Délmagyarország, 1986. július (76. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-07 / 158. szám

Csütörtök, 1986. július 17. 5 Nem játékból homokoznak! A sok pénznek ára van Homokfelhőbon, kánikulában, gázálarcban — a hídon — Foglaljon helyet! — Hol? — A híd alatt. Ez van! — Állítsák le a kompreszszort. semmit nem lehet hallani, csak ezt az iszonyú csattogást. — Inkább menjünk arrébb, a kollégáknak dolgozniuk kell, mert kell a pénz. . t. Rossz az algyői közűji híd? -' — Nem, csak ai esedékes karbantartást csináljiík. — Hányan? Ez a nyolc fiú nem csupán letölti a munkaidőt, ők dolgoznak, nagyon keményen. Pallókon járnak a magasban, haverjuk a veszély, ök, ha leesnek, nem a Mária kötényébe pottyannak . . Dacolnak a széllel, az esővel, az ólomgözös miniummal. Keménykötésű urak ezek! — A korrodált részeket 78 bar nyomással, homokkal tisztítják. Hány négyzetmétert kell rendbe tenni? — Rengeteget. Nem számoltuk, csak azt. tudjuk, hogy sok száz méter a híd acélszerkezete. Nyolcfős a brigádunk. _ Csak „hidászkodnak"? Akivel beszélgettem, Madarász Imre, a neve nincs brigád húszéves vezetője. Ezek az emberek gondoltak egy merészet, és megalakították a bencebaráti tsz Börzsöny ipari és szolgáltató főágazat hídkarbantartó részlegét. Mondom: gondoltak egy merészet. Mi ebben a bátorság? Szerintem az, hogy miből élnek akkor, ha nem kapnak munkát? — Tényleg, miből élnek munka híján? — Dolog akad mindig. — Miért névtelenek? — önállók vagyunk, minek keresztelkedjünk, minek a brigádértekezlet, tudjuk a feladatot, elvállaljuk és teljesítjük időre. — Mennyit kapnak ezért? — Négyszáznegyvennyolcezret. — Rengeteg pénz! — Ha valaki irigyli, jöjjön homokfújni', dugja a fejét a gumi gázálarcba, dolgozzon mindennap 10-12 órát a kánikulában, vállalja a szilikózisveszélyt, megtudja, hogy mi a „magyarok istene". — Szakképesítése? — Szobafestő és mázoló vagyok. — Hogyan kerül a piktor a híd alá (mellé, fölé, rá)? — Megtanultam a homokfúvást, festeni miniummal is tudok, s ami a legfontosabb, anyagilag is jól járok. Nős vagyok, hét hónapos a fiam. el kell tartani a családot. — ün az országot járja. Gondolom, alig van otthon. Mit szól ehhez a felesége? Hogyan viseli a magányt? — Nehezen. Hogy mit s/ól? Nei.. iirül neki, de beletörődött. Mondja, melyik aszszony nem örül a pénznek? — Zömében. A makói hídtól jöttünk ide, de jártunk már Gyöngyösön, ahol hatalmas vashordókat tettünk rendbe. De jó pénz volt az! — Mindig a forinthoz kanyarodunk vissza. Spórol? — Míg nőtlen voltam, addig tudtam, most... Ha kíváncsi, hivja fel a feleségemet. A. S. Más vagy? Megértelek, elfogadlak! A pszichoterápia sokat vitatott, ám viharos gyorsasággal. nemzetközi méretekben hódító új ágának „atyja", az amerikai Carl Rogers ismét itt van Szegeden. Ismét, mert hiszen a két évvel ezelőtti, ugyanitt megtartott nemzetközi munkaértekezleten is ő volt az érdeklődés középpontjában. Annak ellenére, hogy a „főszereplést" kifejezetten kerüli; hisz az általa megalapozott kliensközpontú pszichoterápia alapelveinek mondana ellent, ha bármifajta „fölényt", irányító szerepkört vindikálna. Mégis: „karizmatikus személyiség" — mondta róla Klein Sándor, aki a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola pszichológiai tanszékét vezeti, s akiről, mint a két évvel ezelőtti, és a mostani szombaton az ifjúsági házban kezdődött munkaértekezlet kezdeményezőjéről és fő szervezőiéről föltételezhető: a rogersi alapelvek legaktívabb magyarországi szimpatizánsa. Az ő meghatározását idézzük: „A kliensközpontú pszichoterápia emberekkel kialakított, állandóan fejlődő ,létezési mód', mely elősegíti a~ egészséges változást, fejlődést. Központi hipotézise az, hogy mindenkiben óriási lehetőségek rejlenek önmaguk megértésére, életmódjuk, viselkedésük konstruktív megváltoztatására: a lehetőségek meghatározható tulajdonságokkal rendelkező kapcsolat során válhatnak valósággá. A változás, a lehetőségek kihasználása akkor a legvalószínűbb, ha a terapeuta, vagy bármilyen más ,segítő személy' képes átélni és kommunikálni a valódiságát. gondosságát, és mély. ítéletektől mentes megértését. A terápiás folyamat szempontjából a kapcsolat minősége a lényeg." •. -i * „ , Talán a laikus számára is kitetszik mindebből, hogy a világszerte egyre népszerűbb módszer lényege szerint a pszichológus a pácienssel' beszélgetve annak a helyébe képzeli magát, a legmélyebb megértésre törekszik, közben ő maga sem játszik valamilyen szerepet, hanem saját személyiségét tárja fel — akárcsak kliense. Mindez nem abból a célból történik, hogy kész megoldások találtassanak a páciens problémáira. Hanem személyiségének feltárulása, megismerése és annak elfogadása révén maga a páciens talál (vagy nem) magának „megoldást", Nemzetközi munkaértekezlet a kliensközpontú pszichoterápiáról megtanulja (vagy nem) kezelni a konfliktusait, megváltoztatni életét — önmagát. A módszer alkalmazói körülbelül ugyanannyi 'sikert „könyvelhetnek", mint egyéb, régebbi pszichoterápiás irányzatok követői. Ám a Rogers-alapozta „személyközpontú megközelítés" során kifejlesztett „létezési mód", az embereknek ezen alapelvek szerinti egymáshoz való viszonyulása — szinte az élet minden területén. a legkülönbözőbb embercsoportok „érintkezésében" használható. Eredménynyel. * A „Kliensközpontú pszichoterápia napjainkban" című, egyhetes szegedi munkaértekezletre ezért jöttek nemcsak pszichológusok, pszichiáterek, hanem pedagógusok. szociális gondozók, orvosok, még színházi szakemberek, sőt. vállalatirányítók is, összesen mintegy háromszázan. Itt van a Párizsban székelő Kultúrközi Kommunikációs Központ vezetője, Chuck Devonshirc is (ez a szervezet a Magyar Pszichológiai Társasággal együtt a találkozó rendező szerve). A vasárnap délelőtti- „teljes ülésen" (a „munkaformák" itt gyökeresen eltérnek a tudományos konferenciákon bevett formáktól: nincsenek előadások, vagy szekcióülések, előadókkal és hallgatósággal, hanem mindenki tanul és tanít egyszerre) Carl Rogers és Chuck Devonshire után a „stáb" tagjai, vagyis azok a személyek, akik terapeutaként vesznek részt a soron következő beszélgetéseken, sorra bemutatkoztak, és — vázolták, mit szeretnének tanítani és tanulni. „Boston mélletti kis faluhói joltem"i Belgiumban tanítok pszichológiát szociális gondozóknak és üzletembereknek"; „hfyugat-Németnrszágban egy rehabilitációs központban dolgozom"; „a bécsi egyelem neveléselméleti tanszéke a munkahelyem"; „Írországból jöttem, szexuális bűncselekmények miatt börtönben levő emberekkel foglalkozom" — és így tovább. A nemzetközi társaság tagjai három ríyelv (magyar, angol, francia) segítségével igyekeznek pontosan megérteni egymást. Ezen a hétén továbbképzésnek tekinthető a programjuk, a módszer alapelveit és alkalmazását gyakorolják, tanítják, tanulják. A következő héten, másik munkaértekezletükön a kultúrák közötti kommunikáció esélyeit tapasztalják meg — saját, egymástól sok tekintetben különböző csoportjaik közötti kommunikáció megvalósításával. Sulyok Erzsébet Otthonosabb város Szekeres Mihályt Szegeden nem kell bemutatni. A 41 éves. neves iparművész 1968 óta él a Tisza-parti városban Hosszú lenne felsorolni munkáit, a legfontosabbak: Technika Háza, az oktatási és továbbképzési központ, és a színház belső térformálása, kiképzése. Kissé szabadkozik az interjútól. de végül csak sikerült rávenni egy beszélgetésre. Először az iránt érdeklődtem tőle, szerinte miért ö kapta a legtöbb voksot? — Talán az eddigi munkásságomnak szól ez a bizalom — mondja Szekeres Mihály, majd hozzáteszi —•> mindig következetesen szerettem volna megvalósítani a képzőművészet és építészet egységét. No meg azt, hogy a képzőművészeti alkotások az épülettel egy időben készüljenek el. A kollegák, illetve a lakók tudják eldönteni, a magasztos elvekből mi valósult meg. — Milyen lehetőségek állnak rendelkezésére, hogy álmai életre keljenek? — Már önmagában az sem megvetendő, hogy a főváros és Szentendre után szűkebb patriánkban él a legtöbb képző- és iparművész. Hir: az elmúlt héten tisztújítás volt a képzőés iparművészek szegedi csoportjánál. Titkárnak Szekeres Mihályt, a Csomiterv Munkácsy-díjas belsőépítészét választották. — Meglátszik ez a váro'son? — Nem a hivatali optimizmus mondatja velem, de azt hiszem reális, ha úgy válaszolok, hogy igen. Szeged foglalkoztatja alkotóit, nemcsak a kiállítások száDrága a mozgás Ketten ülnek a hosszú és széles padon — teljes terjedelemben elfoglalják. Huszonévesek, de fenekük átmerője vetekszik egy ötveneves tolgyfaeval. Magam sem tartozok a szilíid termetűek közé, épp ezért nem is szólom meg a hústornyokat, de a látvány már túlzás. Különösen azért bántja a szememet a két amorf apuka, mert látszik rajtuk, rendkívül fiatalok. No, de az anyukák sem tartoznak a nádszálvékony hölgyek közé. Észrevehetően egyik sem sportol. Annál inkább a gyerekeik. Sok molett szülő állja körül a tanmedencét, és az óvodás korú csemetéik tétován tanulják az úszás alapelveit. Lelkesen magyaráznak az oktatók. Igyekeznek megdolgozni az ötven- és százforintos órabérért. Egy neves tréner a nyári szezonban 20-40 ezer forintot is megkeres. Felreértés ne essék» nem sajnálom tőlük a pénzt, különösen ha wladárokat, hargitaiakat nevelnek. Am erről, sajnos, nincs szó. Pusztán a mozgáskultúra alapelemeit tanitjak, borsos áron. Amíg az űszóbizniszt nézem, hir4telen megjelenik az emlékeim között, egy régi kép. A csóró srácok ott álltak a SZÜE medencéje körül, és az edzők rimánkodtak, „gyertek úszni, vízilabdázni". Természetesen ingyen. A mozgáskultúra alapelemeit 20-30 évvel ezelőtt pénz nélkül el lehetett sajátítani. Nagyot változott a, világ. Az a szülő, aki fiatal korában a sportpálya közelébe se ment, most horribilis összeget áldoz, hogy cs.emetéje megtanuljon úszni, teniszezni, tornázni vagy síelni.. . Az úszás példájával azért kezdtem meditációmat, mert ezt a területet ismerem a legjobban. De hasonló a szituáció a tenisznél is. Ott is elkérnek egy százast óránként az oktatásért, nem szólva arról, hogy egy valamirevaló ütő kétezer forintnál kezdődik, es azonkívül az öltözetek ... A legtöbb gyerek nem szívesen veszi fel a magyar Méta szerelést (ami szintén nem két forint) — hanem megköveteli a Filát, Adidast vagy a Pumát. Ugye, kedves szülő, ön «tudja a legjobban, hogy édes gyereke két szép szeméért mire képes, az utolsó vasig kifordítja zsebét. Hallottam olyan esetről, amikor'háromgyerekes apuka a második gazdaságban szerzett jövedelmének nagy részét csemetejenek sportolására fordította. No. persze, neki nincs ideje úszni vagy teniszezni, a testedzésre marad a meló. Mint gvakorló szülő, én sem tudtam kibújni a bűvös körből. Saját példámat azért említeném, mert bizonyítandó. nem akarok pálcát törni senki fölött. Lányom tornájára négy hónaponként 600 forintot fizetek. Bár jól tudom, soha nem lesz belőle magyar bajnok — hiszen Szegeden nincs is tornaszakosztály, ahol versenyekre készülhetnének — de abban a reményben adom a pénzt, hogy egészséges felnőttet nevelek. Kerül, amibe kerül, különben is, miért én maradjak ki a buliból, hiszen a gyerekek között lassan már státusszimbólum lesz, ki, milyen különórára jár. Azonban a kérdés nem hagy nyugodni, miért kell egyre nagyobb összeget fizetni, hogy fiaink, lányaink a mozgáskultúra alapelemeit elsajátítsák. Ami régen ingyenes volt, most egyre többe kerül. Régóta tűnődöm ezen, de megnyugtató választ senkitől nem kaptam. Tudomásul veszem a nehezebb gazdasági körülményeket, amelyek azért nem indokolják az egyre növekvő sportolási költséget. Az egvesületek nem krőzusok. évek óta azonos a költségvetésük, egy szóval, profik felkészítésére sem jut több forint. De ez sem lehet magyarázata a tomegsport drágulásának. Egyre inkább igazat adok annak a vélekedésnek, miszerint az emelkedő tarifának az "ka, ei második gazdaságban az árak gyorsabban növekednek, mint az elsőben. Végül is az úszó-, tenisz-, tornatréner maszekban tanít. Amit elmulasztanak a testnevelési óran, •pótolják jó pénzért, külön tanfolyamon. Ahol persze nem kötelező részt venni. Bárki futhat ingyen a ligetben. Félő azonban, hogy a mozgáskultúra drágulásával olyan tehetséges gyerekek szorulnak ki a sport területéről, akikből a magyar sport bajnokai lehetnének Mert ne feledjük, a külön órák növekvő díjaival nem mindenki akar vagy tud versenyre kelni. H, M, ma jelentős, hanem nagyon sok szobor és alkotás kerül az intézményekbe, közterekre. — Mi a véleménye a főváros és a vidék ellentéteröl? — Ne hecceljen. — Komolyan kérdezem,' ha két pohár sört leöblítek egy helyi művésszel, az árpáié után a pesti ko'legat kezdi szidni. Valóban gondot okoz a fővárosi konkurencia? — Az általános decentralizáció a művészetben is jelentkezik. Tehát egyre tóbb a munkájuk a helybelieknek. Természetesen a pestieknek is jut feladat. Hivatalból a helyiek erdekeit képviselem, ezért is mondom, még nagyobb részük legyen a kozos kenyérből — Mint újdonsült titkárnak, mi az első teendője. — Illene egy szép, tetszetős programot adni. De maradjunk- a valóság talaján. Ha rövid idő alatt elérem a kővetkezőket, akkor már elégedett lehetek a munkámmal. — Kíváncsian várom, hogy sorolja. — Szeretném ha a különböző területeken dolgozó művészek meg közelebb kerülnének és jobban segítenének egymásnak. A szövetség helyi csoportja pedig nagyobb támogatást nyújthatna a különböző alkotó törekvésekhez Ezen kívül támogathatná a fiatalokat a letelepedésben Azt is el szeretném érni. hogy a művészek közötti ellentétek megszűnjenek, mert nem felold hatatlanok — Jó mecénasnak tartja Szegedet? — Igen. de még többet tehetne, bár azt i> tudom, most nincs sok pénze. A művészek milyen formában várják a vár^s támogatását? — Például nincs müvészlakásra pénz; Jobban ki kellene használni a kiállítótermeket Jó lenne elerni, ha áladnak egy iskolát, akkor ne ásítozzon üresen a fal, hanem festmények, szobrok, domborművek fejteszszek a gyerekek látáskultúiráját — Es a műrészek ta t tehetnek Szegedért? — Figyelembe véve a gazdasági körülményeket, ők is kereshetnének kedvezményesebb lehetőségeket azokra a munkáikra, amelyeket a város rendel. így Szeged több szobrot, képet tudna vásárolni es ezáltal js otthonosabbá válhatna szűkebb pátriánk. M. II.