Délmagyarország, 1986. március (76. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-01 / 51. szám

105 Szombat, 1986. március 1. 7 Nagy Gábor festményei T. LÁZÁR ISTVÁN Megtérünk Megnyitnak az ajtók, lélegző mezőkbe lendül a karunk, ujjunk az ágak melegén, A távolodó felhőkön fagyott éjszakák, nem őriz már rettegésük, magunkba zárjuk a rügyek tétova mozdulatát, S tanuljuk a csodálkozás tisztaságát, és megtérünk a gyermekek " mosolyában. CSANÁDYJÁNOS Rovások nagyapám latin nyelvkönyvére Gyere, Nagyapám, kézen-foglak, felsegítelek a gutaütés ágyából, fél-oldalad magamra vállalom, úgy vezetlek ki betegszobádból, hátra, a kertbe; az Édenkertbe, amit Te álmodtál meg, mikor ennek a népnek — nem egymagadban — jobbat akartál, talán épp azt, amivé ez a kisdarab Éden lett; — nem gondoltad Te még akkor, végtelen kukoricások kardlevelei közt szabdaltatva; mivel jobbat kívántál ennek a népnek, nagyobb és közösségi földet, mint sok-sok nyillövésnyit ősünk az ősidőben, a Kárpát-medence tágas terein; nem gondoltad, hogy ott üt meg az Isten, s úgy, hogy féloldaladra majd megbénuljál — gyere, fogd a kezem, öt éves vagyok, de erős gyerek vagyok, kivezetlek betegszobádból, örököltem tőled az akaratot, s azóta hányszor, de hányszor vágott végig rajtam a korbács — sebaj, most együtt vagyunk. Nagyapa s Unoka-sarjadék, aki már most Rád akar hajazni; menjünk, a konyhaajtótól jobbra induljunk el, a téglával kirakott kis pitvaron át, el a fészer előtt, tovább az ágashegy előtt, ahol a tüzelőt aprítottam, menjünk el a disznóól és a pince előtt a drótkerítésig; kinyitom az ajtót, lépjünk, csak lépkedjünk végig a kerten, lebegj mellettem béna féloldaladdal, nem bánom, ha közben az egyszeregyet is kikérdezed, csak szólalj meg, lebegj; itt vagyunk az Édenkertben a vetemények között, amott már piroslik az eper, a málna, bogyót buggyant az egres, a szőlő hízó fürtjein kis gáliccseppek, s bedől a földek mögötti duzzadt éggerezdből, bedől a kertbe a vakitó fény, a vadgalamb kábítón krug fejünk felett az akáclombban, itt látom a verset melletted, szines légbuborékban száll a verebek csivitelése nyomán, feljebb kering egy meleg légörvényben, nem hasonlít a komor zsoltárokra, bár talán belőlük csirázott-szivárgott ki, mikor még tanítottál, harmóniumoztál az istentiszteleteken — látom a verset, rajtam kívül van minden költészet — Homérosztól a latinokig, Horatiustól Rimbaud-ig, Apollinaire-ig, Adyig s a magaméig; a költészet rajtam kívül van, de nem tőlem függetlenül létezik, — ezt mondd meg, hogy lehet, mert még nincsenek szavaim, talán egész életem abban telik el, hogy azokat gyűjtöm vagy termem, mint a májusi akác a mézet; nincsenek még, nem is akarom őket, csak Veled akartam lenni itt a kertben, az Édenben egy végtelenbe-kitartott pillanatig, tudva, hogy velődből származom, bénult féloldalad az én múltam is, hogy elmegyek majd talán Indiába vagy a Kaukázusba a ginzeng-gyökérért, a gyógyító fűért, mert ez a sebzett, sebet ütő földön csalánban nem terem meg. Gyere, üljünk ki a kertbe, vigasztaljon a gyenge napfény, s a végtelenbe táruló utak. KÖNYVSZEMLE Korok és kulisszák A magyar dráma történetében a hatvanas évek vége, a hetvenes évek eleje fordulópont. Ekkor indul meg az a napjainkban is tartó folyamat, amely a műfaj stílusbeli gazdagodását és kétségtelen népszerűségét hozza magával. A Magvető Kiadó ünnepi kiadványa Korok és kulisszák címmel arra vállalkozok, hogy ennek a tizenöt évnek (pontosabban évadnak) a drámatermését gyűjtse kötetbe. Természetesen csak a legjavát. Mint minden válogatás, ez is kelt hiányérzetet. Ezt próbálja kivédeni az előszóban Vinkó József azzal, hogy a névsor bővíthető lett volna. A huszonnégy drámairót tartalmazó névsorral azonban nemigen van vitánk, hiszen minden jelentős alkotó benne van Bereményi Gézától Weöres Sándorig. (Egyetlen név hiányzik: az 1982-ben elhunyt Maróti Lajosé, akinek Az utolsó utáni éjszaka című műve mindenképpen helyet érdemel a kortárs drámairodalomban!) Vitánk inkább a drámákkal van, mert meglepő módon a szerzők nem a legjobb műveikkel szerepelnek az antológiában. Ez annál is inkább érthetetlen, hiszen az eltelt tizenöt év egy-egy írói életművön belül is távlatot ad, s ma már nagyjából láthatók egy-egy ouevre kiemelkedő csúcsai. Páskándi Géza Vendégsége például nemcsak az író életművében, hanem az egész magyar drámairodalomban és színházművészetben jelentős esemény volt. (Ehelyett a szerzőtől A diákbolondító szerepel. Vagy Szakonyi Károly Adáshibája, amely a groteszk drámai vonulat egyik előfutárának tekinthető. (Helyette a Hongkongi paróka képviseli az életművet.) Ugyanígy nem hagyható ki Székely János Galigula helytartója című drámája, amely — színházi megvalósításával együtt — a hetvenes évek egyik nagy revelációja volt. (Helyette a Protestánsok szerepel a kötetben.) Ezek az érthetetlen jelenségek nem magyarázhatók azzal, hogy az említett művek többször is napvilágot láttak. Ami a válogatás javára szojgál: kellő mértékben kapott helyet.benne a fiatal drámaíró generáció, annjik is legígéretesebb képviselői (Bereményi Géza, Spiró György, Nádas Péter, Kornis Mihály). Tematikailag és stilárisan egyaránt sokszínű az antológia, megmutatja a magyar dráma fejlődésének lehetséges útjait. Mindegyik mú színpadon is szerepelt, így a kötet a kortárs drámai körképen A mai magyar humán gondolkodást reprezentáló Elvek és utak sorozat legújabb kötetében Vitányi Ivánnak az utóbbi tizenöt évben keletkezett huszonhárom tanulmányát, cikkét adja közre a kiadó. Vitányit — mint minden nyitott szemmel élő, napi tapasztalatait társadalmi összefüggésekben is értelmező, népe sorsában osztozó, felismeréseit tehát nem különalkuban kamatoztató embert, azaz tisztességes értelmiségit — az utóbbi két évtizedben mind intenzívebben foglalkoztatja a hazai fejlődés megtorpanása, a lemaradás vagy megújulás gyötrelmes dilemmájaként egyre jobban kibontakozó válság. Arról van szó, hogy a történelmi értelemben pillanatok alatt lezajlott „külsődleges" forradalmat, azaz a keretek erőszakos megváltoztatását nem követi kellő mértékben — s ezzel mintegy diszkvalifikálja — a társadalom mikroszerkezetében, az életmódban, magatartásban lezajló változás, a belső, minőségi forradalom; az új politikai, gazdasági, jogi stb. keretek nem szervültek, nem teltek meg emberi tartalommal. Elvben minden megvan, ami az új, emberibb — szocialista — élethez kellene, a gyakorlatban azonban minden csak EGYHARMAD mértékben működik. Ma már világos az ok is: csak a szerves fejlődés lehet valóságos, a történelemben nincs ugrás. Aki kihagy néhány lépcsőfokot, orra bukik; a fényes szelek nemzedékének várakozásával ellentétben a világ nem fordítható meg hamarább és másként, kívül színházi keresztmetszetet is ad. Kivitelezése formailag nem szerencsés; a huszonnégy művet tartalmazó könyv túl vaskosra sikerült, nehezen forgatható és kezelhető. (Két kötetben jobb lett volna megjelentetni.) Nem túl frappáns a semleges Korok és kulisszák cím sem. Fontos és hasznos viszont a kötet végén található bibliográfia, amely olyan friss dátumokat és információkat tartalmaz, amelyek eddig semmilyen lexikonban nem láttak napvilágot. (Magvető Könyvkiadó) É. E. mint ahogy saját törvényei szerint maga fordul. Az a tény tehát, hogy a szocialista politikai forradalom elmaradott országok(ok)ban győzött, a tényleges szocialista fejlődés előtti feladattá teszi az elmaradás felszámolását, a polgári, az árutermelésen alapuló társadalom által adott emberi lehetőségek meghaladása előtt e lehetőségek kiteljesítését — az EGYHARMADról a fejlett országok KÉTHARMADára jutását. Ennek legfontosabb feltétele ma a minőség, az emberi tényező előtérbe állítása, amiben érthető szakmai elfogultsággal (amit külön indokol a kultúrának jutó társadalmi és anyagi megbecsülés elégtelen volta) a ténylegesnél talán nagyobb szerepet tulajdonít a művelődésnek. A kötet tanulmányai négy csoportra oszlanak. Az elsőben a fentebb jelzett általános társadalmi helyzetképet vázolja. A másodikban — az emberi tényező felértékelésével összhangban — egyén és közösség viszonyát elemzi. A harmadikban a művelődés szerepével, tartalmával, vizsgálatával foglalkozó szakmai, szociológiai írásai találhatók. A negyedik fejezet tárgya a népművészet — s ez a fejezet adja meg a kulcsot is egyúttal Vitányi emberi-gondolkodói magatartásához. A kommunista meggyőződés és a népi kultúra tudatos ismeretén alapuló magyarság harmóniája ez, a célok és lehetőségek termékeny egyensúlyának biztosítéka. M. J. Egyharmadország