Délmagyarország, 1986. május (76. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-19 / 116. szám
2 Hétfő, 1986. május 19. Válasz az importkorlátozó intézkedésekre A Közös Piac nemrég be- bizottságánál jelentett importkorlátozó in- tunk emiatt, tézkedéseiröl, ezek kihatásairól és a magyar válaszlépésekről nyilatkozott a Magyar Rádió 168 óra című műsorának Antalpéter Tibor, a Külkereskedelmi Minisztérium főosztályvezetője. — Számítani lehetett arra, hogy a Közös Piac miniszteri tanácsa megerősíti az iminterveniál- niszteri tanácsának a döntéséről: hogyan reagáltunk er— A Közös Piacon belül re? milyenek a belső erőviszo- — Elhatároztuk, hogy írásnyok? Lehet-e tudni azt, beli tiltakozást nyújtunk be hogy ki volt az embargó az Európai Gazdasági Közösmellett és ki volt ellene? ség tagországainak a kormá— Ez teljesen világosan nyaihoz, valamint az Európai látható. Először Olaszország, Gazdasági Közösséghez. Ez majd Dánia vezetett be még az írásbeli tiltakozás megnemzeti hatáskörben ilyen történt. korlátozó' intézkedéseket. — Ez milyen eros diplomaporttilalmat a szocialista or- Később, a külügyminiszteri ciai lépés? szágokkal szemben? értekeziet hosszú vitáját lát- — A diplomácia nyelvén, — Jellemző a Közös Pia- Va. Franciaország ugyancsak ez eHV erPs tiltakozás. Vácon belül kialakult helyzet- nemzeti hatáskörben lépett, laszintézkedést még nem jere, hogy a miniszterek taná- A mezőgazdasági protekcio- lent. ez megfontolás tárgyát csa és a különböző egyéb bi- nizmus, a mezőgazdasági ér- képezi. Jelenti viszont azt, zottságok közel egy hétig vi- dekek ezekben az országok- hog.V ebben a jegyzékben mi talták az elkészített javasla- ban a legerősebbek. Olasz- felsoroljuk azokat az indot.ot. A vita során lulajdon- ország exportjában a zöld- kainkat, amiért ezt az inképpen két kérdésre kon- ségfeleségek értéke megkö- tézkedést — és most majdzelíti a személygépkocsik ex- hogy idezem — onke portjának az értékét. Dánia nyesnek, megalapozatlannak — ugyancsak köztudottan — és indokolatlanul diszkrimia tilalmat. A másik pedig az, egy nagy hústermelő és hús- natívnak tartjuk. hngy milyen termekkör le- exportőr. A francia mező- ~ Mit jelentenek ezek a gyen bevonva. Végül is úgy gazdasági érdekekről pedig kitételek? — azt hiszem — nem is ér- — önkényes lépés ez azért demes külön beszélni. — Tény az is, hogy a közös piaci termelök közül elég centrállak az import tekintetében. Az egyik, hogy milyen országokra terjesszék ki döntöttek, hogy Jugoszláviát bevonják az érintett országok körébe, a termékek tekintetében pedig egy anymert bár látszólag objektívnek tűnik az az indoklás, hogy a Csernobiltől 1000 kisokan szenvedtek elveszteszületett, hogy például az még ma sem teljesen világos: a zöldség- és gyümölcsségeket. — Ezeknek a veszteségeknek az egyik oka az, hogy a Európai Gazdasági Közösség szennyezett területnek, ez a látszólag objektív mérce ^J«™^™«*?*- tömegtájékoztató" " eszközök ^¿St^^ nek ezek az intézkedések. egyrészt felkorbácsolták a - Ugy ertsem ezt, hogy közvélemény hangulatát. nem érkezett meg egy élelmiszerjegyzék, mondjuk hanem támasztják alá. Ezen a .. . ,. , ,. . körön belül vannak terüleE eg eros tartozkodas tapasz- , , _ , , „ J - „ . ,u .. . • • tek, ame yek egyes időszakokban csak részben és sok. , , , , talható ma a nyugat-európai zankba amely tartalmazta országokban a zöldségfo- . . . . . . .. . volna, hogy mit nem vesznek evasz7á«sal szemben Uevan- kal kevesbe voltak szennye a ÍPayZék fkkor "Létnél S " ' szigorúbb követelmények is nem egyértelmű? — Az elfogadott határozat szerepet játszhatnak, mert és az. ennek alapján kialaki- például Kanadában elkoboztott rendelkezés megjelenik a tak szennyezett olasz zöldKözös Piac hivatalos lapjá- ségféleségeket. ban, és ahhoz mellékelnek _ Ha mir Kanadánál taregy árulistát. De pénteken tunk _ hogyan reagált az meg azt tapasztaltuk, hogy egyes országok ezt a tilalmat friss zöldségre és friss gyümölcsre alkalmazzák csak, míg más országok például a tartósított zöldségre és gyümölcsre is kiterjesztik. — Mit ért azon, hogy „úgy tapasztaltuk"? Próbál embargóra az Európán kívüli világ? — Európán kívül a fejzeitek, mint a körön kívül. Nem kerülheti el az ember figyelmét az, hogy az 1000 kilométer az pont Csernobiltói a csehszlovák—osztrák— magyar határ találkozásáig terjed. Azonos helyzetben levő országokat azonos módon kellene kezelni. Márpedig például Ausztriára — ahol időnként és most már hosszabb ideje, miként ezt lett országokban sehol nem az osztrák újságok is publivezettek be importtilalmat, kálták — sokkal magasabb azonban mindenhonnan je- volt a szennyezettség szintje, lezték, hogy az Európából — mint Magyarországon — és nem csak Kelet-Európá- ezek az intézkedések nem ból — származó élelmiszer- vonatkoznak. tunk eladni? Indultak útnak féleségeket a határon szigorú - Mi lehet a válasz egy szállítmányok? — Egyrészt voltak szállítvizsgálatnak fogják alávet- ilyen tiltakozásra? Tehát a ni. A fejlődő országokban a diplomáciai csatornákon hou"_í'SnL_n,ásré"t Közös Piac példája először gyan folytatódhat tovább ez egyes hatott: néhány fejlődő ország a „mérkőzés"? pedig beszéltünk az országok illetékes képviselői- bevezetett importkorlátozá- — Mi nagyon reméljük, vei. Dumában például kozol- sokat pénteken este azonban hogy ez a mérkőzés nem lek velünk, hogy mélyhűtött zöldségre és mélyhűtött gyümár az összesített informá- diplomáciai csatornákon fog . ,, , cióink szerint, egyetlenegy tovább folytatódni. A bizottmölesre nem alkalmazzák a fejlődő országban sem volt ság javaslatában szerepel, inaimat. Egyébkent, teljesen érvényben globális import- hogy május 20-án felülvizslogikusan, hiszen ezek a ter- tilalom — ezek az országok gálják az intézkedéseket. A moKeK tavalyi termesből ke- is berendezkedtek az árufé- május 20-i felülvizsgálat SZu L orszafi(,kban k°- leségek mérésére. eredményezheti azt, hogy az zoitek, hogy a teljes zold- _ Ezek szerint azok a fej- általunk kifogásolt intézkeseg- es gyumolcskategoriara iodö országok például, ame- déseken lazítanak, vagy elkiterjesztik — bár, a szövelyek a magyar élelmiszer- törlik, és egyébként is május ges részekben mindig csak ipari termékek fontos vásár- 3l-'e'pillanatnyilag" a" köríáiriss zoldsegrol es friss gyü- m; C tTl >V1 i / 11/141 Mnalnt/i 4 t.-r /.. - 1 - U .. 4 X .. ! J — ,. . i r.. 1 ,'......' mölcsrűl beszélnek. — Ezek szerint ez az intézlói, azok semmilyen korlátozással nem élnek most már? — Most már semmilyen tozások határideje. Valószínűnek tartom, hogy május 31-e után ki tudunk alakítakedés módot nyújt arra, hogy globális, abszolút korlátozás- ni egy olyan együttműködést sal nem élnek. És az is na- az Európai Gazdasági Közösgyon lenyeges, hogy ezek fe- sóg tagországaival, amelynek le az országok felé a tranzit a segítségével az exportunk ki-ki, akár önkényesen is átértelmezze és értelmezze? — Egyelőre még igen. De mi erre felhívtuk az egyes útvonalaink is szabadok. újra megindulhat. tagországok hatóságainak a Amikor mi megtudtuk, Hazaérkezeit a magyar IPU-kiildöttség 0 Budapest (MTI) a francia szenátus francia— gon és Franciaországban műSzombaton hazaérkezett magyar baráti tagozatának ködő IPU-esnpnrt közötti, Budapestre az Interparla- elnöke hívta meg. Küldöttsé- eddig is eredményes együttmentáris Unió magyar cso- günk találkozott Alain Pn- működésről, a kapcsolatok portja magyar—francia ba- herrel, a francia szenátus el- fejlesztésének lehetöségeiiröl. ráti tagozatának küldöttsége, nőkével, a szenátus francia— A delegáció járt Elzászban, amely dr. Pesta Lászlónak, a magyar baráti csoportjával, és ennek során a Közös Piac tagozat elnökének vezetésé- a nemzetgyűlés több tagjá- strasbourgi Európai ParlaFrancfaorsz^gban"831^1 t6U vaL Megbeszéléseket folytat- mentjében is, s tárgyaltak a A magyar országgyűlési tak a törvényhozó testű- kétoldalú kapcsolatqk építéképviselőket Hubert Martin, let, illetve a Magyarorszá- sének kilátásairól. flz MHSZ megyei értekezlete Szokatlan pezsgés tanúja pest most több mint 15 ezer lehetett Újszeged egyik sar- a taglétszám. Szó esett a gonkában szombaton reggel a dókról is: hogy importnehézszemlélödő: sűrűn érkeztek a ségek miatt hátrányt szengépkocsik a Csongrád Me- ved a rádiózás, modellezés, gyei Tanács Oktatási Köz- hogy a pénzügyi korlátok miatt elmaradt vagy lassab•Kf pontjához. Ha valaki nem tudta volna, hogy az MHSZ ban halad több építkezés, megyei aktivaértekezletét rendezik itt, az épület körül leállított vitorlázó repülőgép, sárkányrepülő, majd az A beszámoló után Vajda József városi titkár elemezte a szegedi MHSZ munkájáelöcsarnokban elhelyezett, nak nehézségeit, majd Veaz MHSZ különböző szakosztályait bemutató kiállítás, akkor is „fölvilágosíthatta" a járatlant. Az elmúlt öt év tapasztalatainak összegzésére, valamint a következő tervidőszak ress József klubtitkár szólt a szentesi modellezők gondjairól. Szőke László, aki ugyancsak klubtitkár, a honvédelem és diáksport kapcsolatáról, a honvédelmi nevelés ügyelő az iskolai honvédelmi nevelés fontosságát ecsetelte. Habina Péter, a KISZ megyei bizottságának titkára az ifjúsági szervezet és az MHSZ javuló kapcsolataiban rejlő további lehetőségeket elemezte. Török László, a Széchenyi gimnázium igazgatója elmondta, milyen munkamegosztással lehet hatékonyan megoldani a honvédelmi nevelést a tantestületekben. A hallgatóság körében osztatlan elismerést váltott ki Kozenkay Jcnö felszólalása, aki a sárkányrepülés gazdasági hasznáról, a benne rejlő távlatokról beszélt igen szuggesztíven. Szabó András kisteleki MHSZfeladatainak megbeszélésére fontosságáról szólt. Bódf titkár a sorkötelesek táborösszehívott tanácskozás te hát már precízen, nagy apparátussal megszervezett külsőségeiben is, a megyei szervezetre az utóbbi években jellemzővé vált aktivitást idézte. Még inkább így érezhettük ezt, amikor Palotai Jenő alezredes, az MHSZ Csongrád megyei titkára — miután üdvözölte a György, a megyei pártbizottság osztályvezetője a béke és a honvédelmi nevelés összefüggéseire világított rá, s méltatta az MHSZ jelentőségét. Tarjáni György klubtitkár arról szólt, hogy egyre ségeiröl kevesebben vannak, akik közösségi tevékenységre áldozd zák idejüket. Hasonló hangnemben beszélt Futó Antal rádiós klubelnök, aki kérte, magasabb elismerésben részerű képzésének tapasztalatairól számolt be. Az MHSZ központi vezetőségének képviseletében Bokor József főtitkárhelyettes a szövetség gondjairól, lehetősoron következő feladatairól beszélt. klub eredményeiről számolt be. Lehóczki János szakfelmegjelenteket, köztük Bokor szesülhessen az MHSZ-munJózsef ezredest az MHSZ ka Csikós József' a sze6edi József ezredest, az MHSZ repülöklub tjtkára a szegedi főtitkárhelyettesét, valamint repülőtér fejlesztéséről, a Bódi Györgyöt, az MSZMP Csongrád MeSyei Bizottságának osztályvezetőjét — fölolvasta az elmúlt ötéves időszakról szóló beszámolóját. Beszédét megelőzően a Zrínyi általános iskola úttörői adtak rövid műsort. A mindennapok kevésbé látványos munkája mellett sok, a nagyközönség számára is emlékezetes rendezvényt bonyolítottak le, többek közt a modellezés 75. évfordulója tiszteletére rendezett versenysorozatot, a hallássérült úttörők országos honvédelmi bajnokságát, a 29. és 30. vitorlázórepülő nemzetközi bajnokságot. Segítették a honvédelmi oktatást, bázisiskolát alakítottak ki, javították a modellezők, könnyűbúvárok bekapcsolódását a hónvédelmi munkába, de előreléptek a tömeges minőségi sport területén is. A megye mind a 38 középfokú tanintézetében működik már MHSZ-klub vagy -szakosztály, s az öt évvel ezelőtti mintegy 8800-hoz kéPalotai Jenő alezredes elismerését fejezte ki a felszólalók felkészültségéről, s külön hangsúlyozta a pedagógusok kiemelkedő szerepet a soron következő feladatok megoldásában. B. T. figyelmét, és a Közös Piac értesültünk a Közös piac miRendkívüli vásár május 19-től 24-ig az emeleti ruházati osztályokon. EGYES BÜTORVASZNAK, DZSÖRZÉKELMÉK. NÖI RUHÁK. SZOKNYÁK, RÖV1DUJJÜ PULÓVEREK, POLOK. FÉRFIÖLTÖNYÖK ÉS SZANDÁLOK 50—60 százalékkal olcsóbban, kaphatók, amíg a készlet tart. SZEGED NAGYÁRUHÁZ Árengedményes vásár EGYES HÁZTARTÁSI GÉPEK: porszívók, hajszárítók, borotvák, kvarclámpák, vasalók, hajsütő vasak 30 %-os árengedménnyel kaphatók május 19-től 24-ig (ezen belül amíg a készlet tart) SZEGED. MÉREY UTCA 13/B szám alatti VILLAMOSSÁGI ÁRUDANKBAN. o HA HASZNÁLT MOSÓGÉPE, CENTRIFUGÁJA, HŰTŐGÉPE HELYETT ÚJAT VESZ, A RÉGIT VISSZAVÁSÁROLJUK FOLYAMATOSAN! Pályázati felhívás A Kisteleki Kábelgyár (B kategória) pályázatot hirdet kereskedelmi \ igazgatóhelyettesi állásra, határozott időre Szóló (5 éves) megbízással, ami alkalmasság esetén meghosszabbítható. Bérezés az 5/1983. (XI. 12.) ME sz. rendelet, illetve a vállalati kollektív szerződésben foglaltak szerint. Munkába járás Szegedről, vállalati személyszállító eszközzel biztosított. Lakásprobléma megoldásában a gyár segítséget tud nyújtani. Pályázati feltételek: — szakirányú felsőfokú Iskolai végzettség (közgazdasági egyetem kereskedelmi kar, kereskedelmi-vendéglátóipari főiskola, kereskedelmi szak), — legalább 8 éves szakmai gyakorlat, — erkölcsi-politikai feddhetetlenség, — idegen nyelv ismerete, elsősorban angol, német (legalább középfokú nyelvvizsgával igazolt). Vezetői gyakorlat, illetve műszaki alapképzettség az elbírálásnál előnyt jelent A beküldött pályázathoz csatolni kell: — részletes önéletrajzot, aminek tartalmaznia kell, hogy az eddigi szakmai tevékenységét hol, milyen minőségben fejtette ki, valamint utalásokat, amiből a többi feltételek megléte egyértelműen megállapítható. A pályázatokat június 23-ig lehet benyújtani, vagy megküldeni a gyár igazgatójának. A beérkező pályázatokat — előreláthatóan július 31-ig — bizottság bírálja el. Döntéséről írásban kapnak értesítést a pályázók. i s