Délmagyarország, 1986. június (76. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-28 / 151. szám
60 Szombat, 1986. június 28. Maris néni elgondolta magát — Elképzeltük mi az emberemmel: átadjuk ezt a tanyát az államnak! Csináljon benne helyet az időseknek, otthont a magányosoknak. Sok öreget láttunk magunk körül, elesetteket, betegeket. Gondoltuk, segítünk, ahogy tudunk. Mikor eltemettem szegényt, teljesen egyedül maradtam. Hatalmas ez az épület, harmincan—negyvenen elférünk benne, a viz csapról folyik, a szobákban ég a villany. Két kövesút fut össze mellette, a kerítés sarkánál áll meg a busz. Szemben, az út másik oldalán a bolt, a vendéglő. Minden helyben lelhető. Magamra is gondoltam, mert hetven év fölött már nehezül az ember lánya és az élet se lesz olcsóbb, inkább drágább. Elgondoltam: jó lenne. Másoknak is elmondtam a tervem, biztattak. Puhatolóztam itt is, ott is. Sokan megvidámodtak, mert emlékeik vannak, kicsi korukban a szomszédos Petróczy-iskolába jártak. — Megindítóan szép ajánlatot tett Maris néni... — Föllelkesedve jártam házrólházra. Ügyvédet fogadtam, elrendeztem, hogy majd busz hozza-viszi az embereket, a vendéglős főz rájuk. Az járt a fejemben mindig, hogy együtt jobban telik rajtunk az idő. Beleéltem magam, amikor a tévében ilyeneket láttam, a rádióban erről hallottam. A sorolt ismerősök nevei után szinte tárulkozik a kép a naplementében gyönyörködő öregekről, a csendes délutánról, amikor Németh bácsi iskolás élményeit meséli, Dettki néni Ördögh mamával osztozik a lánykori örömök emlékein, Kovács Gyurka bácsi a hajdani bálakat hozza a többiek emlékezetébe, míg Király nénivel feledtetik a fájdalmát. Az iskolaudvar évszázados fái alatt még akkor sem lesz nehéz a múlt idézése, ha mostanra a szellem ősi bölcsőjéről levakarták hírclő cégérét. Jobb helyet még nagyitóval sem lehetne találni tanyai embereknek. A fantázia szárnyalását Maris néni szavai lefékezik. — Kisemmiződtünk! — Hogyhogy? — Minden jól indult, de nem jól lett befejezve. — Szélcserzette kezébe rejti arcát Urbán Jánosné, az öttömösi parasztasszony. Őszes hajtincseit tuszkolná a kendő alá. — Eleinte mondtam ezt-azt az embereknek, de mára már belefáradtam a hazudozásba, hogy ezért nincs meg, azért nincs. Szégyellem magam előttük — temeti újra tenyerébe arcát. — Magán múlott, Urbán néni!? Tétova pillantások kergetőznek. — Nagyon hittem, hogy sikerül. Akarta mindenki. A doktor úr meg a felesége, Marika, a tanácselnöknő. Szegedről voltak kint sokan, autókkal. Ismeretlenek, mérnökök, köjálosok. Azt mondták járástól, megyétől valók. Dicsértek, kedveskedtek: nagyon okosan tettem, ma már ritka az ilyen szándékú ember. Egyik is kért valamit, a másik is ajánlott. — Jaj, csak a kemencét ki ne engedjem ám dobatni, meg hogy a sutura nagyon ügyeljek, mert az már ritkaság. Fákat vágassam ki az ablakoktól... Boldogságra feküdtem, vígságra ébredtem. A doktor úrék megírták a kérvényt. Aztán beütött az isten nyila. Jött vissza az írás; a tanyából nem lesz otthon az öregeknek. — Meglepő fordulat... — Másfél millió' forintot kellene rákölteni. — Erre? — Nem azért, hogy dicsérjem a magamét, de a földje kövezett, a tetején cserép van és az épület száraz. Nem tudom, hol érhette hiba a számítást, — húzza be nyakát keskeny válla közé. — Nem hiszem, hogy amiatt nem köllött az államnak a tanyám, mert kértem benne egy szobát magamnak. — Ilyesmi valóban nem lehetett akadály... — Megnézettem hozzáértővel, azt mondta: a tanács jól jár, tízezreket csinálhat. Mivel négy kilométerre esik a falutól ez a hely. Fényképezték, mérték, ceruzázták sokáig, mire kiugrott belőle a rossz. Beszéltem a pappal a mise után, láttam, nagyon rajta volt, inkább adjam az egyháznak, de látom én, azzal nem sokat érnék, mert az ilyen magamfajta magányos öregről csak az állam gondoskodhat tisztességgel, Ajánlat az államnak Maris néni jár-kel a tágas előtérben. <4 tornác kong az ürességtől, a tetőcserepek pallat nélkül ereszkednek, falán virágtartó, kabaktök és szentkép. A délceg tanya korábban tejcsarnokul és olajnyomóként szolgált. Itt, a szögben hajló folyosón kannázták, köcsögözték portékáikat a tehenesgazdák. Oldalánál rakodták terheiket a ricamagos zsákkal megpúpozott szekerek. Az épületben hagytak helyet bőven a tanyaformáló ősök, tisztes távra került a házvégi kamra a vendégfogadó szobától, hogy ne zavarja az udvari sürgés-forgás. Most viszont keletkezett kicsi kalamajka, mert a tanyanéző lemaradt a helyiségeket táró öregasszonytól, s nem értette tisztán a bőbeszédű mondandója végét. Az élénkszemű Maris néni jót derül ezen, mondván? eggyel több falnak mondta el legalább a bánatát. Az érkezőt a tiszta szoba melegére tereli, függönyt lebbent a világosságnak. Urbán néni: „Hetven fölött már ' elnehezül az ember lánya" Dr. Hegedűs Zoltán: „A mamikának csodálatos elképzelése volt" A tanácstitkár: „Mi megtettünk minden tőlünk telhetőt" Ebben nem is kételkedhetünk. Maris néni kesereg, fájlalja, hogy az udvar, a kert nyeli a pénzt. A felesbe termeltetett pucolni való krumpliért semmi forintot kínált a fölvásárló. Nem tudja, mitévő legyen ezután. Az épület rongyolódik. Rákérdezünk, hogy a során haladt-e a hivatali utaknak. A részletek Maris néni szavaival. — Nem volt abban hiba egy szál sem. Az okosok kezébe került hamar. Láttam ugyyan, hogy a tanácson a kisasszony elhúzta a száját az ablaknál, mikor beadtam a papírt. Azt is mondta, hogy a többi középülettel sem tudnak mit kezdeni, de én tudom, hogy az ilyeneket nem rájuk bízzák. A főnökasszony pedig pártolta az ügyet. Hegedűs doktor úr, meg a felesége nagyon aranyos volt, beletették többször is a kérvénybe, hogy nem kérek érte pénzt, kívánja ezt az errevaló nép. Nem csak az aláírók közül ajánlkoztak ingyenes munkára. Közbe se tudunk szólni, s máris érkezik az újabb észrevétel: — Szedik megint a pénzt az emberektől. Kiírták ezt a hozzájárulást, vagy minek is nevezik... Reménykedtem, ebből jut majd ide is. De nem — legyint. A pusztamérgesiek ravatalozójára gyűjtik. Mire megyek én azzal, életembe ha kétszer jártam ott. Rákérdeztem a postásra, hogy miért nem az öregek otthonára lesz a pénz? Azt mondta, ez más káposzta Maris néni. — Mehetett volna tovább, írhatott volna másik kérvényt. — Tanult emberek intézték, én nem merhetek belefogni. Nem jártam iskolába. A hivatal közbelép... Dr. Hegedűs Zoltántól, Öttömös körzeti orvosától tudjuk, aki több társadalmi tisztséget lát el a napi teendői mellett, hogy a tanya régi tulajdonosa Szögi bácsi volt, s Urbán néni rokonság révén került oda. A doktor úr jól ismeri a környéket, találkozásunkkor is a melegség hangján szólal, — A mamikának csodálatos elképzelése volt, hogy köré gyűjtse az időseket. Bő százezer forint kiadásra gondoltunk, mikor a tanács, a téesz és a népfront fölkarolta az elképzelést. Sajnos, az előírásokkal mi sem kezdhetünk ki. Az épület kiválónak látszik, de be kellett látnunk, hogy húsz-huszonöt embernek mások a szabályok, mint egynek. Voltam fönt a padláson én is, tényleg sok rajta a javítanivaló. Mi magunk kevesek vagyunk, a vállalati építkezés nagyon drága. — Gondoltak más megoldásra ? — Eddig a faluban nem volt ilyen otthon, most jelentkezett egy ember, és itt bent a tűzoltószertárból, vagy a régi iskolából alakítunk. Urbán néni tanyájára nagy szükség lenne. Talán, ha valaki elvállalná és társadalmi munkában kijavítaná, könnyebb lenne a dolgunk, nem apasztanánk az állami kasszát. — mondja az orvos. Az alkalmat várva indulunk tovább. A közös tanácsban Öttömősnek Pusztamérges jutott párul az új közigazgatási rendteremtéskor. Mielőtt az egyik helyről átérnénk a másikba, kis kitérőt muszáj tennünk Bács-Kiskun megyébe, mert nincs kedvünk a hepehupás, traktorkerék hasogatta dülőutakon döcögni. A kerülő tizennégy-tizenöt kilométer. Ott, Nagy Andrásné vb-titkár külön aktát tesz az asztalra. Ezéket böngészve, nyilvánvalóan és hivatalosan igazolódik: az apparátust semmi szemrehányás nem érheti! Megszámozta, előterjesztette, megvitatta, majd határozatba foglalta Urbán néni kérését. Az ingyenes ajánlkozást hivatalos kérelmekkel megtűzdelve egyenesen a megyéhez küldték, Onnét remélve a sok pénzt. — Maximálisan támogatták az elképzelést — halljuk Nagy Andrásnétól. — Örültek a kezdeményezésnek, Dohány Lászlóné és Fehér Mihály kijött az egészségügyi osztálytól, fölmérték az állapotokat, szakértőket kértek a lehetséges munkák fölvázolására. Erről írás is készült. Hat pontban foglalódott össze a 232-es tanya sorsa, majd fénymásolt tervek készültek az átalakítására. Majdnem egy évbe tellett, mire kiderült végképp, ne kérje a kisebb tanács a nagyobbat: nem adja a pénzt! Maris néni ajánlkozása meghátráltatott. Több lényeges indok közül az egyik, hogy hiába szorgalmazza a társadalmi munkát az orvos, a tanácselnöknő ebben nem hisz. A leírtak szerint, a faluban lévő téesz építőit nem tudják munkára fogni, hiszen az óvoda bővítésekor már lejáratták magukat. Már rég készen kellene lennie. Feltételezték azután, hogy a drága átalakítás nem éri meg. E lényegi mondandóval címezték a levelet a megyei tanács egészségügyi osztályán. Később Dohányné megnyugtat: Ő sajnálja igazán, hogy ez a kezdeményezés^a hamvába hullt. Ilyen otthona — tanyai gondozási központja — még nincs a megyének. Végül is — tapasztalva az öttömösiek lustálkodását — nem mert a megye másfél millió forintot elvenni máshonnan. Hiszen a felelősség őt terhelné, szavaival: „Mi lesz, ha majd az a négy-öt ember meghal és az épület ott áll kihasználatlanul?" Az osztályvezetőhelyettes is említette, másképp festett volna az ajánlkozás, ha a faluban állna az épület. — Az arravalók húsz—harminc öregről tudnak. — Mi számaink szerint alig vannak páran. Később tisztázódott, hogy Maris néniék nem voltak tekintettel a kacskaringós megyehatárra. A szabályok szorításában... Kérdezzünk mást! — A százezrekből milliók lettek. Mivel magyarázható ez ? — A tanácsi gazdálkodásban másfél millió forint sok is meg kevés is — véli Faragó Mészáros Vilmos, a zsombói tanács elnöke. — A hivatalos kategóriákat veszem: a tervezés, az építtetés, a készben az élet... máris vastagon fog a ceruza. Az is igaz, nálunk lehet olcsóbban dolgoztatni, „mint az előírás", csak szerencse és lelemény adódjon hozzá, Az építkezéseknél például a szennyvízszikkasztó 340—400 ezer forint szokott lenni a terv szerint, de bontott téglából, selejt panelekből, jó szervezéssel akár 100 ezer forintból is kihozható. A vizesblokk, vagyis a nőknek, férfiaknak, személyzetnek szigorúan előírt fürdőszobák, vízmelegítővel 250—300 ezer forintba kerülnek. Nekünk sikerült már ezen is 100—200 ezer forintot spórolnunk. A fűtést 500—600 ezerért vállalják általában, húsz-huszonöt emberre. Aki az Ingatlankezelő Vállalat selejtezésénél résen van, szinte fillérekért kaphat használt radiátort. Kazánból, szivattyúból sem mindig a legdrágább a legjobb. Azt is tudjuk, hogy a tervezőt nem köti különösebb érdek, emiatt általában a legmagasabb összeget írják a papírra, miután a bevételük függ tőle. Minél drágábbak, annál több pénz üti a markukat. A való jobb megértésére a tanácselnök elmondott egy kollegái által nagyra tartott, közszájon forgó, mondást: „inkább ne legyen semmi, mint egy rosszul működő intézmény, mert azzal mindig csak a gond van." Sorolta még, hogy az egészségügyi szabályok miatt az öregek otthonának patyolat tisztának kell lennie, a megengedettnél több embert kíván az éjszakai ügyelet, a maguknál tartott vagyonokat, értékeket óvni muszáj. Fordult már elő, hogy a néni elfelejtette, hová tette a takarékkönyvét, cirkuszt csinált, hívták a rendőrséget. Ezek a kevesebbek. A komoly tortúra az alapkő letételt előzi meg. íme a tanácselnök szavai: — A hivatalos út előtt ajánlatos minden engedélyező szerv hozzáértő képviselőjével egyeztetni a szándékot. Szólni szoktunk — például, ha öregeknek építünk otthont, ennek hamarébb mutatnak zöldet a lámpák, lévén szociálpolitika — az egészségügyi osztálynak, Köjálnak, tervezőnek, bonyolítónak, építőnek, s képviselőiket a helyszínre hívjuk. Szóban egyezkedünk, és amikor minden összejött, csak azután kezdjük a hivatalos utat. A tanács vb megszavazza, elfogadja a határozatot és kezdődik a levélváltás határidő egyeztetéssel, módosításokkal. A legjobb akarat és jóindulat ellenére is hónapokba, évekbe telik, mire egy ilyen otthon felépül. Ugyanis gyakorlatból tudjuk: amikor pénz van, nincs anyag, ha anyag van, nincs szakember, mire előkerül a szakember, beleun a nép, s nem kívánkozik többé ingyenes munkára. Ezt tetézi, ha időközben más beosztásba kerülnek a megbeszélésen részt vevő emberek. — Lehetne egyszerűbben is? — Pillanatnyilag mindenki szabályokkal fedezi magát. Neheztelnek sokan például a közegészségügy őreire, mert a madártejnek való tojást feltörés előtt kétszer megmosatják hypós vízben a szalmonella veszélye miatt. Kicsit szőrszálhasogatásnak hihető, pedig ha belegondolunk, a közös konyha más mint az otthoni, Az esetleges ételmérgezésért a köjálosokat felelősségre vonják, ezért őket nem érdekli más, csak a saját törvényeik. Sok ilyen kis hatalom őrködik felettünk. Nem is árt az elővigyázatosság mondhatnánk kajánul, mert néha azért előfordul, hogy a legnagyobb körültekintés ellenére is beüt a baj. Tavaly például az új Köjál-székház Semmelweis ünnepsége vendégeit támadta meg a gonosz bacilus. Ugyanis akik csipegettek a teritett asztalok ételeiből, utána betegek lettek. Útszéli vélemények... A kíváncsiság kerültet kettőt az öttömösi tanyavilágban. Ekkora tortúra után elképzelhető, hogy Maris néni elszámította magát. S az arravalók csak együttérzésből írták alá az eléjük tett kérvényt. — Nem butaság az, amit a Maris akar. Az inkább a baj, hogy így szégyenben maradt vele mások miatt — sommázható Katona Antal véleménye a megállapítások özönéből. Meg is indokolja, miért: — Az ilyen magamfajta legények szívesen eljárnának oda, persze vinnék már az asszonyt is, hogy ő se maradjon itthon őrizetlenül. Ugye hékám — incselkedik a szerényen hallgató párjának. Oldalbalökés a válasz, hogy most komolynak illik lenni. Az öregember meg is szeppen kissé. Sorolódnak azoknak a nevei, akik már túllépték a hatvanat az évekkel itt a tanyasoron. Mégpedig: Varga Lajos, Börcsök Pál, Veres János, Kovács György, ha csak a hirtelen észbe ugrókat vesszük, de több magányos adná oda magát, és így kerül a noteszba Királyné, Kordásné és Molnár Misa neve. Börcsök Pállal a jószerencse összehoz bennünket. Erdőnek nyilazó dűlőúton ballag hazafelé, hóna alatt a heti harapnivalóval. Észrevehető, hogy nemcsak kenyeret lelt a sarki boltban, hiszen remek jókedvében találtatott. Érszúkületes lábára panaszt tesz, de ettől függetlenül nem kívánkozik a szeretetházba. Szándékunk, hogy elmagyarázzuk a megtévedt embernek: az öregek otthona más, mint rossz emlékként élő szegényház. Békésebb általa az öregség. Belekezdünk, de Börcsök bácsi istent káromolva imbolygott bele a sötétbe. Régebbi találkozás emléke elevenedik: az erdei út hajlatából keszeg öregember, sarlóháttal feszül a bogas fával teli talicskának. A nyolcvannégy esztendős Gárgyán János, aki árulja tanyáját, hogy gyermekei után húzódhasson, élete párjával. Tréfára is futotta erejéből: Büszkén vallotta szerencsésnek magát, mert háromszor melegedhet a talicska rakományától: először a szedésekor, másodjára, amikor tolja, harmadjára pedig amikor gurigákra fűrészeli. — A tűzhely otthoni tüze már csak ráadás lesz — huncutkodott. Fortuna igazi kegyének mégis azt érzi, hogy eddig se ő, se a felesége nem nehezült az állam nyakára. Mint tapasztalhattuk mások se szívesen vágyakoznak oda. A miértre a hivatalban is kíváncsiskodtunk. Gondolván, hogy a kitüntetett zsombói tanácselnök csak általánosságokban vázolta az öregek napközi otthona építésének mai gyakorlatát. Urbán néni fölajánlása ügyében ismét a pusztamérgesi tanácstitkár véleménye igazithat el bennünket. Ebből kiderül: — Az elmúlt ötéves tervben az öttömösi iskolára költhettük a pénzünket, a mostaniban pedig a pusztamérgesire kell. Ezenkívül úgy ítéltük meg, nálunk nagy a hagyománya a családi összetartásnak. A legtöbb idős illeszkedik az őt körülvevő családba. Ahol szükséges, ott pedig házhoz járnak a hivatali és társadalmi gondozóink. Urbán Jánosné tortúrájáról ennyit mond: — A fölajánlást el kellett fogadnunk, nem utasíthattuk vissza. Mi megtettünk minden tőlünk telhetőt. Sajnáljuk, hogy így végződött, nehezen fogalmaztuk meg a hivatalos választ. — Mit írtak Maris néninek? — Udvarias köszönetet, és kívántunk neki sok erőt, hosszantartó jó egészséget... , Erre Urbán Jánosnénak szüksége is van, Mindemellett Maris néni a minap új kérvényt fogalmaztatott, elgondolása szerint csak abban lehetett a hiba,,, MAJOROS TIBOR