Délmagyarország, 1986. június (76. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-30 / 152. szám
8 , Hétfő, 1986. június 30. 5 DM röviden HET Június 30-tól július 6-ig Iz.jjalommentes hot kövelke/.ik. Legalábbis a hazins/.szonyok szerint, mert tegnap befejeződött a világbajnokság. Nincs lehal tovább vita, ki melyik csatornát nézze a televízión, es az éjszakai mérkőzések sem háborgatják a család nyugalmát. Sok szurkoló persze hiányolja majd a mundiál eseményeit, és legfeljebb azzal vigasztalódhat, néhány hét múlva kezdődik itthon az első os/.tulyú bajnokság. (Ha ez egyáltalán vigasz, lehet ) Izgalommentes napok várnak a virágkertészekre is, hiszen ősi és híres nevek következnek a 27. héten. A szegfű- és gerberacsokrok bi/.tosan kelendők lesznek, ugyanis a Pálok, Tihamerok, Annamáriák, Ottók. Kornélok, Ulrikok, Emesék, Sarolták és Csabák tábora hatalmas. Itt a forró nyár, de nincs még itt a közélet uborkaszezonja. Jelentős külföldi esemény: folytatódik a lengyel kommunisták pártkongresszusa. A testvéri es baráti ország sorsát mindig nagy érdeklődéssel figyeltük. Hazánkban megkezdődnek a nyári egyetemek, lobb nagyvárosban nyitnak az alkotó- és műves/telepek. Szűkebb pátriánkban. Szegeden, július l-jétől működik a Csongrád Megyei Adómegallapitó Hivatal. Ez a szerv ..közérdeklődésre" számit, hiszen lobbek között ellátja az altalános jövedelem- és a magánszemélyek forgalmi adójával kapcsolatos teendőket. KOSZORÚZÁS Somoskői Gábor kőbányász, a magyar munkásmozgalom es politikai közélet kiemelkedő személyisege születésének 60. évfordulója alkalmából július 2án, szerdán 10 órakor a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi panteonjában levő urnájánál koszorúzási űnnepseget rendeznek. JUBILEUMI KIÁLLÍTÁS Közel 30 művész mutatkozik bc a makói grafikai telep 10 éves jubileumi kiállításán. amely tegnap, vasárnap délután nyílt meg Makón, a József Attila Múzeumban. Az eseményen többek között jelen volt Koncz János, a megyei pártbizottság titkára és Szabó G László, a megyei tanács elnökhelyettese. A tarlatot Pusztai Ferenc művelődési miniszterhelyettes ajánlotta a közönség figyelmébe. HORTOBÁGYI LOVASNAPOK A július 4—6. között megrendezésre kerülő XX. hortobágyi nemzetközi lovasnopok rendezvényeire 8 ország versenyzői neveztek be. A legjobb magyar lovasok mellett indulnak Ausztria, Csehszlovákia, Lengyelország, az NDK, az NSZK, Románia, Svájc sportolói, csaknem százan. Az idén is megrendezik a négyes fogatok versenyét, amelyen 17 díszes fogat indul. HÉT VÉGI PIACI ARAK Az élő csirke kilója 45-52, n tyúké 43-46, a pulykáé 5860, a kacsáé 45-50, a tojás darabja 1,60-2 forint volt a Marx téri piacon. A burgonya kg-ját 4-10, a sárgarépa csomóját 2-10, a petrezselyemét 4-12, a vöröshagyma kilóját 14-20, a fejeskáposztáéi 3-5, a kelkáposztáét 8-10, a saláta darabját 2-5, a karalábéét 2-4 forintért kínálták. A karfiol kilója 10-15, a paradicsomé 6-14, a zöldpaprika darabja 50 fillér és 3 forint, a főzötök kilója 3-5, az uborkáé 58. a zöldbabé 10-15, a zöldborsóé 20-30 forintért kelt. A retek csomója 3-5, a fokhagyma kilója 40-60, a parajé 15-17, a sóskáé' 18-2(1, a zöldhagyma csomója 3-5 forintért kelt, A gomba kilóját 61). az álmáéi lo-lll. a escrészevéét 33-43. ¡1 meggyét 12-22. a/, őszibarackét 11-40 forintért lehetett kapni. A málna kilogrammját 30-45, a ribUliél 25-30, az egresét 8-18. a héjas dióét 50-60, a savanyú káposztáét 26. a száraz babét 60, a mák literjét 40-60 forintért lehetett kapni a hét végi piacon JÁNOS-ÜNNEPÉLY A NÉPLIGETBEN A Nyomda-, a Papíripar, a Sajtó es a Könyvkiadók Dolgozóinak Szakszervezete az Építők SC nepligeti sportpályáján es a környező területen rendezte meg hagyományos .János-ünnepélyét, emlekezve Gutenberg Jánosra, a konyvnyomlatas nagy mesterere A dicső előd jelenkori szaktársai hozzátartozóikkal, barataikkal együtt csaknem 10 ezren vettek részt a gazdag kulturális és sportprogramon. LOTTÓNYEREMÉNYEK A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 26. játékhéten a négytalálatos szelvényekre 206 ezer 013 forintot, a háromtalálatosokra 1017 forintot, mig a kéttalulatos szelvényekre 30 forintot tizetnek. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság július l-jén, kedden rendezi d lottó júniusi jutalomsorsolását. A húzáson a 26. játékhét szelvényei vesznek részt. KONFERENCIA A ZENEI NEVELÉSRŐL Az ISME — a Zenei Nevelés Nemzetközi Társasága — kisgyermekkori zenei nevelési bizottsága június 20. és július 4. között Kecskeméten, a Kodály Intézetben konferenciát tart Az ISME jövő hét végén Innsbruckban kezdődő XXVII kongresszusa előtt a kisgyermekkori zenére, illetve zenével nevelés időszerű kérdéseit vitatja meg a szűkebb szakmai testület Szemben a tablóval Nem, még nem .száradt meg a tinta az érettségi bizonviványokon. Meg írni sem kezdték, hiszen folyt még a munka a gimnázium egyik tantermében, diákok, tanárok szurkoltak, ki ezért, ki azerl. De Döglőd kisváros főterének egyik patinás boltja kirakata előtt a vizsgázó diákok tablóját nézegető emberek már elindítottak a tanárokat a halhatatlanság pöcegödre fele. „Jcdcm das seine" — írták a buchenvvaldi haláltábor főbejáratának kapuja folé. Durván forditvh: Mindenkinek azt, ami öt megilleti. A beszélgetők-bámészkodók nyilván közeli ismerősei lehettek emez elátkozottaknak, mert meglepő „tájékozottságot" árultak el. Az egyik nyilatkozó például elmarasztalta a háromgyerekes tanárnőt, s kifogásolta, hogy gyakori köhögési rohamai miatt csak nehezen lehet érteni a magyarázatait. — Az ilyen írassa ki magát, és otthon rohadjon — mondta magabiztosan és magakelletöen egv jól öltözött dáma. Aztán ízetlen tréfát kerekítettek a gyermekét egyedül nevelő — a társadalmunkban megkülönböztetett figyelemnek örvendő — testnevelő tanárról, mondván: vajon szabadidejében miféle órát szokott tartani... De nem kerülte el e különös érdeklődés az osztályfőnök személyét sem. Ót a gyerekekkel való túlzott törődés miatt marasztalták el: beavatkozik a családok életébei trillázta egy vörös hajú, egyébként tisztes polgárasszony. Ezzel azonban korántsem ért véget a „kritika". Fölhánytorgatta a díszes publikum a hajdan volt osztályfőnök gyakori alkoholmámorát, elmarasztalták az igazgatót, mert nem a szerintük legjobb . tanárokat osztotta be az éppen most érettségizők oktatására. Persze, nem maradt ki a pedellus sem, aki jutási őrmesterként rontja a morált, majd a takarítónők zárták a sort, akik felelőtlen munkájukkal tönkreteszik a gondos anyák lányainak legújabb divat szerint készült butikruháit. £ á jámbor döglődi hallgatózó polgár, aki nem idegen sem a diákok, sem a tabló előtt öklendezők között — meg aztán egy kisvárosban mindenki ismeri egymást —, végül is nem csodálkozik. Nem csodálkozik, periig tudja, hogy négy évvel korábban micsoda kálváriát jártak bo ugyanezek az emberek, hogy gyermekeik a „vágyaik neto-, vábbja" iskolába járhassanak. Nem csodálkozik, mert még amaz négy év előtti tanév első szülői értekezletén a zord és státusára sokat adó kibernetikus atva már rendreutasította a szószátyár magyartanárt.: — Ne szaporítsa a szót, kérem, csak a lényeget mondja! Nem csodálkozik azért sem, mert a hatalomra vágyó, de a hatalom sáncain kívülrekedt orvosnő azzal kompenzálta sérelmeit, hogy megkövetelte, fiának mely tanárokat osszanak be a többlet tanulmányok elsajátíttatása céljából ... Végül is tényleg, miért is csodálkozna? Hiszen a lőtéren őg.vclgők négy éven keresztül a legkülönfélébb eszközökkel késztették a tanárokat gyermekeik jegyeinek „méltányos" emelésére. S ugyan mit érdemelnek ezek a gerinctelen fajankók, ha eleget tettek kéréseiknek, elvárásaiknak? Pellengérre velük! Jedem das seine! Hát van ezen csodálkoznivaló? Csertői Károly Nyári zápor, átfutó felhő // Várható időjárás ma estiggyakran llesz erősen felhős az ég és tobb helyen számíthatunk záporra, zivatarra, az átvonuló felhőzet mellett néhány órás napsütés, legfeljebb 1-2 helyen elöfordulo zápor válható. A többfele elénk' szelet időnként erős széllökések kísérik. Reggel 11, 16, délután 20, 25 fok között lesz a hőmérséklet JAPÁN GYERMEKKÓRUS MAGYARORSZÁGON A Nemzetközi Kodály Társaság meghívására július 5-én és 6-án — szombaton és vasárnap — Magyarországon vendégszerepel az Odawara japán gyermekkórus. Az ajtó Mar megint naiv voltam. Azt hittem, az ajtó ott nyílik, ahol föl akarok szállni Nem. Ott szállok löl. ahol az ajtó kinyilik. Ezen előbb dühöngtem. Majd önkritikát gyakoroltam. Végül is: milyen alapon várom én el valakitől, hogy ujját egy gombra helyezze — csak miattam? Főleg, ha még ez is a dolga? S aztán persze — bezárásképp — még egyszer ugyanez kellene: ujj a gombon. Hm, Azt képzeltem — már látom: tévesen — nekem van választási lehetőségem, mert miattam van a busz. Okultum. Holnaptol, ha például boltba megyek, mindig megkérdezem, boltos bácsi, ez a zacskótej van kejelölve nekem? B. T. Pajtások Július l-jén (kedden) 10— 12 óráig tejtermékek bemutatója és szendvicskészitö verseny az úttörőházban. Jelentkezés a helyszínen. 2-án (szerdán) 9—16 óráig „őseink nyomában" autós VAKACIO, AKCIÓ kirándulás Ópu.sztnszerre. Ingyenes program, de hozzatok magatokkal ebédcsomagot és zsebpénzt. Jelentkezes az úttörőházban Ugyanaznap 10-kor kezdődik a videomozi a vasutas művelődési házban, előzetes jelentkezés alapján 11 órakor Irodalmi séta Szegeden Miháczi János vezetésevei. Jelentkezés a Bartók Béla Müvelödesi Központban. 3-án (csütörtökön) 10 órakor videomozi úttörőknek az úttörőházban, délután 3-kor videojátékház az ifjúsági Viázban. 4-én (pénteken) játékos vetélkedő ha/.ban „Tiszustlg Bég" címmel. 7-én (hétfőn) reggel 7 órától horgászverseny az űttörőház szervezésében. Gyülekező az Arvizi emlékműnél. 10 az fel órakor Útiul óegesz• ELNÖKVÁLASZTÁS A Roszkei Kossuth Tsz közgyűlésén a termelési eredmények és tervek ismertetésén kívül elnökválasztásra is sor került. A nyugdíjba vonuló Tanács Imre után a korábbi elnökhelyettes, Molnár Albert nyerte el a tagok bizalmát. ÁTADTÁK A FORGALOMNAK A SZABADSÁG HIDAT Szombaton déli 1 órakor, a végső terhelési próbákat és méréseket követően átadták a gyalogos- és közúti forgalomnak a budapesti Szabadság hidat Biztonság ~~ Nyugodtan rám bizhatja a lányát uram. Még ha történne is velem valami, van életbiztosításom. — Na, de mi van akkor. ba nem történik magával semmi'? ŐSBEMUTATÓ KŐSZEGEN Újabb ősbemutatóval jelentkezik július 11-én a kőszegi várszínház: Páskándi Géza Átkozottak című történelmi játékát mutatják be. A kétrészes történelmi játék szintere a XVII. századi Erdély. ESZPERANTÓTANÁCSKOZÁS A debreceni eszperantómozgalom létrejöttének 80., és a város alapításának 625. évfordulója alkalmából ünnepi ülésszakot rendezett a Magyar Eszperantó Szövetség Hajdú-Bihar megyei és a Hazafias Népfront Debrecen Városi Bizottsága. TÖRÖK MŰTÁRGYAK SZIGETVARON Ériékes török gyűjteményt hozott létre a szigetvári várbaráti kör. A Zrínyi-vár és a Zrírfyi család emlékét ápoló egyesület ugyanis gondosan óvja a hajdani nagy ellenféllel kapcsolatos tárgyakat és dokumentumokat is. A gyűjtemény becses részét alkotja a török mohamedán egyház vezetőjétől, az ankarai fömuftitól kapott fény képsorozat, amely az isztambuli Szuiejmán szultán dzsámit ábrázolja Az épület magyarországi párja a szigetvári vár területen található, az* 1566. évi ostrom közben elhunyt Szulejmán szultán emlékére emelték. A török fényképek segítséget nyújtanak a szigetvári műemlék pontosabb megismeréséhez. ZSAKRAKODÓ, RAKOMANYFÓLLA/.Ó Sikeresen vizsgáztak ti Szovjetunióban is a s/öcsé nyi tsz csomagológép-üzemében gyártott zsakrakodórencle/.ő berendezések mintapéldányai. A gépújdonság óránként 660 50 kilós zsákot helyez a raklapra; érdeklödnek iránta a lengyel, az NDK-beli és román vásárlók is Tények, teóriák, tudomány Korpakampány Meg emlékszünk, milyen felzúdulást okozott úgy liz éve az. a felfedezés, hogy az E-vitamin (alfa tokolerol) nevű antioxidáns a vele bőven ellátott egerek életét másfélszeresére nyújtotta. Boldog-boldogtalan falta a salátát, amelynek elég magas az E-vitamin tartalma, de sok látszatja nem lett, hiszen az emberek nem egerek, s az élet. nem laboratóriumi ketrecekben folyik. Aztán jótt a C-vitamin: ha naponta 50—160-szorosát esszük a szükségesnek, elkerül a nátha és a rák ... Most a zsiron a sor. Miután kiderült, hogy egyáltalán nem egyértelmű a szerepe a szív- és érbetegségek kialakításában, újabban. mint rákkeltő jött szóba. Biztosan viszont csak annyi derült ki, hogy a kampány mögött nem annyira a tudomány, mint az élelmiszeripar áll. Az új „varázsszer" a rost. Mint egy szellemes kritizálója megjegyzi: a legjobb étel eszerint a fűrészpor. Ez persze csak ízetlen tréfálkozás, de sajnos, az idevágó tényleg tudományos eredmények is ellentmondásosak. Próbálgatni persze lehet; ha nem árt, már használ. (Science) Szárazság sáskák után: Az 1082—84-es rendkívüli szárazság az éhezők millióit százmilliókra emelte Afrikában. A szárazság azonban nemcsak a mezőgazdaságot telte tönkre, hanem átmenetileg folluggosztette a sáskajárásokat is. Most, az esők visszatértével viszont eddig el sem képzelt sáskaseregek is megjelentek. A sivatagi sáska, a vándorsáska, a barna és a vörös sáska gyakorlatilag egész Afrikát elözönléssel fenyegeti. (New Scientist) A halai programja öregedő sejtekben felfedeztek egy ribonukleinsavat, amelynek működése leállítja a sejtosztódást. Így az elöregedett sejt nem tud megújulni, s elpusztul. Valószínűleg egy olyan fehérje szintetizálódik a felfedezett RNS-ről, amely a sejtosztódáshoz elengedhetetlen DNSszintézist gátolja. Az HNS-t kisebb mennyilégben megtalálták a növekedési hormontól megfosztott, korra fiatal sejtekben is. Ha az HNS-t egészséges, fiatal sejtekbe injektálták, osztódásuk megállt. Megvan az örök ifjúság titka! — mondhatná' valaki. Iktassuk ki ezt az RNS-t, és nem lesz gond a megújulással. Csakhogy a sejtek közt az örökifjút ráksejtnek hívják . (Science) PÁLMAVIRÁGZÁS Ritka botanikai látványosság fogadja a szegedi József Attila Tudományegyelem füvészkertjének vendégeit: virágzik a liliompálma. Gyászközlemények hogy a nagyFaló szívvel tudatjuk. szerelőit édesanya es anya, MOLNÁR ISTVANNÉ elhunyt. Temetése Július l-jén ir> órakor lesz az Alsóvárosi lemeló kápolnájából A gyászolt) család. Fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen (eleség, anya, nagymama, SZEDŐ JANOSNÉ tragikus hirtelenséggel 74 eves koraban elhunyt. Temetése junlus 30-án II órakor lesz. a Belvarosj temető ravatalozójából. Szedő és Tóth esalad. Mely hogy i vér, fajdalommal szeretett ferj, LÉVAI LAJOS t adatjuk, flu, tesijuntus 36-án elhunyt. Temetese a sándorfalvi also temetőben július l-jén I") makor lesz. A gyászoló család. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett ferj, apu, nagyapa, VINCZE FLÓRIAN rövid, súlyos betegség után június 14-én 71 éves korában elhunyt. Ilamvasztas utáni huesuztulása julius 4-én 15 órakor lesz. a lapéi temető ravatalozója bot. A gyászoló esalad. Fújó szívvel tudatjuk, hogy szereltünk. ÓZV. MOLNÁR ARl'AONE L'rbán Anna rövid, súlyos szenvedés után elhunyt. Temetése július 2-an 15 órakor lesz. a Dugonics terrcto ravatalozójából. A gyaszolo esalad. Fa jó szívvel tudatjuk, hogy a szereteti édesanya, anyós, nagymama. ZORIC ZSIVKONÉ 15.dog Julianna éleiének KH. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetcse Július l-jén 14 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozojabol. A gyaszolo esalad. ÍÉÉÍ DElMAöYAKOKSZAO A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi tlizoUságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal — Szerkesztősét és kiadóvállalat: Szeged, Tanácskoztarsasag. utja 10. Sajtóház 6740 — Telefon: 34-633. — A lapot nyomja. Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky titea. 2S, 673«. Igazgató: Surányi Tlhor. — Terjeszti a Magyar l'osta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dí| egv hónapra 43 forint — ISSN; 0133—035 x