Délmagyarország, 1986. április (76. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-08 / 82. szám

Péntek, 1986. április 4. 5 r Opusztaszeren — augusztus 20-án... Tegnap, hétfőn délelőtt Szabó G. László megyei tanácselnök-helyettes elnökletével ülést tartott az augusztus 20-i ópusztaszeri ünnepség előkészítő bizottsága. A tavalyi ünnepség értékelése után — a jó szervezést emelve ki — ismertették az idei ünnepség programtervét. A szórakozási lehetőségek tartalmasabbá tétele mellett bővítik a parkolási és közlekedési lehetőségeket, és nagyobb területet engednek át az ünneplő közönségnek. Az idén is két színpadon lesz műsor. Színvonalasabbá szeretnék tenni a vendéglátást és az árusítást is. Valószínű, hogy külön alkalmi újságot is megjelentetnek, amelyben többek között szerepel a részletes program és az ópusztaszeri emlékpark térképe. A bizottság tagjai elmondták javaslataikat és megállapodtak abban, hogy május 5-ig elkészítik a végleges programot. Ezzel elősegíthetik az ünnepség jó propagandáját, hogy minél több ember érdeklődését felkelthessék. Éneklési verseny Országos népdaléneklési és szolfézsverseny kezdődött! hétfőn a Debreceni Zeneművészeti Szakközépiskolában. A zenei tagozatos általános iskolák és zeneművészeti szakközépiskolák növendékei számára rendezett háromnapos versenyen csaknem száz általános iskolai és hatvan szakközépiskolai tanuló vesz részt, azok, akik az iskolai válogatókon a legjobbaknak bizonyultak. A Kodály Zoltán emlékére rendezett verseny eredményhirdetésére szerdán kerül sor a debreceni zenei szakközépiskola Kodály-termében. Illúziók nélkül Van egy vers, erdészek és természetvédők szoktak hivatkozni rá: Az erdő panasza. Van egy könyvünk is, fölkiáltásszámba megy: Az őrség panasza. És most itt van egy vadonatúj folyóirat is, a falu panasza van benne, a címe csak ennyi: A falu. Magától adódik a kérdés: lesz-e ebből valaha az ország panasza? Észreveszi-e ez a tenyérnyi kis haza, hogy lakóinak a többsége falun élt, de elvándorolni készül? Észrevette, régóta ki is mondja. Azért lett éppen ez a folyóirat is, hogy hangosabban segítsen mondani. A Hazafias Népfront, a környezet- és természetvédelmi hivatal és a MÉM információs központja gondozza, és negyedévenként jelenik meg. Annyira űj még, eddig csupán két száma látott napvilágot Az első szám elején Pozsgay Imre két évvel ezelőtt publikált vitához szól hozzá. Gondolatai továbbgondolásra késztetik az olvasót. Létezik egy gyermeteg, álomkergető nézet a faluról, ahol minden szép és minden jó, ahol élni a megtestesült öröm. Aki kicsit is belelát a mai évek falujába, ezt a véleményt még meg se kontrázza, annyira fölöslegesnek ítéli. Lehet az ellenkezője is, amely azt mondja, a falu elnyeli az embert. Aki ott marad, azt lehúzza a sár, elsivárosodik testestől-lelkestől. Evvel már érdemes vitatkoznunk, mert közel van hozzá a másik nézet: boldogítani csak a város tud. Minél nagyobb, annál jobban. Legjobban nyilván a főváros. Innen nézve a falu a legvidékibb vidék. Kell lennie egy harmadiknak is, amely végre kimondja, hogy falvaink természetes képződmények, szükségünk van rájuk, teljes funkciójukban. Nemcsak azért, mert kaprozott anyacsavarfőzeléket nem ehetünk, teFolyóirat a falu pártján hát termelnünk kell valahol a kosztunkat és az exportunkat, hanem azért is, mert a falu levegője, atmoszférája, csöndje és nyugalma is kell a ma emberének. Addig még csak el-eljutunk, hogy valahol termelnünk kell, de oda már nehezen, hogy az ott élö embernek is akkora jussa van korunk áldásaihoz, mint a fővárosinak. Ha észre is vettük, elég későn. Kialakultak a főfaluk és az alfalvak. Az utóbbiból elment a tanács, elment az iskola, elment az orvos — ha volt —, elment a pedagógus, összébb zsugorodott a bolt. Terveink is voltak már a kicsike községek megszüntetésére — és csak későn vettük észre, hogy valóban meg tudnak szűnni. Jó pár éve már a falvak népességmegtartó erejének a megőrzéséről beszélünk. Néha többet szóban, mint tettekben. Pozsgay a lakosságmegtartó szerep emlegetését se szereti, mert ez a kifejezés eszközként akarja fölhasználni a falut csupán, ahelyett, hogy a közösségi formák újjáépítését tűzné ki célul, ö mondja ki azt is, hogy minden eddiginél nagyobb beleszólási, döntési és cselekvési lehetőséget kell teremteni a falvakban, de ezt minden illúzió nélkül. Említi azt a tényt is, hogy a városlakó előbb-utóbb önmagát is magasabb rendűnek képzeli. Emlékeztet rá, hogy a világ fejlettebb részein már megindult a visszaáramlás a kisvárosokba és a falvakba. Jó lenne legalább ennyire foglalkoznunk Enyedi György tanulmányával — A magyar településhálózat átalakulása címmel hangzott el az Akadémia egyik közgyűlésének megnyitó ülésén —, Kenéz Győzőnének a falu idegenforgalmáról szóló írásával, hiszen utal olyan sajnálatos dolgokra is, hogy ihatatlan a vize egész sor falunknak, Köszegfalvi György falurendezési és faluépítési gondolataival, Korompay Katalin fölvetéseivel, amelyek a falusi házak nyaralóvá történő átépítését emlegetik. A kistermelés és a nagyüzemi gazdálkodás gondjait, lehetőségeit fölsorakoztató, a kereskedelmi ellátást is vizsgáló dolgozatokkal is. A második szám legalább enynyire izgalmas kérdéseket vet föl, nem soroljuk elő őket, inkább csak fölhívjuk rájuk a figyelmet. Hadd emeljük ki csupán a szegedi televíziónak az építészek felelősségéről készült adását, amelyben Pavlovits Miklós beszélgetett Borvendég Bélával, Borbély Lajossal. Palánkai Tiborral és Vágvölgyi Andrással. Azt hiszem, jogos igyekezet átemelni az egyébként elszálló gondolatokat az írott sajtóba is. Kinek készül a folyóirat? S. Hegedűs László beköszöntőjében a falvak politikai, állami, társadalmi vezetőinek ajánlja. mindazoknak, akik felelősséggel érdeklődnek a köz ügyei iránt. Ha tartani tudná eddigi színvonalát a lap, bátran ajánlanám mipden értelmes falusinak is, és annak is, aki valami miatt elszármazott falujából. (Terjeszti az Agroinform, Budapest, Attila út 9,3., 1012.) Horváth Dezső Szakmunkástanulók a poharazgatásról A tollforgató ember szinte röstell már írni az alkoholizmusról, a mértéktelen italozás testet-lelket-erkölcsöt romboló hatásáról. Röstell, mert ha körülnéz a világJ ban, eddigi békés utcák nyugalmát földúló, újonnarj nyílt kocsmákat, bennük' gátlástalanul randalírozó fiatalokat Iát, a téglarakások között építőmunkásokat, akiknek orcája korántsem a munka hevétől, hanem a sörtől, bortól, pálinkától oly bíborló, vagy a sarki üzletből hozott sósborszesztói. Az alkoholizmus elleni küzdelem tollal fölfegyverzett harcosa ilyenkor ügy) érzi, munkája falra hányt! borsó, pusztába kiáltott szó, írott malaszt, s már-már föladja . .. S akkor jön egv aDró reménysugár valamelyik* intézményes „harcos társtól", együtt hátha visszük valamire Hátha a „sok beszéd", a valóságföltáró vizsgálatok hatására a langyos intézkedéseket végre drasztikusabbak is követik. Nevezetesen: a haszon bűvöletétől elvakult, fiatalkorúakat is kiszolgáló vendéglőst, kocsmárost ne csak mellényzsebből is kifizethető összegekkel büntetgessük. ifjúság elleni vétségéért miért ne fizethet-l ne akár működési engedélyével. m Mindezt előrebocsátva beszéljünk hát ismét és egyre többet önpusztításba is sodró ivási szokásainkról. A „harcostárs" ezúttal a Köjál egészségnevelési osztálya. Györgyné, Kovács Erzsébet és Csajtai Miklós fölmérést végeztek tavaly a szakmunkásképző intézetek tanulói körében. Egyebek között arra voltak kíváncsiak, hogy milyen szinten vannak, a diákok egészségügyi ismeretei, mit tudnak az alkoholfogyasztás hatásáról, következményeiről, mi motiválja őket, amikor először a pohár után nyúlnak. A cél természetesen az, hogy a tapasz« talatok birtokában kidolgozzák a módját, miként lehetne visszaszorítani a fiatalok italozását, hogyan lehetne megakadályozni, hogy -felnőttkorba lépve az alkohol rabjai legyenek. A 600-as számú szakmun-» káskásképzőben és a szentesi mezőgazdasági szakközép- és szakmunkásképzőben kiosztott 700 kérdőív közül csaknem 600 érkezett vissza —• kitöltve — a „feladókhoz". A diákok kilencvenkét szá-? zaléka volt fiú, zömmel 14—15 éves korúak, azaz első osztályosok! Szüleik — főként az édesapák — túlnyomórészt szakmunkások. Megdöbbentő, hogy a gyerekek egyötöde nem tudott felelni arra, mi szüleinek iskolai végzettsége. (Miféle egymás iránti érdektelenség uralkodhat egyes családokon belül!) Hogy mit tudnak a fiatalok a rendszeres italozás következményeiről? Mindössze két százalékuk van tisztában azzal, hogy testi, lelki és szociális bajok együttesen lépnek föl a tartós, mértéktelen alkoholfogyasztás hatására. Alig akadt közöttük, aki hallott már a függőség kialakulásának lehetőségéről. Ügy érezzük, sokat, szinte túl sokat beszélünk erről a témáról, mégis volt 19 diák, aki egyáltalán nem ismeri az italozás káros hatásait. A megkérdezettek háromnegyede tudta, hogy az alkoholizmus betegség, azt azonban lényegesen kevesebben voltak képesek kifejteni, hogy mi is az a „szociális ivási mód". (Az orvostudomány által is elfogadott mennyiségű. alkalmanként, kulturált körülmények között fogyasztható alkohol.) A tanulók fele tudott arról, hogy az állam korlátozó intézkedéseket hozott a mértéktelen italozás ellen. de hogy melyek ezek, arról már nem sok sejtelmünk volt. Akadt ugyan, aki fölsorolt többet is. de zömmel egyről volt tudomásuk a tájékozottabbaknak is. Elsó hallásra úgy tűnt, hogy túl fiatal ez a vizsgált korcsoport, teljesebb, használhatóbb képet kapott volna az egészségnevelési osztály, ha 15—16 éves fiataJ lókat kérdez meg. Sajnos, be kell látnom, a szakembereknek volt igazuk: csírájában kell elfojtani a helytelen szokásokat, mielőtt megrögzöttekké válnának. Éíj) fájdalom, de ezek a gyerekek már ebben a korban elindultak a rossz úton: 40 százalékukról ugyanis kiderült, hogy néha már fogyasztanak alkoholt, 10 százalékuk pedig többé-kevésbé rendszeresen. Valaki bevallotta, hogy már 7-8 évesen kezdett alkoholt inni, a többség 12-14 éves korában. A szülők — szerencsére — általában nem kínálják, szesszel gyerekeiket. Kilencven százalékuk ünnepi alkalommal hajtotta föl az első pohárral, néhányan kíváncsiságukat elégítették ki, többnyire a baráti kör késztető hatására. Volt, akit az motivált, hogy társadalmilag elfogadott szokás az ivás, miért ne próbálhatná ki ö is. Filmgyártási hírek Három új alkotás forgatása kezdődött tegnap, hétfőn a Mafilm műtermeiben. Hozzáláttak Bacsó Péter „Banánhéjkeringő" címú produkciójának felvételeihez a Hunnia Stúdióban. A mai környezetben játszódó, groteszk hangvételi alkotás Operatőre Andor Tamás. Böszörményi Géza „Laura" címmel kezdi második filmjének forgatását az Objektív Stúdióban. Az írórendező, az ugyancsak napjainkban játszódó történet főhőse, egy fiatal nőnek,az életén keresztül mutulja be egy társadalmi réteg mindennapját. Mikszáth Kálmán „Akli Miklós" című regénye nyomán forgat filmet Révész György a Budapest Stúdióban. A Széchényi Ferenc operatőr filmezte alkotásban százhét szereplő működik közre. A Budapest Stúdióban folytatódnak Dömölky Já. nos „Hajnali háztetők" címú produkciójának felvételei. A Hunnia műtermeiben készül Gárdos Péter „Szamárköhögés" címú filmje. A Máthé Tibor operatőr közreműködésével forgatott mű két gyermek szemével tükröz vissza történelmi eseményeket. A főszereplők: Törőcsik Mari, Hernádi Judit, Garas Dezső, Fehér Anna A népi írók fotográfusa „Fotó Bérezi" címmel a szegedi tévéstúdió portréfilmet készített a népi írók fotográfusáról. Bérezi László, aki ma Baján él, nem ismeretlen a szegediek előtt, hisz a múlt év tavaszán rendezett a tanárképző főiskola fotókiállítást, amely az 1943-as szárszói tanácskozást, s a népi írókat idézte meg az utókornak. A szegedi stúdió portréfilmje — szerkesztő Mucsányi János, operatőr Virág Pál, rendező Tóth-Szöllös András, riporter Rapcsányi László — érdekes és értékes részletekkel egészítette ki a népi írókról, a népi mozgalomról alkotott ismereteket. Természetesen a szemtanú krónikás életútjával is megismerkedhet a néző: holnap, szerdán, 6 óra 25-től a tévé kettes csator náján A képen Bércziék és Rapcsányi László 0 Úgy túr.ik, ebben a korban már megtették a gyerekek az első lépéseket afelé, hogy hozzászoktassák magukat az efféle, fölnöttekre jellemző normákhoz, de még nem lépték át a „veszélyes zónát". Korukhoz képest azonban meglepően tájékozottak a szeszes italok választékát illetően: meg tudják nevezni, hogy a bőséges kínálatból ők melyikei szeretik a legjobban. Legtöbben a bort isszák legszívesebben, valamivel kevesebben a sört, s több mint 25 százalékuk említette a tömény italokat; Szerencsére azonban — saját bevallásuk szerint — egyelőre mindegyikből igen keveset isznak egy alkalommal. Neveléssel, tájékoztatással ebben a korban még megelőzhető, hogy mértéktelen ivóvá váljék valaki. Ilyenkor kellene tudatosítani, a, gyerekek eszébe vésni: miből mennyit ihatnak fölnőtt-' ként, hogy azzal sem egyéni, sem társadalmi érdeket no sértsenek. Formálni lehet ilyenkor még az alkoholfogyasztásról kialakított véleményüket is örvendetes, hogy a többség — a család, a baráti kör nézeteit közvetítve — elítéli az italozást, akadt azonban tizennégy diák, aki környezetének teljes közömbösségéről számolt be, heten pedig idegenek, nem a hozzátartozók véleményével azonosultak. A kérdésre, melyik családtagja hol szokott rendszeresen inni. a fiatalok, egynegyede válaszolt, többnyire azt, hogy édesapja, odahaza. De jó néhányan arról is beszámoltak, hogy a munkahelyen is rendszeresen iszik a papa a kollégákkal. (Micsoda példa ez a hamarosan munkába álló ifjú előtt!) 0 Hogy miként lehetne viszszaszorítani a szeszesital-fogyasztást az ifjúság körében? ök maguk erről azt mondják, mindenekelőtt szigorú intézkedésekkel: semmilyen kereskedelmi vendéglátó egységben ne szolgáljanak, ki fiatalokat alkohollal, korlátozzak a szeszes ital gyár-» tását, árusítását, akár szüntessék is be. Mások célravezetőnek tartanák, ha jelentősen emelnék a szeszes italok árát, a tejet, az üdítőkét vH szont csökkentenék. SzükséfJ lenne a korlátozó intézkedések szigorú — büntetéseket alkalmazó — betartatására — vélték többen is, s volt, aki megemlítette a környezet példamutató hatásának hiáJ nyát. Fölmerült az is, hogy szakemberek segítsenek a fiatalok önfegyelmezési képességének kialakításában. A fölmérés tanulsága: a szakmát és a fölnőtt életet, egyelőre csak tanuló diákok, többsége még meglehetőserf józanul gondolkodik és józanul él. Később készített fölmérések, statisztikák azonban már arról vallanak hogy az idő haladtával egyre gyakrabban néznek a poháil fenekére a szakmunkástanulók. s még gyakrabban <-) szakmunkások. Ebben a sorban tehát még nem késő, hogy a család, a társadalom, a pedagógusok, az egészségi nevelők közbeavatkozzanak. A tiltás, a teljes absztinencia helyett a mértéktelen italozás testet-lelket veszélyeztető hatásával kelleni megismertetni a gyerekeket. S az általunk is javasolt szigorú intézkedések mellett ajánlatos lenne mind több alkoholmentes örömforrásfc teremteni számukra Chikán Ágnes