Délmagyarország, 1986. április (76. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-22 / 94. szám

Kedd, 1986. április 22. 5 Tanúvallomás egy pörben Amikor pár éve a Kortárs közölni kezdte Vas István önéletírását, s ebben a szerző Németh László Kisebbségben című, roppant nevezetes tanulmányát is boncolni kezdte, Csoóri Sándor úgy kommentálta az eseményt Első közelítés Németh Lászlóhoz című gyönyörű esszéjében, hogy „jogosan hihettem, hogy a húszas években kirobbant Adypörhöz hasonlóan elkezdődik egy heves Németh Lászlópor is." Akkor Csoórinak csalódnia kellett, ám most, alig néhány év elteltével, íme itt a pör, könyvekben, az Élet és Irodalomban, de másutt is — a magyar szellem e szinte mesebeli óriása újra reflektorfényben (és össztűzben) áll, születésének 85. évfordulója alkalmából (vagy inkább ürügyén). Németh Lászlóval nagy élete folyamán sok embernek akadhatott dolga, ám az írók, kritikusok, irodalomtörténészek, pedagógusok, államférfiak és tudósok között — ki gondol a rendezőkre? Pedig az ő tapasztalataikra általában sokkal jobban kéne figyelni. Mert van ám nekik, szép számmal. Tehát bőven lehet mit mesélniük is. Ha pör van, pláne. Bozó László megtette. Az Egy rendező naplójából című műsorban, vasárnap este, a Kossuth-adón összeállított egy dokumentumműsort, amely alighanem az utóbbi évek legizgalmasabb és legmegrázóbb tanúvallomásai közé tartozik. Időpont: 1954. Bozó László dramaturg a rádiónál, fiatal és ambiciózus szakember, azok közé, az akkoriban szinte héroszi bátorságú férfiak közé tartozván, akik — ahogyan Németh Lászlóhoz intézett levelében írta — öszszefoglak, hogy leróják hálájukat (tegyük ho7.*.á: talán ösztönösen a szégyenkező nemzet nevében is?) annak az embernek, aki mégiscsak fölnevelt egy generációt. És aki, jól tudjuk, a Rákosi-időben „kegyesen" fordításra ítéltetve senyvedett, betegen és elhagyatottan, halott írónak tartva. Bozó László kitalálta akkoriban, hogy a rádió sugározza Németh Petőfi Mezöberényben című friss egyfelvonásosát. A dokumentumműsor látszólag az adás megszületéséről és utóéletéről szól, valójában fantasztikus tanúságtétel Németh László levélváltásai a fiatal rádióssal, a korabeli mű.sor részletei, Illyés kiállása, a kritikák — „az ötvenes évek bevilágítatlan zugaiba pillanthatunk, nyomon kisérve a már említett egyfelvonásos keletkezésének, rádiós karrierjének és fogadtatásának krónikáját", olvashatjuk a rádióújság beharangozójában Mindaz, amire fény derült eme 55 perc alatt, mondhatnánk, voltakeppen tudott dolog. Nem igaz. A hegy csúcsa alatt nemcsak völgyek, meredélyek, l'ennsikok és szakadékok találhatók, hanem egyúttal a természet teljes foglalata is — gazdag, információkkal teli, beláthatatLanul érzelem- és gondolatindukáló vidék. Az ilyen dokumentumműsor hallatán az embernek eszébe juthat, hogy íme, itt ez a kései csodareneszánsz ember, ez a muszáj-herkulesi polihisztor — és körülötte a iilliputiak. És a krónikás. Aki harminckét év után tanúskodik és beszámol, s így nemcsak adalékokat szolgáltat a porhoz, de segít eldönteni is. Azután: Illyés megindító közreműködése, aki a felhívásra azonnal küldi az adáshoz írott bevezetőt, melyben külön köszönti a nagy fegyvertársat, s kéri a dramaturgot, hogy „az én munkámra vonatkozóan az ő utasítása szerint járjon el." Az ember üldözött farkasokat láthat maga előtt, ahogyan fogat összeszorító elszántsággal védik, nemcsak önmagukat — egymást is ... Az úgynevezett fogadtatásról kár is szót ejteni. Viszont a műsor végén részletek hangzottak el egy fegyelmi tárgyalás jegyzőkönyvéből. Eszerint a bemutatóval Bozó László „nem az elvárható gondossággal járt el", ezért egyévi fizetéscsökkentésre és a magyar irók műveivel való foglalkozástól „örök" eltiltásra ítéltetett. A néhai vádlottak — ha olyan szerencséjük volt, mint Bozónak, hogy ennyivel megúszták, és egyáltalán életben maradtak — idővel mind tanúvá válnak. És a sors morbid tragikomédiája: Rajkék sem töltötték ki a mellékbüntetésként rájuk rótt tízévi jogvesztést — s Bozó Lászlónak is enynyit jelentett a pökhendi magabiztosságú „örökre" Kemény kézszorítás neki: emlékezetesen örömteli, nagyon szép vasárnap estét ajándékozott. Domonkos László Hangulat Tanulmányokat írtak már a tévés műsorfolyam természetéről, hogy miként képes hatástalanítani egyik programot a másik. Magam sok mindent elhittem eddig is e tanulmányok megállapításaiból, bár vasárnapig nem volt különösebben mellbevágó tapasztalatom a folyamatos tévénézés során előálló hatáskioltó mechanizmusokról. Minthogy nemigen volt módom folyamatosan nézni .. Most azonban: az első műsorban láttam Málnay Levente filmjét, az Aranyifjút, melyet Hunyady Sándor novelláiból írt és rendezett. Majd átkapcsoltam a kettesre, ahol is katonapolitikai műsor ment, s a szakértők a fegyverkezés jelenét taglalták és a jövőjét latolgetták. Mondhatom, ilyen drasztikus érzelmi-hangulati váltásra még nem késztetett a televízió. Az Aranyifjú ugyanis olyan mestermunka volt, amelynek légköre ellenállhatatlanul megragadta a nézőt, sajátos álomvilágába huzta-süllyesztette. A részletekig mívesen kidolgozott miliő, a benne hitelesen, otthonosan mozgó színészek a film órájára egyszerűen elragadták az embert jelenebői. Micsoda világ — sóhajthattuk, bámulva a tökéletes kényelmű hotelszobákat, elégedettsegre, felhőtlen és izgalmasan titokzatos szórakozásra buzdító éjszakai bárokat, szolgálatkész szolgákat, és maguktól semmit meg nem tagadó urakat. Viszonylagos szegényeket és viszonylagos gazdagokat, akiknek azonban egyként kijutott a viszonylagos nyugalom és a rend megingathatatlannak látszó hite. Ennek a filmnek a nézője szinte érezhette az amerikai milliomosnő illatfelőjét, a szobába kért reggeli ízeit, a játékasztal körül fojtogató izgalmat. Az aranyifjú, Zalavari gróf romlottságát, élősdiséget is átszínezte valami vonzóan tartásos férfiasság (Ernyei Béla játszotta meghökkentő hitelességgel), az ékszerész hajbodorai láttán sem hatalmasodott el rajtunk a cini•kus félmosoly, inkább némi irigység: itt kérem még mindenki „viselhette" önmagát. S hiába tudjuk, a világ sosem volt ilyen, Hunyady Sándor sem efféle mesékkel áltatta általában novellaolvasóit — a mesteri megjelenítés megtette a magáét Alomvilágba ringatódtunk, melyből sem a krimifordulatok, sem a rendőrfelügyelő osztályöntudatos mesterkedései, sem az élősdi gróf úr komoran viselt sorsfordulata (krupié lett az istenadta, „munkára" kényszerült egy francia játékteremben) — nem tudtak kizökkenteni. Rég nem láttunk tévénkben ilyen erős atmoszférpjú filmet. És erre jött — a fegyverkezés. Ennyire kényelmetlenül ritkán ereztem magam a bőrömben. A kifinomult ízlessel berendezett filmbéli enteriőrök után „üres" stúdiófalat kellett nézni, mely előtt olyasmiket mondtak — racionális érvekkel megtámogatva — higgadtkomoly emberek, amiktől lúdbőrös idegesség, viszolygás, szorongás, mindent elborító aggodalom támadt. S megint csak: hiába tudjuk, hogy soha az ember élete nem-volt mentes húsba vágó problémáktól; a tévé adta különös kontrasztban élesen látszott, hogy soha még emberélet nem volt ilyen bizonytalan, mint a mi korunkban. Hiába tudjuk, hogy bármikor a fejünkre eshet egy tégla, nemigen hisszük De a fegyverkezési kényszer alól, úgy tetszik, nemigen talál kibúvót az emberiség, s milyen más folyton-folyvást úgy járni-kelni, hogy állandóan érezzük a halált hozó veszélyt... Az ember aranyifjak álomvilágába menekülne, de nem engedik, újra és újra kizökkentik. A még oly kellemes filmhangulat sem tarthatja fogva, percekig sem. Katonák jönnek, meg tudósok, politikusok, s elhatalmasodik a veszély, az esszerütlen, az embertelen. S. E. Nyelvtudás a diplomához Sokféle téveszme került forgalomba, mióta megjelent a nem nyelvszakos egyetemi és főiskolai hallgatók idegen nyelv tanulását szabályozó legújabb rendelet. Vannak, akik egyszerűen az amúgy: is túlterhelt diákokat féltik a plusz óráktól, mások hajlamosak illúziókba ringatni magukat; az új rend szerint tanulókkal egy csapásra többszörösére emelkedik a nyelveket beszélő magyar értelmiségiek száma. Az idén szeptembertől „élő" rendelet várható hatásainak tisztázása végett kértünk részletesebb tájékoztatást a József Attila Tudományegyetem idegen nyelvi lektorátusának vezetőjétől, Zántó Róberttől. — Elöljáróban foglalja össze kérem a nem nyelvszakosok idegen nyelvi képzésének históriáját! — Köztudomású, hogy 1956-ig egy idegen nyelvet tanultak az egyetemisták és főiskolások, az oroszt. Ezután következett az alapvető változás, az egyetemeken az oroszon kívül még egy nyelv tanulásában kellett bizonyos szinvonalat elérni. Ezt a rendeletet, a követelményeket módosították azóta többször is, másfél éviizeddel ezelőtt úgy, hogy az orosz mellé szabadon választott nyelvben is jusson el a hallgató a szakszó vegforditás képességéig. Az alapvető célkitűzés a legújabb szabályozás szerint sem más, csak a követelmények nagyobbak. Az orosz tanítást úgy kell fejleszteni, hogy a szakszövegek fordításának képessége mellett az élő nyelvet is jobban ismerjék, a beszédkészség is fejlettebb legyen, s ugyanez a helyzet a másik, kötelezően választandó nyelvvel. — Milyen konkrét változásokat jelent ez az oktatás gyakorlatában? — Több az óraszám, szeptembertől heti három órára emelkedik, s a kettős célú képzés eredményét, vagyis, hogy a szakszöveg és a beszélt nyelv ismerete egyaránt meghatározott, magasabb színvonalú legyen, kél különböző vizsgán ellenőrizzük. A hallgatók 8 félévig foglalkoznak a két nyelvvel; 3 félévig tanulják az oroszt, 5 félévig a választott másik nyelvet. Az úgynevezett alapvizsgán a gyakorlati nyelvtudást ellenőrizzük, ennek anyaga tulajdonképpen megegyezik az állami alapfokú nyelvvizsgákéval, kiegészítve némi szakmai tudásanyaggal és a nyelvtani ismereteket igénylő Írásbeli teszttel. A nyelvi záróvizsga szakmai irányultságú, szakcikk írásbeli fordítását, illllúziók és tények a felsőoktatásból letve szakszöveg szótár nélküli forditását, értelmezését, nyelvtani magyarázatát kérjük. A dolog lényege, hogy a diplomások ezentúl olyan nyelvismerettel lépnek ki az egyetemről, amely megfelel két alapfokú állami nvelvvizsgának. A képzésnek megvannak a feltételei, mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy lektorainkszámos, országszerte használt jegyzetet írtak, a technikai felszereltségünk is jónak mondható, tehát a vizsgakövetelményekre itt fol lehet készülni. Aki a középiskolában előbbre jutott ' a nyelvtanulásban, mint a többiek, vagy itt jobban összeszedi magát, természetesen előbb is levizsgázhat, illetve fakultatív órákon fölkészülhet a középfokú, vagy akár a felsőfokú nyelvvizsgára. A mi lektorátusunk már korábban megkapta a vizsgáztatási jogot, az Állami Nyelvvizsga Bizottság filiáléjaként működünk, tehát helyben tehet alap-, közép- és felsőfokú vizsgát, aki erre aspirál. Évente júniusban 5-600an tesznek itt állami nyelvvizsgát, Békés és Csongrád megyeiek, köztük természetesen egyetemisták is. — Mondhatjuk-e majd öt év múlva, amikor diplomások lesznek az új szisztémában tanulók, hogy „két idegen nyelvet tudnak"? — Nem. Idegen nyelvet tanulni egészen mást jelent, mint bármely szakmai tárgyat. Valaki levizsgázik szerves kémiából jelesre, mondhatjuk, hogy elsajátította a tananyagot. De a nyelv, mint tananyag, nem létezik. Tanulása vég nélküli folyamat, hiszen rrítndefi"é]ö nyelv folyton változik. Az idegen nyelv tanulásában csak egyetlen szakasz az egyetemi évek alatti; kétségtelenül szükséges és hasznos, hiszen némelyeknek alapokat nyújt, másoknak a tudás tökéletesítésére lehetőséget. Azt is látni kell, hogy a hallgatóknak mégiscsak egy tantárgy a többi között, plusz megterhelés, idő, s ebben a korban, diákként, nem lehet a dolog értelmét úgy fölfogni, mint fölnőtt fejjel, amikor naponta érzékelhető a nyelvtudás szükségessége. Persze csak olyan szakmákban, ahol valóban létkérdés a nyelvismeret. — A nyelvtanítás és -tudás körüli vitákból rendre kiérezni a vágyat és a kívánságot, úgy is mondhatnánk, a társadalmi igényt, hogy idegen nyelveket bírók legyünk, mi, magyarok, hiszen akármilyen szempontból határozzuk meg helyzetünket, ez valóban szükségesnek tetszik. Az utóbbi években megfigyelhető nyelvtanulási serénység elvezet vajon az igényelt állapothoz? — Semmiféle kampány, de még az egyre tökéletesedő képzési módszerek sern eredményezhetik nálunk azt a helyzetet, ami például Svédországban adolt, vagy Svájcban, Hollandiában. Magyarországon mindig tanult nyelv marad az idegen nyelv, s ne várjuk, hogy elérünk ama paradicsomi állapotig, hogy bárkit megszólítunk az utcán, legalább egy idegen nyelven útbaigazítással tud szolgálni. A svédek Angliában nyaraltalják a gyerekeiket, az angotok is gyakorta megfordulnak náluk, állandóan és mindannyian használják az angol nyelvet. Nálunk különlegesen szerencsés az is, aki hónapokat tölthet a megfelelő országban, márpedig hosszú éveket kellene a nyelvtudás tökéletesítése érdekében ... javítani persze mindig lehet a helyzeten, bizonyos szakmákban egyszerűen nélkülözhetetlen a nyelvismeret, a turizmus is ösztönző. Az elv, hogy legalább az értelmiségiek, s legalább alapfokon ismerjenek fdégen' .nyelvet — "helyes; ám egy-egy képzési módosítás, új'szabályozás-; mint a mostani is, nem változtat gyökeresen a helyzeten. Csak lassan, hosszú idő alatt gyarapodhat az emberek idegen nyelv ismerete, s hogy 4—5 év múlva látványosan többen lesznek a más nyelvet is beszélő magyarok '— ez illúzió. Sulyok Erzsébet Gyermekrajzok Újszegeden Ma, kedden délután 5 óra- Szabó Ágnes városi úttorökor nyílik meg a VII. új- elnök. Utána gyermekfoglalszegedi gyermekrajz-kiállítás kozással, rajzolóházzal vára November 7. Művelődési ják az érdeklődőket a szolHázban. A kiállítást meg- noki Gyermekgaleria köznyitja és a díjakat átadja reműködésével. Nyugdíjasok Bordányban Olyan sokféle szórakozás várja kéthetenként Bordány nyugdíjasait, hogy alig várják a napot, amikor együtt lehetnek a művelődési ház barátságos klubszobájában. Ok hatvanan, többségükben nehéz munkában megfáradt idős emberek, szavalnak, énekelnek, mesélnek egymásnak. A bordányi nyugdijasok klubja az országban elsőnek, 12 évvel ezelőtt alakult 40 taggal. A szaporodó létszámú kis közösség sok segítséget kap. A szegedi kenderfonó, a helyi szakszövetkezet, a tömegszervezetek, iskolások, óvodások, mind segítenek, ha kell. Szakemberek tartanak egészségügyi, jogi, irodalmi előadásokat, saját, 24 tagú énekkaruk pedig a jókedvről gondoskodik. Felvételünk egy ilyen klubnapon készült, ahol a 73 éves mesemondó, Lukács Ferencné szórakoztatta közönségét. Somogyi Károtyné felvételei