Délmagyarország, 1986. április (76. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-17 / 90. szám

2 Csütörtök, 1986. április 17. Salakmotor Adorján Zoltán az egyeduralkodó Kócsó Antal harmadik Vízilabda OB /. Oli^^^spes^e^»»»»« Megvolt a lehetőség... Tegnap délután Szegeden, a sportuszodában OB l-es vízilabda-mérkőzésen a Sze­ol-Délép SE együttese a lis­tavezető ü. Dózsát látta ven­degül. A találkozó előtt jog­gal kiegyeztünk volna egy döntetlenben. Az első negyedben teljes mértékben igazolódott a pa­pírforma. A lila-fehérek szinte „állva" hagyták a Tisza-partiakat (3-1). A folytatásban egyre inkább magukra találtak a hazaiak, ós izgalmassá vált a mér­kőzés. A Szcol-Dclép SE együttese fi-5-ős Dözsa-veze­te.snél kettős emberelőny­höz jutott, amit ki is hasz­náltak (6-6). A döntés az utolsó negyedre maradt. A vendegek pillanatok alatt kétgólos előnyre tettek szert, ami behozhatatlannak lát­szott. Ekkor következett azonban a dráma: ll-7-nél, 11 másodperccel a mérkő­zés vége elölt emberelőny­höz jutottak a lámadó ha­zaiak. Szinte forrt a víz a medencében, de ezen a na­pon ez a lehetőség kevés­nek bizonyult. Ű. Dózsa—Szcol-Dclép SE 8-7 (3-1. 1-2, 2-3, 2-1) Szeged, 200 néző, vezette: Szentgyörgyi, Czigány. Sze­ol-Délép SE: Leri'ler — Cse­ri (1), Tóth I. (1), TÖRÖK (3), Bozsó (1), Domsödi (1), Lengyel. Csere: Bük (kapus), Rigó, Molnár. Edző: Veress Iván. Gól emberelőnyből: 4/2, ill. 7/5. Futó-kocogó nap A városi sportfelügyelőség legközelebb pénteken rende­zi szokásos futó-kocogó nap­ját. Az esemen.yre ezúttal Turjánban, a 100-as épületek mögötti körlöltésszakaszon' kerül sor. Sípos István felvetőin A harmadik kanyarban meg együtt a mezőny... Tegnap Szegeden, a Napos úti pályán 2 ezer né­ző előtt rendezték meg az I. osztályú versenyzők országos bajnoki salakmotor­versenvenek első fordulóját A Debreceni Volán „szuper­salakosa" ezúttal sem talált legyőzőre, minden fulnmáli imponáló fölénnyel nyerte meg. Túl könnyűnek latszik szamára a hazai élmezőny, A Szegedi Volán SC három tehetséges verseny/ője kitű­nően helytállt, hiszen Kócsó Anlal és Nagy Róbert 10-10 pontot, Csillik Róbert pedig !) pontot gyűjtött össze. Az első futam mindjárt szegedi sikerrel zárult, hi­szen Kócsó a második ka­nyarban átvette a vezetést c* nyert. A "10. futamban a sze­gedi Nagv Róbert és a deb­receni Tihífnyí Sándor külön versenyt vívott, Végül a sze­gedi fiú keiült kl győztesen párharcukból. A 13. futam­ban Bódi, Nagy András. Gyepes Barnabás és Kócsó következett. A szegedi fiú­nak elég lett volna a rnáso-» dik hely is, de nyerni akart, kockáztatott, végűi a ver­senybíróság kizárta a futam­ból. Ekkor senki nem gon­dolta, hogy Kócsó még dobo­gnia kerülhet, de a kereszti beverések miatt végül is —< kél futamgyőzelmével és két második helyével — a har­madik helyen végzett. A szegedi országos bajno­ki első forduló végeredmé­nye : 1. Adorján Zoltán (Debre­ceni Volán), 15 ponttal, 2 Gyepes Barnabas (Békési Volán) 11 ponttal, 3. Kócsó Antal (Tisza Volán) 10 pont-, tal. További .sorrendet nem, állapított meg a versenyhi-, róság, mondván pontszerzői versenyről van szó. 10 pon­tot szerzett még: Nagy Ró­bert (Tisza Volán). Bódi László (Debreceni Volán) és Birkózó EB Az athéni birkózó Euró­pa-bajnokságon az esti mű­sorban a magyarokra három vereség várt. Orbán a len­gyel Skubacztól pályafutása során először kapott ki (9:2­re). Orbán negyedik lett, csakúgy, mint Gulyás, aki­nek a bolgár Veszelinov pörgetései ellen nem volt gyógyszeré (2:7). A 90 kilós döntö mindogz­s/.e 24 másodpercig tartott. A 21 eves csepeli Tóth Gá­bor jószerével lel sem éb­redt, és az 19tiU-as moszkvai Az MHSZ Gépjárművezető-képző Iskola szakvizsgával rendelkező gyakorlati oktatókat keres, SZEGEDI, CSONGRÁDI, SZENTESI és HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI munkahelyekre. Feltételek: — 22—40 éves életkor; — büntetlen elő­élet; — középiskolai érettségi; — gépjárműveze­tői munkakör betöltésére alkalmas személy-, te­hergépkocsi-vezetői engedély; — szakoktatói bi­zonyítvány. Jelentkezni lehel: a részletes, kézzel írott önéletrajz­zal + fényképpel, Szegeden, a Kossuth Lajos sugárút 29., II. emelet 15. alatt. i Tihanyi Sándor (Debreceni Volán). 9 pontosak: Csillik Róbert (Tisza Volán), Pelri­l'ivies József (Nyíregyházi Volán), H pontos: Rusz Ist­ván (Békési Volán). 7. pon­tos: Sziráezki József (Borso­di Volán). 4 pontos: Balogh János (Nyíregyházi Volán), Juhász Ferenc (Borsodi Vo­lán). Hajdú Zoltán (Debrece­ni Volán). 3 pontos: Farkas Ferenc (Békési Volán), Seres János (Nyíregyházi Volán). 1 pontos: Nagy András (Ti­sza Volán) B. L. olimpián aranyérmes szov­jet Oganyiszjan hatalmas rutinjával, páros combfo­gással ledöntötte. Tóth híd­ja csak rövid ideig tartott ki, ü:0-ás állásnál kihirdet­ték Oganyiszjan kétvállas győzelmét. Akik arra számítottak, hogy a kilenc döntőst adott szovjet válogatott aranyesőt rendez, azok tévedték, mert a bolgárok négy bajnoki címhez jutottak. A Szovjet­unió is elégedett lehet öt EB-aranyával. KftT GYŐZELEM. Az Ifjúsági ké/ilalxlu/.nk országos bajnoksá­gán mindkét szegődi csapar ha­zai pályán mérkőzött, es biztos győzelmei aratolt Tisza Volán SC—Salgótarjáni Építők 211-17 <li-H) Kisstadion, v.: Kerek. Varga Volán-; Kekelo — Kekes-Szabo (II). Karsai (H). I'opovies (I). Mellest K. (3). Sarusi. Ábrahám Gs. • Horváth (kapus), Giriez. (2). liorbas (I). Tölti, Vajda. Ed­ző: Kiss Sándor Szeol-Délép SE—Debrecen :ui-i7 (18-8) Szool-Délep: Szekeres — Lé­náit (4). Aes (3), Szava (III), Szues (7). Nagy. Molnár (3). Gs.: Denosik (kapus). Oltat (3). Hör­esok. Kovács. Edző: lturok Ist­ván. I'OSTAS-VERESÉGEK. FTC— —Sz. Postás 5:3 (2429:2379). NB l-es .noi mérkőzés. Budapest. Pontszerzők: Szenezi 436. llanko 414. Doesi 409, illetve Tompánó 422. Révész 412. Vörös 408. Ifjúságiak: FTC—Sz. Postás .1:1 (736:743)-. Pontszerzők: Czáftt 300, illetve Barna 377 Borsodi EVSG—Sz. Postás 5:3 (2483:2453). NB ll-es ferfimérko­zes. Szeged. Pontszerzők: Ne­mein 4511. Székely 427. Liplak 422, illetve Németh 437, Nascbitz 431, Szögi 407. OT ELSŐ HELY. Békésen a eselganesozok II. korcsoportjá­nak körzeti rangsorverseny! rendezlek. Az erőpróbán a Szc­ol-Dclép SE judnsni ismét reme­keltek. ölen elso. harmati niaso­dik és szinten ölen harmadik helyen végeztek. Elso helyezettek: Földvári (40 kg), Szilagyi, (53 kg). Kiss <57 kg), Balogh (62 kg). Szalai (66 kg). Második helyen végeztek: Borbély (62 kg). Erdélyi (6« kg). Ilányi (83 kg). Harniádikok vol­tak: Kováes (40 kg). Katona (62 kg). Vörös (62 kg). Békési (68 kg). Kovács Sz. (68 kg). VIGADÓ KUPA. A kispályás labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójának eredményei: Eescl­gyar—Csomiép leányv. 7-7, Cos­mos l'osa—Elektromos 0-3, KS/.V—Vendéglátó 2-1. Liget— SZESZ 3-u. Kóbvill—Tiszaker 3-2, Nyomda—sanloK 5-t. ooo. sz. ip. Szakin —Csillag tér 6-4, Taurus— Líbia 7-5. DÖNTŐBEN A. Ml NI KOSARA­SOK. A lánycsapatuk területi donrojet Szarvason rendezték \ Szeol-Delep SE miniégyutteso a serdülő- es úttörőcsapat után — második helyezettként szin­tén bejutott az országos döntő­be amit május 15—18-án Szek­szárdon rendeznek A fiatalokat — Misik, Gasztany, IloJJas Bu­da Kerepesi; Horváth Orbán Tóth. Mészáros K., Pálmai Csa­pó, Mészáros A - Lázár Maria edző készítette fel az. eröprobak­ra RADNDTI IIETI-OK. A legutób­bi forduló i-redmeijyei Vi/.ugy— llungaria 6-3. Enna—Radnóti 4-3. .IATE COEOR—Harlem 10-1 SZESZ.—Alla 2-1 Anonymus—ÜB 411. 4-2 MEGYEI III. OSZTÁLY. A me­gyei III. osztályú labdarúgo-baj­noksag legutóbbi fordulójának eredményei: Pusztaszer—Puszta­mérges 0-2 (0-1). Forráskút—Do­maszek 5-1 (2-1), Rúzsa—Ollés 0-2 (o-l), Szalymaz—Tömörkény 2-1 (l-ll). Algyo—Opusztaszer 4-0 (0-0), Dorozsma II.— ütlömös 3-2 (2-1) SZEGED A TOKNAGVOZTES. Az úttörő II/A korcsoportnak 2 napos vizilabdatornaját rendez­lek meg Szegeden. A Szeol-De­lép SE veretlenül tomagyözles lett. Eredmények. Az Eger ellen 14-o-ra, a Szolnokkal szemben 6-4-re es a Tatabánya ellen 5-2­re nyert, míg a Szentessel 8-B-as döntetlent ert el. A tornagyoztes Szeol-Delep SE össze.dlltasa. Németh, Szeborényi. Halasz. Se­laf. Mod. Gyctics. Ilus llajdu. Molnár, Szamosvary, Debre­ezeny. Rai-z. Papp. Edző: Kárász Sándor. További helyezések: 2 Tatabanya, 3, Szentes. A Volán Elektronika szegedi kirendeltsége, (Szeged, Csongrádi sgt. 106.) vállalja COMMODORE 64 típusú s/.emclyi számítógépek és ezek perifériáinak szakszerű javítását és karbantartását A munkát 48 órán belül mogkcZdr és folyártlatőáan " befejezi. Tenisziskola A Szeol-Délép SE Baráti Köre H-12 év közötti gyere­kek részére tenisziskolát in­dít a Szöregi úti sportcent­rumban. Jelentkezni Széli László szakoktatónál lehet április 17-én és 18-án dél­után 2 éí 4 óra között. Ma délután Labdarúgó­mérkőzés Az országos középiskolás labdarúgó kupa mérkőzés­sorqzalu a fináléjához ér­kezeit A szegedi (¡18) sz. ipari .szakmunkásképző in­tézet csapata ma délután 3 órakor, a repülőtéri pályán, a békéscsabai Rózsa F. gim­názium együttesével játszik. A tét a döntőbe jutás! (A visszavágóra egy hét múlva Békéscsabán kerül sor.) Labdarúgó NB /. A Bp. Honvéd egymás után harmadszor bajnok Szerdán teljes fordulót bonyolítottak le a labdarú­gó NB I-ben. A legnagyobb meglepetést — vagy bravúrt — a Pécs együttese okozta: otthonában győzte le a Za­laegerszeget, amely ettől a mérkőzéstől várta a dobogós helyezés elérését Eredmé­nyek : ISp. Honvéd—Csepel 2-2 (l-l). Knopp I. utca, 10 ezer néző, vezette: Szilágyi. Gól­lövök: Dajka, Fodor, illetve Kovács F. (2). Pécs—Zalaegerszeg 2-1 (0-0). Zalaegerszeg, 15 ezer néző, vezette: Hartman Góllövök: Lovász, Túri, il­letve Galántai. Itába ETO—Tatabánya 2-1 (2-0). Győr, 9 ezer néző, ve­zette: Lázin. Góllövők: Ru­bold (11-esböl), Szentes, il­letve Plotár. Videoton—ÍJ. Dózsa 2-2 (2-1). Székesfehérvár, 2 ezer 500 néző, vezette: Szabó B Góllövők. Novath, Vadás^ illetve Kardos (11-esböl), Schrólh. Kiállítva: Végh. Ferencváros—MTK-VM 1-0 (1-0). Hungária körút, 10 ezer néző, vezette- Bay Góllövő: Kvas/.ta. Bp. Volán—Haladás 2-2 (2-0). C zabán Samu tér, 1000 néző, vezette: Hamar Gól lövő: Seres (2), illetve Horváth, Dómján. Vasas—Békéscsaba 2-1 (l-l). Fáy utca, 2 ezer 500 néző, vezette: Molnár. Gól­lövők: Izsó, Teodoru, illetve Szekeres (11-esböl). Siófok—Debrecen 2 0(1-0). Siófok. 3 ezer néző, vezette Nagv B. Góllövök- Horváth I., Arkv. A. BAJNOKSÁG AI.I.ASA 1. I|>. Iliin ved 28 16 III 2 58-26 42 2. Pécs 28 14 9 5 42-21 37 3. lift ha ETO 28 12 II 5 56-40 35 4. /TE 28 II 11 6 46-34 33 5. FTC 28 II 9 8 33-29 31 6. Videoton 28 10 II 7 25-22 31 7. Tatabánya 28 8 II 9 33-28 27 8. Vasas 28 10 7 II 34-39 27 9. MTK-VM 28 III 6 12 43-39 26 10. Haladás 28 8 9 II3II-33Z5 • l.ll. Dózsa 28 8 9 11 31-46 25 12. Debrecen 28 7 16 II 23-43 24 13. Hekésesaha 28 7 9 12 31-44 23 14. Siófok 28 8 7 13 28-43 23 15. Bp. Volán 28 4 12 12 28-44 26 16. Csepel 28 7 5 16 25-11 19 * Kupadöntők. Továhhjulás volt a tét. BEK Steaua—Anderlerht J-0 (2-6) Döntőbe jutott a Steaua. Barce­lona—Göteborg 5-4 (lizeneuycs­rögasukkal) a Barcelona jutott a döntőbe KEK Dinamó Kijev—Dukla Prága l-l (6-6). Továbbjutott a Kijev. Atletico Madrid — Bayer llerdin­gen 3-2 (2-6). Dőntős az Atletico IIEFA KIIPA FC Köln — W a regem 3-3 (2-«|. Döntős a Köln. Real Madrid—In­ternazionale 6-1. DöntöM a Kcal Figyelem' A SZEGEDI MUNKÁS KISARUTF.RMELÖ ÁFÉSZ kedvező feltételek mellett célrészjegy­jegyzési akciót raet agjaina* ÉVI LEKÖTÉSRE 12 SZÁZALÉKOS KAMATOT FIZET hogy e ósegitse tagjainak termeltetesi e o egez fizeteset va.amint sza ¿csoportjainak tamogatasat Varjuk kedves tagjain*, segítségét Afesz vez.eto.sege Szegen Dorozsmai a Ulli IFA típusú TEHERGÉPKOCSIK, II W 60.11, II W 80.11 típusú PÓTKOCSIK szervizelését, javítását, műszaki vizsgára felkészítését rövid határidőn) vállaljuk. FELSZABADULÁS TSZ, SZEGED, BÉRKERT U. 119. n Érdeklődni- Znna Lajos tgk.-javitómühely vezetőjénél, Telefon: 21-055. A TISZA VOLÁN VÁLLALAT Személyforgalmi üzemegysége autóbusz-vezetői tanfolyamot indít, o illetve O „D" kategóriával rendelkezőket azonnal FELVESZ HELYI JÁRATOS AUTÓBUSZ­VEZETŐNEK. Kereseti lehetőség: 6—8 ezer forinl/hó. 0 Utazási és egyéb kedvezmények biztosítottak. 0 Jelentkezés és részletes felvilágosítás: Tisza Volán Vállalat Személy­forgalmi Üzemegység, munkaerő-gazdálkodást csoport. Szeged, Marx tér 10—11. Telefon: 22-577/14 mellék

Next

/
Thumbnails
Contents