Délmagyarország, 1986. március (76. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-03 / 52. szám

f Hétfő, 1986. március 3. 7 Üdvözlet a karneválról Látványok és látomások Hogy még mi mindenre csodálkozhattak rá „a mi gyerekeink" a nizzai nemzetközi kavalkádban, a puszta felsorolásra sincs itt hely... Amerikai, olasz, né^ met, japán, spanyol zenei, illetve táncegyüttesek szerepeltek a „mi hetünkön" (a fesztivál előző két hetében természetesen mások), a Hotel Parkban a spanyolokkal laktunk együtt, a barátkozás pillanatnyi késedelem nélkül, az első napon megkezdődött, mindvégig tartott, míg el nem búcsúztattuk a három busznyi, Alicantéba visszainduló csapatot, sűrű fényképezések. ajándékozások, ígéretek és baráti ölelések közepette ... ,,Hiába meséljük el, nem. tudja igdzából senki, csak aki itt van, hogy milyen hangulata tud lenni a közös táncolásnak." Már nem emlékszem. Juhász Zsolti mondta, vagy valaki más, mindenesetre a szálloda előcsarnokában esténként zajlott baráti tánc. és zenei vetélkedéseknek, spontán bemutatóknak, játékoknak tényleg nehezen leírható, alig visszaadható. egyszeri a hangulata. Amilyen odaadással, izgalommal, örömmel figyeliktanulják egymás nemzeti táncainak elemeit, próbálgatják egymás hangszereit, hatalmas körben keringőzve felszabadult-vidáman játszszák egymás könnyen megtanulható, bohókás játékait... Igen. a világ fiataljaitól alighanem meg lehetne tanulni, hogy lehet a világon békében, örömben együtt élni. A megérkezésünk utáni estén, a Théatre de Nice színpadán kapták az első tapsokat a dél-alföldi, szatmári, kalotaszegi táncokért, a zenékért és dalokért a mieink.' S másnap már a magyar lobogó mögött vonultunk az Angol-sétányon — a Virágcsatában. A fesztivál egyik leglátványosabb rendezvényét nevezik így: huszonhárom felvirágozott, csodás csokrokkal ékes, autók-vontatta „virágszekér" között harmincegy kosztümös. éneklő, táncoló, muzsikáló együttes vonult a tengerpartra telepített lelátók közönsége előtt. Minden fordulónál újabb mimózaköteget „spájzoltunk", hogy hálás „merszi"-k közepette ajándékozzunk egy-egy szálat az elragadtatott nézőknek. Kábultan figyeltem, mekkora odaadással, őszinte lelkesedéssel tudják élvezni ezt a bájos játékot: virágot adni és kapni. A másik nagy attrakció: a karneváli fölvonulás a korzón, a Massena téren. A virágcsata délután, ez este zajlik, természetesen mindkettő többször is, a fesztivál ideje alatt. A több emeletnyi magasságban földíszített házak öblében a groteszk óriásmaszkok. a világ országait-városait „leképező", jelképes figurákkal megrakott díszes kocsik vonulása, a fölerősített karneváli zene, a konfettieső. a vidám-brutális közelharcok, melyekben a szerpentin-spré a fegyver, a fáklyák, s zászlók lobogása, a tánc. az izgatott, nevető emberek forgataga i— e hamisítatlan karneváli éjszakák igézete bár felejthetetlen, megintcsak nehezen leírható. „Magyarok.1" — hallatszott itt is. ott is a tömegből, amikor feltűntek a szegediek. Sose hittem volna, milyen jó érzés csak nekünk szóló tapsot hallgatni — az efféle tarkán csillámló, fényes nemzetközi „porondon". A gyerekek lelkesen meneteltek, kipirultak — megfáztak. Kapós lett a Kalmopirin, s nem bántuk, hogy a hó miatt elmaradt a második virágcsata, a harmadikat, meg az esti csillogó menetet pedig „páholyból", a nézőtérről, vendégként figyelhettük. Még egy fellépés a Verdure színházban, melyről akkor már tudtuk, hogy nyáron szabadteri színpadként funkcionál, s ilyenkor sátortetővel borítják — mégis forró hangulatú estét sikerült csinálni benne. A legkedvesebb helyszín azonban a Ray Gobella óvoda volt Nizzában. Az apróságok a saját .különbejáratú" karneváljukon ezúttal magyar népdal ütemére csapkodták a térdüket, s azon kifestvekiöltözve köröztek a mieinkkel: Zöld erdőben jártam, virágok között.. . Egyéb napokon előállt vendéglátóink autóbusza — kis kirándulás a Mercedessel ... Egyszer Monacoba, építkeznek a hercegi palota előtt, de pusztán a táj képeiért is megérte. Caroline hercegnő egyébként második gyermekét várja, ha lány lesz, Grace-nek keresztelik. (A hírneves nagymama sírját megnéztük a családi kápolnában.) Monte-Carlo Grand Casinójába ezúttal nem mentünk be, távolról viszont jól megnéztük a párizsi Opera tervezőjének eme másik remekét, hol Adynak is sikerült elvernie a reggelire valót... Viszont a hercegség Öceánográfiai Múzeumában megcsodáltuk a tenger flóráját és faunáját, ezt az elképesztő gazdagságot, melynek párját nehéz lelni a világban. Mentőn — kimaradt, csak átutazóban láthattuk a „méla Cap-Martint" (Ady), s gondoltunk a Cocteau-múzeumra Modigliani, Utrillo és a festő biennálék díjazott képeire. „Lefelé" Cannes-ig mentünk, pont olvan, mint a képeken, filmekben, ilyentájt tán kissé álmos ... Grasse-ban, a hegyek között, természetesen parfümgyárban voltunk, ahol is megtudván, hogy egy liter eszenciához három tonnányi virág szükségeltetik, azontúl megértéssel figyeltük a márkás parfümök árcéduláit. „Mösziö Orr" (így hívják a parfümkreatöröket) legújabb költeményét Fragonard-ról nevezték el — aki hallja, adja át! íhoí-ban elbámészkodtuk az időt az üvegfúvók műhelyében, a Fernand Légér múzeum kapuját az orrunk előtt csapták be. s hiába mondtuk, hány ezer kilométert jöttünk érte ... A festő valahai jellegzetes provence-i tanyája mellett épült híres múzeumnak így csak 400 négyzetmeteres mozaikkal ékes homlokzatát láthattuk. Am nem késett a kárpótlás, hazafelé megálltunk Antibes-ban, fölrohantunk a Grimaldiak várkastélyába s még éppen fel óráig nyitva volt a múzeum, melyben körülbelül 30 kompozíciót. sok kerámiát és rajzokat őriznek — Picassótól. És számos fényképet — Picassóról, legtöbbjét Brassai, alias Flalasz Gyula készítette. Könnyen érthetők az e tájon valaha élt festők gesztusai: sorra ajándékozták műveiket kedvenc településeiknek, Franciaországnak. Hiszen nehéz elképzelni ihletőbb tájat, megkapóbb természeti képeket! Az ajándékozó Picasso Antibesban, Vallaurisban (ott a Fiaború és Béke). Fienri Matisse Venceban — ma is él. És Chagall — Nizzában A képeit befogadó múzeumót 1073-ban nyitották meg; a frartciá állam építette, hogy zenetermével, könyvtárával, Chagall-gyüjteményévet ,,a nyilvánosság számára a kultúra és bekfi koncentrálás otthonává váljék". S mi ültünk a „nyugalom termében" a művész kék üvegablakát bámulva, kinéztünk a falmozaikra, mely otthonosan simul a mediterrán tájba, s jártuk a termeket — az ótestamentumi Bibliáról való chagalli látomásokat csodálva. A gyűjteményben 17 nagy festmény, a háború után készült Biblia-illusztrációk, rajzok. Vörösek, mélykékek, sárgák. Mi voltunk az első magyar csoport, akik betértünk — látomás-nézőbe. Sulyok Erzsébet (Vége.) Iskolások közlekedési vetélkedője A Nemzetközi Iskola Kupa városi döntőjét szombaton rendezték meg a rókusi kék iskolában. Kerékpáron és segédmotorozó diákoW tették próbára elméleti felkészültségüket és ügyességüket. A segédmotorosok terepversenyen is részt vettek, és a szabályos közlekedésből is vizsgáztak. A segédmolorkerékpárosok között az egyéni első helyezett Kristóf Csaba (Rózsa Ferenc Szakközépiskola), a csapatversenyben pedig az első helyezett a Rózsa Ferenc Szakközépiskola lett. A kerékpárosok közül a fiúk között az első helyet Bozsár Tamás (II. Számú Jernei. János Általános Iskola), a lányok közül pedig Zádori Erika (Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola) érte. el. A csapatversenyben a II. számú Jernei általános) iskola lett első a szegediek) Somogyi Károlyné felvétele Bonyolult pályán kell vizsgázni elméletből és gyakorlatból közül A városkörnyéki köz- a csapatversenyt is a forrásségek vetélkedőjében az kúti altalános iskola nyerte, egyéni első helyezett: Lajkó A győztesek március 16-án Zsolt és Balogh Ágota, a Csongrád megyei dontőr^ mindketten forráskútiak, és mérik össze tudásukat. O'Neill a szilfák alatt Bemutató a Kisszinházban Tanulságos premier a Kisszinházban, ahol a darab Jobbét ígér az előadásnál. Evégből aztán kedvére esztétizálhatna a kritikus, ebbéli buzgalmát leértékelhetetlen energiákkal fűti az irodalmi érték, jelesül az a teny, hogy Eugene O'Neill klasszikus, „az amerikai dráma maga". Szorult helyzetében a kritikus ugyanis minduntalan visszalapozná a textust, s bárhányszor teszi, nyílik az olló, szárai között a kihasználatlan esélyek skálája. Persze az is igaz, O'Neillt játszani piszoknehéz. Egészen kiváló színészekkel is az. hiszen egyszerre kell földhözragadtnak lenni meg emelkedettnek (erre mondaná a szerző: szupranaturalizmus?). márpedig eme tulajdonságokból csupán az egyiket végigvinni sem pofonegyszerű. Tehát a darabról, mely a vagyon utáni szikkasztó vágyról regél, a szerzés ösztönéről, a föld- és aranyéhségről. Csöppet sem véletlen, ha első és utolsó mondata is a vagyont, a tanyát dicséri; előbb Eben sóhajtja „Az istenit, de szép" — végül a gyilkos asszonyért érkező seriff: „Elfogadnám." Uralkodó szófa.ja a birtokos névmás, ragozott alakjaival: enyém, tiéd, miénk. „Te föl akarsz itt falni, ki akarsz sajátítani mindent" — vágja a fiú az új asszonynak szemébe, aki hasonlóképpen hergeli az öreg férjét, „még az eget is fölvásárolná a tanya fölött", s ez tetszik Ephraimnak, biz' szívesen látna egy telket odafönt is. Csakhogy a birtokot nem viheti magával a sírba. Egyszerre földszagúak és jelképesek a tragédiát előkészítő pillanatok is, az az este, míg az öreg a tehenekkél alszik, a második házasságból való fia a harmadik feleségével. Holló a hollónak vájja ki a szemét: így születik a kázus, a gyilkosságra ingerlő corpus delicti, Eben és Abbie kisfia. Mert hiszen a csecsemőt sem tekintik egyébnek, mint a birtokvágy tárgyának, leendő örökösnek, evégből Eben semmiképpen sem engedné át az apjának, mivel egész életében csak átengedett neki. Még ezt is? Olvasva kitetszik, mily bőséges instrukciókkal látta el O'Neill a darabot. Egyet közülük minden felvonás előtt be is mond tompított mikrofonhangon Mentes József, a dátumokat. Mindjárt az elején némi történelmi KRESZ-táblával: a magyar forradalom és szabadságharc leverését követő esztendőben vagyunk, 1850-ben New Englandben. Így pontosabb — nekünk. Pontosabb, mert amíg Európát a „rabok legyünk vagy szabadok" fegyveres dilemmái gyötrik, addig odaát, az óceán túlsó partján, kaliforniai aranyakért meg dús füvű tanyákért agyusztálják egymást a „csendes amerikaiak". Eredeti tőkefelhalmozás, eredeti családtervezés. A keménységére kevely Ephraim űzi, hajtja, nyüvi a feleségeit, gyermekeit, egy teljes ér, kitartó élet szívósságával idegenítve el magától és az élet minden szépségétől, méltóságától, csupán az egyszer enyhül el, amint fiúgyermeket helyez kilátásba friss hitvese. Akkor mindenre hajlandó — de hát megint csak a földért, önzésből. „A fiam az olyan, mint én... enyimnek jussom, ami az enyim, úgy az enyim marad akkor is. ha lenn rohadok a sírban." Ugyancsak szerzői instrukció a „féltékeny tapadás". E körül pördül a darab. Az első házasságból szüEphraim Miskolcról: Simon György letett fiúk féltékenyek a másodikból származóra, és viszont, az új asszony az előzményekre — mind magának szeretné a birtokot, s ezen az iszonyatos vagyoni mohóságon szánt át a tilos szerelem, mely vad talajból csak vad ösztönök gyümölcsét teremheti meg. íme a freudi tudatalatti: a vagyon ördögénél csak a test ördöge erősebb, szebben mondva, a szerelem. Miután azonban sárosak az indulatok, ez az érzés sem maradhat makulátlan, borzalmas ára . van, csecsemőgyilkosság. Valamennyien „befalaztak tulajdon sziveiket" a tanyába, s amikor Abbie át akarja törni ezt a falat, börtön rácsokba, bitófákba ütközik. Kemény trend. „Nem lélektani ez a dráma — ad precíz látleletet Almási Miklós —, es nem is szociográfiával dolgozó naturalizmus. Valójában az emberi torzulások felnagyításával akarja a nézőben fájdalommá változtatni azt, ami korában beteges és társadalmilag tarthatatlan volt." O'Neillt tehát az emberben dúló harc érdekli elsősorban, a paraszti kapzsiság, s a látszaterkölcsök burája mögül oly vulkáni erővel lobbantja föl a szenvedélyeket, hogy ez az önpusztító láng még az o'neilli életműben is páratlan. A rokon Csehovot is nehéz játszani, O'Neillt tán még inkább. A vígszínházi vendégművésznek, Fehér Miklósnak a darab klasszikus arányaira rímelő díszletkonstrukciója vizuális telitalálat. A ház keresztmetszete, szimmetrikusan négyes osztásban: mögötte kőfal, a háttéri kertből kopár szilfák merednek, mint holmi felkiáltójelek, rézsútosan. A szobákról hiányzó negyedik falon át látni be, s figyelni egyszerre a párhuzamos cselekvéseket, melyeket a freudi szindrómával égetett a figurák lelkébe O'Neill, ahogyan moccan a vágy. Ezekre az apró rezzenésekre mozdul Bodolay Géza rendezése is, seregnyi finom észrevételével, prériromantikát nosztalgiázó countryzenével, a szobák megvilágításának hideg, lélekdermesztően fehér fényeivel. Ügy csalogat a figurák közelébe, hogy amint odaér a néző, már távol is kerül tőlük. A második felvonás végén egymásra találó szerelmesek gyertyafénynásza, akusztikus gitárzenére, aláereszkedő kortinával, valóságos rendezői remeklés, tökéletes kompozíció. Jól tette Bodolay, hogy feszesebbre húzta a kantárt. A harmadik felvonásból például elhagyta az ünnepségjelenetet, a keresztelőre összetrombitált környékbeliek epés beköpésekkel fűszerezett házibuliját (elég itt a háztáji dráma, minek a népség locsogása), Vajda Miklós fordításából pedig kiszemezte a laposító „gyüttmöntöket, aszongyákat, egeneket". Ügyesen kivédendő a stíluszavart, hiszen ha már itt vagyunk Szegeden, akár „űzhetnének", viszont támad gond épp elég a játékstílussal, ez az igazi penzum, ennél bicsaklik meg az előadás. Egyedül tudniillik csak Dobos Kati Abbie-je tudja bántó felhangok, forszírozott megoldások nélkül hozni test és lélek, ösztön és vágy, realitásigényt és sóvárgás illúziókat szaggató ambivalenciáját. Az ő figurájában érezni, hogy tán tiszta kézzel is lehet gyilkolni, hogy a kétségbeesett föl fokozottságnak mentelmi jogai támadhatnának. Tulajdonképpen tetszene mellette kamaszos hevületű Ebenjével Kőszegi Ákos is. Láthatóan belülről formál, egész lénye, jelenléte vibrál, folytonos feszültség alatt áll — de túl sokat dolgozik erőből, ellágyulásai, nyugvópontjai ritkák, ami bizonyos idő után hisztérikus hatást kelt, márpedig erre az állapotra nem feltétlenül a nézőnek kell eljutnia. Az üzöttség belső állapot. Vonatkozik ez különösen az Ephraimot megszemélyesítő Simon Györgyre, akinél túlságosan szemrevaló, vértol ulásos a látvány. Teátrális gesztusai egysíkúvá, modorossá fokozzák le, hogy alkatára illik az öltöny, hogy kemény fából faragott, talpig-farmer lehetne. Csak hát ez a pózokba állított konok megve•szekedett-ség — tornamutatvány, belső fedezet híján. A miskolci vendégművész kétségtelenül „iskolát játszik" (némiképp zavaró beszédhibával), mindazonáltal úgy gondolom, Bodolayék, Kőszegi Akosék generációja már más osztályba járt a főiskolán. Ilyen összefüggésben sem kevés Dobos Kati teljesítménye, a színészek közül úgyszólván egyedül villantja föl az előadás stiláris lehetőségeinek optimumát. A másik két fivérnek (Kovács Zsolt, Szirmai Péter) tudniillik kevesebb esélye marad erre, nem beszélve az egymondatos seriffről, Kátó Sándorról. És Molnár Zsuzsa jelmezei is tétovábbak a tőle megszokottnál. Mintha nehezen döntötte volna el, melyik szabóságnál rendelje, hová és mikorra címezze a farmernadrágok, mellények, köpenyek csomagpostáját. Kín hogyan is festett, emlékezni nehéz rá. Azaz hát: O'Neillre nemigen lelni az elöadason. Ott maradt valahol a szilfák alatt... Nikolényi István « ( J