Délmagyarország, 1986. július (76. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-21 / 170. szám

Hétfő, 1986. július 21. 5 tzeqedi ünnepi hetek Művészeti és Pszichológiai Napok. Rendezvénysorozat az ifjúság társadalmi beilleszkedésének kérdéseiről — mától, július 27-ig. Liszt Ferenc Nemzetközi Kórustalálkozó résztvevőinek hangversenye a tanácsháza udvarán ma este fél 9-kor. Csala Károly grafikusművész kiállításának megnyitója ma délután 5 órakor a Juhász Gyula Művelődési Központban. A XXIII. Pedagógiai Nyári Egyetem előadásai az újszegedi Biológiai Központban — július 22-ig. Szegedi Ipari Vásár '86 — Marx tér — július 27¡8. Csipkerózsika A cári balettkultúra tetőpontja; a romantikus táncjáték második virágkorának csúcsteljesítménye — mondja a balett-történet a Csipkerózsikáról. Es valóban, olyan tradicionális értékek csillognak az 1890-es, szentpétervári születésű Petipa—Csajkovszkij-műben, amelyeket az „örök emberi" jelzővel szoktunk ellátni. A kifinomult táncköltészeti látványosságok és a gyönyörű zene nemcsak rabul ejtik a mindenkori néző érzékeit; bármi nehéz lenne tételesen bizonyítani, elhihetjük: mint a maga korában, most is formálni képesek Ízlésvilágunkat, látáskultúránkat. Vagyis elég értelmetlen lenne azon meditálni, hogy rohanónak. haszonelvünek titulált korunkban mennyire anakronisztikus a romantikus mesebalett a táncszínpadokon. A Csipkerózsika él, és eleven lesz, amig ember az ember. Nekünk pedig büszke örömünk, hogy az orosz-szovjet balettmúvészet sok kiváló követe után most az Odesszai Opera- és Balettszinház együttese folytatta a hagyományt: a klasszikus táncművészeti értékek közvetítését a Dóm téren. Ezt a Csipkerózsika-változatot Jurij Nyikolajevics Grigorovics 1963-as, Bolsojbeli átdolgozása nyomán ál-, lította színpadra N. 1. Rizsenko és V. V. Szmirnov-Galovanov. Grigorovics eredeti munkáit is a táncos könynyedség és folyamatosság jellemzi, úgy tartják számon, mint aki moszkvai munkássága alatt megszabadította a nagyszínházi stílust a pantomimos túlzsúfoltságtól és az elegáns, kulturált táncolást a drámai megjelenítés igényével ötvözte. Petipa művészetétől nem idegenek ezek az elvek... Hiszen, miközben a szimföntkws*ibalett, előképét, a zene-, és a Aartc -bámulatos eggyé olvadásának petipai vívmányát csodáljuk a Csipkerózsi kában, azt is észre kell vennünk: a mester bizony nem léphetett túl a korán, s a hagyományos műformát, a dramatikus, anekdotikus keretet megtartva komponálta költői szépségű variációit Csajkovszkij zenéjére. A mese, a történet maradt, még akkor is, ha úgyszólván csak ürügyként szolgál már a koreográfiai látványossághoz, sőt, szinte gátja a szuverén muzsika és az ugyancsak önértékekkel gazdag táncképek egybesimulásának. Ezt a minden feszültség nélküli „drámát", a Csipkerózsika naiv, romantikus történetének táncszinpadi megfogalmazását muszáj megtámogatni szcenikai, dramaturgiai, sót koreográfiai jótékony újításokkal, változtatásokkal, mert avulékony, mert vontatottá, érdektelenné válhat. Ezért emlegetik a Csipkerózsika-előadásokkal kapcsolatban, milyen fontos a pompas színpadi kiállítás, meg a kiváló klasszikus iskolázottságú, biztos, precíz tánc, az előadói stílustisztaság. Nem kevesebb, mint a mű meggyőző ereje áll vagy bukik azon, hogy sikerül-e megteremteni a kényes egyensúlyt a költészet magasságait ostromló koreográfia, a vele természetes harmóniába olvadó, pedig öntörvényű Csajkovszkij-muzsika meg a „sztori" között. Rendkivüli feladat. Noha tisztességtelen lenne kőszinházban elvárható cizelláltságot és precizitást számon kérni a szabadtéri előadáson, kétségtelen, hogy a pénteki premiernek akadnak pillanatai, melyekből hiányzott ama kényes egyensúly. A színpad létező és megváltoztathatatlan adottságai, a tánctér nagysága miatt, vagy másért, nehéz eldönteni, de voltak vontatott percek. A szebbnél szebb táncok pergő folyamának ideájáért jól érzékelhető eröfeszitéseket tettek a színpadra állítók, ám sem a dramatikus elemek — a mese — nem kerültek annyira a háttérbe, hogy ez az idea elérhető legyen, sem a színpad méretei nem segítettek, ellenkezőleg. Ráadásul a karban a bizonytalanságokat, az együttes munka pontatlanságait nem rejthették a rövid tütük, ellenkezőleg. Mégis: nagyszerű élményt, jelentett az Orgona szerepét táncoló J. A. Golohvasztova artisztikus, harmonikus könnyedsége. Az ideális alkatú táncosnő nyújtott vonalai, gyönyörű karmunkája, egész, a 19. századot színpadra varázsoló stilusossága, autentikus pózai elhitető erővel ruházták föl a teljes platót, valahány megjelenésekor. Elegáns és megbízható partnere volt A. J. Muszorin (Herceg), a kitűnő iskolázottságú E. A. Kamenszkihnek (Auróra), aki bár nem légies jelenség, minden bizonnyal nagy jövőjű terre á terre táncosnő. A záró felvonás nagy pas de deux-jében és az első felvonásban, a négy herceggel táncolt Rózsa-adagióban, e különlegesen nehéz, közismert tetőpontokon is illúziókeltő teljesítményt nyújtott. Jól sikerült Florine hercegnő, O. A. Tozijakova és a Kékmadár, Sz. G. Japparov kettőse is, valamint a harmadik felvonás többi karaktertánca. V. /. Kupalo a pantomimikus elemekben bővelkedő gonosztündér-szerepet nagy rutinnal oldotta meg. Ha azt mondjuk, a szólóvariációk, a hires kettősök, s egyáltalán a harmadik felvonás szvitsorozatának minősége a mérvadó valamely Csipkerózsi ka-előadás sikere szempontjából — kellemes emlékű estet köszönhetünk az odesszai társulatnak. Ha eltekintünk a — meglehet, körülmények okozta — zökkenőktől, vontatottságtól, előadói bizonytalanságoktól, attól, hogy a csoporttáncok funkciódusabbak is lehettek volna, s méltányoljuk: 1. a szcenikai törekvést, mely a barokk miliőt, a mesevilágot igyekezett a színpadra varázsolni (ahol egyebek mellett még az a csoda is mindennapos, hogy Orgona és Desire herceg nélkül, üresen, magától is tovább megy a hajó); 2. az Ízléses kosztü, möket, melyek jótékonyan hatottak a kissé kevert stílű, konkrét, stilizált és., absztrakt minősítésű díszletelemeket egymás mellé helyező szin-. padon; 3. az A. P. Szotnyikov által dirigált fesztiválzenekar alkalmazkodó, de azért a Csajkovszkij-zene csodáit, hangulatait és dinamikáját érvényre juttató, jó színvonalú szereplését — szóval, ha mindezt tekintjük ... Az a lényeg, hogy a szabadtéri-közönség hálásan tapsolt. Sulyok Erzsébet Kórustalálkozó Tegnap, vasárnap délután megérkeztek Szegedre a Liszt Ferenc Nemzetközi Kórustalálkozó résztvevői. Mint már hírül adtuk, Liszt születésének 175. és halálának 100. évfordulója megünneplésére nagyszabású fesztivált rendez a város. Ma, hétfőn este bemutatkozó hangversenyt adnak a résztvevők fél 9-től a városi tanácsháza Muzsikáló udvarán. Holnap, kedden este a külföldi énekkarok a megye három városában lépnek fel — Szentes vendége a lublini Mezőgazdasági Akadémia kórusa (Lengyelország), Makón lép fel a Blagoevgrádi Pedagógus Kamarakórus (Bulgária), Hódmezővásárhely ad otthont az Alpes Maritimes kórusegyüttes (Franciaország) koncertjének. A kórustalálkozó gálaműsorát csütörtökön este 8 órától tartják a dómban: vezényel Joó Árpád (Kanada). A Faust szimfónia szólistája Keönch Boldizsár, a Szent Cecilia kantátáé Takács Tamara. A fesztivál két karigazgatója Rozgonyi Eva és Erdős János, a zenekar művészeti vezetője és irányítója Oberfrank Géza. A résztvevő külföldi énekkarok közül csak a franciák nem jártak még Magyarországon — Pierre Philippe Bauzin karnagy állítása szerint a negyven legjobb énekest ' választotta ki kétszáz tagú egyesített kórusából erre az útra. A legfiatalabb karnagy a lubliniak élén áll: Wojciech Maciejowski mindössze 25 éves, de már jelentős nemzetközi sikerekkel büszkélkedhet. A bolgár kórus dirigense, Hriszto Velev hat éve dolgozik az énekkarral, mellette a blasoevgrádi Kamara Opera igazgatója és művészeti vezetője is. A ma esti hangverseny a Muzsikáló udvarban ingyenes, a dómbeli koncertre még lehet jegyet venni a színház Kárász utcai irodájában és a helyszínen, ahol a fesztivál kiadványát, a Szegedi Dalolót is meg lehet vásárolni. Irodalmi kirándulás Operaénekesek Odesszából Játssza tovább kisded játékait az idei kacifántos nyár; vajh, milyen váratlan fordulatokat tartogat még? Ámbátor ki tudja, meglepetés-e, ha az egész füllesztö szombatnak estéjére megerednek az ég csatornái. Dohát pontban fél kilenckor? Amikor a Dóm téren „csipkerózsikázni" készül az Odesszai Balett másik szereposztása. ideát pedig, a városi tanácsháza Muzsikáló udvarán, a táncosokkal érkezett énekesek adnának ízelítőt a testvérváros operakultúrájából? A szabadtéri játékokon kénytelenkelletlen le kellett mondani az előadást (már pénteken kicsit csúszósnak tűnt a táncszőnyeg, vizesen egyenesen életveszély), emitt azonban az eső csillapodtával markos fiúk kapták ölre, vonszolták kapu alá a zongorát. Szétszedték, fölvitték a tanácsterembe, megint összerakták, Hans Held hangolt rajta, így aztán jó órás késéssel, némiképp rövidített műsorral, de sikerült megtartani a hangversenyt — kitartott a közönség is. (További apró tanulság, ha egy kicsit kockázatos, eleve érdemes a tanácsteremre rendezkedni, már délután: nem egy koncert kényszerült föl az elmúlt évek során, s a művészi teljesítmény sem vallja kárát, sőt. Zongora mellett dalolni, kamarazenének, intimebb, bensőségesebb» a közeg.) Az ötlet viszont remek, régóta várta a közvélemény. Ha társulatot fogad a város, ilyenkor, az ünnepi heteken, kitűnő alkalom kínálkozik, hogy a Dóm-színpadi kollektív produkció mellé egyénileg is lehetőséget kapjanak megmutatkozni a szólisták. Ez történt most, s utólag sem mondhatunk mást, kár lett volna elszalasztani. Az alaphangot Vlagyimir Taraszov, az Ukrán SZSZK érdemes művésze adta meg Igor áriájával, Borodin művéből: töretlen ívű, átható basszbaritonja az orosz iskola legszebb hagyományait idézte. És fiatalabb társai sem hagytak kétséget afelől, nevük mellé nem véletlenül kerültek kitüntető címek, nemzetközi versenyek trófeái. Valentyina Vasziljeva tartalmas mezzója, Ludmilla Sirina (érdemes művész) szlávosan nyitott, drámai intenzitású szopránja, a versenygyőztes Alisza Dzsamagorcjan széles dinamikai skálán mozgó, megkapó pianókra érzékeny altja, vagy a hangbirtokos Anatolij Bojko (az Ukrán SZSZK népművésze) öblös basszusa olyan operai kultúrát hírlelt. amit valóban lehet irigyelni Odesszai barátaink nem egy,- nálunk kevésbé ismert orosz-szovjet szerző alkotásából is megszólaltattak, pár hazai népdalra is futotta: a műsor első részében többnyire kettősöket mutattak be. aztán szólóztak. Mint a fentiekből kiderül, inkább a mélyebb regiszterek képviseltették magukat — e sorok írója szívesen hallott volna, mondjuk, egy tenoristát —, de ne legyünk mohók, az élmény így is maradéktalan. Igazságtalan sem szeretnék lenni, kiemelni bárkit, mégsem állhatom meg nem leírni, mily elhitető erővel szólaltatta meg Muszorgszkij híres Bolhadalát Taraszov, vagy Csajkovszkijtól a Hála néktek, erdőket Bojko, de sokáig emlékezetes marad Dzsamagorcjan átszellemült tolmácsolásában Ravel Habanérája, meg az orosz népdal, amivel kíséret nélkül, egyszál magában tudott olyan sokat megsejtetni egy nép lelkének karakteréből. A szép estét — ahol a zongorakíséret feladatát ketten is ellátták, Natalja Osztronkova és Larisza Horolenko — Dunajevszkij Odesszadala zárta Sirina lendületes előadásában. Stílszerű befeiezéseként egy remek koncertnek, amin az időjárás sem tudott kifogni imígyen tehát. Nikolényi István Pataki Ferenc a meglepetések embere. Alkotói pályájának mintegy másfél évtizede alatt gyakorta állította szokatlan helyzetek elé nézőit, kritikusait. Egyformán otthonosan mozog a festészet színes világában, a sokszorosított grafika technikai laborjában, tollrajzok, plasztikus képek, gegek, plasztikák is kerültek már ki műhelyéből. A Bartók Béla Művelődési Központ B galériájában ismét új oldaláról mutatkozik be: a költészetben tett barangolásainak élményeit dokumentálja. Egy bármilyen műfajban megszületett alkotás transzpozíciója különleges alkotói feladat. A vers azért születik szavak rendjévé, mert a költő élményeit, érzéseit és gondolatait verbálisan tudja legadekvátabban kifejezni; a grafikus azért választja a rajztollat, mert ugyanezek az impulzusok megragadásához számára a vonal a legkifejezőbb eszköz. Természetesen számos művészettörténeti példa mutatja, hogy egy-egy vers impulzusa teremthet nagyszerű művet zenében, képben, táncban. Anélkül, hogy pusztán „leképezni" igyekezné azt, hogy megrekedne a „nyersfordítás" mesteremberi attitűdjénél. Egy műalkotásról is lehet startolni, az is lehet egy más műfajban való szárnyalás kifutópályája. A míves lapok előtt egyetlen bizonytalan érzésem támadt. Pataki főleg a magyar költészet jeleseitől idéz gyöngybetűkkel rótt verseket: Balassitól Illyés Gyuláig, Csokonaitól Polner Zoltánig, Petőfitől Petri Csathó Ferencig, Adytól Szemendrei Istvánig és sorolhatnám. A versválogatás meglehetősen eklektikus, időben is, térben is tág horizontú. A versélményekre születő, a japán nádtollrajzokat idéző, jelszerű, diópáccal és tussal kombinált ecset- és tollrajzok túlságosan is hasonlóak. Mint akinek mindenről az jut eszébe. A versek gazdag, sokszínű világát túlontúl egységes képsor kíséri. S nehezen tudom eldönteni, hogy ez Pataki egyéniségének erejét vagy csak alkotói programot reprezentál. Tandi Lajos Például a tananyagreform? Csorna Gyula, az Országos Pedagógiai Intézet igazgatója előadást tartott a TIT szegedi pedagógiai nyári egyetemén: A 70-es évek tartalmi korszerűsítésének jelene és jövője. Az iskolaügyekben kéyésSsié jáíiatqsak (ha vannak még ilyenek egyáltalán ma Magyarországon) is tudják; ez a cím „a '78-as", az iskolai tananyagreform jellemzését fedi. Az új tantervek és tankönyvek, a „korszerűsítés" kritikája immár hat esztendeje — folyamatos. Az egész iskolaügy kritikája — sokkal régebbi. Az egyik legutóbbi keltezésű vitairatból, F. Várkonyi Zsuzsának a Mozgó Világban megjelent cikkéből idézünk: „Mindanynyian tele vagyunk kérdésekkel és szemrehányásokkal. Mindenki véleményt formál, és senki sem kap szakembertől kielégítő választ: hogyan is született ez vagy az a döntés." * Érdekes és tényszerű előadásának szünetében az OPI igazgatóját arról kérdeztük; hogyan lehetséges, hogy ebből a hivatali székből ilyen egyértelmű nyíltsággal és őszinteséggel sorolja: miért elvetélt, felemás, félresikerült ez a tananyagreform? Rosszak a tankönyvek? Hiszen ez az az intézet, amelyik mindenféle reformot jóváhagyott, jó és rossz tankönyvre egyaránt „áldását" údta. — A tananyagreform oktatáspolitikai döntés kérdése volt. Nem szeretnék rosszízű önigazolásokat gyártani, ám tény: az intézet mai vezetése és munkatársi gárdája a „rendbehozó" gárda. Hiszen a reform kidolgozásának kellős közepén az történt, hogy az OPI szimpla végrehajtó intézménnyé degradálódott, elvesztette pedagógiai és tudományos kompetenciáját. A pedagógiai szempontok teljességgel háttérbe szorultak, s egy pedagógiailag megformálatlan, kiérleletlen tananyagreformot kellett nagy sietve keresztülhajszolni. Most támadhat reményünk, hogy az intézet rangját-kompetenciáját visszanyerve, erőteljesen, érdemben szólhat bele- milyen korrekciókikai jobbíthatunk, amin lehet, illetve miféle folyamatos'fejlesztéssel keveredhet ki egyszer a közoktatásügy a mai rossz helyzetből. — Miféle javításokra gondol? Hiszen éppen ön fejtette ki, hogy a tananyagreform hibái mögött „az egésznek a hibái" fedezhetők fel, a magyar közoktatás funkciózavarai, a korszerűtlen fenntartó és irányító struktúra, a fejletlen infrastruktúra, a pedagógiai rendszerek elmaradottsága és sok egyéb . .. Az „egészet" kellene reformálni, nem a problémaszövevény egyetlen szálát, a tonanyagot. — Ez a nyári egyetem az iskolai oktatás és nevelés mai dilemmáiról szól. Hát ez bizony dilemma: gyökeres változtatások kellenének, ám ez nem kívánatos mértékben zaklatná föl az iskolát. Ha viszont részleges a változtatás, nem oldunk meg semmit, ellenkezőleg, ez újabb ellentmondásokat produkál, sőt önmaga megvalósítását is lehetetlenné teszi. — Ilyesmi történt a tananyagreformmal. — Igen. Ebben a közoktatási helyzetben nem lehet igazán jó tananyagreformot csinálni pusztán a tananyag reformjával. — Akkor mit lehet, mit kell csinálni? — Fokozatos, de haladéktalanul megkezdett fejlesztést, mely a struktúra változása, az iskola önállósága felé mutat, a sokszínűség felé, a gyermekköepontúság felé. A fejlesztési stratégia fő vonásairól kell egyezségre jutni, és óvakodni az úgynevezett egységes koncepcióktól, az uniformizáltságtól. És soha többé nem szabad elfeledkezni arról, hogy miként az iskola, a közoktatás organikus egység, egész — éppen úgy a gyerek is az. És amiként sokféle, egymástól különböző iskolára, alternatív iskolákra lenne szükségünk, elemi érdekünk az is: elfogadjuk és tényként kezeljük végre, hogy a gyerekek különböznek egymástól, mindegyik más, és mindegyik másféle törődést kíván. S. E.