Délmagyarország, 1986. június (76. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-24 / 147. szám

23 Kedd, 1986. június 24. Áz élet gyümölcse Visszafelé nézni akkor szabadna csak, ha érdemes. Akkor mérni, mit termett az élet, ha sokat termett. Mér­ni persze nehéz, mert ami másnak egész é'.etre szóló . parancs volt, az nekünk akár pillanatnak is tűnhet, vagy tartós parancsnak hisszük, ami ott is csak pillanat volt. Jó lenne megtudni mégis, mire jutottak Fodorék, Mér­gesen. Idestova huszonnyolc éve már, hogy náluk laktunk Laci komámmal, amikor hösz pályakezdőként az a ke­vés is sok volt, amit a szo­babérletért fizetnünk kellett. • Áldott jó teremtmények vol­tak, akár holtunkig marad­hattunk volná náluk, de akárhogy számolgattuk is fizetésünket, létfontosságú dolgaink kiegyenlítése után ötven forintunk maradt. Akárki mondhatja, fölösle­ges ezért visszanéznünk hu­szonnyolc évvel, bőséggel ta­lálnánk ma is hasonlókat, legalább merjük most észre­venni őket, de nem magunk­ról akarok írni most, és nem is a hozzánk hasonló maiak­ról, hanem Fodorékról. Azért is, mert a gürcölés eredmé­nyei náluk talán jobban lát­szanak. * Látszanak persze máshol is. Annyira, hogy odatalál­nom is nehéz. Sőt, már bent vagyok az udvarban (a szomszédok felől kerülve, mert nehezen nyílik a kapu ajtaja; és azt hittem, nincse­nek is itthon), előttem áll ínár Veszter bácsi teljes per­melezőfölszereléssel, még­se nagyon ismerem meg. 0 még annyira se. Később jön haza Franciska néni, néz, csak néz, és nem ismer meg ö se. Ahogy a nevem meg­mondom, lelkük rejtett kam­rája elől lebben föl a fátyol: — Maga az? Édes istenem, meg se ismertem volna. - . Vesztej- npm , ¿a nagyon, laiáljcoztunk akkori­ban.' KoVSn keltünk mi "is, de rhiréá-tóemtirrk kin^ítriő már végigdolgozta a fél ha­tárt. Mindig másnak. Most derül ki, ők is újak voltak akkor még a faluban. Miután sorba lakták mások tanyáit, megvették a házukat .vala­hogy, és beköltöztek. A lá­nyok is Lengyeléknél szület­tek még, előtte Gyurköék­nél, Szücséknél, Dobóéknál és még előbb a pincegazda­ság tanyájában laktak. Persze, a lányok. Inci és Finci! Ibolya és Irén, két szép iker. Velük mi van? — Fölnőttek szépen, fér­hön is mentek, és három unokánk is van már. Függönyfinom gyönyörű­ség önti el őket, ahogy eszük­be jutnak. Ha jól belegondo­lok, ez a gyönyörűség egész életük gyümölcse. Az, hogy a két lány megnőtt, férjhez ment, és unokákat szült. Igaz, Pestre került mind­egyik — mert az ikrek min­dig jobban fűződnek egy­máshoz, mint a közönséges testvérek, és nem múlik el nap, hbgy ne telefonálnának egymással, mert az egyik' Csepelen lakik, a másik Bu­daörsön .—, és egyedül ma­radtak itthon, de az élet ter­mészetes rendjének fogják föl ezt is. Persze, Sóhajtanak nagyot, de hozzá is teszik: — Itt a szünet, jönnek ha­za nemsokára. Azelőtt sűrűbben jöttek haza, majdnem minden két hétben. Fölment a benzin ára, ezer forintba is benne van egy út, nem lehet köny­nyelműsködni vele. De miért mentek olyan messzire? — Kit merre vet a sors? Mindenkinek megvan a ma­ga környezete, élje azt! Mikes Kelemen még úgy fogalmazta volna meg ezt, hogy mindenkinek máshová tették le a kenyerét, utána kell mennie. Följutottak egy­szer Pestre, nyaralni, a nagy­nénihez. Mindjárt, amikor elvégezték a nyolcadlkat. Ott találkoztak össze egy fiúval, és sok évvel később kérőként jött el utánuk. Persze, ő Pesten akart lakni. A má­sik lány a szomszéd bácsi fiához ment férjhez, de ök is Pestre vackolódtak föl, hogy közelebb legyenek egymás­hoz. Mert az ikrek jobban fűződnek, mint a közönséges testvérek. De miért nem mennek utánuk? Annyian megteszik mostanában. — Arra a kis időre, ami még hátra van, nem érde­mes. Ezért a kis házért nem so­kat adnának, mert Mérgesen most sincs ára a háznak, amit ott venni tudnának, akárhol a város körzetében, ai? pddig' lorortyhiagáS-'pénze­•kert jutna' tsáfc höiífflfiík. Jó az .úgy je, hogy. ¡de;.ionp£k az unokák minden nyáron. — A legkisebbik tavaly is sírt, amikor visáza kelleti mennie, ö még maradni akart a Papánál meg a Ma­mánál. Itt. ugye. övék a vi­lág, ott jönn pedig semmijük sincsen. Ha bemennek a la­kásba, az annyira kicsi, még játszani se tudnak benne. Még szerencse, hogy telkei vettek mind a ketten. Na, az legalább értelmes dolog volt. Semmi olyan nosztalgia nincsen szavai mögött, amit szeretünk kiérezni mostaná­ban. Nem azt látja benne, hogy legalább ők is, vejeik is kipróbálják egy kicsit az ősök életét is, hanem az, hogy a pesti lakás — meg ál­talában a városi! — nem al­Kutatás és gyakorlat Tessedik tudományos napok A Debreceni Agrártudo­mányi Egyetemen és a Deb­receni Akadémiai Bizottság több más agrár- és tudomá­nyos szervezettel együttmű­ködve Debrecenben rendezte meg a hatodik Tessedik Sá­muel tiszántúli tudományő's napokat. A hétfői megnyitón a csaknem ötszáz tudományos kutatót, gyakorlati szakem­bert, köztük Csehszlovákiái­ból, Jugoszláviából, Lengyel­országból, Romániából, az NDK-ból és a Szovjetuniö­bói érkezett vendégeket Szász Gábor, a Debreceni Agrártudományi Egyetem rektora köszöntötte. Ezután Papócsi László mezőgazda­sági és élelmezésűgy minisz­terhelyettes tartott előadást A kutatásfejlesztés szerepe, feladatai a mezőgazdaság eredményességének fokozá­sában címmel. Kiemelte: a kétszáz esztendővel ezelőtt Szarvason élt és dolgozott Tessedik Sámuel szellemi öröksége eoha nem volt annyira aktuális, mint most. Az agrártudós az oktatás, a kutatás és a gyakorlat egy­ségét hirdette, következete­sen harcolt a megszokás és a maradiság ellen. Napjainkban új szemlélet­re vian szükség az agrárter­mékek előállításánál: növel­ni kell a termékek beltar­t.almi és biológiai értékét, s fokozni a feldolgozottság fo­kát. A hetedik ötéves terv agrárkutatási programja fo­kozottan érdekeltté teszi a gazdaságokat és vállalatokat is a kutatási eredmények minél gyorsabb alkalmazá­sában. A tiszántúli térség­ben elsősorban a talaj ter­mőképességének fokozása és az élelmiszer-termelés nem­zetközi versenyképességének növelése a fő célkitűzés. A tudományos napokon kilenc szekcióban — a me­zőgazdasági ' termelés vala­mennyi ágazatát érintve — csaknem kétszáz előadás hangzik el kalmas rá, hogy rendesen lakni lehessen, és egészséges gyerek nevelődjön benne. Mi lenne, ha a gyerek nem mo­zoghatna eleget? Akkor is mozogna, de akkor már ren­detlenségnek ' mondanánk, vagy kedélybeteg és koravén lenne, amitől az isten őriz­zen meg minden gyereket. Ezért kell a kert, és egy ki­csike házikó benne. De kará­csonykor, húsvétkor és nyá­ron mindig haza jönnek. Mások is elmennek a falu­ból. Mérges mindig csak ad az országnak, de ritkán kap tőle. — Hová menne dolgozni, ha itthon maradna? Vannak persze, akik busz­szal jönnek-mennek napon­ta, fölépítik a várost, és le­isszák magukat esténként, de a még jobbak messzebbre mennek. Akár Tokióba is, külkereskedőnek. Aki nem annyira jó tanuló volt, az el­mehet a téeszbe is, traktoros is lehet belőle, de a mai fia­talok nem mind erre vágy­nak, és nem is jutna traktor mindegyiknek. Aki lenni akar valami, annak nagyob­bat kell lépnie. (Meg ne sér­tődjenek, akikből mégis traktoros lett!) — Egészség? Zsilipet nyitunk a kérdés­sel, folyó ömlik át rajta. Franciska nénit a magas vér­nyomás és mindenféle fej­fájás kínozza, Veszter bágsit pedig kétszer operálták ed­dig, de egy még hátra van neki. — A szegény embernek ki­jut a bajból most is. — Pedig a szegény ember se olyan,, mint a régi sze­gény. —• A fene se hitte volna, hogy ez lesz belőle. Ügy fá­zott a falu a szövetkezettől,' a világítót ís' kif'Jtotf volna, csak „él ne éíie,,Méd.dlg. em­legették még, akik kívül ma­radtak, hogy neK'k sokká' jobb, mert a magukét eszik, és nekik senki nem paran­csol. Az lett persze belőle, hogy parancs nélkül is agyondolgozhatta magát. A család szétröppent ott is, megöregedtek ők is, nyaku­kon a sok földdel. Erőnek erejével se tudnak megsza­badulni tőle. Abba kell min­dig belenyugodnunk, ami van. Ami éppen akkor van, amikor van. Azelőtt is meg­öregedtek az emberek, nyűg­lődtek is a család nyakán, amíg föl nem fordultak, de a mostani nyugdíj isten áldása. — Végre, valaki dicséri! — Legalább nem érezzük, hogy más tart el bennünket. Dolgoznak most is, éppen annyit, mint azelőtt. A disz­nónak meg kell híznia, meri az egyik hold háztáji után tizenhat mázsa takarmányt kapnak, itt a baromfi, a nyu­lak — csák az unokák ked­véért, mert nagyon szeretik őket! —, krumpli és alma annyi terem, hogy a család­nak is jut belőle. — Ha nem ügyködnénk, a vér is megállna bennünk. Soha annyi meggy nem termett, miát most. Azt is szedni kéne. / Úorváth Dezső Kulcsemberek B eleszületünk a korba, döntően az úgynevezett mintákat követve, megtanulunk viselkedni, alkalmaz­kodni, beilleszkedni. Nem mindig sikere­sen. A szakirodalom társadalmi beillesz­kedési zavarokról cikkezik, miközben ku­tatja az alkoholizmus, az öngyilkosság, a növekvő halandóság okát. A szocializá­lás! folyamat azonban soha nem lehet ab­szolút. Hiszen az egyén megőrzi, sőt ki­fejleszti a reá jellemző sajátos személyi­ségjegyeket, s nemcsak alkalmazkodik a környező világhoz, hanem egyidejűleg alakítja is azt. Az azonosulás és a szem­benállás együtt kifejezési formája áz al­kotásnak és a belső harmóniának. Nehéz emberek — ez volt a.címe annak a dokumentumfilmnek, amely mintegy két évtizede feltalálók és újítók kálvá­riájáról szól: Kiemelkedő műszaki alko­tások ritkán találkoznak a kortársak, de még inkább a hivatalos főnökség osztatlan támogatásával. Ez érthető, hiszen az új gondolatok, az előremutató megoldások a meglevő gyakorlatot bírálják. Képviselői tehát csak kellő elszántsággal, megszál­lottsággal és harciassággal érhetnek el eredményt. Bár kevesen vannak, mégis erősek, mert „megálmodják" a jövőt, és hisznek benne. Napjainkban a kellemetlenkedő, nehéz emberek tábora népesebb, nem szorítko­zik kizárólag az újító, a változásokat ki­kényszerítő „elitre". A lelkiismeretes, gondos munka megszállottjai sok helyütt ugyancsak nehezen kezelhetőek, eseten­ként a belső ellenzékhez sodródnak. Ök szintén öntörvényeik szerint cselekednek: Szembenállásukat aionban Sokkal inkább régi vágású alaposság, szorgalom, meg­bízhatóság fűti, és kevésbé a változások­ra törő, újító szellem. Megszokták, szere­tik munkájukat, s komótyah veszik a munkanapok nyolc óráját. Elsősorban a főmunkaidőben élik ki magukat, nem pe­dig a hobbikertben, nem a fusiban vagy más pótcselekvésben. ,Á munka belső szükségletté vált náluk, s így a bérsza­bályozás és a vgmk-k megannyi negatív hatása, az ellenérdekeltség és az érdekte­lenség változatos megnyilvánulása legfel­jebb zavarta, de nem törte meg munká­juk ritmusát. Eleve ütközés, kellemetlenkedés forrása a kellő „alkalmazkodóképesség" hiánya. De még inkább kilógnak a sorból azok, akik nemcsak saját magukkal, hanem másokkal szemben is igényesek. Fellép­nek a szervezetlenséggel, a fegyelmezet­lenséggel, az elnéző, igénytelen vezetői magatartással szemben. Talán a belső törvények táplálta makacsság a különös viselkedésük alapja? A találgatás, a fel­tételezés bizonytalan, a tények viszont egyértelműek: a kiállás, az erkölcsi tar­tás és fedezete, a teljesítmény. Az ütkö­zések, a kellemetlen viták hevében gyak­ran elítélik a „nehéz embert", mondván, a „csendes többséghez" viszonyítva rossz a modora, összeférhetetlen a természete. Pedig a viselkedés, a modor, a stílus nem minősíthető többségi alapon, a munkától függetlenül. A tartalom és a forma ezút­tal is szoros egységet alkot. Ahogyan vállaljuk sorsunkat, egyénisé­günket — nem is tehetünk mást —, ugyanúgy meggyőződésünkre, lelkiismere­tünkre hallgatva, vállalnunk kell eseten­ként az ütközést is környezetünkkel. Az újítás, a megszokott régivel való szakítás hasonló konfliktus forrása, mint a múlt értékeinek átmentése, megőrzése, követ­kezetes képviseLete. Az emberek külön­böző beállítottságuknál, eltérő mentalitá­suknál, felfogásuknál fogva, erősíthetik a maguk munkahelyén a társadalmi-gazda­sági fejlődes folyamatosságát, kezdemé­nyezhetik megújulását, és lehetnek a dol­gok iránt közömbösek. Érdekes módon, rendszerint nem a folyamatosság és a megújulás hívei csapnak össze egymással, hanem mindkét irányzatnak többnyire a közönyös környezettel van vitája. M indenfajta meggyőződés, kiállás és erőfeszítés tiszteletre méltó. A be­tartás, a mechanikus kontrázás, a semmit 'nem akarás annál kevésbé. A „nehéz embert" -f- legyen bármilyen töl­tésű — nem szükséges szeretni, de ha há­borgása mögött nyilvánvaló a teljesít­ményfedezet, becsülni nem csupán illik, hanem muszáj is. Kulcsfigura a munka­helyen, minden esetben lehet rá építeni. Megérdemli, hogy figyeljünk véleményé­re, hogy szavának nyomatéka legyen. In­dokolt az átlagon felüli tolerancia is, amennyiben véleménye túlzó vagy netán túlontúl türelmetlen. Minden munkahely döntően a teljesít­mények világa. Ezért nemcsak a munka­jövedelmek elosztásában, hanem a bele­szólási jogok gyakorlásában is indokolt az egyenlősdi felszámolása, a teljesítmé­nyekkel arányos differenciálás. A bére­zéshez hasonlóan, a munkahelyi demok­rácia sem lehet parttalan és öncélú. Kovács József v. Jf l'f Az Ipari Szövetkezetek Tanácsának ülése Az Ipari Szövetkezetek Or­szágos Tanácsa hétfőn ülést tartott. Az ülésen részt vett és felszólalt Havasi Ferenc, az MSZMP Politikai Bizott­ságának tagja, a Központi Bizottság titkára. Az orszá­gos' tanács Rév Lajost saját kérelmére, nyugállományba vonulására tekintettel, érde­mei elismerése mellett az Okisz elnöki tisztségéből fel­mentette. Egyldéjüleg, titkos szavazással, egyhangúlag Köveskúti Lajost, a Hír­adástechnikai Szövetkezet elnökét az Okisz elnökévé megválasztotta. * A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Rév Lajos­nak, az Okisz elnökének a szövetkezeti mozgalomban, valamint a közélétben kifej­tett több évtizedes kiemel­kedő tevékenysége elismeré­seként, nyugdíjazása alkal­mából a Munka Vörös Zászló Érdemrendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Ta­nács elnöke hétfőn adta át. Jelen volt Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottsá­gának titkára és Maróthy László, a Minisztertanács el­nökhelyettese. TÍV-' a' u r I 11 •• a ' Zombon János köszöntésé Bttt Epítőtáborosok a nicaraguai fiatalokért A KISZ XI. kongresszusán hangzott el a javaslat: a magyar fiatalok ajándékaként épüljön egy mezőgazdasá­gi szakmunkásképző intéz"t Nicaraguában. A megvalósí­táshoz 50 millió torintra van szükség. A Szombathelyen, a Stromfeld Aurél ifjúsági lakótelep építésén építőtáborban dolgozó diákok úgy határoztak, hogy egynapi keresetüket felajánlják erre a célra. Egyben arra kérik a 141 tábor­helyen tevékenykedő tobD mint negyvenezer társukat: csatlakozzanak felajánlásukhoz Nagy László felvétele Horváth Károlyné és Oláh Miklós társaságában — középen — az ünnepelt Zombori János 1911. júni­us 22-én született Szegeden, munkásszülők gyermeke­ként. 75. születésnapja alkal­mából a szegedi városi párt­bizottságon a megyei párt­bizottság nevében Horváth Károlyné, a bizottság titká­ra és Oláh Miklós, a városi pártbizottság titkára köszön­tötték hétfőn, tegnap dél­után. Az ünnepelt 1926-ban kö­művestanonc lett, majd há­rom év múlva szakmunkás. A munkásmozgalommal édesapja és testvérei révén került Kapcsolatba. 1929-ben tagja Igtt, a Mémasz szegcdi csoportjának és a szociálde­mokrata pártnak. 1930-ban beválasztják a Mémosz he­iyi Csoportjának vezetősé­gébe. Kisebb megszakítások­kal Budapesten dolgozott. 1933-ban. valamint 1935-ben részt vett a budapesti építő­munkássztrájkokban. s azok szervezésében. 1936-tól Sze­geden tartózkodott és az épí­tőmunkások szakszervezeté­ben tevékenykedett. Rész^ vett a Vörös Segély-mozga­lom szervezésében, majd Sze­ged felszabadulását követő­en 1944 szeptemberében egyik szervezője a polgárőr­ségnek. 1945 februárjában Debrecenbe kerül pártisko­lára, ahonnan hazatérve azonnal bekapcsolódott a földosztás előkészítésébe 1945 és 50 között különböző szakszervezeti, párt", állami és gazdasági megbízatásokat látott el. 1950—54 között az MDP Szeged Városi Bizott­ságának titkára. Az ellenforradalom leveré­se után, 1957-től a Szeged Megyei Jogú Városi Tanács ipari osztályának vezetője volt. 1973 óta nyugdíjas. Mozgalmas életútját számos kitüntetés fémjelzi. A Szo­cialista Hazáért Érdemrend­nek, a Felszabadulási Jubi­leumi Emlékéremnek, a Munka Érdemrend ezüst fo­kozatának. valamint a Köny­nvűipar Kiváló Dolgozója ki­tüntetésnek tulajdonosa.

Next

/
Thumbnails
Contents