Délmagyarország, 1986. június (76. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-28 / 151. szám
12 Szombat, 1986. június 28. DM röviden Csőcsere Nem is reggel volt még, inkább hajnal, köd szállongott a laposokban, leheletvékony, átlátszó foltokban, mini a fátyol. Keletről éppen csak pirkadt, a tanyák most ébredeztek, a friss tarlókról földszag nyomakodott az udvarokba. Egykét korán kelő kutya ásított, valahol hangos nyikorgással nagykaput nyitottak, Kiss Balazséknál, ahol Ásotthalomra készülnek, a malacpiacra. Csak a pálinka van hátra, a malacok riadtan pislognak a lovas kocsi tetején, a lécekből összeeszkábált kutrincában. Rossz, vén gebe 'áll a kocsi előtt, ennek még sose volt sietős útja, nem baj, legalább nem viszi Balázst az árokba. Az asszony hozza a pálinkát, Balázs lebocsát egy-két kortyot a gallér mögé, sokat nem lehet, meleg van, a pálinka ilyenkor álmosítja az embert, lassítja az esze kerekét. Sokára ér be Ásotthalomra, a nap már elhagyta a fák tetejét, a piacon sült Kolbász illata terjeng, de egyelőre csak a vevők kerülgeti a sátort, Ók ráérnek reggelizni, az eladók meg várnak a jó vásárra, aztán már meg lehet a kolbászt egy kis sörrel is tetejézni. Az első vevő mindjárt hozza az asszonyt, hiába, több szem többet lát. — Hogy mondja párját? — Kettőezör-kettő! Vállas malacok, mögnézheti! — Nem jó! — mondja az ember, Malacvásár de nem megy tovább. Ezek szerint nem a malacokkal van a baj, hanem az árakkal. — Nem adhatom olcsóbban! Csak tudná, mi pénzt öttek mög idáig! Az asszony nem szól az alkuba, néhány szem kukoricát szór a malacok elé, melyek egykedvűen szálazzák a zöld herét, amit Balázs tépett nekik az úton, a téesz lucernásából. — Milyen az1 anyjuk? — Ilyen hámosféle, mint' ezök! Most fialt másodszor! — Kicsit vékony a derekuk! — De hosszú! Nézze mög, lát-é még ilyenöket a piacon? — Hiába! Én csak kettőezörig tudok elmönni! Balázs a fejét ingatja. — Nem lőhet! Annyiért nem adhatom! Hirtelen elszélednek a vevők, mindenki a hűvöst keresi, tíz óra is elmúlik, mikor egy kupecféle ember áll meg a kocsi faránál. — No, bedöglött a piac? — Nem éppen! Csak nem adom el kis pénzért, inkább hazaviszöm! — Kérték valahogy? — Kérték hát? Kettőezörért! — Né mondja mán! Figyeltem messziről, nem is kérték', Balázst elönti az epe. — Röndben van! Akkor mönnyön oda, ahol többre halad! A kupec fölüti a kalapját, nem jól értette a szomszéd, ő igenis venni akar malacokat, de árában. — Én is úgy adom! — enged ki valamicskét a méregből Dalázs. — Nem azért hoztam, hogy hazavigyem űket! — Aztán? Mennyiért mondja, na, ez a mérges embör? — Kettőezör-száz párja! — Idehallgasson! — a kupec indulni készül —, vigyem-é mindet ezörkilencért? — Agéya a pénzt! Kimaradt malacokért ez a vételár is talált pénz. Adogatja a malacokat, van köztük egv sérves, Balázs óvatosan fogja, a kél első lába mögött, fejjel fölfelé, hátha nem látja meg az ember a daganatot. A kupec azonban résen van, fölemeli a kezét. — Álljon m'ög! Ezt vigye haza! — Né válogassa mán annyira! Miért nem jó ez a malac? — Nem lőhet, mit gondol? Agyonnyomják a többiek) Lássa, mennyien vannak a futón? Az utánfutón tényleg hemzseg a malac, egymás hegyén-hátán. A sérvest otthagyják, Balázs öszszesze-.'.i a herét a ló elől, magyarázóan mondja a szomszédjának:/ — Nem tudtam elsütni a tököst! A szomszéd résztvevően bólint: • — Máma mán mindönki huncut, hiába! Molnár György Schmidt Andrea felvétele A szegedi vízművek szakemberei 6 méter hosszú, 300 milliméter átmérőjű műanyag KM csőre cserélik ki a rég}, tönkrement csövet a Hősök kapujánál. A munkálatokat a hét elején kezdték el, cs már tegnap, pénteken elkészültek DIPLOMAATADÁSI ÜNNEPSÉG A JATE-N A József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karán végzettek ma, szombaton vehetik át diplomájukat. Az újszegedi Sportcsarnokban délelőtt 11 órakor kezdődő ünnepségen Szalay István dékánhelyettes (i5 tanár, illetve 106 nem tanár szakon végzettnek adja át a diplomát. Ugyancsak most kapnak diplomát, akik tanulmányukat levelező tagozaton (kiegészítő szakon) fejezték be, 2!)-en. A lottó nyerőszámai: 1, 10, 44, 79, 82 A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Csornán megtartott 26. heti lottósorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: I, 10. 44, 79. 82. A tárgynyeremény-sorsoláson a 26. hét szelvényei vesznek részt. JARATMÓOOSÍTAS A szegedi helyi autóbuszközlekedésben július l-jétől, keddtől néhány módosítást vezetnek be. Az M/13 jelzésű vonalat megszüntetik, és helyette M/23 jelzészel Pelőfitelepről, a FőtérVÉRADÓK A Vöröskereszt és a véradóállomás szervezte véradónapon a közlekedési vállalatnál 78-an, a Szegedi Háziipari Szövetkezetben 30-an, a Felszabadulás téeszben 80-an, a Kábelgyárban 111-en, a Dégáznál 47en, a Vidia-kirendeltségen 20-an, a szűcsipari szövetkezetben 21-en, az MSZMP megyei bizottságán 30-an adtak vért. A tűzoltók és mentősök közül 39-en, Bordány lakói közül pedig 91en jelentkeztek véradásra. Sértődés A luxusétteremben lapint alo>ari fi* j címeztetik A vendéget, hegy a pisztrángot nem tszokáw késsel enni, — Akkor miért nem hoztak kanalat? —kérdezi sértődötten a vendég. Napos marad az idő Várható időjárás az ország területén ma estig: többnyire napos, száraz idő lesz. Inkább csak a keleti, északkeleti megyékben növekszik meg időnként erősen a felhőzet. Ott egy-egy átfutó zápor lehet. A gyakran erős, helyenként viharos északi szél átmenetileg mérséklődik. A várható legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 10 és 15 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 22 és 27 fok között alakul. QUEEN-JEGYEK CSAK PESTEN Többek érdeklődésére közöljük, hogy a, július 27-í Népstadion-beli Queen-koncertre jegyeket csak a fővárosban, a Népstadion pénztárában lehet vásárolni. KARBANTARTÁS Az odesszai 1. számú fűtőműben június 30-án, hétfőn reggel 7 órától július 4-én, 14 óráig karbantartás miatt a melegvíz-szolgáltatás szünetel. CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÓ A Szeged Városi Vöröskereszt rendszeres családvédelmi tanácsadó szolgálatot tart minden héten hétfőn délután 2-től 5 óráig, csütörtökön pedig délelőtt 9 és 12 óra között. A' Székely sor 21. szám alatti klubhelyiségben várja és fogadja mindazokat, akik családi és egyéni konfliktusaik általuk megoldhatatlannak látszó gondjaikban megoldási lehetőséget keresnek. Akik a személyes beszélgetést valamilyen oknál fogva nem vállalják, problémáikkal levélben fordulhatnak a tanácsadó szolgálathoz, amelynek címe: Szeged, Pf. 102. ÜNNEPÉLYES DOKTORRA AVATÁS A Szegedi Orvostudományi Egyetem Tanácsa ma délelőtti rendkívüli ülésén — Minker Emil általános és oktatási rektorhelyettes elnökletével — fogorvos és orvosbiológiai doktorjelölteket avat doktorrá.^ Az ünnepségen Telegdy Gyula, orvoskari dékán tizenkét jelöltet cum laude, hármat rite jelzéssel fogad fogorNövényvédelmi előrejelzés 175., halálának évszázadon fordulója tiszteletére két nagyszabású kórusrendezvényre kerül sor az országban. Budapesten összevont énekkarok közreműködésével szólaltatják rrieg a Szent Erzsébet legendát. Szegeden pedig nemzetközi kórustalálkozóra kerül sor július 21— 24. között. A szegedi rendezvényről tartottak tegnap sajtótájékoztatót a szervezéssel megbízott Bartók Béla Művelődési Központban. A megyei és a helyi kórusmozgalom kitüntető elismerése, hogy a találkozóra Szegedet kérték föl: hét együttesnek küldtek meghívót, három külföldinek. A programban Nizza városi vegyes kara (karnagy: .lean Flores). a lublini mezőgazdasági akadémia kórusa (karnagy Wojciech M. Maciejowski) ér, a blagoevgrádi városi vegyen kar (karnagy: Hriszto Velev) mellett a veszprémi városi vegyes kar (Katona Tibor vezetésével) és három szegedi együttes, a Délép Zenebarátok Kórusa (Molnár vosdoktorrá, másik három László dirigálásával), a BarNemzetközi kórustalálkozó Szegeden Liszt Ferenc születésének-¡Erdős János) vesz részt. JúTovábbra is gondot okoznak a kertekben a burgonyabogarak. A MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központjának jelzése szerint újabb bogarak, tojások és lárvák — s velük együtt levélkárok — figyelhetők meg ott is, ahol két-három hete már védekeztek ellenük. meg, s a fertőzés a következő héten várhatóan erősödni fog. Ahol látható már a kártételük — levélhámozgatás, levéllyuggatás — sürgős védekezésre van szükség, mert ha befurakodnak a káposztafeibe, ott már nincs mód elpusztításukra. A permetlébe ajánlatos nedverői — a Felső Tisza-part— Ezért fellépésükkor meg kell S1"tőszert adagolni, mert a -— jsmételni a vegyszeres keze- vjaszos levelekröl másként A káposztaféléken a ba- lepereg és hatástalan marad golylepke 'lárvái jelentek a szer. Kereszttöltés utca—Etelka sor—Budapesti körút—Makkosházi körút—Rókusi körút—Vásárhelyi Pál utca— Textilművek útvonalon — új járatot indítanak A 78as, a Marx tér és Béketelep közötti autóbuszvonalat a Medikémia Ipari Szövetkezetig meghosszabbítják. Mindkét járat menetrendjében csak minimális időadat-módosítást hajtanak végre, a müszakkezdésekhez igazodva. Az M/23-as és a 78-as vonalakról szórólapokon is tájékoztatja a Tisza Volán az utasokat. GYILKOST KERES A RENDŐRSÉG A június 23-ról 24-re virradó éjjel a XIII. kerületben, Váci út 100. szám alatti lakásán holtan találták Weidinger László 72 éves nyugdíjast. A rendőrség megállapította, hogy az idős férfi bűntény áldozata lett, s a gyilkos Wgidinger lakásából különböző értéktárgyakat vitt el. Az egyelőre ismeretlen tettes kézre kerítésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást indított jelöltet pedig summa cum laude jelzéssel orvosi-biológiai doktorrá. A fogorvosdoktorok egyike szíriai állampolgár. FORMA I-JEGYEK AZ AUTÓKLUBBAN Azok a klubtagok, akik korábban már befizették ű Forma l-es autóversenyre szóló belépők árát, hétfőtől, június 30-tól az autóklubban átvehetik belépőjegyüket a Kossuth Lajos sugárút 112. szám alatti ügyfélszolgálati irodában. tók kórus (karnagy: Rozgonyi Éva) és az Ifjú Zenebarátok Kórusa (karmester: lius 20-án este érkeznek az együttesek, megnézik Csaj-, kovszkij balettjének, a Csipkerózsikának szabadtéri előadásit. Másnap délelőtt Erdős János és Rozgonyi Éva karigazgatók közreműködésével készülnek a gálára, este pedig fél kilenctől a külföldi kórusok adnak 15—20 perces műsort a városi tanácsháza Muzsikáló udvarában. Július 22-én a megye városaiba utaznak a külföldiek, Hódmezővásárhelyen, a helyi vegyes karral, a francia kórus — Szentesen Nagy János orgonaművész közreműködésével a lengyel együttes — Makón pedig a bolgárok adnak koncertet. A nagyszabású gálahangversenyre 24-én, csütörtökön este 8-tól kerül sor a szegedi dómban, ahol az egyesített, 300 tagú vegyes kart és a szabadtéri játékok zenekarát a Hódmezővásárhelyről elszármazott, Kanadában" élő Jon Árpád vezényli. Szólót énekel Takács Tamara és Keönch Boldizsár. A műsor: Faust szimfónia, Szent Cecília kantáta, 13, zsoltár. Az alkalomra Szegedi Daloló címmel újságot adnak ki. Halálos balesetek Gyászközlemények Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy a szegedi MAV Területi Egészségügyi Központ, majd a szolnoki MAV Kórház volt igazgató főorvosa, a Budakeszi MAV Kórház főigazgató főorvoDR. ROIilHANYl ISTVÁN korában elhunyt. Temetése Jú- június 17-én, életének 59. évéFájó szivvel tudatjuk, hogy TARY LÁSZLÓ, a szeretett férj, édesapa, após, drága nagyapa, testvér és rokon, életének 56. évében türelemmel viselt súlyos betegségben elhunyt. Búcsúztatása hamvasztás után lesz. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy a a felejthetetlen feleség, anya, nagymama, SZEDŐ JANOSNÉ tragikus hirtelenséggel 74 éves nius 30-án 11 órakor lesz a. pelvárosi temető ravatalozódból. Szedő és Tóth család. Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, após, nagyapa és testvér, SASHEGYI JÓZSEF MAV-nyugdijas, rövid szenvedés utan 78. évében elhunyt. Temetése lulius 2-án 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozóból. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, 1>R. ROIYIHANYI ISTVÁN MAV-föigazgató főorvos június 17-én varatlanul elhunyt. Temeben váratlanul elhunyt. Temetése julius 3-án (csütörtök) 13 órakor Budapesten lesz a Rákoskeresztúri temetőben. A MAV Területi Egészségügyi Központ dolgozói. 1 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett nagynénénk, POHNER PALNÉ Sólya Etelka életének 85. évében elhunyt. Temetése június 30-án 14 órakor lesz az öttömösi temetőben. Gyászoló unokahúga és családja. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szerettünk. BARNA LASZLÖNÉ Jenei Irén tese julius 3-án lesz Budapesten temetésén megjelentek, részvé13 órakor a Rákoskeresztúri te- tűkkel és virágaikkal mély fájmetöben. Gyászoló lánya és ve- dalmunkat enyhíteni igyekeztek, je A gyászoló család. Szeretettel mondunk köszönetet mindazon rokonoknak, kedves szomszédoknak, barátoknak. munkatársaknak, ismerősöknek, akik draga szerettünk, ID. FÖLDVARI ANDRAS temetésén megjelentek és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, akik szeretett halottunk, PALMAI-PALLAG MIHÁLY búcsúztatásán részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. ismerősöknek, szomszédoknak, akik felejthetetlen halottunk, KONYA ILONA temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Hálás köszönetünket fejezzük ki mindazon rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, továbbá az Erdészeti Szakközépiskola konyhai dolgozóinak, akik felejthetetlen halottunk, HOMOKI KAROLYNÉ búcsúztatásán megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, A gyászoló család. Dcszk ' Alsódobszán Benyiczki Imre 25 éves autószerelő, monoki lakos egy kölcsönkért személygépkocsival áttért az úttest bal oldalára, és összeütközött egy autóbusszal. A baleset következtében Benyiczki és egyik utasa. Hegedűs József 17 éves segédmunkás, újcsalánosi lakos a helyszínen meghalt, egy további utas súlyos sérülést szenvedett. A vizsgálat eddigi adatai szerint Benyiczki figyelmetlenül vezetett. Kálozon egy személygépkocsi. halálra gázolta az úttesten áthaladó Csögör Imréné 47 éves betanított munkást. helyi lakost. A vizsgálat eddigi -adatai 6zerint a gyalogos már féktávolságon belül lépett a személygépkocsi elé. Vecsés külterületén Pető Zoltán 19 éves autóvillamossági szerelő, üllői lakos személygépkocsijával áttért az úttest bal oldalára, és egy villanyoszlopnak ütközött. A baleset következtében Pető Zoltán olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Hirdetmény A Szeged Megyei Városi Tanács 5/1986. sz. tanácsrendelet 15. 9 (1) bekezdése elrendelte, hogy a szociális tanácsi bérlakást igénylöknek is lakásigénylési letétet kell fizetni. E rendelet felhatalmazása alapján a Végrehajtó Bizottság 1986. augusztus 1.—október 3l. közötti időszakban elrendelte a szociális tanácsi bérlakást igénylök lakásigénylésének megújítását. A szociális tanácsi bérlakások megújítását elrendelő 72/1986. (VI. 5.) vb számú határozatot közszemlére tétel útján kihirdetem. A Végrehajtó Bizottság határozata 1986. julius 1—15-ig a Szeged Megyei Városi Tanács V. V. Ügyfélszolgálati Irodájában (Szeged, Széchenyi tér 11.), valamint a lakóterületi ügyfélszolgálatoknál a hivatalos órák alatt megtekinthető. Vb-titkár DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság, útja 10. Sajtóház 6740 — Telefon: 24-633. — A lapot nyomja. Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca. 28. 6720. Igazgató: Surányi Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dl] egy hónapra 43 forint — ISSN: 0133—025 x