Délmagyarország, 1986. május (76. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-23 / 120. szám

Pcntck, 1986. május 23. Gyógyító edzések az uszodában A hazai egészségügyi sta­tisztikai adatok szerint igen magas az asztmás hörghu­rutban szenvedő betegek száma. Míg 1975-ben 5188­an. 1984-ben már 33198-an fordultak emiatt -orvoshoz. Csongrád megye ebben a „rangsorban" a 13. helyen áll a megyék között. Ez a betegség az eddigiek­nél nagyobb figyelmet igé­nyel azért is, mert kicsi gye­rekek, 1—5 éves korúak igen nagy számban szenved­nek t?le. Indokolt, hogy a szakemberek külön foglal­kozzanak ezzel a korcsoport­tal. mert — noha asztmájuk alapja azonos a felnőtteké­vel — mások lehetnek a ki­váltó tényezők, és még ked­vezőbbek a gyógyulás kilá­tásai. Immár tíz esztendeje, hogy egy budapesti testnevelő ta­nár vezetésével több évre szóló, sajátos metodikát dol­goztak ki a szakemberek az asztmás gyerekek rehabili­tációjára. A szervezet ellen­álló képességének növelését célzó hosszútávú úszásedzés­sel jelentős eredményeket értek már el a gyakorlatban. Ezeket a tapasztalatokat ad­ta át tegnap, csütörtökön két szentendrei szakember: Szőnyi László gyermekgyó­gyász főorvos és Selmeczi Zsolt testnevelő tanár a szegedi iskolaorvosoknak, védőnőknek és gyógytorná­szoknak. A megyei tanács vb egészségügyi osztálya szervezési-tervezési informá­ciós központjának rendezvé­nye azt a célt szolgálta, hogy a módszer ismeretében me gyénkben is megszervezzük a rendszeres úszásnak ezt a sajátos módját. A szándék dicséretre méltó, hiszen se­gítségével gyorsabban, ered­ményesebben „kinőhetik" a gyerekek ezt a betegséget. Ch. A. Telefonos szavazás Döntőjéhez érkezett az V nemzetközi karmesterver­seny. amelyet a televízió IV. stúdiójában már egyenes adásban közvetítenek ma, pénteken és holnap, szómba ton. A fordulóban mér a ko zönség is szavazhat. A kö zönség diját elnyerő fiatal muzsikus meghívást kap egy, a Magyar Televízióban 1987­ben közvetítendő hangver­seny dirigálására. A szavazás telefonon történik, ezért a hat, döntőbe jutott verseny­ző egy-egy telefonszámot ka­pott. Ezek a következők: Georg Róbert Hanson (USA) — 382-277. Győriványi Ráth György (Magyarország) — 188-944. Gisele Buka Ben­Dor (Uruguay) — 174-000, Gintaras Rinkiavicius (Szov­jetunió) — 383-122, Ulri.-h Windfuhr (NSZK) — 177-053, Kazusi Ono (Japán) — 176-166. A telefonok már „élnek tárcsázhatok vasárnap éjfé­lig. Búvóhelyek, egymás mellett Háromszáznál többlakásos balatoni társasüdülő-telep egyik résztulajdonosa mesél­te a minap, hogy közgyűlésre hívták. Dönteni a telep ügyes-bajos dolgairól, házi­rendjének időszerű módosítá­sáról, igy a szezon előtt meg­vitatni igen-igen esedékes ügyeiről. Az illető — bár­mennyire szeretett volna részt venni a közgyűlésen, szavát hallatni, véleményét elmondani — nem utazha­tott. Sem időben, sem anya­giakban nem érte volna meg neki, hogy rászánjon.másfél­két napot, s az utazásra negyven liter benzint. „Majd elküldik levélben a határo­zatokat, amiket aztán a sza­badságunk idején ott, az üdülöteiepen lesz időnk bí­rálni. Egyébként akkor már feleslegesen." Ismerősöm hivta fel a fi­gyelmemet arra is, hogy nem csak a kerítésen belüli élet­vitelbe szólhatnak bele ne­hezen az ilyen technikai aka­dályok miatt, hanem a köz­ség életétől is mesterséges szakadék választja el őket. Ez különösen azóta zavarja a két-négy (pedagógusok ese­tében akár nyolc) hétig is ott élőket, mióta tudják: üdülő­jük után a korábbinál többet kell ezentúl fizetniük. Odü­löadó — igy hívja a köz­nyelv, a köztudatba — már­mint az üdülőtulajdonosoké­ba — pedig befészkelte ma­gát a gondolat: „ha én na­gyobb összeggel járulok hoz­zá a közteherviseléshez, el­várom, hogy a beleszólási 'e­hetőségem is inkább meglé­gyen". De úgy tűnik, hivatalosan még nem adatott meg. Ab­ban a bizonyos balatoni hely­ségben a tanácstagokat az ál­landó lakosokból választják. (Ha jól tudom, mindenütt másutt is, széles e hazában.) S kell-e mondani, hogy az egész évben ott élők s a „jött-mentek" érdekei között nem is kevés az ellentét. An­nak ellenére így van ez, hogy az üdülötulajdonosok a ma­guk forintjaival ugyancsak hozzájárulnak az adott tele­pülés fejlődéséhez. És bizto­sak lehetünk benne: ők nem bölcsödét, osztálytermet sür­getnének, nem milliós beru­házásokért sírnának, ha­nem ... de itt most szakad­iunk el a Balatontól, jöjjünk közelebb. Nézzünk hát szét a szegedi határban. A kiskertekbe ts zártkertekbe, hobbi tanyákba és vízparti nyaralóházakba befektetett forintok nem csu­pán' az egyes embert gyara­pítják, hanem hizlalják a nemzeti vagyont, termékeny­nyé teszik a sivó homokot, barátságosabbá a tájat is. Csak ne nézzünk le a lábunk elé! Vegyszeres flakonok me­szes zsákokkal elegyítve. Má­sutt tengeíytörő huppanok a földúton. S azt mondja erre az én másik ismerősöm: csak egy konténert találna végre, ahová — a többi szeméttől elkülönítve — bedobhatná a Bi—58 dobozát, egy tolólapos munkagépet látna évente egy-kétszer, amelyik legya­lulná az egyenetlen bekötő-1 utat. ö mást, többet nem áhít az évenkénti 5—600 forintjá­ért, amihez hasonló összeget persze befizet a szomszédja, meg annak a szomszédja .s. Nem tudom, ha egyszer megkérdezné valaki a Szik­sós-tó környékén tanyázó üdülötulajdonosokat, elvil­lalná-e valaki közülük a kö­zösség — közösség?, inkább egymás mellett élők, szom­szédosán kertészkedők — ér­dekképviseletét, ügyeinek to­vábbvitelét, milyen válaszo­kat kapna az illető. Két tip­pem azért van: „hagyjanak engem legalább itt békén!" — így az egyik. S a másik talán futna egy köri, aztán mondana nemet. S még ért­hető is volna: a víkendház, a nyaraló kinek-kinek egy sze­mélyre, egy családra szabott búvóhelye. S ezért, meg a már említett anyagi terhek miatt sem hihetjük igazán, hogy merő öntudatból, a kö­zösség iránti lelkesedésből megoldódnának az üdülőte­rületek fenntartási, fejleszté­si gondjai. Jó, tudom, nem ez most az ország közvélemé­nyét leginkább foglalkoztató probléma. De gondolkodni azért lehet rajta! Netán valamilyen in­tézményes megoldáson . Pálfy Katalin Últörd-jublleum a képernyőn Változatos, színes prog­rammal emlékezik meg a te­levízió a Magyar Úttörők Szövetsége jubileumáról. Az úttörők milliós tábora júni­us 2-án ünnepli a szövetség megalakulásának 49. évfor­dulóját. A jubileum kiemel­kedő eseménye lesz az Üt­törőhét, amely a Nemzetközi Gyermeknaptól az úttörő­mozgalom születésnapjáig tart és a VIII. Országos Út­törő-találkozóval ér véget. A televízió május 27. és június 2. között naponla ad külön műsorban híradószerü össze­foglalót a központi rendez­vényekről, a vidéki és a bu­dapesti csapatok ünnepi programjából. Kiosz-ülés Kitüntetett kisiparosok A Kiosz Csongrád Megyei Választmánya tartott ülést tegnap. Szegeden, a Kiosz székházában. Az ülés témá­ja a szeptemberben sorra ke­rülő küldöttgyűléssel volt kapcsolatos. Először . megvá­lasztották a jelölő-, szavazat­szedő, mandátumvizsgáló bi­zottságok elnökeit, tagjait, majd Budai Antalné titkár számolt be a vezetőség két küldöttgyűlés között végzett munkájáról, a megyei vá^ lasztmány 5 éves tevékenysé­géről. Megyénkben összesen 6 ezer 365 kisiparos dolgozi«. Ebből a főfoglalkozásúak száma 3 ezer 593, a másod­állásban dolgozóké 1840, a nyugdíj mellett kisipari te­vékenységet folytatóké pedig 932 fő. A választmányi ülésen ke­rült sor kitüntetések átadá­sára is. Neményi Endre, a Kiosz Országos Szervezeté­nek elnökhelyettese adta át a Kiosz országos vezetősége által adományozott 50 éves Kisipari Munkásságért ki­tüntetést és aranygyűrűt Ko­vács Antal férfiszabó, Ko­vács János kovács, Molnár István férfifodrász — szegedi kisiparosoknak. 25 éves Kis­ipari Munkásságért kitünte­tést és ezüstgyűrüt kapott Czirok István műszerész (Szeged) és Szabó Szilvesz­terné müvirágkészitö (Móra­halom). Gyermekek hete Bár a tobb évtizedes ha­gyomány alapján csak má­jus utolsó vasárnapját kap­nák meg hivatalosan, „gyer­meknap" címmel a legki­sebbek, ma mar egyértelmű: az iskolák, a családok, az úttörőszövetség május végén több napos, néhol egyhetes rendezvénysorozattal is meg­ajándékozza gyerekeinket. Példaként említhetjük .a Kiskundorozsmai II. Számú Altalános Iskola programját, amelv már hétfőn, a gyer­mekönkormányzat bevezeté­sével, megkezdődött, amely­ben szerepelt kirándulás a zsombói erdőbe, honvédelmi nap, baráti találkozó a nép­hadsereg katonáival, „Sze­ged felfedezése" című em­léktúra, s amely május 24­én, •szombaton. ünnepélyes felvonulással fejeződik be A szerkesztőségünkbe ér­kezett meghívók, köszönőle­velek azt mutatják, hogy a most példaként említett do­rozsmai gyermekhét közel sem egyedi példa. Köszönhe­tő ez az iskolák mellett a városi úttörőelnökségnek is, amely méltóképpen igyek­szik megemlékezni a Magyar Úttörők Szövetsége megala­kulásának 40. évfordulójá­ról. Természetesen a fő prog­ramok e hét végén, két nap­ra sűrűsödnek össze. Sajnos, a szórólapokon már meghir­detett horgászverseny, a Ti­sza magas vízállása miatt, szombaton elmarad, de vál­tozatlanul várják a gyere­keket május 24-én reggel 8 órára az Üttörö téren, ahon­nan kerékpártúra indul Sziksóstóra. Aki viszont a városban szeretne maradni, elmehet a Balázs Béla Uttö­rőházba. hogy részt vegyen a Játszóház 10 órakor indu­Színes események — Találkozók Kerékpártúra — Nyeremények ekkor mutatkozik be a sétá­nyon a Délép Napsugár Táncegyüttese is. Az időjá­rástól már független kínála­tunk: mesefilm-összeállítás 10 órakor a November 7. Művelődési Házban, a „Vad­állatok a fedélzeten" című 14 órától ló és délután 6-ig tartó prog­ramjain. Május 25-én, vasárnap reggel 9 órakor kisdobosok­nak szánt bábszínházi elő­adással kezdődik a gyermek­nap a Bartók Béla Művelő­dési Központban. Már na­gyobbakat hívtak meg az film vetítése úttörőszövetség megalakuló- ugyanitt. sának 40. évfordulója tiszte- Most azok figyeljenek, letére meghirdetett diszün- akik kempingkerékpárt sze­nepségre, amely 9 óra 30- retnének nyerni. Erre is lesz kor kezdődik az újszegedi ugyanis lehetőség az idei Sportcsarnokban. Az ünnep- gyermeknapon Mindössze séget követő műsorban fel- tombolát kell vásárolni a lépnek a Szegedi Nemzeti ligetben, s a szerencsések 16 Színház művészei, Hercegh órakor vehetik át jutalmu­Zsolt, Galkó Bence, Szántó kat. Esö esetén ez a prog­Lajos, Bobor György, Kovács Magdi, Nagy Imre, akik a Csinn-bumm cirkusz cimü produkcióval ajándékozzák meg a meghívottakat. Gyermeknapi majális cím­mel 10 órától estig tartó program indul az újszegedi Ligetben. Ahogy mondani ram a November 7. Műve­lődési Házban zajlik. A gyermeknapi majális a Tö­mörkény gimnázium dzsessz­balettcsoportjának bemuta­tójával zárul, 17 órától. Talán mondanunk se kel­lene, de azért nem árt meg­jegyezni. hogy nyitva lesz a szokták, lesz itt minden, ami Vidám Park is e hét végén, szem-szájnak ingere. Már Szombaton 12 és 20 óra kó­délelőtt kínálja portékáit a zött, vasárnap pedig 10 és népművészeti vásár és a szo- 20 óra között varja a juta­lidaritási bazár, működnek a lomjeggvel rendelkezőket, számítógépek a Vigadóban, Ami pedig a város ajándé­vendégeket fogad a videó- ka: május 24-én és 25-én kert. Eső esetén a Móricz valamennyi, kisdobos- és Zsigmond Általános Iskolád úttörőnyakkendőt viselő paj­ban játszóházat rendeznek tás díjmentesen utazhat a be a gyerekeknek. De esőre szegedi autóbuszokon, villa­inkább ne is gondoljunk, mosokon és trolibuszokon. hisz a hagyományokhoz hí­ven, újból lesz aszfaltrajz­verseny a Vidám Park előtt, 15 órától, s ezzel egy időben rendezik a karatebemutatót, a gyermekdivat-bemutatót, s Ez az utazási kedvezmény érvényes a Szeged környéki községekből Szegedre be­utazó gyermekcsoportokra is. B. Z. A reformáció évfordulója A kálvini tanok meghirde­tésének 450. évfordulója al­kalmából emlékünnepséget tartottak szerdán Genfben, ahol Kálvin János 1536-tól haláláig lelkészként és tanár­ként dolgozott. Itt írta meg a kálvini reformációt elindító fő művét, a „Tanítás a ke­resztény vallásra" című könyvet. A genfi emlékünnepség központi rendezvénye a „re­formátorok falánál" vo.t, ahol mintegy 19 ezer refor­mátus hivő gyűlt össze. A „reformátorok falát" 1999 és 1917 között építették fel. Az építési költségekhez nagy összeggel járultak hoz­zá a magyar reformátusok is. A több mini száz méter hosz­sziTsagú falon a kálvini re­formáció tíz kiemelkedő alakjának, köztük Bocskay Istvánnak a szobra található. Tegnap délután a ruhagyár klubszobájába baráti ta­lálkozóra invitálta tagjait a Magyar Ellenállók, Antifa­siszták Szövetségének megyei bizottsága. A találkozón Majzik István a megyei pártbizottság képviseletében kö­szöntötte a megjelenteket, s megemlékezett a legutóbbi ta­lálkozó óta elhuny lakról. A házigazdák nevében Lörincz l.ajos főmérnök számolt be a gyar életéről. A politikai munkát Kiri Szilveszterné pártbizottsági titkár ismertette, Ezután Oláh Miklós, a városi pártbizottság titkára kért szót. és tájékoztatta a jelenlevőket az elmúlt ötéves terv eredményeiről Képünkön: a résztvevők egy csoportja. Május 30—június 4. Mit ígér a könyvhét? Alig egy hét, s ismét el- napra most is könyvtérré érkezünk az esztendő immá- átváltozó Dugonics teren, a ron hagyományos ünnepé- műsoros programban fellép hez: a könyvhét rendezvény- Fodor Zsóka, a Szegcdi Nem­sorozata május 30-án, pénte- zeti Színház művésznője és ken kezdődik, és június 4-ig a Huzavona folk-rock egyílt­tart. összesen 89 frissen ki- tes. A megnyitó után, dél­adott mü, s közülük — szo- előtt 11-kor a Balázs Bela kásos módon — roppant ne- Uttörőház kerámia szakköré­hez feladat akár csak néhá- nek kiállítása nyílik meg a nyat is kiemelni. Hiszen a Müveit Nép Könyvterjesztő tematika roppant változatos, Vállalat 204-es számú bolt­izgalmas emlékiratok éppúgy jában. Este Cstllagnézés szerepelnek a kínálatban, címmel a Bartók Béla Mü­mint új regények, tanul- velödési Kozpont Alcorcsil­mány- és verseskötetek, an- lagászati csoportjának film­tológiák ös válogatások. és diavetítéssel egybekötött Éppen csak Ízelítő gyanánt csillagászati programja vár­azért pillantsunk csak végig az érdeklődőket, szomba­a „felhozatalon": új kötettel U"? Pedig szegedi nap szere­jelentkezik Esterházy Péter pel a Programban: helyi (Bevezetés a szépirodalom- szerzők (Péter László. Baka ba), az Erdélyből Magyaror- István, Papp György) dedi­szágra áttelepült drámaíró, káyák müveiket, valamint Kocsis István (A tizenkette- az ugyanekkor fellépő Mol­dik lánc), a kamionosok éle- nár Dixieland nemrégiben léről beszámoló Moldova megjelent nagylemezét. Jű­Gyórgy (A pénz szaga), s nius elsején, vasárnap dél­megjelenik a Szegeden élő elöu /ul;ós térzene le5z a Mocsár Gábor önéletírása, az Dugonics téren, másnap, hét­eleitől fogva. Nemeskür- f-n Papp György grafikai ty István A filmművészet új mappajanak premierjea So­utjai című új kötetével lesz mogyi Könyvtárban Ugyan­jelen a könyvhéten, s várha- -M rendezik meg _ még a toan nagy érdeklődésre tart- könyvhét hiVatalos nvitánva hat számot Mezei Andrásnak elóu _ mújus 29_én csütör. a szerelmi kapcsolatok sok- tökön Mocsar Gal)or szín ősegét egy nő szemével könyvétíek bemutatóját. láttató, Eva és sok-sok Adám című könyve Kiad­ják Illyés Gyula Naplójegy­zeteit. Görömbei András Sü- te, a konyvtéren „ Minerm tő Andrásról szóló monográ- Színpad ad elő részleteket a fiáját. Petru Groza A bör­tön homályában című köny­vét, Németh László Művelő­déspolitikai írásait, vala­mint Szántó Juditnak, József .. , ,-,„,. „ ^ Attila élettársának Naplóját KozP°"tba azokról Gábor A lelek fele című évekről művÁ'nek premierjét rende­zik meg. A könyvhét ideje alatt mindennap déli 1 órá­tól pedig Könyvről könyvért "J ahol a szerzővel Annus József be­szélget majd. Hétfőn és ked­den délután 5 órai • kezdet­Paraszt Dekameronból, jú­nius 2-án, hétfőn pedig Csoóri Sándor látogat a Bartók Béla Művelődési és Szabó Bálintnak a bizonyos 'ötvenes szóló kötetét is. Az idei könyvhét ünnepé­lyes szegedi megnyitója má­jus 30-án, pénteken délelőtt vetélkedő lesz a 205. számú 10 órakor lesz a néhány könyvesboltban 1 k

Next

/
Thumbnails
Contents