Délmagyarország, 1986. április (76. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-24 / 96. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 76. évfolyam, 96. szám 1986. április 24., csütörtök A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 1.80 forint Mi kell a versenyképes mezőgazdasághoz? Tanácskozás Szegeden Lázár Mihály felvételű Az Idd termés alapja az optimális idejű vetés. A talajhőmérséklet már a napraforgó vetését is lehetővé tette A mezőgazdasági szövetkezetek érdekképviseleti szerve, a Teszov évente kétszer hiv össze küldöttgyűlést. A tegnap, a Tisza Szálló nagytermében megtartott értekezleten a VI. ötéves terv célkitűzéseinek megvalósulását vetették össze a mostani tervciklus követelményeivel. Emellett az Idei évindítás tapasztalatait, tervezési sajátosságait is megtárgyalták. Molnár Lajos, a szövetség elnöke üdvözölte a megjelenteket, majd ismertette az 19115-ös év gazdálkodási eredményei és a munkaverseny értékelése alapján kitüntetetteket. A környező gazdaságok közül a Forráskúti Haladás Tsz és a Pusztaszeri Hétvezér Tsz Kiváló Szövetkezet címet ért el. Miniszteri Dicséretben a Szatymazi Finn—Magyar, Barátság, a Rúzsai Népszabadság, a Deszki Maros Tsz és a Bordányi Előre Szakszövetkezet részesült. Haskó Pál, a Teszöv titkára ismertette a megyenk mezőgazdaságára vonatkozó megállapításokat. Az utóbbi öt évet a gazdálkodás eredményességé szerint 3 szakaszra bonthatjuk. Az első két évben erőteljes fejlesztések mellett 6,5 százalékos termelésnövekedésre futotta. Szinte minden ágazatban sikereket könyvelhettek el. Az 1983-as aszály megtörte a dinamizmust. Az 1980-ashoz viszonyítva a szántóföldi növénytermesztés 14,6 százalékkal csökkent. Szerencsére erre az időre esett az állattenyésztés 16 százalékos felfutása. Az utolsó két esztendőben, ha kisebb mértékben is, az aszály tovább éreztette hatását. A szövetkezetek, alkalmazkodva a tartóssá vált kedvezőtlen időjárási adottságokhoz, csökkentették a vizigényes növények területét, ¡KV a veszteségek mérséklődtek. A kukorica jövedelmezősége romlott. így 8 ezer hektárral csökkent a vetésterület Ehelvett nőtt a kalászos gabonák és a napraforgó részaránya. összességében öt év ulutl a tervezettnél kisebb mértékben, 12,3 százalékkal növekedett megyénk mezőgazdasági termelése. Az ágazat aktívan járult hozzá a népgazdasági egyensúlyhoz, a befizetett adók meghaladták az állami támogatások ősszegét. Ennek árnyoldala, hogy szövetkezeteinknek kevesebb jutott a bővített újratermelés feltételeinek biztosítására, beruházásokra. A géppark elöregedett, a műszaki színvonal nem felel meg a kor követelményeinek. Míg az erősek állták a próbát, a gyengébbek lemaradtak. Így a nyereség és a termelés tartalékainak közel kétharmada 13 szövetkezetben koncentrálódott, míg az alsó harmadba tartozók súlyos létbizonytalansággal küzdenek. A VII. ötéves terv országosan a korábbi átlaghoz mérten 7-10 százalékos íejlőcfest határoz meg. A melioráció folytatódik, egyrészt az öntözésfejlesztéssel öszszekapcsoltan. A homoki térségben a vízhiányt tíz víztározó megépítésével enyhítik. Megyénkben a mezőgazdasági termeles 12-16 százalékos emelkedesére számítanak. Az idei évíndítás megalapozott reményekre jogosít. A gabonák 80 százaléka jó és közepes minősítést érdemel. A belvíz- és fagykárok nem számottevőek, de a szőlő- és gyümölcstermesztésben nem számíthatunk kiemelkedő hozamra. A hozzászólók egy-egy szakterület gondjait, eredményeit osztották meg a hallgatósággal ízelítőül egykét termelői észrevétel: a kukoricatermesztés az átvételi ár növelése nélkül nem tehető jövedelmezővé, a szőlőtermesztés vertikumát előbb-utóbb meg kell teremteni, az öntözés amúgy is magas költségeit felesleges még vízdíjakkal is emelni, a feldolgozókat és termeltetőket rá kellene bírni a közös kockázut vállalására, husssabb távon ható vagvoni érdekeltségre lenne szükség a rövid távú nyereségérdekeltség ellensúlyozására, az állattenyésztés anyagos oszközigényességét jobban kellene honorálni, A Skála paradjcsomakcióját itt sem hagyták szó nélkül. Sem a 400, sem a 100 forintos paradicsom nem tekinthető népélelmezési cikknek, de a hazai forgalmazói rendszer kuszaságának felmérésére nagyon alkalmas. A korai primőr rengeteg energiát felfal, s az üvegházak önköltsége négyzetméterenként 400 forint körüli. Az ennek megfelelő kilónkénti 30-60 forintos paradicsom-átlagár úgy jön kl, hogy a szezon elején 300, a legvégén esetleg 5 forint. Az import úgy ér valamit, ha a drága időszak összes termelését kiváltja, de arról a termelő előre tudjon, Különben a látszólagos olcsóság pazarlással ér fel. Perjést József, az MSZMP megyei bizottságának asztályvezetöje elmondta, hogy becsületes helytállással a gazdasági növekedés gyorsítására kell törekedni. Nem elég a hozam- és teljesítménynövelés, költségcsökkentés, teret kell adni az új módszereknek. A biotechnológiában adottságaink révén élenjárók lehetünk, s ezt a lehetőséget bűn elszalasztani. Lehoczki Mihály, a TOT főtitkárhelyettese az országos helyzettel vetetté össze megyénk mezőgazdaságának eredményeit. A feszültségpontokat a vezetés és az érdekképviseleti szervek egyaránt ér/ékelik, de a megoldások nem léphetik túl az anyagi lehetőségek határalt. Az mindenképp biztató, hogy a mezőgazdaság létező piacokra termel. Az értékesítési biztonság, ha kellő érdekeltseggel párosul, lendületet adhat a munkának. A tanácskozás végén Parónai János, az Algyői Rákóczi Tsz nyugdíjba vonuló elnöke Csongrád Megye Mezőgazdasági Szövetkezeti Mozgalmáért emlékplakettet kapott. A szövetség által meghirdetett termelési versenyek győzteseinek közel kétszázezer forint jutalmat osztottak kl, az oklevelek és ajándéktárgyak mellett. Térségünkből az első három helyen végzők: A szocialista brigádverseny adminlsztratlv területen dolgozók kategóriájában a Bordányi Előre Szakszövetkezet Dobó Katica brigádja második lett. A gabonatermesztési verseny első kategóriájában az első helyet a Sándorfalvi Magyar —Lengyel Burátság Tsz, míg a második csoportéban a Mórahalmi Homokkultúra Szakszövetkezet nverte el A minőségi tejtermelési verseny első kategóriájának második helyezettje a Röszkei Kossuth Tsz. a harmadik csoport harmadik helyezettje a Szatymazi Homokgyöngye Termelőszövetkezet. Amerikai üzletemberek hazánkban Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese fogadta Edmund G. Brown volt kaliforniai kormányzót és a vezetésével Magyarországon tárgyaló amerikai üzletemberek egy csoportját. Az üzletemberek hazánk idegenforgalmának helyzetét tanulmányozták, és a kétoldalú szállodaipari együttműködés további bővítésének lehetőségeiről tárgyalásokat folytattak az Országos Idegenforgalmi Hivatal, a Danubius Szálloda- és Gyógyüdülő Vállalat, valamint a magyar pénzügyi szervek képviselőivel. Németh Károly fogadta Mirostav Novakot Németh Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárhelyettese szerdán u Központi Bizottság székházában fogadta Míroslav Novakot, a Csehszlovák Népi Milícia törzsparancsnokát, aki a munkásőrség országos parancsnokának meghívására tartózkodik hazánkban. A környezetvédelemért A TIT Környezetvédelmi Ismeretterjesztési Tanácsa szerdán országos ülést rendezett Budapesten a társulat székházában. Vitaindító előadást Rakonczay Zoltán, az OKTH elnökhelyettese tartott A környezetvédelem stratégiája Magyarországon címmel. A csaknem 50 tagú tanács tájékoztatót hallgatott meg az UNESCO mellett, működő Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) magyar nevelést bizottságának tevékenységéről, valamint a megyei TIT-szervezelek és az OKTH oktatóközpont-hálózata közli együttműködés lehetőségeiről. Az ülésen értékelték a megyék TIT-szervezctei környezetés természetvédelmi ismeretterjesztő tevékenységét, s ismertették a 30. soproni nemzetközi környezet védelmi nyári egyelem programját. (MTI) Tovább bővül a kocsipark A Hungarocamíon terveiről A Hungnrocamion vezetői szerdán találkoztak legfontosabb magyar partnereikkel, csaknem 100 vállalat képviselőivel. Tájékoztatták őket a vállalat terveiről, üzletpolitikai elképzeléseiről, és arról, hogyan igyekeznek javítani szolgáltatásaikat. Torma Imre vezérigazgató elmondta, a nehezebb feltételek ellenére a vállalat célja, hogy jelentősen növelje teljesítményeit, és javítsa szolgáltatásainak színvonalát. Ehhez kedvező lehetőséget nyújt uz, hogy a Hungarocamíon — külső források segítségével — bővítheti, illetve korszerűsítheti járműparkját. A tervek szerint az Schmidt Andrea felvétele MESTEREMBEREK BÖRZENAPJA. Szerszámok, gépalkatrészek, bútorkiegészltö lakberendezések, faipari eszkőzök, háztartási tömegcikkek, különböző típusú evezők, és még sok egyéb, vas- es fémipari termek látható azon a kiállításon. amelyet a Kiosz es a Kisosz megyei vezetősége közösen rendezett tegnap a Kiosz-szekházbun, A csaknem 30 mesterember: a lakatos, az esztergályos, a kovács, a koszorús, a géplakatos, valamint a Kisipari Termeltető Vállalat olyan hiánycikkeket kínál főként a kiskereskedőknek, amelyek joggal váltják ki a vásárlók érdeklődését. A Kiosz tervezi, hogy különböző szövetkezetek, vállalatok bevonásával is szervez majd börzenapot, hogy minél több, vevők által hiányolt termék kisszériás sorozatgyártásában nyújtsanak segítséget. A bemutatót a mai napon még megtekinthetik az érdeklődők idén a tavalyi 4,5-ről 5 milliárd forintra növelik a fuvardij-bevételeiket, a devizahozam meghaladja n 90 millió dollárt. A vállalat célja az is, hogy pontosabbá, szervezettebbé tegye fuvarozásait. Sztojanoeics Jván, a vállalat fejlesztési főosztályvezetője részletesen szólt a közel 1 j árm ü beszerzések röl. Elmondta, hogy ez év közepén már munkába állnak az első új kamionok. Az év végéig összesen 240-280 járművet vásárol a vállalat. Ezzel alig bővül a kamionpark nagysága — ugyanis az új jármüvek többsége pótlásra szolgál —, de számottevően módosul, korszerűsödik az összetétel, ami lehetővé teszi, hogy az eddiginél jóval rugalmasabban alkalmazkodhasson a vállalat a megrendelők igényeihez. Ünnepség A Skála-Coop dolgozói szerdán a Budapest Kongresszusi Központban ünnepséget tartottak abboj az alkalomból, hogy a vállalat elnyerte a Minisztertanács Vörös Zászlóját. A kitüntetést Németh Károly, az MSZMP főtitkárhelyettese adta át Dernján Sándor ; vezérigazgatónak. Ezután kitüntetéseket adtak át a dolgozóknak. Kilen-« cen kaptak Kiváló Dolgozó, 23-an Kiváló Szövetkezet« Munkáért kitüntetést. Hat-i vanhatan a közeli napokban vehetik át a Vállalati Kiváló Dolgozó kitüntetést. (MTI) Magyar—jugoszláv vasúti megbeszélés Mészáros András, a MAV, és Hodak Stanko, a jugoszláv vasutak vezérigazgatóhelyettesei vezetésével tegnap. szerdán Szegeden, a MAV Igazgatóság épületében magyar—jugoszláv vasúti tanácskozásra került sor Ezen a két vasút együttműködésének továbbfejlesztéséről, különös figyelemmel a vusúti teherkocsik gazdaságosabb felhasználásáról folytattak megbeszélést. Éljen a Magyar Szocialista Munkáspárt! (Az MSZMP KB május 1-jci jelszavaiból)