Délmagyarország, 1986. július (76. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-09 / 160. szám

2 Csütörtök, 1986. július 43. Egy pohár tej. A legegészségesebb táplálékok egyike A világraszülető emberke első örömei közé tartozik, amikor édesanyja Karjara veszi, és a baba mphón szívja az éltető tejecskét. A régi időkben a felnőttek is szinte áhítattal beszéltek er­ről az áldott italról, a Bib­lia szerint az úristen is „tejjel és mézzel folyó föl­det", azaz a Petőfi által is említett Kánaánt ígérte vá­lasztott népének. Tehát a termékenység, a bőség és gazdagság jelképei közé tar­tozott elődeink számára a tej. Hogy ma miként véleke­dünk róla. azt dr. Bouquet Dezső táplálkozási szakem­bertől tudakoltuk meg. * A népszerűség legmeggyő­zőbb bizonyítékai az objek­tív számok. Ma Magyaror­szágon az egy lakosra jutó évi tejfogyasztás 180-190 li­ter, ami jóval több a het­venes évekig fogyasztott át­lag 100-110 liternél. Jelenle­gi eredményünkkel Európá­ban közepes helyen vagyunk. Persze az átlag „mögött" szélsőségek is vannak: olyan emberek, akik egyáltalán, nem isznak tejet, és nem fogyasztanak semmi tejter­méket, mások az átlaeosnál többet vásárolnak. Északi rokonainknál, Finnországban igen magas, mintegy 300 li­ter a tejfogyasztás átlaga. Mi erre nem is törekszünk, elegendő lenne, ha évi 200­210 liter tej, illetve ennek megfelelő tejtermék szolgál­ná minden magyar állampol­gár egészségét. Ez körülbe­lül napi fél liter tejet, illet­ve annak megfelelő tejter­méket jelent. Az ideális az. lenne. ha mindenki törzsvendég lenne (a nemigen létező) tejcsár­dákban; de természetesen a csecsemők számára a legfon­tosabb táplálék a tej. Persze a nagyobbacska gyerekeknek is sokkal értékesebb lenne a kólánál, vagy az egyéb szén­savas üdítőitaloknál. Hogy miért tartozik legegészsége­sebb táplálékaink közé a tej? Mert a vason kívül minden fontos tápanyag for­rása. így kiegyensúlyozott táplálkozást biztosít. Ideáli­san jó minőségű állati .fe­hérjét tartalmaz, de fgen fontos a tejben lévő kalcium is a csontok felépítése szem­pontjából. Vannak benng B-vitaminok, és a takar­mánytól függő mennyiség­ben tartalmaz a tehéntej A­és C-vitamint is. A kalciu­mon kívül találhatók benne más ásványok is, például magnézium, kálium és fosz­for. Vas kevés van benne. Fontosak viszont a mikro­elemek. és a tejcukor, az anyatejben pedig a védő­anyagok és a hormonok. Nem véletlenül hangsú­lyozzák az orvosok, hogy a csecsemőknek legalább fél­éves korukig anyatejre van szükségük. A tehéntej össze­tétele ugyanis arányaiban más, fehérjetartalma példá­ul 3,5 százalék, az anyatejé 1,5. Jelentős az eltérés a szénhidrát tartalomban is: az anyatejben 6,4 százalék, a Zenei naptár Lehotka Gábor orgonaestje A rendkívül népszerű, nyár esti dómbei i koncertek nyitánya az idén Lehotka Gábor orgonaestje volt. Az alapos felkészültségű, nagy szakmai biztonságú művész miisora — egy saját mű ki­vételével — a barokk s a romantika jegyében fogant. Elsőként a romantikus-po­lifon szerkesztés mesterének, a belga származású kiváló francia zeneszerzőnek, C. Francknak a művét, az a-moll koralt mutatta be. A komponista nemcsak iskola­teremtő zeneszerző, de ki­váló előadó, azaz orgonamű­vész is volt. Ennek megfele­lően orgonakompozícióinak bemutatása parádés, komoly és élvezetes feladat. Lehotka autentikus tolmácsolásában teljes .szépségében ragyogott fel a hatalmas, fenséges in­dítású, szín- és hangulat­gazdag 'alkotás. A múlt nagyszerű gyakor­latát elevenítette fel Lehot­ka. Hajdan természetes el­várást elégítettek ki az elő­adóművészek azzal, hogy koncertjeiken saját alkotói képességükből is ízelítőt ad-, tak; vagy a kész műveiket mutatták be, vagy improvi­záltak. Lehotka az -előbbit választotta, saját kompozí­ciót — a Passacaglia és. fú­gát — tolmácsolt. A mű leg­több erényének a hatásos formai építkezést éreztem. Egyéni, figyelemre méltó hangvételről azonban nem győzött meg a kissé eklekti­kus zenei anyagú darab. A koncert második felé­ben Bach- és Liszt-orgona­müvek hangzottak el. Bach Korálelújátékát és a G-dúr prelúdium és fúgát (B. W. V. 544) nemes emelkedettséggel s fegyelemmel tolmácsolta. Liszt Weinen, Klagen című műve eredetileg zongorada­rabnak készült. Bach Wei­nen, Klagen, Sorgen, Zagen kezdetű kantátájának témá­jára ihlett Liszt 1862-ben egy variációsorozatot. Ezt hallhattuk rrfost orgonán. Mély drámai hatású, a legja­va előadói erények megcsil­logtatására alkalmas kom­pozíció. Az interpretáció egyaránt uralta s megoldot­ta mind a technikai, mind a zenei megformálás szem­pontjából adódó feladatokat. Az est énekes közremű­ködője Sziklay Erika volt. Rontani, Scarlatti és Duran­te dalait, valamint Liszt XXIII. zsoltárát mutatta be. Az olasz dalok tolmácsolá­sa — éppen azért, mert ta­lán túl édesre és szépre óhajtotta az énekesnő — kis­sé mesterkéltre sikerült. Az igen muzikális művésznő köztudottan kiemelkedő a XX. századi művek tolmá­csolásában, mellyel őszinte elismerést, s rangot vívott ki magának. Produkciójával szemben támasztott elvárá­sunk is ennek megfelelő volt. Ezúttal sajnos kis csa­lódást okozott. Érthetetlen, hogy a kortárs zenében a legkényesebb intonációs fel­adatokat megoldó énekesnő miként énekelhetett pontat­lanul. Főként a Liszt-műben többször lóié (magasan) in­tonált, ami az élmény hatá­sát gyöngítette az egyébként érzékenyen megformált, át­élt előadásnak. Berényi Bogáta A köztisztaság múltja Különleges kiállítás, a Fenntartó Vállalat XVI. ker. köztisztaság múltját bemuta- Ifjúgárda úti telepén. Az ,...,, . . , ipari műemlékek a szemét­to tarai varja az erdek odo- ...... , .. ... , , J szállítás, a kozuti takaritas ket a Fővárosi Közterület múltját mutatják be tehéntejben 4,6. A kalória­tartalom majdnem megegye­zik, 65 kalória van 100 gramm tehéntejben, kettő­vel kevesebb az anyatej „fű­tőértéke". Külön kell beszélnünk a tejzsírról, amely a tehéntej­ben 3,6 százalék. Mivel a magyaros konyha „jóvoltá­ból" nálunk túlzottan ma­gas a kalóriafelvétei, szeret­jük a zsíros ételeket, így a tej zsírtartalmára nincs kü­lönösebben rászorulva szer­vezetünk. Ezért nem célunk, hogy utolérjük finn testvé­reinket a miénknél lénye­gesen több tej, de főleg a tejzsír (vaj, tejszín) fogyasz­tásában. * A tejipar élenjár abban, hogy a lakosság korszerű, egészséges táplálkozásához széles körű választékot nyújtson. Csökkentett ener­giatartalmú,.' vagyis kisebb zsírtartalmú, úgynevezett so­vány tejet (tejfölt, vajkré­met) kínál, különböző ízesí­tett joghurtokkal, kefirekkel, túróval igyekszik megnyerni a fogyasztókat a vitaminok­ban gazdag, egészséges táp­láléknak. Mindezek a készít­mények tartalmazzák a tej­ben található összes értékes anyagot, gyerekek, betegek, öregek is nyugodtan falatoz­hatnak belőjük. A túró pél­dául ízesített formájában is értékes fehérjét tartalmaz. A sovány sajtok szintvn fehérjedúsak, míg a zsíros sajtok kedvelőinek számol­niuk kell azzal, hogy bár él­vezetesebb az íze kedven­cüknek, a szervezetnek nem előnyös a magas zsírtarta­lom. * A tejipar választéka, az energiaszegény, de ízletes termékek sora bizonyára újabb híveket szerez leg­egészségesebb táplálékaink egyikének, a tejnek. Persze, cs'ák ott, ahol a vásárlók hozzájutnak. Azokban az üz­letekben, ahol nincs hűtő­pult, nincs gyümölcsjoghurt, tejföl, mazsolás túró és Túró Rudi, meg társai. De sok helyütt a hűtőpul­tokon is alig árválkodik egy­két fajta sajt, kefir. Így csak kívánni tudjuk, hogy minél előbb minél több helyen a tejipar teljes választékával találkozhassunk, ki-ki ked­vére választhasson. Jó étvá­gyat! Imre Erzsébet Társadalmi önsegélyező egyesület létrehozásának lehetősége $ A HVDSZ elnökségének ülése Társadalmi önsegítő egye­sület létrehozásának lehető­ségét vitatta meg keddi ülé­sén a Helyiipari és Város­gazdasági Dolgozók Szak­szervezetének elnöksége. Az elképzelések szerint az egyesület tagjai lehetnek majd — önkéntes elhatáro­zás alapján — a kommuná­lis és közüzemi vállalatok 'dolgozói, nyugdíjasai. Vá­laszthatóan havi 50, illetve 100 forint lenne a tagsági díj, s a tagok a befizetett díj arányában részesülnének támogatásban. A tervek sze­rint az anyagi támogatás a dolgozókat, illetve család­tagjaikat hosszabb betegség, baleset, munkahelyi ártalom, szülés, házasság, halál ese­tén illeti meg. Segíteni kí­vánják anyagilag azokat a fiatalokat, akik katonai szol­gálatra vonulnak be, vala­mint a nyugdíjasokat is. Az egyesület anyagi helyzetétől függően támogatást nyújt­hat majd akkor is, ha tag­jait elemi csapásból adódó kár éri, ha az egyesülethez tartozók továbbtanulnak, s akkor is, ha szociális hely­zetükben önhibájukon kívül nagymértékű .romlás követ­kezik be. A tagdíjbevétel 75-80 szá­zalékát juttatnák közvetle­nül vissza a tagságnak szo­ciális támogatásként, a fenn­maradó összeget pedig üdü­lőfejlesztésre, nyugdíjashá­zak, gyógyintézmények lét­rehozására fordítanák. Az elképzelések megvaló­sítása megfelelő kezdőtökét és bizonyos minimális tag­létszámot feltételez. Az in­duláshoz az előzetes számi­tások szerint 5 millió forint­ra lesz szükség. Ehhez a szakszervezet tartalékalap­jából 2 millió forint kamat­mentes kölcsönt tud adni, a fennmaradó 3 millió forin­tot pedig a vállalatok hoz­zájárulásából látják biztosí­tottnak. Az egyesület létre­hozásához 30 ezres taglét­számra van szükség. Ha ennyi dolgozót sikerül meg­nyerni, az egyesület 1988. január elsején megkezdheti működését. Az elnökség a társadalmi önsegítő egyesület megala­kításának tervezetét vitára bocsátja a kommunális és közüzemi vállalatok dolgo­zóinak körében. Az elképze­lésekről rövidesen tájékoz­tatják az érintett szakszer­vezeti alapszervezeteket, s a bizalmitestületek a tagság­gal közösen foglalnak majd állást .az egyesülethez való csatlakozásról. Amennyiben az egyesület létrehozásának gondolata a tagság többsé­gének egyetértésével talál­kozik. az elnökség a jövő év első negyedében a terve­zetet — figyelembe véve a közben született módosításo­kat, javaslatokat — ismét mégvitatja, majd a közpon­ti vezetőség elé terjeszti jó­váhagyásra. (MTI) Gyors információk Számítógépek a külkereskedelmi kirendeltségeken A Datorg Külkereskedel­mi Adatfeldolgozó és Szer­vező Rt. a Külkereskedelmi Minisztérium több külföldi kirendeltségén megkezdte az információs rendszer számí­tógépesítését. A gépesítést az tette szük­ségessé. hogy ma már egy­re inkább nélkülözhetetlen a gyors és pontos külpiaci in­formáció a hazai vállalatok helyes export-import politi­kájának meghatározásához, egyes nagy fontosságú dön­tések előkészítéséhez. A szá­mítógépes rendszerek az in­formációk tárolását, rend­szerezését. és azok gyors visszakeresését teszik lehe­tővé. A Datorg szakemberei eddig több alrendszert dol­goztak ki, amelyeket folya­matosan bevezetnek. Ezek a számitógépes rend­szerek lehetővé teszik azt is, hogy a kirendeltségek a ko­rábbinál jóval több infor­mációt dolgozzanak fel, s számítógépeikkel igénybe ve­gyék a különböző országok­ban működő adatbankok szolgáltatásait. A kirendelt­ségi számítógépekkel ugyanj­:s közvetlen kapcsolat te­remthető az adatbankokkal, s így a magyar vállalatok számára is igen értékes kül­piaci információk nyerhetők. Párt, politika, társadalom Németh Károly könyve A kötet az elmúlt hat és fél esztendő beszédeiből és írásaiból ad válogatást. Tör­ténelmi mértékkel mérve kevés idő, mégis része an­nak az ivnek, mely immár közel három évtizede kez­dödött- azzal a felismeréssel, hogy a párton belüli és a társadalmi folyamatok szoro­san összefüggenek egymás­sal. „A szocializmus sike­res építésének előfeltétele, hogy a pártban demokrati­kus Viszonyok uralkodjanak, következetesen érvényesülje­nek a part működését sza­bályozó lenini elvek," — Ír­ja az MSZMP főtitkárhelyet­tese. (Vitaindító a pártde­mokrácia helyzetéről és fej­lesztésének feladatairól szó­Nem tonna - liter írásaink visszhangja A Délmagyarország június 26-i számában megjelent egy szignálatlan rövid hír, „In­terferon futószalagon" cím­mel. Ez eddig rendben is lenne, szükség van a rend­szeres tájékoztatásra a ter­mészettudomány új eredmé­nyeiről. Az viszont már ko­rántsem ilyen üdvös, hogy az „új" eredmények néha öt­tíz éves késéssel kerülnek bemutatásra, esetleg más szerzőkre vagy munkacso­portokra ruházva át a fel­fedezés érdemét. S ha eme lett még egy sorozat tárgyi tévedés is bekerül a tájé­koztató szándékú közle­ménybe, akkor már végképp nem lehet örülni a termé­szettudomány ilyen népsze­rűsítésének. * Az első bekezdés, amely a génmanipulációs eljárással előállított interferonról tu­dósít. néhány apróbb tárgyi tévedéstől eltekintve még el­fogadható, bár véleményem szerint egy mondat erejéig meg kellett volna említeni dr. Weissmannt és svájci munkacsoportját, hiszen az általuk 1980-ban kidolgozott eljárás képezi az alapját en­nek a — Szovjetunióban ls sikerrel adaptált — techno­lógiának. A következő be­kezdés — egy Vlagyimir De­babov nevű szovjet profesz;­szor szájába adva — már rendkívül súlyos tévedést tartalmaz Azt állítja- „Egy liternyi ebből az anyagból 40-50 tonna emberi vért he­lyettesít." Ha csupán for­mailag nézzük ezt a kijelen­tést, akkor is nyilvánvaló, hogy valótlan. Nincs olyan anyag a világon, aminek egy literje 40-50 tonna vért he­lyettesítene. Ezt legfeljebb 40-50 tonna vérrel tudjuk megoldani. Am a pongyola kifejezésmódon túl, az ada­tok is hibásak. Ma a gén­sebészeti technológiával elő­állított legjobb interferon­készítmények egy liternyi mennyisége körülbelül 10-12 liternyi, emberi vérből elő­állítható hatóanyagot tar­talmaz. 40 tonna (azaz negy­venezer liter) véi" fedezi az USA, Japán és Finnország együttes, egyévi természetes interferon termelését, azaz a bekezdés nem kevesebbet ál­lít. mint hogy ezt a meny­nyiséget a szovjet technoló­giával 5-6 óra alatt elö le­het állítani. Alighanem De­babov professzor tiltakozna leghangosabban. Végül az utolsó bekezdés — bár önmagában még igaz is lehet — az interferonku­tatás és az elért eredmények paródiája: „...ha az új or­vosságot a fertőzés utáni el­ső órában alkalmazzák, ak­kor már a következő napon meggyógyult a beteg. Az or­vosság nem új (1957 óta is­merik, a klinikumban 1973 óta használják). Nincs orvos, aki — bármilyen modern eszközökkel is — a fertőzést követő egy órán belül meg tudná állapítani a diagnóf­zist — kivéve* ha maga fer­tőzi meg a pácienst. Ehhez még egy jó tanács az illeté­keseknek : ha a fertőzés előtt két órával adják az interfe­ront, a „beteg" — meg sem betegszik. * 'Ha egyedül erről- a hírről lenne szó, már az is megér egy helyreigazítást. De, saj­nos. nem ez az egyetlen eset. Másik kirívó példa a Délmagyarország március 3-i számának utolsó oldalá­ról: az International Herald Tribune-böl átvett hír sze­rint Ausztráliában „hamaro­san kipróbálják" az „új", terhesség elleni vakcinát, majd az összeállító így fe­jezi be: „A hir nem szól ar­ról, hogy hogyan lehet meg­szüntetni a vakcina hatását." Az igazság pedig: A vakci­nát J. P. Talvar és munka­csoportja dolgozta ki 1975­ben Indiában. Ugyanitt tör­tént az első kipróbálás, 1977 és 1979 között, ezer önként jelentkező nőn. A vakcina hatása időszakos, egyéni sa­játosságoktól függően, 9—16 hónapig nyújt védelmet ter­hesség ellen, tetszés szerint ismételhető, káros utóhatása nincsen. íme, ennyire új, ennyire ausztrál, ennyire „hamarosan" és ennyire is­meretlen a következménye. Tóth Sándor ló országos elméleti tanács­kozáson. 1985. novembei 21). Az elmúlt tobb mint fél évtized természetesen össze­gezésre sarkall, hiszen kö­zelmúltunk az MSZMP XII. és XIII. kongresszusának, a hatodik ötéves terv előkészí­tésének és megvalósításának, és a hetedik kidolgozásának időszaka volt. Ekkor vá­lasztotta meg az ország ta­nácstagjait és országgyűlési képviselőit. A kötet felelő­sen és kritikusan szól ezek­ről a belpolitikai csomó­pontokról, és megállapítja, hogy a párt az elmúlt évek­ben betöltoUe vezető sze­repét. Az MSZMP a gaz­daságirányítás továbbfejlesz­tését kezdeményezte, foglal­kozott a közigazgatás át­szervezésével, a választási rendszer módosításával, a szakszervezeti, az ifjúságpo­litikai munka kérdéseivel, és fontos pontokon megváltoz­tatta a pártelet szervezeti kereteit. A hat és fél esztendő a gazdasági körülmények ne­hezebbé válásának időszaka is. A kedvezőtlenebb hely­zetben a párt feltárta an­nak a lehetőségét, hogy mi­ként lehetne Javítani gaz­.daságunk állapotán, gyor­sabban és dinamikusabban előrelépni. Ugyanakkor alá­húzza az MSZMP főtitkár­helyettese: napjainkban meg­nőtt a pártmunkások fele­lőssége. „Azt kell monda­nunk, hogy jelenleg nem az ellenség, hanem saját hi­báink, a bizalommal való visszaélés okozhatja a leg­nagyobb kárt az ügynek. In­teni kell önmagunkat arra, hogy viselkedjünk szeré­nyen, legyen kommunista tartásunk, legyünk fegyel­mezettek." (A fegyelem erő­sítése az egész párt felada­ta, 1981). Ez a fegyelmezett tartás és szerénység jellemzi a kö­tet írásait is. Az olvasó megállapíthatja: annak da­cára. hogy az elmúlt esz­tendőkben nehézségekkel kellett szembenéznünk, a mögöttünk levő hat és fél év eredményekben gazdag időszaka volt hazánk törté­netének. A Párt, politika, társada­lom című könyv a Kossuth Könyvkiadó gondozásában jelent meg. R. L.

Next

/
Thumbnails
Contents