Délmagyarország, 1986. július (76. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-08 / 159. szám

Csütörtök, 1986. július 17. 3 A Nemzeti Szálloda rekonstrukciója Jugoszláv kivitelezők újítják fel a Jó­zsef körúti Nemzeti Szállót — erről írtak alá szerződést hétfőn Budapesten, a Nem­zetközi Külkereskedelmi Központban e felújításban részt vevő' magyar és jugo­szláv vállalatok vezetői A megállapodás értelmében a mintegy fél évvel ezelőtt be­zárt, leromlott állapotban levő szálloda megszépülve, felújulva egy év múlva, 1987 júliusában nyílik meg újra. Az 1900­ban emelt épületet eredeti formájában ál­lítják helyre, s helyiségei a korabeli han­gulatot idézik majd. Növekszik a szobák komfortfokozata, ott iá lesz fürdőszoba, ahol eddig nem volt. A szálloda felújí­tása csaknem 4 millió dollárba kerül. A jugoszláv partnerek a megállapodás értel­mében ugyanilyen értékben vásárolnak különféle magyar árukat. Illetve rendel­nek meg építőipari kivíteléző munkákat. ki Az átlagból lehet emelkedni Téeszvázlat Pusztaszerről A Pusztaszeri Hétvezér rendcsinálás nem került a szövetkezet. 350 húsmarhát Tsz történetében mérföldkő „fejébe". tartunk, évente 200-250 ezer a tavalyi év. Gazdálkodási — A szigorúságával, kö- pecsenyekacsát adunk el. eredményeik révén először vetkezetességével nem te- Ültetvényeink közül a 138 sikerült elérni a Kiváló Szó- remtett egy ellentábort, aki hektárnyi szőlő érdemel em­relkezel cimet. A 10 arany- a könnyebb utat választva lítést, szerencsére a fagyká­koronás homokon az elisme- nyugisabb tempóval szeretett rok nem érintették súlyosan, résnek méginkóbb súlya volna haladni, ön nélkül? — S van-e még tartalék? van. Példaként hat környe- — A mostani választáson — Ebben az ötéves terv­zetére is, ahol hasonló ta- 00 százalékos szavazatarány- ben a szárítóüzem munká­lajadottságok mellett gyen- nyal álltak ki mellettem, ját szeretnénk tovább bőví­ge. vagy középszerű gazdasá- Nem is örültem volna az teni. A feldolgozott árut itt gok élik életüket egyik év- abszolút támogatásnak. Az helyben csomagoljuk, a hely­ről a másikra. A dóci tsz gyanús lett volna. Az nem béli asszonyokból többnek után a baksi sem képes ön- létezik, hogy ha valaki mar- tudunk munkát adni. A gé­állóan megállni a lábán, az kánsan, határozottan intéz- peket valamelyik partner­egyiknél egyesüléssel, a má- kedik, ne sértsen egyéni vagy vállalatunkkal közösen vesz­siknál közös vezetéssel pró- csoportérdekeket. Akinek szük meg, a pénz előterem­balták a kiutat megtalálni. nem érdemes, nem szabad tésére tisztes kamatú célrész­S most ott van az Öpuszta- csak a népszerűségért híze- jegyet bocsátottunk ki tag­szen Árpád Vezér Tsz amely 'W. döntésekben megal- jaink részére. Gazdálkodási a vegetálás után az idén lát- kudni terveink alapján öt évre 68 ványosan alámerült. Egy — Végül is a többség ra-- millió forint beruházási for­PM-ellenórzés során kide- goszkodása azt jelzi, hogy rásra számítunk. Lesz helye rült hogy két év alatt 6 5 elfogadják, s értékelik a bőven, ideje a gépi techni­milíió forinttal kevesebb módszereit, eredményeit és kát lecserélnünk, modernebb adót fizették a kelleténél, távolabbi elképzeléseit. erőgépeket vásárolunk, s a Szándékossággal senki sem — Nem lehet azonnal cso- műhelytér bővítésével sem gyanúsítható, de az tény. dat művelni, ahhoz kevés várhatunk, hogy a büntetéssel együtt csak a jószándek. Az első 4- — ön szerint mekkora 10.5 millió a hátralékuk" Ha 5 évben a közös gondólko- szerep jut a vezető személyi­edhez hozzávesszük hogy das- a helyes célok mégha- ségénék a kibontakozásban? 4 7 millió forint volt az 'ározása volt a legfontosabb. — Aki vállalkozik erre a 1985. évi összes eredményük* az év szép ered- szerepre, tudnia kell, hogy láthatjuk, nehéz manővere- "lényt hozott, 8 milliós nye- egyiegy réssel lehet csak az össze Az emberek szolgálata — a közérdek alapján A fanácsi szervek hatósági munkájáról MI, ÁLLAMPOLGÁROK, csoportoknál azonban növe­nap mint nap kapcsolatba kedés tapasztalható, kerülünk a tanácsok, sszer- . , .. . . veik hatósági munkájával. Jnv0ZTZvekedett, kul­Ha lakást kérünk ha ép,- turáItűbb(í váIt> helgenként ten, akarunk ha panaszt bfln tapas;talhaytó az nyujtunk be, ha valamilyen üa„intézók részéről az üau­i/nttnttifii/ ügyintézőn reszerui az ugy szabálysértést követünk el, a tanácsi hatósági munka ügyeit szaporítjuk. A kimu­nyitja, hogy az adó- és il­letékhátralékok csökkéntek, tevékenység 02 adómoril iavult A sze" mélyi jövedelmek feltárása és adóztatása azonban nem felel meg a követelmények­nek. Megyei adómegállapító hivatal kezdte meg működé­sót, amely nemcsak a kis­iparosok és kiskereskedők felet elutasító, mogorva hangvétel, amely jogos bírá­ugyeu szapul UJUK. n itnuu- J(j ^¿j, A? államigaz 'Pdlusuk es KisKCiesKt-uuK. tatások szerint a megyében ^ bizonyos területein jól adr»kÖzösSé«einek funkcióját közre­működés és ellenőrzés a hatósági munkában még a a tanácsi ügyforgalom 1985­ben jóval meghaladta az 1 milliót. Ennyi üggyel, kér­SÄ «<«<•*""« ^ a lehetséges­vette át, hanem ennél szé­lesebb hatáskörrel rendelke­zik. Aí iparigazgatási ha­tósági tevékenység fontos nél kevesebb. Ugyancsak célja a jogalap nélküli, vagy­Legalább három ügy jutott ¡^ének ^íéíS? tz 15 n*m munk6Val m^álapo­" " utóbbi időben javuló az z0tt jövedelemszerzés, gaz­ügyintézési határidők betar- dagodás megakadályozása, az tása. A tanácsi végrehajtó új vállalkozási formák meg­yeiknek az elmúlt szer­évben. egy-egy állampolgárra, a csecsemőket és az aggastyá­nbkat is beleértve. Érthető, hogy az emberek hangulatát lényegesen befo­lyásolja, hogy milyen mó­don, ridegen, bürokratiku­sán, vagy emberségesen in­bizottságok több mint 80 felelő funkcionalizálásának ügykörben 30 napnál rövi- ., , debb határidőt írtak elő. biztosítása, az egeszseges 1980-ban az ügyek 93,2 szá- vállalkozószellem érvényesü­intézkedése L reséget, s ekkor végre ismét hoz, vagy pénzt visz. omlást elkerülni, példákat csak a Ezeket a 100 százalékos fizetést kap- mindenképp uralnia pénzt Ezért kell a kontraszt hattak a dolgozók. Egy esz- terepet, de vigyázva, hogy ez kedvéért sorakoztattam fel. Valamiben csak kell különb­ségnek lenni, ha a tények­nek hinni lehet. Beszélgetésünk során Gru­ber János, a pusztaszeri el­nök saját munkájáról, el­képzeléseiről szólt csak. A párhuzamok csak bennem fogalmazódtak meg. Kinek lenne nagyobb jog; anatómiájáról szólni, ami­kor az ö élete az, ami vég­érvényesen összekötődött e ESS?, ESS* ÍŰEXXSrtíSJ tendő azonban nem lehet ne uralkodássá váljék. Az mérvadó, a stabil gazdálko- embereket hagyni kell önál­dáshoz több kellett. Olyan lóan dolgozni, hogy saját si­termelési szerkezetet kellett kerüknek tartsák azokat az magunkra szabni, amelyek- eredményeket, amelyekért ból meg lehet élni, s a nép- megdolgoztak. A következe­gazdasági érdekek szerint is les számonkérés ellenére hasznos. A fűszerpaprikát olyan légkört érdemes kiala­választottuk pénzes növény- kltani, hogy érezhető legyen nek. holott itt ennek nem a vezető segítőkészsége. Az „,„„.Kh . „„ . .. „ voltak hagyományúi. Aztán a legjobb érzés, ha az em­ÍZ^fLT.ÍTi * itr. ^derült, hogy a háztájiban bert bevonják a munkatár­is bevált, mint fizetéskiegé- sal ügyes-bajos dolgaikba, s szítés. Kétszáz hektárra nőtt bizalommal fordulnak hozzá, paprikaterület, de tovább Ha ez így összejön, már le- csak a fegyelmezett munkára, hetne fokozni a jövedelme- a rendre, és a biztonságos — Azzal kezdődött, hogy a zöséget. A paprikafeldolgozó üzemelés feltételeinek a biz­hetvenes évek elején egy vállalattal közösen építet- tosítására kell ügyelni. A hármas egyesülés után vesz- tünk egy Blder típusú szári- helytállás esélye így minden­teséges lett a szövetkezet. A tót. Fokozatosan megtanul- képp adott. T. Sz. I. 12 milliós hiány miatt levál- luk, hogy miként kössük le tották a vezetőséget. Csak- a szezonon kívüli kapacitást, hogy komoly szakemberek Ma már a kamillától kezd­nem vállalkoztak a gyenge ve a spenótig sokféle fűszert, adottságú, kialakulatlan ter- gyógynövényt. zöldségfélét melési szerkezetű gazdaság szárítunk, sokszor exportra talpraállítására. Én, személy is. szerint, mint akkori járási _ Tulajdonképpen a ki­pártbizottsági titkár, lehetet- emelkedést a szárítónak kö­lennek tartottam, hogy ha szönhetik? valaki tisztességgel szolgálja _ Jórészt igen, de ez így a közösség érdekeit, és meg- félreérthető. A gazdaságos találja az összhangot a tag- működtetésen van a hang­Baggal, ne tudjon eredményt súiy. Bács megyéből több elérni. Ügy éreztem, ha el- gazdaság jött már hozzánk vallalom, nekem is próbaté- tapasztalatcserére mert ná­tel lesz a gyakorlatban le- ^ nem jövedelmező a szá­merni elképzeléseim helyes- r;tás. Különben az alapte­segét. Így 1972 szeptembere vékenységünk önmagában is ota naponta ide járok ki, s eredményes. A gabonafélék szeretnek még az elkovetke- közül a mostanában kegy­zo ot evben is, ha bz egesz- vesztett kukorica is jól fi­segem engedi.^ zet az iU?ni talajadóttságok hoz mérten. Évente elvetünk Ehhez a mondathoz hozzá- ötszáz hektár kukoricát, s tartozik, hogy a most 58 éves azt a felét hagyjuk meg sze­elnököt pár napja öt évre mesnek. ami szop. a- többit újraválasztották, Immár ne- lesllózzuk. Állattenyésztés gyecUzer. Vagyis a fokozatos nélkül féloldalas lenne a zalékát, 1985-ben már több tézik ügyeit a tanácsoknál, a mint 98 százalékát intézték hatóságoknál. A lakosság el a jogszabályban előírt ha­sokszor . a tanácsi hatósági táridőben, szervekkel való kapcsolata, ilrviMTr^r« ügyintézése során szerzett _ , , 7, , 9 ezer ellenőrzés alapján tapasztalatai alapján alakit nyességét,_ a hatósági donté­ki és mond véleményt az lésének elősegítése. Az ez­irányú tevékenységhez tar­tozik, hogy a magánkisi pá­rosoknál lefolytatott közel mintegy 1500 figyelmeztetés­re és 300 esetben szabálysér­tési f?ljelentésre került sor. Az árhatósági tevékenység javítása mindenképpen in­dokolt. AZ EDDIGIEKBŐL is ki­tűnik: a hatósági ügyinté­zést úgy kell végezni, hogy az szolgáltatás legyen a la­kosság részére. Ebből adódó­an az ügyintézők érezzék, hogy munkájuk szolgálatot jelent, az emberek, a lakos­ság szolgálatát. Arról sem szabad azonban megfeledkez­ni, hogy ez olyan szolgálta­megszűnőben van a formális tás és szolgálat, amelynek ügyintézés, ós érdemben ja- figyelembe kell vennie az az apparátusban vult az ügyfelekkel való egyes emberek érdekelt, de foglalkozás. A megyében a közérdekre kell épülnie, nagy segítséget nyújtanak a az embereket kell szolgálnia lakásügyi társadalmi bízott- a közérdek alapján! sek megalapozását minden­állami szervek munkájáról. kéPPen Szükséges, Pártunk XIII kongresszusa hl5Zen, az elmult évber> a ezért hívta fel a figyelmet megyeben az első fokú ha­e kérdés politikai jelentősé- tarozatok tobb mint 12 szá­gére, s határozta meg, hogy zaIekát fellebbeztek meg az „érzékelhető javulást kell aUampolgarok, s Szegeden elérni a lakosság ügyeinek ez. « arany elérte a 20,5 intézésében, a bürokrácia szazalekot. Az eredményes visszaszorításában". Jogorvoslatok aránya — a felülvizsgálati kérelmeket is A kongresszusi útmutatás- figyelembe véve — megkö­nak megfelelően foglalkozott zelítette a 40 százalékot, nemrégen a megyei párt- Ezek az adatok figyelmezte­végrehajtóbi20ttság a tanácsi tőek a tanácsok vezetői, az szervek hatósági munkája- államapparátusban dolgozók nak tapasztalataival, a ho- számára, zott határozatok törvényes- ,,'... ségének megítélésével. Meg- A lakasueyi rgazgatasban állapította, hogy a hatósági a jogai­munka funkcióját kalmazók, dolgozók összességében he­lyesen értelmezik, a taná­csok feladatát képező tár­sadalompolitikai célok meg­valósítása eszközének te­kintik, Az ügyintéző appa­rátus politikai és szakmai felkészültsége javult, azon ban gondot okoz, hogy a fluktuáció évek óta nem szama. A gyámügyi igazga­csökken. Egyes ügyfajtáknál *as fontosságát húzza alá, (gyámügy, szabálysértés, ár- a megyében a veszé­ellenőrzés) a munkaterhek lV^eUtt kiskorúak száma aránytalanul magasak, és az evente mintegy 200-zal emel­ságok, s többségében zökke­nőmentes a lakáscserék le­bonyolítása is. A javuló ha- _ ... „ tósági munkának is tudható P-'-^egrehajtob,­Ennek a gondolatnak a je­gyében fogalmazta meg a ügyek intézése összetettebbé *fd.ik; A szociálpolitikai ha­Megyei népfront-delegáció _ utazott Lódzba A Lengyel Nemzeti Újjászületés Hazafias Mozgalom lódzi elnöksége meghívására tegnap, hétfőn megyei nép­front-delegáció utazott Lengyelországba Nagy István, a HNF Csongrád Megyei Bizottságának elnöke, Molnár Sán­dor megyei titkár és Kevei Béla, a HNF Csongrád megyei gazdaságpolitikai bizottságának titkára, a szegedi KS2V műszaki igazgatója négy napot tölt testvérmegyénkben Pályakezdő textilipari szakmunkások avatása Végzős textilipari szakmun- gít a képzésben a tanműhe­kástanulókat avattak hétfőn lyek számának folyamatos a Budapest Sportcsarnok- növelése is. A szakszervezet ban. Az immár hagyományos — mondotta — 80 éves fenn­ünnepségen 62 iskola csak- állása során sokat tett az nem 1800 végzett hallgatója utánpótlás neveléséért, s a vált szakmunkássá. Ezek a szakszervezeti testületek fon­fiatalok 16 olyan szakmában tos feladatuknak tartják szereztek jártasságot, ame- hogy segítsek a fiatalok he­lyek a textilipari üzemekben illeszkedését a munkahelyi nélkülözhetetlenek; legtöb- közösségekbe, ben a fonó, a szövő, a kötő, Az Ipari Minisztérium a gépkarbantartó és a kon- képviseletében Cseh József fekcloháló mesterséget ta- miniszterhelyettes köszön­nulták ki. Az avatáson je- tötte a legifjabb textiLszak­len voltak az illetékes mi- munkásokat. Rámutatott: az nisztériúmok, az AlLaml Bér- avatáson részt vivő fiatalok és Munkaügyi Hivatal, a nagyon fontos szakmát vá­társadalmi és tömegszerve- lasztottak, hiszen a ruház­zétek, valamint az iparág kodás az élelmiszer-fogyasz­oktatási intézményeinek kép- tás után a második alapvető viselői. emberi szükséglet. Az utób­Martos Istvánné, a Textil- bi 10-15 évben a fejlesztések ipari Dolgozók Szakszerveze- révén a textiliparban kor­tének főtitkára avató beszé- szerübbé váltak a technoló­dében az oktatás és q gaz- giák, javult a termékszerke­daság kapcsolatáról szólt, zet, s mindezek eredménye­Utalt arra, hogy a növekvő képp a termelés mintegy fe­követelmények szükségessé le exportcélokat szolgál. tették a hároméves képzés Az avatás végeztével a bevezetését, aminek — öt év textiliparban dolgozó szak­elmúltával — már érezhetők munkások nevében Bereczki az eredményei, alaposabb Irén, a Magyar Gyapjúfonó felkészültségű fiatalok ke- fonónője köszöntötte az ifjú rülnek a pályára. Sokat se- szakmunkásokat. (MTI) " be, hogy csökken a megy^ ZüUsag a .,tanáC8' fh^gl ' hon .fii«... *„/. munka javításának feladata­it. • Elsőrendű fontosságú a helyi tanácsok és végrehaj­tó bizottságaik hatósági munkát irányító, ellenőrző tevékenységének fejlesztése. Elengedhetetlen a tanácsta­„ , gok véleményének, javasla­tit Az eddigiekkel függ ^ 7 tóinak kikérése, felhasználá­össze, hogy 1980 óta az vekedéset indokolja, hogy M> fl hat6sági döntések jobb ügyek száma összességében magas az egyedül élő, gon- megalapozása. Szükséges, csökkent, az említett ügy- doskodást igénylő emberek hogy a szakigazgatási-ügy­száma. Intézői munka még nyitot­tabbá váljon, lehetőséget ad­A szabálysértési hatúsú- Va ezzel is a közvetlen la­gok tevékenységükkel a Ijossági ellenórzéá érvénye­megelőzést, az állampolgári süléséhez. fegyelem betartását szolgál- A hatósági tevékenység ja­ják. E téren azonban tény- vitiisa érdekében folyamato­leges javulás nem követke- san. biztosítják, a tanácsi ügyintézők szervezett to­zett be. A helyszíni bírságo- vábbképzését, munkájuk fo­lás a megyében még nem kozottabb anyagi és erkölcsi vált általánossá, és nem fe- elismerését. A követeimé­lel mea a ielenleei követel- nyeknek megfelelően felkeli MEG A JELENLEG' Követel- ¡épni bürokratikus jelen. menyeknek. A kirótt bírsá- ségek minden megnyiIvánu­gok összege ugyan 1980-hoz lása, a rideg, udvariatlan képest jelentősen növekedett, ügyintézés ellen. Az ezzel de visszatartó hatása még £" gyei intézkedések maradék­kévéssé érezhető. A szakem- tuian végrehajtásával érez­berek úgy vélik, hogy a lót- hető Javulást lehet elérni. A rehozűtt közterület-felügyele- fokozott társadalompolitikai ti rendszer érdemi változást t^TTl k'valtdu«yck; ben (lakas, garázs, zártkert. eredményez majd. Az építésügyi hatósági te­vékenységben fejlődés kö­vetkezett be az utóbbi évek­ben, az ügyintézés gyorsab­bá, érdemibbé vált. Az Igaz­gatásban érezhető a magán­érdekek és a társadalmi ér telek, gyámügyek, szociális segélyezés stb.) szükséges nagyobb gondot fordítani a tárgyilagos megítélésre, és a körülmények gondos, körül­tekintő tisztázására. Indokolt hatékonyabban fellépni a törvénybe ütköző cselekmé­dekek összeütközése, amit a nyek, a fegyelem lazulása, a hatósági munka igyekszik felelőtlenség, a köztulajdon megoldani, a kétféle érde- hanyag kezelése, a jogtalan ket összhangba hozni. A la- haszonszerzés ellen. kosság körében az építési fegyelem lazult. A környe­zetvédelmi feladatok ellátá­sa elmarad a szükségestől és a lehetségestől is. A pénzügyi hatósági mun­ka növekvő hatásfokát bizo­IGY VALHAT a tanácsi hatósági tevékenység még inkább az embereket, a la­kosságot szolgáló, a közér­deken alapuló szolgáltatás­sá. T. M.

Next

/
Thumbnails
Contents