Délmagyarország, 1986. július (76. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-25 / 174. szám

10 Péntek, 1986. július 25. DM röviden Mindennapok akrobatái Semmi változás ? — Minden út Szegedre vezet — mondta nagyot sóhajtva a még­nemoreg Ritter, s hazaérve behúzta kocsija kézifékjét. Tizenhét évi ka­nyar után visszajött szülővárosába dolgozni. Bár a szomszédos megyé­ből rendszeresen hazajárt, ideje nem engedte, hogy tüzetesebben szemügyre vegye a Tisza-parti vá­ros változásait. — Mi újság, most már nem felé­tek, hanem felénk, Szegeden? — kérdezte, amikor összefutott egyik régi ismerősével. — Nincs semmi változás öregem, az egyik nap olyan, mint a másik, megy a verkli, szép csöndesen — hangzott a válasz. Kétkedett a dologban a mégnem­öreg Ritter, s nyakába vette a vá­ros utcáit. — Nicsak, méghogy semmi válto­zás? — jegyezte meg félhangosan, amikor a Lenin körút és a Hunya­di János sugárút sarkán meglátta az újjávarázsolt szép épületet, amely nem volt ismeretlen neki, hiszen ságváristaként a politechni­kai órákon itt ismerkedett az autó­szerelés alapjaival. S amint meg­tudta, hamarosan átadják a gimna­zistáknak az épületet. Megfordulva, az sztk-val szemben az egykori kis drogéria helyén, a családoknak, irodáknak, üzleteknek helyet adó épület kialakításán akadt meg a szeme. — Méghogy semmi változás — jegyezte meg félhangosan, s elbal­lagott a klinikák felé, mert kíván­csi volt, hogy mostanában milyen technikával fociznak a lurkók a li­balegelőn. Meglepődött, hogy a régi libale­gelőnek már se híre, se hamva: gyógyulásra váró betegek veszik majd birtokukba az itt épülő klini­kai szobákat. — Méghogy semmi változás? — ismételte félhangosan, s bosszan­kodni kezdett ismerőse közömbös megjegyzésén, miközben tovább sé­tált. — Persze, azért a változatlanság­ban is van némi igazság — nézte kerekre nyílt szemmel a városházá­ról ifjú férje oldalán kijövö, gyö­nyörű menyasszonyruhás nőt. Mind szépek. — s a tér túlsó oldalán, a bíróság épülete is változatlanul kö­zel van —< jegyezte meg rosszmájú­an a mégnemöreg Ritter, s befor­dult egykori joghallgatói törzshe­lyére, a Lófarába, egy pohár válto­zatlanul jóízű pusztamérgesire. Tarnai László Schmidt Andrea fe'lvétele Az aratás után összegyűjtött bálázott szalma nagy érték az állattartóknak. Ma már szinte ritkaság a hatalmas, csak géppel rakodható hengerbálakon kívül, régebbi „di­Zápor, zivatar Várható időjárás ma estig: Hűvös, szeles idó zivatarok­kal. Átmenetileg mindenütt beborul az ég, országszerte várható eső, zápor, zivatar, helyenként jégesővel. Az északnyugati, északi szél fo­kozatosan megerősödik, fő­ként a Dunántúlon viharos­sá fokozódik. Pénteken a felhőátvonulásokból futp zá­por várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénte­ken 18 és 23 fok között lesz. FILMJEINK A VILÁGBAN Dobray György Szerelem első vérig, valamint Mihály­fy Sándor Gyermekrablás a Palánk utcában című pro­dukciója képviseli a magyar filmművészetet az olaszor­szági Giffoni Valle Pianá­ban július 26. és augusztus 3. között megrendezendő vat" szerinti kis „szalmakockákat" látni Viszont erre is nemzetközi filmfesztivál szükség van, hisz a kisebb adag a háztáji gazdaságban ver­senyében. Az információs - könnyebben mozdítható Jó párszor pördül a villanyél, szekcióban Richly Zsolt Egy m:re egy potkocsi terebélyes rakomanya kialakul. y i-by LELETMENTÖ EXPEDÍCIÓ Nagyszámú néprajzi, ipar­művészeti, egyházművészeti, MAR REPÜLNI TANULNAK A GOLVAFIOKAK eger naplója, Kricskovics Zsuzsa Humorzsák, Ijuc Degrise Souvenir és Varga Csaba A szél című animá­ciós filmhét vetítik. Tobb mint száz gólyafé- KOMI ^ tárgyat, helytörténeti és szek népesedett be tavasszal ' egyéb írásos dokumentumot a Kisalföldön, jól sikerült a TANÁCSKOZÁS „veti leltárba" a Tisza II. • költés, s a kis gólyák any- Először rendezett tudomá­vizlépcsö üdülőkörzetében le- nyira megerősödtek, hogy nyos ülést hazánkban a nem­vő húsz településen a Heves, KZL1leik ezekben a napokban zetközi komlóiroda, amely a Borsod, Hajdú-Bihar és Szol- már repülni tanítják őket. A világ legjelentősebb komió­nok megye muzeológusaiból, hansági természetvédelmi termelő országait tömöríti, levéltárosaiból alakult nyan területen, valamint a sziget- Magyarország 1978 óta tagja expedíció. A harmincöt tagu közi Duna-ártéren fészkel- 3 szakmai szervezetnek. A leletmenlö csoport olyan em- nek a fekete gólyák Ez a komlóiroda tudományos bi­PIACON A SZÁNTÓFÖLDI PARADICSOM Megkezdték a szabadföldi paradicsom szedését Heves megyében. Az első jelentő­sebb szállítmány a Hevesi Rákóczi, valamint a Horti Kossuth Termelőszövetkezet­ből került a felvásárlótele­pekre, s onnan elsősorban a főváros és a borsodi ipar­vidék árusítóhelyeire. A kö­vetkező napokban várhatóan gyors ütemben növekszik a paradicsomkinálat, és ez ki­hat a piaci árak alakulásá­ra is. VÉRADÓK A Vöröskereszt és a vér­adóállomás szervezte véradó napon Mórahalom lakói kö­zül 123-an igyekeztek hu­manitásukkal hozzájárulni a beteg emberek gyógyításá­hoz. Ópusztaszeren 35-en, a MÁV-gépállomáson 25-en, a sütőipari vállalatnál 30-an, a fonalfeldolgozó vállalatnál szintén 30-an, a Komplex Ruházati Vállalatnál 50-en, a Volánnál 180-an, a Tápéi Háziipari Szövetkezetben 32­en, az Elektromos Szövetke­zetnél 20-an, a Délép köz­ponti telepén 34-en, a szer­számkovács-ipari szövetke­zetben 21-en, a vasipari szö­vetkezetben 39-en adtak vért. KEMPING­VILAGTALALKOZO A Debrecen melletti Veke­ri-tónál létesített kemping­ben augusztus 1. és 10. kö­zött — *20 év után ismét Ma­gyarországon — rendezik meg a 47. kemping-világta­lálkozót, amelyre a Nemzet­közi Camping és Caravan­ning Szövetség 34 tagorszá­gából mintegy 6400 külföldi és több száz magyar vendé­get várnak. Legtöbben az NSZK-ból és (Franciaország­ból érkeznek, de jönnek Portugáliából, Angliábói, Lengyelországból, Csehszlo­vákiából és 'Bulgáriából is. ÚJ ÚTVONALON A 22-ES BUSZ Augusztus 1-től Móravá­rosban is közlekedik a 22-eS" jelzésű autóbusz. Uj 'útvona­la a következő: Petöfitelep, Fő tér, Csap utca, Felső­Tisza-part, Etelka sor. Ke­reszttöltés utca, Szilléri su­gárút, Rónfcai körút, József Attila sugárút, Lenin körút, Tolbuhin sgt.. Úttörő tér, Katona József utca, Rákó­czi utca. Vissza: Rákóczi utcat Gólya utca, Szél utca, Katona utcától a kifele iránnyal megegyezően a Pe­töfitelep Fő térig. A követé­si idő csúcsforgalmi időben 1'5 perc, csúcsidőszakon kí­vül 20 perc. KÉSZÜLŐ SZOBROK Több új szobrot készítenek az év második felében a Kép­zőművészeti Kivitelező Vál­lalat szoboröntödéjében. Hár­mat közülük augusztus 20-án avatnak föl. Lesenyei Márta I. Béla, Kő" Pál III Béla ki­rály alakját mintázta meg, szobraik Szekszárdra, illetve Bajára kerülnek. Gáti Gábor Sellő című alkotása Ozd vá­rosát díszíti majd. Az emlí­tetteken kívül dolgoznak az öntödében Kiss litván hét­alakos Hajdútánc című szo­borcsoportján, amelyet 'Haj­dúböszörményben * állítanak majd föl. Két szobor készül Liszt Ferencről. Eskulits Ta­más műve Kalocsa tulajdona lesz. Marton László alkotása pedig Budapesten, a 'Liszt Ferenc téren kap helyet. Eb­ben az évben várhatóan el­készül Kiss István Münnicl) Ferenc szobra is. NYOMOZÁS. EMBERÖLÉS ÜGYÉBEN Július 22-én, kedden hol­tan találták Szentes, Batthy­ány u. 2/B. szám alatti laká­sán a 74 éves Bödy Máriát, aki az eddigi megállapítá­sok szerint bűncselekmény áldozata lett. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitány­ság az ügy felderítésére nagy erőkkel hnegkezdte a nyomozást. HP .. - közelségétől kozott a sarudi parokian ra- „pnlípHju. bukkantak egy XVIII. század s1-"1^"1* közepéről származó, nagy­méretű bőrkötéses regesz­tára. ARANYIDŐ totta tanácskozása színhe­lyéül. A pécsi akadémiai bizottság székházában teg­111, .,. I.jini^nj..:i.i,., • Félreértette lli|ll«lli| — Akkor is szeretői fogsz, ha házasok le­szünk? — suttogja a lány. Filmforgatás miatt szüne- nap kezdődött meg a konfe­GYULAI PROGRAM Gazdag programajánlatot kínál a gyulai v, azoknak, akik a holnapi, szombati napot; a gyulai várfürdőben töltik. Reggel nyolctól éjjel 2-ig népszerű együttesek és színészek szó­rakoztatják a közönséget. Délelőtt 11-tői többek közt rencia, munkájában tíz euró­pai és tengerentúli ország tel szerdától csütörtökre vir radó éjszaka a forgalom a i ^ (iii „ Lánchídon. Krúdy Gyula szakemberei vesznek részt, '«frszínház Aranyidő című regényének A tudományos bizottság el­Szemtől szemben az ifjúsággal televíziós változatát készíti nöki tisztét betöltő Jan Kis­el Katkics Ilona, s néhány géci, az. újvidéki egyetem jelenetet rögzítették filmsza- professzora, a Bácspetrőci lagra. A produkció — amely- Gyógynövény- és Komlóter­nek operatőre Zentay László melési Kutatóintézet igazga­— két kincskereső fiatal sze- tója bevezető szavaiban utalt hogy világszerte új, relméről szól. A főbb szere- arra Vitéz' LászlóC délután "há- korszerűbb biológiai" alapra rumii'iiíó vorii ici ot>- Kalozy Eszter, Lakloth Ala- . " romtol Jako Vcrat, ltl oto ^ ^emessy Hédi és Xordai kívánják helyezni a komló Teri alakítja. tői Felföldi Anikót és Ga­lambos Erzsit, este 7t-től operettgálát, fél tizenegy­kor a Kormorán együttest láthatják-hallhatják a für­dő vendégei. Éjfélkor Dé­vényi Tibor diszkózik — termelését. Környezetvédelmi szimpózium kon is átterjedő hatásáról, s Kelet—nyugat környezet­Szilágyi János és Verebes védelmi technológiai szim- tanácskoznak olyan együtt­István társaságában. A non- póziumot rendez szeptember működésről is, amely kör­várszínház 18—19-én Bécsben Ausztria stop műsorra a ad ki jegyeket. MAGYAR RÁDIÓ, SZEGED nyezeti katasztrófák esetén egyik legjelentősebb pénzin- a lakosság mielőbbi riasztá­tézete, a Zentralsparkasse sát szolgálja. A szakemberek und Kommerzialbank — je- megismerkedhetnek a kör­ientelték be a szervezőW nyezetvédelem tudományos tegnap, a Budapest Kong- eredményeivel, bevált tech­resszusi Központban tartott nológiáival, szimpóziumhoz sajtótájékoztatón. kapcsolódó termékbemutatót Rudolf Dirisamer. a bank is tartanak, amelyen a leg­A szabadtéri játékok igazgatója elmondotta, hogy üjabb környezetvédő tech­múltja ós jelene a ma, mü- « nológiákat. berendezéseket sor témája. Délelőtt 10-12 yánjak erősíteni aa europu. óra közt hallható a kísérleti tokes es szocialista ors/.a- aimjak *«• gok közötti kapcsolatokat. A nemzetközi tanácsko­elösegitve a legfontosabb zásra a KGST-, az EGK- és környezetvédelmi problémák az EFTA-államok könyezet­megoldását Az eseményre védelmi szakembereit egy­neves politikusokat, kör- aránt adás a 67,07 Mh-en. Meghí­vott vendégek: Horváth Mi­hály, a szabadtéri igazgató­ja és Polner Zoltán újság­Író. Megszólal még Gregor József operaénekes és Szi­kom János, a Jézus Krisz­tus szupersztár rockopera rendezője. A műsor szer­nyezetvédelmi reket, nagyvállalatok, üze­mek vezetőit hívták meg. A szimpóziumon szó lesz a meghívták. A szer­szakembe- vezök arra számítanak, hogy a rendezvényt kővetően fel­lendül a nemzetközi környe­zetvédelmi együttműködés, keszlői természetesen ma is levegő-, a víz- és egvéb gyorsul a technológiacsere. várják a hallgatók kérdéseit Telefonszám' 26-156 szennyeződések környezetet Ez a vállalatoknak is új üz­veszélyeztető országhatára leti lehetőségeket kínálna FELVÉTELI ÉNEK TANSZAKRA A Bartók Béla Zeneművé­szeti Szakközépiskola ma­gánének tanszaka felvételt hirdet érettségizett fiatalok számára. Korhatár 24 év, a képzési idő 4 év nappali ta­gozaton. Az iskola kollé­giummal nem rendelkezik, vidéki növendékek .jelentke­zését csak úgy fogadják el, ha budapesti elhelyezésük­ről a hallgatók gondoskod­nak. Jelentkezni augusztus 10-ig lehet. A felvételi vizs­ga anyaga átvehető az isko­la portáján (Budapest, 1065, Nagymező utca 1). NÖVÉNYVÉDELEM Az utóbbi években invá­ziószerü a baraekmoly táma­dása. Főleg a kajszi- és őszi­barack hajtásait és gyümöl­cseit károsítja. A tavaszi kár­tételt a fölkapaszkodott haj­tások, míg a nyárit a rotha­dó gyümölcsök jelzik. A fer­tőzött gyümölcs idó előtt el­rothad és lehullik a fáról. Augusztus közepétől szep­tember közepéig tart a har­madik lepkerajzás. Ezért augusztus utolsó dekádjában és szeptember elején leg­alább két permetezés indo­kolt, hogy megelőzzük a ko­ra tavaszi rügykártételt. Szü­ret utun ugyanis igen ritkán permeteznek. Javasolt ké­szítmények: Decis 2,5 EX?, Rovlinka 50 EP, Sumicidin 20 EC, Metation 50, Bi—58 EC Vége felé közeledik a művészeti és pszichológiai napok rendezvénysorozata, amely péntek, szombat és vasárnap több szórakoz­tató jellegű programot kínál a Dugonics téri műsorköz­pontban és a szórakaténusz ifjúsági udvarban (Dugonics tér 12). Itt ad koncertet a miskolci Hétfői Hírek és a szegedi Gixer együttes. A kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum munkatársai­nak közreműködésével ta­nulhatják az érdeklődök a különböző mesterségek szak­mai fogásait. Az udvarban felállított szabadpódiumon pedig — helyszíni jelentker zés alapján — bárki fellép­het produkciójával. Az ifjúsági udvarba'n — a hét végén — folyamatosan vetítenek videofilmeket. Az egyetem KISZ-bizottságának épületében péntektől vasár­napig ifjúsági lelkisegélu­szolgálat működik, amely hívható telefonon is a 12-140-és számon. Pénteken este 8 órakor az egyetemi aulában Belánvi Gvörpy költői és M. Kecskés András pantomimestjét láthatják az érdeklődők A «zombati kulturális kínálat­ból két programot emelünk ki: a Szegedi Egyetemi Mű­hely alkotóinak estiét, és a Quadrofon elektronikus ze­nei koncertet. amelynek, anyagát a Magyar Rádió elektronikus zenei stúdiójá­nak felvételeiből válogatták. A művészeti és pszicholó­giai napok szakmai rendez­vényein pénteken a család, illetve a közművelődési in­tézmények szerepéről lesz szó, az ifjúság beilleszkedé­sének elősegítésében. Cseh­Szombathy László, az MTA Szociológiai Kutató Intézeté­nek igazgatója. Kormos Sán­dor, a Művelődési Miniszté­rium közművelődési főosz­tályának vezetője és Rákos Istvánné, a Csongrád Me­gyei Tanács művelődési osz­tályának vezetője tart e té­mákban vitaindító előadást. Szombaton az ifjúság po­litikai szocializációjának sa­játosságai és a beilleszke­dési zavarok társadalom­történeti okai lesz a két fő téma. Vasárnap délelőtt pe­dig a kábítószer-fogyasztásról hangzanak el vélemények a' Requiem és a Vészkijárat című filmek vetítése kap­csán. K. K. Közlemények Othalom u. 47. sz. lakóház elektromos csatlakozási földká­beljét a mai naptól feszültség alá helyezzük. Démász. Dr. Szabó Eva egyetemi do­cens bőrgyógyászati magánren­delése augusztus t-től szeptem­ber 8-ig szünetel. József A. sgt. 24. Tel.: 15-543. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szociálist* Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei I.apkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság, útja 10. Sajtóház 6740 — Telefon: 24-633. — A lapot nyomja. Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca. 28. 6720. Igazgató: Surányi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál te kézbesítőknél. Előfizetést díi egy hónapra «1 forint — ISSN; 01JJ—«25 x 4 1

Next

/
Thumbnails
Contents