Délmagyarország, 1986. június (76. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-14 / 139. szám
2 Szombat, 1986. június 14. Uj megközelítés a leszereléshez Nagykövetségek es vezérkarok csendes dolgozószobáiban, kormányok és minisztériumok tágas tanácstermeiben megkezdődött Budapest békeüzenetének tanulmányo zása. A sajtó előtte puskaporát, a hivatásos propagandisták megtették előregyártóit nyilatkozataikat, s aki csak ezekből próbálna ítél ni, aligha tudna mit kezdeni az ellentmondásos értékelésekkel. Rendkívül merész, vonzo elemeket tartalmazó, érdekes javaslat — hangzik egyfelől. Nehezen megvalósítható, hosszú tárgyalást igénylő indítvány, amely elmaradt a várakozástól — állítja a másik oldal. „Keletről az enyhülés irányába mutató jelek érkeznek" — állapítják meg egyesek, míg mások szerint a Varsói Szerződés meg akarja tartani hagyományos erőfölényét. A Varsói Szerződés Politi kai Tanácskozó Testülete fontos javaslatokat dolgozott ki az elmúlt napokban a Quna partján, de a kétnapos júniusi ülés ezen túlmenően még valami mással alkotott igazán maradandót. „A népeknek tudniuk kell, hogy bizhatnak a szocialista országokban" — mondta Budapesten Erich Honecker, és sza vai elsősorban egy új politikai filozófiára, egy új katonai szemléletmódra, egy új magatartásra utaltak, amely , valahol nagyon rokon az SZKP XXVJI kongresszusának szellemevei Hangsúlyozva, hogy a ka tonai-politikai csoportosulá sok és az egyes államok tényleges szándékainak meg ítélése szempontjából lénye gcsek a katonai doktrínák a második budapest felhívás állást foglalt amellett hogy mindenekelőtt el kell oszlatni az éveken keresztül felhalmozódott kölcsönös gyaA budapesti békeüzenet nakvást es bizalmatlansagot, behatóan kell foglalkozni azzal, ami a másik felet ebben a vonatkozásban nyugtalanítja Leszögezte, hogy az euró pai és a világbiztonság érdekében a katonai szövetségek koncepcióinak és doktrínáinak a védelem elvére kell épülniük, az 1986-os budapesti felhívásban a VSZ-tagállamok teljes felelősséggel ismét rögzítik soha, semmilyen körülmények között, sem Európában, sem a világ bármely más részén nem kezdenek harccselekményeket más államok ellen, ha ők maguk nem válnak agresszió célpontjaivá. Védelmi indíttatású katonai doktrínájuk nem fölényt feltételez, hanem a katonai erök egyensúlyának fenntartását, mégpedig az erők; és az eszközök lehetőleg legalacsonyabb szintjén, a katonai potenciálok olyan szintre csökkentését irányozza elő, amely még éppen elégséges a védelemhez Ebből a katonapolitikai mentalitásból szinte automatikusan adódott az a szovjet program, amelyet a Varsói Szerződés Budapesten magáévá tett, s amely szerint a világnak atomfegyverek nélkül tömegpusztító fegyverek nélkül kell átlépnie időszámításunk harmadik évezredébe Ebből a katonapolitikai céltudatosságból szinte szükségszerűen adódott a le szerelésnek az a kompié megközelítése hog> a tömegpusztító fegyvere felszámolását erősítse meg tá massza ala a hagyományos haderők es fegyverzet lenye ges csökkentése Ne utasít HÁROM HÓNAPJA A VILÁGŰRBEN Harmadik honapja dolgozik földkörüli pályán Leonyid Kizim és Oleg Atykov A Szqljut—7 — Szojuz T—15 — Kozmosz—1686 űrkomplexum fedélzetén asztrofizikai és geofizikai kutatásokat, biplógjai és műszaki kísérleteket végeztek, sor került'"az űrhajósok egészsegí állapotának ellenőrzésére. A Föld természeti kincseinek vizsgálata során az űrhajósok rögzített kamerával és: spektrométerrel többször is végigfényképezték a szárazföld és a világtengerek kijelöli, térségeit Pénteken legnagyobbrészt geofizikai kísérletekkel töltötték mun kaidejüket a Szaljut—7 lakói. HAZAÉRKEZETT AZ OBT KÜLDÖTTSÉGE MOSZKVÁBÓL Hazaérkezett Moszkvából az Országos Béketanács küldöttsége. amely Darvasi István elnökségi tag vezetésével részt vett a szocialista országok békemozgalmainak az időszerű propagandakérdésekkel foglalkozó tanácskozásán A SALT—II.-RÖL Az amerikai kepviselöhaz külügyi bizottsága elfogadta azt a javaslatot, hogy a képviselők kérjék fel Reagan elnököt a SALT—II. szerző dés rendelkezéseinek megtartására. A javaslat rövidesen a ház teljes ülése elé kerül, s várható hogy a többség támogatja azt. A képviselőház ilyen határozata nem lenne kötelező érvényű az elnökre nesve, de Dante Fascell, a bizottság éinöke jelezte- ha Reagan nem lesz hajlandó a szerződés megtartására, akkor a torvényhozás más lépéseket is tehet például megtagad hatja az anyagi eszközök folyósítását minden olyan fegyverkezési programtól, amely a SALT—II megsér téséve járna NAZZALGYILKOSSAG A szíriai fővárosban közzétették a Demokratikus front Palesztina Felszabadításáért nevű szervezet nyilatkozatát, amely a közvélemény elé tárja- az izraeli titkosszolgálat gyilkolta meg Athénben Ahmed Haled Nazzalt, a Front központi bizottságának tagját. A nyilatkozat leszögezi az eset ismét tanúságát adja, hogy nem szűnik a cionista köröknek a palesztin ellenállási mozgalom vezetőivel szembeni terrorja. Ahmed Haled Nazzal jelentős részt vállalt Bejrút védelmének megszervezésében, amikor az izraeli csapatok 1982 nyálán behatoltak Libanon területére — hangsúlyozza a dokumentum HU JAO-PANG AZ NSZK-BAN Hu Jao-pang, a KKP KB főtitkára pénteken a nyugatnémet fővárosban tárgyalásokat folytatott Helmut Kohl kancellárral és Hans-Dietrich Genscher külügyminiszterrel a politikai, a gazdasági és a kulturális kapcsolatok további elmélyítéséről, valamint nemzetközi kérdésekről. Ezek sorában érintették a fegyverkorlátozások tárgykörét is. A főtitkár tiszteletére adott ebéden a kancellár kiemelte bár a két ország kiindulópontja eltérő a kül-és biztonságpolitikában, van találkozási felület a nemzetközi stabilitás és a béke szavatolására irányuló erőfeszítéseikben. Újabban rendszeres a konzultáció a leszerelési és fegyverzetkorlátozási kérdésekben hassa vissza a NATO a szocialista közösség atom- és vegyi leszerelési javaslatait azzal, hogyha lemond a tömegpusztító fegyverekről, nem lesz mivel ellensúlyoznia a Varsói Szerződés hagyományos erőkben és esz~közökben mutatkozó állítólagos fölényét Az atlanti tömb nyilván nem fog lelkesedni az európai szárazföldi erők a csapásmérő harcászati légierő és a harcászati-hadműveleti nukleáris fegyverek egyöntetű csökkentésének gondolatáért. Ha eddig Becsben nem járult hozzá a katonai alakulatok rendszeresített fegyverzetének leszereléséhez, ezután sem fog sietni ezzel. Aligha rajong majd azért az elgondolásért, hogy a csökkentés térségén kívül eső területeken nem növelheti szárazföldi erőit és harcászati csapásmérő légierejét A „budapesti sokk" után a NATO valószínűleg hamar magához tér, és igyekszik majd olyan részletekbe belekapaszkodni, amelyekben lehetőséget sejt a keleti javaslatok kockázatmentes visszautasítására. Ez azonban a jelenlegi világban egyre nehezebb dolog. Washington és Brüsszel számára egyre gyötrőbb lesz a dilemma, éljenek-e az alkalommal, hogy a szocialista országok most éppen azt javasolták, amit Nyugat mindig hiányolt, vagy ismét lesöpörjenek a tárgyalóasztalról reális javaslatokat csak azért, mert azok a Varsói Szerződés javaslatai. A het szocialista ország bátran elebe ment azoknak az erveknek, ha tetszik kifogásoknak amelyekre hivatkozva az atlanti vezetők számos korábbi kezdeményezésünket elvetették Nem kötötték előfeltételekhez javaslataik megvitatását, késznek nyilatkoztak bármely más, ilyen vonatkozású elgondolás tekintetbe vételére Nehéz lesz megcáfolni javaslataiknak azt a logikáját, hogyha a NATO-tagországok szövetségük védelmi jellegéről beszélnek, nem lehet akadálya az európai hagyományos erők kölcsönös, lényeges csökkentésének Pirityi Sándor Szabó Tibor—Zallór Andor yy Egy alkotó élet fénykora yy 19. A rector magnificus A nemzetközileg elismert Nobel-díjas tudós pozitív tulajdonságai közül talán legjellemzőbbek, az ifjúság szeretete és a közéletiség vonásai 1940—41-ben, rektorsága idején bontakoztak KI legteljesebben A fasizmus nyílt előretörésének időszakában^ konzervatív tanártársai ellenállása ás a jobboldali sajtó éles támadásaival szemben is vallotta, hogy mint az újonnan alapított Horthy Miklós Tudományegyetem első rek.ora, megvalósítja mindazon elgondolásait, melyek humanista beállítottságából, demokratikus szelleméből, angüai taj&sztalataiból, fasizmus-ellepességéből fakadtak. ÜT szellemet kívánt megvalósítani a szegedi egyetemen, és személyes tekintélyével olyan eredményeket érhetett el, amelyre más tudós professzor nem gondolhatott Az egyetemi ifjúság területi hovatartozandóság, vallási különbségek és politikai irányzatok szerint forgácsolódott szét a számos ifjúsági szervezetben. A hallgató egyszerre három ifjúsági szervezet tagja lehetett: a lakóhely szerintinek (Defhe, Szefhe), a vallás szerintinek és ezen felül a karok szerint megkülönböztetett legagresz. szivebb, a fasizmus előretörését szolgáló Turul Bajtársi Szövetségnek A bécsi döntések után a területi szervezetek (erdélyi felvidéki, délvidéki) elvesztették létjogosullsági alapjukat, a val' lási szervezetek a bigott vallási elkülönülés révén mindinkább befelé fordultak, .szakállas" (öregek) vezette Turul volt az egyetlen dinamikus szervezet, mely a korszak fasiszta ideológiájára, sovinizmusra, antiszemitizmusra nevelte az egyetemi ifjúság jelentős tömegeit. Szent-Györgyi olyan ifjúsági egyesületet akart létrehozni, Az ünnepelt tudós mely a jobboldali szervezetektől függetleníti az egyetemi ifjúságot, mely az egyetem egységes diaKSze. vezete lesz. Es olyan egyetemet kívánt, mely a tudás átadásán túl a jövő értelmiségének demokratikus nevelő intézménye is lesz. Gondolatainak első nyilvános megfogalmazása 1938. augusztus 7-én, a szegedi egyetem díszdoktorává való avatása alkalmából tartott ünnepségen elhangzott beszédében történt. Ekkor az egyetem hivatását fogalmazta meg, élesen elhárítva attól a tülekedő pártharcokat és az antiszemita gyűlölködést Többek között ezeket mondta „.. A professzor a szó értelménél fogva az, ki nyíltan tesz hitvallást a maga legbensőbb meggyőződéséről, aki keresi az igazságokat és ha azokat megtalálta, félelem nélkül tesz róluk tanúbizonyságot. Az igazságoknak ez a törhetetlen keresése és szeretete, a szellemi szabadság az egyetem éltető levegője s maga az egyetem is csak addig élhet és tarthat számot magas helyzetere, míg ezen hivatásának eleget tesz és nem adja el magát a nap divatos jelszavainak, nem helyez pártnézeteket az örök igazságok helyébe... Ha széjjel néVezetői megbeszélés mezőgazdasági föladatokról (Folytatas az 1. oldalról.) zetésére vállalkozó mindhárom szakember — Keresztúri István sándorfalvi, Kiss István apátfalvi, illetve Vajnai Ernő vásárhelyi téeszelnök — egyaránt azt emelte ki: miután az általuk most fölvállalt gazdaságok eredménytelen gazdálkodása mögött mind adottságbeli, mind pedig vezetési hibák rejlenek, a megyei, illetve a minisztériumi vezetés ne várjon tőlük egyetlen esztendő alatt gyökeres változtatásokat. Szót kapott a tanácskozáson Kalivoda Imre, a Domaszéki Szőlőfürt Szakszövetkezet elnöke is, aki részben a vírusmentes burgonyavetőgumó-termelésben a szövetkezet által eddig elért, igen jó eredményekről számolt be, részben pedig kérte a minisztérium segítségét a domaszéki szakemberek egy újabb elképzelésének, a biotechnológia itteni meghonosításához. A többtucatnyi kérdésre részben a minisztérium jelenlevő vezető munkatársai válaszoltak, majd Váncsa Jenő tájékoztatta a jelenlevőket a mezőgazdaság továbbfejlődését szolgáló, most kidolgozás alatt álló kormányzati elképzelésekről. Ezek között említette meg az állattenyésztés jövedelmezőségének további növelését szolgáló terveket, és a Nap és kenyér .T Dél-Afrikában általános sztrájkkal és tüntetésekkel akarnak megemlékezni a tíz évvel ezelőtti sowetói eseményekről. Akkor zendülés tört ki Johannesburg feketék lakta másfél milliós elővárosában, a rendőri önkénynek hatszáz halálos áldozata volt, több ezer őrizetbe vétel történt. Most, hogy elkerüljék a harcos emlékezést, Pretoria bevezette a rendkívüli állapotot, sorozatos letartóztatásokat hajtanak végre. A helyzet pattanásig feszült. A Nobel-békedíjas Tutu püspök már egy lehetséges vérfürdő rémképéről szól. A dél-afrikai apartheid rezsim megint a nyílt erőszakhoz nyúl. A többség egyik képviselője pedig a régi afrikai mondást idézte: Vajon meddig lehet tenyérrel eltakarni a felkelő Napot? melléküzemági tevékenységre vonatkozó adózási rendszer bizonyos módosítását, vagyis az ágazati tevékenység élénkítését célzó koncepciókat. Hozzátette azonban azt is: a kormányzati szervek mindenkor csupán a lehetőségét teremthetik meg az eredményes munkának. A ténylegesen több jövedelmet az üzemek vezetőinek, a szakembereknek kell biztosítaniuk. Mégpedig a mezőgazdaság valamennyi dolgozójának mozgósításával, tevékeny közreműködésével. Szabó Sándor a tanácskozáson részt vett minisztériumi, tanácsi és termelőszövetkezeti vezetőknek köszönetet mondott a nyílt véleménycseréért. Kifejezte azt a reményét, hogy a tanácskozás hozzájárul a megye mezőgazdasági üzemei előtt álló feladatok minél jobb, eredményesebb megoldásához. A tanácskozást követően Váncsa Jenő miniszter. Szabó Sándor, Szabó Jánosné, valamint Vajnai Ernő társaságában rövid határszemlén vett részt. A Vörös Csillag Tsz különböző tábláin mutatkozó terméskilátásokat becsülték meg B. N zünk a világban, látjuk, hogy a nemzetek közti viszonyt a gyűlölet, az önzés jellemzi, hogy mindenki a saját faját, nemzetiségét és nyelvét akarja a másik fölé helyezni, hogy a polgárok békés munkájának gyümölcseiből világszerte az uszítás eszközeit kovácsolják... ... Nem az a lényeg, hogy a magunk nemzetségét, fajat vagy pártját helyezzük mindenki más fölé, hanem az, hogy a tudást helyezzük a tudatlanság fölé, a képességet, szaktudást, tehetséget a protekció fölé — a szeretetet a gyűlölet, a megértést a marakodás, az építést ta rombolás fölé ..." Elgondolásaink, demokratikus és humanista szellemének megvalósítására 1940ben rektorrá választása révén volt lehetősége. A Kolozsvárra visszatért Ferenc József Tudományegyetem kiválása és a Horthy Miklós Tudományegyetem indulása számos problémát okozott az első rektornak az új egyetemen, de ő az új egyetemet mássá is akarta formálni. Nem elégedett meg az egyetem „hivatali" irányításával, ami tudományos kutató- és oktatómunkája mellett önmagában sem volt kis feladat. Az egyetem megnyitási ünnepségén tartott rektori beszámolójában nem a hagyományos formák szerint, saját tudományos munkásságáról, hanem a számára legkedvesebbről, az egyetem új szelleméről, az új ifjúságról tartott előadást — „Az egyetem feladata hármas: legősibb hivatása gyűjteni, terjeszteni és gyarapítani az emberi tudást. Második feladata kis számban nevelni a jövőnek tudósokat, akik majdan ezt a hivatást tőlünk átveszik. Újabb eredetű, de nem kevésbé magasztos az egyetemnek harmadik hivatása, nevelni a haza részére polgárokat, akik el vannak látva a szellem fegyverével. A mi egyetemünknek van még ?gy negyedik, külsőleges hivatása is, hogy a nagy magyar Alföld szellemi középpontja legyen..." Az új egyetem rektorának — mondta a Délmagyarországnak adott nyilatkozatában — kötelessége, hogy az egyetemet megszervezze, annak működését megindítsa, és zavartalan munkáját biztosítsa. „Az én igyekezetem az lesz, hogy a nyugtalan idők ellenére, az egyetem nyugodtan szentelhesse minden idejét hivatásának: a tudás terjesztésének... ez az egyetem most már ízigvérig saját egyeteme Szegednek, s így szeretném azt a viszonyt, amely a város és az egyetem között fennáll, még bensőségesebbé tenni ..." Az új rektorral készült interjú a Szegedi Új Nemzedék 1940. december 1-jei számában azt a kérdést fejtegette, hogy szerinte miben áll a szegedi egyetem speciális szelleme. „A szegedi egyetem speciális szellemét — mondta a rektor — az a közvetlen barátságos levegő jellemzi, amily áz egész várost, így az egyetemet is betölti. Itt az egyetem tanárai és tanítványai, mint egy nagy család tagjai élnek együtt, s a legnagyobb harmóniában mun kálkodnak az ifjúság nevelésén. A másik jellegzetessége a szegedi egyetemnek, hogy ez az egyetem Szeged véréből nőtt naggyá. A város áldozatkészsége adott hajlékot ennek az intézetnek, és ?zt az egyetem is teljes mértékben viszonozza." (Folytatjuk /