Délmagyarország, 1986. június (76. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-16 / 140. szám

5 Hétfő, 1986. június 16. Itt a vakáció Napsugár - árnyékban Az elmúlt hét utolsó napjaiban már érezhető volt, hamarosan vége az iskolaév, nek: a diákok, pedagógusok kissé „leengedtek", tobb helvütt iskolanapokat tartottak, kirándultak. A Béke Utcai Általános Iskola fennállásának 20. évfordulóját ünnepelte — együtt az úttörőmozgalom 40. évfordulójával. Ebből az alkalomból a szülői munkaközösség bekedijat alapított a ta" nulásban és a közösségi munkában legkiválóbb diákok részére. A bronzérmet Szathmáry Gyöngyi szobrászművész készítette, odaítélésének feltételeit az iskola úttörőcsapata határozta meg. A dijat első ízben Mocsai Krisztina nyolcadikos tanuló kapta. A tanévzáró és ballagási ünnepségre meghívták Annus Antalt, az iskola alapító tagját, első. nyugalmazott igazgatóját is. akinek szintén átnyújtották az érmet. A város 39 iskolájában több mint 2 ezer nyolcadikos ballagott a hét végén. Mivel csak munkaidőn kívül tarthatták meg az únnepsegeket, az iskolák egy reszeben pen•teken délután, másutt szombaton délelőtt búcsúztak a diákok. Egy hét múlva zárják az évet a tantestületek, 21 ezer 800 gyereknek állítanak ki bizonyítványt. Aztán nincs más hátra, mint a szünidő örömeit élvezni — két hónapon keresztül.. . Igen ám, de hallani itt is, ott is: korántsem felhőtlen a nyár minden kisdiáknak. Mihez kezdjen gyerekével a szülő, akinek szabadsága kurta, s nem áll módjában külföldi úttal, exkluzív szaktáborral lekötnie csemetéje idejet. S a gyerek, ha nem akad játszótárs, ráérő nagymama? A napközis tábor évek óta bevált formája a Ballagó nyolcadikosok a Móra iskolában. nyári gyermekfelügyeletnek. Am, mert iskolák alakulnak át erre a célra, sokan idegenkednek tőle. Megőrzőnek, meghosszabbított tanevnek tekintik. Ez ellen próbált tenni a városi tanács vb művelődésügyi osztálya, mikor értekezletre hívta össze, akik valamiképpen segíthetnek oldottabbá, üdülés jellegűvé hangolni a táboréletet. 36-an jöltek el, közművelődési intézmények munkatársai. Tartalmas, szép programokat ajánlottak annak az 1200 kisiskolásnak, akiket, az ot táborhely fogadni tud. (A legszebb, a Napsugár tábor, ma délután nyílik, egyelőre 400 férőhellyel.) Hogy idén jó dolguk lesz, bizonyíték a kínálat: a tanács művelődésügyi osztálya vállalta, hetente moziba, Vidám Parkba, jó idő esetén strandra viszi a gyerekeket. A Hazafias Népfront üzemlátogatást szervez, alapanyagot küld bábkészitéshez. Az MHSZ réven a honvédelmi parkot s az akadálypályát tekinthetik meg. modellező szakkörön vehetnek részt a táborozók. A tűzoltó-parancsnokság bemutatót tart, a rendőrkapitányság KRESZfilmeket vetít. Játszóházzal, modern tánc-tanfolyammal, vár áz Ifjúsági Ház, irodalmi vetélkedővel a Somogyi Könyvtár. A Bartók Művelődési központ gárdája házhoz megy: helyszínre viszik a műsorokat. foglalkozásokat. Rendszeresen kocognak, úsznak, kirándulnak majd a srácok; lesz akadályverseny, tábortűz, s még sorolhatnánk. A legfontosabb tehát, hogy az iskolák legföljebb kiinduló helyként szolgáljanak. Mozduljanak ki. gazdagodjanak mindennap újabb, szép élménnyel a gyerekek. Varjú Erika Hundiáikérdés Lassan elcsitulnak a magyarok mexikói szereplése által kavart hullámok. Akik csak a piros-fehér-zöld fiúk miatt nézték a meccseket, most újból fényévnyi távolságra kerültek kiábrándultságukban a magyar futballtól, akik amúgy is szerelmesei ennek a sportnak, most a brazil vagy a dán együttes játékában keresnek vigaszt. Mindenesetre, a kudarc óta eltelt idő már alkalmat ad arra, hogy objektívebben értekeljünk egy jelenséget. Egy jelenséget, amiről nem tudom, sajátosan magyar-e, vagy máshol is igy van. 'Nem tudom, más országokban is ily hamar felejtik-e az emberek a jót, s rosszat egyaránt. A magyar labdarúgó-válogatott szereplésében ugyanis számomra nem a sportbéli kudarc volt a legfájóbb. Hanem, ahogy a honi tévénézők reagáltak. „A szemetek", a „falábúak", „a sok ingyenélő, a mi pénzünkön!" stb., hogy csak a közreadhatónak számító megnyilvánulásokat idézzem. A lényeg: három év dicsőségsorozata pillanatok alatt a semmibe veszett a „szurkolók" szemében. Ha dicsérni nem lehet, ócsároljunk? Nem védeni akarom a kétségkívül leszerepelt csapatot. Inkább úgy gondolom: sem egyén, sem közösség teljesítményét nem szabad egyetlen, akár kiugróan jó, akár csapnivalóan rossz alakítás alapján megítélni. Ez a csapat három évig sikert sikerre halmozott, s nemcsak játékával hódított, hanem azzal a csapatszellemmel is, amit rokonszenves és rendkívül tehetséges szövetségi kapitánya emberi tartásával kialakított. Akár tragikusnak is nevezhetjük, hogy ezek után éppen a legfontosabb próbán, a világ szeme láttára mondott csődöt a csapat. A korábbi érdemek azonban így sem törölhetők. Sőt. Epp azok miatt érdemel mélyebb átgondolást: mi is lehetett a kudarc oka? S a tévénézőből épp ezt hiányolom, az átgondolás készségét. Szaknyelven primér információnak nevezik azt, ami meghatározza a többség tudatát. „Kikaptak, láttam a téveben, ahogy vánszorogtak a rohadtak, szemetek" stb. De miért? Idáig ki jut el? Miért „vánszorgott" az a csapat, amelyik korábban éppen azzal tűnt ki, hogy „szétfutotta" az ellenfelet? Talán nem sikerült az akklimatizáció, vagy túledzettek voltak a fiúk, netán doppingoltak, de rosszul...? Sok kérdés merülhet fel. A lényeg viszont, hogy legyen kérdés. Meglegyen az átgondolás, a dolgok mögé gondolás képessége. S ennek természetesen már semmi köze a labdarúgáshoz. Helyesebben : nemcsak a labdarúgáshoz van köze. A hétköznapi élet követelménye (kellene, hogy legyen), hogy folyamatában lás-suk a dolgokat, eseményeket. Máskeppen fogalmazva: történelmi távlatban legyünk képesek értékelni A sportban igen fontos kutatni annak okat: miért van, hogy magyar versenyzők, csapatok gyakran mondanak csődöt a döntő pillanatban. Szeretném hinni, hogy ez „csak" a sportban van így. E ebben lehet döntő a gondolkodás, a dolgokat összefüggéseiben látni képes gondolkodás képessége. Ez pedig nem (Mundi)álkérdés. B. T. Évadzáró önálló műsort adott a Délép Napsugar Táncegyüttes a vasutas művelődési házban. Minthogy o most kezdődő hét végén lesz Szegeden a szakszervezeti együttesek országos minősítő versenye, melyen a Napsugár is indul, amolyan főpróbának gondolhatnánk az évadzárót. Nem lehetett az. A méltatlanul mostoha körülmények miatt. Az együttes zenekara, a Siket Etelka vezette Kaláris, csak „féllétszámmal" lehetett jelen, színházi elfoglaltságuk miatt. A felnőtt táncosok tiszteletreméltó igyekezettel megkísérelték a lehetetlent: a szokásosnál jóval több han" gu'atteremtő füttyel, táncóiöm.rikkantással, hujjogatással ' pótolni a zenei kíséret atmoszférateremtő erejét. A hangerősítés nélküli, függönyerdős, kicsiny színpadon — ez hol sikerült, hol nem. A közönség megértő tapsokkal honorálta a rokonszenves „szegény ember vízzel főz" — élelmességet, magam megpróbáltam a kisszinházi, sokkal jobb körülmények közé képzelni a produkciót, hogy va.amelyest képet nyerhessek: milyen csoport is lép majd föl pénteken az Arany l-es fokíjzatú minősítésért? Küzdőszellemben, kitartásban, akarásban, áldozatvállalásban itt sincs hiány, ar.nyi bizonyos. Kell js! Nem h'szem, hogy a szegedi versenyen a legmagasabb minősítésekért induló együttesek között akadna még egy, amelyiknek oly mostoha viszonyok között kellene dolgoznia, mint a Napsugárnak. A Délép szakszervezeti bizottsága ebben az évben bizony csak erkölcsi támogatását adhatta, a városi tanács „aligpénzéből" a legszükségesebb kiadásokra is nehezen futja, a gyefékcsöpörtok---úgyszólván a befizetett dijakból élnek. Az együttes felnőtt tagjai vezeti a 120 iskolás gyerekből szervezett utánpótláscsoportokat, három csoportnak a tagjai az idén kezdtek néptáncot tanulni. Vagyis népszerű a Napsugár, jó szemű szegedi szülők szívesen adják gyerekeiket a viszonylag gyorsan igen jó eredményeket produkált együtteshez. Csakhogy a nehéz körülmények között minden eredményért többet kell dolgozni, nagyobb energiákat kell bevetni, többször kell személyes áldozatot vállalni. A bajok összehozzák az embereket? A jó csapatszellem mindenesetre sugárzik a szinpadról, a közösségi morál, a tartás „átlátszik" a produkciókon, D

élután. Fülledt idő. Aludni kellene egy órácskát! Felálomban hallom, hogy cseng a teleion. — Csak ne engem hívjanak! — Papa, egy üzeneted van! — így a nejem. Morgok valamit — vegyétek át! De azért felkelek. Micsoda család, hogy egy üzenetet sem tud átvenni. Próbálok újra aludni. Nem megy. Hétkor megegyezik a kis kolónia, hogy megyünk a kertmoziba, ha nem esik az eső. Morfondírozok. Egy katasztrófafilmet, fejenkent potom 48-ért, vetek lenne elszalasztani. A dánok már a 11-est is berúgták, és még mindig csöpög. A lányom: — Biztos eláll addigra! Az újság fél 10-re írja a kezdést. Kiabál a nejem a fürdőszobából: — Nem létezik, mindig kilenckor szokták kezdeni. Hagyom a dánokat, felhívom a Vörös Csillag mozit, mert a Kertmozinak nincs telefonja. Miért is lenne? — ök nem tudják! Vagyis, ha az újságban fel 10, Péntek, 13. akkor annyi. Megegyezünk, hogy íelidöben indulunk. Biztos, ami biztos, legfeljebb egy fél órát levegőzünk. Kilenckor érkezünk, pontban 9-kor kezdődik a film. A nejem: Ugye, megmondtam?! Vagyunk vagy százan. A hátunk mögött három, félig fejlett fiatalember. Büfög, ordít, röhög; totál részegek. Nekünk is pont ide kellett ülni! Nézzük a filmet, hátraszólok, röhögés. A mélynövésű visít! Reménytelen. Meg szerencse, hogy olvasni kell a szöveget. S ekkor jön a meglepe.tés! Már éppen össze kellene dőlnie Los Angelesnek, mikor változik a kép, és a város már romokban. Millió sebesült, a főszereplő csak bámul, szinte semmi sem történik, söprögetnek. Nagy, döbbent csend a nézőtéren. Hátul a három fiatalember is feltette a hangtompítót. Nem étijük. Végre lutty, mozgolódás, néhányan elindulnak fel, a gépházba, reklamálni. Csöpög az eső, egyik lányomnak pisilnia kell. Kész káosz. Felmegyek én is a gépészhez. Öriási cirkusz. Reménytelen. Keressük a vezetőt! Nincs. Valószínű, a dánokat nézi valahol. Igaza van. Nemhogy én is azt nézném. Még pénzbe se kerül. Többen hazamennek. A három mélynövésű kiugrik a kerítésen. Rágyújtok egy cigarettára. A lábamhoz gurul egy sörösüveg. A vásznon a sebesülteket is bekötözték már. A főszereplő keresi a barátnőjét. Szóval, visszaáll a rend. S

akkor, mit ád isten?! Égszakadás, földindulás! — most következik a 46 forintért. Dőlnek a házak, hullik a hungarocell díszlet. Egy óra múlva elégedetten távozunk. Beülünk Trabantunkba, a híd lábánál kifogy a benzin. (Szerencsére csak ötven métert kell tolni.) A fürdőszobában jut eszembe: — Jó, hogy nem szombat a 13-a. Akkor érettségizik a lányom. Sípos István s ez a működésbe!j viszon- tett, műsor keszithetö. Tobbtngságok ko/.ntt, szerzett erő nyíre Diószegi-koreográfiamegkapó összetevője a Nap- kat mutat be a Napsugár, sugár-előadások hatásának, s ezek mindegyike érdeUgyanígy szembetűnő Dió- fcp'* plasztikai és ritusélmé. szegi László keze nyoma. "uekkel szolgai. Az elöErnteljes friss más szín — adásmód tektnteteben legfnla Szegedhez kötődő nép- tünőbb. hogy mértéktartó táncművészeti palettán. A toncörömmel. kellő atélestchetséges koreográfus a SP'- mindig stílusosan „szóművészeti vezető tisztét tol- Iáinak meg" a táncszámok, ti be — Gaug Ágnessel Vagyis a felnöttcsoport tagegyütt — a csapatnál, az ia< a megfelelő technikai együttes vezető Kozma Mi- készültség, tánctudás mellett hály Laszlóné. A színpadi °'yan előadói készségekkel viszonyok miatt sok zökke- '-s rendelkeznek, amelyekkel nővel, technikai szünettel a legmagasabb minőségi kötarkitott évadzáró elöadá- vetelményeknek is meg tudscn is látszott, hogy az aak felelni. Raadásul, úgy eryüttes "repertoárjából mi- vettem észre, saját csúcs3 yen változatos, arányos formájukat íutják, jöhet SiS' eltérésekel;'' eg? Hét végen a nagy verseny. . ségbe komponáló szerkesz- Sulyok Erzsébet Műszak a szabadtérin A hét végi rekkenő hőségben is javában dolgozott a műszak: egy hónap múlva kezdődnek a szabadtéri játékok. A Dóm téren sétálók is szemügyre vehetik, készül a Tosca, a Csipkerózsika diszletkonstrukciója, de nem feledkeznek el a nézőtér fölújitásáról sem. Nagy László képriportja ezeket a mozzanatokat örökítette meg.