Délmagyarország, 1986. március (76. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-24 / 70. szám

If 76, évfolyam, 70. szám 1986. március 24., hétfő A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ara: 1.80 forint VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Már megint Mórává ros?... B

izony, újra meg újra a nyilvánosság elé kívánkoznak egyes, a városrészek, s az ott élők mindennapjaiban neuralgikusnak mondható témák. Az elmúlt néhány hónapban például többször is lapunkba „verekedte magát" Móraváros csatornázásának ügye. Szóltunk erról a településfejlesztési hozzájárulás szavazását előkészítő időszakban, aztán hírt adtunk arról, hogy a Kossuth Lajos és a Petőfi Sándor sugárút, meg a Nagykörút között lakók igent mondtak, készek voltak áldozni is a szenny- és csapadékvíz elvezetésére. Igaz, a kalkulált végösszeghez képest nem túl nagy tétel az, amit a móravárosiak a közös kalapba ígérnek, de hogy számít, azt értelmetlen volna vitatni. így láthatta ezt a városi tanács végrehajtó bizottsága is, mert programtervet készíttetett, műszaki és anyagi lehetőségeket mérlegelt, s épp ezekben a napokban — a tanácstagok beszámolóin — az érdekeltek elé tárja a megoldási módozatokat. A hat érintett tanácstagi körzetben esténként összeülő móravárosiak ismét döntés előtt állnak hát: megszavazzák-e — legalább 51 százalékos többséggel —, hogy az egész városrész csatornázására társulást szerveznek. S ami ezzel jár; hogy a húszszázalékos központi-állami, húszszázalékos tanácsi támogatáshoz hozzáteszik-e a maguk zsebéből a hiányzó háromötöd részt. (Ami egyébként még kevesebb is lehet, ha ügyesen érvelnek . .) Amit ezzel az igennel nyernének, nem kevés: a társulás létrejötte esetén még az idén. megkezdődne a csatornaépítés, anélkül, hogy az 1161 érdekelt lakástulajdonosnak most rögtön egyetlen fillért is az asztalra kéne tennie. (A számítások szerint, ugyanis 15 évi hiteltörlesztéssel egy-egy esztendőre körülbelül 3300 forintnyi adósság jutna.) Persze, ez sem kevés — csaknem háromszáz forint havonta. Nagy valószínűséggel sokan vannak, lesznek, akik azt mondják: „nem a csatorna hiányzik leginkább az életemből A minap, a móravárosi lakóterületi bizottság vezetőjével a társulás létrejöttének esélyeiről beszélgetvén, szóba is került: nagy fába vágták a fejszéjüket, akik most több ezer emberrel szeretnék megértetni: vagy vállalják az önerős-társulásos és így állami támogatással is segített teljes körű csatornaépítést, vagy — p\4fztán a településfejlesztési hozzájárulásból befolyó évenkénti 6,5 millióval — apró lépésenként, egy-egy utcaszakasz csatornázásával jutnak előrébb. Már megint, újra és újra, el kell majd mondaniuk — mint tették a településfejlesztési hozzájárulás „választási kampányában" —, hogy a többség döntése meghatározza majd a kisebbségben maradtak sorsát is. Ismét forintokat és métereket kell majd összehasonlítgatniuk, eddig jórészt ismeretlen fogalmakat tisztázniuk, érvelni, és érdekeket egyeztetni — a demokráciát gyakorolni. Nagy lecke ez, s ha voltak is már előzményei — a gázvezeték-építések lakossági önerőből, a községi ivóvíztársulások — ilyen nagy értékű, összességében több mint 70 milliós vállalkozásra nem volt példa a várospolitika hazaj történetében. Miért éppen Móraváros? Nos, az okok nem csupán a városrósz földrajzi és közműadottságaiban keresendők. Nem pusztán abban az önmagában is feltűnő ellentmondásban,hogy e városrész szinte úszik esők után a talajvízben, noha a városi főgyűjtő épp keresztezi, hanem abban is, hogy az ott élők erős közéletisége, együvé tartozása, a közösségi szellem iránti fogékonysága már számtalan jelét mutatta: nem ülnek ölbe tett kézzel, bajaikon keseregvén. Pedig, hát volna miért... Az üzlethálózat, a burkolatlan utak, a tömegközlekedés, hogy csak a gyakrabban emlegetettekröl szóljunk. S a magas talajvíz, amely ellem. a településfejlesztési hozzájárulás megszavazásával már támadásba lendültek. „De hát az nem elég? Már megint a mi pénzünket kérik?" — vetődött fel a kérdés egy néhány nappal ezelőtti tanácstagi beszámolón is, szó nélkül hát ne hagyjuk e helyütt sem. Az akkori kérdezőbiztosoktól tudom (mert megkérdeztem), annak idején nem hallgatták el, hogy a családonkénti 420 vagy hatszáz forintból Móraváros vízelvezetési gondjai nem oldhatók meg néhány éven belül. Már akkor jelezték: a szükséges 11 és fél kilométernyi hálózatbővitésből csupán 1850 méter körtségét fedezi a településfejlesztési hozzájárulás. M

ost, a második menetben kell eldönteni, miként teremtik elő a többi fedezetét. Társulással (az országos vízügyi alap és a tanács támogatta, mindenkire kiterjedő egyéni áldozatvállalással), vagy az eddigi hagyományok szerinti, „néhányan akarjuk az utcából, kifizetjük, aztán a későn ébredők utólagos bekötésért rájuk jutó összeggel megajándékozzák a tanácsi kasszát" — alapon. Ez utóbbi megoldás — megoldás a most készpénzzel rendelkezőknek. Az előbbi a hosszabb távra előretekintőknek, a városrész egészében gondolkodóknak. Mindenesetre, már megint együttérzéssel és érdeklődéssel várja a móravárosi 1161 lakástulajdonos döntését: Pálfy Katalin Az itt látható három fém kép mintegy száz esztendőt ivei át, s egy évszázad még egy város életében Is jelentős időszak. Amikor a frissen felépült színházról a korabeli képeslap készült, éppen kialakulóban volt Szeged struktúrája, az az épített rend, amely szerencsésen határozta meg a fejlődés vonalait és ütemét. A másik két felvétel arra bizonyíték, miként kapcsolódnak egybe régi értékeink új épületeinkkel. S ez minden város életében manapság alapvető probléma. Nemcsak egyre több szó esik az épített környezetről, nemcsak, megoszlanak a vélemények egy-egy város formálódó arcáról, de mind tisztábban láthatjuk, hogy környezetünk alakulása nem pusztán építészeti probléma. Gondoljunk csak arra, hányszor emlegetik tervezők, építészek, hogy kezük, lábuk össze van kötözve; hányszor mondjuk, hogy fejletlen társadalmunk látás- és tárgykultúrája; és mily sokszor emlegetjük szabályozórendszerünk, bürokratikus útvesztőink, építészeti hatóságaink fékhatásait. Ám éppen a nyilvánosság növekedésével, a demokratizmus kétségtelen szélesedésével, a városvédő és -szépítő egyesületek tevékenységének erősödésével, a városrendezési törekvések társadalmi nyilvánosságával közelebb kerülünk környezetünkhöz. Személyes felelősséget és érdekeltséget kapunk. Kezelhetőbbé válik mindannyiunk számára — érthetőbbé — tervezés, építés sokszálú folyamata. Felismertük, hogy városaink történelmünk megkövült tanúi, hogy valamennyinek sajátos „genetikai kódja", kikristályosodott öröksége hagyományozódik ránk, s egyszerűen nem tehetjük meg, hogy ezeket egyetlen mozdulattal, egyetlen határozattal és néhány buldózerrel elpusztítsuk. Hogy helyére felépítsük korunk betonvárait. Ha figyelmesen sétálunk a városban", pontosan „vehetjük" az elmúlt korok üzeneteit a többszáz éves műemlékektől, a századforduló eklektikájától a Marx teret karéjozó szocreólon át a szerencsésen peremvidékeken fölépült betontelepekig, a korszerű, a környezethez jól illeszkedő foghíjbeépítésekig. S itt álljunk meg egy pillanatra. Túl a szocreál merevségén, túl a modernizmus hullámverésén, túl a lakótelepi attakon elérkeztünk egy olyan időszakba, amikor a régit megőrizve kell megújulnunk. Ezt nevezik az építészetben rehabilitációnak. Föl kell fedezni, meg kell vizsgálni minden egyes régi épületet, látleleteket kell készíteni, új funkciót keresni megújulásukhoz. S ezeknek arányrendjeihez, stílusához, formakultúrájához kell kapcsolni az új objektumokat. Ez sokkal nehezebb feladat elé állítja a várostervezőket is és az építőipart is, mint a hagyományos mód. De ez végre méltó kihívás, olyan korszerű társadalmi program, mely azon túl, hogy történelmi-építészeti kontinuitást biztosít, a társadalmi tudatnak alakító tényezője lehet. Pár éve Szegeden építészeti konferenciát rendeztek. Itt hallottam az egyik előadótól a következő megjegyzéseket: „Állítsuk vissza az építész alkotómunkájának (Folytatás a 2. oldalon.) I Értékőrzés és megújulás Csúcsok a maratonin Városrehabilitációs programok — „A genetikus kód" ereje Csúcsesőt hozott a 30. nemzetközi Barátság maratoni — amely egyben országos bajnokság is volt — szombaton, Szegeden. Soha ennyien még nem indultak ezen a versenyen, közei hatszázan lódultak neki a távnak, s szinte minden korábbi csúcs megdőlt. A versenyről részletes bcKTÁinntnnk » fi. oldalon * i