Délmagyarország, 1986. július (76. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-21 / 170. szám

Hétfő, 1986. július 21. 3 Vásári mindenféle (Folytatás az 1. oldalról.) vendéglátó vállalatok pavilonsorán pedig akár az áldomást is meg lehet inni. Az idén is nagy sikernek számit a Magyar Divatintézet és az Okisz Labor zenés divatbemutatója, ahol naponta öt alkalommal lépnek dobogóra a legszebbek: ruhában is, hölgyekben is. A műsor már a jövő évi „menő" darabokat kínálja. A nők körében a szép bőrgarnitúrák, a férfiaknál a lengébb darabok viszik a pálmát. A monokini persze jövőre sem lesz igazán divatos nálunk — sajnálkoznak néhányan. A hét végén repült a vásári díjbizottság. No, nem az elismeréssel elégedetlenkedők fejezték ki így véleményüket bírálóikkal szemben, éppen ellenkezőleg. A Hódgép nagydíjjal jutalmazott motoros sárkányrepülőjét ajánlotta fel a bizottság tagjainak kipróbálásra. Ha pedig a puding próbája, hogy megeszik, akkor a sárkányoké —, hogy repülnek velük. Különben is; ha a bizottság döntése helyes, nincs mitől tartani. Ügy tűnik, továbbra is bízhatunk szakértelmükben, hiszen nem pottyant le senki. A résztvevők pedig elmondhatják, hogy valóban a helyzet, azaz a vásár magaslatán álltak. Most már csak azért szurkolnak, nehogy két év múlva, mondjuk egy úthengerrel is nevezzen valaki... Három napja „szól a rádió", mármint a helyi' körzeti stúdió vásári stábjának műsora. A most bölcsőjüket ringató szegedi rádiósok a szombati adás után (is) összegyűltek a pavilonstúdió falatnyi helyiségében, ahol a hangulat igazán forró és családias lett néhány perc után. Az értékelésből a közönség is részt kért. Az ablakon bekukkantva mondta el véleményét egy ifjú hallgató: — A mai adásotok egy kicsit halkabbra sikerült, mint a tegnapi. Egyébként klasszak vagytok. Ebben maradunk. Várkonyi Balázs stúdióvezető már a jövő heti műsorok között mazsoláz. Kedden, a szegedi sajtó délelőttje megy adásba, majd sportnap, ifjúsági délelőtt, szabadtéri történet, kulturális hírek, szegedi „közhelyek" és a vásárzárás hirei kerülnek teritékre. Praktikus információkat, híreket természetesen mindennap közvetítenek Unatkozni ezután sem fognak a munkatársak, a napi adást ugyanis mindössze heten készítik. Ma, hétfőn. a látogatók már kezükbe vehetik a vásári újság második számát is. A seregszemlén készült tudósítások, színes riportok, hirdetések mellett a megnyitóról készült beszámolót és a díjat nyert termékek részletes listáját is olvashatják. Egész héten változatlanul délelőtt 10 órától este 7ig várják a látogatókat a vásárvárosban. A vasárnap esti kapuzárásig szakmai bemutatókkal, nemzeti napokkal festik még színesebbre a seregszemle palettáját. Rafai Gábor Magyar—bolgár ipari megbeszélés Kapolyi László ipari miniszter vasárnap a magyar— bolgár ipari együttműködés időszerű kérdéseiről megbeszélést folytatott Ognyan Dojnovval, a Bolgár Kommunista Párt KB Politikai Bizottsága tagjával, a Bolgár Népköztársaság Minisztertanácsa elnökhelyettesével, a Gazdasági Tanács elnökével, és Sztojan Markovval, a BKP KB Politikai Bizottsága póttagjával, a bolgár minisztertanács első elnökhelyettesével. A megbeszélésen áttekintették a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztésével összefüggő feladatokat az energiagazdálkodásban és racionalizálásban, az atomerőmű-építési programokban, valamint a gépipar elektronizálásában. Ognyan Dojnov és Sztojan Markov vasárnap elutazott (Magyarországról. (MTI) Magyar hibrid kukorica Egyiptomba Magyar — Kiskun elnevezésű — hibrid kukoricát honosít meg Egyiptomban a Seedinvest, a Vetőmag Termeltető és Értékesítő Vállalat Külkereskedelmi Vállalkozási Irodája. Miként Sutyinszki István, az iroda egyiptomi képviselője az MTI munkatársának elmondta: megrendelésükre a magyar gazdaságok nemrég befejezték a cimerezését azoknak a hibrideknek, amelyek magját decemberbe^ küldik egyiptomi partnereiknek. Áz Alexandria közelében levő Nubaseed állami gazdaságban, valamint a Nílus völgyében, az egyiptomi mezőgazdasági minisztérium kísérleti telepein e napokban vetették másodszor ebben az évben a sárga kukorica hibrideket, amelyeket az ottani éghajlati viszonyok között évente háromszor vethetnek és takaríthatnak be. Csak a rozsból maradt Azokban a gazdaságokban, ahol a búza betakarítása jelenti az aratás befejeztét, a hét végén végre lélegzethez jutottak a kombajnosok és az őket kiszolgáló munkatársaik. Jó háromhetes állandó készenlét után egy kis szuszszanás, s hétfőtől irány a műhely, a traktor fülkéje. A minél előbb jó minőségben elvégzett talajmunkák már a jövő évi termés alapfeltételei. Az idei gyengébb termésátlagok után új remények élednek. Az aratás szó. hallatán mindannyiunknak a búza s a belőle készült kenyér jut eszébe. Nem csoda, hisz megyénk gabonavetés-területének is ez adja a zömét. A százezer hektár közel háromnegyede búza, tizenkilenc-ezer hektár árpa, s rozsból is hét és fél ezer hektárnyit vetettek az idén. A rosszabb minőségű, világos homokon az utóbbi években a rozstermesztésnek is egyre több híve akad a nagyüzemekben, A felismerés nem újkeletű, az egyéni gazdálkodók is ezt vetették, mert a „sivatagi" körülményekkel szemben ez a növény a legellenállóbb. Az akkori és a mostani hozamokat öszszevetve láthatjuk a változást is. A korszerű agrotechnika, a műtrágya elterjedése megsokszorozta a földből kivehető javakat. A Csengelei Aranyhomok Téesz elnöke, Gazsovits József 1962 óta vezeti a gazdaságot, s a „maszek" világra is jól emlékszik. — Csengelén az egyéni világban a tízezer mázsát sohasem haladta meg az össz gabonatermés. Azóta már 600 hektárral kevesebb a szántóterület az erdősítések miatt, ennek ellenére a termésmennyiség ötszörösére nőtt. —• Úgy tudom, pár éve felhagytak a búzatermesztéssel, csak rozsot és árpát vetnek. — A hetvenes években kísérleteztünk, megnéztük, melyikkel jövünk ki jobban. Az igényesebb búza hol 50 százalékkal többet, hol kétharmadával kevesebbet adott a rozsnál. Az viszont 30 mázsa fölé sosem, de 20 mázsa alá sem ment. Nálunk igazán jól Somogyi Károlyné felvétele Telnek a Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat tárolói látni, hogy ott szakad a jég, ahol a legvékonyabb. Ilyen csapadékszegény területen nem érdemes hazárdirozni, bár a tegnapra nem panaszkodhatunk. — A terméskilátások? — Gyengébbek, mint tavaly. A hétszáz hektárnyi árpa átlaga kétharmada a tavalyinak, 16 mázsa. Szinte megégett az áprilisi hőségtől. A rozs 20 mázsa körül fizet, ez is kevesebb 7 mázsával. Az árpát saját szükségletre, takarmányként hasznosítjuk, a rozsot a gabonaiparnak adjuk el. — Hát, ezen se sok nyereség lehet igy. — Nekünk a kevéssel is be kell érni, ilyenek a földrajzi viszonyok. Azért a mezőgazdasági termények ára lehetne jóbb is. Még a hatvanas években a rozs átvételi ára 275 forint volt, most 331. Közben egy mázsa nitrogénműtrágya ára 80 forintról 350 forintra tornázta fel magát. A gépekről nem is érdemes szólni, csak felbosszantja magát az ember. Tavaly vettünk 4 kombájnt, 11 MTZ-t és egy Rábát. A fele sem tudott úgy, a saját kerekén hazagurulni, hogy útközben ne kelljen javítani. Az alkatrészek ára is néha-néha „robban". Az MTZ-kardán tavaly 580-ba került, most örömmel hozta a beszerző 1560-ért. Kisipari termék, csakhogy lehet kapni. Az ár nem számit!? Mi lenne, ha mi megcsinálhatnánk ennek a fordítottját? Amivel többe kerülne megtermelni, annyival többért adnánk a gabonát. — Még viccnek is rossz. — Sajnos az egyik fele igaz. Ennek ellenére én még mindig látok tartalékot, lehetőségeket a mezőgazdaságban. Csak az a félő, hogy az elkedvetlenített szakembereknek lesz-e még ambíciója a bizonyításra. De máris az ösztönzésnél, a szabályozásnál tartunk, s aratás mégiscsak fontosabb ilyentájt. Apró bosszúságoktól nem mentes ez az időszak. Vittük a rozsot a gabonaipar dóci tárolójába. A mi pótkocsink 6 méteres, a szalag, amire üríthetnénk, csak négy. Most vágjunk le belőle, vagy az oldallemezt daraboljuk ki az átvevőhely kívánsága szerint. Nem lenne egyszerűbb 6—8 méteres szalaggal várni a termelöt? Ha mellé hullik a szem, az is természetes, hogy a mi emberünknek kell fellapátolni. Apróság, de a szemléletet jól példázza. Azért kivétel is akad. Szombat lévén megjelent az Agroszerviz kocsija — kombájnt javítani. Igyekvőek, becsületes munkát végeznek. Ha nincs mindenhez alkatrész, ne az ő számlájukra írjuk. Tóth Szeles István Köjál-ellenőrzés — Lesz még erő? — kérdezte egyik neves irancia művésztársa, amikor megcsodálta monumentális szobrait. „Készül valami, kell még az erő!" — válaszolta a mester, Mészáros Dezső szobrászművész. Pedig akkoriban még csak álom volt, amelyet egy kellemes nyár esti beszélgetés indított el benne. — Többen ültünk az asztalnál Visegrádon, a kertünkben. Sok mindenről esett szó, képekről, szobrokról, kiállításokról. Egyszer csak azt mondja Bihari Jóska, a Pest Megyei Múzeumok igazgatója: együtt kéne maradnia nagy kőszobraimnak, mégpedig Szentendrén, De jó ötlet, örvendeztem, aztán vártam, hogy szóljon már valaki. Van ennek négy esztendeje is. Aztán jött Deim Pali barátom, a kiváló festő, hogy talált a szobraimnak egy szép teret. Hát így kezdődött. Harcolt érte a tősgyökeres szentendrei. Barcsay Jenő, és beszállt dr. Szini István, Szentendre város tanácselnöke, akinek brusztolnia kellett a szobraimért. Ezek egy része ugyanis már régebben elvándorolt tőlem. Volt, amelyik Esztergomban állt a Bazilika mellett, volt Visegrádon, a királyi vár előterében, és Dömösön. a Szőke-forrás környékén. A több tonnányi súlyú szobrokat daruk emelték a nagy teherautók platójára, és vitték a 11-es út mentén kijelölt 2 ezer négySzoborpark Szentendrén zetméternyi parkba, ahol pénteken este avatták fel Mészáros Dezső szoborgyűjteményét. A mester Szentendre városának ajándékozta 26 nagyméretű szobrát. K^ft méter magas, fehér kőszobrok, közöttük emelkedik a szülővárosa, Szeged, ihlette mű is, a Maros és a Tisza összeölelkezéséről. Kedves szobra ez, 18 tonnás kőből faragta a tíztonnányi szobrot. És itt a vizet köpő kút is, amely turisták szomját oltja. Hiszen sokan megállnak itt. A széles, gyors úton lelassul a forgalom. Van, aki csak a kocsiból szemléli a teret, a nyaralók sorából kivillanó, magasba törő, tömör, szűkszavú, dísztelen szobrokat. Van, aki leparkol, pedig tudja, »hogy az út e szakaszán tilos. Kíváncsiságtól hajtva mégis vállalja. Az ősz hajú, ma is energikus mesterrel együtt figyeljük az érdeklődve ismerkedőket. Körbejárják, nézegetik a műveket, meg-megsimogatják. A szobrok talpazatain nem találják az alkotó nevét — a művész kívánta így. — A szobrászat a tér művészete. Itt élnek majd az időben és a térben tovább. Nem a faragó ember nevét kell hirdetniük, hanem gondolatait, élményeit. amelyekből születtek. Amikor beleszerettem a kőbe, összes rajzomat félretettem. Ha a kőhöz •nyúl az ember, a kő majd megállítja saját magát. — Félretette a márványt és a rajzokat. Csak a kő marad? — Amikor 1967-ben egy évet ösztöndíjjal Rómában töltöttem, 35 kis márványszobrot csináltam. Aztán elrugaszkodtam a figuralista, leíró szobrászattól. Elkápráztatott a görög művészet monumentalista alkotásaival. Beleszerettem a köbe. Visegrádra költöztem, az Aprily-völgybe. Azelőtt is dolgoztam ott néhányszor apósom, a költő, Áprily Lajos kertjében, de másfél évtizede éreztem, hogy olyan helyre kell mennem, ahol nincs lárma, fényesség, ahol pucérra vetkőzhet az ember, elbújhat mindenki elöl. Sokan úgy tartják, ném tesz jót a magány a művésznek En azt mondom: nem biztos, hogy a kikötőben születnek a jó dolgok, lehet, hogy a nyílt vizeken. Először középméretű szobrokat csináltam, aztán a nagyobbakat. A két méternél magasabbak száma már negyven. — Ha Visegrádhoz köti élete, miért Szentendrének ajándékozta ezt a 26 müvet? — Mert Szentendre városa adta a teret, és számomra csodálatos dolog, hogy ezek a müvek együtt maradnak, és remélem, élményt adnak az embernek. Én szeretem őket. Mindig úgy éreztem, hogyha egy szoborban van annyi, hogy magára vonzza a tekintetet, akkor az alkotónak már nem kell törődnie semmivel. Nem érdekes, van-e pénze, sikere, ennivalója. Az a fontos, hogy valamit adni tud az embereknek. Néha majd visszajárok ide. Nem tudják, ki vagyok, nem ismerik az arcom, őszintén elmondják majd, ha tetszik, azt is, ha érdemes volt-e itt egy pillanatra megállniuk. Ez a tér így marad. Ide szobor már nem költözik. — De ez nem azt jelenti, hogy ön már nem dolgozik? — Erről szó sincs. Most egy újabb nagy kőkútról álmodom. Beleszerettem a kutakba. Nem tudom még, hová kerül, azt sem. hogy kell-e valakinek. Megcsinálom. Mészáros Dezső művei megtalálhatóak a Magyar Nemzeti Galéria, a szegedi, a bajai és a sárospataki múzeum gyűjteményében és Bécsben. Kiállítása volt Rómában. És mostantól Szentendre városának ajándékozott gyűjteménye életművét reprezentálja a 11-es út mentén, ahol a Tahitótfalu, Visegrád, Esztergom felé utazók is megállnak, hogy megcsodálják a magasba törő fehér kőalakokat. Sebes Erzsébet Ellenőrzést tartottak a hét végén a Velencei-tónál a Gárdonyi Közegészségügyi Szolgálat szakemberei. Agárdon, Gárdonyban és Velencén járták végig a vendéglátóhelyeket, valamint a palacsintát, lángost, pecsenyét, halat, kürtös kalácsot sütő és fagylaltot árusító pavilonokat, s vizsgálták meg. hogy az ott dolgozók betartják-e a közegészségügyi előírásokat. A Köjál szakemberei megállapították, hogy tavaly óta sokat javult a közegészségügyi helyzet a tóparton. A következetes ellenőrzések eredményeként nagyobb a tisztaság a vendéglátóhelyeken, az ott dolgozók jobban ügyelnek az előírások betartására. Debreceni dzsessznapok A hazai dzsesszélet legrangosabb eseményét, a debreceni nemzetközi dzsessznapokat az idén július 24. és 27. között rendezi meg a Magyar Rádió és a helyi Kölcsey Ferenc Művelődési Központ. Az immár 15. alkalommal megrendezésre kerülő találkozóra az idén is neves hazai és külföldi dzseszmuzsikusokat várnak a hajdú-bihari megyeszékhelyre. Ott lesz Debrecenben többek között az amerikai James Blood Ulmer trió és Woody show, valamint a francia—NSZK Bireli Lagrene trió, a szovjet Igor Brill együttes, valamint a japán Aki Takase. A hazai mezőnyből közönség elé lép többek között a Benkó Dixieland Band, a Török— Tátrai Tandem, a Debreceni Dixieland Band, valamint Gonda György. Pleszkán Frigyes, Vukán György, Binder Károly, Snétberger Ferenc, Pege Aladár és Deseö Csaba.