Délmagyarország, 1986. április (76. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-10 / 84. szám
JpïCNr^ F "Y » VL rs «is % VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DEIMAGYARORSZAG 76. évfolyam, 84. szám 1986. április 10., csütörtök A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 1.80 forint Esők után, napsütésben Az utóbbi napok kedvező időjárása bizakodással tölti el a szántó-vető embert. Igaz, a felázott, kötött talajokon nehezen várták már a rajtot, a sürgető tavaszi munkák megkezdését, de végre elérkezett ennek is az ideje. Nyújtott és hét végi műszakokban járják a határt a mezőgazdasági gépek, s kevés mar az olyan mélyebb fekvésű terület, ahol a nagyobb traktorok elsülyl.vednének. A gyümölcsösökben, szőlőkben élettel telítődtek a rügyek, s a virágoktól, zsenge levelek zöldjétől pompázik a táj. A homoki területeken az átlagnál előbb járnak a tavaszi tennivalókkal. Mr gyénkben összességében, li.i végszóra is, de földbe )%••rült már a korai vetésű növények zöme. A cukorrépa, a borsó és a tavaszi árpa a felmelegedett talajban hamar életre kelhet. A zabból is már csak kisebb területek hiányoznak, pár nap múlva végeznek a vetőgépek. A napraforgótáblákon talajmunkák végeztével néhol már nekiláttak a vetésnek. A lucernatelepilés és a burgonyaültetés a félidőnél tart, a magról vetett paprika remélhetően be tudja még hozni a késést. A máskor március végén szokásos munkára még várni kellett, mert az alapgyomirtózás után 8-10 nap a várakozási idő. A hét végére ezer hektáron a talajba kerül ez a melegigényes mag is. A silókukorica és a szemes kukorica még várhat, a talaj-előkészítésnél tartanak a gazdaságaink. A szőlő és a gyümölcsösök háromnegyed részét már megmetszetlék, ami még hátravan, az a kisebb ültetvényterülettel rendelkező nagyüzemekben számottevő. Itt az optimális időt nyugodtan kivárhatták, csakúgy, mint a kiskertek gazdái. A lemosó permetezésekkel időben végeztek. A gabona jól telelt, a feitrágyázás jótékonyan befolyásolhatja az idei hozamokat, a gyom irtózást a területek egyötödén elvégezték. A Szegedi József Attila Tsz-ben 100 hektáron vetettek vetőmagnak való lóbabot. Emellett kisebb parcellákon bemutatás és kísérlet céljából hét új fajtával próbálkoznak. Az idén sikerült magasabb olajtartalmú napraforgómagot beszerezni, így a minőség szerinti átvétel magasabb átvételi árait akarják megcélozni. A 300 hektáros terület duplája a tavalyinak, a vetés az elkövetkező napok feladata. A vetőmagtermesztéssel kisebb területeken is számottevő termelési értékkel számolhatnak, így hibridkukorica-szaporítóanyagot is termesztenek 130 hektáron. A íüszerpaprika-terület a tavalyival megegyezik, egy részét magról vetik, míg a kisebb hányadot palántúzzák. A pritaminpaprika tavaly jól sikerült, így az idén a közösben és a háztájiban is többet termesztenek. Az Ásotthalmi Felszabadulás Tsz-ben a részes művelésű, 10 hektáros spárgásban most töltik fel a sorokat, hogy mire a zsenge hajtások kibújnának, a napfény ne tegyen kárt bennük. A fóliásban egy hete vetették el a paradicsommagot, a szép palántára nagy szükség lesz, mivel errefelé a paradicsom igencsak elterjedt és jövedelmező növény. A gépek zöme a háztájiban dolgozik, szántanak, tárcsáznak, hogy kész legyenek, mire vetni kell a kukoricát. A részesszőlő» művelök a metszés vége fele járnak. A költségekre érzékeny, gyenge területen gazdálkodó szövetkezetben gondot okoz, hogy a napraforgónál alkalmazható Olitref gyomirtót a peremartoni termeléskiesés miatt nem tudták beszerezni. Helyette kaptak ugyan más szert, de annak az ára a korábbinak a dupláját is meghaladja. Ha az. időjárás is úgy akarja. egy jó termés azért még segíthet a jövedelmezőségen. T. Sz. I. A jó gabonahozamokban nemcsak a termelők bíznak, hanem a gabonaforgalmi vállalat is. Az idén huzat már Kibővített tárolótérrel várják. Képünkön: a szegedi nagy betonsiló mellett gomba mód kinövő új fémsilók láthatók. A hat, egyenként ezertonnás, könnyűszerkezetes építmény alapját a Délép betonozta, a felépítményen most dolgoznak az Orosházi Szakszerelő Vállalat emberei. Egy már teljesen kész, a további öt is elkészül augusztusra, az aralás idejcre Chilei vezető látogatása hazánkban Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására április 7—!). között látogatást tett Budapesten Hernan del Canto, a Chilei Szocialista Párt Politikai Bizottságának tagja. A chilei politikus, akivel Györké József, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője folytatott megbeszélést, látogatást tett a Hazafias Népfront Országos Tanácsánál is. Hernan del Canto tájékoztatást adott a chilei népnek a diktatúra megdöntéseért vívott harcáról, a chilei haladó erők törekvéseiről. (MTI) Magyar autóbuszok sikerei külföldön Az Ikarus mátyásföldi és székesfehérvári gyárában az. év elejétől március végéig több mint 3200 jármű gördült le a futószalagokról, s ezzel a vállalat teljesítette negyedéves tervprogramját. Hazai partnereiknek, a BKV-nak és a Volánnak 144 autóbuszt szállítottak. A főváros tömegközlekedését javító buszokra újfajta sebességváltókat is szereltek. A járműgyár január óla több mint 2500 autóbuszt adott át szocialista megrendelőinek, elsősorban a szovjet, NDK-beli, lengyel és a bolgár közlekedési vállalatoknak, amelyek az Ikarus hagyományosan legnagyobb vásárlói. A Kubában és Irakban létesített összeszerelő üzemekbe folytatták a buszegységek szállítását. Felfutóban levő, Ígéretes piacuk Kína, ahová az év végéig 500-000 buszt szállítanak, jórészt az 1K— 256 távoLsági típusból. Az első 100 jármű már úton van a távoli ország felé. Az Ikarus az elmúlt hónapokban néhány speciális autóbuszt is kifejlesztett. Ezeket a második negyedévben szerelik össze, s adják át ghanai és malaysiai megrendelőknek. A vállalat új, 300-as távoLságiautóbuszcsaládja iránt is élénk a külföldiek érdeklődése. A kocsikat még nem készítik sorozatban; egy svéd cég megrendelésére az idén húsza« adnak át, mégpedig luxuskivitelben. Munka a település érdekében A HNF OT településpolitikai bizottságának ülése A településfejlesztési társadalmi munka irányelveinek továbbfejlesztéséről tanácskozott szerdán a Hazafias Népfront Országos Tanácsa településfejlesztési bizottsága. Legutóbb 1982-ben szabályozták a települések fejlesztéséért végzett munka irányelveit, de napjainkra az élet túlhaladta az előírásokat: megváltoztak a gazdasági körülmények, a különböző szak-, segéd- és gépi munkák árai, a tervezői, kivitelezési díjak, s bevezették a településfejMegszépülnek a vasútállomások Felújítják a makói indóházat is A vasút már készül az idegenforgalmi főszezonra, a nagy nyári vendégjárásra: szerte az országban megkezdték a vasútállomások szépítését, csinosítását, a vasúton érkező hazai és külföldi vendégek illő fogadására. A szépítésben nem kis szerepet vállal a MÁV kertészete, hiszen a magyar vasútállomások többsége hagyományosan virágdíszbe öltözik kora tavasztól késő őszig. A kertészek még az ősszel elültették a fák, bokrok legnagyobb részét, hófogó erdősávokat, sövénykerítéseket, díszcserjéket telepitettek. Most a meglevő fák, cserjék metszését, a gyepfelületek tisztogatását, a sövények nyírását végzik, s előkészítik a virágágyakat az ültetésre. Az üvegházakban és a termesztöágyakban — összesen 27 ezer 500 négyzetméteren — már nevelik a virágpalántákat. A virágok kiültetésé május közepe táján kezdődhet meg a háromezer vasúti szolgálati helyen. Egymillió árvácskát. 270 ezer paprikavirágot, 230 ezer petúniát, 160 ezer bársonyvirágot, ugyanennyi begóniát, s jó néhány másféle színes virágot ültetnek majd a vasúti kertekbe. A legnagyobb gonddal az idegenforgalmi központokban levő állomások — első sorban a Balaton, a Velencei-tó, a Dunakanyar környékén levők — kertjeit ápolják, de megkülönböztetett módon díszítik egy-egy nagyobb nemzetközi kulturális, vagy turisztikai rendezvény színhelyének vasúti épületeit is. Így például a nyári szabadtéri játékok idején a szegedi, az augusztusi Forma- l-es futamra pedig a fóti állomást csinosítják, szépítik, kívül-belül az alkalomnak megfelelő módon. Az épületeken is elvégzik a szezon kezdetéig a legfontosabb munkákat: festenek, mázolnak, kicserélik a törött ablaküvegeket, kijavítják a kisebb-nagyobb hibákat. Emellett természetesen folytatódnak a nagyobb felújítási munkák is, így a miskolci Tiszai pályaudvaron, Kiskunfélegyházán, Makón, Füzesabonyban és Kőszegen. Lehetőség szerint régi formájukban állítják helyre a műemlék jellegű vasúti építményeket, s megpróbál j ák v issza idézni a magyar vasútállomások jellegzetes hangulatát. (MTI) Gázátadó - Dorozsmán Kiskundorozsma gázellátásai egy átadóállomás biztosítja. Az óránként 1500 köbméter teljesitmenyű berendezés a megnövekedett fogyasztás miatt már nehézkesen, kisebb-nagyobb üzemzavarokkal ludja ellátni a peremkerületet földgázzal. Tudni kell, hogy az Ullés— Röszke közötti távvezetékre épített állomástól kapja Szatymaz is az energiát. Dnrnzsmának 3 ezer, Szatymaznak pedig 1200 köbméter a gázigénye óránként, s ennek biztonságos kielégíté se miatt új, 5 ezer köbméter kapacitású gázátadó építését kezdik meg. A kivitelezés alatt is folyamatos lesz a szolgáltatás, ugyanis a jelenlegi berendezést csak az új elkészülte után bontják le. Az építési költségeket Dorozsma lakói által megszavazott településfejlesztési hozzájárulásból, tanácsi fejlesztési alapból és Szatymaz anyagi támogatásából fedezik Az építést idén augusztusban kezdik, és 1987. decemberében fejezik be leszlési hozzájárulást is. A bizottság ülésén most vitára bocsátották az új elképzeléseket. Az értekezleten — amelyen 18 megye képviselői is részt vettek — elmondták jiéldául, hogy szerencsésebb lenne inkább a vállalatokra és a szocialista brigádokra bízni azt, hogy hányszor szerveznek közösségi célokra kommunista műszakokat; ezek számát az eddigi irányelvek ugyanis évi kettő-háromban jelölték meg. Számos vita és véleménykülönbség forrása az egy főre eső munka kiszámítása is. Az új javaslat eredetileg abból indult ki, hogy az aktív keresőképes lakosság számához viszonyítsanak, ám ezt többen is elutasították, mondván; helyesebb ha a Központi Statisztikai Hivatal népességnyilvántartási adatait veszik alapul. Javasolták azt is, hogy kezeljék külön a fizikai munkai, illetve a különböző pénzben i hozzájárulásokat. A legtöbb vita akörül bontakozott ki. hogy milyen összeggel számolják a segéd-, a szak- és a gépi munkák díját, amelyek végül is döntően meghatározzák az elvégzett munka értékét. Több elképzelés is elhangzott ezzel összefüggésben, végül a bizottság úgy foglalt állást, hogy a segédmunkáért számításba vett óradíj 60, a szakmunkáé pedig 90 forint legyen. A megyeszékhelyeknél figyelembe kellene venni azt is, hogy a városok önmagukhoz képest mennyit fejlődtek az előző időszakhoz képest: a lehetőségek ugyanis korántsem azonosak — hangzott el a vilaban. Épül az újszegedi SZOT-gyógyszálló Schmldt Andrea Mvétele A budapesti Lakóterv tervei alapján, fővállalkozásban építik a Délép szakemberei a 300 ágyas gyógyszállót. A szálló területen két medence kap helyet, s a helyszínen orvosi ellátás is működik, a tervek szerint 1987 júliusában kerül átadásra