalmasan előrebukik. Először valamiféle fizikális, testi szenvedésre gyanakszunk. Aztán hamarosan rájövünk: többről van szó. Hiszen Kovács Péter festménye majdhogynem omlékony, impresszionisztikus könnyedségű. Inkább a realisztikus, expresszionisztikus hevülettel futkározó vonalakon van a hangsúly, mintsem a formák plasztikus egzaktságán. Nála a materiális keret úgy szólván csak ürügy egy tragikusabb pszichológiai, szellemi látlelet felmutatására. Ami viszont egy reményteljes művészi helyzetről tanúskodik. Az alkotó ugyanis afféle hosszútávfutó. Mióta ismerem: jóformán csak figurális mozdulattanulmányokat készít. Pusztán a vöröses, sárgás és szürkés tónusokat alkalmazza, miközben egy-két dinamikusabb, vergődő helyzetű alakot láttat, akiket mértanias, paneles formátumokkal övez. Szinte a „.ketreclétre" kárhoztatott modern ember helyzetét vizsgálja. Ám sorra-rendre elhagyja a külsődleges motívumokat: inkább befelé építkezik. Nemrégiben még keresztfával ábrázolta némelyik figuráját. Most azonban maga a mozdulat válik krisztusivá, nem is szólva az anatómiailag hiteles és gesztusszerű vonalak szövedékéből összálló „fájdalomtérképről". Egyszóval reménytelen a helyzet. Már csak azért is, mert a művészeti közéletben túl gyakran találkozunk a magány, a megváltás gondolatkörével. Persze kevés az igazán hiteles, megkapó produkció. Hogy miben rejlik Kovács művének ereje? Főként a szakmai virtuozitásban, egyszersmind a következetesen felvállalt tematikai, gondolati koncentrációban. Az elmélyülő, átszellemítő puritán magatartásban. Elvégre csatlakozhatna az alkotó a szürrealisták vad, naturalisztikus és látványos vízióihoz is, minthogy ők is katasztrofálisnak látták az ember helyzetét. De nem Ö Rembrandthoz, Mednyánszkyhoz vagy Kondorhoz kapcsolódik. Azokhoz a mesterekhez. akik remekül tudták: a látható világban is ott rejtőzik a korszak szellemi, idegrendszeri traumája. Csak ezt természetesen, türelmesen és korszerűen ki kell bontani onnan. Szuromi Pál A díszlettervező: Forray Gábor sodik a Farnese-palotában, a harmadik az Angyalvárban, abban a bizonyos szűk börtöncellában játszódik, szóval a korabeli Róma képnietszetét adva. Templom, palota, szoba, cella; csupa belső térábrázolás. Csak egy választása lehetett az embernek: vagy tudomásul veszem a mindezek mögötti, centrális dómot, s mintegy erre a tényre építkezve dolgozom — vagy nem. Most a Toscával voltaképpen egy szimultán színpadot hoztunk létre: a helyszínek nagy része. egy-két kivétellel, szinte egyszerre a színen van, méghozzá, azt hiszem, még így hiányosan is a „legvalódibbak". Érdekessége, hogy végső soron egy kamara jellegű operát koncentrál így egy óriási játéktérre, amelynek lényege eddig mindig — Ám a Tosca, tudjuk, voltaképpen nem szabadtérre való darab ... — Ez igaz. Azonban itt, biztos vagyok benne. így is megállja helyét. — Mi garanciát lát erre? — Elsősorban is a szereplőgárdát. Ennél jobb „Toscaslábot" jelenleg tán nem is lehetne összeállítani. Ráadásul a mű elnyűhetetlen, népszerű, Ifiváló alkotás, külön előnye, hogy viszonylag rövid is, s ha a kamaradarab intimitását ötvöznünk sikerült a belőle áradó drámaisággal, már csatát nyertünk. No, de ezt eldönteni már nem az én feladatom. Forray Gábor máris elköszön, s a próbahangulat mozgalmasságát tovább fokozván hamarosan a tér másik pontján kerül elénk. Mintha o maga is egyszerre több ponton akarna jelen lenni. Szimultán. D. L. „Ügy érzem, mindannyian sajnálni fogjuk, hogy színházban nem tudjuk megmutatni ezt a Toscát. Tudniillik, képtelenek vagyunk úgynevezett nagyvonalú munkára, ami talán megfelelne a szabadtérin. Nem tudjuk megállni, hogy ne a legelmélyültebben, sokat akaróan, a mű valamennyi rétegét föltárva foglalkozzunk a darabbal. Ennek látható eredménye a színpadtól való távolság arányában csökkenni fog, a legszebb hang is elszenvedi majd a kasznik, az erösítőrendszer beavatkozását, ám a hagyományos színházi, operai füllel is okkal hallgatjuk gyönyörűséggel — a próbatermi teljesítményeket." Nagy részié felvételei Először jelenik meg a dómszínpadon irta este Puccini Toscája. A címszereplő, Dénes Zsuzsanna Cavaradossival: B. Nagy Jánossal, az első felvonásban Szimultán színpad éppen az volt, hogy ne egy koncentrálható „kis színpadot" mutasson. — Viszont egyrészt a dóm, mindenféle szimultaneitás ellenére, mégiscsak folyamatosan ott van a színpadkép mögött, másrészt a méreteken végső fokon soha nem lehet változtatni. Nincs itt valami ellentmondás a korábban elhangzottakhoz képest? — Nincs. A néző ugyan látja mindezt, de amit elé tettünk, tulajdonképpen a dóm monumentalitásától és az adott körülmenyektől is független, önálló kompozíció. Véleményem szerint nem ál! fönn olyan veszély, hogy „ütve egymást" a díszletterv adta látvány és a tér természete. f