Délmagyarország, 1986. május (76. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-23 / 120. szám
10 Péntek, 1986. május 23. w SPORT Csodálatos teke-vb-szereplés r Ujabb aranyérem Gól — képekben Asztalitenisz Makó Kupa A Makó Kupa asz tol i tenisz-seregszemlén a Szegedi Tömegsport Egyesület leány versenyzői egy első, négy második és három harmadik helyezést szereztek Vikor lieatrix edző tanítványai közül Vcnkei Ágnes megnyerte (az ifjúsági leány egyest, klubtársa, Czellár Mónika előtt. Áz ifjúsági leány párosban Venkei— Czellár második, a Rózsa— Móritz páros harmadik lett. A serdülő leány egyesben Kózsa Mária ezüstérmes, az újonc leány egyesben is második, míg Móricz Noémi és Öcsai Eva harmadik helyezést szereztek. Postások találkozója Szegeden A Szegedi Postaigazgatóság, a Postások Szakszervezete és a Szegedi SK Teke Szakosztálya május 24-én, szombaton délelőtt fél 9-kor országos postás amatőr tekeversenyt rendez a postás sporttelep Dorozsmai úti tekecsarnokában. A postástalálkozó programjában szerepel a délelőtt 11.30-kor megnyitásra kerülő szegedi postás képzőművészeti kör alkotóinak jubileumi kiállifása is a Postaigazgatóság I. emeleti társalgójában. A sporttelep teraszán fél Iliül sakkszimultánt játszhatnak az érdeklődők a Bp. Postás OB l-es versenyzőivel. Ma délután Kosárlabdamérkőzés A kosárlabda Felszabadulási Kupában a Szeol-Délép SE férficsapata ma, pénteken délután 3 órakor a Csdpel SC együttesét fogadja •az újszegedi Sportcsarnokban. Ragyogóan szerepeltek a magyar tekézők a müncheni vb-n A női párosoknál pompásan folytatta a Lőrinczné Naschitz Katalin (a SzeolDélép SE versenyzője), Hudomiet Ferencné duó, amely 10 fás előnnyel vb aranyérmet szerzett a szintén magyar Vidács Györgyné (a Szeol-Délép SE versenyzője) Németh Istvánné kettős előtt. (Ismert a férfi- és női csapat versenyét Magyarország nyerte korábban.) További jó hír, hogy az egyéni folytatásra Némethné „hozhatja" a legelőkelőbb mutatót, 21 fás előnnyel rendelkezik a világcsúcsot javított jugoszláviai Nagy Máriával szemben Nni páros tekevllághajnök: l.ririnrzní Naschitz Katalin, lludomlct Ferencná (Magyarország) 455, 432 — 887 fa; 2. VÉdárs Györgyné, Németh Istvánné (Magyarország) 408, 469 — 877; 3. Ucrgholz, Schncider (NSZK) 424, 453 — 877 ... 9. Kovársné (irampseh Ágota, Kovácsné Kiss Erika — a Szeol-Délép SE versenyzője — (Magyarország) 418, 441 — 859. (A 2. és 3. helyezett között a jobb tarolás döntött a magyarok javára.) A férfiaknál román sikerrel fejeződött he a párosverseny, a magyarok azonban itt sem adták érméknél alább: ezüstöt és bronzot gyűjtöttek be. Férfi páros tekevllágbajnok: Stelian Boariu, Jozef Tismanaru (Románia) 935, 978 — 1913 (a, 2. Mészáros József, Németh Lajos (Magyarország) 951, 947 — 1898, 3. Csányi Béla, Makkai Miklós (Magyarország) 948, 944 — 1892. . . 6. Pete László, Nagy László (Magyarország) 919, 909 — 1828. Hegyei sakkolimpia Kitűnő eredményeket értek el fiatal sakkozóink a megyei kisdobos- és úttörősakkolimpián. A kisdobos lányok versenyét Makay Ágnes (Szentes) nyerte, a Szegedi1 Mező Imre Általános Iskola tanulója, Mózes Andrea előtt. A fiúknál Apró Adrián (Ságvári gytakorló általános iskola) győzött a szentesi Almási István előtt. Az úttörő leányoknál Barta Tímea (Ságvári gyakorló ált. iskola) volt a legjobb, 2, Kovács Ildikó (Hódmezővásárhely), míg az úttörő fiúk versenyét Bezdán Tibor (Juhász Gyula TF gyakorló iskola) nyerte Palágyi C&ba (Mező Imre Általános Iskola) előtt. A szegediek felkészítő tanárai Herpai József, Bezdán Sándor ós Linczer János voltak. Az országos kisdobos)- és úttörő-sakkolimpián augusztusban Zánkán Csongrád megyét az első .és második helyezett úttörő és az első helyezett kisdobos sakkozók kepviselik. Döntőben A szerdai Szeol-Délép SE—Debreceni Kinizsi NB Il-es bajnoki mérkőzés első szegedi gólját örökítette meg két felvételen Sipos István fotóriporter. Az első képen: Márton (középen) fejese után a földön térdelő Vadon kezéről kipattant a labda, és a berobbanó Szabó Gyula a hálóba lőtt. A második felvételen már a hálóban pihen a labda, és a gólszerző elindul fogadni társai gratulárióját. Vadon kapus még mindig a földön térdelve, fohászkodik; 6-ossaI Héjas a Szeol-Délép SE xovább erősödött a sportbarátsáq len rendezték meg Szentesi Vízmű és a KSI • WT WWW V- l i m ^^ vi i wmi vi • Szegeden rendezték meg az úttörő vízilabdázók országos bajnokságának középdöntőjét, melyen a SzeolDélép SE fiataljai (Szeberényi Csaba, Tóth Sándor, Török Tibor, Kánitz Zoltán, Szabó Zoltán, Kiss Norbert, Kuczora Attila, Molnár Gábor, Szilasi Csaba, Vörös Imre, Balla Sándor, Gyenes Gábor. Edző: Kuczora Gyula), a KSI mögött az elő kelő második helyen végez tek, és az Üjpesti Dózsa, a Szentesi Vízmű és a KSI társaságában bekerültek az úttörő vízilabdázók országos döntőjébe. Az ötödik döntős helyért az FTC és a Szolnok még selejtező mérkőzést vív, mint a két középdöntőcsoport harmadik helyezettje. A szegediek eredményei: Szeol-Délép SE—FTC 9-7, —Tungsram SC 14-7, —Kecskemét 20-4, —KSI 7-9. 1. KSI, 2. Szeol-Délép SE, 3 FTC Nagy Sándor volt a leggyorsabb Az autócrossozók országos bajnokságának soron következő fordulóját Pécelen, igen jól előkészített pályán rendezték. A színvonalas küzdelemben megint a szegediek gyűjtötték a legtöbb bajnoki pontot. Az I. osztály tízes dontőjében Nagy Sándor (Autófer MHSZ Szeged) Labdarúgó-eredmények. A megyei III. osztály legutóbbi fordulójának eredményei: Pusztaszer—Szatymaz 0-3 (0-2), öttömös—Forráskút ti-1 (0-1), Üllés—Tömörkény 4-0 (1-0), Domaszék—Algyő l-l (0-1), Rúzsa—Kiskundorozsma II. 1-2 (1-2). Ifjúságiak: Pusztaszer—Szatymaz 4-3 (4-2), Öttömós— Forráskút 2-4 (1-2), Üllés—Tömörkény 3-1 (2-1), Domaszék— Algyő 5-1 (3-1). Megyei I Osztály. Ifjúságiak: KinizsiHúsos—Alsóváros 2-10 (1-2), KSZV SE—Szentes 5-4 (2-0), Szeol-Délép SE—Mindszent 1-l (1-0), Fábiánsebestyén— Mártély 1-0 (1-0), Bordány— Szöreg l-l (l-l), Csongrád— Kiskundorozsma 1-0 (0-0), Tisza-Üj KSK—Kistelek 3-4 (l-l). Megyei II osztály. Ifjúságiak: Mórahalom—Szék, kutas 4-4 (0-3), Balástya— Arpádhalom 11-2 (6-1), Zákányszék—Kiszombor 4 -3 (2-0), Autótilalom—Csanytelek 7-1 (4-0), Szegvár— Nagymágocs 6-4 (5-3), Sz. Postás—Csanádpalbta 5-0 (1-0), Apátfalva—Földeák 2-0 (0-0) Sportúszás mindenkinek. A városi úszó-szakszövetség az idén is megszervezi úszótömegsportakcióját a Liget fürdőben. Az első ilyen jellegű esemény május 24-én lesz reggel 8 órától. A következőkben minden szombaton és vasárnap — szeptember végéig — reggel 8 és 10 között rendeznek sportúszást. Vigadó Kupa. A kispályás labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójának eredményei: Köbvill—Ecsetgyár 9-1, Liget—Csomiép Leányv. 6-5, Vendéglátó—Santos 4-4, Taurus—Cosmos Posa 3-2, Tisza Ker. V—Szész 4-2, KSZV—600. Sz. Ip. Szakm. 7-3, Elektromos—Líbia 2-2. Radnóti hétfők. A VIII. forduló eredményei. Vízügy—Harlem 7-2. UB 40— Hungária 13-1. JATE Color —Szész 3-3. Radnóti—Alfa 7-5. Erirra—Anonymus 4-4. A táblázat állása: Anonymus, JATE Color 15, Szész II, Vízügy 9, Erirra, Radnóti 8, Alfa, Hungária 4, UB 40, Harlem 3 pont ismét igazolta kivételes tudását, és jó formáját, rajt— cél győzelmet aratott, öt Nobik Ferenc (Tisza Volán) és Szabó András (Autófer MHSZ Szeged) követte. Darázs Antal (Tisza Volán) és Király Antal (Autófer MHSZ Szeged) műszaki hibák miatt az előcsatározások során kieslek a további küzdelmekből. Abszolút kategória: 1. Nagy, 2. Nobik., 3. Szabó A. 1. géposztály: 1. Szabó A., 2. Darázs Ferenc (Nagykanizsai SE). II. géposztály: l. Nagy, 2. Nobik, 3. Kovács (Csepel Autó). Csapatversenyben az Autófer MHSZ Szeged végzett az első helyen a Csepel Autó és a Főtaxi SC előtt. » A másodosztályban Kovács Sándor (Autófer MHSZ Szeged) géposztályában második helyet szerezte meg. A szegedi autósok közül Nagy, Nobik, Darázs A. május 31-én az NSZK-ban EBfutamon vesz részt, míg Szabó A. az NDK-ban Béke Barátság Kupa versenyen indul. A Szegedi Móra Ferenc Termelőszövetkezet eladásra felkínál ez évi termésű őszi árpát, árpa- és buzaszalmát, lucernaszénát, kisés nagytétciben. ÉRDEKLŐDNI LEHET: BAGÓ GYÖRGY ágazatvezetőnél a 61-899-es telefonon, vagy személyesen Kiskundorozsma, Szilva utcai telepünkön. A Csomiép SE vendégeként már ötödik napja tartózkodik megyénkben Bajorország egyik legrégibb sportklubjának asztaliteniszküldöttsége. Az I86t-beh alakított Turnverein Wunsiedel Sportklub az idén ünnepli megalakulásának 125. évfordulóját. A 15 tagú küldöttség két vezetőjével a napokban találkoztunk. Willi Beck, az asztalitenisz-szakosztály elnöke, a küldöttség vezetője először is a városról beszélt. Elmondta, hogy Wunsiedel Bajorország Oberfranken megyéjében található, 8 ezer lakosú kisvá1 ros. A patinás múltú egyesületben 11 szakosztály közül válogathatnak az érdeklődők. Először a kézilabda volt náluk a legnépszerűbb, most már leszorította ezt a sportágat az első helyről az asztalitenisz, amely 1970ben ajakult újjá, s e 15 év alatt nyolc osztályt lépett előre. Így jelenleg a Bajor Ligában küzdenek. Őszintén bevallotta, hogy nem sokáig már, mert'nem sikerült megkapaszkodniuk — viszszacsúsznak az Ober Ligába. Majd az anyagiakra terelődött a szó. Erről a sportszerbolt-tulajdonos szakosztályi vezető a következőket mondta: — Nálunk bajoroknál csak két klub teheti meg, hogy profi "játékosokat szerepeltet. Mindkettő egy óriási gyárhoz kapcsolódik, aajnos, a környékünkön nincs meghatározó üzem, amely egymaga elbírná az egyesületet, így mi is minden lehetőséget kihasználunk, hogy bővítsük támogatóink körét. Nagyon sokat áldoz a Turnverein Egyesületre a Vereinigte Sparkasse, valamint a Sechsamtertropfen szeszgyár. Ezenkívül számtalan privát üzlet hirdetését festjük fel a labdafugó paravánokra. A sportágról Winfried Götz, a nyugatnémet asztaliteniszező csapat játékosedzője nyilatkozott. Megtudtuk, hogy igen népszerű náluk ez a sportág, megyéjükben mintegy 300 szakosztály működik,1 amely 15 ezer játékost foglalkoztat. Az érdekesebb mérkőzéseiken szinte megtelik a tornacsarnok Náluk az edzéslehetőségek minimálisak mindr össze kétszer nyílik lehetőség hetente a tréningre. A wunsiedeli játékosok valamennyien amatörök, de számtalan ötlettel megtalálr ják a plusz edzéslehetőséget is. öt férficsapatot szerepeltetnek a bajnokságban, ezenkívül két női együttest is foglalkoztatnak. A Vásárhelyről hozzájuk igazolt Kollár Györgyről csak felsőfokban nyilatkoztak. Változatlanul ő az első számú játékosuk, és azt tervezik, hogy az idén lejárt szerződését meghosszabbítják. A két nyugatnémet sportvezető végül elégedetten szólt a Csomiép SE és a sportklubjuk között kialakult kapcsolatról. Hangsúlyozták, hogy igazi sportbarátság szövődött úgy a játékosok, mint a vezetők között. Jó úton halad egy együttműködési megállapodás megkötése, sőt szeretnék, ha az élet más területére is kiterjedne a szálak szorosabbra fűzése. Ökölvívás Dózsa-sikerek Kaposvárott 15 egyesület száz versenyzője mérte öszsze tudását a Kapós Pannónia Kupa ökölvivóversenyen, melyen a Szegedi Dózsa öklözői kitűnően szerepeltek, hiszen az ifjúságiak közül Hunyadkürty László és Elekes Tamás bajnoki címet szerzett, a felnőttek között pedig Bakos Sándor (81 kg) ezüstérmet, Juhász János (63,5 kg) pedig bronzérmet nyert. Edzőjük: Becsey Károly. A legharcosabb versenyzőnek járó különdíjat Hunyadkürty László kapta. Hegyei bajnokság A megyei kézilabda-bajnokságban újabb fordulót játszottak a csapatok. Eredmények. Nők: Tápéi ESK—Makó 20-25 (10-13). L. d.: Vida É. (6), Vida Zs. (5), illetve Varga (9), Rozsnyai (6). Tápéi Háziipar—Tisza Bútor Csongrád 24-23 (13-14). L. d.: Sarlóné (10), Ágoston (7), illetve Tóth (10), Galgóczi (7). Hódgép-Dorozsma—Budaprint Textil II. 31-13 (17-4). L. d.: Fődi (10), Gulyás (8), illetve Józsa (4). JATE—H. Porcelán II. 18-31 (8-15). L. d.. Csizmás (6). illetve Kun, Tőrük, Paku, Borsodi (5—5). Tanárképző— Székkutas 18-15 (10-7). L. d.: Malek (5), illetve Molnárné '.4). Férfiak: Felszabadulás Tsz —H Gorzsa 36-26 (17-16). L. d.: Marancsik (12), Fekete, Mészáros (8—8), illetve Kun (9). Hódgép-Dorozsma—Tanárképző 23-24 (14-14). L. d.: Bakó (11), illetve Nagy J. (9), Nagy E. (7), TaurusSzentesi Kinizsi 27'-26 (16-13). L. d.: Jármai (7). illetve Török (14). Taurus— JATE 31- 22 (15-11). L. d.: Jármai, Sós (6—6), illetve Kocsis (7). Honvédségi tömegsportverseny A Közalkalmazottak Szakszervezete néphadsereg bizottsága az MN 9145. számú alakulatának szakszervezeti bizottságát bízta meg, hogy atlétika, lövészet és kispályás sportágakban Szegeden rendezze meg a területi bajnokságot. Az eseményen tíz alakulat hivatásos és polgári dolgozóinak csapata (egyes számokban gyerekek is indultak) mérte össze felkészültségét. Az SZVSE-stad ionban lebonyolított bajnokságon a szegediek — csapatvezető Bajkán János alezredes — „taroltak", igen sok számban végeztek az első helyen, do ezüstlr és bronzérmeseik száma is tetemes volt Így az összesített versenyt nagy fölénnyel nyerték. Az összesített csapatverseny végeredménye: 1. MN 9145 Szeged 239,5 pont, 2. MN 8920 Kiskunhalas 41 pont, 3. BTEIG Szeged 32 •pont.