Délmagyarország, 1986. április (76. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-12 / 86. szám
4 Szombat, 1!)86. április 12. • • Ötven sor Az idősödő agglegény zsörtölődve sétált a hivatali folyosón, magában dünnyögött. Szidta a néhány napja íróasztala mellé helyezett újsütetű gépírónőt, hogy — úgymond — „Igazán kimoshatná néhanapján az alsóneműjét, mert az ájer egyre elviselhetetlenebb." A felvágott nyelvű ifjasszony érdesebben adta tudtul felindultságát, mondván: „Igazán mosakodhatna gyakrabban" idősödő és magányos szobatársa. A kollégák napokig élvezték a különös párbajt, mígnem kiderült, pálpusztai volt minden konfliktus forrása. Az a pálpusztai sajt, amit egy kis heccre mindig kapható, ifjú munkatársak csempésztek az írógép aljára, s kentek szét gondosan és precízen. A jó másfél évtizedes történet Rimszkij-Korszakov Aranykakas című szvitje közben jutott eszembe — nem jószántamból. Ekkorra ugyanis elviselhetetlenné vált a fokhagymaszag. Igen, a fokhagymaszag. mely Muszorgszkij Egy éj a kopár hegyen című műve alatt is zavart ugyan, de megnyugtatott, hogy Ury Mayer karmesterig nem ért el. A befejező Schumann-szimfóniára bele is fasultam — ám a fokhagymaszag iránti immunitás a mű iránti közönnyé is változott. Azt is el kell mondanom, számíthattam volna az újabb, nem áhított élményre, hiszen a filharmóniai évad minden szimfonikus bérleti koncertjén hasonló volt a légkór. Valaki a környékünkön valószínűleg fokhagymával igyekszik őrizni egészségét, és úgy gondolja, a kilehelt fokhagymaszag másokat is megóv a leselkedő veszélyektől. Így aztán, ha jól belegondolok, még hálás is lehetnék ismeretlen bérletes társamnak: ha már én elmulasztok fokhagymagerezdeket vacsorázni koncert előtt, majd ő .'.. Persze, az elet tele van váratlan és nehezen viselhető hatásokkal. Gyomorfordító izekkel, szagokkal, látványokkal, zajokkal. Sót bizonyos effektusokat magáévá tesz a művészeti élet, s terrorja elől alig van menekülési ösvény. De magunk között, kis és nagyobb közössegekben sokat tehetnenk az elviselhetőbb légkör érdekébea Sosem felejtem el a Helga című, NDK-beli felvilágosító film vetítését a Fáklya moziban. ahol előttem egy koldus kinézetű öregasszony ruszlit evett dunsztosüvegből. A környékbéli — a film elején még nagy hangú — legények hulltak, mint a legyek. S utaztam mar buszon, ahol az elviselhetöség határát súrolta a bűz, jártam diszkóban, ahol az izzadtságszagban kialudt az utolsó lámpa is, turistaszállón. ahol a mosatlan lábak és használt zoknik alvás helyett éjszakai sétákra kényszeritettek . . . Meggyőződésem, hogy ezek a — sajnos, nem ritka — történetek egymás iránti közömbösségünkről, az egymás mellett élés semmibe vevéséről, az elemi higiéniai és közösségi életszabályok be nem tartásáról, az egoizmus féktelen tobzódásáról tanúskodnak. Abból a mind gyakrabban hallható-tapasztalható alapállásból, mely szerint „nem érdekelnek mások", „magam ura vagyok", „amig nekem jó, addig mások menjenek a . ..", „az en kenyelmembe nem hagyok beleszólni", és sorolhatnám. Pedig társadalomban élünk, mindennapjainkat kisebb-nagyobb közösségben töltjük. Képtelenség úgy elni. hogy ne gondoljunk embertársainkra, hogy önmagunk fegyelmezetlenségeit mások kárára, gyarlóságainkat mások kellemetlenségére éljük ki Sajnálom, hógv a zenés színházbéli hangversenyek számomra fokhagymaszagüak lettek. Ez nem a muzsikusok kritikája, hanem ^egy valahol körülöttem ülö, zenét szerető társam féktelen önzése, fokhagymaszagú terrortámadása. Tandi Lajos Rendhagyó recenzió Ahogy mondani (írni) szokták: „felfokozott várakozás" előzte meg a filharmónia minapi koncertjét. A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara patinás (133 éves, Erkel Ferenc alapította) együttes, tagjai két operajátszó házból rekrutálódnak. A karmester, az amerikai Uri Mayer régi ismerősünk a képernyőről: az 1977es budapesti harmadik helyezett, ráadásjjl egy kicsit magyar is. Ilyenkor az ember tudat alatt eleve úgy dónt, hogy ez a koncert tetszeni fog neki. Egy szép (tavaszi) nap estéjén vagyunk, a nézőtér csaknem telve, a színpadot egészen elborítja a zenekar frakkos-estélyis művészgárdája. A koncert végén hoszszas ünneplés, a karmestert háromszor kitapsolják, a tapsnak csak a zenészek kifelé mozdulása vet véget. De akad olyan is, aki zavarban van: hol a hiba, kinn-e, vagy benn, miért, hogy ő élmény nélkül távozik, miért érzi (befelé kutató összegezes után is), hogy beváltatlan Ígéretek színhelyéről távozik? Úgy gondolja, a befogadói készség hibátlan vojt, nagyon tetszett, hogy az indulás vonóshangzása szokatlanul puhán, térségesterebélyesen suhant, ám gazdag színképét szinte rögtön rontotta az aszinkronitás — de az biztosan a térbeliség negatív velejárója. Bocsánatos tehát. Felmérik, megszokják, bejátsszák magukat. Ám később is volt ilyen. Pedig a karmester világosan, érthetően vezet, ütéstechnikája (miként ezt manapság mondani illik) kikezdhetetlen, partitúra a fejben (és nem fordítva), a szakmát jól megtanulta — nyilván jói is tanítja. És mégis. Hol az a pár pillanat, amitől megáll az idő, hol van az újraalkotás merész, botlást vállaló bátorsága? (Korcsolyával is csak az megy bele a tripla akármibe. aki kockáztatja a jégreülést.) Hanglemezek kozmetikázott, csíkokból ragasztott perfekciója volna a minta? A minap ugyanezt a zenekart hallottam (a tv-ben, Solti keze alatt) sisteregni, pezsegni, a lehetőségek határát ostromolva Mozartot varázsolni! Most is meggyőzött arról, hogy alkalmas, jó erők gyűjtőhelye, egymáshoz simulok, illeszkedni készek a hangszercsoportok, a szólisták valódi primadonnák, azaz primo uomók; ám ma egy ilyen együttesnek nem lenne szabad (s kiváltképp nem tartósan) tisztátalanul játszani. Hétfői koncertjüket (ugyanezzel a müsorralj a rádió is közvetítette, látvány nélkül még keserűbb volt a tapasztalás. Muszorgszkij művét (Ej a kopár hegyen) RimszkijKorszakon dolgozta át. ráaggatva nagyszerű instrumentáló leleményét. Az előadás dolga lett volna, hogy Muszorgszkijból többet mutasson. mégis (számomra) túl szelídek voltak a boszorKányok, vasalt-fésült a sátán. A karmester inkább eleganciára törekedett, a lírai részek sikerültek a legjobban. Rimszki j-Korszakovnak szerencséje volt: ő olyan briliáns hangszerelő, hogy darabjait senki sem javítgatta, kozmetikázta. Az Aranykakas-szvit érdekes, tetszetős zene, de nem végletek ostromlója. Vendégeink előadásában mintha szétesett votna, pedig épp a telibe talált cezúrákat hiányoltam, az olyan kicsiny megállásokat, melyek után az új szín, új íz, új miliő varázsa a kellő jutalom. Szóval a hangulatok-je41egek ellentétével, másságával való építkezést. Schumann nem elsősorban szimfóniaköltő. Sokan elmarasztalják „zongoránál-kiagyaltsága" miatt. Ám költő volt, poéta a javából, s ezért elnézzük neki (az utókor tisztelgő hálájával egyszersmind), hogy a partitúra (I. B-dúr szimfónia) felrakása olykor kissé merevnek tűnik, a paletta nem mindig tölti be az ínyenc színélvező vágyát. De segíteni lehet és kell neki: illő és mély tisztelettel. Ehhez azonban a ritmikai elemeknek simára polírozva kell illeszkedni, az előírt tempókat be kell tartani (pl. a Scherzo molto vivaeeját!), feledtetni kell, hogy jelentős ember-, és anyagtömeg hozza létre azt, aminek könnyednek, suhanónak kéne lennie. Mindez csak hellyel-közzel történt meg. A Szegedi Hangversenykalauzban olvasom: „A scherzo ... Schumann legféktelenebb, legfantasztikusabb lidérctáncainak egyike." Én pedig ezúttal fékezettnek, fantáziátlannak, iidérctelennek hallottam ... Ellenpróba. Napok múltán is vizsgálódom; mi élmény maradt bennem a keddi koncert után? Alig valami. Pedig évekről, évtizedekről elraktározva ápolgatok boldogító szép zenés emlékeket. Schumann szimfóniája a tavaszról szól. Bizony mondom akárkinek: ezen a napon Mártélyon szebb volt a tavasz. Meszlényi László Csárdás és andalgó Szegedi Tóth Lajos a Nótaszóban A vasárnap délutáni Nótaszóban két szegedi énekes, Ürmös Ilona és Szegedi Tóth Lajos lep fel a televízióban. Utóbbit kérdeztük: nem hivatásos letere hogyan jutott el a tevéfelvételig. — Nagyon szeretek énekelni. Gyerekkoromtól különféle iskolai és műkedvelő kórusokban szerepeltem. Már akkor javasolták, képezzem magam, de sehogysem jöt össze. Harmicévesen kerültem az Edosz együtteshez. Mihálka György korrepetitor külön foglalkozott velem, összhangzattanra, zeneelméletre tanított. Jelentkeztem a 71-es Nyílik a rózsa vetélkedőre, csakhogy túlléptem a korhatárt. A rádióhoz tanácsoltak, ahol egy bizottság meghallgatott, s azon húsz nótás közé választott, akiket felvételre hívtak. — Miért éppen a nótákat választotta? — A műfaj szeretetét a szülői házból hoztam. Édesanyám egyszerű parasztaszszony, tiszta csengő hangon dalol ma is, ha a kertben, a ház körül dolgozgat. Apámnak is kellemes hangja volt, azt mondják, tőle örököltem. — Hány dalt ismer? — Kétszázötvenet biztosan — ennyit kellett tudni ;íz OSZK-vizsgán. Mindet nem énekelem azonban, inkább csak az ismertebbeket. — Milyen szempontok szerint állítja össze műsorát9 — Mindenekelőtt vigyázok, hogy „kiégett", túljátszott szamokat ne vegyek elő. Olyat kapjon a közönség, amit szeret, de kívülről nem tud. Figyelembe veszem azt is. milyen korosztály ül a nézőtéren A fiataloknak inkább a friss meg a csárdás tetszik, az idősebbeknek a hallgató, andalgó, a régebbi dalok. — Mikor, hol szokott fellépni? — Mivel „civil" főfoglalkozásom van, a munkaidő köt, nem mehetek messzebbre Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyénél. Többször hívtak: már a rádióba, tévébe. Szerepeltem együtt Gaál Gabriellával, Jdkó Verával, Madarász Katalinnal, Szalma Ferenccel. — Mit hallhatunk vasárnap? — Többek között Torday Borbély Pál, Tolnai E. László nótáit, összesen hatot. Ezenkívül még egy tévéműsor dobozban van már, amelyben közreműködöm: Balázs Árpád dalait adom elő a Szól a nóta című műsorban. V. E. Szegeden fogták el a fegyveres rablógyilkost Péntekre virradó éjszaka elfogták azt a fegyveres rablótámadót, akinek körözéséről a Kék fény e heti adásából értesült a lakosság. A szerdai televíziófel hívást követően a férfi az addigiaknál is súlyosabb bűncselekményt: emberölést követett el. A bűnöző, az eddigi adatok szerint, először április 3-án Salgótarjánban hajtott végre, illetve kísérelt meg fegyveres rablást. Egyedülálló nőkhöz csengetett be, és különböző ürügyekkel bejutva a lakásokba. a károsultaktól elvette az értékeket. A következő napokban a fővárosban is hasonló módszerrel rabolt ki egyedül otthon tartózkodó nőket Április 9-én így jutott be Balabán Mária 23 éves csecsemőgondozó X kerületi lakásába is: Balabán Mariát késsel többször nyakon szúrta. majd egy nyakkendövei megfojtotta. A rendőrség széles körű nyomozást indított, kiterjedt akciókat hajtott végre a fővárosban, s időközben megállapította, hogy a bűncselekmények elkövetésével a Csehszlovákiából szökött 22 éves Ladislav Ambroz gyanúsítható. A csehszlovák állampolgárságú gyanúsítottat Szegeden csütörtökön 23 órakor fogták el a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai, és előzetes letartó/tatásba helyezték. Elfogásakor egy pisztolyt három tárral és lőszerrel, két tórkést, valamint nagyobb mennyiségű készpénzt és aranyat találtak nála. A rendőrség közleménye szerint a bűnügyi vizsgálatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság folytatja. A rendőrség köszönetet mond a lakosság segítségéért. a nyomozás során érdemben hasznosított be-, jelentésekért. (MTI) Drámai öt perc a víztoronynál Igen, Szegeden, de hogyan? Április 11., péntek délelőtt lt óra. Félszeg, szerénykedő „kis csapat" a Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányságon. Papp János, a Tempó Taxi 52-es kocsijának, Ábrahám Ferenc, a 18-as kocsijának vezetője, a Szeged Városi Rendőrkapitányság akciócsoportjának négy tagja. Patkós József százados. Mucsi Tibor alhadnagy, Orvos György főtörzsőrmester, Angyal Albert torzsőrmester azért érzi, ünnepi pillanatok ezek a számukra emlékezetes hétköznapon. Túl vannak ők hatan egy nehéz éjszakán, amelynek krónikáját ők írták a kiszámíthatatlan sors szeszélye folytán. Papp János mellesleg 9-én éppen 39. szüleÚj, színes családi hetilap Megjelent a Képes 7 első száma Üj hetilapot kínálnak a hírlapárusok. Hatvannégy oldalon, a teljes rádió- és televizióújsággal, és terjedelmes melléklettel minden hét péntekén 100 ezer példányban jelenik meg a Képes 7, a Hazafias Népfront heti képes családi magazinja. Műfajában és terjedelmét tekintve a felszabadulás utáni magyar sajtó legnagyobb vállalkozása az új hetilap. Böseges illusztrációja révén — a szöveg és a kepek aránya 50—50 százalék vérbeli képeslap, tartalmát tekintve pedig társadalmunk vajamennyi rétege, minden korosztálya számára igényes, érdekes témákat kínál, a magyar sajtó legnemesebb hagyományait követve, a városlakó és a falusi családok számára egyaránt. A ma megjelenő első szám tartalmából kiemelésre érdemes Karinthy Ferenc interjúja, a Pécsi Balettről készített riport, Szilágyi János körkérdése, és a sportsikerek hátteréről szóló írás. Megszólal a Kepes 7 hasábjain Kern András, magánemberként vall Pulai Miklós, az ismert pénzügyi szakember. Az ötvenes évek emlékeit idézi Schifferné Szakasits Klára, Holtvágányon című önéletrajzi regénye, amelynek némileg rövidített változatát 13 héten át közli a magazin. Nagy érdeklődésre tarthat számot a Képes 7 és a Lóverseny Vállalat Mundial '86 című hármasbefutó játéka: a mexikói labdarúgó vb „dobogósaira" fogadhatnak a magazin olvasói, nagy összegű nyeremények reményében tésnapját munkával ünnepelte, Zsiguli Combiját a Csillag téri buszmegálló közelében intette le egy férfi. — Fölvettem. Tört magyarsággal rendelte, vigyem Miskolcra. Akkor néztem meg jobban. Kék blézer dzsekit, kék farmert, vászon bokacipőt, világos kék inget viselt, keki színű vállra akasztós vászonszatyor lógott a vállán. Hirtelen fölötlött bennem: csak nem ezt a férfit körözik? Kísértetiesen hasonlított a fantomképre és leírásra, amit a kapitányságtól kaptunk. Eszembe jutott Feri, öreg róka a szakmában. Hívtam cébén, meg is értette a virágnyelven mondottakat. Segítséget ígért. Ábrahám Ferenc: — Nem lehet elmondani, mit éreztem. Csak az járt a fejemben, segíteni, segíteni, de rögvest, mert a férfinél lőszer, fegyver van. Nyomban hívtam 3-4 tapasztalt kollégát, közben Papp kocsija után mentem egy darabon. Patkós József: — A Kék Csillag Étterem ellenőrzése után lassan haladtunk a Víztorony téren. Látjuk, hogy a Tempó 18-as mellénk ér, lassít, a sofőr tekeri le az ablakot. Ábrahám: — Ügy voltam vele, ha nem állnak meg, inkább nekik megyek, csak el ne szalasszam őket. Mucsi Tibor: — Megálltam én is. Két mondatot váltottunk és/ indultunk. Elénk engedtem a taxit. Papp: — Láttam egy darabig mögöttem Ábrahámot. Lassan bekanyarodtam a Szamos utcába; központunk elé. Mondtam a férfinek; üljön nyugodtan, rögtön szerzek kocsit, ami elviszi, mert én nem vállalhatok miskolci fuvart. A kocsiajtót nyitva hagytam, így a benti világosság miatt még kevesebbet lehetett látni a kinti félhomályból. A diszpécserlány csak csodálkozott, odabenn. Ábrahám: — Még két percig tarts ki, mondtam Jancsinak, itt vagyunk a rendőrökkel. Papp: — Nyugalmat színlelve visszaültem a férfi mellé. Pakolgattam, pénzt számoltam és persze élénken gesztikulálva kértem, rendezzük a számlát, jön a következő kocsi érte. Angyal Albert: — Orvos bal oldalt, én meg a férfi felőli oldalon az első ajtóknál megálltunk. Én kinyi» tottam, jó estét köszöntem, él gyorsan kikaptam a férfi öléből a táskát. Felszólítottam, szálljon ki! Oruos György: — Engedékenyen kilépett, a legkisebb ellenállást sem tanúsította. Átkutattam a ruházatát. Véres tőr, lőszer és százegynéhány forint került elő zsebeiből. Patkós: — A fegyvert a szatyorban megtaláltuk. Nem volt csőre töltve. Egy turistatérképen bejelölt útvonal látszott, Szeged után Mórahalomnál tett valaki jelzést. Előkerültek még arany ékszerek és nagycimlotü bankjegyek. * A hat bátor férfi helytállásáért tegnap, pénteken mondott köszönetet Horváth Sándor ezredes, főkapitányhelvettes. Mag Edit