Délmagyarország, 1986. június (76. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-09 / 134. szám

1 & VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DEEMAGYARORSZAG 76. cvfolvam, 134. szám 1986. június 9., hétfő A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ara: 1.80 forint Hazánkba érkezett Mihail Szergejevics Gorbacsov Ünnepélyes fogadtatás — Megkezdődtek a tárgyalások A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására vasárnap baráti látogatásra Budapestre érkezett Mihail Szergejevics Gorbacsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára. Az igaz barátsággal, szeretettel várt politikust első — főtitkári minőségében sorra kerülő — magyarországi útjára elkísérte felesége, Raisza Makszimovna Gorbacsova is. A szovjet párt főtitkárának kíséretében van Vagyirn Medvegyev, az SZKP KB titkára, több más ismert szovjet személyiség, valamint Borisz Sztukalin, a Szovjetunió budapesti nagykövete, aki Budapesten csatlakozott a kísérethez. A baráti fogadtatásra ünnepi külsőt öltött a Ferihegyi repülőtér: a légikikötőt szovjet és magyar zászlókkal lobogózták fel. Több száz budapesti dolgozó gyűlt össze, hogy már a légikikötőben köszönthesse a nagyra becsült szovjet vezetőt és a kíséretében levő személyiségeket. Mihail Gorbacsov fogadtatására megjelent Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára és felesége, Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, Kótai Géza és Radics Katalin, a Központi Bizottság osztályvezetője, valamint Rajnai Sándor, a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövete. Ott voltak a budapesti szovjet nagykövetség vezetői, diplomatái és az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadseregcsoport parancsnokának képviselői. Pontban déli 12 órakor landolt a magas rangú szovjet vezető különgépe a repülőtéren. Az IL 62-es gép lépcsőjén megjelent Mihail Gorbacsov; elsőként Kádár János köszöntötte őt forró öleléssel, kézszorítással, majd kölcsönösen nagy szeretettel üdvözölték egymást a vendégek és a fogadtatásukra megjelent magyar közéleti személyiségek. Magyar és szovjet, kék és piros nyakkendős pajtások szaladtak a térre, s virágcsokrokkal kedveskedtek a Szovjetunió Kommunista Pártja vezetőjének és feleségének. Mihail Gorbacsov és Kádár János néhány kedves szót váltott az. üdvözlésükre megjelent dolgozókkal, fiatalokkal. Ezután a vendégek és vendéglátók a repülőtér betonján felsorakozott gépkocsikba szálltak és díszmotorosok kíséretében a szálláshelyükre hajtattak. * Kádár János és Mihail Gorbacsov vasárnap Budapesten megbeszélést folytatott. (Folytatás a 2. oldalon.) Kadar János köszönti M. Gorbacsovot a Ferihegyi repülőtéren Az SZKP KB fótitkára és az MSZMP főtitkára a tárgyalóasztalnál Asztalomon — ki tudja, hány meghívó, program, jelentés közt — egy levél. Akár el is tűnhetne a papirtömegben, de nem sikerül neki. Üjra és újra beleolvasok a rajzolt betűs sorokba, s egyre keményebbnek tűnik az indulat diktálta panaszáradat: „Nem törődünk környezetünkkel ... Valamikor az Április 4. útját csodálatos rózsasor szegélyezte, most meg ... Még a belvárosban is sok a szemét..." Kiragadott részletekből ennyi is elég, mert a városszeretet bizony az utolsó sorokban vádaskodásba csap át, amit ugyebár sajtótörvénynyel színesített éjetünkben nem is olyan könnyű papírra vetni De nem is ez a lényeg. Sokkal inkább a panaszok jogossága, a tény: nem kis gondok-bajok szegélyezik várost alakító tetteinket. S most elsősorban a közönyre gondolok. Arra o flegma követelőzésre, amely olyan könnyen kér újabb, mindig újabb forintokat a város kasszájából, s amely személyiségi jogok alapvető sérelmének érzi, ha egy kis plusz munkát, netán csak figyelmet kérnek, csekélyke kiegészítésként a közös, s bizony telinek nem nevezhető kasszához. Hogy mire is gondolok pontosabban? Nos, az Április 4. útján pompázó rózsasort már nem láttam. De annál inkább látom nap mint nap koszolódó lakótelepeinket, valaha társadalmi munkában készült, s most közös erővel szétrombolt A mi városunk játszótereinket, a paneltetőkig nyújtózkodó gazt. De lehetek sokkal konkrétabb is. Éveken át illó lett volna dicsőítő cikkekkel kommentálni a kiskundorozsmai belvízmentesítő építőtábort, amely áldásként építgette a csatornákat, és ami ki tudja, hány millió forintba került. Bevallom, soha nem tudtam lelkesedni, mert az NDK-ban vendégmunkásként azt is láttam, milyen alapvető kötelessége egy magánház lakóinak, hogy rendbe tegye környékét, s milyen nemes egyszerűséggel számlázták a büntetést, ha netán erről megfeledkezett. Mielőtt félreértenének — soha nem kedveltem az adminisztratív győzködést. De hasznosságát — indokolt esetben — újra el kellett ismernem, amikor eddig sorolt vádjaim alól ilyen szöveggel mentegektó magát alkalmi ismerősöm: „való igaz, hogy ma sokan közömbösebbek, ha a városról esik szó. De nézzük meg azt is, hogy miért? Hát lehet akkor önkéntes munkára biztatni, amikor napról napra azt kell látni, hogy pusztítjuk értékeinket. Amikor a hivatalból, pénzért szépítgető útépítők estére felbontják a reggel aszfaltozott utat. amikor parkosítás után jut eszükbe i— hopp, egy csatorna innen is kimaradt? Amikor kétnapos megfeszített erővel végzett rombolás után ki kell szedni a trolivezeték oszlopát, mivel kiderült, helyére bizony utat terveztek. Csak épp ezeket a terveket nem nézte meg senki? Amikor a többéves munkával felújított belvárosi házat máris újra állványozzák, mert szakadnak a díszek, ázik a tetőg Amikor..." Én kértem meg, hogy ne folytassa, hisz ennyiből is belátom igazát. És bennem is felmerülj a nagy kérdés: ezekért a vétkekért vajon kit, mikor és hogyan vonnak felelősségre. De írhattam volna akár bűnt is, hisz közel sem csak a százezres pluszköltség miatt indulhatna eljárás. Az utakat szaggató, járdát pusztító légkalapács ugyanis szép lassan, de annál biztosabban lefaragja városszépítő szándékaink díszeit is. Átolvasom újra a velet, s átfutom saját gépelt soraimat is. Már egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy a levélpapírra rajzolt sorokban feszül több indulat. De talán megértenek, s elhiszik: mindkettőnket az a szándék hajszolt, amit a szépen fogalmazók lokálpatriotizmusnak hívnak, s amit én így fordítok le magyarra: tegyük már rendbe közös dolgainkat. Utolsó mondatnak pedig egv vallomás: nemcsak a lakótelepi játszóterek szemetére gondolok ... Bátyi Zoltán r Építők napja Szegeden Szombaton az épitönapi ünnepség már kora hajnalban elkezdődött. Újszegeden, a Délép Szőregi úti stadionja mögött a Holt-Maros', partján reggel 6 órakor felsorakoztak a pecázók. A horgászverseny résztvevői körülbelül 2 óra alatt legalább 1 mázsa halat kifogtak. Ahogy a nap melegebben sütött, egyre több építőmunkás jelent meg a sporttelepen családostul. Bőven volt látnivaló, hiszen a repülő és hajómodell bemutató szép nézősereget vonzott. Akinek persze ez nem tetszett, beszállhatott a kispályás labdarúgó csatákba, vagy hallgathatta a fúvós zenekar műsorát. A hivatalos ünnepség délelőtt 10 órakor kezdődött, legalább 2 ezer dolgozó gyűlt össie. A szegedi építőmunkások találkozóját a Délép külföldi testvérvállalatainak küldöttségei is megtiszteltété. Eljöttek a bolgár, csehszlovák, jugoszláv, lengyel és német építőmunkások. Az ünnepség elnökségében helyet foglaltak Csongrád megye, Szeged, és Békés megye politikai, társadalmi életének vezető képviselői. A Himnusz elhangzása után Oláh Miklós, az MSZMP Szeged Városi Bizottságának titkára mondott beszédet. Köszöntötte az építőmunkások többezres táborát, a pártbizottság és a tanács nevében. Az ünnepség szónoka egyebek között hangsúlyozta, hogy a Xlll. pártkongresszus az építőmunkásoknak is fontos feladatokat tűzött ki célul. Ebben a szakmában is kötelező a hatékonyság és a minőség javítása. A társadalom igényei növekednek és az építőiparnak ezzel lépést kell tartania. Ám a helyzet más szempontból is változott. Régebben egy évtizeddel ezelőlt a lakások zömét az állam éDítelte és ingyen adta a lakóknak. Akkor a hibákat kevesebb zokszó érte, de napjainkban, amikor egy összkomfortért a tulajdonos 700 ezer—1 millió forintot is fizet, jobban megnézi, ki mibe költözik. Ha rosszul zár az ablak, leválik a csempe, nem hagyja szó nélkül Más helyzetbe került az ipar, csak a minőségileg kifogástalan munkával tud talpon maradni. A városi pártbizottság titkára példaként említette a cipőipart, ami sokáig a viccek céltáblája volt. a selejt miatt. Aztán, hogy megváltoztatták a minőséget, nem élcelődtek a cipészekkel. Oláh Miklós rámutatott arra: remélhetően az említett szakmához hasonlóan bekövetkezik a gyors minőségi változás az építőiparban is. Hiszen képes ez a mesterség a magas szintű alkotásra, többek között bizonyítja ezt a Dóm téri könyvtár és levéltár épülete. Beszédében végül foglalkozott a Délép körülményeivel, Szegednek. és Csongrád megyének szüksége van az ilyen nagy építöszervezetre. hiszen a 410 ágyas klinikát, vagy a SZOT-szállót, a géemkák, vagy a kisszövetkezetek nem tudnák megteremteni. Reményét fejezte ki. hogy a hatékonyság növelésével, és a korszerűsítéssel a vállalat kijut a nehéz helyzetből. Sipos Mihály a Délén vezérigazgatója kitüntetésekel adott át. A Kiváló Munkáért kitüntetést kapta Erdődi Antal szerelő, Muhel Sándor felépítményes. Nagy Ferenc kőműves. Boros Mihály kubikos, Krejninger Antal szerelő, Miklós Imre festő. Szabó István panelszerelő, Balogh Ferenc, esztergályos, Bárkányi Mátyás könnvügépkezelő. Csamanaó Mihály asztalos. Magyar Sándor nehézgépkezelő, Sisák Bernát nehézgépkezelő. Fodor Imre né takarító, Román Lajos munkaügyi vezető, '/.aka Ferenc gazdasági vezető Kocsis Kálmán művezető, Horváth József munkaügyi vezető, Szabó Ferenc építésvezető, Kéri Kálmán osztályvezető, Sisák Ferenc üzemvezető, Nagyistók Mátuásné anyaggazdálkodási előadó, Csányi Lászlóné munkacsoport-vezető, Héger József osztályvezető-helyettes. Bodola Magdolna munkacsoport-vezető. Kiss Istvánné pénzügyi előadó. Peták Károly osztályvezető. A szocialista munkaversenyben elért eredményéért a Szakma Kiváló Brigádja kitüntetésben részesült a 11. Rákóczi Ferenc vasszerelő szocialista brigád, 15 brigád Kongresszusi Plakettet és a Vállalat Kiváló Brigádja kitüntetést kapott. A vidám juniális estig tartott, amikoris, az építőnap tábortűzzel fejeződött be. Gyenes Kálmán felvétele Együtt ünnepel a cfalád a juniálison »